Igazságos közpénzrendszer létrehozása.
Hogyan védekezhetünk a kamat pusztításával szemben.?. Ha nincs adósságunk, akkor is fizetjük a kamatokat. Sokan úgy vélik, hogy csak akkor fizetnek kamatot, ha kölcsönt vesznek fel és adóssá válnak. Ha szemügyre vesszük a feltételezést, rá kell jönnünk arra, hogy minden árucikk és szolgáltatás árának egy része kamat, mert az áru és a szolgáltatás nyújtóinak fizetniük kell a banknak.
Igazságos közpénz rendszert kamat mentes kölcsönnel.
Hogyan védekezhetünk a kamat pusztításával szemben.?. Ha nincs adósságunk, akkor is fizetjük a kamatokat. Sokan úgy vélik, hogy csak akkor fizetnek kamatot, ha kölcsönt vesznek fel és adóssá válnak. Ha azonban közelebbről szemügyre vesszük ezt a feltételezést, akkor rá kell jönnünk arra, hogy minden árucikk és szolgáltatás árának egy része kamat, mert az áru és a szolgáltatás nyújtóinak fizetniük kell a banknak, hogy beszerezhessék az áru és a szolgáltatás előállításához szükséges termelő eszközöket. Margrit Kennedy számította ki, hogy az 1980-as és 1990-es években, Németországban, a szemétdíj: 12%-kát, az ivóvíz díjának: 38%-kát és a szociális lakások építésének a 77%-kát tette ki a kamat.
Németországban egy lakás élet tartama körülbelül: 100 év. A bérlők: 25 év alatt kamatostul megfizetik az építési költségeket a lakbérrel, de még: 75 évig fizetik a kamatokat a lakbérbe beépítve. Egyetlen bérlő sem gondol arra, hogy lakbér csökkentést kérjen azon a címen, hogy már kifizette a kamatokat. Így az ingatlan egész élet tartama alatt meg van terhelve kamattal, amit a bérlő a bérleti díj részeként fizet. Még akkor is, ha a lakás tulajdonosa nem vett volna igénybe bank kölcsönt, akkor is a saját ingatlanba befektetett tőkéjének a kamatait felszámítaná a lakbérbe. Ha ugyanis a pénzét nem ingatlanba fektette volna, hanem bank betétbe, akkor a bank neki kamatot fizetett volna. Egy átlagos háztartás által igénybe vett áruknak és szolgáltatásoknak a kamat terhei Németországban, 2007-ben, az árak: 35%-kát tették ki. E közvetett kamat fizetések nélkül mindannyiunk jövedelme egyharmaddal magasabb lehetne, vagy egyharmaddal kevesebbet kéne dolgoznunk ahhoz, hogy megtarthassuk élet színvonalunkat.
A kamat látszatra igazságosan jár azoknak, akik takarékoskodnak és tisztességes díj azok számára, akik ezt a pénzt kölcsönveszik. Aki megtakarít, az kamathoz jut. Aki a pénzt kölcsönadja, az kamatot fizet. Még az iparilag fejlett és gazdag országokban is a lakosság mintegy: 80%-ka kétszer annyi kamatot fizet az árakba elrejtett kamatok formájában, mint amennyi kamathoz juthat. A lakosság: 10%-ka esetében a kamat kiadások és a kamat bevételek egyensúlyban vannak. A leggazdagabb 10% - amely a nagy vagyonokat tudhatja magáénak - teszi el azt a hatalmas összeget, amelyet a lakosság: 80%-a kamat formájában kénytelen fizetni.
A kamat mechanizmus éjjel-nappal működő pénz szivattyú
Ismét Margrit Kennedy-re hivatkozunk, aki azt is dokumentálta: 'Occupy Money' című könyvében, hogy Németországban: 2007-ben ez a szupergazdag: 10% minden nap: 600 millió euró jövedelemhez jutott a társadalom: 80%-ka által fizetett kamatokból. Ez az éjjel-nappal működő pénzszivattyú tehát nap-nap után automatikusan elvett 600 millió eurót a 80%-tól és átadta a 10%-nak. A magán-monopolista pénzrendszer és a benne működő kamatmechanizmus a fő okozója annak a közhellyé vált igaz ténynek, hogy „a gazdagok egyre gazdagabbak és a szegények egyre szegényebbek lesznek”.
