Balatoni Kékszalag Vitorlás-verseny.
A Balatoni Kékszalag nemzetközi vitorlás-verseny, a Balatont megkerülő évente megrendezésre kerülő sportesemény, amelyen több száz vitorlás indul és 30 féle hajó-osztályban hirdetnek eredményt. A verseny győztese megkapja a híres "Kékszalagot". Ez a hagyomány a régi tengeri vitorlás versenyekről ered, ahol a leggyorsabb hajó megkapta a győztesnek járó "Kékszalagot".


A Balatoni Kékszalag
-- A Balatoni Kékszalag nemzetközi távolsági vitorlás-verseny, a tavat megkerülő évente megrendezésre kerülő sportesemény, amelyen közel harmincféle hajó-osztályban hirdetnek eredményt a túra jellegű hajók között.
-- A verseny ma Európa legnagyobb presztízsű, legrégibb, leghosszabb távú és a legtöbb indulót regisztráló tókerülő túraversenye vitorlás hajók számára. A túraversenyen a vitorlás-hajóknak egy bójákkal előre kitűzött távot kell megtenni a lehető leggyorsabban az adott szél és időjárási körülmények között.
-- 2014-től a Magyar Vitorlás Szövetség felszámolta a kötöttségeket az alapítók szándékainak megfelelően és szabaddá vált a nevezés mindenki számára. Egy pályán versenyeznek a régi egytestű, egyárbocos hajók, és a legmodernebb, víz felett repülő, többtestű, karbonszálas hajók.
-- A Magyar Vitorlás Szövetség által kiírt gyorsasági verseny hagyományos útvonala: Balatonfüred – Balatonkenese – Siófok – Keszthely – Balatonfüred. A megtett távolság hossza légvonalban: 155 km. A tavat mindig az óramutató járásával megegyezően kerülik meg.
-- A Távot motor használat és kikötés nélkül, 48 óra alatt kell teljesíteni. A verseny hagyományosan minden évben azon a Júliusi napon indul, amelyik a legközelebb esik a Teliholdhoz. Azért hogy a hajózókat a Telihold fénye segítse a navigációban az éjszaka is tartó verseny során.
-- A Start: Balatonfüreden reggel: 9 órakor rajtol, a verseny a tó keleti medencéjében egy nagy körrel folytatódik bója kerüléssel: Balatonkenesénél, majd: Siófoknál, onnan a Tihanyi-szoroson át a nyugati végéig, a: Keszthelyi-medencéig navigálnak, aztán visszafordulnak a hajók és vitorláznak a Balatonfüredi célig.
-- A Tengerek leggyorsabb vitorlás hajója viselhette régen árbocán a kék színű szalagot. Az Atlanti-óceánon leggyorsabban átkelő hajók a "Kék szalag" címet nyerték el. A Balatoni sport-vitorlások ezt a tradíciót átvéve versenyeznek a díjért, minden évben a Balatont körbehajózva.
A Négy Klasszikus Vitorlás-verseny
-- A Négy legnagyobb: Tókerülő Európai verseny, a Balatoni: Kékszalag (1934), a Boden-tavi: Rund um (1956), a Garda-tavi: Centomiglia (1956), a Genfi-tavi: Bol d’Or (1939). A négy nagy klasszikus Európai tókerülő verseny a Balatoni: 155 km, Boden-tavi: 100 km, Garda-tavi: 100 km, Genfi-tavi: 123 km.
-- A Balatoni Kékszalag Európa leghosszabb és legrégibb tókerülő vitorlás-versenye. A Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred útvonalon, légvonalban: 155 km a táv, melyet a versenyzők kezdetben időkorlátozás nélkül, ma már: 48 óra alatt kell, hogy megtegyenek.
-- Az Alapítók eredeti döntése szerint a tókerülőn bármilyen vitorlás hajóval el lehet indulni, több száz vitorlás indul minden évebn. Az nyer aki a kiírt távon, az óramutató járásának megfelelően a leggyorsabban körbehajózza a tavat: Balatonfüredtől-Balatonfüredig, győzzön a leggyorsabb, legkitartóbb.
