Magyar Labdarúgó Bajnokságok Története.
A Magyar labdarúgó-bajnokság élvonalbeli versenyét: 1901 óta rendezik meg. A magyar futball elmúlt: 120 éve legendás, a régi idők nagy mérkőzései, felejthetetlen rangadói, csodás egyéniségei, kimagasló játékosaiban bővelkedik. A magyar futball az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkezik a világon, olyan világsztárok nőttek ki belőle akik a világ futballjára is nagy hatást gyakoroltak.
A magyar labdarúgó bajnokságok
-- A Magyar labdarúgó-bajnokság élvonalbeli versenyét: 1901 óta rendezik meg. Hagyományos neve: NB I. (Nemzeti Bajnokság). Napjainkban a Magyar Labdarúgó-szövetség szervezi. Az első magyar bajnokság: 1901-ben zajlott, a résztvevő: 5 csapat közül a végső győztes pedig a Budapesti TC lett. Az azóta eltelt: 120 év alatt számos emlékezetes, élvezetes, nosztalgikus bajnokság zajlott, tele hatalmas mérkőzésekkel és nagyszerű egyéniségekkel.
-- A Magyar futball nagy múltú, az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkezik világszerte. A legnagyobb múltú magyar klubok a fénykorban világszerte ismertek és híresek voltak. A magyar labdarúgásból későbbi világsztárok nőttek ki, olyan nagy egyéniségek akik a világ futballjára is nagy hatást gyakoroltak.
-- A Magyar bajnokság legeredményesebb csapata a Ferencváros: 33 bajnoki címmel, őket követi az MTK: 23-szoros bajnokként, majd az: Újpest 20-szoros bajnokként. Sorozatban legtöbbször az MTK nyert bajnoki címet, szám szerint: 9-et egymás után: 1916 és 1925 között. Az első vidéki bajnokcsapat a Nagyváradi AC volt, mely az 1943–1944-es szezont zárta a tabella élén. A Debrecen nyert legtöbbször vidéki csapatként bajnokságot, 7-szer, a Győri ETO: 4 bajnoki címmel a második.
-- A lebonyolítási rendszer többször változott. 1901-től 1905-ig, 1951-től 1956-ig és 1964-től 1969-ig naptári év szerint, 1906 őszétől 1944-ig, 1945 őszétől 1950 tavaszáig, 1957 őszétől 1963 tavaszáig és 1970 őszétől napjainkig őszi-tavaszi rendszerben írták ki a bajnokságot. Az átállás miatt 1906 tavaszán szünetelt a bajnokság; 1950 őszén, 1957 tavaszán, 1963 őszén és 1970 tavaszán féléves bajnokságot rendeztek. Ugyancsak fél évig tartott az 1945 tavaszi bajnokság is, de akkor azért, mert az 1944-45-ös idény ősszel a háborús események miatt félbeszakadt.
-- 2008. augusztus 30-án az Újpest hazai pályán: 4-3-ra verte az újonc Kecskemétet. Ezen a mérkőzésen az Újpest FC történetének: 2723. első osztályú mérkőzését játszotta, amivel az örökranglista első helyére lépett, megelőzve ezzel az ősi rivális Ferencvárost, amely akkor egymást követően harmadik idényében szerepelt a másod osztályban. A Ferencváros pályán elért eredmény alapján sosem esett ki az élvonalból, csak a 2006-ös kizárása miatt kényszerült a másodosztályba. Jelenleg a két abszolút újoncot leszámítva két csapat mondhatja el, hogy élvonalbeli bemutatkozása óta mindig az első osztályban maradt: a 2006-ban feljutott: Paksi FC.
-- A 2009–10-es idény volt az első olyan szezon a magyar első osztály: 1901 óta íródó történetében, hogy nem végzett: Budapesti csapat a dobogón. Erre az egyedi történelmi eseményre: 110 évet kellett várni.
-- A 2011–12-es idény volt a második olyan szezon, hogy Vidéki csapat végzett a dobogón: ugyan erre az esetre csak 2 évet kellett várni. Ugyanebben a szezonban a Debrecen lett az első vidéki csapat a magyar első osztály: 1901 óta íródó történetében, amely veretlenül nyerte meg a bajnokságot. Erre az esetre: 111 évet kellett várni.

-- A 2021–2022-es bajnokságot a Ferencváros nyerte meg, ezzel megszerezve: 33. bajnoki címét amivel bajnoki rekordernek számít az NB I-ben.
Magyar NB. I-es Labdarúgó Bajnokság Története
1901--2022
1901--2022
1. Bajnoki Szezon
1901. I. Osztályú Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Budapesti TC | 8 | 8 | -- | -- | 37-5 | 16 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Budapesti Magyar UE | 8 | 5 | -- | 3 | 17-20 | 10 | |||
3. | Ferencvárosi TC | 8 | 3 | 1 | 4 | 20-28 | 7 | |||
4. | Budapesti Műegyetemi FC | 8 | 2 | 1 | 5 | 11-10 | 5 | |||
5. | Budapesti SC | 8 | 1 | 0 | 7 | 10-30 | 2 |
Budapesti TC - Bajnokcsapata
Bádonyi Gyula --- Harsády József, Lucius Károly --- Klebersberg Géza, Ordódy Béla, Skrabák I István --- Buda István, Róka János, Manno Miltiades, Hajós Alfréd, Minder Frigyes.... Edző: Hajós Alfréd.
Év Játékosa: Ray Ferenc - (Magyar UE és Budapesti TC)
Gólkirály: Manno Miltiades - (Budapesti TC) - 17 Gól
2. Bajnoki Szezon
1902. I. Osztályú Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Budapesti TC | 8 | 7 | 1 | -- | 31-4 | 15 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Ferencvárosi TC | 8 | 4 | 1 | 3 | 14-13 | 9 | |||
3. | Budai 33 FC | 8 | 3 | 3 | 2 | 11-12 | 9 | |||
4. | Budapesti SC | 8 | 2 | -- | 6 | 4-33 | 4 | |||
5. | Budapesti Magyar UE | 8 | 1 | 1 | 6 | 5-27 | 3 |
Budapesti TC - Bajnokcsapata
Rapos Béla --- Wagner Rudolf, Skrabák István --- Lucius Károly, Ordódy Béla, Ujváry Ödön --- Buda István, Róka János, Manno Miltiades, Hajós Alfréd, Fey Viktor.... Edző: Hajós Alfréd
Év Játékosa: Ordódy Béla - (Budapesti TC)
Gólkirály: Manno Miltiades - (Budapesti TC) - 12 Gól
3. Bajnoki Szezon
1903. I. Osztályú Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Ferencvárosi TC | 14 | 10 | 1 | 3 | 51-11 | 21 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Budapesti TC | 14 | 8 | 3 | 3 | 34-10 | 19 | |||
3. | MTK FC Budapest | 14 | 9 | -- | 5 | 41-17 | 18 | |||
4. | Budapesti Postás SE | 14 | 7 | 3 | 4 | 28-12 | 17 | |||
5. | Budai 33 FC | 14 | 6 | 3 | 5 | 23-30 | 15 |
Ferencvárosi TC - Bajnokcsapata
Oláh Aladár --- Berán József, Manglitz Ferenc --- Gorszky Tivadar, Bródy Sándor, Lissauer Lipót --- Braun Ferenc, Novotny Géza, Pokorny József, Kovács Géza, Borbás Gáspár dr.... Edző: Borbás Gáspár dr.
Év Játékosa: Pokorny József - (Ferencvárosi TC)
Gólkirály: Károly Jenő - (MTK) - 15 Gól
4. Bajnoki Szezon
1904. I. Osztályú Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | MTK FC Budapest | 16 | 11 | 3 | 2 | 28-13 | 25 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Ferencvárosi TC | 16 | 11 | 2 | 3 | 48-16 | 24 | |||
3. | Budapesti TC | 16 | 9 | 4 | 3 | 28-13 | 22 | |||
4. | Budapesti Magyar UE | 16 | 6 | 4 | 6 | 21-30 | 16 | |||
5. | Budapesti Postás SE | 16 | 6 | 2 | 8 | 17-17 | 14 |
MTK FC - Bajnokcsapata
Sebő Gyula --- Nagy Ferenc, Révész Béla --- Kürschner Izidor, Pozsonyi Imre, Schaar Izidor --- Frank Imre, Károly Jenő, Steiner Rezső, Hoffer István, Káldor Lipót... Edző: Kertész Sándor
Év Játékosa: Pozsonyi Imre - (MTK)
Gólkirály: Pokorny József - (Ferencvárosi TC) - 12 Gól
5. Bajnoki Szezon
1905. I. Osztályú Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Ferencvárosi TC | 16 | 11 | 4 | 1 | 54-12 | 26 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Budapesti Postás SE | 16 | 11 | 4 | 1 | 33-10 | 26 | |||
3. | MTK FC Budapest | 16 | 10 | 3 | 3 | 51-17 | 23 | |||
4. | Újpesti TE | 16 | 8 | 2 | 6 | 35-22 | 18 | |||
5. | Budapesti Magyar AC | 16 | 8 | 1 | 7 | 40-19 | 17 |
Ferencvárosi TC - Bajnokcsapata
Fritz Alajos --- Berán József, Manglitz Ferenc --- Gorszky Tivadar, Bródy Sándor, Lissauer Lipót --- Braun Ferenc, Weisz Ferenc, Koródy Károly, Takács Dániel, Pákay Ágost.... Edző: Kertész Sándor.
Év Játékosa: Bodor Ödön - (Postás SE)
Gólkirály: Károly Jenő - (MTK) - 13 Gól
6. Bajnoki Szezon
1906--1907. I. Osztályú Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Ferencvárosi TC | 14 | 11 | 2 | 1 | 70-20 | 24 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Budapesti Magyar AC | 14 | 10 | 2 | 2 | 78-15 | 22 | |||
3. | MTK FC Budapest | 14 | 10 | 2 | 2 | 67-18 | 22 | |||
4. | Budapesti AK | 14 | 6 | 2 | 6 | 32-44 | 14 | |||
5. | Budapesti Tipográfia SC | 14 | 3 | 3 | 8 | 25-62 | 9 |
Ferencvárosi TC - Bajnokcsapata
Dobronyi Béla --- Rumbold Gyula, Manglitz Ferenc --- Gorszky Tivadar, Bródy Sándor, Weinber János --- Braun Ferenc, Pákay Ágost, Koródy Károly, Schlosser Imre, Weisz Ferenc.... Edző: Kertész Sándor.
Év Játékosa: Borbás Gáspár - (Magyar AC)
Gólkirály: Kelemen Béla - (Magyar AC) - 21 Gól
7. Bajnoki Szezon
1907--1908. I. Osztályú Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | MTK FC Budapest | 16 | 12 | 4 | -- | 45-15 | 28 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Ferencvárosi TC | 16 | 11 | 3 | 2 | 62-27 | 25 | |||
3. | Budapesti Magyar AC | 16 | 11 | 2 | 3 | 67-20 | 24 | |||
4. | Újpesti TE | 16 | 8 | 2 | 6 | 20-27 | 18 | |||
5. | Budapesti Törekvés SE | 16 | 6 | 2 | 8 | 25-47 | 14 |
MTK FC - Bajnokcsapata
Domonkos László --- Nagy Ferenc, Csüdör Ferenc --- Bíró Gyula, Kürschner Izidor, Schaar Izidor --- Sebestyén Béla, Károly Jenő, Virágh Ferenc, Frontz Antal, Weisz Gyula.... Edző: Szüsz Hugó.
Év Játékosa: Domonkos László - (MTK FC)
Gólkirály: Vangel Gyula - (Magyar AC) - 21 Gól
8. Bajnoki Szezon
1908--1909. I. Osztályú Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Ferencvárosi TC | 16 | 14 | -- | 2 | 69-21 | 28 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Budapesti Magyar AC | 16 | 8 | 6 | 2 | 33-25 | 22 | |||
3. | Budapesti TC | 16 | 9 | 3 | 4 | 27-16 | 21 | |||
4. | MTK FC Budapest | 16 | 9 | 2 | 5 | 43-19 | 20 | |||
5. | Budapesti Fővárosi TC | 16 | 8 | 2 | 6 | 36-36 | 18 |
Ferencvárosi TC - Bajnokcsapata
Fritz Alajos --- Rumbold Gyula, Manglitz Ferenc --- Weinber János, Bródy Sándor, Gorszky Tivadar --- Kucsera István, Weisz Ferenc, Koródy I Károly, Schlosser Imre, Szeitler Károly..... Edző: Kertész Sándor.
Év Játékosa: Rumbold Gyula - (Ferencvárosi TC)
Gólkirály: Schlosser Imre - (Ferencvárosi TC) - 30 Gól
9. Bajnoki Szezon
1909--1910. I. Osztályú Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Ferencvárosi TC | 16 | 13 | 1 | 2 | 52-17 | 27 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | MTK FC Budapest | 16 | 11 | 3 | 2 | 42-24 | 25 | |||
3. | Budapesti Nemzeti SC | 16 | 9 | -- | 7 | 33-30 | 18 | |||
4. | Budapesti AK | 16 | 8 | -- | 8 | 30-49 | 16 | |||
5. | Budapesti TC | 16 | 6 | 2 | 8 | 32-34 | 14 |
Ferencvárosi TC - Bajnokcsapata
Fritz Alajos --- Rumbold Gyula, Manglitz Ferenc --- Weinber János, Bródy Sándor, Gorszky Tivadar --- Kucsera István, Weisz Ferenc, Koródy I Károly, Schlosser Imre, Szeitler Károly..... Edző: Kertész Sándor.
