"A világon azért vagyunk, hogy otthon legyünk benne valahol mindannyian.." ** -- Tamási Áron

Déli Magyar Krónika

""A természet mindig tökéletes és soha nem szegi meg törvényét.""
-- Leonardo da Vinci --

""Az Isteni erő, aki a kivágott csonkból termőfát tud növeszteni újra, nem hagyja elveszni a népeket sem, akik benne hisznek.""
-- Wass Albert --

""Az igazi természeti törvényeket nem írták könyvekbe és nem őrködnek fölöttük fizetett tisztviselők. Veled, benned és körülötted élnek, és a világ teremtésétől a világ végezetéig változatlanok.""
-- Bíró Csaba --

Teremtsünk meg egy jobb világot - László Ervin

2014.02.15 20:00

 

Teremtsünk meg egy jobb világot.

László Ervin professzor filozófusként egy új világrendet épít, mert rájött, mivel lehetne megmenteni az emberiséget. Több könyvet írt egy világváltó gondolatról, amely megoldaná krízisben lévő Földünk összes problémáját. „Minden megvan ahhoz, hogy egy jobb világot teremtsünk.!. - ” Beszélgetés a professzorral..

       

László Ervin - "Az mára egyértelművé vált, hogy a Föld 7 milliárd embert nem képes eltartani, ha a jelen irányt folytatjuk. – A 2008-as gazdasági válság csak az első kóstoló volt, ezután jönnek még a nagyobb krízisek -- földválság, táplálékválság, vízválság.. De még mindig lehetne alkalmunk változtatni" – hívta fel a figyelmet a professzor.

László Ervin szerint a jelenlegi világgazdaságban egy teljes váltásra, irányváltásra, paradigmaváltásra van szükség ahhoz, hogy elkerüljük a katasztrófát, az összeomlást. A kisebb korrekciók már semmit sem érnek, azok csak olyanok, mintha a „Titanicon javítanánk a turbinákat.” Úgy vélte, van egy felébredési folyamat. Ha viszont ez nem következik be, s tovább zsákmányoljuk ki magunk körül a környezetet, akkor nem a természet pusztul ki, hanem az emberiség.
László Ervin - Kozmikus kapcsolatok című hatalmas sikerű könyvében - a harmadik évezred világképe - bontakozik ki.. László Ervin e kötetében nem kevesebbről értekezik, mint a kozmosz, az anyag, az élet és a halál kérdéseiről. A természetben létező négy erő (gravitáció, elektromágnesesség, a gyenge, és erős atomi kölcsönhatás) mellé odahelyezi az ötödiket: a pszi-mezőt is. A tudat energiái ilyen módon hozzákapcsolódnak a négy materiális erőhöz, s komoly lehetőségeket nyitnak meg az orvostudomány előtt. László Ervin szerint az emberben rejtett holografikus mezők léteznek, amelyek kölcsönhatásba lépnek a külvilággal. Ezek a pszi-mezők hatalmas mennyiségű információt tárolnak, úgy működnek, mint az agy antennái. Ezek nyújtanak segítséget a holisztikus gyógyításhoz. A kötet utószavát író Sági Mária sok segítséget nyújt a Kozmikus kapcsolatok tudományos értelmezéséhez, tanulmánya kiválóan helyezi el László Ervin szintézisét az ezoterikus tudományok sorában. - Filozófiában és a természettudományokban jártas, az új megközelítések iránt fogékony olvasóknak érdemes ajánlani.

- Ön pályája kezdetén zongoramûvészként lépett fel, késôbb pedig különbözô tudományterületeken ténykedett. Ez idô szerint mivel foglalkozik.?.