-- A Kékszalag verseny győztese mindaddig árbocának csúcsán viselhette a kék szalagot, amíg a következő versenyen az első helyet el nem vesztette. 1942-ig a versenyt két évente tartották meg, páros években. A háborús évek miatt ezt követően csak 1947-ben tartották meg a következő versenyt.
-- Az 1947-es évtől kezdve a versenyeket a páratlan években rendezték meg, egészen: 2001-ig, ettől az évtől kezdődően pedig már minden évben megrendezik. A győztes hajó csapata a verseny hivatalos díj szállítójának, a Herendi Porcelán manufaktúrának a díszes serlegét nyeri el.
-- Az Hagyomány, a rajt mindig reggel 9 órakor kezdődik, a versenyre pedig mindig azon a Júliusi hétvégén kerül sor, amely legközelebb van a Holdtöltéhez. Ezt szükségessé tette, hogy sok versenyző csak a késő esti órákban, esetleg csak éjszaka tudja elérni a célt, így a Hold segíti a navigálást.
-- A Tramontana a Balatoni Kékszalag rekorder hajója, vitorlása: 7. Kékszalag győzelemmel: (1940, 1942, 1963, 1971, 1977, 1979, 1989). A Tramonta vitorlással több versenyző is nyert Kékszalagot: Gordon Evelin: 2-szer (1940, 1942), Vályi László: 1-szer (1963), Bucsy Balázs: 1-szer (1971), Lovas József: 2-szer (1977, 1979), Gömöry Pál: 1-szer (1989) nyerte meg a versenyt a legendás hajóval.
-- A Tramontana vitorlás a Kékszalag legeredményesebb hajója. 1940 és 1989 között: 7-szer volt a leggyorsabb. A Balaton régi vitorlása, 1910-ben épült: Hamburgban. A 8-m-R yacht osztály hazai képviselője, ebből: 177 fut ma a világon. A hajó nem: 8 méter, hanem: 12.95 méter hosszú, 2.23 méter széles, az árbóc hossza a fedélzet felett: 17.9 méter. A hajótest: szép, kecses, lágy formájú, a túl-vitorlázott hajó finom dőlése mutatós.
-- A Lisa vitorlás a Kékszalag második legeredményesebb hajója, amivel: Litkey Farkas navigátor: 6-szor győzedelmeskedett (2003, 2005, 2007, 2009, 2011, 2013). A Lisa egy különleges hajó, a Balaton királynője. A hajó egy hagyományos egytestű vitorlás, az egyárbócos vitorlás egy nagyon szép ás áramvonalas hajó.
-- A Lisa vitorlás a híres: Patucelli-műhelyben, a Garda-tó partján született. Hossza: 13 méter, árbóca: 21 méter magas, és közel: 400 nm vitorla felületet képes a szél irányában bevetni. Sebessége: 20 csomót is meghaladja, a legénysége: 15-17 fő. A hajó 6 évesen Magyarországra költözött, ahol aztán: Litkey Farkassal: 6. Kékszalagot nyert.
-- A Nemere vitorlása a Kékszalagon: 5-ször nyert. Németh István: 3-szor (1951, 1953, 1955), Schmalcz József: 1-szer (1957), Balogh György: 1-szer (1991) nyert vele. A Nemere: 1953-ban egy nagyon lassú győzelmet aratott, amikor olyan gyenge szél fújt, hogy: 40 óra alatt ért csak célba. Az 1955-ös győzelem sport történelmet írt: szenzációs: 10 óra, 40 perces idővel vitorlázta körbe a Balatont. Ez a rekord: 57 évig megmaradt.
-- A Nemere 75-ös egyárbócos cirkáló a Balaton legendás zászlóshajója. A Balatonfüredi hajógyárban építették: 1944 nyarán, dr. Márkus Andor számára. A hajót Hankóczy Jenő tervezte, s ő irányította az építést is. Az 1944-ben épített Nemere vitorlás hétszer állt rajthoz a Balatoni Kékszalagon, 5 győzelmet aratott. 1955-ös, 10 óra, 40 perces rekordját: 57 éven át nem tudták túlszárnyalni, 2012-ben a Fifty-Fity-nek sikerült.