Év játékosa: Károly Jenő - (Budapesti AK)
Gólkirály: Schlosser Imre - (Ferencvárosi TC) - 20 Gól
10. Bajnoki Szezon
1910--1911. I. Osztályú Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Ferencvárosi TC | 18 | 16 | -- | 2 | 77-19 | 32 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | MTK FC Budapest | 18 | 10 | 4 | 4 | 37-18 | 24 | |||
3. | Budapesti Törekvés SE | 18 | 9 | 4 | 5 | 44-33 | 22 | |||
4. | Budapesti AK | 18 | 9 | 3 | 6 | 38-28 | 21 | |||
5. | Budapesti TC | 18 | 7 | 4 | 7 | 30-33 | 18 |
Ferencvárosi TC - Bajnokcsapata
Fritz Alajos --- Rumbold Gyula, Manglitz Ferenc --- Weinber János, Bródy Sándor, Payer Imre --- Szeitler Károly, Schlosser Imre, Koródy I Károly, Weisz Ferenc, Borbás Gáspár dr.... Edző: Borbás Gáspár Dr.
Év Játékosa: Bíró Gyula - (MTK FC)
Gólkirály: Schlosser Imre - (Ferencvárosi TC) - 38 Gól
11. Bajnoki Szezon
1911--1912. I. Osztályú Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Ferencvárosi TC | 18 | 14 | 2 | 2 | 74-17 | 30 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | MTK FC Budapest | 18 | 9 | 4 | 5 | 38-22 | 22 | |||
3. | Budapesti AK | 18 | 8 | 4 | 6 | 36-36 | 20 | |||
4. | Budapesti Magyar AC | 18 | 8 | 3 | 7 | 37-39 | 19 | |||
5. | Budapesti Terézvárosi TC | 18 | 7 | 3 | 8 | 30-40 | 17 |
Ferencvárosi TC - Bajnokcsapata
Fritz Alajos --- Rumbold Gyula, Payer Imre --- Weinber János, Bródy Sándor, Blum Zoltán --- Weisz Ferenc, Pataki Mihály, Koródy I Károly, Schlosser Imre, Borbás Gáspár dr.... Edző: Borbás Gáspár dr.
Év Játékosa: Schlosser Imre - (Ferencvárosi TC)
Gólkirály: Schlosser Imre - (Ferencvárosi TC) - 34 Gól
12. Bajnoki Szezon
1912--1913. I. Osztályú Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Ferencvárosi TC | 18 | 16 | 1 | 1 | 77-13 | 33 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | MTK FC Budapest | 18 | 12 | 2 | 4 | 58-22 | 26 | |||
3. | Budapesti TC | 18 | 10 | 4 | 4 | 36-23 | 24 | |||
4. | Budapesti Magyar AC | 18 | 12 | -- | 6 | 39-29 | 24 | |||
5. | Budai 33 FC | 18 | 8 | 3 | 7 | 35-33 | 19 |
Ferencvárosi TC - Bajnokcsapata
Ungár Gyula --- Rumbold Gyula, Payer Imre --- Weinber János, Bródy Sándor, Blum Zoltán --- Weisz Ferenc, Tóth Potya István, Pataki Mihály, Schlosser Imre, Borbás Gáspár dr.... Edző: Borbás Gáspár dr.
Év Játékosa: Bodnár Sándor - (Magyar AC)
Gólkirály: Schlosser Imre - (Ferencvárosi TC) - 33 Gól
13. Bajnoki Szezon
1913--1914. I. Osztályú Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | MTK FC Budapest | 18 | 15 | 3 | -- | 56-12 | 33 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Ferencvárosi TC | 18 | 13 | 1 | 4 | 58-28 | 27 | |||
3. | Budapesti Törekvés SE | 18 | 10 | 4 | 4 | 36-23 | 23 | |||
4. | Budapesti TC | 18 | 9 | 4 | 5 | 45-29 | 21 | |||
5. | Budapesti Magyar AC | 18 | 7 | 4 | 7 | 27-38 | 18 |
MTK FC - Bajnokcsapata
Knapp Miksa --- Révész Béla, Csüdör Ferenc --- Bíró Gyula, Hlavay György, Vágó Antal --- Taussig Imre, Kertész II Vilmos, Rácz Béla, Kovács Dezső, Klein Gyula.... Edző: Wily Holmes.
Év Játékosa: Zsák Károly - (Budai 33 FC)
Gólkirály: Schlosser Imre - (Ferencvárosi TC) - 21 Gól
14. Bajnoki Szezon
1916--1917. I. Osztályú Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | MTK FC Budapest | 22 | 21 | -- | 1 | 113-16 | 42 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Budapesti Törekvés SE | 22 | 16 | 2 | 4 | 71-20 | 34 | |||
3. | Újpesti TE | 22 | 11 | 5 | 6 | 28-28 | 27 | |||
4. | Ferencvárosi TC | 22 | 11 | 4 | 7 | 29-23 | 26 | |||
5. | III. Kerületi TVE | 22 | 9 | 4 | 9 | 32-30 | 22 |
MTK FC - Bajnokcsapata
Knapp Miksa --- Révész Béla, Csüdör Ferenc --- Bíró Gyula, Kertész III Adolf, Vágó Antal --- Konrád II Kálmán, Kertész II Vilmos, Schaffer Alfréd, Schlosser Imre, Szabó Péter.... Edző: Jimmy Hogan.
Év Játékosa: Plattkó Ferenc - (Vasas SC)
Gólkirály: Schlosser Imre - (MTK FC) - 38 Gól
15. Bajnoki Szezon
1917--1918. I. Osztályú Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | MTK FC Budapest | 22 | 21 | 1 | -- | 147-10 | 43 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Ferencvárosi TC | 22 | 14 | 3 | 5 | 42-22 | 31 | |||
3. | Budapesti Törekvés SE | 22 | 12 | 6 | 4 | 45-25 | 30 | |||
4. | Vasas SC Budapest | 22 | 11 | 5 | 6 | 37-26 | 27 | |||
5. | Újpesti TE | 22 | 9 | 6 | 7 | 39-41 | 24 |
MTK FC - Bajnokcsapata
Knapp Miksa --- Csüdör Ferenc, Feldmann Gyula --- Kertész II Vilmos, Kertész III Adolf, Vágó Antal --- Nyúl I Ferenc, Schlosser Imre, Schaffer Alfréd, Szabó Péter, Orth György.... Edző: Jimmy Hogan.
Év Játékosa: Orth György - (MTK FC)
Gólkirály: Schaffer Alfréd - (MTK FC) - 46 Gól
16. Bajnoki Szezon
1918--1919. I. Osztályú Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | MTK FC Budapest | 22 | 18 | 3 | 1 | 116-20 | 39 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Ferencvárosi TC | 22 | 15 | 5 | 2 | 43-12 | 35 | |||
3. | Újpesti TE | 22 | 12 | 6 | 4 | 40-20 | 30 | |||
4. | Vasas SC Budapest | 22 | 10 | 6 | 6 | 25-40 | 24 | |||
5. | Budapesti Terézvárosi TC | 22 | 9 | 5 | 8 | 29-19 | 23 |
MTK FC - Bajnokcsapata
Kropacsek Ferenc --- Feldmann Gyula, Kertész II Vilmos --- Nyúl I Ferenc, Orth György, Vágó Antal --- Braun József, Konrád II Kálmán, Schaffer Alfréd, Schlosser Imre, Winkler I József.... Edző: Jimmy Hogan.
Év Játékosa: Braun József - (MTK FC)
Gólkirály: Schaffer Alfréd - (MTK FC) - 41 Gól
17. Bajnoki Szezon
1919--1920. I. Osztályú Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | MTK FC Budapest | 28 | 26 | 1 | 1 | 113-17 | 53 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Kispesti AC | 28 | 19 | 5 | 4 | 53-21 | 43 | |||
3. | Ferencvárosi TC | 28 | 15 | 10 | 3 | 39-19 | 40 | |||
4. | Budapesti Törekvés SE | 28 | 12 | 8 | 8 | 39-31 | 32 | |||
5. | Budapesti TC | 28 | 12 | 6 | 10 | 37-39 | 30 |
MTK FC - Bajnokcsapata
Kropacsek Ferenc --- Feldmann Gyula, Mándi Gyula --- Kertész II Vilmos, Winkler I József, Nyúl I Ferenc --- Braun József, Molnár György, Orth György, Schlosser Imre, Nagy József.... Edző: Jimmy Hogan.
Év Játékosa: Fogl II Károly - (Újpesti TE)
Gólkirály: Orth György - (MTK FC) - 28 Gól
18. Bajnoki Szezon
1920--1921. I. Osztályú Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | MTK FC Budapest | 24 | 21 | 2 | 1 | 82-10 | 44 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Újpesti TE | 24 | 14 | 8 | 2 | 39-14 | 36 | |||
3. | Ferencvárosi TC | 24 | 14 | 2 | 8 | 40-23 | 30 | |||
4. | III. Kerületi TVE | 24 | 8 | 8 | 8 | 25-39 | 24 | |||
5. | Budapesti Törekvés SE | 24 | 8 | 7 | 9 | 23-36 | 23 |
MTK FC - Bajnokcsapata
Kropacsek Ferenc --- Mándi Gyula, Senkei I Imre --- Kertész II Vilmos, Guttmann Béla, Vágó Antal --- Braun József, Molnár György, Orth György, Schlosser Imre, Károly IV József.... Edző: Jimmy Hogan.
Év Játékosa: Blum Zoltán - (Ferencvárosi TC)
Gólkirály: Orth György - (MTK FC) - 21 Gól
19. Bajnoki Szezon
1921--1922. I. Osztályú Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | MTK FC Budapest | 22 | 16 | 5 | 1 | 60-11 | 37 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Ferencvárosi TC | 22 | 16 | 4 | 2 | 41-13 | 36 | |||
3. | Újpesti TE | 22 | 13 | 6 | 3 | 52-20 | 32 | |||
4. | Budapesti Törekvés SE | 22 | 8 | 6 | 8 | 27-33 | 22 | |||
5. | III. Kerületi TVE | 22 | 8 | 5 | 9 | 27-37 | 21 |
MTK FC - Bajnokcsapata
Kropacsek Ferenc --- Mándi Gyula, Senkei I Imre --- Kertész II Vilmos, Guttmann Béla, Vágó Antal --- Braun József, Opata Zoltán, Orth György, Schlosser Imre, Molnár György.... Edző: John Burgess.
Év Játékosa: Molnár György - (MTK FC)
Gólkirály: Orth György - (MTK FC) - 26 Gól
20. Bajnoki Szezon
1922--1923. I. Osztályú Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | MTK FC Budapest | 22 | 17 | 3 | 2 | 61-11 | 37 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Újpesti TE | 22 | 16 | 2 | 4 | 49-11 | 34 | |||
3. | Ferencvárosi TC | 22 | 12 | 8 | 2 | 34-17 | 32 | |||
4. | Vasas SC Budapest | 22 | 10 | 8 | 4 | 37-31 | 28 | |||
5. | Budapesti Törekvés SE | 22 | 9 | 6 | 7 | 41-33 | 24 |
MTK FC - Bajnokcsapata
Plattkó Ferenc --- Mándi Gyula, Kovács Dezső --- Kertész II Vilmos, Nádler Henrik, Vágó Antal --- Braun József, Molnár György, Orth György, Opata Zoltán, Siklóssy Antal.... Edző: Fronz Döme.
Év Játékosa: Mándi Gyula - (MTK FC)
Gólkirály: Priboj István - (Újpesti TE) - 25 Gól
21. Bajnoki Szezon
1923--1924. I. Osztályú Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | MTK FC Budapest | 22 | 19 | 2 | 1 | 50-11 | 40 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Ferencvárosi TC | 22 | 11 | 8 | 3 | 36-15 | 30 | |||
3. | Újpesti TE | 22 | 12 | 4 | 6 | 39-15 | 28 | |||
4. | Budapesti TC | 22 | 10 | 5 | 7 | 23-21 | 25 | |||
5. | Budapesti Maccabi VAC | 22 | 7 | 5 | 10 | 18-31 | 19 |
MTK FC - Bajnokcsapata
Kropacsek Ferenc --- Mándi Gyula, Senkey I Imre --- Kertész II Vilmos, Nádler Henrik, Nyúl II Vilmos --- Braun József, Molnár György, Orth György, Opata Zoltán, Jeny Rudolf.... Edző: Fronz Döme.
Év Játékosa: Jeny Rudolf - (MTK FC)
Gólkirály: Jeszmás József - (Újpesti TE) - 15 Gól
22. Bajnoki Szezon
1924--1925. I. Osztályú Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | MTK FC Budapest | 22 | 18 | 2 | 2 | 65-16 | 38 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Ferencvárosi TC | 22 | 11 | 8 | 3 | 37-25 | 30 | |||
3. | Vasas SC Budapest | 22 | 10 | 7 | 5 | 38-25 | 27 | |||
4. | III. Kerületi TVE | 22 | 7 | 9 | 6 | 24-25 | 23 | |||
5. | Újpesti TE | 22 | 7 | 8 | 7 | 29-18 | 22 |
MTK FC - Bajnokcsapata
Remete Imre --- Mándi Gyula, Senkey I Imre --- Nyúl II Vilmos, Nádler Henrik, Kléber Gábor --- Senkey II Gyula, Molnár György, Orth György, Opata Zoltán, Jeny Rudolf.... Edző: Fronz Döme.
