"A világon azért vagyunk, hogy valahol otthon legyünk benne" -- Tamási Áron

Déli Nap Krónika

"Az ember hasonlóvá válik ahhoz, mint amiben gyönyörködik."
--Platón--

"Minden jó helyen és minden ember szívében megleled Istent."
--Seneca--

"A természet mindig tökéletes és soha nem szegi meg törvényét."
-- Leonardo da Vinci --

Szeretet és Boldogság húrjai - Müller Péter

2019.12.25 23:17

 

Szeretet és Boldogság húrjai - Müller Péter.


Müller Péter a hazai ezoterikus irodalom kimagasló alakja. Egy halálközeli élménye fordította a spirituális tanok felé. Írói tehetsége és a tudás átadásának vágya eredményeképpen elindította Mesterkurzusát, melyen az önmagát kereső embernek segít a mindennapi életben magára találnia. A gondolatok és az érzések átadásának leghitelesebb módja nem az írás, hanem a beszéd.


Szeretet és Boldogság húrjai

-- Lelkünk mélyén számtalan kor rögeszméjének elsüllyedt hajóroncsa él, s csak azért nem bukkan felszínre, mert jelenlegi egónk tökéletesen beleágyazódik abba a valóság rendszerbe, amiben él.
-- Szivacsként magába szívja az aktuális korhülyeség írott és íratlan szabályait, s miközben magában az örök emberit elfelejti, olyan lesz, mint egy kirakati bábu, melynek értékét teljes egészében a ráaggatott divat cikkek határozzák meg, vagy még jobb hasonlattal: mint komputer, melyet mások programoztak be.
-- Valószínű, hogy a szeretetnek nincs határa. De ez nem olyasmi, amit tanulnunk kellene, mert bennünk van. Lelkünk mélyén, eltemetve. A tanulás nem egyéb, mint kiszabadítás. Ahogy egy mentőosztag felszínre hozza egy bányaomlás mélyéről az élőket, úgy szabadíthatja ki az érlelő szenvedés a még élő és dobogó szívünket az önzés romjai alól.
-- Van a kimondott szöveg, amit a fülünkkel hallunk és az eszünkkel értünk - és van a "szövegalatti", vagyis a lényeg, amit nem hallunk és nem értünk. Vagy nem akarunk érteni! Ilyen is van. Hogy az ember lelki lustaságból, gyávaságból vagy érdekből nem akarja megérteni, amit a másik valóban üzen neki - inkább elhiszi a hazugságot.

-- Ha magadat nem szereted, senkit sem szerethetsz." Ez a heti útravaló. Kár, hogy én ezt csak későn kaptam meg. Azt hittem, a szeretet másokkal kapcsolatos élmény. Elég, ha téged, őt, titeket, őket szeretem. Hogy magamat is szeretnem kell, azt nem tudtam. Önmagam szeretetét összetévesztettem az önzéssel, a hiúsággal és az egoizmussal. Nem az!
-- Megtapasztaltam, hogy ha magammal rossz viszonyban voltam, senki szeretete, de még a szerelme sem ért el hozzám. Nem esett jól. Nem is tudtam viszonozni. Hiába szerettem másokat, ha önmagukkal diszharmóniába voltak, az én "adásom" sem jutott el hozzájuk. Nem "vették" a szeretetem adását, nem voltak ráhangolva. Gondolj bele: lehangolt hegedűdet senki más, sem a másik hegedűs, sem az egész zenekar, de még a karmester sem tudja helyetted fölhangolni. Azt neked kell, különben összezavarod az egész muzsikát.
-- Mindenre neked kell ráhangolódni, és abban a pillanatban, amikor belül ráállsz - mondjuk a "szép zene" hullámhosszára -, a szép muzsika egyszer csak hallhatóvá válik számodra. Nem azért, mert véletlenül kifogtad az űrből, hanem mert belül már megteremtetted a megvalósulás feltételeit. Így vagy mindennel. Így vagy ezzel az írásommal is. Csak akkor érint meg, ha ráhangolódtál.
-- Igazából előbb tudtad már, mielőtt elolvastad. Ahogy a szép zenét is előbb érezted és talán hallottad is, mielőtt a külső zenekar játszani kezdett volna. A szeretetre is rá kell hangolódnod. Nem úgy, hogy sóvárogsz és szenvedsz a hiányától, hanem úgy, hogy önmagaddal szeretetteljes, jó viszonyba kerülsz. Nem a lelkeddel, mert az teli van olyan zűrös érzésekkel. Hanem a benned lakó Igazi Éneddel.
-- Őt kell szeretned. Ő már most is szeret téged - de te nem érzed. Nem is tudsz róla. Mert nincs ráhangolva a lényed. Ha ez a hangolás egyszer sikerül, rájössz, hogy ez az Útravaló fordítva is igaz: "Senki sem szerethet téged, amíg önmagadat nem szereted." Lehet, hogy szeret, de nem jut el hozzád. Mert nem vagy ráhangolva.

