"A világon azért vagyunk, hogy valahol otthon legyünk benne" -- Tamási Áron

Délinap Krónika

"Az ember hasonlóvá válik ahhoz, mint amiben gyönyörködik."
--Platón--

"Minden jó helyen és minden ember szívében megleled Istent."
--Seneca--

"A természet mindig tökéletes és soha nem szegi meg törvényét."
-- Leonardo da Vinci --

Juhász Gyula a Tisza-part nagy költője - Bardi Flóra

2014.03.08 11:08

 

Juhász Gyula a Tisza-part nagy költője.


Juhász Gyula a 20. század első felében Magyarország egyik legelismertebb költője, József Attila előtt a magyarság sorsának egyik legjelentősebb magyar lírai kifejezője. A költő Szegeden született, így életét meghatározta a Tisza-parti táj hangulata és tájversei, így sokan a Tisza írójának, költőjének is tartják.

Képtalálat a következőre: „juhász gyula”Képtalálat a következőre: „juhász gyula”

Juhász Gyula élete

--  Juhász Gyula, (Szeged, 1883. április 4. – Szeged, 1937. április 6.) magyar költő. A 20. század első felében Magyarország egyik legelismertebb költője, József Attila előtt a magyarság sorsának egyik legjelentősebb magyar lírai kifejezője.
--  Juhász Gyula, Szegeden született, 1883. április 4-én. Az apja: Juhász Illés (1853–1902) posta- és távírda- főtiszt, édesanyja: Kálló Matild (1862–1953) első gyermekeként született. Juhász Gyula beteges és gyengécske gyermek volt.
--  Juhász Gyula 1893–1902 között a szegedi Piarista Gimnázium tanulója volt. 1899. május 21-én jelentek meg első versei a Szegedi Naplóban, augusztus 25-én az "Ovidius" című versét közölte a Budapesti Napló
--  1899. augusztusa és 1900. májusa között piarista novícius volt Vácott. Az ott eltöltött idő nem jól hatott rá. 1902. május 26-án apja meghalt. Ebben az időszakban sok probléma nehezítette az életét, a versírás viszont reményt adott neki.
--  1903–1906-ban a Budapesti Tudományegyetem magyar–latin szakos hallgatója volt. Barátságot kötött: Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel és Oláh Gáborral. A Négyesy-szeminárium titkára lett. 1904. november 26-án, a diák tüntetés alkalmával egy rendőr kardlap megsebesítette fejét és kezét. 1905-ben megismerkedett Adyval, aki nagy hatással volt rá.
--  1906. június 17-én tanár vizsgát tett, majd az Erdélyi: Máramarosszigeti piarista gimnáziumban tanított, 1908-ig. 1907. február 9-én öngyilkossági szándékkal eltűnt a városból. Március 17-én tanári államvizsgát tett: Budapesten, megismerkedett: Gulácsy Lajossal.
--  1907. augusztus 17-én publikálta első újságírói sikerét hozó vezér cikkét a Szeged és Vidékében: "Tetemre hívás" címmel. Ősszel a Lévai piarista gimnáziumban kezdett tanítani.
--  1908 október 1-jén elhagyta: Lévát, Pestre utazott, s a Lánchídról a Dunába akart ugrani, de ifjúkori szerelme: Klima Ilona véletlenül arra járt, s közölte vele, hogy Szegeden megjelent első verses könyve: "Juhász Gyula versei", s ezzel a hírrel visszaadta életkedvét. Október 3-án hazatért Szegedre.
--  1908–1911-ben a Nagyváradi premontrei gimnázium ideiglenes tanáraként egyik megalapítója volt: "A Holnap" antológiát kiadó költői mozgalomnak. Megismerte: Sárvári Anna (1887–1938) színésznőt, akihez reménytelen szerelem fűzte. Első: "Anna-verse" 1908. október 25-én jelent meg.
--  1911-1913-ban a Szakolcai királyi katolikus főgimnázium tanára volt, de ezt száműzetésnek érezte. 1913–1917-ben a Makói állami főgimnáziumban tanított, s ez idő alatt a városban lakott.
--  1914. március 6-án a Budapesti Nemzeti Szállóban mellbe lőtte magát. A Szent Rókus Kórházban kezelték, ahol fölkereste: Eőrsi Júlia. 1917. január 8-án ideg rohamot kapott, betegségével a Budapesti Moravcsik-klinikán kezelték. Április 9-én hivatalosan elmebetegnek nyilvánították. 1915. január elején megjelent második kötete: "Új versek" címmel.
--  1918. november 22-én tagja lett a Szegedi Nemzeti Tanácsnak. A radikális párt alelnöke, majd társelnöke, népgyűlések szónoka, a Délmagyarország vezető publicistája volt. 1919. március 24-én Forradalmi kiskáté című írásában köszöntötte a kommunista hatalom átvételt. Április 8-án a Szegedi színház direktóriumának tagjaként új műsorpolitika kialakításához kezdett.
--  1921. Május 7-én a francia megszállás alatt levő Szegeden, a már április közepén fölülkerekedő ellenforradalom elüldözte a színház éléről; tanár gyűlésen bántalmazták. Életét derékba törte a kommün bukása. Nyugdíjat nem kapott, verseivel, cikkeivel kereste kenyerét. A Munka című szociáldemokrata lap dolgozótársa, a munkás otthonban folyó kulturális munka irányítója volt.
--  1923-ban Juhász Gyula negyed-százados költői jubileumát: 1923. május 20-án: Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Móra Ferenc köszöntötte. 1925-ben egyik cikke miatt bíróság elé került, de felsőbb fokon fölmentették.
--  1926-ban Bécsben József Attila kalauzolta; Kassákkal, Hatvanyval találkozott. 1926 augusztusában Ipar utca 13. szám alatti szülőházát lebontották. 1928-tól havi 44 pengő nyugdíjat kapott. 1929. január 18-án elsőként jutalmazták Baumgarten-díjjal: 1930-ban és 1931-ben is megkapta, a siker azonban megbénította.
--  1937-ben, az év nagy részét a Budai Schwartzer-szanatóriumban töltötte. A magány, az elszigeteltség fokozta idegbaját, 1937 áprilisában halt meg, miután veronállal megmérgezte magát. A nagy költőt: Szegeden 1937. április 6 temették el.
--  Juhász Gyula egész életén át boldogtalan volt, társtalan magánya sohasem oldódott fel, tragikus betegsége, pesszimista kedélyvilága csaknem a kezdetektől rányomta bélyegét verseire. Így lett lírájának alap hangja a mélabú és a rezignált bánat.
-- Költői stílusát kevésbé hatja át a szimbolizmus, mint a századelő nagy újítóiét, nyelve konkrétabb, reálisabb, érthetőbb. Költeményei általában rövidek, kompozíciójuk zárt. Az impresszionista hangulat líra művelője volt. Mélyen hitt a szépségben és a művészetben, mely az elveszett Édent jelentette neki.