Év Játékosa: Takács II József - (Vasas SC)
Gólkirály: Molnár György - (MTK FC) - 21 Gól
23. Bajnoki Szezon
1925--1926. I. Osztályú Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Ferencvárosi TC | 22 | 14 | 5 | 3 | 58-24 | 33 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | MTK FC Budapest | 22 | 12 | 7 | 3 | 52-25 | 31 | |||
3. | Vasas SC Budapest | 22 | 11 | 7 | 4 | 58-47 | 29 | |||
4. | Újpesti TE | 22 | 11 | 5 | 6 | 48-29 | 27 | |||
5. | Budapesti Nemzeti SC | 22 | 6 | 12 | 4 | 27-27 | 24 |
Ferencvárosi TC - Bajnokcsapata
Huber Rezső --- Takács I Géza, Hungler II János --- Furmann Károly, Sándor József, Blum Zoltán --- Mácsay Gábor, Pataki Mihály, Kohut Vilmos, Steczovits László, Tóth Potya István.... Edző: Bródy Sándor.
Év Játékosa: Pataki Mihály - (Ferencvárosi TC)
Gólkirály: Takács II József - (Vasas SC) - 29 Gól
24. Bajnoki Szezon
1926--1927. I. Osztályú Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Ferencvárosi TC | 18 | 13 | 4 | 1 | 51-18 | 30 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Újpest FC | 18 | 10 | 3 | 5 | 33-20 | 23 | |||
3. | MTK Hungária FC | 18 | 8 | 3 | 7 | 30-24 | 20 | |||
4. | Szombathely Savaria FC | 18 | 8 | 3 | 7 | 30-33 | 19 | |||
5. | III. Kerületi TVE | 18 | 8 | 2 | 8 | 35-39 | 18 |
Ferencvárosi TC - Bajnokcsapata
Huber Rezső --- Takács I Géza, Hungler II János --- Furmann Károly, Bukovi Márton, Blum Zoltán --- Mácsay Gábor, Pataki Mihály, Schlosser Imre, Dán Vilmos, Kohut Vilmos.... Edző: Tóth Potya István.
Év Játékosa: Kohut Vilmos - (Ferencvárosi TC)
Gólkirály: Horváth László - (Ferencvárosi TC, III. Kerületi TVE) - 14 Gól
25. Bajnoki Szezon
1927--1928. I. Osztályú Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Ferencvárosi TC | 22 | 19 | 1 | 2 | 77-23 | 39 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | MTK Hungária FC | 22 | 16 | 3 | 3 | 68-26 | 35 | |||
3. | Újpest FC | 22 | 15 | 4 | 3 | 62-25 | 34 | |||
4. | Szombathely Savaria FC | 22 | 15 | 3 | 4 | 49-29 | 33 | |||
5. | III. Kerületi TVE | 22 | 8 | 3 | 11 | 41-51 | 20 |
Ferencvárosi TC - Bajnokcsapata
Amsel Ignác --- Takács I Géza, Hungler II János --- Furmann Károly, Bukovi Márton, Obitz Gábor --- Rázsó Izidor, Takács II József, Turay József, Szedlacsik Ferenc, Kohut Vilmos.... Edző: Tóth Potya István.
Év Játékosa: Bukovi Márton (Ferencvárosi TC)
Gólkirály: Takács II József (Ferencvárosi TC) - 31 Gól
26. Bajnoki Szezon
1928--1929. I. Osztályú Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | MTK Hungária FC | 22 | 16 | 5 | 1 | 76-24 | 37 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Ferencvárosi TC | 22 | 16 | 4 | 2 | 79-20 | 36 | |||
3. | Újpest FC | 22 | 13 | 4 | 5 | 62-25 | 30 | |||
4. | Debreceni Bocskai FC | 22 | 11 | 3 | 8 | 41-40 | 25 | |||
5. | Szegedi Bástya FC | 22 | 10 | 3 | 9 | 40-35 | 23 |
Hungária FC - Bajnokcsapata
Németh Ernő --- Mándi Gyula, Kocsis Ferenc --- Wéber Lajos, Kléber Gábor, Schneider József --- Haár Móric, Molnár György, Kalmár Jenő, Skvarek György, Hirzer Ferenc.... Edző: Révész Béla.
Év Játékosa: Kalmár Jenő - (Hungária FC)
Gólkirály: Takács II József - (Ferencvárosi TC) - 41 Gól
27. Bajnoki Szezon
1929--1930. I. Osztályú Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Újpest FC | 22 | 18 | 2 | 2 | 74-30 | 38 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Ferencvárosi TC | 22 | 15 | 6 | 1 | 80-27 | 36 | |||
3. | MTK Hungária FC | 22 | 10 | 7 | 5 | 54-36 | 27 | |||
4. | III. Kerületi TVE | 22 | 9 | 7 | 6 | 36-35 | 25 | |||
5. | Debreceni Bocskai FC | 22 | 7 | 6 | 9 | 43-48 | 20 |
Újpest FC - Bajnokcsapata
Aknai János --- Kővágó Károly, Fogl III József --- Borsányi Ferenc, Köves János, Víg II János --- Ströck Albert, Avar István, Stófián János, Spitz Illés, P. Szabó Gábor.... Edző: Bányai Lajos.
Év Játékosa: Borsányi Ferenc - (Újpest FC)
Gólkirály: Takács II József - (Ferencvárosi TC) - 40 Gól
28. Bajnoki Szezon
1930--1931. I. Osztályú Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Újpest FC | 22 | 16 | 3 | 3 | 71-33 | 35 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Ferencvárosi TC | 22 | 12 | 6 | 4 | 67-33 | 30 | |||
3. | MTK Hungária FC | 22 | 12 | 5 | 5 | 60-30 | 29 | |||
4. | Debreceni Bocskai FC | 22 | 12 | 4 | 6 | 58-48 | 28 | |||
5. | Budapesti Nemzeti FC | 22 | 8 | 8 | 6 | 38-38 | 24 |
Újpest FC - Bajnokcsapata
Huba Rezső --- Dudás Gyula, Fogl III József --- Borsányi Ferenc, Köves János, Víg II János --- Ströck Albert, Avar István, Stoffián János, Spitz Illés, P. Szabó Gábor.... Edző: Bányai Lajos.
Év Játékosa: Avar István - (Újpest FC)
Gólkirály: Vincze Jenő - (Debreceni Bocskai FC) - 20 Gól
29. Bajnoki Szezon
1931--1932. I. Osztályú Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Ferencvárosi TC | 22 | 22 | -- | --- | 105-18 | 44 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Újpest FC | 22 | 16 | 4 | 2 | 67-32 | 36 | |||
3. | MTK Hungária FC | 22 | 16 | 3 | 3 | 62-24 | 35 | |||
4. | Debreceni Bocskai FC | 22 | 11 | 4 | 7 | 46-43 | 26 | |||
5. | III. Kerületi TVE | 22 | 11 | 2 | 9 | 37-44 | 24 |
Ferencvárosi TC - Bajnokcsapata
Háda József --- Takács I Géza, Korányi Lajos --- Lyka Antal, Sárosi György, Lázár Gyula --- Táncos Mihály, Takács II József, Turay József, Toldi Géza, Kohut Vilmos.... Edző: Blum Zoltán.
Év Játékosa: Turay József - (Ferencvárosi TC)
Gólkirály: Takács II József - (Ferencvárosi TC) - 42 Gól
30. Bajnoki Szezon
1932--1933. I. Osztályú Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Újpest FC | 22 | 17 | 3 | 2 | 89-30 | 37 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | MTK Hungária FC | 22 | 16 | 4 | 2 | 74-28 | 36 | |||
3. | Ferencvárosi TC | 22 | 16 | 3 | 3 | 80-22 | 35 | |||
4. | III. Kerületi TVE | 22 | 11 | 4 | 7 | 49-39 | 26 | |||
5. | Budai 11 FC | 22 | 10 | 5 | 7 | 41-43 | 25 |
Újpest FC - Bajnokcsapata
Aknai János --- Kővágó Károly, Dudás Gyula --- Szalay Antal, Szűcs György, Kiss Gábor --- Sas József, Avar István, Jávor Pál, Sáros Miklós, P. Szabó Gábor.... Edző: Tóth Potya István.
Év Játékosa: Lázár Gyula - (Ferencvárosi TC)
Gólkirály: Jávor Pál - (Újpest FC) - 32 Gól
31. Bajnoki Szezon
1933--1934. I. Osztályú Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Ferencvárosi TC | 22 | 16 | 5 | 1 | 89-31 | 39 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Újpest FC | 22 | 16 | 4 | 2 | 68-25 | 36 | |||
3. | Debreceni Bocskai FC | 22 | 12 | 3 | 7 | 52-32 | 27 | |||
4. | MTK Hungária FC | 22 | 12 | 2 | 8 | 62-41 | 26 | |||
5. | Szegedi Bástya FC | 22 | 9 | 2 | 11 | 40-45 | 20 |
Ferencvárosi TC - Bajnokcsapata
Háda József --- Polgár Gyula, Papp Lajos --- Lyka Antal, Móré János, Lázár Gyula --- Táncos Mihály, Takács II József, Sárosi I György, Toldi Géza, Kemény Tibor.... Edző: Blum Zoltán.
Év Játékosa: Polgár Gyula - (Ferencvárosi TC)
Gólkirály: Toldi Géza - (Ferencvárosi TC) - 27 Gól
32. Bajnoki Szezon
1934--1935. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Újpest FC | 22 | 15 | 5 | 2 | 66-17 | 35 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Ferencvárosi TC | 22 | 14 | 5 | 3 | 72-32 | 33 | |||
3. | MTK Hungária FC | 22 | 13 | 3 | 6 | 63-32 | 30 | |||
4. | Szeged FC | 22 | 11 | 5 | 6 | 44-44 | 27 | |||
5. | Kispesti AC | 22 | 8 | 7 | 7 | 41-50 | 23 |
Újpest FC - Bajnokcsapata
Hóri György --- Futó Gyula, Sternberg László --- Seres Gyula, Szűcs György, Szalay Antal --- Tamássy István, Pusztai Ferenc, Avar István, Jávor Pál, Kocsis Géza.... Edző: Jánosi Béla.
Év Játékosa: Szalay Antal - (Újpest FC)
Gólkirály: Cseh II László - (Hungária FC) - 23 Gól
33. Bajnoki Szezon
1935--1936. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | MTK Hungária FC | 26 | 22 | 4 | -- | 87-21 | 48 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Újpest FC | 26 | 19 | 5 | 2 | 86-29 | 43 | |||
3. | Ferencvárosi TC | 26 | 19 | 1 | 6 | 103-46 | 39 | |||
4. | Budapesti Phőbus FC | 26 | 16 | 3 | 7 | 75-50 | 35 | |||
5. | Kispesti AC | 26 | 12 | 5 | 9 | 60-56 | 26 |
Hungária FC - Bajnokcsapata
Szabó Antal --- Mándi Gyula, Bíró Sándor --- Sebes Gusztáv, Turay József, Dudás János --- Sas Ferenc, Kardos István, Cseh II László, Heinrich Müller, Titkos Pál.... Edző: Schaffer Alfréd.
Év Játékosa: Cseh II László - (Hungária FC)
Gólkirály: Sárosi György - (Ferencvárosi TC) - 36 Gól
34. Bajnoki Szezon
1936--1937. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | MTK Hungária FC | 26 | 20 | 3 | 3 | 95-34 | 43 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Ferencvárosi TC | 26 | 20 | 2 | 4 | 102-32 | 42 | |||
3. | Újpest FC | 26 | 17 | 3 | 6 | 101-39 | 37 | |||
4. | Budapesti Phőbus FC | 26 | 17 | 2 | 7 | 54-31 | 36 | |||
5. | Budapesti Nemzeti FC | 26 | 14 | 4 | 8 | 48-42 | 32 |
Hungária FC - Bajnokcsapata
Szabó Antal --- Kiss Károly, Bíró Sándor --- Sebes Gusztáv, Turay József, Dudás János --- Sas Ferenc, Kardos István, Cseh II László, Heinrich Müller, Titkos Pál.... Edző: Schaffer Alfréd.
Év Játékosa: Titkos Pál - (Hungária FC)
Gólkirály: Cseh II László - (Hungária FC) - 36 Gól
35. Bajnoki Szezon
1937--1938. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Ferencvárosi TC | 26 | 23 | 1 | 2 | 95-38 | 47 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Újpest FC | 26 | 21 | 2 | 3 | 90-32 | 44 | |||
3. | MTK Hungária FC | 26 | 18 | 4 | 4 | 86-33 | 40 | |||
4. | Kispest FC | 26 | 15 | 2 | 9 | 72-59 | 31 | |||
5. | Budapesti Elektromos FC | 26 | 11 | 6 | 9 | 51-49 | 28 |
Ferencvárosi TC - Bajnokcsapata
Háda József --- Tátrai Sándor, Korányi Lajos --- Magda Béla, Polgár Gyula, Lázár Gyula --- Táncos Mihály, Kiss Gyula, Sárosi György dr, Toldi Géza, Kemény Tibor.... Edző: Rauchmaul Emil.
