Mario Vargas Llosa az irónikus zseni.
Mario Vargas Llosa a Perui Nobel-díjas író a Dél-Amerikai irodalom egyik üstököse. Mario Vargas Llosával mázlink van, nemcsak Nobel-díjas és híres, de szórakoztató is. Sokféle műfajban alkotott, művei közt van: diktátorregény, iskolaregény, dokumentumregény, bibliai történet, erotikus regény, detektívregény. Regényeiben közös az ironikus és groteszk hangnem, megjelenésekor több könyve botrányt és közfelháborodást váltott ki a hazájában Peruban.
Mario Vargas Llosa élete
-- Mario Vargas Llosa, (Arequipa, Peru, 1936. március 28. –) perui író, esszéista, újságíró, irodalomkritikus, akadémikus, 1996 óta a Spanyol Királyi Akadémia tagja. 2010-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat.
-- Mario szülei elváltak egyéves korában, anyjával és anyai nagyszüleivel a Bolíviai: Cochabamba-ba költöztek. Tízéves korában családja a Perui fővárosban: Lima-ban telepedett le. Középiskolai tanulmányait előbb egy Limai katona iskolában: "Colegio Militar Leoncio Prado", majd egy Piurai gimnáziumban végezte. Mindössze 16 éves volt, mikor első drámáját: "La huida del Inca" címmel bemutatták.
-- Mario Vargas Llosa 1955-ben 19 évesen feleségül vette: Julia Urquidit. 1955–1957 között irodalmat és jogot hallgatott a San Marcos Egyetemen. Tanulmányai mellett újságíróként dolgozott, és társ szerkesztője volt a "Literatura" című irodalmi folyóiratnak. Egyetemi tanulmányait 1959-ben a Spanyolországban, a Madridi Egyetemen fejezte be.
-- Mario Vargas Llosa első novellás kötete, a "Los jefes - Kölykök" 1960-ban látott napvilágot. A hat elbeszélését és egy miniatűr remekművét, a címadó kisregényt méltán tartják a grandiózus társadalmi regények, az izgalmas stíluskísérletek közvetlen előzményének. Ezek a nagyvárosi vagy falusi környezetben játszódó novellák.
-- Mivel Peruban íróként szinte lehetetlen volt megélni, Vargas Llosa még ugyanebben az évben Franciaországba költözött. Párizsban spanyolt tanított, a "France Presse" és a francia rádió spanyol osztályának munkatársaként dolgozott.
-- Már első regénye, az 1962-ben megjelent, önéletrajzi ihletésű: "A város és a kutyák - La ciudad y los perros" meghozta számára a széles körű nemzetközi elismerést. A regény cselekménye a Perui társadalom válságos világát szimbolizáló Limai katona iskolában játszódik, ahol az erőszak és megalázás módszereire nevelik a fiatalokat.
-- Vargas Llosa 1964-ben elvált első feleségétől, Juliától. Házasságuk történetét az 1977-ben megjelent: "Júlia néni és a tollnok - La tía Julia y el escribidor" című regényében dolgozta fel. A regényhez 1983-ban: Julia Urquidi is megírta saját válaszát, amely: "Amit Varguitas nem mondott el - Lo que Varguitas no dijo" címen jelent meg. A kötet angolul: "My life with Mario Vargas Llosa - Életem Mario Vargas Llosával" címen jelent meg. Julia Urquidi 2010. március 10-én hunyt el.
-- 1965-ben feleségül vette: Patricia Llosát. Két fiuk és egy lányuk született. A következő évben jelent meg második regénye: "A zöld palota - La casa verde". A fordulatos mese szövésű regényben Llosa átfogó képet fest a Perui társadalomról, és rávilágít a fehérek és az indiánok világa között tátongó szakadékra. Az 1960-as évek végétől Llosa több amerikai és európai egyetemen tanított. 1967-ben Kölykök (Los cachorros) címen jelentette meg összegyűjtött novelláit.
-- 1970-ben családjával Barcelonába költözött. Ebben az időben doktori disszertációján dolgozott, melynek témájául példaképét, Gabriel García Márquezt választotta. 1971-ben doktorált a Universidad Complutense de Madrid-on. Disszertációja könyv formájában is megjelent: "García Márquez: historia de un deicidio" címmel. 1973-ban jelent meg a "Pantaleón és a hölgyvendégek - Pantaleón y las visitadoras" című regénye, melyből 1976-ban saját maga rendezett filmet.
-- 1975-ben Llosa vissza települt Peruba. 1977-ben a Nemzetközi PEN Klub elnökévé választották. 1980-ban Japánba utazott, ahol különböző egyetemeken tanított. Hivatalos teendői ellenére sem csökkent azonban alkotókedve, és a nyolcvanas években is sorban jelentek meg kitűnő regényei: "Háború a világ végén" 1981, "Mayta története" 1984, "Ki ölte meg Palomino Molerót" 1986, "A beszélő" 1987, "Szeretem a mostohám" 1988.
-- Az 1990-es Perui elnökválasztás első számú esélyesének számított, de vereséget szenvedett az alig ismert, japán származású: Alberto Fujimoritól. Az elnökválasztásról szóló keserű visszaemlékezéseit 1993-ban jelentette meg "Egy hal a vízben - El pez en el agua" címen.