A pénzhatalmi világelit, amely ennek a pénzrendszernek a tulajdonosa és haszonélvezője, természetesen azt állítja a szolgálatában álló közgazdászokkal együtt, hogy ennek a rendszernek nincs alternatívája. A pénz valódi természetét nem határozzák meg tudományosan, csak ködösen és homályosan, és legfőképpen hiányosan írnak róla az egyetemi tankönyvekben. Az ily módon képzetlen lakossággal azt próbálják elhitetni, hogy „a pénz képes dolgozni”. Az önmagában értéktelen pénz csupán szükséges jel – közvetítő közeg -, amely természetesen nem képes dolgozni. Munkát csak az ember – és a társult ember – képes végezni a rendelkezésére álló technikai eszközökkel.
A közvetítő közeg szerepét betöltő jel – a pénz – csak arra képes, hogy újraossza a reálgazdaságban működő emberek teljesítményét. A pénz rendszerben dolgozó tehetséges embereknek tudniuk kellene, hogy semmilyen értéket nem állítanak elő, csupán a mások által létrehozott értékeket osztják újra. Valójában veszni hagyják alkotó képességeiket ezzel a lényegében improduktív munkával, amelynek az elvégzésére sokkal kevesebb munkaerő is elég lenne. Ha ennek kellően a tudatában lennének, akkor szerényebben viselkednének.
A jelenlegi magán ellenőrzés alatt álló pénzrendszer másik konstrukciós hibája a leállíthatatlan infláció, a pénz folyamatos hígulása, értékvesztése. Ma már ott tartunk, hogy az emberek többsége nem is tud elképzelni egy olyan pénzrendszert, amelyben ne lenne infláció. Mivel a pénz - mint közvetítésre használt jel - megfelelő gazdasági mutatók alapján összehasonlítja az árukban és a szolgáltatásokban lévő teljesítményt, így mérőeszközként is szolgál. Fontos szerepe van a teljesítmények nyilvántartásában, összehasonlításában és cseréjében. A mértékegységül használt pénznek stabilnak kellene lennie, ahogyan többi mértékegység, pl., a méter, vagy a kilogramm se változik évről évre.
Az infláció a kamat mechanizmus miatt lett a jelenlegi monopolista pénzrendszer integrális része. A kamat egyik indoka úgy hangzik, hogy szükség van rá az infláció – vagyis a pénzhígulás – pótlására. A valóság azonban az infláció esetében is bonyolultabb. Az elmúlt két évtizedben mindössze két éven át igazodott az infláció a kamatokhoz.
A bázeli Nemzetközi Fizetések Bankja, a BIS, kimutatta, hogy 1974 és 2007 között 100 milliárd dollárról 3400 milliárd dollárra nőtt a pénzügyletek száma. Ezekhez az adatokhoz a pénzpiacok napi forgalma alapján jutottak. A megkötött pénzügyleteknek kevesebb, mint 2%-ka elég lett volna ahhoz, hogy a reálgazdaság igényeit kielégítse és a tényleges áru- és szolgáltatás-forgalmat lebonyolítsa. A BIS által irányított központi bankok világszerte azonban csak ennek az összegnek a töredékével rendelkeznek tartalékdeviza és rúdarany formájában. Ezért azok a pénzügyi termékek – mint például a derivátumok -, amelyek a pénzügyi-követeléseken alapuló követeléseknek a követeléseire tartanak igényt, rendkívül kockázatosak. A globális pénzrendszer tehetetlenül ki van szolgáltatva, mivel nincs olyan pénzügyi központ, amely válsághelyzetben megfelelő hatalommal rendelkezne a beavatkozásra, azaz képes lenne tartalékaival megakadályozni a pénzrendszer összeomlását.