Juhász Gyula költészete és Tájversei

--  A Tisza-part volt Juhász Gyula kedves világa. A "Tiszai csönd" című verse "A Hétben" jelent meg 1910 őszén. A költeményben egyszerre szólal meg csönd, nyugalom, békesség, harmónia és fájdalom, egyedüllét. A kulcsszó a „hajó”, amely a költő számára az otthont, a szülőföldet és benne saját magát jelenti, a költő és szűkebb hazája összetartozását.
--  A Tisza-parti este varázslatos hangulatát finom metaforával érzékelteti: „Hálót font az est, a nagy barna pók.” A metafora az idő lassú múlását és a sötétség fokozatos beálltát egyaránt megjeleníti. A táj nyugalmát a térből kiragadott egyetlen pont – a mozdulatlan tiszai hajók képe is jelzi.
--  Az estében az égi és a földi világ kapcsolatot tart egymással: a csillagok hallgatják a harmonika szót, a hold fénye be ezüstözi a hajókat. A fények, színek, hangok szinte mindenütt átjárják az impresszionista képeket. A vers alap tónusát a mély magánhangzók és a lágy mássalhangzók határozzák meg. A szépséges természeti képeket valami szomorúság is belengi.
--  1912-ben Szakolcára nevezik ki helyettes tanárnak. Bár a költő számkivetettnek érzi magát, költészete itt is gazdagodik: érlelődik az új táj élménye, az Alföld utáni vágy, az Anna-szerelem sajátos tovább élése. A költészet eszközeivel fest most tájképet a "Magyar táj, magyar ecsettel" című versében, amelyben a tájrajz új tartalommal telítődik:
--  Vajon milyennek látja egy 20. század eleji költő a magyar tájat, a magyar valóságot. A Tisza-környéki vidéket örökíti meg: fűzfák, folyóvíz, tehenek. A jelzős szerkezetek a táj sivárságát, az én kiábrándultságát fejezik ki. A tájban minden megviselt, élettelen. A szépségbe fájdalom vegyül. A vers záró jeles utolsó sorában a költő önmagát is bele rajzolja a képbe.

 

>>  Juhász Gyula költeményei  <<
>>>>>>>>  1902--1934  <<<<<<<<
>>>>>>>>>>  50 vers  <<<<<<<<<


1.    A föltámadott -- 1908
2.    A legnagyobb poéta -- 1905
3.    A nyári Tiszánál -- 1925
4.    A régi Anna -- 1914
5.    A Tápai Krisztus -- 1923
6.    A Tisza -- 1916
7.    A Tiszához -- 1930
8.    A Tiszánál -- 1919
9.    A verseim után -- 1907
10.  Anna -- 1925
11.  Anna minden -- 1925
12.  Anna örök -- 1926
13.  Anna után -- 1926
14.  Annabál -- 1926
15.  Annának -- 1926
16.  Aranykor -- 1907
17.  Atalanta búcsúja -- 1909
18.  Áldás a fenyőkre -- 1904
19.  Ámen -- 1918
20.  Dal a rózsákról -- 1906
21.  Első szerelem --  1904
22.  Édesanyám -- 1904
23.  Gemmák és hemmák -- 1910
24.  Görög elégia -- 1910
25.  Karácsony felé -- 1902
26.  Költők -- 1904
27.  Könyvek és könnyek -- 1910
28.  Könyvtár -- 1910
29.  Magyar táj, magyar ecsettel -- 1912
30.  Március idusára -- 1910
31.  Megint a Tiszánál -- 1918
32.  Meseváros -- 1920
33.  Milói Vénus -- 1906
34.  Milyen volt szőkesége -- 1912
35.  Nincs halál -- 1914
36.  Nyár -- 1911
37.  Ó asszonyok -- 1913
38.  Október -- 1911
39.  Orgonaszó -- 1913
40.  Őszi verőfényben -- 1909
41.  Pannónia -- 1915
42.  Régi szerelmes vers -- 1908
43.  Szeged -- 1919
44.  Tájkép -- 1919
45.  Tápai nóta -- 1920
46.  Tiszai csönd -- 1912
47.  Tiszai tájak -- 1912
48.  Tiszavirágok -- 1906
49.  Turris eburnea -- 1908
50.  Vándordal -- 1911