-- 1994-ben Vargas Llosa megkapta a spanyol állampolgárságot. Újabb regényei közül 2000-ben látott napvilágot: "A kecske ünnepe - La fiesta del chivo", mely egy diktatúra hétköznapjairól fest borzongatóan eleven képet, majd három évvel később az "Édenkert a sarkon túl - El Paraíso en la otra esquina".
-- 2003-ban Vargas Llosa volt a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége és átvehette a Budapest Nagydíjat. 2010-ben adta ki: "A kelta álma - El sueno del celta" című regényét.
-- 2010-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat. Az indoklás szerint: Mario Vargas Llosa a "hatalmi berendezkedések feltérképezéséért és az egyén ellenállását, lázadását, alulmaradását bemutató erőteljes ábrázolás módért" érdemelte ki a díjat. 2011-ben irodalmi munkássága elismeréseként: I. János Károly spanyol király őrgrófi címet adományozott neki.
Mario Vargas Llosa könyveiről
-- Mario Vargas Llosával szerencsénk van, azok közé a szerzők közé tartozik, akiknek az életművének jelentős része hozzáférhető magyarul. Miután Nobel-díjat kapott, azokat a könyveit is hamar lefordították, amelyek eddig kimaradtak. A regényeiben közös az ironikus és groteszk hangnem. Ő nemcsak Nobel-díjas és híres író, hanem olvasható, könnyed, szórakoztató.
-- Mario Vargas Llosa sokféle regény műfajban alkotott, művei közt van: diktátor-regény: "A kecske ünnepe", iskola-regény: "A város és a kutyák", dokumentum-regény: "Mayta története", bibliai-történet "Háború a világ végén", erotikus-regény "Don Rigoberto feljegyzései", detektív-regény "Ki ölte meg Paolmino Molerót". A regényeiben közös az ironikus és groteszk hangnem, megjelenésekor több könyve botrányt és közfelháborodást váltott ki.
>>>>>> Mario Vargas Llosa könyvtár <<<<<<<
>>>>>>>>>>>>> 12. Könyv <<<<<<<<<<<<<<<
1. Los jefes, Los cachorros -- Kölykök - "1960"
Mario Vargas Llosa első novellás kötete, a "Los jefes, Los cachorros - Kölykök" 1960-ban látott napvilágot. Mario Vargas Llosa hat elbeszélését és egy miniatűr remekművét, a címadó kisregényt méltán tartják a grandiózus társadalmi regények, az izgalmas stílus kísérletek közvetlen előzményének. Ezek a nagyvárosi vagy falusi környezetben játszódó novellák egy-egy drámai összeütközés kapcsán hol a kamaszkor lelki válságait, a felnőtté érés gyönyörű-gyötrelmes korát jelenítik meg, hol az emberi lélek mélyét, az erőszak, gyávaság, tisztesség titkait kutatják, hol a paraszti élet nyers indulatoktól, ösztönöktől feldúlt világát ábrázolják egy olyan fiatal szerző szigorával, aki már a nagy vállalkozásokra gyürkőzik. Mario Vargas Llosa írásával bemegyünk a perui hétköznapok színes-szagos világába, egy minden eddigi elképzelésnél izgalmasabb, változatosabb, élettel telibb Dél-Amerikát rajzolva meg. A "Kölykök" a címadó kisregény, amiben a perui James Dean egy szerencsétlen balesetből fakadóan elidegenedik kortársaitól, él-tanulóból vásott kölyök, különc, gazfickó, majd lázadó lesz. A barátai odaadó hűsége és kitartása szívszaggató, emiatt is világosodik meg oly későn az olvasó: a bálványozott amerikai lázadók is pontosan ilyen nyomorúságos, és bizony néhol szánalmas tinédzserévek után váltak példaképekké. Mindezt stílus gyakorlatnak is felfogható, nagyon tömör és rendszertelen folyó szövegben tárja elénk az író, amitől az egész sodró lendületű, ugyanakkor nyomasztó is lesz egyben. Az ajánlás Sebastián Salazar Bondy-nak, "az egyik legfontosabb perui intellektuelnek" szól, akit hirtelen kedvem lett volna olvasni, de mint kiderült, tőle sajnos semmit sem fordítottak le magyarra. Való igaz, hogy már csak ezért az elbeszélésért érdemes kézbe venni a könyvet, de a novellák is egészen fantasztikusak.