-- Ha azt kérded, hogyan találhatod meg ÉN-edet, halhatatlan ÉN-edet, számomra már a kérdésed is jelzi, hogy nem hallgatsz lelkiismereted szavára. Az ÉN ugyanis folyamatosan beszél hozzád. Beszél álmodban, beszél ébren, akkor, amikor csendben vagy, s akkor is, amikor megszólalsz. Figyelmeztet, hogy nem azt mondod, amit kellene. A legjobb barátod, a legszorosabb szövetségesed, a leghűségesebb társad és a legbölcsebb tanácsadód te magad vagy önmagadnak.
-- És a legkitartóbb is, mert a többiek jönnek-mennek, kísérnek egy darabig, majd elhagynak, de ÉN-ed születésedtől halálodig, sőt azon túl is elkísér. Önmagad tanítója, bírája, mestere, orvosa, pszichológusa te magad vagy - minden külső segítség csak saját ÉN-ed hangját teszi hallhatóvá számodra. Rossz közérzeted, depressziód, félelmed s gyakorta betegségeid oka, hogy ÉN-ed elégedetlen veled, mert méltatlan dolgokat művelsz, olyan negatív hatalmakhoz, amelyekhez semmi közöd.
-- Minden díszharmóniád oka, hogy önmagaddal rossz viszonyban élsz - és erre semmiféle külső megpróbáltatás nem ad felmentést. Külső körülményeid csakis akkor rendeződnek, ha előbb magaddal kerülsz harmóniába. Ha önmagad kezét megtalálod, ha önmagaddal végre egyetértesz, olyan biztonságba kerülsz, amelyet soha semmiféle külső védelem nem tud biztosítani.
-- Ha sorsod nehéz: könnyűnek fogod érezni. Ha küzdened kell, győzelmed biztosítva van, mert legnagyobb harcodat, önmagaddal vívott háborúdat már sikerrel megvívtad. A lelkiismereted az ÉN hangja."

-- Ahány ember, annyiféle boldogság. Ha meg akarod ismerni az embert, ne azt nézd, mit mond, mit szeretne, mi után sóvárog - hanem mi az a konkrét lépés, amit megtesz, mert ez mindig az az irány, ahol boldogságát sejti. Ez adja lelki dinamikájának legnagyobb erejét.
-- Hinni, mondani, remélni sok mindent lehet, de amikor válaszút elé kerül, és döntenie kell, kivétel nélkül mindenki abba az irányba indul el, ahol a nagyobb boldogságát véli!
Ez az, ami tetteinket előidézi.
-- Lelkünkben számos, egymással ellentétes erő él: különféle hitek, elképzelések, nosztalgiák, ambíciók, sokféle "szeretném ha", és "jó lenne ha" ... de végül mindig a Tett lesz az eredő.
Ez mutatja meg utólag, mi volt bennünk a legerősebb, mi volt az a "boldogság", amiért minden más irányú késztetést áldozatul odadobtunk.
-- Ezt ne feledd! Hogy minden mindennel összefügg. És hogy mindennek mélységes oka van. Annak is, amit látszólag nem értesz. Minden elválásnak, minden halálnak, minden búcsúnak: az Egész tud rólad, szeret, és végtelenül hálás neked.
-- A Mindenség tud rólad. Ismer. És szeret. És sohasem felejt el. Nem enged elmúlni, ne félj. Mert nemcsak te függsz a fától, ő is függ tőled. Élj abban a tudatban, hogy szeretve vagy. Akkor is, ha mások vakok és süketek és érzéketlenek. Én néha olyan helyről kapok szeretetet, ahonnan nem is várom. És nagyon jólesik. Mert őszinte. És erős. Nem hagy elveszni. Bízz a láthatatlan összefüggésekben!