Az a módszer, amit ma a FED (az Amerikai Központi Bank) és az EKB (az Európai Központi Bank) alkalmaz – nagy mennyiségű fedezetlen pénz kibocsátása -, nem oldja meg a problémát, csak súlyosbítja azt. Az elektronikus ’bankóprés’ gátlástalan működtetése, amelynek keretében a FED havonta 85 milliárd dollárt pumpál a pénzrendszerbe a likviditás fokozása érdekében, felgyorsítja a dollár elértéktelenedését. A ’Quantitative Easing’-nek (QE-1-nek, QE-2-nek, QE-3-nak) nevezett pénzhígítás már évek óta folyik, és szó van róla, hogy beindul a QE4 fázis is.
A pénzhatalmi világelit irányítása alatt álló globális média azt sulykolja az emberek fejébe, hogy ez a nyilvánvalóan hibás pénzrendszer az egyetlen lehetséges megoldás. Az államok és a pénzügyi nemzetközi pénzügyi szervezetek is ehhez a nézethez tartják magukat. Ez tükröződik az egész hitelrendszerben is, amely viszont a pénzhatalmi világelit pénzkibocsátási monopóliumán nyugszik. A reálgazdaság a pénzgazdaság uralma alá került, és aki ezt a pénzrendszert kétségbe vonja, saját gazdasági túlélését teszi kockára. A gazdasági élet szereplői közül már senki nem autonóm és a rendszer minden megváltoztatása életveszélyes lehet.
Szükség van-e az állandó növekedésre?
Az elkoptatott, de igaz állítások közé tartozik, hogy véges Földünkön semmilyen alrendszer nem növekedhet végtelenül. Ahhoz, hogy Földünk északi féltekéjén az emberiség megőrizze jelenlegi létfeltételeit, már nincs szüksége a reálgazdaság növekedésére. Az emberi élethez szükséges erőforrások megtartására van szüksége. Ehhez azonban az embereknek meg kell változtatniuk életmódjukat. Ha ezt optimálisan hajtják végre, akkor az nem csökkenti az életminőséget, hanem még növeli is. A társadalmi igazságosság és a közjó érvényesüléséhez tehát nincs már szükség a reálgazdaság növekedésére. Az uzsora civilizáció lecserélésére van szükség.
John Maynard Keynes 1936-ban utalt arra, hogy a XXI. század: Silvio Gesellé lesz és „a jövőben többet fogunk tanulni Gesell, mint Marx szellemétől”. A német-argentin közgazdász és szociálreformer Gesell főművének ’A természetes gazdasági rend’ címet adta. Ő azt a gazdasági rendet tartotta természetesnek, amely kiváltságok, monopóliumok és a tőke dominanciája nélkül tud hatékonyan működni. Egy ilyen rend azonban nem jön létre magától, ezt létre kell hozni. Az előjogok eltörlése pedig nem megy harc nélkül. Gesell egy nemzetközi valutaszövetséget akart létrehozni, amely az összes nemzeti valután felülálló semleges világpénzt bocsátana ki, és azt úgy kezelné, hogy elvezessen a szabad világkereskedelmi kapcsolatok kiegyenlítődéséhez.
Margrit Kennedy - Gesell elmélete nyomán – azt hangsúlyozza, hogy a pénz, amelyet nap mint nap használunk, kétféle egymásnak ellentmondó célt szolgál: egyrészt csereeszköz, a munkamegosztás feltétele, és így minden civilizáció alapja. A pénz másrészt felhalmozható eszköz, s e minőségében akár akadályozhatja is a csere kereskedelmet. Szinte minden áru cikk valamilyen formában veszít értékéből, ha kivonják a forgalomból. A pénz, amelyért azonban megvennék, megőrzi értékét akkor is, ha a tulajdonosánál marad. Mivel a pénz mindenre használható, forgatható közvetítő eszköz, ezért használati díjat, kamatot lehet kérni érte. Tulajdonosa úgy juthat jövedelemhez, hogy nem kell érte munkát végeznie.
