Le Grand Bleu - A Nagy Kékség.
Mély merülni a tengerekben már: i.e. 4500 óta merülnek, a feljegyzések szerint a Mezopotámiaiak gyöngyöt keresve buktak alá. Kultusszá akkor vált a minél nagyobb mélységek elérése, amikor: Jacques Mayol és Enzo Maiorca a „mágikus” 100 méteres határ átlépéséért versenyeztek. No meg persze azután, hogy párharcukat: Luc Besson feldolgozta a Nagy Kékség című világhírű filmben.
Le Grand Bleu - The Big Blue - A Nagy Kékség
-- Luc Besson neve 1988-ban íródott be kitörölhetetlenül a francia és a világ film készítésének nagykönyvébe. Az Élethalálharc és a Metró viszonylagos sikere után robbantak a hazai pénztárak, ahogy a - "Le Grand Bleu - A Nagy Kékség" című új alkotás. Az akkor 29 éves rendező első angol nyelvű filmje feltűnt a helyi mozikban.
-- Luc Besson, aki kivételes gyermek és fiatalkori évei alatt bejárta a világ tengereit és óceánjait a búvár oktató szüleivel, delfinekre specializálódó tengeri biológusnak készült, mígnem: 17 évesen egy búvár baleset derékba törte karrierjét, hogy elkezdődjön egy másik, többnyire a tengerszint felett játszódó, emlékezetes életpálya.
-- A Nagy Kékség bizony kultusz film lett, bemutatásakor több mint egy teljes évig játszották a francia film színházak. Hogy miért lett ekkora siker.?. Ennek oka abban keresendő, hogy az író-rendező a filmbe öntötte szíve összes melankóliáját, óceánimádatát, delfinszeretetét, világtól való elvágyódását, a megismerés olthatatlan vágyának érzését és gyermek korának összes szépséges és szomorú emlékét.
-- Egy tagadhatatlanul Európai film született (távol az amerikai kliséktől), egy könnyed és egyszerre mély dráma az elvágyódásról, ártatlanságról, emberi kapcsolatokról, szerelemről; egy "Mediterrán road-movie" (Görögország, Olaszország, Szicília, Francia Riviéra, Peru), melyet végig átleng és átitat a friss tengeri szellő és a sós víz illata, a lebegés szavakba nem önthető érzése és a végtelenség atmoszférája.
-- A történet főhősei valós személyek által inspirált szabad merülők, a légzőkészülék nélküli könnyűbúvárok, Jacques Mayol (Jean-Marc Barr) és Enzo Molinari (Jean Reno), akik barátságát gyermek koruktól kezdve az óceán szeretete és a versengés határozza meg. A temperamentumos Enzo a legjobb akar lenni, bizonyítani a világnak és önmagának.
-- Mayolt nem a vetélkedés vonzza a merülésben: ő mindig is sokkal inkább volt része a nagy kékségnek, mint a szárazföldnek, inkább delfin, mintsem ember; félénk, világunkba szocializálódni képtelen ember-hal ő, a kis hablegény, aki mintha a kék-sötét mélységben fogant volna, ami folyvást szólítja vissza, hívja őt magához, valahogy úgy, mint a vadon szava Jack London kutya-farkasát.
Enzo Mallorca és Jacques Mayol vetélkedése
-- Ártatlan főhősünket a szerelem és szenvedély határtalan, tiszta élménye kísérti meg, megtapasztalja a feltétel nélküli önfeladást, de szíve így is a tengeré marad. A film központi magjául szolgáló óceán és az ahhoz kapcsolódó rejtélyes elvágyódás tekinthető ugyan szimbolikusnak, bár ez erősen megkérdőjeleződik egyrészről a rendező életútjának ismeretében, aki számára a víz nem megfoghatatlan szimbólum, hanem lételem.
-- A másrészről az ábrázolt külvilág idillikus volta fényében – miért menekülne a hétköznapi ember ettől a gyönyörű világtól, mediterrán élettértől.?. A film nem a megcsömörlött átlagember elvágyódását, menekülését helyezi középpontba, hanem a világunk szabályait érteni nem képes, magába zárkózott emberről szól, az idegenről egy idegen földön, aki megtagadja az asszimilálódást.