Év Játékosa: Toldi Géza - (Ferencvárosi TC)
Gólkirály: Zsengellér Gyula - (Újpest FC) - 31 Gól
36. Bajnoki Szezon
1938--1939. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Újpest FC | 26 | 20 | 4 | 2 | 107-26 | 44 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Ferencvárosi TC | 26 | 19 | 5 | 2 | 121-44 | 43 | |||
3. | MTK Hungária FC | 26 | 18 | 5 | 3 | 74-32 | 41 | |||
4. | Kispest FC | 26 | 15 | 4 | 7 | 62-42 | 34 | |||
5. | Szeged FC | 26 | 12 | 7 | 7 | 58-42 | 31 |
Újpest FC - Bajnokcsapata
Sziklai Ferenc --- Futó Gyula, Fekete I Jenő --- Szalay Antal, Szűcs György, Balogh I István --- Ádám Sándor, Vincze Jenő, Kállay Lipót, Zsengellér Gyula, Kocsis Géza.... Edző: Guttman Béla.
Év Játékosa: Zsengellér Gyula - (Újpest FC)
Gólkirály: Zsengellér Gyula - (Újpest FC) - 56 Gól
37. Bajnoki Szezon
1939--1940. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Ferencvárosi TC | 26 | 19 | 1 | 6 | 77-31 | 39 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | MTK Hungária FC | 26 | 17 | 5 | 4 | 66-32 | 39 | |||
3. | Újpest FC | 26 | 15 | 8 | 3 | 60-34 | 38 | |||
4. | Szeged FC | 26 | 15 | 5 | 6 | 56-42 | 35 | |||
5. | Kispest FC | 26 | 14 | 5 | 7 | 70-42 | 33 |
Ferencvárosi TC - Bajnokcsapata
Csikós Gyula --- Szoyka Kornél dr, Polgár Gyula --- Hámori László, Sárosi III Béla, Pósa Béla --- Suhai Imre, Jakab László, Sárosi György dr, Kiszely István, Gyetvai László.... Edző: Dimény Lajos.
Év Játékosa: Bíró Sándor - (MTK Hungária FC)
Gólkirály: Sárosi György dr - (Ferencvárosi TC) - 23 Gól
38. Bajnoki Szezon
1940--1941. NB I.-es Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Ferencvárosi TC | 26 | 21 | 3 | 2 | 113-47 | 45 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Újpest FC | 26 | 15 | 4 | 7 | 79-57 | 34 | |||
3. | Szeged FC | 26 | 14 | 4 | 8 | 60-47 | 32 | |||
4. | Szolnoki MÁV MTE | 26 | 13 | 5 | 8 | 63-43 | 31 | |||
5. | Csepel WMFC Budapest | 26 | 11 | 8 | 7 | 61-49 | 30 |
Ferencvárosi TC - Bajnokcsapata
Csikós Gyula --- Szoyka Kornél dr, Tátrai Sándor --- Sárosi III Béla, Polgár Gyula, Lázár Gyula --- Kalocsay Géza dr, Kiss Gyula, Finta Károly, Sárosi György dr, Gyetvai László..... Edző: Dimény Lajos.
Év Játékosa: Sárosi György dr - (Ferencvárosi TC)
Gólkirály: Sárosi György dr - (Ferencvárosi TC) - 29 Gól
39. Bajnoki Szezon
1941--1942. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Csepel WMFC Budapest | 30 | 21 | 6 | 3 | 92-49 | 48 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Újpest FC | 30 | 18 | 8 | 4 | 95-42 | 44 | |||
3. | Szolnoki MÁV MTE | 30 | 18 | 5 | 7 | 89-49 | 41 | |||
4. | Szeged FC | 30 | 15 | 10 | 5 | 95-49 | 40 | |||
5. | Nagyváradi AC | 30 | 14 | 8 | 8 | 81-52 | 36 |
Csepeli Weisz Manfréd FC - Bajnokcsapata
Dósai István --- Kállói Béla, Szalay II István --- Kapta László, Olajkár II Sándor, Gere József --- Váradi Béla, Marosvári Béla, Szabadkai Lajos, Dudás János, Pintér József.... Edző: Jávor Pál.
Év Játékosa: Bodola Gyula - (Nagyváradi AC)
Gólkirály: Kalmár György - (Szeged FC) - 35 Gól
40. Bajnoki Szezon
1942--1943. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Csepel WMFC Budapest | 30 | 21 | 3 | 6 | 90-51 | 45 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Nagyváradi AC | 30 | 19 | 4 | 7 | 85-49 | 42 | |||
3. | Ferencvárosi TC | 30 | 15 | 6 | 9 | 84-51 | 36 | |||
4. | Budapesti Gamma FC | 30 | 12 | 12 | 6 | 67-49 | 36 | |||
5. | Salgótarjáni Bányász TC | 30 | 13 | 8 | 9 | 75-66 | 34 |
Csepeli Weisz Manfréd FC - Bajnokcsapata
Szekeres András --- Kállói Béla, Szalay II István --- Kapta László, Olajkár II Sándor, Gere József --- Fuszek Kamill, Marosvári Béla, Szabadkai Lajos, Dudás János, Pintér József.... Edző: Jávor Pál.
Év Játékosa: Szalay István - (Csepeli Weisz Manfréd FC)
Gólkirály: Jenőfi Jenő - (Vasas), Zsengellér Gyula - (Újpest FC) - 26-26 Gól
41. Bajnoki Szezon
1943--1944. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Nagyváradi AC | 30 | 24 | 1 | 5 | 78-36 | 49 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Ferencvárosi TC | 30 | 16 | 4 | 10 | 71-46 | 36 | |||
3. | Kolozsvári AC | 30 | 15 | 6 | 9 | 54-45 | 36 | |||
4. | Budapesti Gamma FC | 30 | 14 | 7 | 9 | 53-40 | 35 | |||
5. | Újpesti TE | 30 | 13 | 7 | 10 | 93-59 | 33 |
Nagyváradi AC - Bajnokcsapata
Vécsey Adolf --- Mészáros Ferenc, Ónody I Andor --- Perényi József, Juhász Gusztáv, Deményi Rudolf --- Lóránt Gyula, Barna János, Sárvári Ferenc, Bodola Gyula, Tóth III Mátyás.... Edző: Rónay Ferenc.
Év Játékosa: Sárvári Ferenc - (Nagyváradi AC)
Gólkirály: Zsengellér Gyula - (Újpest FC) - 33 Gól
42. Bajnoki Szezon
1945. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Újpesti TE | 22 | 18 | 1 | 3 | 125-27 | 37 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Ferencvárosi TC | 22 | 16 | 2 | 4 | 87-18 | 34 | |||
3. | Csepel SC Budapest | 22 | 15 | 2 | 5 | 91-41 | 32 | |||
4. | Kispesti AC | 22 | 14 | 2 | 6 | 74-55 | 30 | |||
5. | Vasas SC Budapest | 22 | 10 | 7 | 5 | 69-38 | 27 |
Újpesti TE - Bajnokcsapata
Tóth György --- Balogh II Sándor, Laborcz Lajos --- Kirádi Ervin, Szűcs Sándor, Balogh I István --- Suhai Imre, Szusza Ferenc, Zsengellér Gyula, Sárdi Imre, Várnai Lajos.... Edző: Jávor Pál
Év Játékosa: Balogh II Sándor - (Újpesti TE)
Gólkirály: Zsengellér Gyula - (Újpest TE) - 36 Gól
43. Bajnoki Szezon
1945--1946. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Újpesti TE | 18 | 14 | 3 | 1 | 71-23 | 31 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Vasas SC Budapest | 18 | 11 | 2 | 5 | 41-37 | 24 | |||
3. | Csepel SC Budapest | 18 | 9 | 2 | 7 | 60-59 | 20 | |||
4. | Szegedi AK | 18 | 8 | 1 | 9 | 47-47 | 17 | |||
5. | Ferencvárosi TC | 18 | 6 | 4 | 8 | 39-40 | 16 |
Újpesti TE - Bajnokcsapata
Tóth György --- Balogh II Sándor, Laborcz Lajos --- Kirádi Ervin, Szűcs Sándor, Nagymarosi Mihály --- Suhai Imre, Szusza Ferenc, Zsengellér Gyula, Várnai Lajos, Nyers István.... Edző: Jávor Pál
Év Játékosa: Deák Ferenc - (Szentlőrinci AC)
Gólkirály: Deák Ferenc - (Szentlőrinci AC) - 66 Gól
44. Bajnoki Szezon
1946--1947. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Újpesti TE | 30 | 21 | 5 | 4 | 106-43 | 47 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Kispesti AC | 30 | 17 | 7 | 6 | 77-37 | 41 | |||
3. | Vasas SC Budapest | 30 | 16 | 7 | 7 | 77-43 | 39 | |||
4. | Ferencvárosi TC | 30 | 16 | 6 | 8 | 70-39 | 38 | |||
5. | MTK FC Budapest | 30 | 14 | 3 | 13 | 52-43 | 31 |
Újpesti TE - Bajnokcsapata
Tóth György --- Balogh II Sándor, Laborcz Lajos --- Kirádi Ervin, Szűcs Sándor, Horváth Károly --- Egresi Béla, Szusza Ferenc, Várnai Lajos, Zsengellér Gyula, Patkoló Rezső.... Edző: Guttmann Béla.
Év Játékosa: Szusza Ferenc - (Újpesti TE)
Gólkirály: Deák Ferenc - (Szentlőrinci AC) - 48 Gól
45. Bajnoki Szezon
1947--1948. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Csepel SC Budapest | 32 | 24 | 4 | 4 | 73-32 | 52 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Vasas SC Budapest | 32 | 22 | 7 | 3 | 76-31 | 51 | |||
3. | Ferencvárosi TC | 32 | 23 | 4 | 5 | 77-39 | 50 | |||
4. | Kispesti AC | 32 | 21 | 6 | 5 | 82-42 | 48 | |||
5. | Újpest FC | 32 | 18 | 8 | 6 | 83-43 | 44 |
Csepel SC - Bajnokcsapata
Szekeres András --- Rédei József, Kónya József, Híres Alajos --- Nagy II István, Rákosi Ferenc --- Szentesi Károly, Marosvári Béla, Keszthelyi Mihály, Fenyvesi György, Pintér József.... Edző: Kalmár Jenő.
Év Játékosa: Marosvári Béla - (Csepel SC)
Gólkirály: Puskás Ferenc - (Kispesti AC) - 50 Gól
46. Bajnoki Szezon
1948--1949. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Ferencvárosi TC | 32 | 26 | 1 | 3 | 140-36 | 53 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | MTK FC Budapest | 32 | 18 | 6 | 6 | 91-38 | 42 | |||
3. | Kispesti AC | 32 | 19 | 3 | 8 | 94-46 | 41 | |||
4. | Újpesti TE | 32 | 18 | 5 | 7 | 89-47 | 41 | |||
5. | Csepel SC Budapest | 30 | 15 | 5 | 10 | 66-66 | 35 |
Ferencvárosi TC - Bajnokcsapata
Henni Géza --- Rudas Ferenc, Szabó Ferenc, Kéri Károly --- Csanádi Árpád, Lakat Károly --- Budai II László, Kocsis Sándor, Deák I Ferenc, Mészáros József, Czibor Zoltán.... Edző: Lyka Antal.
Év Játékosa: Kispéter Mihály - (Ferencvárosi TC)
Gólkirály: Deák Ferenc - (Ferencvárosi TC) - 59 Gól
47. Bajnoki Szezon
1949--1950. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Budapesti Honvéd SE | 30 | 23 | 4 | 3 | 84-29 | 50 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Budapesti ÉDOSZ SE | 30 | 21 | 4 | 5 | 86-38 | 46 | |||
3. | Budapesti Textiles SE | 30 | 18 | 8 | 4 | 81-33 | 44 | |||
4. | Csepeli Munkás SE | 30 | 15 | 8 | 7 | 66-45 | 38 | |||
5. | Budapesti Dózsa SE | 30 | 14 | 9 | 7 | 71-52 | 37 |
Budapesti Honvéd SE - Bajnokcsapata
Ruzsa Sándor --- Rákóczi László, Patyi Mihály, Tóth III Ferenc --- Bozsik József, Bányai Nándor --- Horváth István, Gyulai László, Budai II László, Puskás Ferenc, Babolcsay György.... Edző: id. Puskás Ferenc.
Év Játékosa: Grosics Gyula - (Teherfuvar SE)
Gólkirály: Puskás Ferenc - (Budapesti Honvéd SE) - 31 Gól
48. Bajnoki Szezon
1950. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Budapesti Honvéd SE | 15 | 13 | 1 | 1 | 67-17 | 27 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Budapesti Textiles SE | 15 | 11 | 3 | 2 | 54-25 | 24 | |||
3. | Budapesti Dózsa SE | 15 | 9 | 2 | 3 | 37-23 | 21 | |||
4. | Csepeli Munkás SE | 15 | 8 | 2 | 5 | 33-21 | 18 | |||
5. | Dorogi Tárna SC | 15 | 8 | 2 | 5 | 36-32 | 18 |
Budapesti Honvéd SE - Bajnokcsapata
Grosics Gyula --- Rákóczi László, Patyi Mihály, Városi György --- Bozsik József, Bányai Nándor --- Budai II László, Kocsis Sándor, Horváth István, Puskás Ferenc, Babolcsay György.... Edző: id. Puskás Ferenc.