-- A spirituális embert az jellemzi, hogy nincs "vastag bőr a képén", hanem éppen ellenkezőleg: finomabb, érzékenyebb, sérthetőbb. Szeretni nem lehet szkafanderben - csakis meztelenül. Aki szeret: védtelen. Nem védi az önzés páncélja. Nem taszít, de magához ölel. Nem védi, hanem kitárja magát. Átérzi, átéli mások bajait.
-- Ugyanakkor kitárni magunkat egy beteg világnak rendkívül veszélyes. Levetni a páncélt, amikor lőnek, belehelni mások mérges leheletét, átvenni a negatív, nyugtalan, szorongó rezgéseket: veszélyes.
-- A finom lelkű ember például zaj érzékeny. Tudja, hogy a nagy dolgok csendben születnek és ott is érlelődnek. Csendben, nyugalomban, ahol nincs lárma és zűrzavar. Tengerpart, sivatag, magános hegycsúcs: itt születtek a csodák. Isten közelben csend van.
-- Lármát azért csinál az ember, hogy Istent ne hallja. Az isteni ugyanis halkan szól, s az üvöltés és zaj ezt elnyomja. A tombolás, a szüntelen fecsegés, ,,háttérzaj" arra való, hogy az ember önmagát sohase hallja meg.
-- A csendtől való irtózás az egoista világ biztos jele. De mit tegyünk? Kinyílni egy beteg világban: veszélyes. Odaadónak lenni egy mohó, tolvaj tömegben: értelmetlen. Finomnak lenni a durvához: fájdalmas. Szeretni a közönyben és a gyűlöletben: gyötrelmes. Mitévők legyünk?

-- Minden adáshoz kell egy vevő is. Minden kisugárzáshoz egy rezonancia. Minden ,,kívülről" jövőhöz egy ,,benső" hangoltság. És ,,csak ami belülről jön - mondja Jézus -, az fertőz". És ezt egyszerre mondja a testi s a lelki higiéniára.
-- Ahol az ember erős, ott nem lehet megfélemlíteni. Ahol valóban nyugodt - ott nem lehet kiborítani. Aki nem megkísérthető, azt nem lehet megkísérteni. Ezért az igazi háborúság, a Nagy Szent Háborúság önmagunkkal van."
-- Ha valaki becsületesen elvégezte a benső munkát, megvívta önmagával a ,,Nagy Szent Háborút", nem árt az óvatosság. Jogunkban áll eldönteni, kinek s minek adjuk oda magunkat. Az, hogy valaki immunis, nem jelenti azt, hogy bármit felelőtlenül magába nyelhet.
-- Aki végigcsinálta ,,negyvennapos küzdelmét" benső árnyékaival, nem fél senkitől és semmitől. De tudja jól, hogy miközben elsüllyedt a régi, születik itt egy új világ is. És jogában van eldönteni, kit vesz föl a maga Noé bárkájába, mit olvas, milyen zenét hallgat, ki a barátja, kikkel érintkezik s egyáltalán: milyen világ adásaira hangolja magát.
-- A kínai hagyomány a bölcs teknősbéka példáját említi: kidugja a fejét, ha dolga van, s visszahúzódik páncéljába, ha a fénytelen világ aljas ingerei érik. Persze, ehhez a taktikához nemcsak jó erős sugárvédő páncél kell, de az is, hogy belül a páncélban derű legyen, fény és békesség.

-- A karma ezotériája logikus. A "karmát" úgy értjük, hogy sorsszerűség. A "karmikus" szót akkor használjuk, ha valamit sorsszerűnek, megkerülhetetlennek érzünk. A tájékozottak még azt is tudják, hogy ez , "előző tetteink gyümölcse". Amit most elmondok, a szónak a mélyebb jelentése. Maga a ,,karma" szó azt jelenti: tett, cselekedet. Tetteink visszahatnak ránk.
-- A mai ember azonban ,,tett" alatt csak azt érti, amit a fizikai síkon ,,valóban" megtesz. Ami a felszínen felbukkan. Az ősi hagyomány azonban - mivel másképp látta az embert, mint mi - ,,tett" alatt nem csupán a külső, felszíni működését értette, hanem azt, ami lelki, szellemi cselekedet. Tett elsősorban a mohó életszomj, a vágy, az érzés, a gondolat, a képzelet, a szenvedély, mindazok a bennünk kavargó láthatatlan és mágikus, teremtő akaratok, melyek előbb-utóbb a külvilágban is megjelennek. Életté, sorssá válnak.
-- Ma már kezdjük belátni, hogy szomatikus bajaink mögött pszichés okok rejlenek. Jung még egy balesetről is azt mondja, hogy amit az ember nem tud elintézni belül, az kívül, mint sors áll elé. Vagyis az ok-okozat viszonyában az ok mindig szellemi, lelki. Először belül ,,cselekszünk" - csak utána kívül.
-- És a karmát ez a belső cselekvés szüli. A mai ember ezt nem tudja, mert hiányzik az önismerete. Jézus sokat beszél a karma törvényéről. Ő azt mondja, például, hogy nem a de facto szeretkezés a házasságtörés, hanem a vágy, a másik megkívánása. Ha már a megkívántam és képzeletben ölelkeztem vele - az már megtörtént. Miért? Mert a lélek: valóság. Méghozzá: eredendő valóság. A bensőnk a Való - a külső csupán a felszíne, a vetülete.