-- Jean Reno, akinek neve a rendező első fekete-fehér rövid filmjétől kezdve össze forrott Besson-éval, mellék szerepében megmutatja, mi is az a színészet; fantasztikusan karizmatikus alakítása a mai napig legemlékezetesebbje, habár első igazi főszerepe még hat évet várat magára, mint Leon, a profi bérgyilkos. A szintén meggyőző Jean-Marc Barrt pedig a híres dán dogma-rendező, Lars von Trier vette maga mellé házi színésznek, és az Idióták kivételével eddig minden nagyjáték filmjében szerepeltette.
-- A film három különböző verzióban hozzáférhető: nálunk elsősorban a 2 órás Amerikai verzió vált ismertté, a Francia eredeti változat ennél egy negyed órával hosszabb volt; aztán kiadták a 168 perces vágatlan változatot is, amely a karakterek további árnyalásával gazdagította elődeit, és valamelyest mélyebb és tartalmasabb élményt kínál. Igazából mindegy, melyik verzióhoz jutunk hozzá, bár Eric Serra díjnyertes zenéje az amerikai verzióból hiányzik, és ott a befejezés is meglehetősen eltérő, a film mindenképpen megérdemel egy megtekintést, de inkább többet.
-- Luc Besson vizuálisan is erőteljes rendezése ma is nagyon hatásos, atmoszféra teremtése kiváló, a képek pedig pompázatosak. A film leginkább egy álombeli élményhez hasonlít, titkos vágyainkhoz szól, azokat piszkálja fel; a megfoghatatlan, örök elvágyódás lenyűgöző film élményét kínálja.
"A Nagy Kékség" egy kultúsz film lett
-- Le Grand Bleu - The Big Blue - A Nagy Kékség.
Francia-Olasz-Amerikai kalandfilm '1988. Rendezte: Luc Besson, Író: Jacques Mayol, Luc Besson, Marc Perrier, Marilyn Goldin, Robert Garland.. Főszereplők: Jean Reno, Jean-Marc Barr, Rosanna Arquette..
-- Életem egyik legcsodásabb filmélménye: - "A Nagy Kékség" című film Luc Bessontól, mely két búvár versengéséről és barátságáról szól, megörtént eset alapján. Ők Jacques Mayol (Jean Marc Barr), a mániákusan tengerfüggő, delfinbarát, fiatal búvár és a nála idősebb, szintén betegesen elhivatott, versengésben elöljáró: Enzo Maiorca (Jean Reno).
-- Mayol volt a világon az első szabad búvár, aki 100 méterre bukott, 56 évesen pedig megdöntötte saját rekordját 105 méterrel. Élete során a búvárkodás, az ember és a víz filozófiáját, kapcsolatát kutatta, be akarta bizonyítani, hogy az ember eredendően vízi élőlény is. A film forgatókönyvét is ő írta a rendezővel karöltve.
-- Életét tette fel a hobbijára, munkájára, nem kímélve szeretteit, szerelmét. Semmi más nem létezett számára, ez okozta végzetét is. A filmben az óceánt választotta kedvesével szemben, az életben pedig sajnos öngyilkosságot követett el 74 éves korában.
Mindenki nézze meg, mert mély mondanivalója mellett szórakoztató, lebilincselő, képi világában pedig lenyűgöző búvár filmről van szó.
Jacques Mayol
-- Jacques Mayol (Sanghaj, 1927. április 1. – Elba, 2001. december 22.) világbajnok francia búvár, számos szabad tüdős mélyvízi merülési világcsúcsot ért el élete folyamán. Az első szabad tüdős mélyvízi búvár volt, aki elérte a 100 méteres mélységet (1976.november 23.).
-- Jacques Mayol: 57 éves korában képes volt: 105 méteres mélységre merülni. Karrierje folyamán tudományos kutatásokban is részt vett, amelyek során arra keresték a választ, hogy az emberben létezhet-e egy rejtett "akvatikus potenciál", amely szigorú fizikai és pszichológiai edzéssel előhívható.
-- Luc Besson rendezésében az 1988-ban készült "Nagy Kékség" című filmet részben az ő élettörténete inspirálta (valamint az olasz szabadtüdős búvár Enzo Maiorca élete). Az egyik forgatókönyvíró maga: Jacques Mayol volt.
-- Egy búvárral ma már kevesebb keresi fel a nagy kékséget, egy gyakori és a mélységeit ostromló látogatójának uszony csapásai többé nem hasítja habjait. Tragikus veszteség érte a 2001-es év Karácsonyán a búvársportot. December 25-én Jacques Mayol, a legendás hírű szabad tüdős mélymerülő búvár, 74 éves korában önkezével véget vetett életének Elba-szigeti otthonában.