Év Játékosa: Puskás Ferenc - (Budapesti Honvéd SE)
Gólkirály: Puskás Ferenc - (Budapesti Honvéd SE) - 25 Gól
49. Bajnoki Szezon
1951. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Budapesti Bástya SE | 26 | 22 | 2 | 2 | 96-27 | 46 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Budapesti Honvéd SE | 26 | 18 | 6 | 2 | 83-26 | 42 | |||
3. | Budapesti Dózsa SE | 26 | 12 | 7 | 7 | 64-44 | 31 | |||
4. | Budapesti Vasas SC | 26 | 11 | 7 | 8 | 47-33 | 29 | |||
5. | Budapesti Csepel SC | 26 | 12 | 5 | 9 | 45-38 | 29 |
Budapesti Bástya SE - Bajnokcsapata
Gellér Sándor --- Kovács II József, Börzsei János, Lantos Mihály --- Kovács I Imre, Zakariás József --- Sándor Károly, Hidegkuti Nándor, Palotás Péter, Szolnok István, Kovács IV István.... Edző: Bukovi Márton.
Év Játékosa: Palotás Péter - (Budapesti Bástya SE)
Gólkirály: Kocsis Sándor - (Budapesti Honvéd SE) - 30 Gól
50. Bajnoki Szezon
1952. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Budapesti Honvéd SE | 26 | 21 | 5 | -- | 88-21 | 47 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Budapesti Bástya SE | 26 | 20 | 5 | 1 | 96-33 | 45 | |||
3. | Budapesti Dózsa SE | 26 | 14 | 8 | 4 | 67-44 | 36 | |||
4. | Budapesti Vasas SC | 26 | 13 | 7 | 6 | 54-42 | 33 | |||
5. | Budapesti Csepel SC | 26 | 11 | 3 | 12 | 53-53 | 25 |
Budapesti Honvéd SE - Bajnokcsapata
Grosics Gyula --- Rákóczi László, Lóránt Gyula, Városi György --- Bozsik József, Bányai Nándor --- Budai II László, Kocsis Sándor, Budai I László, Puskás Ferenc, Babolcsay György.... Edző: Kalmár Jenő.
Év Játékosa: Bozsik József - (Budapesti Honvéd SE)
Gólkirály: Kocsis Sándor - (Budapesti Honvéd SE) - 36 Gól
51. Bajnoki Szezon
1953. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Budapesti Vörös Lobogó SE | 26 | 22 | 2 | 2 | 92-28 | 46 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Budapesti Honvéd SE | 26 | 19 | 5 | 2 | 86-27 | 43 | |||
3. | Budapesti Vasas SC | 26 | 14 | 4 | 8 | 62-37 | 32 | |||
4. | Budapesti Dózsa SE | 26 | 11 | 8 | 7 | 54-42 | 30 | |||
5. | Budapesti Kinizsi SE | 26 | 11 | 8 | 7 | 37-32 | 30 |
Budapesti Vörös Lobogó SE - Bajnokcsapata
Gellér Sándor --- Kovács II József, Börzsei János, Lantos Mihály --- Kovács I Imre, Zakariás József --- Sándor Károly, Hidegkuti Nándor, Palotás Péter, Szolnok István, Molnár János.... Edző: Bukovi Márton.
Év Játékosa: Hidegkuti Nándor - (Budapesti Vörös Lobogó SE)
Gólkirály: Puskás Ferenc - (Budapesti Honvéd SE) - 30 Gól
52. Bajnoki Szezon
1954. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Budapesti Honvéd SE | 26 | 19 | 2 | 5 | 100-43 | 40 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Budapesti Vörös Lobogó SE | 26 | 16 | 3 | 7 | 82-34 | 35 | |||
3. | Budapesti Kinizsi SE | 26 | 16 | 1 | 9 | 54-31 | 33 | |||
4. | Budapesti Vasas SC | 26 | 11 | 7 | 8 | 49-49 | 28 | |||
5. | Budapesti Dózsa SE | 26 | 11 | 4 | 11 | 54-49 | 26 |
Grosics Gyula --- Rákóczi László, Lóránt Gyula, Kovács János --- Bozsik József, Bányai Nándor --- Budai II László, Kocsis Sándor, Machos Ferenc, Puskás Ferenc, Czibor Zoltán.... Edző: Kalmár Jenő.
Év Játékosa: Kocsis Sándor - (Budapesti Honvéd SE)
Gólkirály: Kocsis Sándor - (Budapesti Honvéd SE) - 33 Gól
53. Bajnoki Szezon
1955. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye
1. | Budapesti Honvéd SE | 26 | 20 | 5 | 1 | 100-47 | 45 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Budapesti Vörös Lobogó SE | 26 | 18 | 5 | 3 | 81-37 | 41 | |||
3. | Budapesti Kinizsi SE | 26 | 15 | 7 | 4 | 70-38 | 37 | |||
4. | Budapesti Vasas SC | 26 | 14 | 4 | 6 | 89-49 | 36 | |||
5. | Dorogi Bányász SC | 26 | 9 | 11 | 6 | 39-35 | 29 |
Budapesti Honvéd SE - Bajnokcsapata
Faragó Lajos --- Rákóczi László, Palicskó Tibor, Bányai Nándor --- Bozsik József, Kotász Antal --- Budai II László, Kocsis Sándor, Machos Ferenc, Puskás Ferenc, Czibor Zoltán.... Edző: Kalmár Jenő.
Év Játékosa: Czibor Zoltán - (Budapesti Honvéd SE)
Gólkirály: Machos Ferenc - (Budapesti Honvéd SE), Czibor Zoltán - (Budapesti Honvéd SE) - 20-20 Gól
54. Bajnoki Szezon
1956. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Budapesti Honvéd SE | 21 | 13 | 3 | 5 | 52-29 | 29 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Budapesti Dózsa SE | 22 | 11 | 4 | 7 | 30-26 | 26 | |||
3. | Budapesti Vörös Lobogó SE | 18 | 10 | 5 | 3 | 41-24 | 25 | |||
4. | Budapesti Kinizsi SE | 22 | 8 | 8 | 6 | 89-49 | 24 | |||
5. | Salgótarjáni Bányász TC | 21 | 9 | 6 | 6 | 32-28 | 24 |
Budapesti Honvéd SE - Bajnokcsapata
Faragó Lajos --- Rákóczi László, Palicskó Tibor, Bányai Nándor --- Bozsik József, Kotász Antal --- Budai II László, Kocsis Sándor, Machos Ferenc, Puskás Ferenc, Czibor Zoltán.... Edző: Kalmár Jenő.
Év Játékosa: Kotász Antal - (Budapesti Honvéd SE)
Gólkirály: Puskás Ferenc - (Budapesti Honvéd SE) - 21 Gól
55. Bajnoki Szezon
1957. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Vasas SC Budapest | 11 | 7 | 3 | 1 | 36-14 | 17 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | MTK SE | 11 | 8 | -- | 3 | 31-16 | 16 | |||
3. | Újpesti Dózsa SC | 11 | 6 | 2 | 3 | 18-12 | 14 | |||
4. | Ferencvárosi TC | 11 | 5 | 3 | 3 | 16-11 | 13 | |||
5. | Csepel SC Budapest | 11 | 5 | 3 | 3 | 18-18 | 13 |
Vasas SC - Bajnokcsapata
Kovalik Ferenc --- Kárpáti Béla, Kontha Károly, Sárosi László --- Bundzsák Dezső, Berendi Pál --- Raduly József, Csordás Lajos, Szilágyi Gyula, Kaszás László, Lelenka Sándor.... Edző: Baróti Lajos.
Év Játékosa: Bundzsák Dezső - (Vasas SC)
Gólkirály: Szilágyi Gyula - (Vasas SC) - 17 Gól
56. Bajnoki Szezon
1957--1958. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | MTK SE Budapest | 26 | 15 | 5 | 6 | 51-30 | 35 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Budapesti Honvéd SE | 26 | 14 | 6 | 6 | 53-30 | 34 | |||
3. | Ferencvárosi TC | 26 | 14 | 5 | 7 | 53-37 | 33 | |||
4. | Tatabányai Bányász SC | 26 | 13 | 5 | 8 | 36-29 | 31 | |||
5. | Vasas SC Budapest | 26 | 9 | 10 | 7 | 38-32 | 28 |
MTK SE - Bajnokcsapata
Bártfai Róbert --- Palicskó Tibor, Sipos Ferenc, Lantos Mihály --- Kovács I Imre, Kovács III Ferenc --- Sándor Károly, Hidegkuti Nándor, Kárász Endre, Molnár János, Szimcsák I István.... Edző: Bukovi Márton.
Év Játékosa: Sipos Ferenc - (MTK SE)
Gólkirály: Molnár János - (MTK SE), Friedmanszky Zoltán - (Ferencvárosi TC) - 16-16 Gól
57. Bajnoki Szezon
1958--1959. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Csepel SC Budapest | 26 | 14 | 6 | 6 | 56-25 | 34 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | MTK SE Budapest | 26 | 15 | 4 | 7 | 45-26 | 34 | |||
3. | Budapesti Honvéd SE | 26 | 13 | 7 | 6 | 44-25 | 33 | |||
4. | Vasas SC Budapest | 26 | 12 | 9 | 5 | 30-22 | 33 | |||
5. | Újpesti Dózsa SC | 26 | 12 | 7 | 7 | 50-38 | 31 |
Csepel SC - Bajnokcsapata
Bakó Béla --- Bulla József, Kóczián Antal, Takács György --- Ughy Tibor, Kleibán Antal --- Tóth II József, Kisuczky Róbert, Gondos Tibor, Pál Tibor, Németh Ferenc.... Edző: Jávor Pál.
Év Játékosa: Tichy Lajos - (Budapesti Honvéd SE)
Gólkirály: Tichy Lajos - (Budapesti Honvéd SE), Kisuczky Róbert (Csepel SC), Monostori Tivadar (Dorogi Bányász) - 15-15 Gól
58. Bajnoki Szezon
1959--1960. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Újpesti Dózsa SC | 26 | 17 | 6 | 3 | 52-26 | 40 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Ferencvárosi TC | 26 | 14 | 4 | 5 | 56-30 | 35 | |||
3. | Vasas SC Budapest | 26 | 12 | 7 | 6 | 44-29 | 32 | |||
4. | MTK SE Budapest | 26 | 10 | 9 | 7 | 47-35 | 29 | |||
5. | Diósgyőri VTK | 26 | 10 | 7 | 9 | 35-30 | 27 |
Újpesti Dózsa SC - Bajnokcsapata
Török Gábor --- Rajna Károly, Várhidi Pál, Győrvári József --- Szini József, Borsányi György --- Nagy Károly, Göröcs János, Szusza Ferenc, Kuharszki Béla, Tóth Mihály.... Edző: Balogh István, Szűcs Gyula.
Év Játékosa: Göröcs János - (Újpesti Dózsa SC)
Gólkirály: Albert Flórián - (Ferencvárosi TC) - 27 Gól
59. Bajnoki Szezon
1960--1961. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye
Török Gábor --- Rajna Károly, Várhidi Pál, Győrvári József --- Szini József, Borsányi György --- Nagy Károly, Göröcs János, Szusza Ferenc, Kuharszki Béla, Tóth Mihály.... Edző: Balogh István, Szűcs Gyula.
Év Játékosa: Göröcs János - (Újpesti Dózsa SC)
Gólkirály: Albert Flórián - (Ferencvárosi TC) - 27 Gól
59. Bajnoki Szezon
1960--1961. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye
1. | Újpesti Dózsa SC | 26 | 17 | 6 | 3 | 52-26 | 40 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Ferencvárosi TC | 26 | 14 | 4 | 5 | 56-30 | 35 | |||
3. | Vasas SC Budapest | 26 | 12 | 7 | 6 | 44-29 | 32 | |||
4. | Ferencvárosi TC | 26 | 13 | 5 | 8 | 56-34 | 31 | |||
5. | Salgótarjáni Bányász TC | 26 | 13 | 5 | 8 | 44-33 | 31 |
Újpesti Dózsa SC - Bajnokcsapata
Török Gábor --- Rajna Károly, Várhidi Pál, Győrvári József --- Szini József, Borsányi György --- Nagy Károly, Göröcs János, Szusza Ferenc, Kuharszki Béla, Tóth Mihály.... Edző: Balogh István, Szűcs Gyula.
Év Játékosa: Göröcs János - (Újpesti Dózsa SC)
Gólkirály: Albert Flórián - (Ferencvárosi TC) - 27 Gól
60. Bajnoki Szezon
1961--1962. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Vasas SC Budapest | 26 | 17 | 4 | 5 | 55-27 | 38 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Újpesti Dózsa SC | 26 | 15 | 6 | 5 | 57-30 | 36 | |||
3. | Ferencvárosi TC | 26 | 13 | 7 | 6 | 45-26 | 33 | |||
4. | Tatabányai Bányász SC | 26 | 12 | 7 | 7 | 39-28 | 31 | |||
5. | Dorogi Bányász SC | 26 | 10 | 7 | 9 | 34-32 | 27 |
Vasas SC - Bajnokcsapata
Szentmihályi Antal --- Ihász Kálmán, Mészöly Kálmán, Sárosi László --- Bakos Sándor, Berendy Pál --- Mathesz Imre, Machos Ferenc, Bundzsák Dezső, Farkas János, Pál II Tibor.... Edző: Illovszky Rudolf.
