Umberto Eco, az író aki mindent tudott - Bíró Csaba

Umberto Eco az olasz író zseni a 20-21. századi kortárs irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, szemiotika professzor és irodalom történész, "A rózsa neve" című világhírű regény szerzője. "Umberto Eco, az utolsó ember volt, aki mindent tudott", ezt írták az olasz újságok az író: 84 éves korában bekövetkezett halálakor. Valóban vele távozott az utolsó ember aki mindent tudott.

 

Umberto Eco

--  Umberto Eco volt az utolsó ember aki mindent tudott. Ezt írták róla az olasz újságok 2016-ban 84 éves korában bekövetkezett halálakor. Umberto Eco, a kortárs irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, szemiotika professzor és irodalom történész, a "Rózsa neve" című, világhírű regény szerzője. Magát is inkább egyetemi előadóként, mint íróként határozta meg, ha pedig íróként kellett meghatároznia magát, akkor inkább közép-európaiként, mint olaszként, vallotta Eco.
--  Umberto Eco (Alessandria, 1932. január 5. - Milánó, 2016. február 19.) olasz író, a modern európai kultúra nagy irodalmára és tréfamestere. Alessandriában, egy Észak-Itáliai kisvárosban született, melynek megalapításáról szeretetteljesen mesél: "Baudolino" című regényében. Itt töltött gyermekéveit meséli el alteregója, a naiv-cinikus kiadói szerkesztő: Jacopo Belbo írásain és emlékezésein keresztül.
--  Tudományos pályafutását középkor kutatóként kezdte, 1954-ben Aquinói Szent Tamásról írt filozófiai doktori disszertációt a Torinói egyetemen. Később vizuális kommunikációt és esztétikát kezdett tanítani a különböző Észak-Olasz egyetemeken: Torinóban, Milánóban és Bolognában, közben szerkesztőként dolgozott a RAI-nál és a Bompiani kiadónál: 1959 és 1975 között.
--  A tudományos életben a világhírt irodalom elméleti írásaival szerezte meg, közülük a legismertebb talán: "A nyitott mű poétikája" című válogatott tanulmányok kötete. A szemiotika nagy tekintélyű tudósa lett, elnöke és tagja több olasz és nemzetközi társaságnak.
--  Mi a szemiotika. A szemiotika vagy jeltan, jelelmélet a jelekkel foglalkozó általános tudomány. Gyökerei az ókori Görögországba nyúlnak vissza, de valójában csak a 20. század közepén a strukturalizmus áramában vált világszerte elismert tudománnyá. Interdiszciplináris tudományterület, melynek legszorosabb kötődése a filozófiához és a nyelvtudományhoz van.
--  A világhírt végül irodalmi munkássága a "Rózsa neve" című regény hozta meg, ami 1980-ban jelent meg. Ekkor 48 évesen Eco tudományos körökben már ismert és elismert volt. A filmipar is felfigyelt rá, és megbízták a francia: Jean-Jacques Annaud-t, hogy: Sean Conneryvel és Christian Slaterrel a főszerepben filmre vigye a történetet. A film készítésében a legnagyobb francia középkor történész, Jacques Le Goff is közreműködött.
--  Az 1980-ban megjelent regény sokrétegű mű, rengeteg értelmezési szinttel rendelkező alkotás, egy intellektuális detektív regény, mely a fikcióba szemiotikai, bibliai és középkor kutatói, irodalom tudományi kérdéseket vegyít. A kötet hamar bestseller lett, mintegy: 20 millió eladott példánynál, valamint: 40 idegen nyelvű kiadásnál tart.
--  Több országban kalózkiadásban is megjelent, egy arab kalózkiadás címlapján meztelen nővel adja el a kötetet, a cím pedig: "Szex a kolostorban". A "Rózsa neve" története 1327-ben egy olaszországi bencés rendi kolostorban játszódik, a főhős a tervek szerint XXII. János pápa és a ferencesek között létrejövő teológiai találkozóról egyeztetne, ám az apátságban gyilkosság sorozat kezdődik, Baskerville-i Vilmosból pedig detektív válik.
--  Eco a vak könyvtáros, Burgosi Jorge személyében az argentin írónak, Jorge Luis Borgesnek állít emléket, aki élete végére egy szembetegség következtében maga is megvakult. A regényből: Jean-Jacques Annaud, Sean Connery és Christian Slater főszereplésével azonos címmel készített filmet, melyet 1986-ban mutattak be. "A rózsa neve palimpszesztje”, íratta ki a film elejére Eco, hiszen biztos volt benne, a filmnek ki kell iktatnia rengeteg értelmezési szintet, így nem az ő műve, hanem Annaud filmje lesz.
--  A hírnév megnyitotta a befogadás kapuit a következő regény a "Foucault-inga" előtt. Az viszont, hogy a két kép hogyan kapcsolódjon, nyolc évébe telt: Eco-nak. Így született a szintén komplex intellektuális játék a "Foucault-inga", amely az összeesküvés elméletekkel foglalkozik. Eco-ra egész írói pályája során jellemző maradt a többrétegűség és összetettség, melyet játékossággal vegyített.
--  Eco a "Rózsa neve" megírása után úgy érezte, ebbe a könyvbe mindent beletett, amije csak volt: az emlékeit, a középkor szeretetét, a tanuló éveket. Második regénye, a szintén bestseller: "Foucault-inga" végül egy inga és egy trombita képéből indult ki. "Az ingát 1952-ben láttam, Párizsban, a Conservatoire-ban, és nagyon lenyűgözött. A másik ilyen kép a trombitával kapcsolatos. Amikor még nagyon fiatal voltam, egyszer trombitáltam a temetésén. Hoppá, mondtam, megvan az új regény. Az ingától a trombitáig."
--  Eco a "Hiányzó struktúra" című tudományos munkájában a művészi alkotás és a tömeg kommunikációs eszközök kapcsolatáról írt. Ezek közép pontjában az a gondolat állt, hogy végső soron minden műalkotás nyitott: "Minden műalkotás, még ha a szükségszerűség kimondott vagy kimondatlan poétikája szerint jött is létre, lényegileg nyitott a lehetséges olvasatok látszólagos sorozata felé, amelyek mindegyike új életre kelti a művet valamilyen távlatból, valamilyen ízlés, személyes végrehajtás szerint.”
--  Eco később úgy nyilatkozott, tulajdonképpen még a tudományos művei is regények, hiszen ő mindig történeteket akart mesélni. „Az én olvasatomban egyáltalán nincs eget verő különbség egy detektívregény és egy filozófiai vagy irodalomtudományi értekezés között: itt is el kell mondani, hogyan jutottál el a kezdettől a végpontig.” Így míg Eco tudományos művei nem nélkülözik a narratívát, úgy regényeiben szemiotikai, vagy épp középkor-tudományi problémák is előfordulnak.

>>>>>>>  Umberto Eco könyvtár  <<<<<<<<
>>>>>>>>>>>>>  16. Könyv  <<<<<<<<<<<<<

1.  Opera aperta -- A nyitott mű - "1976"
Umberto Eco első könyve egy esszé-kötet. A könyv a kortárs: irodalom, költészet, festészet, film, zene új esztétikai helyzetet kívánja vázolni és elemezni. Azokat a műveket, áramlatokat, technikákat mutatja fel, amelyek a befogadótól kreatív önállóságot követelő poétikák jegyében fogantak. Azt a folyamatot követi nyomon, ahogy az alkotás során vagy eredményeképpen egyértelmű és szükségszerű eseménysorozat helyett többértelmű szituáció, valószínűség mező, nyitott mű jön létre. Eco könyve igazi szakmai csemege, mélyvíz, rengeteg irodalmi és művészeti utalással, ráadásul olasz-specifikusan, hogy még elitebb legyen, és nehéz nyelvezettel, amire természetesen a fordító is rátesz egy lapáttal. A félénél is tovább sikerült eljutnom ebben a műben, de ott végképp fel kellett adnom. Eco korai esszékötete, amely azóta is alapvetően meghatározza a művészet elméletet. Azt az elméletet próbálja bemutatni: "minden művészi alkotás nyitott". Saját definíciója szerint ez elsősorban a befogadóra, a befogadásra igaz. Ez annyit tesz, hogy minden egyes olvasat a befogadó egyéntől függ, mindenki a saját módján, saját ismeretei alapján értelmezi az adott művet.

2.  Come si fa una tesi di laurea? -- Hogyan írjunk szakdolgozatot? - "1977"
Umberto Eco a közismert író jelen könyvében arra tesz kísérletet, hogy bebizonyítsa, talán nincs is ennél izgalmasabb dolog a világon mint szakdolgozatot írni. Arra tanít meg, amire a legtöbb egyetem sajnos nem: hogyan kell tudományos kutatást folytatni, aminek eredménye éppenséggel szakdolgozat is lehet. Teszi ezt fergeteges humorral, egy tudománnyal eltöltött élet rengeteg tapasztalatával és a középkori kommentátorok rendszerességével. Minden megtudható a szóban forgó kérdésekről: a helyes témaválasztás, a bibliográfiák összeállítása, a cédulák típusai, stiláris fogások, sőt még gépelési szabályok is. Katalóguscédulák, jegyzetek, bibliográfiák. Ezekről az embereknek általában könyvtárak ásító unalma és remény vesztetten átvirrasztott éjszakák jutnak eszébe. Eco szellemes és könnyen érthető stílusában ez teljesen más lesz, érthető és átlátható, ez még mindig egy praktikus könyv. Mindez remek stílusban előadva. Eco könyve pazar mű a maga sajátos műfajában: aki ettől sem kap kedvet a tudományhoz, magára vessen..