-- Mayol francia szülei távol-keleti kiküldetése alkalmával, Sanghajban született 1927-ben. Fiatalon megismerkedett a keleti filozófiával, és a Marseille-i középiskolai tanulmányai alatt elmélyült a jóga gyakorlásában is. Élete első négy évtizedében bejárta szinte az egész világot, a legkülönbözőbb foglalkozásokkal próbálkozott. Az ötvenes évek második felében, mondjuk, hogy egy véletlen folytán, megváltozott az élete: állatgondozó lett egy Floridai akváriumban.
-- Megfigyelte a delfinek merülési stílusát, életét, légzés technikáját, mint, ahogyan mondta a leghíresebb rekord merüléséről készített filmben. Ő együtt élt ezekkel a csodálatos, kedves és intelligens lényekkel. Mayolt a delfinek iránt érzett szeretete, s teljesítményei miatt gyakran "delfin-ember"-ként emlegették. "A jógában és merülésben közös vonás önmagunk megismerésére való törekvés: a test és a lélek, az ember és a természet harmonikus kapcsolata", vallotta Mayol egy nyilatkozatában.
-- Mayolra akkor figyelt fel a szabad tüdős búvárvilág, és a világsajtó, amikor: 1966. júniusában: 60 méter mélységbe merült a Bahamákon, ezzel megdöntve Enzo Maiorca előző évben beállított (akkor) hihetetlennek és élettani szempontból (akkor) lehetetlennek tünő: 54 méteres rekordját. Az eredményre a versenyző társak válaszoltak, s Mayol viszont válaszolt a következő tíz esztendőben, s a rekord egyre mélyebbre került. (A Nagy Kékség című, Luc Besson rendezte emlékezetes film Mayol - a filmben Jean-Marc Barr alakította - és Enzo mélymerülő "párviadalát" dolgozta fel.)
-- Mayol leghíresebb merülésére: 1976. november 26-án, (49 évesen) Elba-szigete mellett került sor, amikor először a világon elérte a 100 méteres mélységet. A merülés végrehajtásában és a rekord hitelesítésében az Olasz Búvárszövetség és a CMAS működött közre. A gondosan előkészített, négy percig tartó eredményes rekord kísérlet alkalmával Mayol egy: 35 kilogrammos, fékezhető szánnal másfél perc alatt jutott le a 100 méteres mélységbe.
-- Jacques Mayol hihetetlen rekordját saját maga dönti meg, 1983-ban 105 méter mélyre helyezi a "lécet". Mayol a szabadtüdős merülések technikáját a jóga, a meditáció alkalmazásával alapvetőn megváltoztatta. A 100 méteres álomhatár elérésével elfelejthetetlenül, örökre beírta nevét a sport történelembe.
-- Jacques Mayol 2001. Karácsonyán örökre felhagyott a nagy kékség mélységeinek ostromlásával.. 2001. december 22-én önkezével vetett véget életének, felakasztva magát Elba szigetén (Olaszország), életének 74. évében. A kiváló sportember hamvait a Toszkán tengerparton szórták szét.
Enzo Mallorca
-- Enzo Mallorca (Siracusa, 1931. június 21.) világbajnok, mélymerülő búvár, olasz rekorder, többször szabad merülés világbajnok. Maiorca Szicília szigetén született, Siracusa városában, 1931-ben. Enzo Mallorca már 4 éves korában megtanult úszni, és hamarosan merült, bár az ő saját bevallása, mindig volt egy nagy félelem benne a tengeren.
-- Enzo Mallorca egy napon találkozott egy orvos barátjával, aki mutatott neki egy cikket, amely beszélt a mélységi búvárkodásról, egy új mélységet rekord -41 méter, amit: Raimondo Bucher, Ennio Falco és Alberto Novelli álítottak fel. Ez a 1956 nyarán történt és Mallorcát is erősen befolyásolja ez a társaság.