>>  Juhász Gyula költeményei  <<
>>>>>>>>  1902--1934  <<<<<<<<<
>>>>>>>>>>  50 vers  <<<<<<<<<<



A föltámadott

Negyven napig még a földön maradt.
Járt-kelt a zöldben, megfürdött a fényben,
Szívében érezé a szent tavaszt.

A gyermekek közt játszott és mesélt,
Virágát derűs homlokára fonta,
Ujjongva mondta: Ó élet, te szép!

Negyven napig még a földön maradt.
Ragyogó lelke távol ködbe látta
A koponyák hegyét, az árnyakat.

Egy orgonavirágos hajnaltájon
Oly könnyű lőn a teste, mint a fény
S elszállt némán a mennybe, mint egy álom.
------------------------------------------------------------- 1908

A legnagyobb poéta

A legnagyobb poéta nem lehetnék,
Hiába írnék minden verset én.
Ki versenyez az Élet remekével?
Egy szép leány a legszebb - költemény!
------------------------------------------------------- 1905

A nyári Tiszánál

Az öreg Tisza szörnyen zavaros.
Keserves kedvvel ostromolja partját.
Szilaj bánatát küldi benne
A nyugtalan Maros
S a távoli, koldus Máramaros.

Én hallgatom e hosszú zokogást,
Én értem e messze üzenetet,
Máramaros zagyva, fájó zenéjét,
Hol bujdokoltam
S a Marosét, hová majd most megyek.

Öreg Tiszám, te régi, jó rokon,
Be egy a kedvünk, sorsunk és dalunk.
Találkozunk, búcsúzunk százszor
És végre végtelen
Idegen ágy ölén csak elhalunk!
------------------------------------------------- 1925


A régi Anna...

A terek és idők mély fátyolán át
A régi Anna úgy tűnik nekem,
Mint gyermekségem aranyos és ámbrás
Mennyországa, a bús és idegen.
Úgy gondolok rá, mint a régi álmok
Szövetére, mely fénylő volt s remek.
S azóta jött az ébredés, az álnok
És jöttek szürke órák és terek.

Ó régi Anna, emléked malasztja,
Neved harangja zeng mély éjeken
S e lankadó szív elfogyó patakja
Beléd omol, szelíden révbe halva,
Ó szerelem, halál, ó végtelen!
-------------------------------------------- 1914

A Tápai Krisztus

Az ország útján függ s a földre néz,
Arcán szelíd mosoly a szenvedés.

A falu népét nézi csöndesen,
Amint ballagva munkából megyen.

Az ősi népet, mely az ősi föld
Zsellére csak és várja az időt,

Mikor saját portáján úr leszen,
Mikor az élet néki is terem.

A magyar Krisztus, a falusi szent
Hiszen nekik is megváltást ízent.

Olyan testvéri áldással tekint
Feléjük és biztatja híveit.

Feje fölött a nyárfa is magyar,
A fecske is és egy a zivatar,

Mely őt paskolja s a falut veri
És folyton buzgó öt szent sebei

Nem a magyarság sorsát hirdetik?
És ki segít már, ha ő sem segít?
---------------------------------------------- 1923

A Tisza

Ki vagy, te szeszélyes
Te szőke víz,
Te lusta, te széles,
Nyugalmas, édes,
Kinek kurta útja
Csak a magyar puszta
Földjére visz?
Ki vagy, te csapongó,
Te büszke víz,
Te szilaj, te rontó,
Te gátakat bontó,
Kinek törtetése
A Duna ölébe
Sietve visz?
A Tisza vagyok én
Én vagyok a magyarság
Csöndes, nemes folyója,
Kevély, heves folyója,
Anyám csupán ez ország
És ringatóm e róna.
-------------------------------------- 1916

A Tiszához

Te vagy szívemnek legrégibb szerelme,
Szép, szőke tündér, édesbús Tiszánk,
Hányszor álltam partodnál énekelve,
Míg benned ringott a magyar világ,
A csillogó ég és a szőke fűzfák,
A fűzfán varjú, felleg az egen.
Nem hiányzik-e néked egy letűnt láng,
Egy kihúnyt nap, az én tekintetem?
--------------------------------------------------- 1913


A Tiszánál

Te még enyém vagy és enyém maradsz.
A földemet elvették, de vizem még
Vér és könny úszik benned s annyi emlék
Híven kitartasz, mint a gyász s panasz.