3.  Il nome della rosa  -- A rózsa neve - "1980"
A rózsa neve - Umberto Eco olasz szemiotika professzor első regénye, mely először 1980-ban jelent meg. A rózsa neve az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb világsikere, könyvben és filmben egyaránt világsiker lett. A történet a középkorban, a 14. században, 1327-ben, az Itáliai Appeninek fennsíkján, egy bencés rendi kolostorban játszódik. A mesélő: Melki Adso bencés novícius, egy tudni vágyó német fiatalember, a visszaemlékező krónikás is ő, 80 éves korában. A főszereplő a mester: Baskerville-i Vilmos, 50 körüli angol ferences szerzetes, egy csavaros eszű, nagy tudású, humánus ember. A regényben szerepelnek: titokzatos gyilkosságok, fontos könyvek, vallási mozgalmak, eretnekek, hitviták, hatalmi harcok, inkvizícók, boszorkányüldözések, császárok, pápák, bíborosok, apátok, szerzetesek. Eco egy valószerű középkori kolostort teremtett, hogy egy bűnügyi regény keretein belül bemutassa számunkra az egykori szerzetesrendek, a barátok életét, az uralkodó és egymással küzdő különböző nézeteket és ideológiákat és ezek hús-vér képviselőit a megfelelő történelmi háttérrel. De a dolgos mindennapokat is: a könyvtár munkáját és értékeit, a kódexmásolást és díszítést, az önellátó mezőgazdaságot és állattartást, a gyógyfüvek termesztését, a kovácsolást és az ötvösmunkát. Eco zseniális, tudományos igényű mondanivalót szépirodalmi és szórakoztató irodalmi ruhába öltöztetve ennyire profin megfogalmazni, igazi bestsellert produkálni.

4.  Il pendolo di Focault -- A Focault inga - "1988"
A Foucault-inga Umberto Eco második regénye, mely 1988-ban jelent meg. A mű az összeesküvés-elméletek népszerűségével foglalkozik az idők folyamán, valamint ezek állandó jelenlétével. Eco zsenialitásához nem férhet kétség, ez ebben a műben is kiderül. Az történet főszereplője három barát: Belbo, Diotallevi, Casaubon a narrátor, akik egy könyvkiadónál dolgoznak. Számtalan ezoterikus témájú, összeesküvés-elméletekről szóló kézirat átolvasása után egy hasonló témájú sorozat kiadása mellett döntenek, és mintegy szórakozásképp, intellektuális játékként, összeállítanak egy kitalált Tervet. Az állítólagos Terv értelmében az emberiség sorsa a Világ Urainak kezében van, ez pedig összefügg azzal, hogy: Szép Fülöp francia királynak talán mégsem sikerült felszámolnia a templomos lovagrendet. A Terv, amely átnyúlik történelmen és összekapcsolja az összes összeesküvés-elméletet, kezdve a druidáktól, az alkimisták, a templomos lovagok, a rózsakeresztesek, a szabadkőműveseken át egészen a kabbalistákig, a Föld forgását bizonyító Foucault-ingának, magába foglalva valószínűtlen ellentéteket is. Szemben azokkal az összeesküvés-elméletekről szóló könyvekkel, amelyek meggyőzni akarják az olvasót, Eco nem esik ebbe a csapdába, ellenkezőleg, nem akar meggyőzni, regénye az ilyen írások szatírája.

5.  Nuovo medioevo -- Új Középkor - "1989"
Az új középkor című esszé gyűjtemény 1992-ben már megjelent magyarul. Az esszék egyforma komolysággal elemzik az irracionalizmus és a futball, a hollywoodi filmek és a skolasztika, a terrorizmus és a kulturális divatok kérdéseit. Ritka eklektikus tanulmány kötet ez, és alighanem csak némi Eco-i logikai-szemiotikai bűvész mutatvánnyal lehet a részeit egyetlen szálra felfűzni. Ez az „egyetlen szál” legyen mondjuk az "Új Középkor" eszméje, az a vélekedés, hogy a modern kor megismétel egyes, a középkorra jellemző tendenciákat. Azzal, hogy kapcsolódási pontok híján a középkorban is végletesen elkülönült az latin nyelvű - magas kultúra, és a nemzeti nyelvű - populáris kultúra, és úgy fest, ez az elkülönülés a XX. század második, és a XXI. század első felében is tetten érhető*. Eco pedig abban a legjobb, ahogy a populáris és az elitkultúrát összeköti, leginkább azzal, hogy megpróbálja mindkettőt egységes kritérium rendszer alapján vizsgálni. Így fordulhat elő, hogy akár Szent Tamásról, akár a fociról beszél, ugyanolyan logikai mértékegységek alapján kategorizálja őket.

6.  La ricerca della lingua perfetta -- A tökéletes nyelv keresése - "1992"
Az Istent kihívó gőgöt büntető Babiloni őskatasztrófa óta sokan álmodtak az elveszett közös, tökéletes nyelv megtalálásáról. E könyv a kultúra-történet egy alig ismert erdejének sűrűjébe vezeti az olvasót, aki elképesztően gazdag rengetegben barangolhat: az Édenkert nyelvétől, a titkos bölcsességet kereső kabbalisták eksztázisán, a középkori teológusok, vagy éppen Dante tökéletes nyelvet kutató gondolatain. A felvilágosodás korának az ész egyetemességét hirdető filozófiáin és versengő nemzetein át a számítógépes nyelvekig, a mesterséges intelligenciáig. Misztikus mélységek s a fantázia szárnysuhogása között Eco mester fanyar humora egyensúlyoz. Európa születése a népnyelvek születésével kezdődik, s a népnyelvek előretörésére adott, gyakran rémült reakcióval kezdődik Európa kritikai kultúrája, amely a nyelvek széttöredezésének drámája láttán elmélkedni kezd önmagának mint soknyelvű civilizációnak a sorsán. Szenved tőle és gyógyírt keres rá: részint hátratekintve, megpróbálva újra felfedezni azt a nyelvet, melyet Ádám beszélt; részint előretekintve, célul tűzve ki az ész nyelvének megalkotását, mely magáénak mondhatja Ádám nyelvének elveszett tökéletességét.

7.  L'isola del giorno prima -- A tegnap szigete - "1994"
A tegnap szigete - Umberto Eco harmadik regénye. Az olasz eredeti 1994-ben jelent meg. Roberto de la Grive, egy XVII. századi olasz fiatalember túlél egy hajótörést valahol a Csendes-óceánon. Néhány napig hánykolódik a tengeren elsüllyed hajója roncsaiba kapaszkodva, majd az áramlatok egy másik hajó mellé sodorják, amire felkapaszkodik. Ennek a hajónak a neve: Daphne, és az óceán egy szigetének az öblében van lehorgonyozva, a szigettől mintegy egy mérföldre, elhagyatottan. Roberto tehát túlélte a hajótörést, azonban csapdába esett, mert nem tud úszni, ezért a sziget elérhetetlen számára. Roberto szépen lassan elkezdni felfedezni a hajót. Először csak éjszaka mer kimozdulni rejtekhelyéről, a kapitány kabinjából, mert zavarja a nappali fényesség, majd fokozatosan egyre többet marad fenn nappal is. Látcsővel a közeli szigetet is vizsgálja, ami szintén elhagyatottnak tűnik. Felfedezései közben leveleket kezd írni úrnőjének, egy titokzatos hölgynek, akivel még Párizsban találkozott. Ezekből a levelekből ismerjük meg Roberto múltját, gyerekkorát, Monferrato ostromát, párizsi fiatalkori kalandjait, végül magát az úrnőt és ezekből a ránk maradt levelekből értesülünk a hajótörésről is, és arról, hogy mi történt: Robertoval a Daphne fedélzetén.

8.  Diario minimo -- Bábeli beszélgetés - "1996"  
A Bábeli beszélgetés című kötetre igencsak illik az a kifejezés, Bábeli zűrzavar, amennyiben ezt pozitív jelentés tartalommal is fel lehet ruházni, mert mindenféle dolog van benne. Apróságok, feljegyzések, ötletek, rövidke karikatúrák, paródiák, abszurd javaslatok, szellemi játékok gyűjteménye a kis kötet. Első pillantásra azok érdeklődésére számíthatna, akiket megbűvölt vagy a regényíró, vagy a filozófus-irodalmár-szemiotikus Eco életműve. Valójában mindenkinek szól, szellemes, magasröptűen és magasrangúan humoros kötet, amely a magyar olvasót óhatatlanul: Karinthy-ra emlékezteti. Már csak "műfajainál" fogva is. Mintha az "Így írtok ti"-ből volna Eco könyvének azon darabjai, amelyek világhírű regények kacagtatóan humoros parafrázisát adják. Ugyancsak teljesen Karinthys az a módszer is, ahogy a mindennapi élet egy-egy jelenségét veszi nagyító alá, komolyan, szinte tudományosan foglalkozva a témával. Hogyan ne beszélgessünk fociról?, Hogyan ismerjük fel a pornófilmeket?, Hogyan ne használjunk rádiótelefont?, Hogyan legyünk indiánok?, Hogyan nyaraljunk okosan?, Hogyan óvakodjunk a fertőző betegségektől?, Hogyan együnk repülőn?,  stb. A kötet elbűvölően szellemes, jóval több, mint remekül szórakoztató, egy vidám könyv.

9.  Baudolino -- Baudolino - "2000"
A Baudolino, Umberto Eco olasz író 2000-ben megjelent negyedik regénye. A regény kalandos történet, melyben a címszereplő: Baudolino 1204-ben, Konstantinápoly ostromának napjaiban meséli el különös életét: Nikétasz Khoniatésznak, a császár történetírójának. Baudolino egy kis olasz faluban született egyszerű emberek gyermekeként, án: I. Frigyes örökbe fogadta, és saját fiaként nevelte fel. Baudolino Párizsban tanult, hatalmas műveltségre és nyelvtudásra tett szert. A regény cselekménye a legendás: János pap körül forog, aki a legenda szerint az óceánon túl, a földi paradicsomban egy hatalmas keresztény birodalomnak az uralkodója. Baudolino kezdetben Frigyes császár uralkodásának legitimációs hiánya miatt kezd János papról fantáziálni: mivel a császárt a Római pápa keni fel királynak, a császár lányegében alá van vetve a pápának, aki közben riválisa is a hatalomért folytatott harcban. Baudolino Párizsban szert tesz néhány jó barátra, akik együtt kezdenek vele fantáziálni János pap országáról. A képzelet annyira elhatalmasodik felettük, hogy végül maguk is elhiszik, hogy létezik ez a birodalom, és útra kelnek, hogy eljussanak oda. Útjuk során a legkülönbözőbb kalandokba keverednek, például átkelnek: Abházián, erdőkőn, fantasztikus lényekkel találkoznak.