-- Mallorca egy rövid gondolkodás után úgy döntött, hogy ő is beszáll a sport búvárkodás világába, versenyez a nagy Freediving viadalokon, hogy a legnagyobb, hogy a legnagyobbak közé kerüljön, a legnagyobb mélységekbe merüljön. 1960-ban már eléri a -45 méter, és verte a brazil Amerigo Santarelli, aki szeptember ugyanabban az évben, ő visszaszerzi a cím elérése -46 méter, a rekord nem tartott sokáig, mert már november Enzo eléri -49 méter. Ez a kezdete egy nagy korszakának, ezután eléri a -60, majd a -70 métert is.
-- Az 1974-es évben a Sorrento-i tengerparton Mallorca megpróbált létrehozni egy új világrekordot a szabad merülés magasságban, -90 méter mélységben. Ez volt az első alkalom a történelemben, hogy egy ilyen nagy eseményt az olasz RAI televizió élőben közvetített. Hosszas előkészületek után, Mallorca végül megkezdte az ereszkedést egy acélkábel bumping segítségével, és Enzo Bottesini szakértő, búvár, oktató, a korábbi bajnok segítségével elérte a célt.
-- Az 1988-as esztendőben, a lányaiknak: Patrizia és Rossana (mindketten ismertek a világon, több világrekordot elértek szabad merülésben) visszatérnek, hogy elérjék a legutóbbi rekord -101 métert. Pályafutása során Mallorca életében volt néhány nagy rivális: a Brazil: Amerigo Santarelli, Teteke Williams, Robert Croft, és Jacques Mayol. Az olasz televízióban együtt dolgozott a "Lineablu" műsorával, egy RAI programon a 2000 és 2002-es eszetndők között.
A Mélységi Búvárkodásról - A Nagy Kékségről
-- Akik eddig tavi vagy tengeri merülésekkel próbálkoztak, természetesen palackban vitt levegővel, közel 60 méteres mélységbe ereszkedtek le. Azonban vannak olyanok, akik a 132 méteres (400 láb) mélységgel is kacérkodtak már, palack nélkül. Ők a szabadmerülők, vagy a légzőkészülék nélküli könnyűbúvárok.
-- Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy egy kifejezetten jó kondiban lévő úszó légzőkészülék nélkül maximum 15 méteres mélységig tud leereszkedni. A legkiválóbb szabadmerülők olyan sokáig vissza tudják tartani a lélegzetüket, hogy az már némely tengeri emlősével vetekszik.
-- A mélységi szabad merülésnek három kategóriája van. Ezek közül az első a fix súlyú vagy fix térfogatú merülés. Ekkor a merülő saját erejéből a lehető legmélyebbre igyekszik eljutni, majd visszatérni a felszínre. Merülés közben tetemes levegő mennyiséget használnak fel, ami befolyásolja a maximális elérhető mélységet és merülési sebességet. E kategóriában a jelenlegi világrekordot egy amerikai állította be: Brett Le Master: 81 méterig jutott 1999-ben. A fix súlyú szabadmerülők felszereléséhez hozzátartozik két modern kompozit anyagból készült uszony, amelyek mind a merülésben, mind a felemelkedésben segítségükre vannak.
-- A második kategória a változó súlyú szabadmerülés. Ebben a kategóriában már megengedett a ballaszt használata, azonban szigorú kikötésekkel. A többletsúly nem haladhatja meg a versenyző testsúlyának egyharmadát. Így gyorsabban és kisebb erőfeszítéssel lehet nagyobb mélységet elérni, mint a fix súlyú kategóriában. A felszínre emelkedés azonban itt is saját erőből történik, természetesen a speciális uszonyok itt is elengedhetetlenek.
-- A következő és egyben utolsó kategória az abszolút kategória. Itt a merüléshez korlátlan ballasztot használhatnak a versenyzők, és másodpercenként: 3,4-4,6 métert süllyednek. Visszatéréskor a versenyző valamilyen segédeszközbe kapaszkodik, mely meggyorsítja a felszínre emelkedést, lévén, hogy ebben a kategóriában lehet a legnagyobb mélységeket meghódítani.
-- A sportág szépségeit bemutató Nagy Kékség című film is ezzel a kategóriával foglalkozik. Főszereplői: Jacques Mayol és Enzo Majorca, akik párharcának eredménye az volt, hogy Mayol: 1976-ban először lépte át a bűvös: 100 méteres mélységet. A jelenlegi rekordot az olasz: Umberto Pelizzari mondhatja magáénak, aki újabb álom határt tört át, amikor: 1999-ben 150 méteres mélységig jutott. Persze ő már hétéves kora óta foglalkozik szabad merüléssel..