2. La ciudad y los perros -- A város és a kutyák - "1962"
Mario Vargas Llosa első: 1962-ben megjelent regényében megírta azt, amiből ő megmenekült, amitől néhány pofont biztosan megízlelt és ezek emlékének egy szikla kemény szobrot állított. Emléket a városról és a perui társadalomról. A város: Lima, a kutyák: gazemberek. Azokról, akik az utcán élik ki a társadalmi különbözőségekből adódó ösztönös és kegyetlen hajlamaikat és azokról, akik ugyan lehetnének a kollégium katonai diktatúrájának egyenlő tagjai. A regény története egy Limai katona iskolában játszódik, ahol gyilkosság történik. Egy korlátoltságában is emberséges hadnagy fényt akar deríteni az igazságra, de fölöttesei féltik az iskola jó hírét és saját karrierjüket. Amíg az ügy kapcsán összecsap tisztesség és megalkuvás, a világhírű perui író regényében filmszerű pontossággal bontakozik ki a kadétok élete, lelki-testi-anyagi drámája, és ez a kis, zárt kör a maga kegyetlen vadon törvényeivel már előrevetíti a felnőttek társadalmának fondorlattal leplezett szilajságát, fennkölt hazugságát. Érezzük, hogy ez a lidérces álom már a való világ főpróbája, még játék, de már véres-halálos játék, s ez után a főpróba után a fennálló társadalom démoni erőinek csak még iszonyúbb előadása következhet. Vargas Llosa szinte klasszikus katarzis élményben részesíti hőseit, de a lenyűgözött olvasó mégis gondolkodóba esik: vajon van-e olyan katarzis, amely a gyávaság és az elszánt erőszak poklának ilyen mélységes bugyraiból is megválthat. Vargas Llosa regényében totális megjelenítésre törekszik, társadalmi tablók ezek. A város és a kutyákat a Leoncio Prado Katonai Kollégium tisztikarának döntése értelmében elégették a tiszti akadémia kertjében. Az akkor még csak huszonhat éves író ettől egy csapásra világhírű lett, amihez kellett a valóban kiemelkedően jó regénye.
3. La casa verde -- A Zöld Palota - "1966"
A Zöld Palota a világhírű perui író először 1966-ban megjelent regénye, amely vad indulatokkal fűtött, a természet erőivel, egymással és saját ösztöneikkel élet-halálharcot vívó embereket ismerhetünk meg. A Zöld Palota valójában egy bordélyház, többnyire ide kerülnek végül azok a bennszülött lányok, akiket a katonák, az egyház együttműködésével elrabolnak, hogy "megmentsék" a lelküket.. A Zöld Palota a Perui: Amazónia és Hegyvidék életét mutatja be, nem mellőzi az olcsó manírokat, van itt: rablás, csempészet, indián folklór, orosz rulett, bordély romantika. A kötetnek nincs egy igazi főszereplője, sok egyenrangú figura nyüzsög a pódiumon. Mégis a macsó stílus és cselekmény dacára, a két legstabilabb és legerkölcsösebb szereplője nő: Lalita és Bonifacia. Az ő kitartásuk, türelmük segíti át életük buktatóin az ostoba, nagyravágyó férfiakat. A nők a regényben szinte mind jobbak mint a férfiak. A Zöld Palota hőseivel a vad Amazóniai tájakon és Perui nagyvárosban bolyong. A szövevényes kalandok során egy lázadó és elbukó törzsfőnök, egy leprás élő-halottá süllyedő csempész és egy prostituálttá váló bennszülött lány sorsát kísérhetjük végig évtizedeken át. Látszólag mindenki elbukik, akár hősi, akár aljas, akár erényes utat választ: a Zöld Palota vagy éppen a Zöld dzsungel a maga civilizáció előtti törvényeivel minden nemesebb törekvést magába nyel, s az ember itt még akkor sem tud jót cselekedni, ha a céljai humánusak. Ám minden világnézeti pesszimizmusa ellenére Vargas Llosa regényéből valami felemelő vitalitás, valami habzsoló életszeretet, a teljességre törekvés lendülete árad. Kivételesen remek regény, de olvasását csak átlagosnál magasabb koncentrációs készséggel rendelkezőknek ajánlom. Llosa fantasztikusan ír, de térben és időben is az olvasónak kell elhelyeznie a regény alakjait.
4. Conversación en la Catedral -- Négy óra a Catedralban - "1968"
A könyv hősei a Perui fővárosban, a Limai Catedral bárban idézik fel a maguk és közeli-távoli ismerőseik történetét. Ami ezekkel az emberekkel, egy jelentéktelen újságíróival, egy nagyhatalmú miniszterrel, kallódó cselédekkel, parányi törtetőkkel, befolyásos üzletemberekkel, félvilági nőkkel történik meg, az tulajdonképpen Peru története a háborútól az ötvenes évek végéig: a pangás, a kudarc, a korrupció és a cselekvés képtelenség története. Ebben a világban zátonyra fut a becsvágy, minden hasznos és nemes eszme, és félszeg kitörési kísérletek után némi lelkiismeret furdalással és kudarc érzéssel a magányos buzgalom is visszahanyatlik, kezesen beilleszkedik a mozdíthatatlannak tetsző – és valóban csak a forradalmi hevületű legutóbbi évtizedben megmozduló Latin-Amerikai provincializumusba. Mario Vargas Llosa könyve a régimódi, epikus kalandregény, az emberiség legfrissebb tapasztalatain edződött társadalmi regény és a modern lélektan vívmányait hasznosító lélektani regény nagyszabású ötvözete és a szerző nyelvi kereteket feszegető stílus kísérletének izgalmas összegzése. Vargas Llosa megmutatja, hogyan kell történelmi-társadalmi regényt írni nem klasszikus módon, vagyis a "mindentudó" elbeszélői szólam minimálisra csökkentésével, az elemzések, elmélkedések, okfejtések mellőzésével.