10.  La misteriosa fiamma regina Loana -- Loana királynő titokzatos tüze - "2004"
A Loana - Umberto Eco ötödik regénye, a kötet műfaja: képes regény. A világhírű tudós mester ötödik regénye nemcsak ebben más, mint az előzőek, hanem abban is, hogy az illusztrációk – valahai iskoláskönyv- és divatlap-képek, mozgósító plakátok és színes képregény figurák minden mennyiségben, plusz érzelmes slágerszövegek a múlt század harmincas és negyvenes éveiből. Az eddigi legszemélyesebb Eco-regény, valóságos ifjúkori önportréhoz kínálnak kultúrhistóriai hátteret. A regény persze most is regény. Az elbeszélő, hatvanas antikvárius, egy szívrohamot követő kómából ébred, és semmire sem emlékszik, ami személyes. Fejből citálja a fél világirodalmat, tudja, ki volt: Napóleon, tudja, hogyan kell autót vezetni és fogat mosni, de nem tudja magáról, hogy kicsoda. A válaszért meg kell dolgoznia; de fordított Proust-hősként ő – érzéki emlékek híján – nem az eltűnt idő, nem a kor, nem a szavak, hanem eltűnt érzéki önmaga nyomába kell hogy eredjen. Gyerekkorának helyszínére, egy vidéki házba visszavonulva nekilát tehát, hogy az ottani padláson őrzött régi folyóirat-, képregény-, brosúra- és ponyvaregény- füzet-kötegek, valamint 78-as fordulatszámú bakelitlemezek segítségével az alapoktól építse újra magában a saját személyiségét.

11.  Storia della bellezza -- A Szépség története - "2004"
A népszerű publicista, író és irodalom tudós, Umberto Eco szerkesztésében látott napvilágot e kötet, egy szakkönyv, mely több száz, nőkről és férfiakról alkotott remekművet sorakoztat fel a szépség kifejező eszközeként vagy annak igazolására. Az olvasó mégsem elsősorban művészet történeti albumot tart kezében, hanem olyan szemelvény gyűjteményt, mely az ókor nagyjaitól kezdve korunk gondolkodóiig közöl idézeteket arra vonatkozólag, hogy mely kornak miféle elképzelése volt a szépségről, mikor ki volt a szépség ideál. Az impozáns kivitelezésű kötetet remek olvasmányos élményt jelent. A szépérzék szempontjából a gyakorlottság olyannyira a hasznunkra van, hogy mielőtt bármely fontos műről véleményt alkotunk, kifejezetten kívánatos, hogy mint módfelett egyéni teljesítményt, többször is tanulmányozzuk s nagy figyelemmel és gondosan mérlegelve különböző nézőpontokból megvizsgáljuk. Egy mű első olvasását lázas izgalom és sietség kíséri, mely megzavarja a szépség igazi érzetét. A dicsérő és bíráló jelzőket kizárólag az összehasonlítás alapján osztogatjuk, s ennek során tanuljuk meg mindkét téren a helyes mértéket.

12.  Storia della bruttezza -- A rútság története -- "2007"
A Szépség történetének folytatása ez a könyv. A szépség és rútság nyilvánvalóan egymást feltételező fogalmak. A rútságot többnyire a szépség ellentéteként fogjuk fel, s ezért úgy érezzük, hogy az utóbbi meghatározása révén már az előbbiről is tudjuk, micsoda. Ám a rút különféle megnyilvánulásai a századok során sokkal gazdagabbak és váratlanabbak, semmint általában gondolnánk. E könyv irodalmi szemelvényei és rendkívüli illusztrációi meglepő úton kalauzolnak végig közel háromezer év lidércnyomásai, félelmei és szerelmei között. Érdekes könyv a Rútság története. Első látásra egy szép képzőművészeti albumnak gondolnánk, de Umberto Eco ismét megtréfál minket, mert a képek sokasága mögött egy nagyon komoly kultúrtörténeti esszéket felvonultató műről van szó. Persze lehet csak a képeket csodálni, már ha rút képeket akarunk csodálni. Közben részletesen megismerkedünk mindenféle rúttal: démonok, bolondok, szörnyetegek, élőhalottak között haladva gazdag és ismeretlen ikonográfiára bukkanhatunk. A könyvet végigolvasva pedig rájövünk, milyen szép is a rút.

13.  Il cimitero di Praga -- A Prágai temető - "2010"
A Prágai temetőben - Eco új oldaláról mutatkozik meg: 20. századi kalandregényt írt, a középkori és ezoterikus, a barokk és a pikareszk, oldalai után. A Prágai temetőnek már a mozgalmas metszetekkel illusztrált lapjai is Dumas-t idézik. Főszereplője és egyik elbeszélője egy fél Európa titkosszolgálatainak zsoldjában álló cinikus hamisító, aki hazugságokat kohol, összeesküvéseket sző és merényleteket szervez, befolyásolva kontinensünk valóságos történelmének és politikájának menetét. Simone Simonini a képzelet szülötte, de nagyon is valószerű gazember; és bár a kor valamennyi, később nagy karriert befutó hamisítványához csak a regényes képzelet szerint van köze, a hamisítványok, el egészen a közvetve milliók értelmetlen halálát okozó Cion bölcseinek jegyzőkönyvéig, a tényekkel és az összes többi szereplővel együtt, sajnos mind igaziak. Az olasz Risorgimentótól a párizsi Kommünig, a 48-as forradalmaktól a Dreyfus-perig és a századfordulóig záporozó tényeket Eco a könyv végén egy részletes időrendi táblázatban hozza összefüggésbe a regény történéseivel. Ez jól jön, mert A prágai temető csupa időjáték: a memóriazavarral küszködő Simonini, illetve titokzatos alteregója, egy Dalla Piccola nevű abbé négykezes naplója.

14.  Pape Satan -- Pape Satan - "2012"
A kötet címe Dante-idézet, a Pokol negyedik körének őre, Plutus mondja a Pape Satan, pape Satan, aleppe szavakat. Halandzsaként hatnak – mutat rá Eco –, és mindenféle huncutságra jók. Kapóra jöttek hát címnek ehhez a nem is annyira miattam, mint inkább korunk miatt igencsak összevissza gyűjteményhez, mely tücsköt és bogarat összehord. Tücsköt és bogarat tehát, igen. A mindenáron látszani akarásról és az internetről, a mobilról és a gonosz mostoháról, a templomosokról és Verne Gyuláról, az izraeli latinistákról és a derékszögről, Proustról és a jó öreg Holdenről, a Véletlenről és az Intelligens Tervezésről, a dugóhúzó forma térről és a Nagy Testvérről, a jópofa Arisztotelészről és az ismeretlen asztaltársról, Berlusconi „daddy”-ről és a kis Marináról, a médiapopulizmusról meg a hülyékről, és arról is, persze, hogy Napóleon nem létezett. Így, a megszokott Ecói gesztussal tartva hű tükröt e rémes világ elé, de az olvasó szerencséjére, megannyi támpontot, kapaszkodót is kínálva ezzel mégiscsak, addig is, amíg. Eco zseniális huncutságai, halandzsája, egy elmebeteg kor európai társadalmairól, nagyon is bölcs hangfekvésben, vidáman, könnyedén megírva. itt ebben a kötetben tematikus csokrokba rendezve.

15.  Terre e dei luoghi leggendari -- A legendás földek és helyek - "2013"
Ez a könyv a kivonata mindazoknak a témáknak, amivel Eco az elmúlt évtizedekben leginkább foglalkozott. Sok-sok tőle megismert legendás helyszín kerül elő itt újra. A legismertebb legendás helyeket mutatja be nekünk Eco a világirodalom tükrében, megjelenik itt sok minden Atlantisztól, János pap országán át, az üreges Föld legendájáig. És persze nem hagyhatja ki az alkalmat, hogy: Dan Brown plagizálásáról le ne rántsa a leplet "A Da Vinci-kód" kapcsán. Képzeletünket sosem volt földek és helyek népesítik be, a hét törpe kunyhójától a Gulliver által felkeresett szigetekig, Salgari indiai útonállóinak templomától, Sherlock Holmes Baker Street-i lakásáig. Többnyire tudjuk persze, hogy ezek a helyek költők és írók fantáziájának a szüleményei csupán. Az emberiség azonban már a legősibb idők óta álmodozott olyan, valóságosnak tartott helyekről is, mint: Atlantisz, Mu, Lemuria, Sába királynőjének földjei, János pap országa, a Boldog Szigetek, Eldorádó, a végső Thule, Hyperborea és a Hesperidák országa, a Szent Grál rejtekhelye, a Hegyi Öreg asszaszinjainak sziklaerődje.

16.  Numero zero -- Mutatványszám -- "2014"
Umberto Eco, a mester hetedik regénye, az utolsó regénye ez a nagy írónak. a regény egy összeesküvős krimit. A kilencvenes években egy új politikai revolver újság próbaszámának szerkesztője megdöbbentő információ birtokába jut, mely nem csupán a kor titkosszolgálati botrányait és terror cselekményeit értelmezné újra, hanem a háború óta eltelt évtizedek egész történelméhez is sajátos kulcsot adna; ráadásul egy és ugyanazon történet részesévé tenné a CIA-t, a régi és új fasisztákat és a Vatikánt, a Szabadkőműveseket és a Vörös Brigádokat, sőt még az erdőrendészetet is. A sztori kiinduló pontja, központi motívuma pedig egyetlen kérdés: lehet-e, hogy annak idején, 1945. április 28-án nem a kivégzett Mussolini hulláját tették közszemlére a Milánói Loreto téren? Hihető állítás-e ez vagy paranoia? És ha az, akkor vajon nyugodtan alhat-e a hírhozó? Mindennek a tetejébe pedig: sikerül-e annak, aki mindezt felidézi az elbeszélőnek tehát , kereket oldania, kik elől is?, miután? Történelmet krimivel, hideglelős izgalmakat bővérű humorral elegyítő, hamisítatlan Eco-könyv a mester immár sajnos legutolsó hetedik regénye.



