Erdőkről és Erdők megőrzésről, Fák védelemről - Bíró Csaba

Az erdők csodájáról

Az erdő olyan tökéletes egész, amely nem az ember munkájából született, hanem Isteni teremtés és a szabadságot szimbolizálja. Az erdőben a természet törvényei uralkodtak mindig. Az erdő a legmagasabb rendű és legfejletebb növény társulások egysége. 

Az erdőben mindent megtalálunk amit csak lehet: legyen szó: nyúlról, rókáról, őzről, szarvasról, szajkóról, bükkfáról, tölgyfáról, fenyőről, légyölő galócáról. Az erdő nagyon sokféle: állat, növény, gomba élőhelye. Amikor az erdőben keresünk kikapcsolódást, nyugalmat, kapcsolatot a természettel, tudni szeretnénk, milyen fák vannak, milyen állat az, amely ott ül az ágon, vagy épp az úton mászik.

Az erdő az embernek az őskortól kezdve nélkülözhetetlen és hűséges társa volt. Az erdő a természeti környezetének az elmaradhatatlan és szükséges alkotórésze volt, amelyet az ember élete fenntartásához, majd fokozódó termelő tevékenységéhez egyre nagyobb mértékben felhasznált és később sajnos kihasznált. 

A földfelszín növényekkel legjobban borított, erdős részei szolgáltak az őskorban az ember lakhelyéül, búvóhelyéül, ott gyűjtögette élelmiszerét, majd vadászta az erdő állatait. Az erdő mélye sokirányú védelmet biztosított számára. A történelem folyamán az erdőben kerestek és kaptak menedéket mindig is a társadalmi szokásokkal, szabályokkal összeütközésbe került emberek.

Az erdő legelő területként is nélkülözhetetlen volt. Szokás volt az erdő nagyságát aszerint megadni, hogy mennyi disznót lehetett az adott területen makkoltatni. A sertéseken kívül kecskét, juhot, szarvasmarhát is legeltettek az erdőben. Az erdő titokzatos is egyben, ahol homály váltakozik fényes tisztásokkal, csönd honol és madár zeng, a természet nagyszerűsége és szépsége varázslatossá teszi a teret. 

Az erdei csodálatos mesevilágban, ebben a bájos környezetben váratlan és különleges események történhetnek. A sűrűségből szökkennek elő a történelmi legendák csodaszarvasai, hogy megmutassák a folyók gázlóit, hogy új hazába vezessék a vadászó ifjakat. A hagiográfiák szarvaikon gyertyákkal vagy kereszttel ékesített szarvasai megtérítik a pogány vadászokat.

A magyaroknál az erdő kiemelten fontos hely volt, a csodák legszebb színhelye. Itt tartották az ünnepeket, szertartásokat és a beavatásokat is. Silvanus a rómaiaknál a fák istene volt. Temploma az erdő, hívei főleg a vidék lakói voltak. Fokozatosan kiszélesedő tisztelete a provinciákban gyakran keveredett helyi istenekével. 

A középkor erdő kultuszát mégis inkább gall, mintsem római hagyománynak tartják. A gallok, miként a többi kelta népcsoport - szoros szimbiózisban éltek az erdővel. Itt vadásztak, itt gyakorolták kultuszaikat. A vallásukat, a druidizmust, erdei vallásnak tekintik. A katolikus újkereszténység térhódítása után sokáig az erdő nyújtott menedéket az őskeresztény hitvilág számára.

A civilizáció fejlődésével párhuzamosan emelkedett a fának mint nyersanyagnak a kereslete is. Ezzel a lépésével kezdte meg az ember saját természetes környezetének rom­bolását. Az erdőt nagy területeken felújíthatatlanul elpusztítva a kopárrá tett vidéken kedvezőtlen, szélsőséges éghajlati viszonyokat is teremtett. Szinte el-sivatagosította ezeket a területeket, szabad utat engedve a sugárzás, a szél­viharok és a záporesők talajromboló működésének.