-- Minden cselekvés: benső cselekvés. Csak utána lesz külső. Ha valakit gyűlölök, de nem pofozom föl, mert félek tőle, vagy visszatartanak a társadalmi konvenciók, attól még gyűlölöm, és fizetnem kell érte. Így vagyunk minden dühünkkel: elfojtani lehet ugyan, de akkor máshol jön ki, betegségben, vagy éppenséggel elszakad a leggyengébb láncszem, s indulatunkat másokon töltjük ki. Az akna megvan - csak máshol, más időben robban.
-- Minden cselekedet: benső cselekvés. Ezért a karma törvényét valójában csak az érti, aki léleklátó. Aki nem az, legfeljebb csak a BTK szintjén próbálja megérteni a bűn és bűnhődés összefüggését.
-- Mi azt hisszük, csak az van, ami látszik, amit az anyagvilágban megteszünk, s ezért megpróbáljuk igazi valónkat elrejteni. Azt hisszük, ami nem látszik, az nincs is. Pedig az van csak igazán! Sajnos ez a képmutató, önelrejtő, magunk előtt lehazudott, és mások elől mosollyal fedett magatartásunk még a vallásokban is hatalmas méreteket öltött, mivel az önismeret nem központi célja a nyugati kultúrának.
-- A karma azonban - és ebben hasonlít a fizikai törvényekhez - pontos és könyörtelen. Valódi tükröt tart felénk és elénk.
-- Mondok egy példát. A jótékonyságról Jézusnak roppant kritikus véleménye van. Képmutatásnak tartja, s azt mondja, ha adsz, nem tudja a te bal kezed, hogy mit tesz a jobb. A csodálatos apokrif ,,Tamás Evangéliumában" pedig még keményebben fogalmaz: aki alamizsnát ad, bűnt követ el.
-- Ugyanis aki valóban lélekből ad, nem tudja, hogy adott. Nem tartja ,,övének", amit odaad. Az nem ,,alamizsnát" ad - hanem egyszerűen, odaadja azt, ami a másiknak jobban kell, mint neki. Nem tartja adásnak, amit tett.

-- Aki azonban másfelé sandít, aki jó pontokat gyűjt, aki önmagát ezért megdicséri és ha pénzt adott, annak minden fillérjére emlékszik, az karmikus értelemben - nem adott semmit. Egy ál-vallásos befektetést csinált, azzal, hogy az Isten majd busásan megfizeti. Lényegében - bármennyit is adott - becsapta a sorsot.
-- Az ilyen ,,jótett" visszahatása nem az lesz, hogy a pénzt, amit kapott, később, talán a következő életében, kamatostól visszakapja majd - hanem az önzésével, és főleg a hazugságával kell majd elszámolnia. Lehet, hogy nyomorogni fog.
-- A karma nem a szerepjátszást ,,jutalmazza", hanem a valódi motívumot. A szerepjátszás ami rendszerint nemcsak kifelé, hanem befelé is történik: csakis az igazságtalanságot, és a botrányt növeli a világban. Az Evangéliumban a képmutatás a legfőbb vétek, s egyik oka annak, hogy az emberiség a vesztébe, az Utolsó Ítélet-be rohan.
-- Jótékonyság - krisztusi értelemben - csak egy van: ha az ember odaadja mindenét. A gazdag embernek ezt tanácsolja. Tudjuk, mi a válasz. Elsomfordál. A Karma Urai léleklátók. És ez a lényeg. Az embert valódi gondolataival, és lelki tartalmaival szembesítik.