>>>>>  Umberto Eco művei  <<<<<
>>>>>>>>>  16. könyv  <<<<<<<<<

1.   Opera aperta -- A nyitott mű - "1976"
2.   Come si fa una tesi di laurea? -- Hogyan írjunk szakdolgozatot? - "1977"
3.   Il nome della rosa  -- A rózsa neve - "1980"
4.   Il pendolo di Focault -- A Focault inga - "1988"
5.   Nuovo medioevo -- Új Középkor - "1989"
6.   La ricerca della lingua perfetta -- A tökéletes nyelv keresése - "1992"
7.   L'isola del giorno prima -- A tegnap szigete - "1994"
8.   Diario minimo -- Bábeli beszélgetés - "1996"  
9.   Baudolino -- Baudolino - "2000"
10.  La misteriosa fiamma regina Loana -- Loana királynő titokzatos tüze - "2004"
11.  Storia della bellezza -- A Szépség története - "2004"
12.  Storia della bruttezza -- A rútság története -- "2007"
13.  Il cimitero di Praga -- A Prágai temető - "2010"
14.  Pape Satan -- Pape Satan - "2012"
15.  Terre e dei luoghi leggendari -- A legendás földek és helyek - "2013"
16.  Numero zero -- Mutatványszám -- "2014"

Bábeli beszélgetések - Umberto Eco

Bábeli beszélgetések ismertetője

-- A Bábeli beszélgetések, apróságok, feljegyzések, ötletek, rövidke karikatúrák, paródiák, abszurd javaslatok, szellemi játékok gyűjteménye a kis kötet. Első pillantásra az a látszat, mintha csak azok érdeklődésére számíthatna, akiket megbűvölt vagy a regényíró, vagy a filozófus, irodalmár, szemiotikus Eco életműve. Valójában kiemelkedően érdekes, szellemes, magasröptűen és magasrangúan humoros kötet, amely a magyar olvasót óhatatlanul Karinthyra emlékezteti. Már csak "műfajainál" fogva is. Mintha az Így írtok tiből volna Eco könyvének ezen darabja.
-- Eco-nál ugyancsak teljesen Karinthys az a módszer is, ahogy a mindennapi élet egy-egy jelenségét veszi nagyító alá, komolyan, szinte tudományosan foglalkozva a témával, és éppen ezért annál abszurdabb, annál groteszkebb, annál komikusabb eredményekre jutva. Hogyan legyünk indiánok?; Hogyan nyaraljunk okosan?; Hogyan óvakodjunk a fertőző betegségektől?; Hogyan együnk repülőn?; Hogyan dobjuk szemétkosárba a táviratokat? stb.. A kötet elbűvölően szellemes, jóval több, mint remekül szórakoztató, ún. vidám könyv.
-- Hogyan utazzunk lazaccal? Hogyan ne beszélgessünk fociról? Hogyan ismerjük fel a pornófilmeket? Hogyan ne használjunk rádiótelefont? Hogyan szabadkozzunk a házi könyvtárunk miatt? Minek úgy odalenni a televízióért? Miért nem készíthető el a birodalom térképe egy az egyben? Hogyan hamisítsuk meg Hérakleitoszt? Hogyan meséljük el a Moby Dick-et úgy, mintha a Pinokkió-ról beszélnénk, milyen volna Nabokov Lolitája ősöreg máminak, és eldöntötte-e Hamlet, hogy lenni vagy nem lenni?
-- Umberto Eco sokoldalú és színes egyéniség. Tudományos művei szórakoztatóak, regényei és szórakoztató írásai pedig tudományos vonatkozásokkal vannak teli. Ez a kötetnyi Minimálnapló darab, humoros álesszé, paródia, pastiche - arról tanúskodik, hogy Ecóban a tudós, a regényíró és az esszéista mellett egy bohóc is lakozik. A magyar olvasó pedig a regények Szerb Antal-ias Ecója mellett fogadja változatlan szeretettel a Bábeli beszélgetés olasz Karinthyját.

Bábeli beszélgetések 

(A Tigris és az Eufrátesz közén, a függőkertek árnyékában, nem sok évezreddel ezelőtt)
-- URUK: Tetszik ez az ékírás? A szöveg szerkesztő rendszerem alig tíz óra alatt megcsinálta Hammurabi törvény könyvének az egész bevezetőjét.
-- NIMROD: Mid van? Apple Nominatorod az Eden Valley-ból?
-- URUK: Megbolondultál? Az már a türoszi rabszolga piacon sem kell senkinek. Nem, ez egy egyiptomi szöveg véső, egy Toth 3 Megis-Dos. Nagyon kicsi a fogyasztása, napi egy marék rizs, és hieroglifákkal is tud írni.
-- NIMROD: Fölöslegesen rakod tele a memóriáját.
-- URUK: Csakhogy ez másolás közben formatál. Nem kell többé külön formatáló- rendszer, amelyik fogja az agyagot, megmintázza, és a napon kiszikkasztja a táblát, meg külön egy másik, amelyik ír. Ez mintáz, tűzön szikkaszt, és ír is egyből.
-- NIMROD: Viszont 5,25 egyiptomi könyök méretű táblákat használ, és legalább hatvan kiló. Miért nem veszel inkább egy hordozhatót?
-- URUK: Még mit nem? Olyan káldeus folyadék kristály-kijelzőset? Nem vagyok én mágus!
-- NIMROD: Nem olyat, hanem törpe szöveg vésőt, egy Szidónban adaptált afrikai pigmeust. Tudod, milyenek azok a föníciaiak, mindent lekoppintanak az egyiptomiaktól, csak aztán még miniatürizálják is. Ide nézz: laptop, az öledbe ül, úgy ír.
-- URUK: Pfuj, még púpos is.
-- NIMROD: Persze, mert külön lemezt szereltek a hátába, hogy minél gyorsabb legyen a backup. Csak odacsapsz a korbáccsal, és egyből ábécében ír, látod, a graphic mode helyett text mode-ot használ, bármit kihozhatsz huszonegy karakterbôl. Az egész Hammurabi-kódexet ráteszi neked egy 3,5-ös agyagtáblára.
-- URUK: Akkor viszont még egy fordító rendszert is kell szerezned.
-- NIMROD: Szó sincs róla. Ebbe a törpébe a fordító már bele van építve. Ha megint rácsapsz, visszatesz mindent ékírásba.
-- URUK: Grafikus ábrázolást is tud?
-- NIMROD: Naná, hát nem látod, hogy színes? Mit gondolsz, ki csinálta meg a Toronyhoz a terveimet?
-- URUK: És megbízható? Nehogy a végén még ledőljön neked az egész.
-- NIMROD: Ugyan! Beletápláltam a memóriájába Püthagoraszt meg a Memphiszi Lótuszt. Megadod neki a síkméreteket, egy korbácsütés, és kész, már szerkeszti is a háromdimenziós zikkurátorodat. Az egyiptomiak a piramisaikhoz még kénytelenek voltak a tízparancsolatos Mózes-szisztémát használni, amihez tízezer építôrendszert kellett összekapcsolniuk. Márpedig azok nem voltak haj, de friendly-k. Csupa ósdi hardware, kénytelenek voltak behajigálni az egészet a Vörös-tengerbe, még a víz is kettényílt.
-- URUK: Végül is megéri?
-- NIMROD: Zodiak üzemmódban is használható. Egy pillanat alatt megmutatja a horoszkópodat, és hát, ugye, what you see is what you get.
-- URUK: Sokba kerül?
-- NIMROD: Nézd, ha itt veszed meg, akkor egy egész aratásnyi termés sem elég rá, de a büboszi piacokon már zsák gabonáért is megkaphatod. Na persze jól kell tartanod, tudod, hogy van az: garbage in, garbage out.
-- URUK: Hát, én egyenlőre elvagyok ezzel az egyiptomival is. Ha kompatibilis a törpéd a 3Megis-Dosommal, taníttasd már meg vele legalább a Zodiakot, jó?
-- NIMROD: Elvileg nem lenne szabad, vásárláskor meg szokták esketni az embert, hogy csak személyes használatra kell... Persze végül is mindenki csinálja. Jó, rakjuk össze őket. De nehogy vírus legyen ám a tiédben!
-- URUK: Makk egészséges. Engem inkább az aggaszt, hogy hovatovább mindennap kitalálnak egy új nyelvet, úgyhogy a végén még összezavarodnak a programok.
-- NIMROD: Itt, Bábelben? Bábelben ugyan nem, ne félj.