Te még enyém vagy és velem haladsz...
A házamat elvették, drága társam
A búcsúzásban és a bujdosásban,
Velem maradsz te és magyar maradsz!

Te még enyém vagy és testvér velem.
Az emberek oly messze, messze estek.
Az emberek ma nem minket keresnek,
Mi dúdoljunk s haljunk meg csendesen!
------------------------------------------------------- 1919

A verseim után

Hírért, dicsőségért
Én nem tülekedtem,
Magam jóvoltából
Lettem, aki lettem;

Az új dalosok közt
Régi Arany fia,
Vívódó világban
Görög harmónia.

Áldatlan magyar sors
Engemet is bántott,
De azért szívemnek
Ez a föld az áldott!

S bár nekem belőle
Nem adatott semmi,
Mégis van egy jussom:
Rajongva szeretni!

Hiszen a nótámban
Lelke él e tájnak,
A nagy, ezeréves
Magyar búsulásnak!
------------------------------- 1907

Anna

Én öreg bánataimról beszéltem,
A szobában az alkony vert tanyát.
Ő ott hordozta csodamély szemében
A fáradt Mának minden bánatát.

Klavírok sírnak néha úgy a csöndben,
Muskátlis, rácsos ablakok mögött,
Mint az én árva panaszom, amelybe
Most szerelem és részvét költözött.

És ekkor Anna szemeit lecsukta
És ekkor szép lett minden, ami fáj
S finom, fehér lett a sors durva ujja

S mint várvavárt és derűs déli táj:
Az üdvösség tűnt föl az esti csendben,
De én partjára lépni elfeledtem!
---------------------------------------------------- 1925

Anna minden

Anna, te vagy utam
És életem és sorsom.
Anna, örökre te vagy,
Akibe botlom!

Fehér volt még a lelkem
S nyári éjek ha jöttek,
Álmodtam túl könyveken
Anna, felőled!

Valakiről, örömről,
Bánatról: szerelemről,
Álmodtam túl könnyeken
Anna, szemedről!

Anna, te gonosz voltál,
Anna, te megaláztál.
Anna, te voltál minden,
Reám te vártál!

Jöhetnek már sereggel
Szerelmek, szűzek, szépek,
Anna, én rád gondolok
És tőled félek!

Te vagy nekem a sorsom,
Te vagy nekem a minden,
Te ragyogsz, túl sírokon
A bűneimben!
------------------------------------- 1925

Anna örök

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen
----------------------------------------------------- 1926

Anna után

Ez szomorú ősz lesz.
Hol vagy Anna? Milyen volt a csókod?
Bánatórák, ó az én időm ez,
Bágyadt rózsák, ez szomorú ősz lesz!

Csókolom a lelked.
Hol vagy Anna? Milyen volt a könnyed?
Régi könnyek, te már elfeledted,
De én értük csókolom a lelked!

Látni szeretnélek.
Hol vagy Anna, vezet-e út hozzád?
Visszatérjek? Ó be nagyon félek,
Megölnétek, százszorszép emlékek!
-------------------------------------------------- 1926

Annabál

Lelkemben áll a boldog Annabál,
Örvénylő vágyak táncoló csapatja.
Ma nincs enyészet, mélabú, halál,
Ma zászlaját a mámor fölragadja
S a szív, vert életem haló patakja
Ma megdagad száz zsongó látomással
S a szerelem mély tengerébe áthal.

Ma újra koszorút fon az öröm
És nászi fáklyát lenget a dicsőség,
S a jövendőség kapuját töröm
S látom magam, győzelmek ifjú hősét
És vár a nagy, a holdasan zengő rét,
Hogy sírva a gyönyörtől ráfeküdjem
Alélva boldog nyáréji derűben.

Ó szerelemnek holdja, szűz arany,
Ó fiatalság éje, végtelenség!
Hiába sírok s áltatom magam,
A nyár és vágy elvesztek már nekem rég
S orgonahangján a sok büszke emlék
Ott zsong a távol, mély látóhatáron,
Hol a sötétbe húnyt szép ifjúságom.
--------------------------------------------------- 1926

Annának

Az ősz teríti dús, rőt szőnyegét
A nyár halott vállára csöndesen.
Én kedvesem, én hűtlen kedvesem,
Te hallod-e a hervadás neszét?

Hajadnak bársonyát zilálja-e
Az elmúlásnak dúdoló szele
És a halál hűvös lehellete
Az ajkad bíborát csókolja-e?

Vagy rajtad nem fog a szörnyű varázs,
Mely minden szépség átka erre lenn
S megvéd minden rontástól énekem,
Ez örök vágyból szőtt tündérpalást?
--------------------------------------------------- 1926

Aranykor

Hegy oldalán feküdni
Ha május napja jár át
S szívedbe hegedülni
Hallod tavasz varázsát,
Ifjú szemekbe nézni
S kékségre a magasban;
A percet megigézni,
Hogy szárnya mozdulatlan
Ragyogjon még a fényben
S valami régi dalban
Haljon meg észrevétlen,
Ez a boldogság, szépem!
-------------------------------------- 1907

Atalanta búcsúja

Isten veled, gyönyörű éjjel,
Isten veletek, csillagok,
Emlékek, vágyak és remények,
Virágok, éjszakák, napok.
Nem látom többé rózsafényben
A hajnalodó kék eget,
Nem látom többé csendes éjjel
A boldog csillagsereget.