-- A Fifty-Fity 4-szer győzött a Kékszalagon: Józsa Márton kormányossal a fedélzeten: (2012, 2014, 2022, 2023). A Fifty-Fifty a Balatoni Kékszalag verseny történetének leggyorsabb hajója. A kéttestű, kétárbocos katamarán egy új fejezetet nyitott a verseny történetében, miután megjelentek a katamaránok, a régi, klasszikus: egytestű, egyárbocos vitorlásokkal szemben.
-- A Fifty-Fifty kétárbocos katamarán egy hazai építésű hajó, a 2012-es Kékszalagra készült el: Paulovits Dénes, Kápolnásnyéki: "Pauger Carbon Composites" hajógyártó műhelyében. A műhely világhírű, több országba szállítanak innen, szénszálas, karbonszálsa árbocokat.
-- A Fifty-Fifty már az első versenyén: 2012-ben is nagyon gyors volt, 10 óra, 32 perc, 10 másodpercel megdöntötte a Nemere, 1955-ös, 57 éves rekordját. Majd: 2014-ben megdöntötte saját csúcsát: 7 óra, 13 perc, 58 másodperces, elképesztő idővel nyerte meg a légvonalban nagyjából: 160 kilométeres versenyt, 22 km/h körüli átlagsebességgel. A kétárbocos katamarán kormányosa: Józsa Márton volt.
-- A Fifty-Fifty a 2023-as Kékszalagon az előző évi 2022-es elképesztő rekord idejét is sikeresen megdöntötte, 2 órával, ami elképesztő idő eredmény. A 2022-es rekord idő: 7 óra, 13 perc, 21 másodperc volt, a 2023-as Kékszalag győzelem új rekord ideje: 5 óra, 3 perc, 13 másodperc lett. Óriásit fejlödőtt a vitorlás sportág a hajók technikai fejlesztésében és gyorsaságában. A Fifty-Fifty a Balaton leggyorsabb hajója: Paulovits szerint a hajó elméleti végsebessége elérheti a: 70-75 km/h-t.


A Balatoni Kékszalag
-- A Balatoni Kékszalag nemzetközi távolsági vitorlás-verseny, a tavat megkerülő évente megrendezésre kerülő sportesemény, amelyen közel harmincféle hajó-osztályban hirdetnek eredményt a túra jellegű hajók között.
-- A verseny ma Európa legnagyobb presztízsű, legrégibb, leghosszabb távú és a legtöbb indulót regisztráló tókerülő túraversenye vitorlás hajók számára. A túraversenyen a vitorlás-hajóknak egy bójákkal előre kitűzött távot kell megtenni a lehető leggyorsabban az adott szél és időjárási körülmények között.
-- 2014-től a Magyar Vitorlás Szövetség felszámolta a kötöttségeket az alapítók szándékainak megfelelően és szabaddá vált a nevezés mindenki számára. Egy pályán versenyeznek a régi egytestű, egyárbocos hajók, és a legmodernebb, víz felett repülő, többtestű, karbonszálas hajók.
-- A Magyar Vitorlás Szövetség által kiírt gyorsasági verseny hagyományos útvonala: Balatonfüred – Balatonkenese – Siófok – Keszthely – Balatonfüred. A megtett távolság hossza légvonalban: 155 km. A tavat mindig az óramutató járásával megegyezően kerülik meg.
-- A Távot motor használat és kikötés nélkül, 48 óra alatt kell teljesíteni. A verseny hagyományosan minden évben azon a Júliusi napon indul, amelyik a legközelebb esik a Teliholdhoz. Azért hogy a hajózókat a Telihold fénye segítse a navigációban az éjszaka is tartó verseny során.