- Évek óta két területen dolgozom. Az egyik a tudomány és a tudományos világkép: mit tudunk ma a világról a tudomány által, és hogy ezt az ismeretet lehet-e úgy integrálni, hogy belôle értelmes és koherens világkép alakuljon ki. A másik ennek a praktikus része: hogyan viszonyul ehhez az emberiség?. Milyen helyzetben vagyunk?. Mi vár ránk a jövõben, és mit tudunk tenni egy jobb jövõ biztosítása érdekében?. A hetvenes évek elejétõl kezdve foglalkozom ezzel, azóta, hogy a Római Klub közzétette első jelentésemet - a növekedés határairól. A rendszerelméleti kutatásaimat követően, körülbelül tíz éve, egy mezõelméleten kezdtem dolgozni. Ez úgy foglalható össze, hogy egy mezõnek minden pontja kontinuitásban van, és ha bárhol történik valami, annak másutt is hatása van. Például tudjuk, hogy az elemi részecskék, a kvantumok között is ilyen összeköttetések vannak. Ha az egyik részecskén vizsgálnak valamit, a másikra is hatással van. Az ilyen jelenségek engem nagyon izgatnak. Legújabb könyvemben is egy olyan világképet próbálok kidolgozni, amibe ezek a jelenségek is beleférnek.

- A nemrég magyarul is megjelent könyvében /Döntés elött, Bp. l994/ nagyon plasztikusan ír arról, hogy melyek azok az elkerülhetetlennek látszó problémák, amelyekkel szembe kell néznie az egész emberi kultúrának.

- Ott kell kezdenem, hogy az emberiség nem egyenletesen fejlõdik, éppúgy, ahogy bármilyen más fajok, ökológiai vagy biológiai rendszerek sem. Mindig vannak átmeneti szakaszok, ahol aránylag gyors ütemű átalakulás jellemzô, ami vagy sikeres vagy nem. Ha nem sikeres, akkor egy faj kipusztul vagy egy rendszer teljesen átalakul. Ha sikeres, akkor új típusú rendszer áll elõ. Ezek az ugrásszerű fejlõdések manapság már nagyon jól ismertek. Az ember esetében ugyanez történik; ezek az átalakulások okozzák a korszakváltásokat. Miért lényeges ez.?. Az utolsó ilyen nagy változás 300-350 évvel ezelõtt volt, a középkor és az újkor határán. Ennek nyomán egy klasszikus ipari kultúrán alapuló kor következett. Most ez a kor a végéhez közeledik, és egy posztindustriális kor felé haladunk, amit még nem látunk tisztán. De az biztos, hogy ez a kor nem húzza sokáig. Az a feladat áll elôttünk, hogy meg kell változnunk. Az elôtt a döntés elôtt állunk, hogy megvárjuk-e azt a pillanatot, amikor rá leszünk kényszerítve a változásra, és akkor próbáljuk menteni a menthetôt, vagy pedig tekintetbe vesszük az elkövetkezendô 10-20 évet, és megkezdjük azokat az adaptálási folyamatokat, ami a viselkedés, a fogyasztási szokások, a termelés rendszer, stb. átalakításával jár. Egy olyan bolygón élünk, amelyen tulajdonképpen szabad energiaáramlás, és zárt anyagmennyiség van. Ez azt jelenti, hogy energia áramlik be, fôként a Napból, hisz minden élet ezen az energián alapul. Anyag viszont nem megy se ki, se be, azon kívül, hogy egy meteorit idõnként becsapódik, vagy egy szatellitet elveszitünk a világegyetemben. Az ilyen kivételektôl eltekintve mindaz, ami a Föld felszínén van, az itt is marad. Az ipari kor tévedése abban áll - bár ez régebben nem volt nyilvánvaló -, hogy olyan anyagi forrásokat használ fel, amelyek nem felújíthatók ezen a Földön. Olyan energiaforrásokat használunk, amelyek évezredekkel ezelôtt keletkeztek, mint például az olaj, a földgáz vagy a szén. Ez egy ideig megy, de aztán fölborítja az egész rendszer egyensúlyát, hiszen ez egy kényes rendszer. James Lovelock szerint az egész bioszféra egy élõ organizmus, mert úgy regulálja és adaptálja magát állandóan, mint egy élõ organizmus. Ennek az elõnye az, hogy fenntartja magát, hátránya viszont az, hogy határai vannak. Hogy ha ezeket nagyon megzavarjuk, akkor elõbb-utóbb másfajta önregulációt alakít ki. Ez, kozmikus szempontból nézve nem lenne nagy baj, csakhogy másfajta, az emberiség számára kedvezõtlenebb egyensúly alakulna ki. Például egy másik klímarendszer kialakulása esetén megtörténhet, hogy a föld kevesebbet terem, hiszen nem ott esik az esõ, ahol eddig, és nagyobb térségeket fog szárazság sújtani. Akkor pedig nem lehet 7 milliárd embert élelemmel ellátni. Ez csak egy példa. Rengeteg ilyen problémát fel lehet sorolni, de valamennyire érvényes: ennek az egész önfenntartó rendszernek, amibõl az emberiség él, amin a biológiai élet alapul, a terhelése kezd magasabb lenni, mint a teherbírósága. Ez az alapvetõ probléma, és ezért elodázhatatlan a változtatás.