Isten veled, gyönyörű város,
Isten veletek, paloták,
Szerelmek, játékok, virágok,
Ujjongó nászi-lakomák.
Nem látom többé már a tengert,
Amint gályáktól háborog,
Nem látok többé boldog embert,
Ha nótázik és tántorog!
-------------------------------------------- 1909

Áldás a fenyőkre

Mikor a tavasszal ibolyák fakadtak,
Ti maradtatok csak búsnak, hallgatagnak,
Madár szólt, virág nyílt mindenféle ágon,
Ti állottatok csak árván a világon.

De lám, itt a tél is! Madár, virág, hol van?
Ti maradtatok csak örök virulóan.
Áldjon meg az Isten, ti jó fák, hű lelkek,
Néma hirdetői örök Szerelemnek.
------------------------------------------------------ 1904

Ámen

Majd elmúlok szelíden, mint egy álom
És följárok bús téli éjszakákon.
A magyar bánat szenderét virrasztom
S kopogtatok a túlvilági ajtón.
A magyar Istent kérem csöndesen meg,
Hogy irgalmazzon árva nemzetemnek
S véremnek bíborából lesz kelendő
Az új hajnal, a boldogabb jövendő.
--------------------------------------------------- 1918

Dal a rózsákról

Most siratom az én ifjúságom,
Mikor minden virul a határon,
Mikor nyílik boldogan mosolyogva
Nyári rózsa, piros nyári rózsa.

Tizenhat év fényével szívemben
A mosolygó őszről énekeltem,
De akkor még nekem is nyílt volna
Nyári rózsa, piros nyári rózsa.

Beköszöntött már a lelkem ősze,
A bú néki régi ismerőse,
Ahol járok, mintha hervadozna
Nyári rózsa, piros nyári rózsa.

De azért csak megleszek én szépen,
Rózsám is lesz nemsokára nékem,
Hűen, némán borulsz majd síromra,
Őszi rózsa, fehér őszi rózsa!
-------------------------------------------------- 1906

Első szerelem

Egész szerelmem annyi volt csak:
Hogy láttalak, szemedbe néztem,
Egy mosolygásod volt csak minden,
De nekem elég volt egészen.

És én úgy őrzöm e mosolygást,
Miként a napsugárt a tenger,
Elrejtve mélyen, szomorúan
És - végtelen nagy szerelemmel.
-------------------------------------------------- 1904

Édesanyám

A Tisza partján él egy özvegyasszony;
Szeméből könnyet egyet se fakasszon
A nyomorúság, a gond és a bánat:
Ó áldd meg Isten, édes jó anyámat!

A Tisza partján él egy özvegyasszony...
Tudom, hogy bút hoz néki minden alkony,
Mert ő a jóság, szenvedés, a bánat:
Holtig siratja édes jó apámat!
------------------------------------------------------ 1904

Gemmák és hermák

Néha ódon gemmák és aranymívű hermák
Dekadens cézárának érzem magam s fejem
A borostyánt kívánja, mely drága ünnepen
Mámort csitít, míg zöldje álmatagon pereg ránk.

Ódon gemmákon én magamra rátalálok.
A fáradt, nagy szemek, a keskeny szájak éle
Vágyak nélkül merednek a hádeszi sötétre.
Ó régi rokonok, ó utolsó cézárok!

Ki voltam én? Talán a legutolsó voltam,
Ki Numa birtokán pár évig haldokoltam,
Virgilius versét olvasva holdas éjen

S Plátó utópiáján gondolkoztam borongva
Lonckoronás hegyek hűs, harmatos tövében
S reménytelen szemekkel néztem szűz csillagokra.
---------------------------------------------------------------------- 1910

Görög elégia

Állok sírva, dalolva, árván,
Az Akropolis romjai alatt,
A Partenon törött tövében,
Míg élet és idő száll és szalad.

Ó Akropolis, dicső jón ég,
Ó Partenon, szép szűz öröm,
Most mérges már nyila Erosznak
S utánunk egy jöhet: a vízözön!

Most törött torzó már Apolló
És Afrodité teste csonka már -
Párkák kezében gyors az olló

És seprű Dionizosz bora már.
Hideg a márvány és merev a forma
S a szél nagypéntek siralmát dalolja!
----------------------------------------------------- 1910

Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.
----------------------------------------------------------- 1902

Költők

Vannak poéták, akik sohasem írnak,
Csak a szívükben élnek költemények,
Valami nagy búbánat érte őket,
S azóta lettek költőkké szegények.

Egy szebb világnak épp úgy álmodói,
Rajongás őket éppen úgy hevíti,
És éppen olyan szomorúk, lemondók,
Mint azok, akik - verset tudnak írni!
--------------------------------------------------- 1904

Könyvek és könnyek

A könyvek boldog városában éltem,
Hol gót eszmék, görög romok,
Reneszánsz kupolák, rokokó csarnokok
Rejtettek el biztatva és kevélyen.