-- A Start: Balatonfüreden reggel: 9 órakor rajtol, a verseny a tó keleti medencéjében egy nagy körrel folytatódik bója kerüléssel: Balatonkenesénél, majd: Siófoknál, onnan a Tihanyi-szoroson át a nyugati végéig, a: Keszthelyi-medencéig navigálnak, aztán visszafordulnak a hajók és vitorláznak a Balatonfüredi célig.
-- A Tengerek leggyorsabb vitorlás hajója viselhette régen árbocán a kék színű szalagot. Az Atlanti-óceánon leggyorsabban átkelő hajók a "Kék szalag" címet nyerték el. A Balatoni sport-vitorlások ezt a tradíciót átvéve versenyeznek a díjért, minden évben a Balatont körbehajózva.
A Négy Klasszikus Vitorlás-verseny
-- A Négy legnagyobb: Tókerülő Európai verseny, a Balatoni: Kékszalag (1934), a Boden-tavi: Rund um (1956), a Garda-tavi: Centomiglia (1956), a Genfi-tavi: Bol d’Or (1939). A négy nagy klasszikus Európai tókerülő verseny a Balatoni: 155 km, Boden-tavi: 100 km, Garda-tavi: 100 km, Genfi-tavi: 123 km.
-- A Balatoni Kékszalag Európa leghosszabb és legrégibb tókerülő vitorlás-versenye. A Balatonfüred-Balatonkenese-
-- Az Alapítók eredeti döntése szerint a tókerülőn bármilyen vitorlás hajóval el lehet indulni, több száz vitorlás indul minden évebn. Az nyer aki a kiírt távon, az óramutató járásának megfelelően a leggyorsabban körbehajózza a tavat: Balatonfüredtől-
-- A Kékszalag verseny győztese mindaddig árbocának csúcsán viselhette a kék szalagot, amíg a következő versenyen az első helyet el nem vesztette. 1942-ig a versenyt két évente tartották meg, páros években. A háborús évek miatt ezt követően csak 1947-ben tartották meg a következő versenyt.
-- Az 1947-es évtől kezdve a versenyeket a páratlan években rendezték meg, egészen: 2001-ig, ettől az évtől kezdődően pedig már minden évben megrendezik. A győztes hajó csapata a verseny hivatalos díj szállítójának, a Herendi Porcelán manufaktúrának a díszes serlegét nyeri el.
-- Az Hagyomány, a rajt mindig reggel 9 órakor kezdődik, a versenyre pedig mindig azon a Júliusi hétvégén kerül sor, amely legközelebb van a Holdtöltéhez. Ezt szükségessé tette, hogy sok versenyző csak a késő esti órákban, esetleg csak éjszaka tudja elérni a célt, így a Hold segíti a navigálást.
A Balatoni Kékszalag legjobbjai, rekorderei
-- A Balatoni Kékszalag egyéni rekordere, legtöbbször győztes kormányosa: Litkey Farkas: 13. Kékszalag győzelemmel: (2001, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2008, 2009, 2011, 2013, 2016, 2017). Litkey Farkas a "Lisa" vitorlással: 6-szor (2003, 2005, 2007, 2009, 2011, 2013), "Clan Des Team" vitorlással: 2-szer (2006, 2008), a "Gardazzura" vitorlással: 2-szer: (2002, 2004), a "Festipay" vitorlással: 2-szer: (2016, 2017) nyerte meg a Kékszalagot.
-- Litkey Farkas 1966-ban született egy ízig-vérig vitorlás családba, édesapja, Litkey Bence többször nyert magyar bajnokságot, az 1972-es müncheni olimpián is szerepelt. A sportág szeretete Farkast is magával ragadta, kiemelkedő tehetsége mellett rendkívüli szorgalom jellemezte. A 13. kékszalag győzelme 2001 és 2017 között elképesztő nagy siiker, máig megdöntehetetlen örökös rekord.
-- A Balatoni Kékszalagon két híres versenyző, két igazi kormányos következik a második és harmadik helyen. Józsa Márton: 4. Kékszalag győzelem: (2012, 2014, 2022, 2023) a "Fifty-Fifty" kétárbocos katamaránnal. Németh István: 3. Kékszalag győzelem: (1951, 1953, 1955) a "Nemere" vitorlással.