- A különbözô irányból érkezô figyelmeztetések ellenére nem látni a jeleit egy ilyen horderejû változtatás szándékának.

- Akár üzletemberekkel, akár politikusokkal beszél az ember, a válasz hasonló: ha a vállalkozásomat megpróbálom ilyen meggondolások alapján átalakítani, akkor a vetélytársak, a konkurencia fog elõnyhöz jutni. A politikusok hasonló helyzetben vannak, hiszen ha a választóik ezt nem látják be, akkor nem maradhatnak hatalmon. Ezért egymagában egy vezetés nem tud ezen segíteni. Csak akkor történhet valami, ha az emberek zöme nagyobb belátással lesz képes gondolkodni és kicsit képes lesz a jövõbe nézni, hiszen a jövõ már nincs messze. A jövõ most már nagyon közel van. Már most cselekednünk kell ahhoz, hogy amit tervezünk, azt meg is lehessen valósítani. Meg kell értetni az emberekkel, hogy ezen a végsõ ponton a választásuktól függ a jövő, nemcsak attól, hogy mit fogyasztanak, mivel foglalkoznak, milyen véleményt alkotnak, hanem attól is, hogy milyen életmódot folytatnak, milyen politikát támogatnak, milyen kívánságaik vannak. Ezek a dolgok a nézõ, az olvasó, az újságíró és újságok szempontjából döntôek, akárcsak a fogyasztás az üzleti világ szempontjából.Természetesen azt nehéz elképzelni, hogy az emberek maguktól egyszer csak angyalokká válnak és olyan racionálissá, hogy megértik mindezt. Ezért kellene a vezetô üzletemberekkel, menedzserekkel és a politikusokkal közösen ilyen dialógust kezdeni. Ebben rendkívül fontos szerepe van a médiának, a televíziónak, az újságoknak, rádiónak, és mindenkinek, aki közvélemény-formáló.

- A jobb európai napilapok jövedelmeinek is a kétharmada hirdetésekbõl származik. Ilyen gazdasági feltételek mellett hogyan képviselhetô hatékonyan ez a gondolat.?.

- A kérdés az, hogy megvárjuk-e a katasztrófát, vagy pedig képesek vagyunk-e már most a cselekvésre. Az újságok, folyóiratok, televíziós programok stb. gazdasági érdekeltsége nagyon szûkös látóhatárt teremt. Ugyanakkor tudjuk, hogy a piac nagyon jól tud reagálni az értékrendszerek, a kívánságok és a vélemények változására is. Tehát arra reagálnak, ami már van. Esetleg arra is reagálnak, ami éppen kezdõdik, egy olyan trendre, ami már elindult. De az nehezen elképzelhetô, hogy a piac arra reagáljon, ami még nincsen. Ez csak akkor lesz elvárható, ha belátjuk, hogy ez így tovább nem megy, pedig a kanyaron túl kell látnunk. A piac pedig csak annyit lát elôre, amennyi közvetlen elõtte van. Ezért sem a média, sem a politika nem képes pozitív befolyást gyakorolni ebben a helyzetben. A mai tudás alapján nem tudunk eleget tenni annak érdekében, amit a holnap hoz. Ez többek között a nagy problémája a mai menedzsment filozófiának is, amit total-quality menedzsmentnek neveznek, ami arra törekszik, hogy száz százalékosan kielégítse a kliensét. Ám a kliens mai elvárását elégítik ki, és azon nem gondolkoznak, hisz nem tudnak ilyen formában gondolkozni, hogy mi lesz az érdeke, és mit fog elvárni 5 vagy 10 év múlva. A demokratikus politikai rendszerek elôrelátása is rövid távra, 4-5 évre terjed. Nagyon nehéz egy demokráciában elõrelátónak lenni, hiszen a demokrácia arra reagál, amit a démosz, a nép gondol és kér. Itt Thomas Jefferson gondolatát kell idéznem, aki azt mondta, hogy ha úgy érezzük, hogy a nép nem elég mûvelt ahhoz, hogy jól tudjon határozni, akkor a megoldás nem az, hogy elvegyük tõle a hatalmat, hanem mûvelni, tehát informálni kell. Itt egy kulcskérdéshez jutottunk, hiszen létrejött a globális információs rendszer. Természetesen nem mindenki jut hozzá, mert az emberek nagy százaléka olyan szegényen él, hogy nem tud hozzáférni ehhez a technikához. A televízióhoz, meg rádióhoz ugyan már majdnem mindenki hozzáfér, de ezeket csak passzívan nézhetik, ill. hallhatják. A kétirányú kommunikációhoz még aránylag kevés ember fér hozzá, de mégiscsak hozzáfér. Tehát van egy hatalmas eszközünk, amit nem arra használunk, hogy olyan üzeneteket küldjünk, ami az emberek tömeges érdekeit szolgálná. Ezek olyan beszélgetések lennének, mint ez a mostani, amiben azon próbálunk gondolkodni, hogy mit is kellene cselekedni ahhoz, hogy, nemcsak nekünk, hanem a gyerekünknek is még jól menjen a sora.