Év Játékosa: Mészöly Kálmán - (Vasas SC)
Gólkirály: Tichy Lajos - (Budapesti Honvéd SE) - 24 Gól
61. Bajnoki Szezon
1962--1963. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Ferencvárosi TC | 26 | 15 | 7 | 4 | 49-28 | 37 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | MTK SE Budapest | 26 | 11 | 9 | 6 | 41-32 | 31 | |||
3. | Újpesti Dózsa SC | 26 | 11 | 8 | 7 | 50-31 | 30 | |||
4. | Dorogi Bányász SC | 26 | 10 | 10 | 6 | 37-27 | 30 | |||
5. | Budapesti Honvéd SE | 26 | 11 | 7 | 8 | 53-38 | 29 |
Ferencvárosi TC - Bajnokcsapata
Aczél László --- Novák Dezső, Mátrai Sándor, Dalnoki Jenő --- Vilezsál Oszkár, Kocsis György --- Kökény József, Orosz Pál, Albert Flórián, Rákosi Gyula, Fenyvesi Máté dr.... Edző: Mészáros József.
Év Játékosa: Fenyvesi Máté dr - (Ferencvárosi TC)
Gólkirály: Bene Ferenc - (Újpesti Dózsa SC) - 23 Gól
62. Bajnoki Szezon
1963. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Győri Vasas ETO | 13 | 6 | 5 | 2 | 20-7 | 17 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Budapesti Honvéd SE | 13 | 7 | 3 | 3 | 30-12 | 17 | |||
3. | Ferencvárosi TC | 13 | 7 | 3 | 3 | 15-9 | 17 | |||
4. | Komlói Bányász SC | 13 | 6 | 4 | 3 | 16-16 | 16 | |||
5. | Vasas SC Budapest | 13 | 6 | 2 | 5 | 19-16 | 14 |
Győri Vasas ETO - Bajnokcsapata
Barna Sándor --- Koós László, Orbán Árpád, Tamás László --- Palotai Károly, Máté János --- Szaló József, Korsós István, Orosz László, Povázsai László, Keglovich László.... Edző: Hidegkuti Nándor.
Év Játékosa: Palotai Károly - (Győri Vasas ETO)
Gólkirály: Tichy Lajos - (Budapesti Honvéd SE) - 13 Gól
63. Bajnoki Szezon
1964. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Ferencvárosi TC | 26 | 19 | 3 | 4 | 58-27 | 41 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Budapesti Honvéd SE | 26 | 17 | 4 | 5 | 62-31 | 38 | |||
3. | Tatabányai Bányász SC | 26 | 13 | 8 | 5 | 50-28 | 34 | |||
4. | Győri Vasas ETO | 26 | 12 | 9 | 5 | 38-28 | 33 | |||
5. | Újpesti Dózsa SC | 26 | 14 | 5 | 7 | 53-38 | 33 |
Ferencvárosi TC - Bajnokcsapata
Géczi István --- Novák Dezső, Mátrai Sándor, Havasi Sándor --- Perecsi Tibor, Orosz Pál --- Fenyvesi II József, Varga Zoltán, Albert Flórián, Rákosi Gyula, Fenyvesi Máté dr.... Edző: Mészáros József.
Év Játékosa: Bene Ferenc - (Újpesti Dózsa SC)
Gólkirály: Tichy Lajos - (Budapesti Honvéd SE) - 28 Gól
64. Bajnoki Szezon
1965. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Vasas SC Budapest | 26 | 17 | 5 | 4 | 48-19 | 39 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Ferencvárosi TC | 26 | 14 | 8 | 4 | 66-31 | 36 | |||
3. | Újpesti Dózsa SC | 26 | 14 | 6 | 6 | 52-30 | 33 | |||
4. | Budapesti Honvéd SE | 26 | 12 | 6 | 8 | 47-30 | 31 | |||
5. | Győri Vasas ETO | 26 | 12 | 9 | 8 | 41-30 | 30 |
Vasas SC - Bajnokcsapata
Varga László --- Bakos Sándor, Mészöly Kálmán, Ihász Kálmán --- Mathesz Imre, Berendy Pál --- Molnár Dezső, Puskás Lajos, Farkas János, Fister Ferenc, Pál II Tibor..... Edző: Illovszky Rudolf.
Év Játékosa: Mátrai Sándor - (Ferencvárosi TC)
Gólkirály: Albert Flórián - (Ferencvárosi TC) - 27 Gól
65. Bajnoki Szezon
1966. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Vasas SC Budapest | 26 | 17 | 9 | -- | 67-27 | 43 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Ferencvárosi TC | 26 | 16 | 5 | 5 | 71-33 | 37 | |||
3. | Tatabányai Bányász SC | 26 | 12 | 8 | 6 | 42-18 | 32 | |||
4. | Újpesti Dózsa SC | 26 | 13 | 6 | 7 | 67-37 | 32 | |||
5. | Győri Vasas ETO | 26 | 11 | 9 | 6 | 38-29 | 31 |
Vasas SC - Bajnokcsapata
Varga László --- Bakos Sándor, Mészöly Kálmán, Ihász Kálmán --- Mathesz Imre, Berendy Pál --- Molnár Dezső, Puskás Lajos, Farkas János, Fister Ferenc, Korsós István.... Edző: Csordás Lajos.
Év Játékosa: Albert Flórián - (Ferencvárosi TC)
Gólkirály: Farkas János - (Vasas SC) - 25 Gól
66. Bajnoki Szezon
1967. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Ferencvárosi TC | 30 | 24 | 4 | 2 | 85-24 | 52 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Újpesti Dózsa SC | 30 | 18 | 8 | 4 | 89-36 | 44 | |||
3. | Győri Vasas ETO | 30 | 14 | 11 | 5 | 68-37 | 39 | |||
4. | Vasas SC Budapest | 30 | 16 | 6 | 8 | 70-37 | 38 | |||
5. | Tatabányai Bányász SC | 30 | 10 | 10 | 10 | 39-36 | 30 |
Ferencvárosi TC - Bajnokcsapata
Géczi István --- Novák Dezső, Mátrai Sándor, Páncsics Miklós --- Juhász István, Szűcs Lajos --- Szőke István, Varga Zoltán, Albert Flórián, Rákosi Gyula, Katona Sándor.... Edző: Lakat Károly dr.
Év Játékosa: Albert Flórián - (Ferencvárosi TC)
Gólkirály: Dunai II Antal - (Újpesti Dózsa SC) - 36 Gól.
67. Bajnoki Szezon
1968. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Ferencvárosi TC | 30 | 21 | 7 | 2 | 65-26 | 49 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Újpesti Dózsa SC | 30 | 20 | 8 | 2 | 102-27 | 48 | |||
3. | Vasas SC Budapest | 30 | 18 | 6 | 6 | 66-37 | 42 | |||
4. | Budapesti Honvéd SE | 30 | 13 | 12 | 5 | 50-30 | 38 | |||
5. | Csepel SC Budapest | 30 | 13 | 8 | 9 | 35-29 | 34 |
Ferencvárosi TC - Bajnokcsapata
Géczi István --- Novák Dezső, Páncsics Miklós, Havasi Sándor --- Juhász István, Szűcs Lajos --- Karába János, Branikovits László, Albert Flórián, Rákosi Gyula, Katona Sándor..... Edző: Lakat Károly dr.
Év Játékosa: Szűcs Lajos - (Ferencvárosi TC)
Gólkirály: Dunai II Antal - (Újpesti Dózsa SC) - 32 Gól.
68. Bajnoki Szezon
1969. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Újpesti Dózsa SC | 30 | 20 | 8 | 2 | 83-27 | 48 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Budapesti Honvéd SE | 30 | 18 | 8 | 4 | 66-28 | 44 | |||
3. | Ferencvárosi TC | 30 | 15 | 9 | 6 | 56-33 | 39 | |||
4. | Vasas SC Budapest | 30 | 18 | 3 | 9 | 72-43 | 39 | |||
5. | Győri Rába ETO | 30 | 12 | 10 | 8 | 53-36 | 34 |
Újpesti Dózsa SC - Bajnokcsapata
Szentmihályi Antal --- Káposzta Benő, Solymosi Ernő, Noskó Ernő --- Dunai III Ede, Nagy László --- Fazekas László, Göröcs János, Bene Ferenc, Dunai II Antal, Zámbó Sándor.... Edző: Baróti Lajos.
Év Játékosa: Bene Ferenc - (Újpesti Dózsa SC)
Gólkirály: Bene Ferenc - (Újpesti Dózsa SC) - 27 Gól.
69. Bajnoki Szezon
1970. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Újpesti Dózsa SC | 14 | 11 | 1 | 2 | 37-13 | 23 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | MTK SE Budapest | 14 | 8 | 2 | 4 | 19-12 | 18 | |||
3. | Vasas SC Budapest | 14 | 7 | 4 | 3 | 19-13 | 18 | |||
4. | Diósgyőri VTK | 14 | 7 | 4 | 3 | 16-13 | 18 | |||
5. | Tatabányai Bányász SC | 14 | 4 | 4 | 6 | 15-17 | 12 |
Újpesti Dózsa SC - Bajnokcsapata
Szentmihályi Antal --- Káposzta Benő, Solymosi Ernő, Noskó Ernő --- Dunai III Ede, Nagy László --- Fazekas László, Göröcs János, Bene Ferenc, Dunai II Antal, Zámbó Sándor.... Edző: Baróti Lajos.
Év Játékosa: Fazekas László - (Újpesti Dózsa SC)
Gólkirály: Dunai II Antal - (Újpesti Dózsa SC) - 15 Gól.
70. Bajnoki Szezon
1970--1971. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Újpesti Dózsa SC | 30 | 18 | 7 | 5 | 71-29 | 51 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Ferencvárosi TC | 30 | 16 | 9 | 5 | 52-26 | 49 | |||
3. | Vasas SC Budapest | 30 | 19 | 3 | 8 | 61-25 | 47 | |||
4. | Budapesti Honvéd SE | 30 | 18 | 5 | 7 | 89-49 | 41 | |||
5. | MTK SE Budapest | 30 | 10 | 13 | 7 | 46-35 | 40 |
Újpesti Dózsa SC - Bajnokcsapata
Szentmihályi Antal --- Káposzta Benő, Horváth József, Noskó Ernő --- Dunai III Ede, Tóth András --- Fazekas László Göröcs János, Bene Ferenc, Dunai II Antal, Zámbó Sándor.... Edző: Baróti Lajos.
Év Játékosa: Dunai II Antal - (Újpesti Dózsa SC)
Gólkirály: Kozma Mihály - (Budapesti Honvéd SE) - 25 Gól.
71. Bajnoki Szezon
1971--1972. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Újpesti Dózsa SC | 30 | 20 | 6 | 4 | 78-30 | 46 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Budapesti Honvéd SE | 30 | 16 | 7 | 7 | 51-26 | 39 | |||
3. | Salgótarjáni Bányász TC | 30 | 15 | 9 | 6 | 51-39 | 39 | |||
4. | Tatabányai Bányász SC | 30 | 13 | 11 | 6 | 60-37 | 37 | |||
5. | Ferencvárosi TC | 30 | 14 | 8 | 8 | 59-39 | 36 |
Újpesti Dózsa SC - Bajnokcsapata
Szentmihályi Antal --- Noskó Ernő, Maurer László, Horváth József, Juhász Péter --- Dunai III Ede, Tóth András --- Fazekas László, Bene Ferenc, Dunai II Antal, Zámbó Sándor.... Edző: Kovács Imre.
Év Játékosa: Juhász Péter - (Újpesti Dózsa SC)
Gólkirály: Bene Ferenc - (Újpesti Dózsa SC) - 29 Gól.
72. Bajnoki Szezon
1972--1973. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Újpesti Dózsa SC | 30 | 21 | 4 | 5 | 81-21 | 46 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Ferencvárosi TC | 30 | 17 | 7 | 6 | 60-31 | 41 | |||
3. | Vasas SC Budapest | 30 | 16 | 8 | 6 | 54-33 | 40 | |||
4. | Budapesti Honvéd SE | 30 | 12 | 11 | 7 | 60-37 | 35 | |||
5. | Videoton SC | 30 | 15 | 5 | 10 | 46-39 | 35 |
Újpesti Dózsa SC - Bajnokcsapata
Szentmihályi Antal --- Noskó Ernő, Harsányi László, Horváth József, Juhász Péter --- Dunai III Ede, Zámbó Sándor, Tóth András --- Fazekas László, Bene Ferenc, Dunai II Antal.... Edző: Kovács Imre.
Év Játékosa: Harsányi László - (Újpesti Dózsa SC)
Gólkirály: Bene Ferenc - (Újpesti Dózsa SC) - 23 Gól.
73. Bajnoki Szezon
1973--1974. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Újpesti Dózsa SC | 30 | 18 | 6 | 6 | 75-33 | 42 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Ferencvárosi TC | 30 | 15 | 9 | 6 | 54-29 | 39 | |||
3. | Győri Rába ETO | 30 | 15 | 8 | 7 | 43-35 | 38 | |||
4. | Videoton SC | 30 | 15 | 7 | 8 | 40-32 | 37 | |||
5. | Tatabányai Bányász SC | 30 | 14 | 9 | 7 | 40-37 | 37 |
Újpesti Dózsa SC - Bajnokcsapata
Szentmihályi Antal --- Noskó Ernő, Harsányi László, Horváth József, Kellner Jenő --- Dunai III Ede, Tóth András, Zámbó Sándor --- Fazekas László, Bene Ferenc, Nagy László.... Edző: Várhidi Pál.