-- Ezért a sorsunk, amit élünk, a leghűbb tükörképünk. Ezt nem szívesen ismerjük el, mert úgy véljük, hogy jobb sorsra lennénk érdemesek. Azt, gondoljuk, hogy mérhetetlen igazságtalanság történik velünk. Miért? Mert hiányzik a valódi önismeretünk.
-- Az ezotéria nem különféle titokzatos tanok gyűjteménye, hanem Önmagunk legmélyebb megismerése. Valódi, benső motívumaink felismerése. Más szóval: saját sors teremtő hatalmunkra való rádöbbenés. Senkivel nem történik ,,méltánytalanság".
-- Shakespeare, aki pontosan ismerte a karma törvényét - egy drámaírónál ez alapkövetelmény - leírja, hogy Hamlet királyfi, aki vonakodik minden agressziótól, lelkifurdalás nélkül leszúrja két egykori barátját, s a szerelme apját, Poloniust. Haláluk karmikus oka a képmutatás volt. Ezt Hamlet is tudja. ,,Magad kerested" - mondja a halott Poloniusnak. ,,Sajnálom: de így tetszett az égnek, büntetve őt velem, s engem vele.

-- Sorsunk megváltoztatásához önmagunk gyökeres megváltozására van szükség. Fel kell ismernünk, hogy életfilmünk, melynek főszereplői vagyunk, nem mások, hanem saját lelkünk kivetítése - ha más filmben akarunk játszani, egy szebben, értelmesebben, boldogabban - mást kell kivetítenünk magunkból.
-- A karma őszintén működik. Nem ismerjük fel - mert önmagunkat nem ismerjük. S ezért sorsunkat igazságtalannak véljük. Azt a botrányt, például, ami az elmúlt évszázadban, s jelenleg is történik a világtörténelemben, a régi próféták, és maga Jézus is jó előre látta és megjövendölte.
-- A jövő bennünk szunnyad. Amit most élünk, valaha csak lappangott bennünk. De már élt! Az ember terhes a jövővel - a lélekben jóval előbb történik meg a ,,tett", mint a külvilágban.
-- Manapság - mivel egy civilizáció alkonyán élünk - karma torlódás van. Minden régi léthazugságunk, és vak szenvedélyünk eredményét mostanában éljük meg. Ezért nem könnyű ma élni. A karma megértéséhez hozzá tartozik még valami. A reinkarnáció.
-- Az életünk, amelyet jelenleg élünk, sok-sok előző élet szétválaszthatatlan láncolatának csupán egyetlen láncszeme. Ezért ebből az egyetlen életedből a teljes igazságot éppúgy nem láthatod, mintha egy száztekercses mozifilmből csak egyetlen tekercset néznél meg.

-- A sors: végtelen folyamat, mélységes múltból eredő hatalmas eposz, amelyben különféle szerepekben bukkanunk fel. Szüntelen felejtésben élünk. Erről az életről életre átívelő karma folyamatról most nincs időnk beszélni.
-- Egy életen belül a karma nem tűnik igazságosnak. Nem is érthető. Csakhogy nem egy életünk van, és önmagunk ismeretéhez hozzátartozik, hogy végtelen múlt van mögöttünk, és végtelen jövendő áll előttünk. A karma és reinkarnáció gondolatát nem lehet szétválasztani - mert egyetlen életen belül, ritkán éljük meg a hatás-ellenhatás egységét.
-- Egy életen belül nem működik az igazság. Ezt mindannyian tudjuk. Az általunk keltett hullám nem csapódik vissza azonnal arcunkba. S rövid távon nem értjük, miért leszünk a körülmények áldozatai.
-- Aki azonban megérti a karma titkát, felismeri, hogy soha semmi sem történik vele ok nélkül. Ahogy Füst Milán mondta: "Saját sorsunk kíméletlen ítélet végrehajtói vagyunk". Hadd tegyem hozzá: bölcs elviselői, lelkünk és sorsunk gubancainak a megoldói is.
-- Ha bátrak vagyunk a saját szívünkbe nézni. Fel kell ismernünk, hogy élet filmünk, melynek főszereplői vagyunk, nem mások, hanem saját lelkünk kivetítése. Ha más filmben akarunk játszani, mást kell kivetítenünk magunkból.