- Ön azt írja, hogy még a legfelkészültebb és a legtöbb információval rendelkezõ kormányok sem képesek hosszú távú terveket megvalósítani, és hogy a társadalmak kormányozhatatlanná váltak.

- Ezt úgy értem, hogy nemzeti struktúrákban nem lehet kormányozni. Miért nem.?. Mert az összes folyamat, ami meghatározza, hogy mi történik egy nemzetgazdaságon belül, már nemzetközivé vált. Tehát nemzetközi téren kellene a kormányozhatóságot megteremteni. Ma körülbelül 180 tagja van az ENSZ-nek. A tagok 80 százaléka egész kis és szegény ország, melyek még magukat sem tudják kormányozni, nemhogy össze tudnának fogni ahhoz, hogy az egész rendszert valamilyen formában fejlesszék. Az emberiség elért egy szintet, ami túlhaladja a struktúráinkat. Mindenki össze van vagy lehet kapcsolva információval, a piacok teljesen globalizálva vannak, a tõkeáramlások villámsebesen zajlanak a világrészek között, a kormányzás pedig marad a régi nemzeti alapokon. Az ENSZ pedig úgy próbál nemzetközösséget teremteni, hogy összehozza õket a közgyûlésben, ahol mindenki a saját érdekét nézi. Abban a reményben, hogy ha mindenki jól képviseli a saját érdekét, akkor majd másnak is jó lesz. Ezt mondta annakidején Adam Smith is, hogy van egy láthatatlan kéz, amely összehangolja az érdekeket a piacon keresztül. Nos ez még a piac esetében sem mûködik, mert csak akkor mûködne, ha mindenkinek egyforma ereje lenne, azonos tõkével, hatalommal tudna fellépni a piacon. De miután az egyik szereplônek nagyon nagy befolyása van, a másiknak nagyon kicsi, és a nagy befolyással bírók csak a saját érdeküket nézik, akkor azokból a kissebbeknek nem sok hasznuk lesz. Ugyanez történik a politikában is. Ha a nagyhatalmak csak a közvetlen, rövid lejáratú érdekeiket nézik, akkor tulajdonképpen kizárják a szegényebb és a kisebb országokat ebbõl a rendszerbõl. Itt tulajdonképpen vissza kell térnünk Einstein gondolatához, amit ugyan a fizikai fejlõdésrôl mondott, de alkalmazható az emberiségre is. Azt mondta, hogy egy problémát nem tudunk megoldani azzal a gondolkodásmóddal, amiben maga a probléma keletkezett. Neki például az 1900-as évek elején az volt a problémája, hogy a newtoni fizika sok jelenségre nem tudott magyarázatot adni, vagy csak olyan komplikált módon, hogy annak már nem volt értelme. Hasonló helyzetben vagyunk ma is; egy újabb einsteini fordulatra volna szükség, de ezúttal az emberiség kultúrájában.