-- A Tramontana a Balatoni Kékszalag rekorder hajója, vitorlása: 7. Kékszalag győzelemmel: (1940, 1942, 1963, 1971, 1977, 1979, 1989). A Tramonta vitorlással több versenyző is nyert Kékszalagot: Gordon Evelin: 2-szer (1940, 1942), Vályi László: 1-szer (1963), Bucsy Balázs: 1-szer (1971), Lovas József: 2-szer (1977, 1979), Gömöry Pál: 1-szer (1989) nyerte meg a versenyt a legendás hajóval.
-- A Tramontana vitorlás a Kékszalag legeredményesebb hajója. 1940 és 1989 között: 7-szer volt a leggyorsabb. A Balaton régi vitorlása, 1910-ben épült: Hamburgban. A 8-m-R yacht osztály hazai képviselője, ebből: 177 fut ma a világon. A hajó nem: 8 méter, hanem: 12.95 méter hosszú, 2.23 méter széles, az árbóc hossza a fedélzet felett: 17.9 méter. A hajótest: szép, kecses, lágy formájú, a túl-vitorlázott hajó finom dőlése mutatós.
-- A Lisa vitorlás a Kékszalag második legeredményesebb hajója, amivel: Litkey Farkas navigátor: 6-szor győzedelmeskedett (2003, 2005, 2007, 2009, 2011, 2013). A Lisa egy különleges hajó, a Balaton királynője. A hajó egy hagyományos egytestű vitorlás, az egyárbócos vitorlás egy nagyon szép ás áramvonalas hajó.
-- A Lisa vitorlás a híres: Patucelli-műhelyben, a Garda-tó partján született. Hossza: 13 méter, árbóca: 21 méter magas, és közel: 400 nm vitorla felületet képes a szél irányában bevetni. Sebessége: 20 csomót is meghaladja, a legénysége: 15-17 fő. A hajó 6 évesen Magyarországra költözött, ahol aztán: Litkey Farkassal: 6. Kékszalagot nyert.
-- A Nemere vitorlása a Kékszalagon: 5-ször nyert. Németh István: 3-szor (1951, 1953, 1955), Schmalcz József: 1-szer (1957), Balogh György: 1-szer (1991) nyert vele. A Nemere: 1953-ban egy nagyon lassú győzelmet aratott, amikor olyan gyenge szél fújt, hogy: 40 óra alatt ért csak célba. Az 1955-ös győzelem sport történelmet írt: szenzációs: 10 óra, 40 perces idővel vitorlázta körbe a Balatont. Ez a rekord: 57 évig megmaradt.
-- A Nemere 75-ös egyárbócos cirkáló a Balaton legendás zászlóshajója. A Balatonfüredi hajógyárban építették: 1944 nyarán, dr. Márkus Andor számára. A hajót Hankóczy Jenő tervezte, s ő irányította az építést is. Az 1944-ben épített Nemere vitorlás hétszer állt rajthoz a Balatoni Kékszalagon, 5 győzelmet aratott. 1955-ös, 10 óra, 40 perces rekordját: 57 éven át nem tudták túlszárnyalni, 2012-ben a Fifty-Fity-nek sikerült.
-- A Fifty-Fity 4-szer győzött a Kékszalagon: Józsa Márton kormányossal a fedélzeten: (2012, 2014, 2022, 2023). A Fifty-Fifty a Balatoni Kékszalag verseny történetének leggyorsabb hajója. A kéttestű, kétárbocos katamarán egy új fejezetet nyitott a verseny történetében, miután megjelentek a katamaránok, a régi, klasszikus: egytestű, egyárbocos vitorlásokkal szemben.
-- A Fifty-Fifty kétárbocos katamarán egy hazai építésű hajó, a 2012-es Kékszalagra készült el: Paulovits Dénes, Kápolnásnyéki: "Pauger Carbon Composites" hajógyártó műhelyében. A műhely világhírű, több országba szállítanak innen, szénszálas, karbonszálsa árbocokat.