Azok, akik a társadalmi igazságosságot, és a közjót tartották szem előtt, a termelőeszözök államosításával akartak ezen a helyzeten változtatni. A problémát azonban félreismerték. Az értéktöbblet ugyan a termelő szektorban keletkezik, nagyságát és eloszlását azonban a csere körfolyamata határozza meg. Ezt a problémát sem az államszocializmus tervgazdasága, sem a magánkapitalizmus piacgazdasága nem tudta megoldani.
A piacgazdaságot sem a szocializmus, sem a kapitalizmus nem volt képes ember központú, igazságos és környezetbarát rendszerré átalakítani. A szocializmus és a kapitalizmus ugyanis nem egymás ellentétei, hanem ugyanazon rendszernek a különböző változatai. Az alapvető hibákat a pénzrendszer felépítésében és működésében találjuk meg. Ezek a hibák – Síklaky István szerint – négy alapvető tévedésre vezethetők vissza.
Első tévedés a növekedési folyamatok eltérő sebességével kapcsolatos. A kamat mindig csak középtávon és soha sem hosszabb távon biztosítja a pénzforgást. A második alapvető tévedés azzal kapcsolatos, amiről korábban már írtunk. Ez az a vélekedésünk, hogy csak akkor fizetünk kamatot, ha kölcsönt vettünk fel. Már részleteztük, hogy minden ár tartalmaz kamatot, amelyet a termelő és a szolgáltató fizet a banknak. A harmadik alapvető tévedés abban nyilvánul meg, hogy azt hisszük, ez a kamat feltétlenül jogos. A kamatnak és a kamatos kamatnak a javak folyamatos újra elosztásában van szerepe, mégpedig a kispénzűektől a nagy jövedelemmel rendelkezők felé. A negyedik alapvető tévedés, amikor azt hisszük, hogy azért kell kamatot fizetnünk, hogy az inflációt kiegyenlítsük.
Valójában az infláció annak a pénzrendszernek a szükséges velejárója, amelyben a kamat biztosítja a pénzforgást. A kamat teljesítmény nélküli jövedelmet tesz lehetővé, növekedésre kényszeríti a gazdaságot tovább növelve a jövedelmek közötti egyenlőtlenséget. Az elmúlt 25 évben a rendelkezésre álló pénzmennyiség 2-3%-ka is elég lett volna ahhoz, hogy világszerte minden áruforgalmat le lehessen bonyolítani. A világ pénzrendszerben forgó pénzmennyiség: 97%-ka spekulációs célokat szolgál.
Gesell elgondolása szerint kamatszedés helyett a pénzrendszert kellene állami irányítás alá vonni, továbbá a pénzforgás biztosítása érdekében vagy pénz használati, vagy pénz visszatartási illetéket kellene szedni. Egy ilyen megoldás nem azoknak kedvezne, akiknek a szükségesnél több pénzük van, hanem a közérdeket képviselő közhatalomnak, az államnak, vagy annak a gazdasági régiónak vagy közösségnek, amely ezt a közvetítőközeget kibocsátja és használja. A pénzt – ezt az egyezményes jelet – a csereeszköz funkciójára kellene korlátozni.
A pénz és a kamat ma is kiemelt fontosságú kérdés, nemcsak Magyarországon, de az egész euróatlanti térségben. A 2008-as pénzügyi világválság óta az euróatlanti világrégió országaiban az adósságszolgálat és a kamatfizetés már túlszárnyalja a szociális kiadásokat. A deficit és az adósság növekedése az Európai Unió országaiban a hisztéria keltéssel túl magasra vitt kamatok együttes következménye. Az összeurópai pénzhatalmi diktatúra nem jelent sem rövid, sem hosszú távra megoldást. Az erőltetett pénzügyi centralizációt, a monetáris és fiskális hatásköröknek a nemzetállamoktól való elvételét le kell állítani. Más megoldás is van a problémákra. Ezek közül az egyiket szintén Margrit Kennedy dolgozta ki a már hivatkozott ’Occupy Money’ című könyvében, amelynek második fejezete a pénzválságból való kiút lehetséges módozatait elemzi. Továbbra is támaszkodunk az itt található adatokra, érvekre és javaslatokra.