- Mi vezethet egy ilyen fordulatra.?.

- Nézzünk meg egy tényezõt a sokból, s ez pedig Kína. Kína a maga 1,2 milliárd emberével szeretne bekerülni a nyugati ipari fejlõdés fõvonalába. Ez azt jelenti, hogy Pekingben is annyi ember szeretne autót vezetni, mint mondjuk Párizsban vagy akár Budapesten. Ha erre tényleg sor kerül, és nemcsak Pekingben, akkor az olajkészlet, amit gazdaságosan ki lehetne termelni, 5-10 év alatt elfogyna, s a levegõt annyira megterhelnék a kipufogó gázokkal, hogy jóformán belélegezhetetlen lenne, pedig már most is rossz, noha a legtöbb ember biciklizik. Ehhez még hozzá kell számítanunk, hogy Kína egész gazdasági rendszere szénre van alapozva. Ma Amerika után a világ második legnagyobb széntermelõje, kb. 2020-ra, hogy ha így megy tovább, az elsõ lesz. Akkorra a levegôszennyezés fokozódása, a savas esõ terméscsökkent hatása miatt Kína nem tudja majd lakosságát élelemmel ellátni. Mit csinálunk mi ezen a területen.?. Megpróbálunk nekik annyi tõkét és technológiát eladni, amennyit csak lehet. Sõt, ha olyan technológiánk van, amit itt már nem tudunk eladni, akkor eladjuk nekik. Tehát hozzásegítjük ôket ahhoz, hogy azt a rendszert, amiben mi élünk, széjjelvágják, tönkretegyék. Ez egy példa a sok közül, ami azt mutatja, hogy tulajdonképpen azt a fát vágjuk ki, amin ülünk. Végsôsoron az a sok kívánság, ami ma a világban van, az ilymódon nem fenntartható. Pedig ebbe az irányba megyünk tovább. Amihez még azt is hozzátartozik, hogy hány ember van a világon, és hogy ez mennyire terheli a világot. Ma körülbelül 250 ezer emberrel több születik a világban, mint hal meg, tehát ennyivel növekszik az emberiség naponta. egynegyed millióval, ami azt jelenti, hogy egy évben kilencvenegynéhány millió. Ezt pedig azt jelenti, hogy 30-35 éven belül megduplázódik az emberiség. Ha mindenki úgy élne, mint 50 vagy 100 ezer évvel ezelõtt az elõdeink, akkor ez egész 40-50 milliárd emberig nem jelentene problémát, hiszen annyit tudnánk termelni, és nem zavarnánk a természetet stb. De most nem úgy élünk; az emberek 25 %-a a fejlett országokban, a Nyugat-Európában, Észak-Amerikában, Japánban él. És Kelet-Európa, Dél-Kelet-Ázsia, Dél-Amerika és Közép-Amerika mindig erõsebben ezt az életmódot sajátítja el. Tehát ilymódon nem fogjuk tudni ellátni azt az embertömeget, ami megszületik. Minden ilyen problémára elvileg van megoldás, bár vég nélkül nem lehet növekedni. De e téren nem elég csak a technikai megoldás. Nagy társadalmi és értékrendszeri változások kellenek. Például minden embernek járna két kilowatt energia óránként. Ha ennyit fogyasztanánk, akkor a mai emberiséget el tudnánk látni elektromos energiával. A mai átlagfogyasztás azonban Észak-Amerikában körülbelül 10 kW, Európában 8. Ázsiában 1 kW, Afrikában pedig 0,5 kW alatt van az átlag. Szóval hatalmas különbségek vannak. Addig azonban nem vagyunk hajlandók változtatni, ameddig nem vagyunk rákényszerülve. Félünk a változástól. Félünk attól, hogy ha mi csinálunk valamit, akkor a konkurencia jut elônyhöz, nekünk pedig hátrányunk lesz belõle.

- Elegendő-e a belátás egy új értékrendszer kialakításához.?.