Év Játékosa: Horváth József - (Újpesti Dózsa SC)
Gólkirály: Kozma Mihály - (Budapesti Honvéd SE) - 27 Gól.
74. Bajnoki Szezon
1974--1975. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Újpesti Dózsa SC | 28 | 20 | 5 | 3 | 70-33 | 45 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Budapesti Honvéd SE | 28 | 16 | 10 | 2 | 53-22 | 42 | |||
3. | Ferencvárosi TC | 28 | 10 | 13 | 5 | 45-29 | 33 | |||
4. | Csepel SC Budapest | 28 | 12 | 7 | 9 | 34-28 | 31 | |||
5. | Videoton SC | 28 | 9 | 10 | 9 | 35-40 | 28 |
Újpesti Dózsa SC - Bajnokcsapata
Szigethi Károly --- Kolár Endre, Harsányi László, Horváth József, Juhász Péter --- Dunai III Ede, Tóth András, Nagy László --- Fazekas László, Bene Ferenc, Zámbó Sándor..... Edző: Várhidi Pál.
Év Játékosa: Nagy László - (Újpesti Dózsa SC)
Gólkirály: Bene Ferenc - (Újpesti Dózsa SC) - 20 Gól

Kozma Mihály - (Budapesti Honvéd SE) - 20 Gól.
75. Bajnoki Szezon
1975--1976. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Ferencvárosi TC | 30 | 20 | 6 | 4 | 65-38 | 46 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Videoton SC | 30 | 18 | 8 | 4 | 61-26 | 44 | |||
3. | Újpesti Dózsa SC | 30 | 18 | 6 | 6 | 79-50 | 42 | |||
4. | Budapesti Honvéd SE | 30 | 14 | 8 | 8 | 47-32 | 36 | |||
5. | Vasas SC Budapest | 30 | 15 | 4 | 11 | 65-40 | 34 |
Ferencvárosi TC - Bajnokcsapata
Hajdú József --- Martos Győző, Bálint László, Rab Tibor, Megyesi István --- Ebedli Zoltán, Szabó Ferenc, Mucha József – Pusztai László, Nyilasi Tibor, Magyar István.... Edző: Dalnoki Jenő.
Év Játékosa: Kereki Zoltán - (Haladás VSE)
Gólkirály: Fazekas László - (Újpesti Dózsa SC) - 20 Gól.
76. Bajnoki Szezon
1976--1977. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Vasas SC Budapest | 34 | 25 | 3 | 6 | 100-45 | 53 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Újpesti Dózsa SC | 34 | 22 | 6 | 6 | 88-47 | 50 | |||
3. | Ferencvárosi TC | 34 | 18 | 11 | 5 | 78-42 | 47 | |||
4. | Budapesti Honvéd SE | 34 | 19 | 8 | 7 | 62-43 | 46 | |||
5. | Szobathelyi Haladás VSE | 34 | 14 | 8 | 12 | 53-49 | 36 |
Vasas SC - Bajnokcsapata
Mészáros Ferenc --- Török Péter, Hegedűs Béla, Komjáti András, Kántor Mihály --- Gass István, Müller Sándor, Zombori Sándor --- Kovács István, Izsó Ignác, Várady Béla.... Edző: Illovszky Rudolf.
Év Játékosa: Pintér Sándor - (Budapesti Honvéd SE)
Gólkirály: Várady Béla - (Vasas SC) - 36 Gól.
77. Bajnoki Szezon
1977--1978. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Újpesti Dózsa SC | 34 | 19 | 13 | 2 | 95-46 | 51 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Budapesti Honvéd SE | 34 | 22 | 6 | 6 | 67-22 | 50 | |||
3. | MTK-VM Budapest | 34 | 18 | 11 | 5 | 57-29 | 47 | |||
4. | Videoton SC | 34 | 17 | 11 | 6 | 77-46 | 45 | |||
5. | Vasas SC Budapest | 34 | 15 | 12 | 7 | 58-42 | 42 |
Újpesti Dózsa SC - Bajnokcsapata
Rothermel Ádám --- Viczkó Tamás, Dunai III Ede, Schumann Péter, Tóth József --- Zámbó Sándor, Tóth András, Nagy László --- Fazekas László, Törőcsik András, Fekete László.... Edző: Várhidi Pál.
Év Játékosa: Kocsis István - (Budapesti Honvéd SE)
Gólkirály: Fazekas László - (Újpesti Dózsa SC) - 26 Gól.
78. Bajnoki Szezon
1978--1979. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Újpesti Dózsa SC | 34 | 21 | 10 | 3 | 84-38 | 52 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Ferencvárosi TC | 34 | 18 | 11 | 5 | 75-44 | 47 | |||
3. | Diósgyőri VTK | 34 | 19 | 6 | 9 | 60-37 | 44 | |||
4. | Vasas SC Budapest | 34 | 16 | 9 | 9 | 62-44 | 42 | |||
5. | Budapesti Honvéd SE | 34 | 16 | 9 | 9 | 57-39 | 41 |
Újpesti Dózsa SC - Bajnokcsapata
Rothermel Ádám --- Kolár Endre, Dunai III Ede, Sarlós András, Tóth József --- Kardos József, Tóth András, Zámbó Sándor --- Fazekas László, Törőcsik András, Fekete László.... Edző: Várhidi Pál.
Év Játékosa: Törőcsik András - (Újpesti Dózsa SC)
Gólkirály: Fekete László - (Újpesti Dózsa SC) - 31 Gól.
79. Bajnoki Szezon
1979--1980. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Budapesti Honvéd SE | 34 | 19 | 10 | 5 | 67-38 | 48 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Újpesti Dózsa SC | 34 | 19 | 7 | 8 | 86-64 | 45 | |||
3. | Vasas SC Budapest | 34 | 17 | 10 | 7 | 75-52 | 44 | |||
4. | Videoton SC | 34 | 18 | 7 | 9 | 66-44 | 43 | |||
5. | Tatabányai Bányász SC | 34 | 14 | 12 | 8 | 55-40 | 40 |
Budapesti Honvéd SE - Bajnokcsapata
Gujdár Sándor --- Paróczai Sándor, Kocsis István, Garaba Imre, Varga József --- Gyimesi László, Dajka László, Nagy Antal --- Bodonyi Béla, Weimper István, Kozma Mihály.... Edző: Tichy Lajos.
Év Játékosa: Salamon József - (Diósgyőri VTK)
Gólkirály: Fazekas László - (Újpesti Dózsa SC) - 36 Gól.
80. Bajnoki Szezon
1980--1981. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Ferencvárosi TC | 34 | 21 | 9 | 4 | 75-33 | 51 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Tatabányai Bányász SC | 34 | 19 | 10 | 5 | 50-25 | 48 | |||
3. | Vasas SC Budapest | 34 | 18 | 10 | 6 | 68-38 | 46 | |||
4. | Videoton SC | 34 | 19 | 6 | 9 | 60-38 | 44 | |||
5. | Budapesti Honvéd SE | 34 | 15 | 12 | 7 | 56-36 | 42 |
Ferencvárosi TC - Bajnokcsapata
Kakas László --- Jancsika Károly, Judik Péter, Rab Tibor, Takács László --- Ebedli Zoltán, Mucha József, Murai Sándor --- Szokolai László, Nyilasi Tibor, Pogány László.... Edző: Novák Dezső.
Év Játékosa: Nyilasi Tibor - (Ferencvárosi TC)
Gólkirály: Nyilasi Tibor - (Ferencvárosi TC) - 30 Gól.
81. Bajnoki Szezon
1981--1982. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Győri Rába ETO | 34 | 21 | 7 | 6 | 102-50 | 49 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Ferencvárosi TC | 34 | 20 | 4 | 10 | 76-46 | 44 | |||
3. | Tatabányai Bányász SC | 34 | 15 | 13 | 6 | 58-43 | 43 | |||
4. | Videoton SC | 34 | 18 | 5 | 13 | 50-44 | 41 | |||
5. | Újpesti Dózsa SC | 34 | 14 | 12 | 8 | 49-37 | 40 |
Győri Rába ETO - Bajnokcsapata
Kovács László --- Csonka Gyula, Hlagyvik Gábor, Glázer Róbert, Magyar Lajos --- Póczik József, Hannich Péter, Mile Sándor --- Szabó Ottó, Szentes Lázár, Hajszán Gyula.... Edző: Verebes József.
Év Játékosa: Garaba Imre - (Budapesti Honvéd SE)
Gólkirály: Hannich Péter - (Győri Rába ETO) - 22 Gól.
82. Bajnoki Szezon
1982--1983. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Győri Rába ETO | 30 | 19 | 6 | 5 | 88-37 | 44 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Ferencvárosi TC | 30 | 19 | 5 | 6 | 66-46 | 43 | |||
3. | Budapesti Honvéd SE | 30 | 17 | 8 | 5 | 58-43 | 42 | |||
4. | Csepel SC Budapest | 30 | 13 | 11 | 6 | 52-46 | 37 | |||
5. | Újpesti Dózsa SC | 30 | 12 | 8 | 10 | 45-47 | 32 |
Győri Rába ETO - Bajnokcsapata
Kovács László --- Csonka Gyula, Hlagyvik Gábor, Magyar Lajos, Mile Sándor --- Burcsa Győző, Hannich Péter, Szepessy László --- Szabó Ottó, Szentes Lázár, Hajszán Gyula.... Edző: Verebes József.
Év Játékosa: Kardos József - (Újpesti Dózsa SC)
Gólkirály: Dobány Lajos - (Pécsi MSC) - 23 Gól.
83. Bajnoki Szezon
1983--1984. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Budapesti Honvéd SE | 30 | 19 | 6 | 5 | 63-24 | 40 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Győri Rába ETO | 30 | 14 | 9 | 7 | 66-58 | 37 | |||
3. | Videoton SC | 30 | 16 | 5 | 9 | 47-37 | 37 | |||
4. | Újpesti Dózsa SC | 30 | 12 | 11 | 7 | 49-33 | 35 | |||
5. | Tatabányai Bányász SC | 30 | 13 | 9 | 8 | 40-37 | 35 |
Budapesti Honvéd SE - Bajnokcsapata
Andrusch József --- Sallai Sándor, Nagy Antal, Garaba Imre, Varga József --- Gyimesi László, Détári Lajos, Sikesdi Gábor --- Bodonyi Béla, Dajka László, Esterházy Márton.... Edző: Komora Imre.
Év Játékosa: Bodonyi Béla - (Budapesti Honvéd SE)
Gólkirály: Szabó József - (Videoton SC) - 19 Gól.
84. Bajnoki Szezon
1984--1985. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Budapesti Honvéd SE | 30 | 20 | 6 | 4 | 63-25 | 46 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Győri Rába ETO | 30 | 15 | 6 | 9 | 60-50 | 36 | |||
3. | Videoton SC | 30 | 14 | 8 | 8 | 46-36 | 36 | |||
4. | Zalaegerszegi TE | 30 | 13 | 8 | 9 | 38-34 | 34 | |||
5. | Vasas SC Budapest | 30 | 10 | 11 | 9 | 56-44 | 31 |
Budapesti Honvéd SE - Bajnokcsapata
Andrusch József --- Sallai Sándor, Nagy Antal, Garaba Imre, Varga József --- Gyimesi László, Détári Lajos, Sikesdi Gábor -- Bodonyi Béla, Dajka László, Kovács Kálmán.... Edző: Komora Imre.
Év Játékosa: Détári Lajos - (Budapesti Honvéd SE)
Gólkirály: Détári Lajos - (Budapesti Honvéd SE) - 18 Gól.

Kiprich József - (Tatabányai Bányász SC) - 18 Gól.
85. Bajnoki Szezon
1985--1986. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Budapesti Honvéd SE | 30 | 17 | 11 | 2 | 63-29 | 45 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Pécsi Munkás SC | 30 | 15 | 9 | 6 | 57-26 | 39 | |||
3. | Győri Rába ETO | 30 | 13 | 11 | 6 | 60-43 | 37 | |||
4. | Zalaegerszegi TE | 30 | 12 | 12 | 6 | 48-34 | 36 | |||
5. | Ferencvárosi TC | 30 | 12 | 10 | 8 | 35-23 | 34 |
Budapesti Honvéd SE - Bajnokcsapata
Andrusch József --- Sallai Sándor, Nagy Antal, Garaba Imre, Gyimesi László -- Fitos József, Détári Lajos, Sikesdi Gábor --- Bodonyi Béla, Dajka László, Kovács Kálmán..... Edző: Komora Imre.
Év Játékosa: Dajka László - (Budapesti Honvéd SE)
Gólkirály: Détári Lajos - (Budapesti Honvéd SE) - 27 Gól.