-- A Fifty-Fifty: 15 méter hosszú, 9 méter széles, kettő: 20 méter hosszú árboccal, ezáltal megduplázva a felhúzható vitorla felületet, ami extra felhajtó erőt generál.
-- A Fifty-Fifty már az első versenyén: 2012-ben is nagyon gyors volt, 10 óra, 32 perc, 10 másodpercel megdöntötte a Nemere, 1955-ös, 57 éves rekordját. Majd: 2014-ben megdöntötte saját csúcsát: 7 óra, 13 perc, 58 másodperces, elképesztő idővel nyerte meg a légvonalban nagyjából: 160 kilométeres versenyt, 22 km/h körüli átlagsebességgel. A kétárbocos katamarán kormányosa: Józsa Márton volt.
-- A Fifty-Fifty a 2023-as Kékszalagon az előző évi 2022-es elképesztő rekord idejét is sikeresen megdöntötte, 2 órával, ami elképesztő idő eredmény. A 2022-es rekord idő: 7 óra, 13 perc, 21 másodperc volt, a 2023-as Kékszalag győzelem új rekord ideje: 5 óra, 3 perc, 13 másodperc lett. Óriásit fejlödőtt a vitorlás sportág a hajók technikai fejlesztésében és gyorsaságában. A Fifty-Fifty a Balaton leggyorsabb hajója: Paulovits szerint a hajó elméleti végsebessége elérheti a: 70-75 km/h-t.
A Balatoni Kékszalag Győztes Hajói és Navigátorai 1934--2023 |
|||
---|---|---|---|
1. | 1934 | Rabobán ![]() |
Ugron Gábor ![]() |
2. | 1936 | Kincsem ![]() |
Kovács Béla ![]() |
3. | 1938 | Kincsem ![]() |
Kovács Béla ![]() |
4. | 1940 | Tramontana ![]() |
Gordon Evelin ![]() |
5. | 1942 | Tramontana ![]() |
Gordon Evelin ![]() |
6. | 1947 | Hungária ![]() |
Tóth Kálmán ![]() |
7. | 1948 | Vészmadár ![]() |
Mihálkovics János ![]() |
8. | 1951 | Nemere ![]() |
Németh István ![]() |
9. | 1953 | Nemere ![]() |
Németh István ![]() |
10. | 1955 | Nemere ![]() |
Németh István ![]() |
11. | 1957 | Nemere ![]() |
Schmalz József ![]() |
12. | 1959 | Addio ![]() |
Horváth Boldizsár ![]() |
13. | 1961 | Kékmadár ![]() |
Farkas László ![]() |
14. | 1963 | Tramontana ![]() |
Vályi László ![]() |
15. | 1965 | Olimpia ![]() |
Tolnai László ![]() |
16. | 1967 | Trinidad ![]() |
Debrőczy Tibor ![]() |
17. | 1969 | Rabobán ![]() |
Berta Lajos ![]() |
18. | 1971 | Tramontana ![]() |
Bucsy Balázs ![]() |
19. | 1973 | Blott ![]() |
Gosztonyi András ![]() |
20. | 1975 | Blott ![]() |
Telegdy István ![]() |
21. | 1977 | Tramontana ![]() |
Lovas József ![]() |
22. | 1979 | Tramontana ![]() |
Lovas József ![]() |
23. | 1981 | Hárpia ![]() |
Izsák Szabolcs ![]() |
24. | 1983 | Simi ![]() |
Zdenka Richter ![]() |
25. | 1985 | Simsalabin ![]() |
Eindl Steeg ![]() |
26. | 1987 | Simsalabin ![]() |
Eindl Steeg ![]() |
27. | 1989 | Tramontana ![]() |
Gömöry Pál ![]() |
