Amazóniai őserdők és esőerdők védelme - Bíró Csaba

 

Amazónia esőerdői: 5,5 millió négyzetkilométernyi kiterjedésű területének eddig mintegy 40-45 %- át irtották ki, valamint alakítottak át gabona földekké és legelőkké. Csupán 1995-ben egy Maryland nagyságú erdőrészt taroltak le és égettek fel. Az erdőirtás legszélsőségesebb formája az, amikor nem közvetlen gazdasági céllal vágják ki a fákat, például térképezési feladatokat elvégzése céljából. Az erdőirtás után az erdők túlélő képességének gyengül, így jelentősen nő az amazóniai erdőtüzek bekövetkezésének esélye. 

 

Ha Amazónia erdeinek felét felégetnék, ez 35 milliárd tonnával növelné a légkör CO2-tartalmát. Az ezáltal előidézett sugárzási kényszer közelítőleg azonos a Föld üvegházgázai 6 éves összes mennyisége által előidézett sugárzási kényszerrel. A mezőgazdasági területek növelése érdekében végzett tevékenységek és hatásaik eredményeként, Amazónia erdőinek nagy része kezdi elveszíteni az erdőtüzekkel szembeni természetes védekező képességét, s ezzel párhuzamosan egyre kevesebb szenet tud megkötni, nem képes határt szabni a globális felmelegedésnek.

A trópusi esőerdő ökoszisztémája

Állandó esőzés, meleg idő, alacsony hőingás és a magas páratartalom szükséges ahhoz, hogy kialakuljanak és fennmaradjanak a trópusi esőerdők. Ebben a környezetben sokféle növény és állat talál otthont magának, ezért is mondják, hogy a trópusi esőerdőknek nagyon gazdag a biodiverzitása vagyis faji sokfélesége.

A térképre pillantva láthatjuk, hogy a trópusi esőerdők a Ráktérítő és a Baktérítő között, az Egyenlítőhöz közel helyezkednek el. Itt minden időjárási feltétel adott: a Nap kisebb-nagyobb eltéréssel folyamatosan 90 fokos szögben éri ezeket a területeket. Olyan, mintha egyetlen évszak lenne egész évben, a napok is nagyjából egyforma hosszúak.

Napfelkelte után rendkívül gyorsan felmelegszik a levegő, és kicsapódik a pára a tengerekből. A meleg, páradús légtömeg ezután felfelé áramlik, a föld felszínétől távolodva azonban lehűl, a hideg levegő viszont nem képes megtartani a nedvességet, és eső formájában kicsapódik. És ez így megy minden nap szinte óramű pontossággal.

Láthatjuk, hogy a trópusi esőerdőhöz szükséges feltételek egymásból következnek: az állandó melegből és a tengerek, nagyméretű vízfelületek jelenlétéből fakad a folytonos páraképződés és ebből a rendszeres, kiszámítható, nagy mennyiségű csapadék. A térképen a zölddel jelzett területeken találhatjuk meg földünk trópusi esőerdőit.

Mekkora a trópusi esőerdők kiterjedése

Ha azt mondjuk, trópusi esőerdő, a legtöbb embernek Brazília és az Amazonas-medence jut eszébe. Pedig az 5,5 millió négyzetkilométeres Amazonas nem csupán Brazíliáé, osztozik rajta néhány további jelentős területű Dél-amerikai ország: Peru, Bolívia, Ecuador, Venezuela, Kolumbia és a Guyanák. Közép-Amerikában is találunk trópusi esőerdőket, a földhídon végighúzódó Kordillerák hegyvonulat alacsonyabb részein és az Antillák hegyvidékein.

Afrikában a Kongói Demokratikus Köztársaság és Uganda területén, a Kongó-medencében  terül el a világ második legnagyobb kiterjedésű trópusi esőerdeje mintegy 2 millió négyzetkilométeren. Az erdőtől északnyugatra további trópusi esőerdő csoportok vannak a Guineai-öbölben, és jelentős erdőségeket találunk Madagaszkár keleti oldalán.

Ázsiában Indonézia szigetein, Malajziában, Borneón, Pápua-Új Guineában, Hátsó-India csapadékosabb területein helyezkednek el a trópusi esőerdők. Ausztrália északkeleti részén, valamint Óceánia szigetvilágában találhatunk további erdőket.

Az 1990-es években megközelítőleg 14 millió négyzetkilométeres területen helyezkedtek el a világ trópusi esőerdői. A rendszeres pusztítás következtében ez a szám radikálisan csökkent, évente minegy 18 millió hektárnyi terület tűnik el. Ha a pusztulás mértéke megmarad, száz év múlva már egyáltalán nem lesznek trópusi erdők a bolygónkon.