Nagy voltam én és törpe e világban,
Enyém volt minden korok vigasza,
A nagy világ, a kis haza,
Enyém volt asztalon és ágyban.

De egyszer utam innen kifelé vitt,
Az élet szele örökre elszédít,
Azóta véres és rózsás nyomon járok,

Enyémek az új arcok és új álmok,
Enyém a könny, láz, gond és szerelem
S könyvek igazát seholsem lelem!
------------------------------------------------------ 1910

Könyvtár

Lenn színes és kacér köntösbe bújva
Gáláns regények és pikáns novellák,
Ledér kaland, szívek szerelmi búja,
Boccaccio és Schnitzler némán nevet ránk.

A másik polcon verses könyvek élnek,
Arany szegéllyel és fehér selyemben,
Bánatos álmok és édes remények,
Álmok, remények, mik megcsaltak engem!

Fönn barna, szürke, fekete kötetben
Kant, Spencer, Bergson vár hiába engem.
Igazság? Csak az élet az igaz.

Nincs itten bölcsesség és nincs vigasz.
A kályhában a szén gyönyörrel ég
S én olvasom Hamlet történetét.
---------------------------------------------------- 1910

Magyar táj, magyar ecsettel

Kis sömlyék szélin tehenek legelnek,
Fakó sárgák a lompos alkonyatban,
A szürke fűzfák egyre komorabban
Guggolnak a bús víz holt ága mellett.

Távolba néznek és a puszta távol
Egy gramofon zenéjét hozza nékik,
Rikácsolón, rekedten iderémlik,
A pocsétában egy vén kácsa gázol.

Az alkonyat, a merengő festő fest:
Violára a lemenő felhőket
S a szürke fákra vérző aranyat ken,

Majd minden színét a Tiszának adja,
Ragyog, ragyog a búbánat iszapja.
Magyar táj: így lát mélán egy magyar szem.
----------------------------------------------------------  1912

Március idusára

Vannak napok, melyek nem szállnak el,
De az idők végéig megmaradnak,
Mint csillagok ragyognak boldogan
S fényt szórnak minden születő tavasznak.
Valamikor szép tüzes napok voltak,
Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak.
Ilyen nap volt az, melynek fordulója
Ibolyáit ma a szívünkbe szórja.

Ó, akkor, egykor, ifjú Jókai
És lángoló Petőfi szava zengett,
Kokárda lengett és zászló lobogott;
A költő kérdett és felelt a nemzet.
Ma nem tördel bilincset s börtönajtót
Lelkes tömeg, de munka dala harsog,
Szépség, igazság lassan megy előre,
Egy szebb, igazabb, boldogabb jövőbe.

De azért lelkünk búsan visszanéz,
És emlékezve mámoros lesz tőled,
Tűnt március nagy napja, szép tavasz,
Mely fölráztad a szunnyadó erőket,
Mely új tavaszok napját égre hoztad,
Mely új remények ibolyáját fontad.
Ó nagy nap, szép nap, légy örökre áldott,
Hozz mindig új fényt, új dalt, új virágot!
-------------------------------------------------------- 1910

Megint a Tiszánál

Egy nyaram elmúlt, fénye elapadt
És téged, szent folyóm, nem láttalak.

Talán azért is voltam oly beteg,
Mert nem ringattad fáradt képemet.

Hisz habod párna, szőke, lágy selyem,
Melyen hold nyugszik és álom terem.

Ó ez a hold és ez az éjszaka,
A csöndesség és békesség maga.

A csöndesség, mely mégis halk zene,
Azúr világok víg üzenete.

S e béke úgy legyinti lelkemet,
Mikéntha gyöngyvirággal verne meg.

Ó Tiszaparti holdas éj, te mély,
Szívembe csöndet és békét zenélj.

Sződd át ezüsttel rajta a borút,
Feledjen el világot s háborút!
-------------------------------------------------- 1918

Milói Vénus

A legszebb asszony - bús márványban élve,
A földi szépség istennő csodája,
Derűs habokból fönséggel kiszállva,
Dél napja csókolt egykor fényt fejére.

A századok hozzá rajongva jőnek,
Felé fog szállni vágya jövendőknek,
Heine legszebb könnyét sírta rája,
A Végzet is, kit megbűvölt a bája,
Megengedte, hogy szép legyen örökre,
Csak büntetésül - karját összetörte!
----------------------------------------------------- 1906

Milyen volt szőkesége...

Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt.

Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
De ha kinyílnak ősszel az egek,
A szeptemberi bágyadt búcsúzónál
Szeme színére visszarévedek.

Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.
----------------------------------------------------------- 1912

Meseváros

Járatlan úton, fényen, árnyon át,
Keresem én a mesék városát,
Hol régen éltem, szépen, boldogan,
A várost, amely az álmokba van.

Andersen és Grimm s az Ezeregyéj
Erről a helyről annyi jót regél,
Bizton hiszem, hogy megvan valahol,
Csak azt nem tudom én, hogy merre, hol?