5. Pantaleón y las visitadoras -- Pantaleón és a hölgyvendégek - "1973"
Mario Vargas Llosa régi rajongójaként elsőként a "Pantaleón és a hölgyvendégek"-et ajánlanám. A regény olvastatja magát, állandóan nevetésre készteti az embert, hiszen a témája meglehetősen groteszk. Pantaleón Pantoja, a fiatal katonatiszt azt a feladatot kapja feletteseitől, hogy az Amazonas menti dzsungelben, ahol a katonák sorra erőszakolják a nőket, hogy elkerülendően a további konfliktusokat szervezzen meg egy kuplerájt. A százados buzgalmának és tudományos alaposságának köszönhetően a "Hölgyvendég Szolgálat" hamarosan a hadsereg leghatékonyabban működő egységévé válik, maga Pantaleón pedig valóságos legenda lesz: az örömlányok istenítik, a katonák hálásak neki, az erkölcs őrei kígyót-békát kiabálnak rá, felettesei pedig döbbent ámulattal figyelik lendületes tevékenységét. Egyedül Pachita, a felesége nem tudja, mit is rejt az a szupertitkos megbízatás, amellyel férjét a babonákkal, vallási fanatikusokkal és szép lányokkal teli forró Amazóniába küldték. Pantaleón maga a megtestesült tisztesség, színtiszta ügybuzgalomból személyesen teszteli a szolgálatra jelentkező hölgyeket, de van, aminek még ő sem tud ellenállni: miután kipattan a botrány, s felesége dühösen elhagyja, ideig-óráig szolgálatának legragyogóbb alkalmazottjával, a gyönyörűséges: Brazilkával vigasztalódik, s persze rendületlenül vezeti bővülő egységét a mind újabb "munkasikerek" felé. A fergeteges szatíra éppoly meglepő fordulattal ér véget, amilyen eredetien és amilyen ragyogóan ötvözi a pikáns könnyedséget a modern elbeszélő technikákkal és az erkölcsi kérdések finom ábrázolásával.
6. La tía Julia y el escribidor -- Julia néni és a tollnok - "1977"
A Julia néni és a tollnok fiktív életrajzi regény, melyet az író első házasságát követően, de nem arról írt. Első felesége, aki tényleg a mostoha nagynénje, nem egészen így gondolta: nem sokkal később megjelentett egy "ellenregényt", melyben cáfolja exférje interpretációját. Ebben a regényben is tanúi lehetünk Vargas Llosa játékosságának: mindent megtesz, hogy a főszereplőt a szerzővel azonosítsuk, Marito Vargitasnak nevezi hősét és folyamatosan hangsúlyozza a személyes elbeszélői jelenlétet. A főszereplő rádiójátékokat ír, melyeket a történettel párhuzamosan olvashatunk - minden második fejezetben. Egy idő után furcsa párhuzamokat veszünk észre az "élet" és a rádiójátékok között, majd a kettő fokozatosan egymásba csúszik. Ebben a könyvben is tetten érhető Vargas Llosa parodizáló hajlama: önnön magán mitológiáját állítja pellengérre. A regényből film is készült 1990-ben Peter Falk és Keenu Reeves főszereplésével. Az író e regényében egy írói becsvágyat melengető ifjú keresi helyét Limában, az ötvenes évek nagy múltú és elmaradott hivalgó és mégis nyomorúságos világvárosában, egy gazdag és népes úri család szeretve fojtogató vadonában, lap- és rádió- szerkesztőségek bohém zűrzavarában, hazájában, a sorsválasztás vagy vállalás válságos pillanatából egyszerre nyílik kilátásunk egy komoly-vidám, hősies-botrányos, de nemcsak férfivá hanem íróvá is érlelő nagy szerelem felé és a tömeg fogyasztásra termelő irodalmi giccs groteszk alkotás-lélektanilag és művészet-szociológiailag egyaránt érdekfeszítő kalandja felé. Ennek az arányosan építkező, kellemes könyvnek, amely valóságos eseményeket vegyít zseniális stílus paródiákkal, különös zamatot ad, hogy nemcsak a környezet- és társadalom-rajza hiteles, hanem hőse is, mert az ifjú maga a tizennyolc éves Llosa.