A trópusi esőerdők bámulatosan gazdag növény- és állatvilággal rendelkeznek. Jelen cikkben nem soroljuk fel az összes itt élő növény- és állatfajt, csak néhány jellegzetesebb képviselőjüket említjük meg.

A Föld biodiverzitásának kétharmada ezeken az élőhelyeken található. A fajgazdagság azt is jelenti, hogy pl. a fafajok populáció sűrűsége kicsi, egymástól távol helyezkednek el az egyedek.

Hogyan tagolódik a trópusi esőerdők növényzete

Mivel ezen az éghajlaton a fáknak nem kell tartaniuk a hideg téltől, nem hullik le a levelük, örökzöldek. A magasba törő trópusi fáknak van néhány közös jellemzőjük: gyorsan és folyamatosan nőnek, keményfák, kérgük sima, ha szétfűrészeljük őket, nem találunk belül évgyűrűket. 

 

Ez megint az állandó éghajlati adottságoknak miatt létrejövő kiegyenlített tápanyag-felvételnek köszönhető. Ilyenek például a mahagóni, a szeibafa, a tikfa. A felső lombkoronaszint kevés, de kifejezetten magas fából áll, általában 45-50 méter magas példányokból, de nem ritka a 70-80 méter magas óriásfa sem. Sasok, rovarok, denevérek, lepkék lakják ezt a lombkoronaszintet.

Ha felnézünk egy trópusi esőerdőben, liánokat, folyondárokat látunk a lombkoronaszint felé tartani. Léggyökere van például a nagy fényigényű orchideáknak. A broméliáknak nem kell léggyökér, megtelepednek a lombkoronán és tölcsérszerű hajtásaikkal veszik fel a szükséges vizet.  Egy-egy óriásfán akár harminc-negyvenféle virágos növény és még ennyi páfrány- moha- és zuzmó faj él együtt.

A felső és a középső lombkoronaszint élővilága

A közép- és dél-amerikai esőerdők jellegzetes lakói ezen a lombkoronaszinten az újvilági majmok. A pókmajmok családja rügyeket keres az ágvégeken, a bőgőmajmok harsányan jelzik jelenlétüket a lehetséges betolakodók felé. A kapucinus majmok csapata pedig agresszívan támad rá akár a sajátjánál jelentősen nagyobb csapat ellenséges majomra.

A tamarinok, selyemmajmok, mókusmajmok az Amazonas erdőiben élnek a középső lombkoronaszinten. Itt töltik idejük nagy részét egy ma már ritka rendbe tartozó faj tagjai, ők a lajhárok. A két- vagy háromujjú lajhárok az evolúció során a lógásra, függeszkedésre specializálódtak, kizárólag levelekkel táplálkoznak, a nap nagy részét átalusszák, a talajra nagyon ritkán merészkednek csak le.

Bár a tukán élőhelyét nem kizárólag a trópusi esőerdőkben találjuk, egy erdei séta során elég nagy esélyünk van arra, hogy látunk belőle egy-egy példányt, ha a középső, felső lombkoronaszintet figyeljük. Hatalmas, színes csőre és jellegzetes hangja még a gyakorlatlan erdőjáró figyelmét is felhívja a tukánra.

A középső lombkorona sátor alatt azonban szinte alig van fény, a frissen szárbaszökő növényeknek másféle stratégiához kell alkalmazkodniuk ahhoz, hogy életben maradjanak. A leleményesebb növények nem a talajszintről kezdik meg a küzdelmet, hanem a fák ágaira vagy a lombkoronába telepednek!

Az alsó lombkoronaszint élővilága

Az alsó lombkoronaszintre már csak a fény 5%-a jut le, ezért itt árnyékkedvelő növényeket találunk, néhány faj speciálisan nagy leveleket növesztett, hogy több esélye legyen az átszüremlő fényhez jutnia. Ez a kakaófa vagy a szágópálma természetes élőhelye, itt lakik az ormányos medve, bár az ormányos medvék ügyesen alkalmazkodtak az ember jelenlétéhez. Itt húzzák meg magukat egyes békafajok, például a Costa Rica szimbólumaként számontartott vörösszemű levelibéka, vagy a nyílméregbékák.

Az amerikai kontinens csúcsragadozóját nehéz megpillantani eredeti élőhelyén. A jaguárok is a középső lombkoronaszinten portyáznak, kiváló rejtőszínnel és szaglással rendelkeznek, lehetőleg kerülik az emberrel való találkozást. Afrikában, Ázsiában ezen a lombkoronaszinten fordul elő a jaguár valamivel kisebb afrikai, ázsiai rokona, a leopárd.