A 16. századtól kezdődöen, újabb, minden addiginál nagyobb méretű támadás következett be az erdők ellen, mégpedig a nagy tömegű faanyagot igénylő ipari tevékenységek, üvegipar, vaskohászat és a bányászat fellendülésével. Szinte nem volt olyan iparág, amelyik ne használt volna nagyobb mennyiségben fát. 

Megjelentek a csoportos erdőirtók, a Soltész (Schultheis, Schultze) akik a fakitermelést végezték. A nagy építkezések és a hajóépítés hatalmas szálfákat használt, a fűtés és vasolvasztás pedig nagy mennyiségű faszenet kívánt. Nem véletlen, hogy ekkortól találkozhatunk az első állami erdővédő törvényekkel is..

A magyar erdőkről

Magyarország a lomberdők zónájába tartozik, kivétel az Alföld. Az emberi tájátalakítás előtt: Magyarország területének körülbelül: 85 %-át erdő fedte, mára sajnos ez már csak: 20 %-ot éri el. Ez egy roppant elszomorító jelenség, a magyar erdők nagy részét kiirtották, és még ma is irtják. 

A hazai fás társulások közül a legnagyobb területet a klímazonális, kialakulásukban az adott terület hőmérsékleti és csapadék mennyiségi tényezők játszottak szerepet erdők foglalják el. Ezek élőhelyükön mindig zárótársulást jelentenek, legelterjedtebb típusa a cseres-tölgyes erdő. Két faj alkotja a lombkorona szintet, a csertölgy és a kocsánytalan tölgy. Cserje szintjük jól fejlett, gyepszintjük virágzó fajokban gazdag.

A 400-600 méteres magasságban vannak a gyertyános-tölgyes erdők. A lombkorona szint két- szintes, tölgy a felső szintet, míg a gyertyán az alsó szintet alkotja. A cserje szint fejletlen. 600 méternél magasabb területeken találhatók a bükkös erdők. Zárt lombkorona szintet alkot ezért a cserje szint csak az újulatból áll. A fenyvesek kis kiterjedésűek, aljnövényzetük mohák, zuzmók és gombák. 

A ligeterdő társulások a folyók, vízfolyások parti területein alakultak ki. Jellemző fái fűz és nyár. A láperdők társulásai a lefolyástalan, talajvizes területek erdői, fái az éger és a nyír. Az alapkőzet által befolyásolt társulások jellemző típusai a homoki erdők. A buckatetők száraz meleg lejtőin a nyíltabb homoki tölgyesek, míg a magasabb vízszintű homok területen a zárt homoki tölgyesek alakultak ki.

A sziklás talaj hatására alakult ki a molyhos-tölgyes erdők, rendkívül gazdag cserjeszinttel, virágos növényekkel. A törmelékes, sziklás lejtők erdői a hársas-kőrises társulások, és ezek főleg a talaj pusztulást gátolják meg. Magyarország jelenlegi területének közel: 20 %-át borítja erdő. 

Erdészeti szempontból is jelentős, hogy Magyarország a Kárpát-medence legmélyebb részét foglalja el. A 93 ezer km² területének: 68%-a alföldi jellegű síkság, 15%-a alacsony dombság, 14%-a 200–400 m magas középhegység. Alig több, mint: 2%-a terül el a 400 méteres tengerszint felett.

Az ország területén, a mérsékelten meleg éghajlati övben három éghajlati tartomány hatása érzékelhető: a kontinentális, az óceáni és a mediterrán. Erdei jól kifejezik az éghajlat jellegét, a nedvesség, a vízellátás mértékét. A legkedvezőbb humiditású területek erdei főleg bükkösök, a kedvezőké gyertyános-tölgyesek, a megfelelőké tölgyesek. 

Az erdő gazdálkodás eredményességét Magyarországon főleg a „vízellátás” határozza meg. A természetes növénytakaró fajokban gazdag, a földkerekség átlagának 15-szöröse, a biodiverzitás eszerint általában kedvezőnek mondható.

Növény földrajzilag az északi extratropikus, holarktikus flóra birodalomban a közép-európai flóraterületbe tartozik, amelynek flóra tartományai közül itt található a kárpáti, az alpesi, a nyugat-balkáni és a pannóniai. Az ország erdei az erdős puszták övében és a mérsékeltövi lombos erdők, ezen belül a zárt tölgyesek és a bükkösök övében helyezkednek el.. 