7. Quien mato a Palomino Molero -- Ki ölte meg Palomino Molerót - "1986"
A "Ki ölte meg Palomino Molerót" egy krimi, egy detektív regény, mert ő ilyet is írt. Az író egy kérdést már a címben prezentál egy bűntényt, majd elindítja főhőseit a megfejtés rögös útján. Azonban a teljes történet messze túlmutat egy krimin, olyan aspektusaiban bizonyul igazán élvezetesnek és értékesnek, amiket alapjaiban véve nem is egy krimitől várnánk el. Egy Perui légi támaszpont közelében borzalmasan megcsonkított holttestet találnak; mint hamarosan kiderül, az áldozat a környékbeli házi mulatságok kedves, népszerű dalok énekese. A szomszédos halász falu csendőr hatósága: Silva hadnagy és Lituma köz-csendőr komótosan, de elszántan lát munkához, hogy kiderítse, ki vagy kik voltak a szerencsétlen fiatalember gyilkosai. A nyomozás során újabb és újabb rejtélyes kérdések merülnek fel, s meglepetés meglepetést követ. Végül aztán többé-kevésbé mindenre fény derül, és nemcsak egy líraian induló, ám rém drámába forduló tragikus-különös szerelmi történet bontakozik ki előttünk fokozatosan, hanem az ötvenes évek Perujának társadalmi látlelete is, amelynek komor színeit derűs, már-már bohózati elemekkel frissíti a már nem egészen fiatal, de még mindig kívánatos, dús idomú fogadósné Junói bájai után ácsingózó: Silva hadnagy szerelmi csetlése-botlása. A szöveg egyszerűen nem olvastatja, hanem zabáltatja magát a befogadóval. Pedig a miliő festés, a finom részletek felvázolása terén a szerző nem esik túlzásokba, mégis nagyon elevenen jelenik meg a Perui tengerpart szegényes, meleg, halszagú, világa. Ellentétben sok Dél-Amerikai íróval, az ő műveiben ez a környezet nagyon is élhetőnek tűnik, sokkal befogadhatóbban kerül tálalásra az Európai lélek számára, mint mondjuk Marquez folyton depresszív és kegyetlen közege.
8. Elogio de la madrastra -- Szeretem a mostohámat - "1988"
Vargas Llosa erotikus kisregénye a folytatásával, a szerelem és szeretkezés témáját minden elképzelhető formában kibontó: Don Rigoberto feljegyzései-vel együtt a szerző életművének egyik legragyogóbb csúcsa: lebilincselő, az olvasó játékos fantáziájának is szárnyakat adó alkotás. Egy tehetős, erejének minden tekintetben teljében lévő Limai biztosító igazgató: Don Rigoberto új asszonyt hoz a házhoz, az érett szépségű, épp negyvenéves: Doña Lucreciát, aki nemcsak a vágy apadhatatlan forrását fakasztja fel urában, hanem a házasság intézményébe vetett hitét is újra izmosítja. Az isteni pár felhőtlen nászát a férfi előző házasságból való fia, az angyali bájú: Alfonsito sem zavarja meg. Ellenkezőleg. A gyermek, pontosabban kiskamasz valósággal belebolondul mostohájába: ha csak teheti, cirógatja, öleli-csókolja: Doña Lucreciát, akit ez a hamvas rajongás súlyos zavarba ejt, annál is inkább, mivel érzékei veszélyesen kellemes választ adnak az ártatlan gyermeki ostromra. Míg aztán egy napon. A tabu döntögető szándékkal született "Szeretem a mostohámat" című regényben, melyben Vargas Llosa kifordítja a szokványos mostoha-gyerek konfliktust: nála a fiú csábító, ő akarja a "rosszba" vinni a mostoháját. Az erősen erotikus történetben az események kimenetele is eltér a szokásostól. Nem ez az első eset, hogy Vargas Llosa ellentétes előjellel újra ír egy hétköznapi mítoszt. Ez a könyv is óriási felháborodást váltott ki annak idején. Maga a történet egyszerű, egy szerelmi háromszög alakul ki amelyben a mostoha, a férje és a mostohafia vesz részt, persze a papa tudta nélkül. Mindeközben Alfonsito és a mostohája között egy tökéletes kapcsolat bontakozik ki, a kisfiú a mostoháért egyre inkább rajong, ez az egyre szorosabb kapcsolat beteljesüléssel végződik.
9. El hablador -- A beszélő - "1992"
A beszélő című regény a Machiguenga indián törzsről szól, az ősi tudású indián törzs Peru dél-keleti Amazonas-medencében él, Machu Picchu-tól keletre, Bolívia és Brazília határai közelében. A kitűnő regény első oldalain a narrátor Firenzében van, Dantéval és Machiavellivel, valamint reneszánsz festészeti stúdiumokkal foglalkozik, mintegy az Európai magas kultúra csúcsait járja, amikor véletlenül betéved egy kiállításra. A Perui intellektuel szembesül a fotókon az Amazóniai őserdők kőkorszakbeli viszonyok közt élő: Machiguenga indiánjainak életével. Egy kép különösen megdöbbenti: egy "beszélő" látható rajta, az a Machiguenga, aki mintegy egy személyben tárháza "népe" egész kultúrájának, történeti emlékeinek, mitológiájának, metafizikai tudásának és tudatlanságának, ősi tapasztalatainak és babonáinak. A fotós, aki "elkaphatott" egy ilyen beszélőt, már halott. Teljesítménye, az, hogy hogyan volt képes ennyire behatolni a Machiguengák "szentélyébe", felkelti a narrátor szenvedélyes vágyát: utánajárni a dolgoknak. A regény nem kevés krimiszerű bonyodalmat is kínál, a Machiguengák becserkészése, "kivallatása" nem szűkölködik sem tragikus, sem humorisztikus, sem szürrealisztikus motívumokban, a viszonylag kis terjedelmű regény azonban elsősorban az első oldalak hatalmas ellentétének, szimbolikusan mintegy az európai reneszánsz és a perui őskultúra ellentétének nagy ívű kibontása. Vargas Llosa korántsem szentimentális író: nem szívfájdalmat kíván okozni egy végleg lemerült, szinte ember és történelem alatti kultúra és világ mesteri felidézésével. Sokkal inkább kegyetlen és mélyen szántó kérdéseket vet fel, mintegy a civilizáció értelmét teszi kérdésessé. Egyúttal persze egzotikus, színes, kavargó, izgalmas, lehetetlenül jó regényt is nyújt.