A cserjeszint és az avarszint élővilága

A trópusi esőerdőknek ezt a szintjét már alig éri a napfény, viszont bőséggel van nedvesség. Elsőre talán meglepő, hogy ennek a páratlanul gazdag élőhelynek milyen szegényes a termőföldje egy átlagos mérsékelt övi erdő talajához képest.

A legtöbb tápanyag a fákban, növényekben található, épp ezért a tápanyag körforgásában nagyon nagy szerepe van a kidőlt, korhadásnak induló fáknak. Ha elviszünk egy kidőlt fát a trópusi erdőből, megakadályozzuk a benne található tápanyag visszajutását a termőföldbe, beleavatkozunk az elemek természetes körforgásába. A szelektív fakitermelés épp ezért okoz összetett károkat a helyi ökoszisztéma működésében.

Az ágak, fatörzsek bomlási folyamata a növekedéshez hasonlóan gyors és hatékony, ez a nedvességnek és a melegnek köszönhető, valamint a gazdag gombaállománynak, illetve a hangyák, termeszek intenzív jelenlétének. És ne felejtsük ki a lajhárok legközelebbi rokonait, a hangyászokat sem, ők is ezen a szinten keresik táplálékukat.

Páfrányok, kontyvirágok, csipkeharasztok, gyökérélősködők laknak itt, a nagyobb testű emlősök közül a trópusi esőerdő avarszintjének szegényes vegetációját kihasználva könnyebben mozog a gorilla, okapi, tapír, továbbá a súlyosan veszélyeztetett szumátriai orrszarvú.    

A trópusi esőerdők jelentősége a globális éghajlat szempontjából

A trópusi esőerdők fái, az összes többi élőhely fáihoz hasonlóan megkötik a levegő széntartalmát, megszűrik a csapadékvízből származó szennyező anyagokat és elengedhetetlenül fontosak a légkör páratartalmának szempontjából. A növényzet kihat a talaj víztározó képességére is, a kiirtott erdő helyén felgyorsul az erózió, a csapadék elmossa a talajt, megváltozik a vizes területek eloszlása.

A trópusi erdők növényzete világviszonylatban is élen jár a szén megkötésében. A többi életközösség (biom) növényzetéhez képest ezekben az erdőkben van megkötve a szárazföldi széntartalom 45 %-a. A fák természetes pusztulása, lebomlása során fokozatosan kerül vissza a környezetbe a korábban megkötött széntartalom. De ha elégetjük a fákat, nagy mennyiségű széndioxid kerül a légtérbe, ami fokozza az üvegházhatást, tehát kihat a klímaváltozásra is.

Bár a Föld oxigénkészletéért elsősorban az algák felelősek, másodsorban pedig a tajga és csak utána következnek a trópusi esőerdők, láthatjuk, hogy a globális éghajlat szempontjából elengedhetetlenül fontos szerepe van ezeknek az erdőségeknek.

Az Amazonasi esőerdők konklúziója

Bár az Amazonas erdői nem felelnek globálisan az oxigén 20 %-áért, az erdők kiirtásával megnehezítjük az oxigéndús levegőért kőkeményen iparkodó algák helyzetét. A nagy, trópusi folyók torkolatánál: Amazonas, Kongó, Mekong, fordulnak elő a legnagyobb arányban ezek az algafajok, mivel itt elegendő napfényhez és tápanyaghoz juthatnak. Ha nincs erdő, nem érkezik elég tápanyag a folyókon, romlik az algák életlehetősége, így viszont már nagy mértékben csökkenhet az oxigén előállítása.

Lehet, hogy nem szerencsés a „Föld tüdeje” kifejezés, de annyi biztos, hogy széleskörű társadalmi összefogás szükséges ahhoz, hogy megakadályozzuk az esőerdők és természetesen a saját élethelyünkön található erdők szisztematikus pusztulását.

Világviszonylatban évente 18 millió hektár esőerdő pusztul el az emberi tevékenységek következtében. Ez félévente kb. egy Magyarország nagyságú területnyi erdőt jelent. De milyen tevékenységekből áll össze ez a pusztítás?

Komoly hagyománya van a trópusi fák kitermelésének, a tikfát, mahagónit, egyéb trópusi fákat igényes bútorok gyártásához használják fel, a kisebb, értéktelenebb fákból faszén lesz vagy forgácsként alkalmazzák. A szelektív fakitermelés kihat az életközösség többi szereplőjére is, az élőhely megszűnésével megbillen az adott terület biodiverzitása, leginkább az emlősöket érinti érzékenyen egy-egy fafaj kitermelése, de a nagyobb mértékű kitermelés hatására eltűnnek a hüllők, madarak is.