A hazai, a magyar erdők nem önfenntartó környezeti rendszerek: jelenlegi formájukat több évszázados emberi beavatkozás, gazdálkodás alakította ki. Éppen ezért csak szakszerű erdő gazdálkodással tarthatók fenn. 

A fenntartható erdő gazdálkodás alapvető célja az erdő védelme annak érdekében, hogy az megőrizze biológiai változatosságát, élővilágát, termő- és felújuló képességét, megfeleljen a társadalmi igényeknek. 

Manapság sajnos a magyar erdők évről-évre egyre csak fogyatkoznak, nagy szerepet játszik ebben az is, hogy az elszegényedés miatt egyre fokozottabban a természeti kincseink és erőforrásaink felélése történik...

Az erdő éghajlata más

Az erdő éghajlata jelentősen különbözik a nyílt, fátlan növény társulásokkal borított, illetve növénytakaró nélküli térszínekétől. Ez a különbség jelentősen függ az erdő faj összetételétől és a fák elhelyezkedésétől, a sorokba ültetett fákból álló, fajszegény "erdőben” jóval kevéssé jelentkezik, mint a természetes vagy ahhoz közeli erdő társulásokban. 

A lomblevelű, illetve elegyes erdőkben a lombos időszakban erőteljesebb, mint a tisztán tűlevelűekből álló társulásokban, a téli időszakban viszont a különbség iránya megfordul. Az erdőben a napi hőingás kisebb, mint a nyílt terepen, különösen akkor, ha a fák levelesek és az erdő zárt. Az erdő fékezi a légmozgást, „megfogja a szelet”.

Ezért a homokos talajú alföldek védelmére gyakran telepítenek mezővédő erdősávokat; így akadályozzák meg, hogy a szél felkapja és elhordja a kötetlen talajt, egyúttal a szél fékezésével a talaj kiszárítását is gátolják. A fákat csak a nagyon erős szél dönti, illetve billenti ki; különösen ellenállnak a szélnek a mélyre hatoló gyökérzetű keményfák, mint például a tölgyek.

A páratartalom szignifikánsan nagyobb, mint a nyílt terepen, olyannyira, hogy nem ritkán már késő délután vagy kora este eléri a harmatpontot. A közép-európai erdőkben a relatív páratartalom a nyári félévben csak ritkán csökken: 60 % alá; a talaj közelében szinte mindig a harmatpont körül ingadozik..

Az erdő éghajlata tehát különleges, lényegesen eltér a fátlan, szabad te­rületek éghajlatától. Ha egyetlen szóval kívánjuk jellemezni az erdő éghaj­latának legfontosabb tulajdonságát, akkor legjobban illik rá a "mérsékelt" jelző. Ez a szélsőségektől, kilengésektől való mentességet jelenti. Az erdő lég­terében legelsősorban mérsékelt a különféle éghajlati sugárzások megnyilvánu­lása. 

A Föld felszínén az alapvető, legfőbb energiahordozó a napsütés. Ennek rövid hullámú sugarakkal érkező energiáját nagy részben az erdő lombozata, valamint a fák testtömege fogja fel, ezért ott a beárnyékolt talajra és az erdő légterében kevesebb jut, mint a szabad térségeken. Kisebb ott emiatt a meg­világítás erőssége, valamint egyben mérsékelt a talaj és a levegő felmelegedése is.

Az erdő mélyén ezért a talaj és a levegő nappal és nyáron több fokkal, a talaj felszín akár: 10-15°-kal is hűvösebb, mint a szabad területen. A léghő­mérsékletben is előfordulhat: 3-5° különbség. Egyben azonban kisebb mértékű az erdőben a talaj és a levegő éjszakai le­hűlése is a nappali értékekhez képest, hiszen az erdő lomb sátora a benn levő energia távozását, a lehűlést okozó hosszúhullámú kisugárzást is gátolja. 