Hogyan olvassuk a könyveket

-- Biblia.. Megvallom, hogy a kézirat első pár száz oldalát kimondottan élveztem. Csupa cselekmény, csupa olyasmi amit a mai olvasó egy lektűrtől elvár: szex, házasságtörés, szodómia, gyilkosság, vérfertőzés, háború, tőmegmészárlás, satöbbi. A Szodoma és Gomorra jelenet homokosokkal, akik gerincre akarják dobni a két angyalt, Rabelais-ra emlékeztet. A Noé történeteket mintha Salgari írta volna, az Egyiptomból való menekülés sztorija pedig biztos, hogy előbb-utóbb filmre kerül. Elég hozzá egy jól megírt forgatókönyv, amely a hatáselemekkel sem fukarkodik.. Aztán rá kellet jönnöm, hogy a folytatás bizony valamiféle többszerzős antológia, számos túlságosan is sok versbetéttel, melyek egyike-másika őszintén szólva merő siránkozás és unalom, valóságos jeremiáda, se vége, se hossza. Az eredmény roppant vegyes felvágott, amiben minden van, épp ezért félő, hogy senkinek sem lesz ínyére. Szerintem tárgyaljuk meg, mi lenne, ha csak az első öt könyvet adnák ki. Akkor biztosra mehetnénk. Címe olyasmi lehetne, hogy a Vörös-tenger hősei.
-- Homérosz: Odüsszeia.. Nekem személy szerint tetszik a könyv. A története remek, izgalmas, fordulatos. Szerelem is van benne, pont amennyi kell, hitvesi hűség és apróbb kalandok. Nagyszerű figura Kalüpszó, aki valósággal falja a férfiakat, egy Nauszika nevű lánnyal még egy "Lolitás" epizódra is sor kerül. A szerző itt épp azzal csigázza fel az olvasó érdeklődését, hogy csak sejtet. Hatásos jelenetek, egyszemű óriások, emberevők, drog, lótusz. Mit is mondjak, olvastatja magát, jobb mint ugyanennek a szerzőnek az első könyve, a maga túlságosan statikus egyhely színűségével. Meg aztán Akhilleusz és Patrokolosz homoszexuális története miatt az erkölcs csőszökkel is meggyűlt a bajunk. Ezúttal a második könyvel sincs semmi bajom, minden klappol. Aztán ott van a szerkesztés, a flash back-játékok, az egymásba illeszkedő történetek. Osztályon felüli minőség, tényleg nagyon ügyes ez a Homérosz. Mondhatnám túlságosan is ügyes. Vajon nem mások tollával ékeskedik e. Persze, persze, gyakorlat teszi a mestert, az írót.
-- Dante: Isteni színjáték.. Alghieri dolgozata annak ellenére, hogy az író jellegzetes vasárnapi szerző, aki a mindennapi életben a patikusok céhének a tagja, kétségtelenül meglévő technikai készségről tanúskodik. A Firenzei toszkán tájnyelven megírt dolgozat körülbelül száz terzinákból álló énekre tagolódik, és számos passzusa érdekes olvasmány. Különösen az anatómiai leírások, valamint a teológiai eszme futtatások tetszettek. A legsúlyosabb kifogás azonban a toszkán tájnyelv zavarosan avantgárd indítékú használata.
-- Torquato Tasso: megszabadított Jeruzsálem.. Modernizált hőskölteménynek nem is olyan rossz. A könyv ízléssel van megírva, és a kalandok elég érdekesek. De beszéljünk nyíltan. A történet a keresztesekről és Jeruzsálem bevételéről szól, vagyis vallási jellegű a téma. Ifjú parlamenten kívüliekre nem sózhatunk ilyen könyvet, legfeljebb keresztény várhatunk egy-egy jó recenziót. A véleményem tehát az, adjuk ki, de csak akkor, ha a szerző újra kézbe veszi a szöveget és átírja úgy, hogy apácák is olvasni tudják.

Hogyan utazzunk lazaccal

Ha hinni lehet az újságoknak, két probléma gyötör bennünket manapság: az egyik a számítógépek, a másik a harmadik világ aggasztó előretörése. Tanúsíthatom, hogy az újságok igazat mondanak. Rövid utam volt a minap: egy nap Stockholm, három nap London. Stockholmban maradt egy kis időm, vettem hát bagóért egy füstölt lazacot. Az óriási lazacot akkurátusan befóliázták, de figyelmeztettek, hogy utazáskor nem árt, ha hidegen tartom. Könnyű azt mondani. Londoni kiadóm szerencsére frigóbáros luxusszállóban foglaltatott nekem szobát. A szállodába érkezve az a benyomásom támadt, hogy egy Pekingi nagykövetségen vagyok a bokszerlázadás idején. A hallban egész családok táboroztak, pokrócba burkolózott utazók aludtak a poggyászukon... Mi van itt, kérdem, a személyzet csupa indiai, plusz egy-két maláj. Közlik velem, hogy ez a nagy szálloda pont az előző nap vezetett be egy új számítógépes rendszert, ami beüzemelési problémák miatt két órája felmondta a szolgálatot. Nem tudni, melyik szoba szabad és melyik foglalt. Várni kell. Este felé a számítógép megjavult, és végre sikerült a szobámba jutnom. Már épp aggódni kezdtem a lazacomért, kivettem hát a bőröndből, és megkerestem a frigóbárt. A normális szállodák frigóbárja általában két sört, két üveg ásványvizet, egypár minipalackot, némi gyümölcslevet és két zacskó sós mogyorót tartalmaz. Az itteni hatalmas hűtőszekrényben viszont legalább ötven üveg volt a whiskytől kezdve a ginen, a Drambuien és a Courvoisiern keresztül a Grand Marnierig és a Calvadosig, továbbá nyolc palack Perrier, két Vitelloise és két Evian, három közepes méretű pezsgő, több doboz Stout és Pale Ale, holland és német sörök, olasz és francia fehérborok, sós mogyoró, ropi, mandula, csoki és Alka Seltzer. A lazac sehova se fért. Kihúztam két jókora fiókot, belepakoltam az egész frigóbárt, a lazacot a hűtőbe raktam, és már meg is feledkeztem az egészről. Amikor másnap négykor vissza érkeztem a szobámba, a lazacot az asztalon találtam, a frigóbárt pedig színültig újratöltve minden földi jóval. Kihúztam a fiókokat, és megállapítottam, hogy az előző nap beléjük rámolt holmi érintetlen. Letelefonáltam a portára, és megkértem, szóljanak az emeleti személyzetnek, hogy nem azért volt üres a hűtőszekrényem, mert mindent elfogyasztottam, hanem a lazac miatt. Azt felelték, hogy be kell táplálniuk ezt az információt a központi számítógépbe, már csak azért is, mert a személyzet nagy része nem tud angolul, és nem tud figyelembe venni szóbeli kéréseket, csak Basic nyelven kapott instrukciókra hallgat. Megint kihúztam két fiókot, és átraktam beléjük a frigóbár új tartalmát, a hűtőben pedig ismét elhelyeztem a lazacomat. Másnap négykor a lazac újfent ott volt az asztalon, és már gyanúsan szaglott. A hűtőben hemzsegtek a mindenféle méretű palackok, a négy fiók pedig olyan volt, mint valami titkos italmérés páncél szekrénye az amerikai szesztilalom idején. Felhívtam a portát, azt mondták, hogy a számítógép már megint elromlott. Becsöngettem egy kontyos férfit, és magyarázkodni kezdtem, de az illető semmilyen nyelven sem értett, csak a magáén. Később egy antropológus kollégámtól tudtam meg, hogy ez a dialektus kizárólag Kefirisztánban járta még azokban az időkben, amikor Nagy Sándor nőül vette Róxanét. Következő reggel lementem, hogy aláírjam a számlát. Horribilis összegről szólt. Két és fél nap leforgása alatt elfogyasztottam, úgymond, néhány hektoliter Veuve Clicquott, tíz liternyi különféle – részben nagyon ritka márkájú – whiskyt, nyolc liter gint, huszonöt liter Perriert, illetve Eviant, valamint néhány üveg San Pellegrinót, annyi gyümölcslevet, amennyiből minden UNICEF segélyre szoruló kisdedet életben lehetne tartani, és annyi mandulát, diót és mogyorót, amennyitől még "A nagy zabálás" főszereplőit vizsgáló halottkém is elhányná magát. Magyarázkodni próbáltam, de azalkalmazott rám mosolygott a bételrágástól fekete fogaival, és közölte, hogy ez van a számítógépben. Mire én szidni kezdtem a számítógép mamáját, mire ők hoztak egy papayát. A kiadóm most dühöng, leparazitáz. A lazac ehetetlen. A fiaim azt mondták, ne igyak annyit.

Hogyan ne beszélgessünk a fociról

Azért nem szeretem a szurkolót, mert furcsa jellem: nem érti, hogy hogy te nem vagy szurkoló, és csak azért is úgy beszélget veled, mintha mégis az volnál. Mondok egy példát, hogy érthetőbb legyen. Én, ugye, fuvolázni szoktam. Egyre pocsékabbul, hogy Luciano Berio egyik nyilvános kijelentését idézzem, és bizony jólesik az embernek, hogy így figyelnek rá a Nagy Mesterek. Tegyük fel, hogy vonaton utazom, és szóba akarok elegyedni a szemközt ülő úrral, ezért egyszer csak azt kérdezem tőle:
– Hallotta Frans Brüggen legutóbbi CD-jét?
– Pardon: kinek a mijét?
– Hát a Pavane Lachrymé-t. Az elején szerintem túlzásba viszi a lassítást.
– Bocsánat, nem értem.
– Van Eyckről beszélek, na. – (Szótagolva.) – Blockflöte.
– Tetszik tudni, én... Az vonós hangszer?
– Aha, értem már, szóval maga nem...
– Én nem.
– Furcsa. Na de azt tudja-e, hogy egy kézi gyártású Coolsmára három évet kell várni? Akkor már jobb egy ébenfa Moeck. Az a legjobb, legalábbis a bolti forgalomban. Gazzellonitól tudom, hogy szerinte is. Mondja, maga el szokott jutni a Derdre Doen Daphne D’Over ötödik variációjáig?
– Én tulajdonképpen csak Parmáig megyek...
– Ja, értem, szóval maga nem C-ben, hanem F-ben szokott játszani. Hálásabb is úgy. Képzelje, felfedeztem, hogy van egy olyan Loeillet-szonáta, ami...
– Ki az a Löjjé?
– Kíváncsi volnék, hogy áll a Telemann-fantáziákkal. Boldogul velük? Csak nem német billentyűzetet használ?
– Nézze, a németekkel szerintem az a helyzet, hogy na jó, a BMW, az egy szuper kocsi, és hát le a kalappal, de azért...
– Értem. Akkor a barokk billentyűzetet használja. Helyes. Tudja, a Saint Martin in the Fields...
Nem tudom, sikerült-e érzékeltetnem, miről van szó. Az olvasó talán megérti, hogy szerencsétlen útitársam miért csimpaszkodik bele ezek után a vészfékbe. De ugyanígy megy ez a szurkolókkal is. A taxisofőr különösen nehéz eset:
– Látta Viallit?
– Nem, biztos épp házon kívül voltam.
– De a ma esti meccset csak megnézi?
– Nem, ma a Metafizika utolsó könyvével kell foglalkoznom, tudja, a Sztageiritával.
– Helyes, nézze csak meg, kíváncsi vagyok. Szerintem lehet, hogy Van Basten az ‘1990-es évek Maradonája. Maga szerint is? Azért persze Hagira is jó lesz figyelni.
És így tovább, mint aki a falnak beszél. Nem mintha nem érdekelné, hogy nem érdekel. Csak nem fér a fejébe, hogyhogy van, akit nem érdekel. Ezt akkor sem értené, ha három szemem volna, és két antenna állna ki a zöld pikkelyes nyakszirtemből. Fogalma sincs, mit jelent a Lehetséges Világok különbözősége, sokfélesége és össze hasonlíthatatlansága.