-- Igen sokáig tart a légzés technika elsajátítása is. Az abszolút kategóriában szabadmerülőknek meg kell tanulniuk azt, hogyan bírják ki a legjobban két lélegzetvétel között. Ha két lélegzetvétel között túl sok idő telik el, látens oxigénhiány, vagy más néven sekélyvízi ájulás léphet fel. Ez közvetlenül a felszín alatt következhet be, és ha nem sietnek a segítségére, akkor a búvár elég hamar megfulladhat.
-- A légzés technika csiszolására nagyon sok szabadmerülő búvár jógázik, a legjobban bevált a taj-csi jóga légzés technikája. A jógával mint módszerrel, sokkal jobban ellenőrizhetővé válik a szervezet, lassítható az anyagcsere, általa pedig csökken a szervezet oxigén igénye.
-- Egy másik előszeretettel használt módszer sokkal tudományosabb alapokon nyugszik, ez a hiperventilálás. Ez abból áll, hogy az úszók merülés előtt sokat és mélyet lélegeznek, ezáltal megnő a tüdejük oxigéntartalma. Lényegében becsapják a szervezetüket arra a kis időre, amíg merülnek. Ez persze kevésbé hatékony, ráadásul károsabb, mint a meditáció.
-- A lélegzésen kívül a mozdulatokkal is takarékoskodniuk kell a szabad merülőknek, hogy minél tovább bírják a víz alatt. Minden egyes mozdulat oxigént igényel, és a merülés idején nem igazán bővelkednek benne ők sem. Az igazán tapasztalt versenyzők tudják, hogy kapkodással nem mennek sokra, inkább a nyugalom az, ami sikerre viheti őket. Nem csoda hát, hogy a szabadmerülők hihetetlen önuralommal rendelkeznek, és ezzel az önuralommal emberfeletti dolgokat visznek véghez.
A Mélységi mámor
-- A 35 méter körül, illetve ennél mélyebben újabb tünet kezdett mutatkozni: egyfajta mámoros érzés, amely különös - gyakran teljesen felelőtlen - viselkedésre ragadtatta a búvárokat. Ez a tünet együttes a "mélységi mámor" néven vált ismertté; napjainkban nitrogén narkózisnak is nevezik. Kórisméjét az 1920-as években írták le, és a jelenséget a nyomás alatt belélegzett nitrogén idegrendszerre gyakorolt hatásának tulajdonították.
-- Az amatőr és hivatásos búvárokat továbbra sem hagyták nyugodni a mélység titkai, ezért sokan törekedtek olyan búvárfelszerelés kidolgozására, amellyel még nagyobb mélységek érhetők el. Az egyik irányzat hívei azt a célt tűzték maguk elé, hogy olyan szilárd búvárruhát készítsenek, amely ellenáll a környező víz nyomásának, s így lehetővé teszi, hogy a búvár a szokásos légköri nyomású levegőt lélegezze be.
-- A feltalálók úgy gondolták, hogy ha sikerül kiküszöbölniük a búvárra nehezedő nyomás hatását, akkor még nagyobb mélységek válnak elérhetővé. Ám kezdetben nem tudtak olyan merev öltözéket készíteni, amely ellenáll ugyan a víznyomásnak, mégis eléggé hajlékony ahhoz, hogy dolgozni lehessen benne. Ez volt a helyzet egészen az 1960-as évekig, amikor végre sikerült kidolgozni néhány korszerű változatot, amilyen a Jim-ruha és a Newt-ruha. Tehát a "palackozott levegő" bizonyos alkotó elemei is narkotikus hatást gyakorolnak a búvárra.
-- Ez a köztudatban - "mélységi mámor" néven ismert hatás nagyon alattomos ellensége a búvároknak. A leggyakrabban a nitrogén narkotikus hatásával kell számolni, de más gázok is rendelkeznek ezzel a kellemetlen tulajdonsággal. Általában azt mondhatjuk, hogy levegővel merülve a nitrogén 30 métertől lefelé fokozatosan erősödve fejti ki altató, érzéstelenítő, eufóriát okozó hatását. Ha valaki a narkotikus határ alatt szeretne merülni, más gázokkal kell, hogy helyettesítse a nitrogént. Ez leggyakrabban a hélium, de egyéb gázokat is használnak, mint a hidrogén vagy a neon.