De ha gyermekszemekbe nézhetek,
Melyek reményt és békét fénylenek,
Nem kell nekem Grimm, Andersen se kell,
Megvan az út, mely oda vezet el...
---------------------------------------------------------- 1920

Nyár

A távol csillagok oly szőke fénnyel égnek.
(Annára gondolok, ki szőke s messze rég.)
Kaszálók illatát üzenik esti rétek.
(Annára gondolok, emléke enyhe, szép!)

A nyár ragyog, lobog. Pipacsosok a rétek.
(Annára gondolok, ó én letűnt nyaram.)
Őszünk be közeleg, falevél földre téved.
(Annára gondolok és siratom magam!)
------------------------------------------------------- 1911

Nincs halál...

Múló világ felett
Örök csillagok élnek,
Hiába hullanak
Hervadt lombok, remények,
Mindig akar, szeret, dalol az élet!

Görögség napja, te,
Krisztusnak boldog álma,
Hiába roskadoz
Bús tegnap szürke mába,
Örökkön élsz az ég mély templomába.

Múló világ felett,
Tűnő nap temetőjén
Örökké fölragyog
Az isteni verőfény
És él a bennünk élő égi törvény.
------------------------------------------------ 1914

Ó asszonyok...

Ó asszonyok, ti forró italok,
Ragyogó mérgek, szép bűnök, ti balgák,
Az életút hozzátok kanyarog
S a vágy felétek tárja vézna karját,
Ti vagytok a szívekben a dalok,
Ti vagytok a megváltás és vigasság,
Ó asszonyok, ti selymes takarók,
Szép szőnyegek, ti szőkék és ti barnák,
Ti soha, soha el nem fáradók,
Ó asszonyok, ti mindenféle fajták,
Szentek, vadak, viharzók, álmodók,
Kerestem rajtatok a lelkem arcát
S e keresésben lelkem elhagyott,
Ti hoztátok az életem kudarcát,
Én tőletek már oly távol vagyok,
Mint a halál, őrültség és igazság!
--------------------------------------------- 1913

Október

Szüret tüzei égnek,
Szólnak szüreti nóták
S a szőlőhegyek hátán
Venyige lombja pirkad
És megszépül csöndesen
Az egész mulandóság.

Szüret tüzei mellett
Próbáljunk melegedni,
Szüret nótái mellett,
Míg venyigelomb pirkad,
Próbáljuk meg csöndesen
A tavaszt elfeledni!

Enyém e dalos ősz most,
Enyém az őszi pompa,
Enyém e bús mosolygás.
Venyige lombja pirkad
És megszépülsz csöndesen
Bánat, nagy őszirózsa!
------------------------------------ 1911

Orgonaszó

Ó asszonyok, ti úgy tűntök nekem már,
Mint régi szobrok, antik költemények,
Örök ütemre jár az én szívem már
És gobelinképek csak a remények!
Ó asszonyok, az élet gyorsan eljár,
De örökünk a férfias művészet
És az elízium kék vize elvár,
Hol feledés él s babéros enyészet
S ahol az asszony és a szerelem már
Nem bántanak, csupán mint messze fények,
Miket csak sejtenek a holt szemek már
És nekem már itt álmom az a lényeg
És nékem már a vágyak kínja nem fáj,
A vágy nekem csak hegedűszó, ének.
Az én szerelmem szőke fellegen száll,
Hol játszanak az angyalok, a fények,
Hol nincsen Anna, senki, semmi nem fáj,
Ó asszonyok, játékok, semmiségek!
------------------------------------------------------ 1913

Őszi verőfényben

Őszi verőfényben pirosak a lombok,
Egy kis dicsőségtől nem leszek én boldog,
Messze tarlót róttam, hideg volt az éjjel,
Takarózni kellett egy kis dicsőséggel.

Ha irigyelnétek, odaadom ingyen,
Fanyar borostyánnál egyebem úgy sincsen,
Amit én elértem, nincsen áldás azon,
Csak az én magányos utamat siratom...

Pihenőre térni: örök vágyam nékem,
Jó szó, jó bor, egy csók: lenne dicsőségem;
Adjatok, adjatok, őszi rózsát ősznek,
Puha derekaljat fáradt hegedősnek!
------------------------------------------------------------ 1909

Pannónia

Aquincum alján áll egy néma szittya
S a ködbe néz, távol kelet fele,
Hol ősi, boldog bölcsejét gyanítja.
Avart kavar szemébe tél szele.

Tibiscus táján minden oly magányos,
Falat hiába rak a római,
Szellős sátorról álmodik a város,
Hol égig zúgtak szittyák dalai.

Most római a szó, a rend, a tábor,
Most erre jár a győző imperátor,
Acélt és búzát küld neki a táj.

Az árva szittya szíve visszafáj
S míg légiók ujjongnak győzedelmet,
Ő álmodón néz távol napkeletnek.
-------------------------------------------------- 1915

Régi szerelmes vers

Egy szőke lány szép őzszemébe néztem
És régi hegedűk sírása fájt,
- Ó kék-szalagos majális-emlékem -
Megint elkezdjük az örök talányt?