Az értelmezés nem fordítás

A fordítás nyelvészeti aspektusaival foglalkozó tanulmányában Jakobson a fordítás három típusát különböztette meg: a nyelven belülit, nyelvek közöttit és szemiotikai rendszerek közöttit. Akkor beszélünk nyelvek közötti fordításról, amikor egyik nyelvről a másikra fordítanak egy szöveget, vagyis az „nyelvi jelek értelmezése valamilyen más nyelv segítségével” (ez lenne a tulajdonképpeni fordítás). A szemiotikai rendszerek közötti fordítás (amely a felvetés leginnovatívabb része) „nyelvi jelek értelmezése nem nyelvi jelrendszerek jelei segítségével”, tehát mikor például egy regényt „lefordítanak” egy filmre, vagy egy mesét balettra. Ne feledjük, hogy Jakobson azt is javasolta, hogy ezt a fajta fordítást nevezzük átalakításnak (transmutation), a terminus pedig elgondolkodtató – erre a pontra még később visszatérünk. Ám előbb Jakobson a nyelven belüli fordítást, avagy átfogalmazást (rewording) említi, amely nem más, mint „nyelvi jelek értelmezése ugyanazon nyelv más jelei segítségével”. Ez a hármas felosztás jó néhány újabb megkülönböztetés számára utat nyit. Ahogyan beszélhetünk átfogalmazásról egy természetes nyelv esetében, különbözõ formákban létezik (és ez esetben arewording metafora lenne) más szemiotikai rendszereknél is, például, ha másik hangnembe transzponálunk egy zeneművet. Az átalakítás kapcsán Jakobson arra gondolt, amikor egy verbális szöveget viszünk át egy másik szemiotikai rendszerbe (egy 1960-as szövegben is felhozott példák: az Üvöltõ szelek film adaptációja, egy középkori legenda tolmácsolása egy freskón keresztül, Mallarmé művének, az Egy faun délutánjának átalakítása baletté, sőt még az Odüsszeiáé is képregénnyé); de nem vett figyelembe a verbális nyelvtõl különböző rendszerek közötti átalakításokat, mint például Debussy Egy faun délutánja című művének balett változatát, egy kiállítás néhány képének interpretálását az Egy kiállítás képei című zeneművel, vagy egyenesen egy festmény szóbeli változatát (ekphraszisz). De nem ez a legfontosabb probléma. Jakobson háromszor használta a fordítás három fajtájának meghatározásához az értelmezés szót – nem is tehetett másként az a nyelvész, aki bár a strukturalista tradícióhoz kapcsolódott, elsőként fedezte fel a peirce-i fogalmak termékenységét. Így ez a meghatározás félreértést okozhat. Ha a fordítás mindhárom típusa értelmezés, vajon Jakobson nem azt akarta mondani, hogy a fordítás három típusa az értelmezés három típusának felel meg, tehát a fordítás az értelmezés nemének egyik faja? Ez tűnik a legnyilvánvalóbb megoldásnak, s annak lenne betudható a fordítás kifejezés állandó használata, hogy ezeket a megjegyzéseket egy On Translation című tanulmány kötetbe írta, s az volt a fontos számára, hogy megkülönböztesse a fordítás különböző fajtáit, hallgatólagosan odaértve, hogy mindegyikük az értelmezés egy formája.

Hogyan írjunk szakdolgozatot

Az egyetem valamikor elit intézmény volt. Csak diplomás szülők gyermekei látogatták. Egy-egy kivételtől eltekintve, aki tanult, minden idejével maga rendelkezett. Az egyetemet arra találták ki, hogy nyugodtan végezzék, kis időt tanulásra, kicsit pedig „egészséges”„ egyetemi szórakozásokra, avagy képviseleti szervezetekben való tevékenységre fordítva. Az órákon lenyűgöző előadások hangzottak el, azután az érdeklődőbb diákok – tíz, legfeljebb tizenöt főből álló szemináriumi csoportokban – félrevonultak a professzorokkal és a tanársegédekkel. Még ma is sok olyan amerikai egyetem van, ahol egy évfolyam létszáma sohasem haladja meg a tíz-tizenöt főt, akik persze bőkezűen fizetnek és jogukban áll bármikor „használni” az oktatót, ha eszme cserét kívánnak folytatni vele. Az olyan egyetemeken, mint az oxfordi, van egy tanár, az úgynevezett tutor, aki egy kis csoport, előfordulhat, hogy évente mindössze egy-két diák kutatási témájával foglalkozik, és napról napra követi a munkájukat.
Ha a helyzet Olaszországban is ilyen volna, nem lenne szükség e könyv megírására, bár néhány tanácsát bizonyára a fent megrajzolt „ideális” diák is megszívlelhetné. A mai olasz egyetem azonban tömegegyetem. A diákok különböző társadalmi osztályokból és középiskolákból érkeznek, olykor filozófiára vagy klasszika-filológiára iratkoznak be műszaki középiskola után, ahol soha nem tanultak görögül, s talán még latinul sem. És igaz ugyan, hogy sok olyan tevékenység van, amihez nem kell a latin, ám azok számára, akik filozófiát vagy irodalmat tanulnak, elengedhetetlen. Egyes szakokra több ezer hallgató jár. A professzor jó, ha harmincat ismer közülük valamennyire, azokat, akik gyakrabban járnak az órájára, s munkatársai: ösztöndíjasok, szerződésesek, gyakorlatvezetők segítségével talán még további százat sikerül közülük valamiféle munkára bírnia. Ezek közül sokan jómódúak, művelt családban, élénk kulturális közegben nőttek fel, megengedhetik maguknak, hogy tanulmányutakra, művészeti és színházi fesztiválokra és külföldre járjanak. De ott vannak a többiek.
Azok, akik esetleg dolgoznak és napjaikat olyan tízezer lakosú városkák anyakönyvi hivatalaiban töltik, amelyekben legfeljebb kis papír– és könyv kereskedések találhatók. Azok, akik az egyetemben csalódván a politikai tevékenységet választották, s másfajta képzésben részesülnek, de előbb-utóbb engedniük kell a szakdolgozat írás kényszerének, azok a nagyon szegény hallgatók, akik úgy választják ki a vizsgákat, hogy közben a kötelező olvasmányok árát számolgatják, s azt mondják „ez tizenkétezer lírás vizsga”, két kiegészítő tantárgy közül pedig azt választják, amelyik olcsóbb.
Azok, akik néha elmennek az órákra, alig találnak helyet a zsúfolt teremben, óra végén beszélni szeretnének a tanárral, de legalább harmincan állnak előttük, nekik meg az állomásra kell sietniük, mert nem tudják kifizetni a szállodát. Azok, akiknek soha senki nem mondta meg, hogyan és melyik könyvtárban keressék a könyveket, akik sokszor nem tudják, hogy városuk könyvtárában is megtalálhatnának bizonyos könyveket, vagy nem tudják, hogyan kell kölcsönzőjegyet kérni. Ebben a könyvben főleg nekik szeretnék hasznos tanácsokat adni. Valamint egyetemre készülő közép iskolásoknak, akik meg akarják érteni a szakdolgozat írás alkímiáját. Könyvünk legalább két dolgot szeretne sugallni valamennyiüknek
– Akkor is lehet színvonalas szakdolgozatot írni, ha az ember régebbi vagy újabb keletű hátrányok miatt nehéz helyzetben van;
– A szakdolgozatírást felhasználhatjuk arra, még ha egyetemi tanulmányaink többi része kiábrándulást vagy frusztrációt okozott is, hogy újra felfedezzük a tanulás pozitív, előremutató értékét, s ne ismeretek felhalmozásának tekintsük, hanem a tapasztalatok kritikus feldolgozásának, egy a jövőben is hasznos képesség megszerzésének, amely lehetővé teszi a problémák felismerését, módszeres megoldását és a kommunikáció elfogadott szabályainak megfelelő kifejtését.
2. Mindezek után szeretném tisztázni, hogy ez a könyv nem azt kívánja elmagyarázni, „hogyan kell tudományos kutatást végezni”, s nem is a tanulás értékéről szóló elméleti-kritikai eszme futtatásnak készült. Csupán észrevételeket közöl arra vonatkozóan, hogyan juthatunk el a vizsga bizottságig egy törvény által előírt, meghatározott számú gépelt oldalt tartalmazó fizikai objektummal, amelynek feltételezhetően van némi köze ahhoz a tudomány ághoz, amelyből diplomát kapunk, s amely nem taszítja bírálónkat a fájdalmas elképedés állapotába. Szeretném tisztázni, hogy ez a könyv nem fogja megmondani, mit kell beleírni a szakdolgozatba. Az a maguk dolga marad. A könyv azt fogja elmondani 1. mit értünk szakdolgozaton, 2. hogyan válasszunk témát, s hogy osszuk be az időt, 3. hogyan végezzünk bibliográfiai kutatást, 4. hogy rendszerezzük a megtalált anyagot, 5. milyen legyen a dolgozat formája. És fatális módon, épp az utóbbi lesz a legfontosabb, noha az tűnik legkevésbé annak: mégpedig azért, mert ez az egyetlen téma, amelyhez meglehetősen pontos szabályok állnak rendelkezésünkre.
3. Ebben a könyvben a humán szakokon készítendő szakdolgozatokról szólunk. Mivel az irodalom és a filozófia terén vannak tapasztalataim, természetes, hogy a példák legnagyobb része az irodalom és a filozófia szakon tanulmányozott témákra vonatkozik. A könyvben javasolt irányelvek azonban – a lehetőségeken belül – általában minden társadalomtudományi, tanári és jogi karon írandó szakdolgozatra érvényesek. Ha a szakdolgozat történeti vagy általános elméleti, nem pedig kísérleti és alkalmazott témát tárgyal, a modellnek az építész-, a közgazdasági, a kereskedelmi és néhány természettudományi karon is működnie kell. De ne bízzanak túlságosan meg benne.
4. Épp a könyv nyomdai munkálatai közben folyik a vita az egyetemi reformról, és a két vagy három szintű diplomát emlegetik. Felmerülhet a kérdés, a reform gyökeresen megváltoztatja-e majd a szakdolgozat fogalmát. Nos, ha bevezetik a több fokozatú diplomát, és ha mi is a külföldi országok nagy részében alkalmazott modellt fogjuk követni, akkor az első fejezetben (1.1.) leírt helyzet alakul ki. Azaz lesznek Képesítő (vagyis első szintű) és Doktori (vagyis második szintű) szakdolgozatok. A könyvünkben leírt szabályok mindkettőre érvényesek, a kétfajta dolgozat közötti különbségeket jelezzük. Úgy véljük tehát, hogy amit a következő oldalakon elmondunk, az reform esetén is érvényes lesz, különösen ha annak bevezetését hosszú átmeneti időszak előzi meg.
5. Cesare Segre elolvasta a kéziratot, és adott néhány tanácsot. Sokat felhasználtam közülük, több esetben azonban ragaszkodtam a saját álláspontomhoz, ezért ő nem felelős a végeredményért. Természetesen mindent szívből köszönök neki.
6. Egy utolsó figyelmeztetés. Az itt következő értekezés nyilvánvalóan egyaránt vonatkozik hím és nőnemű hallgatókra, valamint tanárokra és tanárnőkre. Mivel az olasz nyelvben nincsenek olyan semleges kifejezések, amelyek mindkét nemre egyaránt használhatóak az amerikaiak egyre inkább a „person” szót alkalmazzák, de nevetséges volna ha nem így.