10. La guerra del fin del mundo -- Háború a világ végén - "1996"
A világhírű perui író regénye valóságos történelmi tényeken alapul, de természetesen az írói képzelet is tág teret kap benne. A múlt századi Brazíliában lejátszódott események elbeszélése alkalmat ad egyetemes érvényű és ma is időszerű problémák megfogalmazására. Mario Vargas Llosa a tőle megszokott olvasmányos módon csupán ábrázol; nem magyaráz, hanem felkínálja a lehetőséget, hogy az olvasó maga tegyen fel kérdéseket, és jusson el a végkövetkeztetésig. A Brazil pusztákon a XIX. század végén feltűnik egy vándor próféta, afféle szent ember. A vidék lakói Prédikátornak nevezik el. „Magas volt, és olyan sovány, mintha mindig oldalról látszana, így kezdődik a regény. A bőre nap barnította volt, szemeiben lankadatlan tűz égett. Senki sem tudta, hány éves, honnan származik, mit csinált korábban de nyugodt arckifejezése, önként vállalt szegénysége és rendíthetetlen komolysága már kezdetektől fogva bűvkörébe vonta az embereket. A történet a nagy regény eposzok világára utal: egy vallásos-misztikus csoport lázad fel a központi kormányzat ellen, az ő kezdetben sikeresnek tűnő, majd védekezésre szorítkozó, végül megsemmisítésre ítélt harcaikat beszéli el a mű, középpontban a csoport vezetőjével, a karizmatikus szent emberrel, prófétával: Antonia Vicente Mendes Maciellel, akit hívei csak: Prédikátornak neveznek. A kiemelkedő jelentőségű, világirodalmi rangú perui írónak sokak szerint legtökéletesebb, legérettebb, ám korántsem legtipikusabb műve a "Háború a világ végén". Tulajdonképpen realista mű, amelynek misztikus mélységeit csak az érzékelteti, hogy nemcsak egy valóban megtörtént Brazíliai eseménysort mesél el benne újra a szerző, hanem egyúttal egy alig ismert század eleji brazil regényírónak erről a történetről szóló regényét is parafrazeálja.
11. Los cuadernos de don Rigoberto -- Don Rigoberto feljegyzései - "1998"
A Szeretem a mostohámat című bájos regényben ismerhettük meg: Alfonsitót, a mostoha anyját elcsábító, angyalarcú, démoni fiúcskát, aki most újra betoppan a családi botrány óta a férjétől külön élő: Dona Lucreciához. A festőművésznek készülő kis: Alfonsito, aki önmagát a zseniális: Egon Schiele reinkarnációjának tekinti, újra meg újra az érzékiség hálójába csalja az érett szép asszonyt, de az utolsó pillanatban mindig visszakozik: a csábítás ördögi trükkjei ezúttal azt a célt szolgálják ugyanis, hogy a fiúcska jóvátegye korábbi vétkét, s újra összeboronálja mostoha anyját az apjával: Don Rigobertóval. Maga a keret történet ezúttal csak az elbeszélés vázát adja egy megejtő szépségű, fékezhetetlen fantáziával megalkotott, bravúros erotikus regényhez, melyben föltárul előttünk a felesége elvesztése miatt szenvedő Don Rigoberto lelkének, tudatának és tudattalanjának minden rezdülése. A napközben egy biztosító igazgató szürke életét élő Don Rigoberto éjszakánként megalkotja a maga álmokból, ábrándokból, fóbiákból, dühöngésekből, az erotikát testgyakorlattá silányító modern kor elleni kifakadásokból és legfőképpen az ezernyi alakban, pózban és pikáns helyzetben elképzelt Dona Lucreciából szőtt külön világát. Don Rigoberto szerint az igazi erotikát lassan elpusztítja a mai tömeg-társadalom szabadossága és a pornográf kultúra, amely a fantáziát kiszorítva segéd eszközökkel szerszámozza fel az embert. De amíg marad a földön akár csak néhány: homo ludens, azaz játékos ember, addig: Mario Vargas Llosa káprázatos művének minden bizonnyal lesznek olvasói, erotikával túlfűtött, fantáziadús regény.