86. Bajnoki Szezon
1986--1987. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | MTK-VM Budapest | 30 | 17 | 9 | 4 | 52-24 | 43 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Újpesti Dózsa SC | 30 | 16 | 8 | 6 | 47-23 | 40 | |||
3. | Tatabányai Bányász SC | 30 | 15 | 5 | 10 | 44-30 | 37 | |||
4. | Budapesti Honvéd SE | 30 | 13 | 9 | 8 | 40-34 | 35 | |||
5. | Ferencvárosi TC | 30 | 10 | 13 | 7 | 33-27 | 33 |
MTK-VM - Bajnokcsapata
Gáspár József --- Huszárik László, Híres Gábor, Szalai Attila, Turner Csaba --- Talapa János, Varga István, Bognár György, Szeibert György --- Boda Imre, Kékesi Rezső.... Edző: Verebes József.
Év Játékosa: Herédi Attila - (Újpesti Dózsa SC)
Gólkirály: Détári Lajos - (Budapesti Honvéd SE) - 19 Gól.
87. Bajnoki Szezon
1987--1988. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Budapesti Honvéd SE | 30 | 17 | 7 | 6 | 48-23 | 41 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Tatabányai Bányász SC | 30 | 13 | 11 | 6 | 58-35 | 37 | |||
3. | Újpesti Dózsa SC | 30 | 12 | 13 | 5 | 48-30 | 37 | |||
4. | Győri Rába ETO | 30 | 14 | 7 | 9 | 48-42 | 35 | |||
5. | Ferencvárosi TC | 30 | 12 | 8 | 10 | 47-32 | 32 |
Budapesti Honvéd SE - Bajnokcsapata
Disztl Péter --- Sallai Sándor, Disztl László, Csuhay József, Cseh András --- Fitos József, Gyimesi László, Sikesdi Gábor --- Sass János, Fodor Imre, Kovács Kálmán.... Edző: Bicskei Bertalan.
Év Játékosa: Kozma István - (Újpesti Dózsa SC)
Gólkirály: Melis Béla - (Debreceni VSC) - 19 Gól.
88. Bajnoki Szezon
1988--1989. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Budapesti Honvéd SE | 30 | 16 | 8 | 6 | 44-28 | 61 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Ferencvárosi TC | 30 | 16 | 4 | 8 | 49-29 | 59 | |||
3. | MTK-VM Budapest | 30 | 13 | 8 | 9 | 42-34 | 58 | |||
4. | Videoton SC | 30 | 13 | 7 | 10 | 57-34 | 57 | |||
5. | Győri Rába ETO | 30 | 13 | 6 | 11 | 44-31 | 56 |
Budapesti Honvéd SE - Bajnokcsapata
Disztl Péter --- Csábi József, Disztl László, Csuhay József, Cseh András --- Szijjártó István, Fodor Imre, Varga István, Csehi Tibor --- Gregor József, Kovács Kálmán.... Edző: Bicskei Bertalan.
Év Játékosa: Kovács Kálmán - (Budapesti Honvéd SC)
Gólkirály: Petres Tamás - (Videoton SC) - 19 Gól.
89. Bajnoki Szezon
1989--1990. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Újpesti Dózsa SC | 30 | 18 | 4 | 8 | 43-20 | 58 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | MTK-VM Budapest | 30 | 18 | 4 | 8 | 48-26 | 58 | |||
3. | Ferencvárosi TC | 30 | 13 | 9 | 8 | 48-34 | 48 | |||
4. | Pécsi Munkás SC | 30 | 13 | 9 | 8 | 40-34 | 48 | |||
5. | Tatabányai Bányász SC | 30 | 13 | 4 | 13 | 24-25 | 42 |
Újpesti Dózsa SC - Bajnokcsapata
Brockhauser István --- Huszárik László, Kósa László, Kovács Ervin, Szlezák Zoltán --- Miovecz Zoltán, Balog Tibor, Rubold Péter --- Katona György, Bácsi Sándor, Zsivóczky Gyula.... Edző: Varga István.
Év Játékosa: Petry Zsolt - (Budapesti Honvéd SE)
Gólkirály: Dzurják József - (Ferencvárosi TC) - 19 Gól.
90. Bajnoki Szezon
1990--1991. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Budapesti Honvéd SE | 30 | 19 | 7 | 4 | 50-20 | 45 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Ferencvárosi TC | 30 | 15 | 10 | 5 | 47-22 | 40 | |||
3. | Pécsi Munkás SC | 30 | 15 | 7 | 8 | 32-20 | 37 | |||
4. | Váci Izzó MTE | 30 | 14 | 8 | 8 | 35-29 | 36 | |||
5. | Veszprémi LC | 30 | 11 | 12 | 7 | 34-25 | 34 |
Budapesti Honvéd SE - Bajnokcsapata
Petry Zsolt --- Csábi József, Csepregi András, Cseh András, Csehi Tibor ---- Urbányi István, Kovács Ervin, Pisont István, Vincze István --- Gregor József, Viorel Vancea.... Edző: Mezey György dr.
Év Játékosa: Lipcsei Péter - (Ferencvárosi TC)
Gólkirály: Gregor József - (Budapesti Honvéd SE) - 19 Gól.
91. Bajnoki Szezon
1991--1992. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Ferencvárosi TC | 30 | 18 | 10 | 2 | 61-19 | 46 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Vác FC-Samsung | 30 | 19 | 7 | 4 | 54-28 | 45 | |||
3. | Kispest-Honvéd FC | 30 | 19 | 4 | 7 | 61-28 | 42 | |||
4. | Siófoki Bányász SE | 30 | 15 | 6 | 9 | 46-34 | 36 | |||
5. | MTK Hungária FC | 30 | 14 | 7 | 9 | 44-34 | 35 |
Ferencvárosi TC - Bajnokcsapata
Balogh Tamás --- Simon Tibor, Telek András, Szerhij Kuznyecov, Keller József --- Páling Zsolt, Albert Flórián, Lipcsei Péter, Szenes Sándor --- Wukovics László, Balogh Gábor.... Edző: Nyilasi Tibor.
Év Játékosa: Telek András - (Ferencvárosi TC)
Gólkirály: Fischer Pál - (Siófoki Bányász SE) - 16 Gól

Orosz Ferenc - (Vác FC-Samsung) - 16 Gól
92. Bajnoki Szezon
1992--1993. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Kispest-Honvéd FC | 30 | 19 | 5 | 6 | 59-28 | 43 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Vác FC-Samsung | 30 | 17 | 8 | 5 | 48-28 | 42 | |||
3. | Ferencvárosi TC | 30 | 19 | 3 | 8 | 49-29 | 41 | |||
4. | MTK Hungária FC | 30 | 14 | 8 | 8 | 57-37 | 36 | |||
5. | Békéscsabai Előre FC | 30 | 12 | 12 | 6 | 42-31 | 36 |
Kispest Honvéd FC - Bajnokcsapata
Brockhauser István --- Csábi József, Kovács Ervin, Plókai Attila, Dúró József --- Pisont István, Márton Gábor, Halmai Gábor, Illés Béla --- Orosz Ferenc, Vincze István.... Edző: Martti Kuusela.
Év Játékosa: Pisont István - (Kispest Honvéd FC)
Gólkirály: Répási László - (Vác FC-Samsung) - 16 Gól
93. Bajnoki Szezon
1993--1994. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Vác FC-Samsung | 30 | 19 | 8 | 3 | 58-29 | 46 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Kispest-Honvéd FC | 30 | 18 | 7 | 5 | 66-33 | 43 | |||
3. | Békéscsabai Előre FC | 30 | 19 | 3 | 8 | 68-29 | 41 | |||
4. | Ferencvárosi TC | 30 | 16 | 5 | 9 | 50-34 | 37 | |||
5. | Győri ETO FC | 30 | 15 | 7 | 8 | 51-37 | 37 |
Vác FC-Samsung - Bajnokcsapata
Koszta János --- Puglits Gábor, Nagy Tibor, Hahn Árpád, Aranyos Imre --- Nyilas Elek, Kriska Gábor, Víg Péter, Romanek János --- Répási László, Füle Antal.... Edző: Csank János.
Év Játékosa: Illés Béla - (Kispest Honvéd FC)
Gólkirály: Illés Béla - (Kispest Honvéd FC) - 17 Gól
94. Bajnoki Szezon
1994--1995. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Ferencvárosi TC | 30 | 17 | 8 | 5 | 62-41 | 59 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Újpesti TE | 30 | 15 | 7 | 8 | 57-35 | 52 | |||
3. | Debreceni VSC | 30 | 14 | 7 | 9 | 45-37 | 49 | |||
4. | Kispest-Honvéd FC | 30 | 14 | 6 | 10 | 60-42 | 48 | |||
5. | Békéscsabai Előre FC | 30 | 11 | 15 | 4 | 47-32 | 48 |
Ferencvárosi TC - Bajnokcsapata
Balogh Tamás --- Simon Tibor, Telek András, Szerhij Kuznyecov, Keller József --- Páling Zsolt, Albert Flórián, Lipcsei Péter, Lisztes Krisztián --- Goran Kopunović, Eugen Neagoe.... Edző: Novák Dezső.
Év Játékosa: Lipcsei Péter - (Ferencvárosi TC)
Gólkirály: Preisinger Sándor - (Zalaegerszegi TE) - 21 Gól
95. Bajnoki Szezon
1995--1996. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Ferencvárosi TC | 30 | 21 | 3 | 6 | 56-25 | 66 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Budapesti VSC Dreher | 30 | 18 | 7 | 5 | 50-29 | 61 | |||
3. | Újpesti TE | 30 | 12 | 12 | 6 | 43-30 | 48 | |||
4. | Debreceni VSC | 30 | 14 | 6 | 10 | 49-40 | 48 | |||
5. | MTK Hungária FC | 30 | 13 | 7 | 10 | 58-43 | 46 |
Ferencvárosi TC - Bajnokcsapata
Hajdú Attila --- Simon Tibor, Telek András, Szerhij Kuznyecov, Keller József --- Nyilas Elek, Albert Flórián, Lisztes Krisztián, Vincze Ottó --- Zoran Kuntić, Igor Nyicsenko.... Edző: Novák Dezső.
Év Játékosa: Sándor Tamás - (Debreceni VSC)
Gólkirály: Igor Nyicsenkó - (Ferencvárosi TC) - 18 Gól
96. Bajnoki Szezon
1996--1997. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | MTK Hungária FC | 34 | 26 | 7 | 1 | 87-25 | 85 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Újpesti TE | 34 | 23 | 7 | 4 | 75-35 | 76 | |||
3. | Ferencvárosi TC | 34 | 22 | 8 | 4 | 69-34 | 74 | |||
4. | Vasas SC Budapest | 34 | 19 | 7 | 8 | 50-33 | 64 | |||
5. | Debreceni VSC | 34 | 14 | 10 | 10 | 55-38 | 52 |
MTK FC - Bajnokcsapata
Babos Gábor --- Molnár Zoltán, Lőrincz Emil, Kuttor Attila, Szekeres Tamás --- Farkasházy László, Halmai Gábor, Illés Béla, Zsivóczky Gyula --- Csertői Aurél, Kenesei Krisztián.... Edző: Garami József.
Év Játékosa: Illés Béla - (MTK Hungária FC)
Gólkirály: Illés Béla - (MTK Hungária FC) - 23 Gól
97. Bajnoki Szezon
1997--1998. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Újpesti TE | 34 | 21 | 10 | 3 | 63-26 | 73 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Ferencvárosi TC | 34 | 20 | 7 | 7 | 63-43 | 67 | |||
3. | Vasas SC Budapest | 34 | 19 | 7 | 8 | 66-41 | 64 | |||
4. | Győri ETO FC | 34 | 18 | 9 | 7 | 40-34 | 59 | |||
5. | MTK Hungária FC | 34 | 17 | 6 | 11 | 54-46 | 57 |
Újpesti TE - Bajnokcsapata
Bíró Szabolcs --- Fehér Csaba, Sebők Vilmos, Pető Tamás, Szlezák Zoltán --- Jenei Sándor, Kozma István, Véber György, Tóth Norbert --- Kovács Zoltán, Herczegh Miklós.... Edző Várhidi Péter
Év Játékosa: Tóth Norbert - (Újpest FC)
Gólkirály: Tieber Krisztián - (Gázszer FC) - 20 Gól
98. Bajnoki Szezon
1998--1999. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | MTK Hungária FC | 34 | 27 | 2 | 5 | 77-26 | 83 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Ferencvárosi TC | 34 | 19 | 7 | 8 | 61-40 | 64 | |||
3. | Újpest FC | 34 | 20 | 3 | 11 | 58-40 | 63 | |||
4. | Győri ETO FC | 34 | 16 | 11 | 7 | 40-34 | 59 | |||
5. | Dunaferr SE | 34 | 17 | 6 | 11 | 54-46 | 57 |
MTK Hungária FC - Bajnokcsapata
Babos Gábor --- Molnár Zoltán, Lőrincz Emil, Komlósi Ádám, Szekeres Tamás --- Balaskó Iván, Halmai Gábor, Illés Béla, Madar Csaba --- Kenesei Krisztián, Preisinger Sándor..... Edző: Egervári Sándor.
Év Játékosa: Illés Béla - (MTK Hungária FC)
Gólkirály: Illés Béla - (MTK Hungária FC) - 22 Gól
99. Bajnoki Szezon
1999--2000. NB I. Labdarúgó Bajnokság Végeredménye

1. | Dunaferr SE | 32 | 24 | 7 | 1 | 79-23 | 79 | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | MTK Hungária FC | 32 | 18 | 9 | 5 | 64-28 | 63 | |||
3. | Vasas SC Budapest | 32 | 19 | 4 | 9 | 58-32 | 61 | |||
4. |