Sőt még a télen lombtalan erdőben is mérsékeltebb az éjszakai lehűlés, az égboltot ak­kor is jó részben takaró fa tömeg miatt. A léghőmérséklet szélsőségei és a köz­tük létrejövő napi, és évi ingás tehát az erdőben jóval kisebb, mint kinn. 

Az erdő hatalmas növény tömege azonban a másik éghajlati energia hordozót, a légmozgás érvényesülését is befolyásolja. A szél erejét csökkenti, irányát módosítja, hatásait mérsékli. Ezzel nemcsak az éghajlati anyagforgalmat, a tér légcseréjének mennyiségét csökkenti, hanem annak ütemét is fékezi. Emiatt az erdőben kisebb mértékűek, jóval kiegyenlítettebbek, lassabbak az időjárás vál­tozásai.

Az erdők védelmének fontossága

Az erdő a földünk legfejlettebb élet közössége, amely magában foglalja a talajban élő mikro organizmusokat, a földfelszínen élő mohákat, gombákat, lágy- és fás szárú növényeket, továbbá a benne élő rovar-, madárvilágot és vadállomány. Az erdőt nem lehet egyszerűen a fák együttesének tekinteni. 

Egy erdő tűznél sem az a legnagyobb baj, hogy elpusztul az erdőt alkotó fák tömege, hanem elpusztul egy önmagát fenntartó, az emberi beavatkozás mértékétől függően önmagát megújítani képes, önszabályozó környezeti rendszer, amely számos élőlénynek ad életteret és életlehetőséget. Nagyobb tájak szerves részeként az erdők más területekhez, az azokon lévő más ökoszisztémákhoz kapcsolódnak, s nem tekinthetők a bioszférába beékelődő, elkülönült területnek. 

Egyre növekvő teret nyer hazánkban is az úgynevezett természetközeli erdőgazdálkodási gyakorlat, vagy ahogy ehhez kapcsolódó célként szokták említeni a folyamatos erdőborítást fenntartó erdőgazdálkodási módszereket. 

Ezek közös jellemzője, hogy az ember gazdálkodása során egyre inkább a természeti folyamatok megismerésére és azok használatára, hasznosítására építve avatkozik be az erdők életébe, gyakorolja az ember számára nélkülözhetetlen erdei haszonvételeket, faanyag nyerés és erdei termékek gyűjtése. 

Az embernek többek között most újra a régi, elhagyott társához, az erdőhöz kell folyamodnia hathatós segítségért. A nagyvárosok szennyes, füstős, poros levegőjét is a körülöttük lévő minél nagyobb területű erdők képesek tisztítani és elviselhetővé tenni. 

Az erdő-telepítéssel, helyes erdő-műveléssel, a meglevő erdős területeknek az ember egészsége érdekében történő jól átgondolt és gondosan megszervezett hasznosításával az erdőt kör­nyezetvédelmi terveink egyik legeredményesebb és nélkülözhetetlen eszköze­ként célszerű alkalmazni. 

Az erdő éghajlatának további kedvező és az urbanizáció ártalmaitól meg­gyötört városi ember számára megbecsülhetetlen jelensége a csend, ami a nagyváros ma már elviselhetetlen lármájától megrongált idegeinek nyugalmat, pihenést biztosít.

További, hasonlóan üdítő hatással van az emberi lélekre az erdős vidék harmóniája, az ott számtalan változatban megjelenő természeti szépség. Meg kell tehát találni azokat a módszereket, amelyek mellett az erdő és ember együtt élve megtalálja a lehetséges legteljesebb harmóniát és egymás létét kölcsönösen segítik. 

Az erdő gazdálkodás célja ezért nem lehet más, mint az erdő védelme és a fenntartható erdő gazdálkodási tevékenység, annak érdekében, hogy az erdő megőrizze biológiai változatosságát, termő és felújuló képességét, valamint megfeleljen a társadalmi igényekkel összhangban lévő környezeti és gazdasági elvárásoknak. 

Továbbá szolgálja az egészségügyi, szociális, valamint oktatási és kutatási célokat. S mindezt annak érdekében, hogy legyen és s jövőben is maradjon erdő. Ha az erdők végleg kipusztulnak akkor az ember is elpusztul.