Esőerdők és a megnövekedett fogyasztási igény

A világ népessége: 1950 és 2020 között: 2,5 milliárdról: 7,8 milliárdra nőtt, vagyis megháromszorozódott 70 év alatt, 2060-ra pedig elérheti a 10 milliárd főt. A népesség növekedés ilyen hatalmas mértékét nagyon megsínyli a bolygó minden tekintetben.

A globális kereskedelmi hálózatoknak és a fejlett szállítóiparnak köszönhetően jelenleg modern kori gyarmati gazdálkodás zajlik: a kiszolgáltatottabb helyzetben lévő, de kiváló klímával és olcsó munkaerővel rendelkező országokban nem csak az egyre növekvő helyi népességet kell ellátni élelmiszerrel. A trópusokon termesztett gabonát, banánt, pálmaolajat, cukrot, teát, kávét, avokádót el lehet adni a tehetősebb országoknak.

A nem fenntartható mezőgazdasági tevékenység hatására ültetvények pár év alatt kiszipolyozzák a tápanyagban amúgy nem túl gazdag termőföldet, és a gazdáknak újabb területet kell irtással kihasítaniuk az erdőkből. Ez az eljárás vonatkozik az állattartásra is, Közép-Amerikában és Dél-Amerikában nagy mennyiségű erdőt irtottak ki, hogy állattartásra alkalmas legelőket nyerjenek.

 

A növénytermesztéshez hasonlóan a legelők is terméketlenné válnak pár év alatt, így újabb és újabb területet kell felszabadítani, hogy a húsipar ne álljon le. Milyen áron jutunk hozzá egy finom sztékhez: megközelítőleg 20 négyzetméter erdőt kell kiirtani fél kiló marhahús előállításához.

Az olajipar is kiveszi a részét a pusztításból: az erdők mélyén újabb és újabb kőolaj-lelőhelyek után kutatnak, és ha a nyersanyag-kitermelés önmagában még nem is feltétlenül okoz nagy területveszteséget, az utak, csővezeték-hálózatok kiépítése mindenképp maradandó károkat okoznak az addig érintetlen erdőnek. A vezetékek sérülése révén nagy mennyiségű olaj károsíthatja az élővilágot, szennyezheti a helyi települések ivóvíz készletét.

Az ásványi kincsek bányászata (arany, ezüst, alumínium) is komoly károkat tud okozni az esőerdőkben. Ki kell vágni a növényzetet, hogy hozzáférjenek a nyersanyaghoz és gyakran különböző vegyszerek (pl. higany) segítségével szabadítják meg az ásványi kincseket a rárakódott szennyeződésektől, a mérgező anyagok szennyezhetik a környék vízkészletét.

Az esőerdők ipari szintű pusztításával veszélybe kerülnek a terület őslakos csoportjai is. Az itt élő ember csoportok szoros kapcsolatban élnek a természettel, az ipari méretű, szelektív fakitermelés, a nem fenntartható égetéses földművelés vagy a bányászat során a talajba kerülő vegyszerek hatására fokozatosan kiszorulnak eredeti élőhelyükről, beolvadnak a többségi társadalomba.

Ha összegezzük az emberi tevékenység jelenlétét a trópusi esőerdőkben, láthatjuk, hogy igen nagy a baj. Az égetéses földműveléssel  fokozódik az üvegházhatás, ez kihat a globális felmelegedésre. A bányatechnológia, az olajipar révén veszélybe sodorjuk az élővilágot és az ősi, természetközeli kultúrákat. 

 

A trópusi esőerdők eltűnésével megborul a fajok sokszínűségének egyensúlya, a világon ismert fajok közel kétharmadának élőhelyét semmisítjük meg. A biodiverzitás csökkenésével az emberi élőhelyeket is veszélyeztetjük: a tiszta ivóvizet, a nem fenntartható mezőgazdaság révén az élelmet, a túlzott széndioxid kibocsátással pedig a tiszta levegőt.

Szűrik a szennyező anyagokat és elengedhetetlenek a légkör páratartalmának szempontjából. Ezekben az erdőségekben van megkötve a szárazföldi széntartalom 45%-a, mely a fák természetes pusztulása, lebomlása esetén visszakerült a környezetbe.

A Föld lakosságának megnövekedett fogyasztási igénye, a fakitermelés, a nem megújuló mezőgazdasági tevékenységek, az olajipar és a bányászat mind szerepet játszanak abban, hogy a trópusi esőerdők egyre kisebb kiterjedésű területen vannak jelen bolygónkon.