28. | 1991 | Nemere ![]() |
Balogh György ![]() |
29. | 1993 | Manual ![]() |
Tuss Miklós ![]() |
30. | 1995 | Manual ![]() |
Tuss Miklós ![]() |
31. | 1997 | Liberté ![]() |
Christoph Wieser ![]() |
32. | 1999 | Yuppie ![]() |
Detre Szabolcs ![]() |
33. | 2001 | Pleasure ![]() |
Litkey Farkas ![]() |
34. | 2002 | Gardazzurra ![]() |
Litkey Farkas ![]() |
35. | 2003 | Lisa ![]() |
Litkey Farkas ![]() |
36. | 2004 | Gardazzurra ![]() |
Litkey Farkas ![]() |
37. | 2005 | Lisa ![]() |
Litkey Farkas ![]() |
38. | 2006 | Clan Des Team ![]() |
Litkey Farkas ![]() |
39. | 2007 | Lisa ![]() |
Litkey Farkas ![]() |
40. | 2008 | Clan Des Team ![]() |
Litkey Farkas ![]() |
41. | 2009 | Lisa ![]() |
Litkey Farkas ![]() |
42. | 2010 | Natur Aqua ![]() |
Roland Gabler ![]() |
43. | 2011 | Lisa ![]() |
Litkey Farkas ![]() |
44. | 2012 | Fifty-Fifty ![]() |
Józsa Márton ![]() |
45. | 2013 | Lisa-Evopro ![]() |
Litkey Farkas ![]() |
46. | 2014 | Fifty-Fifty ![]() |
Józsa Márton ![]() |
47. | 2015 | Safarm ![]() |
Christophe Péclard ![]() |
48. | 2016 | Festipay ![]() |
Litkey Farkas ![]() |
49. | 2017 | Festipay ![]() |
Litkey Farkas ![]() |
50. | 2018 | Safarm ![]() |
Christophe Péclard ![]() |
51. | 2019 | Racing Django ![]() |
Petrányi Zoltán ![]() |
52. | 2020 | RSM-2 ![]() |
Vándor Róbert ![]() |
53. | 2021 | RSM-2 ![]() |
Vándor Róbert ![]() |
54. | 2022 | Fifty-Fifty ![]() |
Józsa Márton ![]() |
55. | 2023 | Fifty-Fifty ![]() |
Józsa Márton ![]() |
A Balatoni Kékszalag Győztes Hajóinak Sorrendje | |||
---|---|---|---|
1. | Tramontana ![]() |
7 - Győzelem | 1940, 1942, 1963, 1971, 1977, 1979, 1989 |
2. | Lisa ![]() |
6 - Győzelem | 2003, 2005, 2007, 2009, 2011, 2013 |
3. | Nemere ![]() |
5 - Győzelem | 1951, 1953, 1955, 1957, 1991 |
4. | Fifty-Fifty ![]() |
4 - Győzelem | 2012, 2014, 2022, 2023 |
5. | Kincsem ![]() |
2 - Győzelem | 1936, 1938 |
6. | Rabobán ![]() |
2 - Győzelem | 1934, 1969 |
7. | Blott ![]() |
2 - Győzelem | 1973, 1975 |
8. | Simsalabin ![]() |
2 - Győzelem | 1985, 1987 |
9. | Manual ![]() |
2 - Győzelem | 1993, 1995 |
10. | Gardazzurra ![]() |
2 - Győzelem | 2002, 2004 |
11. | Clan Des Team ![]() |
2 - Győzelem | 2006, 2008 |
12. | Festipay ![]() |
2 - Győzelem | 2016, 2018 |
13. | Safarm ![]() |
2 - Győzelem | 2015, 2018 |
14. | RSM-2 ![]() |
2 - Győzelem | 2020, 2021 |
15. | Hungária ![]() |
1 - Győzelem | 1947 |
16. | Vészmadár ![]() |
1 - Győzelem | 1948 |
17. | Addio ![]() |
1 - Győzelem | 1959 |
18. | Olimpia ![]() |
1 - Győzelem | 1965 |
19. | Trinidad ![]() |
1 - Győzelem | 1967 |