A fennálló pénzrendszer alternatívája a kamatmentes hitel és kölcsön
A kamat eltörlése lelassítaná, sőt, esetleg le is állítaná a pénz forgását. Ezért úgy kell a kamatot semlegesíteni, hogy biztosítva legyen kamat nélkül is a pénz továbbadása annak érdekében, hogy csere-funkcióját meg tudja tartani. Erre - Margrit Kennedy szerint - ma két megoldási lehetőség is van. Az egyik a svéd JAK-Modell, és a másik pedig a pénzvisszatartási díj bevezetése.
A svéd JAK Bank 1965 óta olyan módszert alkalmaz, amely messzemenően kikapcsolja a kamatot a pénzrendszerben. A „J” a Jord szót jelzi, amely földet, termőföldet, mezőgazdaságot, vidéket jelent. Az „A” betű a munkára utal, a „K” pedig a tőkére. A JAK Bank a legtöbb kereskedelmi banktól eltérően az ügyfelek tulajdonában lévő bank, amelynek eredeti célja a gazdaság pénzügyi megerősítése a mezőgazdasági művelést folytató vidéki területeken. A földművesek érzékelik a leggyorsabban, hogy az általuk megművelt termőföld hozama nem képes lépést tartani a kölcsönökért fizetett kamatok hatványozott ütemű növekedésével. Ezen felül ez érinti a tőke áramlást a városi központokban, ahol nagyobb nyereséget lehet elérni, mint a vidéken. Ezért ők elsősorban a JAK-rendszert veszik igénybe. Megalapítása óta ehhez még számításba kell venni Svédország egész szociális spektrumát. 2008-ban a JAK Banknak 35 ezer tagja volt és 97 millió euró betéttel rendelkezett és a hitel nagysága elérte a 86 millió eurót.
Miközben a legtöbb bank profitorientáltan működik, a JAK Bank közhasznú intézmény, amelyben hosszú távon minden érdekelt nyer. A jogi forma megfelel egy szövetkezetnek, de a JAK bankárok szívesebben használják a tagsági-bank elnevezést, mert ez egyértelműbbé teszi a tagok körében a szociális igényt és együttműködést. Ebben a vonatkozásban különbözik a német szövetkezeti-bankoktól, amelyek elvben ma már, mint eredeti pénzintézetek működnek. A JAK tagsági-bank egészen más módon, közvetlen személyi viszonyban van a résztvevőkkel, mivel szükséghelyzetben a szövetkezeti tagok kölcsönösen segítik egymást. Mindenesetre csak olyan meghatározott nagyságig működnek, ahol a méretek még lehetővé teszik a személyi kapcsolatokat.
A legtöbben ház-vásárlásra, felújítására, vagy egzisztencia megalapozására vesznek fel kölcsönöket. Mindenki, aki számlát nyit, a szövetkezet tagja lesz. Ez azt jelenti, hogy a fontos döntéseknél a tagok egy szavazati joggal rendelkeznek, és ily módon részt vesznek a saját bankjuk fejlesztésében és irányításában, függetlenül attól, hogy mekkora a saját betétjük. A részesedési érték így működtetési értékké alakul át. Az eredeti értelemben vett profit részesedés helyett a mindenkit megillető nyereség védelmezői lesznek. Normálisan a bankoknak szükségük van kamat bevételre az ügyfeleik betéteinek a biztonsága érdekében azért, hogy fedezni tudják az ügyintézést és a személyi kiadásokat, az infláció kiegyenlítését, valamint a tulajdonosoknak járó hozam biztosítását.
A JAK-megoldás mindezeket a terheléseket a bank működési költségeire redukálja, amelyek általában a 8% kamat költségből 1,7%-kot tesznek ki. A kamat többi alkotó eleme – így a 0,8% kockázati felár, a 4% likviditási prémium, amelyet a megtakarító kap, valamint az 1,5% infláció-kiegyenlítés – itt elmarad. Kamat mentes pénz esetében tehát nincs kockázati és likviditási prémium, valamint inflációs kiegyenlítés. Csak a bank munkadíja szerepel. Ez a kamatozó kölcsön esetén számított összköltség 8% helyett mindössze 1,7% költséget tesz ki.