Miért kell szakdolgozatot írni?

A szakdolgozat géppel írt szöveg, hossza általában száztól négyszáz oldalig terjed, s a diák azon tudományágat érintő valamely kérdést tárgyal benne, amelyből diplomát kíván szerezni. Az olasz törvények értelmében a szakdolgozat nélkülözhetetlen a diploma elnyeréséhez. A hallgató, miután összes vizsgáját letette, bemutatja szakdolgozatát a vizsga bizottságnak, amely meghallgatja a referens (vagyis a szakdolgozat elkészítését irányító tanár) és a korreferens (vagy korreferensek) véleményét, akik néhány ellenvetéssel is szembesítik a jelöltet. Vita keletkezik, amelyben a bizottság többi tagja is részt vesz. A referensek szavaiból, amelyek szavatolják a dolgozat minőségét, vagy rávilágítanak hibáira, véleményezik, valamint annak alapján, hogy a jelölt hogyan tudta megvédeni írásban kifejtett véleményét, megszületik a bizottság ítélete. A vizsgák érdemjegyeinek átlagát is figyelembe véve, a bizottság megállapítja a szakdolgozat osztályzatát, amely hatvanhattól száztíz pontig terjedhet, érdemesíthetik külön dicséretre és megjelenésre méltónak. Legalábbis ezt a szabályt követik csaknem valamennyi humán karon.
Leírtuk már a dolgozat „külső” jellemzőit és a hozzá kapcsolódó ceremóniát, de természetéről még nem sokat mondtunk. Mindenekelőtt arról, vajon az olasz egyetemeken miért a diploma előfeltétele a szakdolgozat? Hisz a külföldi egyetemek többségén ez nem így van. Néhol a diplomának különböző szintjei vannak, amelyeket szakdolgozat nélkül is el lehet érni. Más országokban van egy nagyjából a mi diplománknak megfelelő első szint, amely azonban nem jogosít fel a „doktori” címre, s amelyet vagy vizsgákkal, vagy egy szerényebb dolgozat megírásával lehet elérni. Vannak egyetemek, ahol a különböző szintű doktori fokozatok különböző nehézségű dolgozatokat igényelnek... Általában azonban a dolgozat egy bizonyos magasabb diploma, a „ doktorátus „megszerzésének előfeltétele, s csak azok írják meg, akik tudományos kutatókká akarnak válni, specializálódni. A doktori címnek különböző elnevezései vannak, mi azonban mostantól kezdve a nemzetközileg általánosan elfogadott: PhD rövidítéssel jelöljük, jelentése: Philosophy Doctor, vagyis filozófiai tudományok doktora, de a szociológustól a görög nyelv professzoráig mindenki használhatja, aki humán tárgyban szerzett doktori címet; a nem humán szakterületeken más rövidítéseket használnak, pl. az MD-t, Medicine Doctor az orvostudományok doktora.
A PhD mellett azonban van egy olyan doktorátus, amely nagyon hasonlít a mi diplománkhoz, és amelyet ezentúl a Képesítő szóval jelölünk. A különböző Képesítő diplomák egy szakma gyakorlására jogosítanak fel, a PhD ezzel szemben akadémiai tevékenységre. Ez azt jelenti, hogy akinek PhD-je van, az csaknem mindig az egyetemi pályát választja. Az ilyen jellegű egyetemeken a szakdolgozat mindig a PhD cím megszerzésére irányul, tehát doktori disszertáció, hátterében pedig eredeti kutató munka áll, amely azt bizonyítja, hogy a jelölt olyan tudós, aki képes önálló eredményeket elérni a választott tudományágban. Tény azonban, hogy az ilyen szakdolgozatot nem huszonkét évesen írják, hanem előre haladottabb korban, sőt néha 40-50 évesen, bár nyilvánvalóan vannak nagyon fiatal PhD-k is. Miért vesz ez annyi időt igénybe? Mert valóban eredeti kutatásról van szó, vagyis pontosan kell tudni, hogy mit mondtak ugyanarról a témáról más tudósok, de legfőképpen „fel kell fedezni” valamit, amit más még nem mondott. Amikor „felfedezésről” beszélünk, különösen humán szakterületeken, nem olyan sorsdöntő dolgokra gondolunk, mint a maghasadás, a relativitáselmélet vagy egy rák elleni gyógyszer. A felfedezések ennél szerényebbek is lehetnek, „tudományos” eredménynek tekinthető egy ókori szöveg új olvasatának és értelmezésének kidolgozása, egy olyan kézirat felfedezése, amely új megvilágításba helyezi egy szerző életrajzát, korábbi tanulmányok újraolvasása és újra rendszerezése, ami a más szövegekben elszórtan előforduló gondolatok tovább fejlesztését és újra rendszerezését eredményezi. Mindenesetre a kutatónak olyan munkát kell végeznie, amit elméletileg a téma többi szakértője sem hagyhat figyelmen kívül, mert valami merőben újat tartalmaz.
Ilyen az olasz módra készült szakdolgozat is? Nem feltétlenül. Mivel általában huszonkét-huszonnégy éves korban írják, amikor még egyetemi vizsgákat is kell tenni, a szakdolgozattól nem várhatjuk el egy hosszú, átgondolt munka eredményeit, nem lehet a tökéletes érettség próbája. Előfordulhat, hogy kivételesen tehetséges hallgatók tollából születnek valódi PhD dolgozatok, legtöbben viszont nem érik el ezt a színvonalat. És az egyetem sem követeli meg mindenáron. Lehet jó szakdolgozat az is, amely nem kutatómunka eredménye, hanem kompiláció.
Egy össze ollózott szakdolgozattal a hallgató egyszerűen azt bizonyítja, hogy kritikus szemmel tanulmányozta a létező szakirodalom túlnyomó részét (vagyis a témáról megjelent írásokat), képes volt arra, hogy ezeket világosan összefoglalja, megpróbált kapcsolatot teremteni a különböző nézőpontok között, s ezáltal értelmes, átfogó képet vázolt föl, amely fontos információkkal szolgálhat olyan szakemberek számára is, akik az adott kérdéssel még soha nem foglalkoztak elmélyülten. Ez hát az első útmutatás: a szakdolgozat lehet kompiláció vagy kutatás eredménye; „Képesítő” vagy „PhD” dolgozat. A kutatáson alapuló szakdolgozat elkészítése mindig hosszabb, fáradságosabb, munkaigényesebb. A kompilált szakdolgozat elkészítése is lehet hosszas és fáradalmas, vannak olyan kompilációk, amelyek több év alatt készültek el, de általában rövidebb ideig tart és kisebb kockázattal jár. Azt sem állítja senki, hogy aki kompilált szakdolgozatot ír, elzárja maga előtt a kutatás útját. A kompiláció bizonyíthatja a fiatal kutató komolyságát is, aki mielőtt ténylegesen hozzáfogna a kutatáshoz, bizonyos dolgokat hiteles adatok gyűjtésével kíván tisztázni.
Ezzel ellentétben vannak olyan szakdolgozatok, amelyek azt a látszatot keltik, mintha kutatáson alapulnának, valójában azonban kapkodva készült, gyenge írások, bosszantják az olvasót és egyáltalán nem válnak készítőjük dicsőségére. A kompilált és a kutatáson alapuló szakdolgozat közötti választás tehát a jelölt érettségén és munkaképességén múlik. Sajnálatos módon, a dolog gyakran anyagi tényezőtől is függ, mert kétségtelen, hogy egy dolgozó diáknak kevesebb ideje, energiája és sokszor kevesebb pénze van arra, hogy hosszas kutatásokat folytasson amelyek általában ritka és drága könyvek megvételét, külföldi központok vagy könyvtárak látogatását igénylik.
Sajnos ebben a könyvben nem tudunk anyagi vonatkozású tanácsokkal szolgálni. A kutatás nemrég még az egész világon a gazdag diákok kiváltsága volt. Azt sem lehet mondani, hogy az utazási és egyéb ösztöndíjak, a külföldi egyetemi tanulmányokra fordított pénz összegek mindenki számára megoldhatnák a kérdést. Az ideális egy olyan igazságosabb társadalom volna, amelyben az állam munkaként díjazná a tanulást, amelyben anyagilag is jutalmaznák azt, akinek igazi elhivatottsága van a tanuláshoz, és amelyben nem feltétlenül lenne szükséges egy „papírdarab” ahhoz, hogy az ember állást találjon, előbbre jusson, vagy másokat van szó, vagyis pontosan kell tudni, hogy mit mondtak ugyanarról a témáról más tudósok, de legfőképpen „fel kell fedezni” valamit, amit más még nem mondott. Amikor „felfedezésről” beszélünk, különösen humán szakterületeken, nem olyan sorsdöntő dolgokra gondolunk, mint a maghasadás, a relativitáselmélet vagy egy rák elleni gyógyszer. A felfedezések ennél szerényebbek is lehetnek, „tudományos” eredménynek tekinthető egy ókori szöveg új olvasatának és értelmezésének kidolgozása, egy olyan kézirat felfedezése, amely új megvilágításba helyezi egy szerző életrajzát, korábbi tanulmányok újraolvasása és újrarendszerezése, ami a más szövegekben elszórtan előforduló gondolatok tovább fejlesztését és újra rendszerezését eredményezi. Mindenesetre a kutatónak olyan munkát kell végeznie, amit elméletileg a téma többi szakértője sem hagyhat figyelmen kívül, mert valami merőben újat tartalmaz.
Ilyen az olasz módra készült szakdolgozat is? Nem feltétlenül. Mivel általában huszonkét-huszonnégy éves korban írják, amikor még egyetemi vizsgákat is kell tenni, a szakdolgozattól nem várhatjuk el egy hosszú, átgondolt munka eredményeit, nem lehet a tökéletes érettség próbája. Előfordulhat, hogy kivételesen tehetséges hallgatók tollából születnek valódi PhD dolgozatok, legtöbben viszont nem érik el ezt a színvonalat. És az egyetem sem követeli meg mindenáron. Lehet jó szakdolgozat az is, amely nem kutatómunka eredménye, hanem kompiláció.
Egy össze ollózott szakdolgozattal a hallgató egyszerűen azt bizonyítja, hogy kritikus szemmel tanulmányozta a létező szakirodalom túlnyomó részét, vagyis a témáról megjelent írásokat, képes volt arra, hogy ezeket világosan összefoglalja, megpróbált kapcsolatot teremteni a különböző nézőpontok között, s ezáltal értelmes, átfogó képet vázolt föl, amely fontos információkkal szolgálhat olyan szakemberek számára is, akik az adott kérdéssel még soha nem foglalkoztak elmélyülten.
Ez hát az első útmutatás: a szakdolgozat lehet kompiláció vagy kutatás eredménye; „Képesítő” vagy „PhD” dolgozat. A kutatáson alapuló szakdolgozat elkészítése mindig hosszabb, fáradságosabb, munkaigényesebb. A kompilált szakdolgozat elkészítése is lehet hosszas és fáradalmas, vannak olyan kompilációk, amelyek több év alatt készültek el, de általában rövidebb ideig tart és kisebb kockázattal jár.
Azt sem állítja senki, hogy aki kompilált szakdolgozatot ír, elzárja maga előtt a kutatás útját. A kompiláció bizonyíthatja a fiatal kutató komolyságát is, aki mielőtt ténylegesen hozzáfogna a kutatáshoz, bizonyos dolgokat hiteles adatok gyűjtésével kíván tisztázni. Ezzel ellentétben vannak olyan szakdolgozatok, amelyek azt a látszatot keltik, mintha kutatáson alapulnának, valójában azonban kapkodva készült, gyenge írások, bosszantják az olvasót és egyáltalán nem válnak készítőjük dicsőségére.
A kompilált és a kutatáson alapuló szakdolgozat közötti választás tehát a jelölt érettségén és munkaképességén múlik. Sajnálatos módon, a dolog gyakran anyagi tényezőtől is függ, mert kétségtelen, hogy egy dolgozó diáknak kevesebb ideje, energiája és sokszor kevesebb pénze van arra, hogy hosszas kutatásokat folytasson, amelyek általában ritka és drága könyvek megvételét, külföldi központok vagy könyvtárak látogatását igénylik. Sajnos ebben a könyvben nem tudunk anyagi vonatkozású tanácsokkal szolgálni. A kutatás nemrég még az egész világon a gazdag diákok kiváltsága volt. Azt sem lehet mondani, hogy az utazási és egyéb ösztöndíjak, a külföldi egyetemi tanulmányokra fordított pénzösszegek mindenki számára megoldhatnák a kérdést. Az ideális egy olyan igazságosabb társadalom volna, amelyben az állam munkaként díjazná a tanulást, amelyben anyagilag is jutalmaznák azt, akinek igazi elhivatottsága van a tanuláshoz, és amelyben nem feltétlenül lenne szükséges egy „papírdarab” ahhoz, hogy az ember állást találjon, előbbre jusson, vagy másokat.