20. | Hárpia ![]() |
1 - Győzelem | 1981 |
21. | Simi ![]() |
1 - Győzelem | 1983 |
22. | Liberté ![]() |
1 - Győzelem | 1997 |
23. | Yuppie ![]() |
1 - Győzelem | 1999 |
24. | Pleasure ![]() |
1 - Győzelem | 2001 |
25. | Natur Aqua ![]() |
1 - Győzelem | 2010 |
26. | Racing Django ![]() |
1 - Győzelem | 2019 |
A Balatoni Kékszalag Győztes Navigátor Sorrendje | |||
---|---|---|---|
1. | Litkey Farkas ![]() |
13 - Győzelem | 2001,02,03,04,05,06,07,08,09,11,13,16,17 |
2. | Józsa Márton ![]() |
4 - Győzelem | 2012, 2014, 2022, 2023 |
3. | Németh István ![]() |
3 - Győzelem | 1951, 1953, 1955 |
4. | Kovács Béla ![]() |
2 - Győzelem | 1930, 1933 |
5. | Gordon Evelin ![]() |
2 - Győzelem | 1940, 1942 |
6. | Lovas József ![]() |
2 - Győzelem | 1977, 1979 |
7. | Eindl Steeg ![]() |
2 - Győzelem | 1985, 1987 |
8. | Tuss Miklós ![]() |
2 - Győzelem | 1993, 1995 |
9. | Christophe Plécard ![]() |
2 - Győzelem | 2015, 2018 |
10. | Vándor Róbert ![]() |
2 - Győzelem | 2020, 2021 |
11. | Ugron Gábor ![]() |
1 - Győzelem | 1934 |
12. | Tóth Kálmán ![]() |
1 - Győzelem | 1947 |
13. | Mihálkovics János ![]() |
1 - Győzelem | 1948 |
14. | Schmalz József ![]() |
1 - Győzelem | 1957 |
15. | Horváth Boldizsár ![]() |
1 - Győzelem | 1959 |
16. | Farkas László ![]() |
1 - Győzelem | 1961 |
17. | Vályi László ![]() |
1 - Győzelem | 1963 |
18. | Tolnai László ![]() |
1 - Győzelem | 1965 |
19. | Debrőczy Tibor ![]() |
1 - Győzelem | 1967 |
20. | Berta Lajos ![]() |
1 - Győzelem | 1969 |
21. | Bucsy Balázs ![]() |
1 - Győzelem | 1971 |
22. | Gosztonyi András ![]() |
1 - Győzelem | 1973 |
23. | Telegdy István ![]() |
1 - Győzelem | 1975 |
24. | Izsák Szabolcs ![]() |
1 - Győzelem | 1981 |
25. | Zdenka Richter ![]() |
1 - Győzelem | 1983 |
26. | Gömöry Pál ![]() |
1 - Győzelem | 1989 |
27. | Balogh György ![]() |
1 - Győzelem | 1991 |
28. | Christoph Wieser ![]() |
1 - Győzelem | 1997 |
29. | Detre Szabolcs ![]() |
1 - Győzelem | 1999 |
30. | Roland Gabler ![]() |
1 - Győzelem | 2010 |
31. | Petrányi Zoltán ![]() |
1 - Győzelem | 2019 |
A Balatoni Kékszalag Legjobb Idő Eredményei 1934--2023 |
|||
---|---|---|---|
1. | 05:03:56 | 2023 | Fifty-Fifty -- Józsa Márton ![]() |
2. | 07:13:21 | 2022 | Fifty-Fifty -- Józsa Márton ![]() |
3. | 07:13:58 | 2014 | Fifty-Fifty -- Józsa Márton ![]() |
4. | 08:34:14 | 2016 | Festipay ---- Litkey Farkas ![]() |
5. | 10:05:17 | 2017 | Festipay ---- Litkey Farkas ![]() |
6. | 10:32:10 | 2012 | Fifty-Fifty -- Józsa Márton ![]() |
7. | 10:40:00 | 1955 | Nemere --- Németh István ![]() |