"Szeret - nem szeret" bús boldog talánya,
Epedések zárt ablakok előtt,
Ó erkélyeknek hervatag virága,
Séták, sírások, meglátom-e őt?

Arany fiatalságom balgasága,
Te boldogság, mely siratod magad,
Tán érezed, hogy ez az élet álma,
Melyről álmodsz majd egy élet alatt?

Ó szőke lány, ó kék szalag és kék szem,
Egy kis szomorúságot adj nekem,
Majális mámorát s a kéklő égen
Csillagot, mely csak nekem ég,
------------------------------------------------------ 1909

Szeged

A Tiszaparton halkan ballagok
És hallgatom, mit sírnak a habok?

E partok méla fordulóinál
Állt egyszer gőgös Attila király.

E tájon, hol a két víz összeér,
Áldozott egykor dús Ajtony vezér.

Ott fönn, ahol most vén harang dalol,
Dugonics András búsult valahol.

Mert búsulásra volt itt mindig ok,
Ugye bajtársak, ugye magyarok?

Itt Tömörkény, ott Gárdonyi lakott,
Petőfi Zoltán erre ballagott.

Megállok felhős tavaszég alatt
S míg megy a víz és az idő szalad,

Érzem, hogy az öreg Tisza felett
Az örök élet csillaga remeg.
------------------------------------------------ 1919

Tájkép

Dermedten állnak a halotti csendben
Fekete nyárfák fülledt ég alatt.
A csillagok szeme szikrázva rebben,
A Tisza mély opálja hallgatag.

Valami titkot súg a végtelenség
S a nyárfasorban tikkadt vágy zokog,
Az életem oly szép s bús, mint egy emlék:
A hangod bársonyára gondolok.
-------------------------------------------------------- 1919

Tápai nóta

A tápai templom öregebb apádnál,
Vénebb a kriptában pihenő apátnál,
De az Isten régibb, mint a régi oltár,
Idősebb ő minden kő-kövön templomnál.

A tápai lányok mennek a misére,
A tápai vének várnak az igére,
A földek esőre, a kaszák a nyárra,
Nincstelen szegények egy nagy aratásra.
----------------------------------------------------------- 1919

Tiszai csönd

Hálót fon az est, a nagy, barna pók,
Nem mozdulnak a tiszai hajók.

Egyiken távol harmonika szól,
Tücsök felel rá csöndben valahol.

Az égi rónán ballag már a hold:
Ezüstösek a tiszai hajók.

Tüzeket raknak az égi tanyák,
Hallgatják halkan a harmonikát.

Magam a parton egymagam vagyok,
Tiszai hajók, néma társatok!

Ma nem üzennek hívó távolok,
Ma kikötöttünk itthon, álmodók!
---------------------------------------------------- 1912

Tiszai tájak

Tiszai tájak, végtelen vidékek,
Olyan testvér sorsommal a tiétek.

Én is magány és csönd gyermeke lettem
S fekszem szelíd árván a végtelenben.

És hallgatom a füvek halk növését,
Az esti csöndek mély és bús zenéjét.

És nézem, nézem, hogy az esti felleg
Hogy indul el a hallgatag hegyeknek.

S a fáradt csónak vajjon hova ballag
És töredéke honnan jő a dalnak?

S túl hangokon és gyászos jegenyéken
Bús csillagom hol jár a néma égen?
--------------------------------------------------- 1912

Tiszavirágok

A nevető nap fényes melegében
Tiszavirágok szürkülnek a szélben;
Szőke víz árja szeretőn néz rájok.
Tiszavirágok, hej, tiszavirágok!

Övék a mának édes, röpke násza,
A pillanatnak gyönyörujjongása.
Szeretve hagyják itt e szép világot.
Tiszavirágok, hej, tiszavirágok!

Nekem is szólt a gerlekacagás már,
Tavaszi mámor engem is megszállt már,
De szívem gyáván, bambán félreállott,
Tiszavirágok, hej, tiszavirágok!
----------------------------------------------------- 1906

Turris eburnea

Elefántcsonttorony, Művészet,
Én is boldog rabod vagyok.
Ha kitagad, kiver az élet,
Fehér tetőd felém ragyog
Elefántcsonttorony, Művészet.

Örök hajlék, be jó tebenned,
Örök szökőkutad csobog.
Lemossuk ott a földi szennyet,
Mi álmodók, mi alkotók.
Örök hajlék, be jó tebenned!

S be fáj leszállani közétek
Gondok, napok, élet, halál,
Rossz emberek, bús hangyavár,
Hol sár a hó, a szépség vétek,
Rossz emberek, bús hangyavár,
Be fáj leszállani közétek!
---------------------------------------- 1908

Vándordal

Mienk a veszély és
Mienk a világ.
Mienk a madár és
Mienk a virág.
Mienk az országút
És mienk a kocsma.
A távolba nézünk
Meg a csillagokba,
Meg a csillagokba!

Tiétek a boldog
Családi szoba,
Tiétek a börtön
Meg a palota.
Tiétek a harc és
Tiétek a béke,
Mi megyünk dalolva
A végtelenségbe,
A végtelenségbe.
--------------------------------- 1911