A szakdolgozat a diploma megszerzése után?

Legalább két olyan eset van, amikor a szakdolgozat megírása közben szerzett tapasztalatainkat a diploma megszerzése után is kamatoztatni tudjuk. Az első az, hogy a szakdolgozat olyan nagyobb horderejű kutatás kezdetét jelenti, amelyet a következő években folytatunk, természetesen, ha van hozzá kedvünk és lehetőségünk. A másik pedig az, hogy akár egy helyi utazási iroda vezetőjeként is segíthet valakinek a munkájában, ha szakdolgozatot írt „Fermo a Lucia”-tói a „Jegyesekig” címmel. A szakdolgozat-készítés ugyanis azt jelenti, hogy 1. pontosan meg kell határozni a témát; 2. anyagot kell gyűjteni hozzá; 3. az anyagot rendszerezni kell; 4. újra tanulmányozni kell a témát közvetlen forrásokból, az összegyűjtött anyagok fényében; 5. formába kell önteni az addigi észre vételeket; 6. úgy kell fogalmazni, hogy aki olvassa, megértse, mit akartunk mondani, és ha szükséges, megtalálja ugyanazokat a dokumentumokat, hogy ő is foglalkozhassék a témával. Szakdolgozatot írni tehát annyit jelent, hogy az ember megtanulja, hogyan kell rendet tenni saját gondolatai között, s rendszerezni az adatokat: tapasztalatot szerez a módszeres munkáról, vagyis létrehoz egy „tárgyat”, amely lényegét tekintve másoknak is a javára szolgál. Nem is a téma fontos tehát, hanem a magáról a munkáról szerzett tapasztalat. Aki pontos adatokat tudott gyűjteni Manzoni regényének két szövegváltozatáról, az módszeresen össze tudja gyűjteni az utazási iroda számára fontos adatokat is. Ε könyv írójának már tíz különböző témájú könyve jelent meg, de az utolsó kilencet csak azért sikerült elkészítenie, mert gyümölcsöztette az első tapasztalatait, amely szakdolgozatának átdolgozott változata volt. Az első mű nélkül nem tudtam volna megírni a többit, amelyekben még mindig érezhető az első készítésének valamennyi erénye és hibája. Idővel ugyan az ember egyre ügyesebbé válik, hisz egyre több dolgot megismer, de az, hogy hogyan kezeli a már ismert dolgokat, később is attól függ, hogy kezdetben hogyan vette birtokba az akkor még ismeretlen dolgokat.
A szakdolgozatírás végső soron olyan, mint egy memória próba. Az embernek akkor jó a memóriája idős korában, ha nagyon fiatalon edzésben tartotta. Mindegy, hogy a gyakorlás során elsőosztályú foci csapatokat, Carducci költeményeit vagy a római császárok névsorát magolta-e be, Augustustól Romulus Augustulusig. Persze mivel az emlékező tehetség edzéséről van szó, jobb, ha az ember olyan dolgokat tanul meg, amelyek érdeklik, vagy amelyekre szüksége van. Néha azonban a haszontalan dolgok megtanulása is jó gyakorlat. Jobb tehát olyan témáról szakdolgozatot írni, amely tetszik is, de a munkamódszerhez és a megszerzett tapasztalathoz képest a téma mellékes. Részben azért, mert nincs az az ostoba téma, amelyen ne lehetne jól dolgozni. A jó munka eredményeként az ember egy látszólag távoli, periferikus témával kapcsolatban is hasznos következtetésekre juthat. Marx nem politikai gazdaságtanból írt szakdolgozatot, hanem két görög filozófusról, Epi-kuroszról és Demokritoszról. És ez nem „üzemi baleset” volt, Marx talán éppen azért tudta olyan teoretikus erővel végiggondolni a történelmi és közgazdasági kérdéseket, mert a görög filozófusokon tanult meg gondolkodni. Látván sok diákot, akik egy rendkívül igényes, Marxról szóló szakdolgozattal indulnak, majd egy nagy tőkés vállalat személyzeti osztályán végzik, újra meg kell vizsgálni a szakdolgozat hasznosságával, aktualitásával és a témák igényességével kapcsolatos fogalmakat.