Miután valaki a szövetkezet tagjává válik, első lépésként megtakarítja az igényelt hitelösszeg mintegy 10%-kát, és ezért takarékossági pontokat írnak jóvá a részére. Az előteljesítésre alapozva engedélyezik a hitelt. A szokásos arányban fizeti a kölcsönfelvevő vissza a kölcsönvett összeget, és ily módon egyidejűleg ismét megtakarít. Nem fizet a hitelért, és nem kap kamatot a saját takarékbetétjére, mert a megtakarítás arra szolgál, hogy a következő hiteligénylőnek kamatmentes kölcsönt lehessen nyújtani. Azt az előnyt, amit valaki maga élvez, időbeli eltolódással egy másik ügyfélnek adja tovább. Az utolsó hitelrészlet befizetése utáni fél évre a hitel felvevője ismét szabadon rendelkezik a megtakarított pénz mintegy: 90%-kával. A kamat követelés helyett a hitelt felvevőnek csak a kölcsönvett összegnek megfelelő takarékpontokat kell kiegyenlítenie azért, hogy személyes megtakarításának és kölcsöneinek a mérlege ismét nulla legyen.
A számítás egyszerű. Aki egy svéd koronát egy hónapon át megtakarít, egy takarékpontot kap. Aki egy svéd koronát egy hónapig kölcsönbe vesz, egy mínusz pontot kap. Minél hosszabb ideig nyújt valaki kölcsönt tagként, vagy minél többet megtakarít, annál több takarékpontot írnak jóvá neki. Az, aki egy hitel felvétele előtt már sokat megtakarított, legközelebb már keveset kell takarékoskodnia. Aki nem tud sokat megspórolni, annak viszont hosszabb ideig.
Ha valaki felvesz 200 ezer SKr (svéd korona) hitelt 25 éves futamidővel, egy hagyományos banknál 8% kamatot fizet érte, ami havi 1588 SKr jelent. Ha viszont a JAK-megoldás szerint fizeti a havi törlesztő-részletet, az csak 1511 SKr-t tesz ki. Ebből 667 SKr-t tesz ki a kölcsön visszafizetése, 190 SKr-t a bank munkadíja, és 654 SKr a takarékszámlára kerül befizetésként. 25 év múlva egy hagyományos bank, kamat és törlesztés formájában kap 470400 SKr összeget. A JAK Bank kap 453300 SKr-t. A kölcsön igénybevevőjének azonban a JAK Banknál felgyülemlett a betétszámláján 196200 SKr megtakarítás. Ezzel szemben a hagyományos banknál nincs semmi megtakarítása a 470400 SKr-ből, mert ebből az összegből 270400 SKr felhasználásra került díjként, és kockázati-felárként, valamint a tőke befektetőjének kifizetett kamatként.
A JAK Banknál a kölcsönfelvevő köteles a kapott kölcsönök: 6%-kát a szövetkezet számára kockázati fedezet céljára befizetni a kölcsönfelvétel időpontjában. Ez biztosítási díjhoz hasonlítható és minden szokásos bank kölcsön tartalmazza. A normális banktól eltérően ezt az összeget a JAK Bank héttől-kilenc hónapig terjedő idő elmúltával visszafizeti, ha a kockázat nem lépett fel. Mivel minden tag viseli saját intézetének a sikerességével vagy sikertelenségével járó kockázatot, ezért azoknak, akik pénzügyileg nehéz helyzetbe kerültek, amennyire csak lehet, segítenek, mivel mindenki vissza akarja kapni a kockázati prémiumát.
Aki továbbra is a szövetkezet tagja marad és megtakarított pénzét a számláján hagyja, azt újabb megtakarítási pontokkal jutalmazzák. Ezzel az illető ismét új kölcsönt gyűjthet össze, vagy elajándékozhatja, de nem adhatja el. Ezt az igényt gyakran közhasznú programokra fordítják, vagy saját tőkével nem rendelkező fiataloknak adják, akik abból finanszírozni tudják továbbképzésüket, illetve házat építhetnek, vagy vásárolhatnak. Ez a megoldás világossá teszi, hogy a JAK Bank lényege az egyensúly a kölcsönnyújtás és a megtakarítás között.