- Olyan helyzetben vagyunk, amire eddig nem volt példa. Az újdonság nem az, hogy válság elõtt állunk, hanem az, hogy milyen dimenziója van ennek a válságnak. Eddig ugyanis mindig lokális válságok voltak. Egyik vagy másik kultúra, társadalom, vagy ökoszisztéma volt válságban. Most a bolygó egész létfenntartási rendszere veszélyeztetve van. Ami azt jelenti, hogy elõször nyilván a szegényebb rétegeket érinti, de még a nagy gazdagsággal bíró népek sem lesznek képesek magukat kivonni a hatása alól. Nem tudunk szigetet képezni, még Európában sem, egy csónakban ülünk, ahogy mondani szokták. Az tévhit, hogy ugyan Afrika majd, de az emberiség megmaradó része talán majd jobban fogja csinálni. A katasztrófák gyorsan terjednek a világban. Új helyzet elõtt állunk, és még nem tudjuk, hogyan reagáljunk rá. A történelembõl ismeretes, hogy a nagy vallási megújulások általában krízispontokon keletkeztek, úgy a kereszténység, mind az iszlám, Buddha fellépése stb.. Tulajdonképpen egy új vallásra lenne szükségünk. De nehéz elképzelni, hogy egy új vallás szülessen. Az utóbbi száz évben volt egy ilyen pszeudo-vallás: a tudomány. Nem az igazi tudomány; az igazi tudomány mindig nyitott és mindig keres és kutat, és mindig képes továbbfejlõdni. Számos vallásos emberrel beszéltem, úgy kereszténnyel, mint zsidóval, és hinduval, legutóbb a Dalai Lámával, és ôk egybehangzóan azt vallják, hogy a vallás lényege - amit a latin neve a religio, a religare is mond: - az összeköttetés, a közösség egy közös tudatban. És ez egy alapvetô emberi vonás, ami nélkül a társadalmat nem lehet elképzelni. Kell, hogy valamiféle közös elgondolás, közös világnézet, közös értékrendszer kösse össze az embereket. Ezt nem lehet felülrõl erõszakolni. A megoldás az, hogy az embereknek maguknak kell rájönniük, hogy vannak mélyebb értékek, amelyek közös értékek. Ez a kommunikáció a lényege a dolognak. Azt nem tudjuk, hogy mi fog történni, amikor az egész emberiség veszélyeztetett. Nem hiszem, hogy egy próféta fog fellépni, inkább abban reménykedem, hogy van egy közös tudat vagy egy közös tudatmezõ és ez képes változni.

- A Tudat forradalma című könyvében azt írja, ha 2012-ig nem történik valami, világkrízis lesz. 2012 van. Lát olyan lépést, amellyel sikerülhet ezt elkerülni.?.

- Már megkezdődött a világkrízis. Kétségtelen, hogy az eurót megmentik a görögök pár hónapra. Nem akarok különösebben pesszimistának látszani, de strukturális problémák vannak. A krízis elkezdődött. A kérdés ma már nem az, el tudjuk-e kerülni, hanem az, mikor tanulunk belőle annyit, hogy nem csak az órát próbáljuk meg visszafordítani azzal együtt, hogy továbbra is azt csináljuk, amit eddig, hanem az, hogy létre tudunk-e hozni valami egész mást, egy transzformált, átalakult rendszert. Egy olyan rendszert, amely megvalósítható, mert megvan hozzá a lehetőségünk, a tudásunk, az energiánk és pénz is van a világon mindenhol, csak fegyverkezésre és terrorizmusra költik, meg más rossz dolgokra vagy egyszerűen tőzsdei spekulációra használják. Szóval minden megvan ahhoz, hogy egy jobb világot tudjunk teremteni, csak a struktúrák, a mostani rendszerek még védik magukat. Ezeket kell fellazítani. Ahhoz viszont, hogy ez megtörténjen, vagyis ezek átalakulhassanak, bizony még mélyebb krízis szükséges.

- Tehát el kell jutni a legvégsőkig, hogy megértse a társadalom, hogy ez nem jó.?. Nem tud hamarabb tanulni.?.