12. La fiesta del chivo -- A kecske ünnepe - "2000"
A regény egy Latin-Amerikai diktatúráról szól, a Dominikai Köztársaságról, és Trujillo diktátorról, az 1960-as évek története ez. A regény három szálon fut. Az egyik fő szál: Urania Cabral szála: a jelen által előhívott múltbeli emlékein át ismerjük meg történetét. A másik szálon maga Trujillo jelenik meg előttünk, utolsó napját követve megismerhetjük rendszerének oszlopos tagjait is. A harmadik szál a merénylőket veszi sorra, akiknek végül sikerült likvidálniuk Dominika rettegett diktátorát. Urania Cabral harmincöt év után látogat vissza hazájába, a Dominikai Köztársaságba, pedig megfogadta, hogy soha többé be nem teszi a lábát erre a vacak kis szigetre. De mégis látni akarja még egyszer utoljára azt a béna emberi roncsot, mellyé az egykor oly nagy hatalmú apja változott. Nem megbocsátani akar neki, mert úgy érzi, az apja bűnére nincs bocsánat, hanem a bűnhődését látni: magatehetetlen szenvedését, a riadt tekintetét, amikor szemére olvassa egykori tetteit. Urania látszólag sikeres életet él: jó nevű jogász az Egyesült Államokban, s még most, negyvenkilenc évesen is szép és kívánatos nő. Azonban férfi soha nem érintette a testét azóta a szörnyű éjszaka óta, amikor Trujillo, a Kecske, Dominika diktátora egy szűz kislány testével akarta felgerjeszteni lankadó vágyait. Urania újra találkozik apjával és rokonaival, visszatérünk az 1961-es esztendőbe, amikor Trujillót meggyilkolták, és Vargas Llosa borzongatóan eleven képet fest egy diktatúra hétköznapjairól, elénk varázsolva a rendszert kiszolgáló és a zsarnoksággal szembeszálló alakokat. Meg persze magát Trujillót, aki élet és halál ura a szigeten, de a minisztereivel folytatott megbeszéléseken azt nézi kinek nem tud parancsolni, a történelemnek, amely elsöpri őt is, mint más aljas, perverz diktátorokat, akik önmagukat isteni hatalommal ruházzák fel.
13. El Paraíso en la otra esquina -- Édenkert a sarkon túl - "2003"
Vargas Llosa "Édenkert a sarkon túl" című regénye több szálon futó történet. Az egyik szálon: Flora Tristan a feminista cselekményei fut. A másik szálon: Paul Gaugin a festő "elmenekülése" a civilizácíó elől: Francia Polinéziába: Tahiti szigetére, a paradicsomba. Flora Tristan, aki különben Gauguin nagymamája, és ha lehet két jellem oly különböző, akkor ők tényleg azok voltak, noha mindketten azt a bizonyos "Édenkertet kergették", ami persze mindig épp az aktuális sarkon túl volt.. Ma hozzákezdesz a világ megváltásához, Florita. Ezzel a gondolattal ébred 1844 egyik áprilisi reggelén Flora Tristán, a harcos feminista és szelíd forradalmár. Flora, mellében a pisztolygolyóval, mellyel szadista férje bosszúból ki akarta oltani az életét, bejárja Franciaországot, szembeszáll a kor előítéleteivel. Egyre-másra utasítja vissza a hódolókat, a férje örökre meggyűlöltette vele a nemiséget, mígnem egy barátnőjével végre igazi élvezetet talál a testi szerelemben. Flora nőket és munkásokat, költőket és papokat, gyárosokat és katonákat igyekszik megnyerni ügyének: a nők felszabadításának, a munkásszövetség létrehozásának, egy igazságos társadalom felépítésének. S bár mind újabb csalódások érik, mindvégig azt érzi, hogy a földi Paradicsom egészen közel van, a sarkon túl. Egy egészen másfajta, a civilizációtól érintetlen természeti Paradicsom az, amelyet: Flora Tristán unokája, Paul Gauguin keres élete utolsó éveiben az 1890-es években Tahitin és a Marquises-szigeteken. Egy betegséggel, kiábrándultsággal küszködve Gauguin ugyan megismerheti a Tahiti nők képmutatástól mentes szerelmét, és remekműveket alkot, de vajon nevezheti-e Édenkertnek azt a világot, amelyet a Csendes-óceán szigetein talált, s amelyben a bennszülöttek egykori hitvilágából és szokásaiból már alig maradt valami.