A JAK-modell megfelel a magas etikai követelményeknek, és a szociális igazságosságnak. Ez is lényeges motívum amellett, hogy gazdaságilag vonzó és kifizetődik. A legtöbb JAK-ügyfél tag marad még akkor is, ha már többé nincs szüksége kölcsön felvételére. Tapasztalatból tudják, hogy milyen előnyei vannak egy kamatmentes pénzrendszernek. A JAK-Banknak nincsenek leánybankjai, és a postai, illetve az elektronikus pénz átutalási rendszert használja. A bank alkalmazottai munkabért kapnak, amely valamivel alacsonyabb, mint a többi banki alkalmazott fizetésének az átlaga. Ezt a helyzetet elfogadják, mert egy kamatmentes takarékossági és kölcsönzési rendszer értéket jelent a számukra.
A JAK-Bank tevékenységét: 700 tiszteletbeli tag segíti, akik nem kapnak fizetést, de évente költségmentesen továbbképzésen vesznek részt. Ők azok, akik a helyszínen az ügyfelekkel foglalkoznak, és munkájukat egy központ irányítja. Mindennek az összhatásaként a tagbankok rendkívül alacsony díjat számolnak fel a nyújtott kölcsönökért. Már sok éve átlagosan 2%-kot tesz ki ez az összeg. A kölcsönök felvevői ily módon sokkal biztonságosabban tervezhetnek, mint egy szokásos bank esetében. Ez utóbbiakban ugyanis a kamatok nagysága a pénzpiaci költségek változásaihoz igazodik.
Fontossága miatt megismételjük: a hagyományosan működő bank számára a kölcsön felvevőjének kamatot kell fizetnie, ezzel szemben a JAK-rendszerben a kölcsönfelvevő jelentős összegű megtakarítást tud összegyűjteni, amely viszonylag rövid idő elteltével őhozzá kerül. Ezen túlmenően hozzásegít másokat a kamat mentes hitelhez. További előnye ennek a rendszernek az, hogy hosszútávon is szilárdan megmaradhat, mivel nincs a hatványozott ütemben növekvő kamatok nyomása alatt. Minél nagyobb a JAK-Bankban résztvevő ügyfelek száma, annál szilárdabb a rendszer.
Ha csak a JAK-modell szerint működő bankok léteznének, akkor a termékek ára is kedvezőbben alakulna. Ma átlagosan minden áru árában: 35%-kot a kamat tesz ki. Ha JAK Bankok működnének, akkor ez az összeg csak: 2% lenne, mivel ennyi szükséges egy ilyen önköltséges rendszer működtetéséhez. Ily módon a tőke folyamatos átcsoportosítása egy kisebbség számára abbamaradna. Emlékeztetünk Margrit Kennedy megállapítására, hogy Németországban a fennálló pénzrendszer az elmúlt évtizedben naponta átutalt 600 millió eurót a pénzvagyon-tulajdonosok számára.
Igen fontos előnye a JAK-rendszernek, hogy alacsony a költsége és fix kamatozással működik, amely megkönnyíti a tervezést a vállalkozók számára. A különbség azok között, akik a pénzt adják, és azok között, akik a pénzt kölcsönveszik, eltűnik, mert periódusosan ismétlődő módon mindenki betölti mindkét szerepet. Egyszer kölcsönadóként, máskor pedig kölcsön-felvevőként funkcionál.
A JAK-modell azért is ígéretes alternatíva a jelenlegi kamat mechanizmussal működtetett hitel pénzrendszerrel szemben, mert sok ember számára lehetővé teszi a pénz tartós forgalomban tartását a jelenlegi rendszerben is. A hajózásban, a vasúti- és közúti fuvarozásban ismert fogalom a fekbér vagy álláspénz. Ezt akkor kell fizetni, ha például egy vasúti teherkocsit nem rakodnak ki az előírt időben. Ennek a díjnak az a rendeltetése, hogy a tehervagonok minél előbb újból használhatóak lehessenek. Ehhez hasonló helyzet az, amikor egy csekély díjat fizetünk, ha pénzünket magunknál, vagy nem kamatozó folyószámlánkon tartjuk. Úgy kell az így ideiglenesen a forgalomból kivont pénzért „állásdíjat” fizetni, ahogyan a szállítmányozásban is a forgalom folyamatos fenntartását fekbérrel vagy álláspénzzel biztosítják. Ezt a pénzt közvetlenül nem kapjuk vissza, csak közvetve. A bank ennyivel csökkenti a díjait.
Ha többlet összegekkel rendelkezünk bank számláinkon, el kell döntenünk, hogy azt mire fordítjuk. Az egyik lehetőség, hogy a bank rendelkezésére bocsátjuk. Akkor viszont ő kerül nyomás alá, hogy azt tovább adva befektesse. Ily módon ugyanúgy előáll a pénz tovább adásának a kényszere úgy, ahogyan a kamat esetében is. Hiányzik azonban a hatványozott ütemű növekedési kényszer, és a pénz nagyméretű újrafelosztása. Ha a banknak több pénze van, mint amekkora a kereslet, akkor ő ezt a pénzt veszteségmentesen el tudja helyezni a központi bankban. A központi bank ily módon a pénz mennyiség szabályozását lényegesen pontosabban tudja elvégezni, mint ahogyan az ma történik.
Aki forgásbiztos pénzrendszert támogat, annak búcsút kell vennie attól az illúziótól, hogy kamat és kamatos-kamat révén gazdagodhat. A kamat mechanizmus a legtöbb ember esetében veszteséget eredményez. Az emberek többsége az árakban rejtőző kamatok és az infláció miatt folyamatosan veszít, ezért a forgásbiztos-pénzrendszer nem jelent veszteséget az emberek többsége számára. Ugyanakkor, a jelenlegi pénzrendszer haszonélvezői - a nyereséget besöprő: 10% - hozzájutnak egy értéktartó pénzhez.
Felmerül a kérdés, hogy a pénz „fekbére” nem azonos-e az inflációval? A kettő azonban különbözik. A kamat az mézesmadzag, az infláció pedig furkósbot. A pénz forgalom biztosításához szükséges „fekbér” azonban homlokegyenest ellenkező hatású, mint az infláció. Ezt Margrit Kennedy egy példával szemlélteti: egy német háztartásnak átlagosan: 5.000 euró kézpénze van rendszerint a folyószámláján, és mintegy: 100.000 euró pénzvagyonnal rendelkezik. A „fekbér” 6% lenne, amely: 5.000 euróra átszámítva 300 eurót tenne ki évente.
Egy 6%-kos infláció viszont, amely nemcsak a folyószámlán levő pénzt érinti, hanem az egész pénzvagyont, az összesen évi: 6.000 euró veszteséget okoz. A 300 eurós megterhelés „fekbér” címén csak legrosszabb esetben kerülne levonásra, amennyiben valaki egész éven át megfeledkezne arról, hogy a számára szükségtelen pénzt a folyószámlájáról a takarék számlájára utalja át, ahol ő ugyan nem kapna kamatot, de a pénz nem veszítene az értékéből és vásárló erejéből.
A „fekbér” (a pénz állásdíja) megakadályozza, hogy pénzbirtoklás következtében teljesítmény nélküli jövedelem jöjjön létre. Ez a likviditás fenntartásának a jutalmazása lenne, ami csak kevesek számára előnyös, miközben az emberek többsége erre ráfizet. A „fekbér” hatásaként az az illető, aki az én pénzemnek a jövőbeni értékét biztosítja és azért munkát teljesít, fontos közérdeket szolgál és ezért meg kellene jutalmazni. Ezért a szolgáltatásáért azonban nem kap díjazást. De a „fekbér” azt is megakadályozza, hogy a kamat és a kamatos kamat mechanizmus következtében hatványozott ütemű növekedés jöjjön létre, amelynek a haszna viszont a pénz-újrafelosztás következtében a lakosság többségétől a 10%-nyi kisebbséghez kerül.