14. Travesuras de la niña mala -- A rossz kislány csínytevései - "2006"
A regény egy több mint három évtizedig tartó szerelem története: egy "jó fiú" és egy "rossz kislány" szerelmi történetéről szól a könyv. A Limai Ricardo nagy álma az egészen gyerekkorától kezdve, hogy: Párizsban akar élni. Pontosabban kettő: mert csak akkor lehet boldog: Párizsban, ha megtalálja élete nagy szerelmét, a kis Chilei lányt, akivel tizenöt évesen egyszer már majdnem összejött, de aztán kiderült, hogy a lány nem is Chilei, hogy nem gazdag, s az igazi nevét senki sem tudja. Ricardo egyik álma megvalósul – tolmács és fordító lesz álmai városában, s hogy még tökéletesebb legyen a boldogsága, nagy szerelmével is újra találkozik. De a kislánynak nem elég az a kispolgári élet, amit a szerény fordító tud kínálni neki, ő izgalmakat és gazdagságot akar. S mindent megkap az élettől, amire vágyik, kalandokkal teli életet élhet mind újabb gazdag férfiak oldalán, de közben újra és újra visszatér: Ricardóhoz, hogy a mennyei boldogság hónapjai után megint megalázza, elhagyja, tönkretegye. A több mint három évtizeden át tartó szerelmi történet egyben izgalmas utazás: Európában, Dél-Amerikában, Japánban, a szerző hol a hatvanas évek Párizsába varázsol bennünket, ahol baloldali gondolkodók tartják fogságban az ifjú elméket, s Perui fiatalok készülnek arra, hogy hazájukban győzelemre vigyék a forradalmat; hol a hetvenes évek Londonjába, ahol új kultúra születik, új zenével, hippikkel, a szabadság féktelen keresésével; majd eljutunk Japánba is, ahol teljes fordulatszámon zakatol az új kapitalizmus, s a Chilei kislány épp egy perverz jakuza főnök szeretője…
15. La civilización del espectáculo -- A látvány civilizáció - "2014"
Mario Vargas Llosa a Nobel-díjas perui író pontosan látja, hogy mi történik a világban, fájóan érzi minden problémáját, s idegesen felkapja a fejét, amikor észreveszi, hogy újabb tereket hódított meg magának a látvány-civilizáció. Magán emberként épp úgy érzi ennek a felelősségét, mint íróként, ezért aztán nem fél kikelni ellene, lázadni, dühöngeni, mert még bízik abban, hogy számít mindez, s nemcsak pusztába kiáltott szóként visszahangzik majd az éterben, hanem meghallják az emberek, és megpróbálnak tenni valamit ellene. A modern képzőművészet újra és újra azt a trükköt adja el, amivel a zseniális Marcel Duchamp valamikor új útra terelte a képzőművészetet. A futball, ez a csodálatos játék, amely mindig magas szinten magában hordozta az esztétikumot, most a hordaember horda ösztöneihez való visszatérés eszközévé vált. A vallás manapság gyakran csak látványosság, máskor pedig a demokráciát fenyegető veszély. A szex érzelemmel és szenvedéllyel teli, szertartásos játékból puszta időtöltéssé változik.. És így tovább: a Nobel-díjas perui író szomorúan, gúnyosan vagy dühösen sorolja és elemzi a hanyatlás jeleit: szerinte az "igazi kultúra" amely még a lét legfontosabb kérdéseivel foglalkozott, s amely nem elandalítani, hanem gyakran felrázni akarta az embert meghalt, vagy legalábbis haldoklik, és mindent elönt a felszínes látványosság, a light kultúra, a szórakozás. Persze érthető ez a reakció, elvégre ezt kódolta génjeinkbe a látványcivilizáció, ez vált a megszokottá, mindennapossá. A korábban nagyszerű kultúra ugyanis halott. Nincs ezen mit szépíteni, nem lehet ezt szebben mondani: egyszerűen nincs többé. A 20. században elkezdődött az a folyamat, ami a 21. században már betetőzött. A kultúra szétrombolása, devalválódása, az "érték" fogalmának gyökeres megváltozása, a szellemi javak teljesen figyelmen kívül hagyása, hogy helyette az üres, egyszerű, könnyű felüdülést és menekülést kínáló szórakoztatás vegye át az uralkodó szerepet az élet minden területén. A mai ember ugyanis nem kíván mást, csak „cirkuszt”: nem érdeklik sem az érdemi problémák, sem a megoldási javaslatok, nem kíván mély gondolatokat, vagy úgy egyáltalán, nem akar gondolkodni, nem akar elmerengeni saját sorsán és helyzetén, nem akar törődni az őt körülvevő világgal.
>>>>> Mario Vargas Llosa művei <<<<<
>>>>>>>>>>>> 22. Könyv <<<<<<<<<<<
1. 1960 -- Los jefes, Los cachorros -- Kölykök
2. 1962 -- La ciudad y los perros -- A város és a kutyák
3. 1966 -- La casa verde -- A Zöld Palota
4. 1968 -- Conversación en la Catedral -- Négy óra a Catedralban
5. 1973 -- Pantaleón y las visitadoras -- Pantaleón és a hölgyvendégek
6. 1977 -- La tía Julia y el escribidor -- Julia néni és a tollnok
7. 1984 -- Historia de Mayta -- Mayta története
8. 1986 -- Quien mato a Palomino Molero -- Ki ölte meg Palomino Molerót
9. 1988 -- Elogio de la madrastra -- Szeretem a mostohámat
10. 1992 -- El hablador -- A beszélő
11. 1996 -- La guerra del fin del mundo -- Háború a világ végén
12. 1996 -- Lituma en los Andes -- Halál az Andokban
13. 1998 -- Los cuadernos de don Rigoberto -- Don Rigoberto feljegyzései
14. 1999 -- Cartas a un joven novelista -- Levelek egy ifjú regényíróhoz
15. 2000 -- La fiesta del chivo -- A kecske ünnepe
16. 2003 -- El Paraíso en la otra esquina -- Édenkert a sarkon túl
17. 2006 -- Travesuras de la niña mala -- A rossz kislány csínytevései
18. 2010 -- El viaje a la ficción -- Utazás a fikció birodalmába.
19. 2011 -- El sueño del celta -- A kelta álma
20. 2014 -- La civilización del espectáculo -- A látvány civilizáció
21. 2015 -- El héroe discreto -- A diszkrét hős
22. 2017 -- Cinco esquinas -- Öt sarok
Díjai
Cervantes-díj -- 1994
Jeruzsálem-díj -- 1995
Irodalmi Nobel-díj -- 2010