- Tudna, illetve kellene tudnia. A világban nagyon sok ember él, aki már megtanulta ezt, ők gyorsan is haladnak. Nevezhetjük őket kreatívaknak. Így fejlődik ez a másik kultúra, ez az új kultúra. Létezik olyan, hogy békekultúra, a fenntarthatóság kultúrája, a szolidaritás kultúrája, illetve ökológiai kultúra. Ezek mind részei ennek, mind más gondolkodású kultúrák. Ez a jövő irányvonala, amelynek az úgynevezett kritikus masszát el kellene érnie. Ezeknek a kultúráknak össze kell fogniuk, mert a kritikus massza csak attól függ, milyen erősen tud fellépni az új világrend. Egy aránylag kis csoport, ha jól szervezett, jól harmonizál más csoportokkal, a jelentése, az üzenete korszerű, akkor egyedül is meg tudja változtatni a világot.

- Talán azért nem változik ez a jelenlegi struktúra, mert mindenki úgy gondolja, ebben van a pénz, vagyis a zöldhasú hatalma az, ami befolyásolja. Ott van például az olajháború, amely éppen amiatt alakult ki, mert nagyon értékes a fekete arany. Lehetséges, hogy csak az alternatív energiaforrásokban rejlő pénzügyi lehetőséget kellene megismertetni a világ nagy cégeivel és megoldódna a Föld problémája.?. Ha az új energiaforrásokba fektetnének be, ha megfordítanák az üzletpolitikájukat, fellélegezhetne a környezet is. Nagyon sok kis hal kezdeményezése akad meg azon, hogy a nagyok megeszik az új energiákban gondolkodó kis halakat.

- Az alternatív világhoz a technológia már megvan és az energiaforrások is adottak. Nekünk kint Olaszországban, Toscanában van egy olyan berendezésünk, amely teljesen fedezné az energiaszükségletünket, ha kellene és legalább hat hónapra elegendő élelmünk is lenne a kiskertjeinkből. Ezt már felismerték egyesek, de erősebben „rá lehetne állni”. A kérdés az, milyen üzleti szempontból, és milyen üzleti etikával kezdik majd kihasználni. Persze jobb, ha a jó energiát alkalmazzák, mintha a rossz energiát, de ez nem elegendő. Ezt is ki lehet használni azzal a módszerrel, hogy a végén csak egy szűk csoport az, amelyik nagy pénzt szed össze belőle. Az új világhoz kulturális változás kell. A technika egymagában nem tudja megváltoztatni a világot, ha a felhasználók, az emberek gondolkodása nem változik.

- Mi, harmincasok, sem az általános iskolában, sem a gimnáziumban nem tanultunk alternatív megoldásokról. Nem tanítottak semmi használható, kézzelfoghatót arra, hogyan vigyázzunk a Földre és mivel lehetne megmenteni. Ha jól tudom, ez azóta is hiányzik az oktatási rendszerből. Nem az iskolákban, a gyerekeknél kellene ezt elkezdeni vagy a felnőtteknél kellene inkább.?.

- Éppen azon dolgozunk, hogy megpróbáljuk tanítani. Az új kezdeményezésünk egy Világváltási Egyetem, amellyel ott tartunk, hogy épp most fogjuk elnevezni. Valószínűleg Giordano Bruno nevét fogja viselni. Már megvan rá az engedély és az is, hogy egyetemi diplomát adhat. Ez interneten fog működni, így akár százezer hallgató is elsajátíthatja az újfajta gondolkodásmódot. Most mindennap ezen dolgozom, majdnem minden órában, minden percben, hiszen ősszel fog indulni. Megvan hozzá a pénzügyi alap, megvannak a társak és az egész struktúra kész. Az egyetemnek Kaliforniában van a központja, az előadók amerikaiak, mexikóiak, de európaiak is részt vesznek benne természetesen.

- Vagyis szeptembertől az új világváltásról internetes előadásokon bárki tanulhat.?. Ez fantasztikus.!.

- Igen, de nem olyan előadásokat kell elképzelni, mint más egyetemen, hogy a hallgató csak ül, az előadó meg beszél. Nálunk a diák rengeteg információt kap.. Egész potom pénzért mindenki hozzáférhet az új világrend tételeihez és rendes akkreditált egyetemi végzettséget ad. Ezen dolgozunk együtt egy mexikói üzletemberrel, akinek még a neve is azt jelenti, hogy gazdag ember, Carlos Simnek hívják. És nomen est omen, hiszen valóban a világ egyik leggazdagabb emberéről van szó. Olvasta a könyveimet és most elhatározta, hogy az új gondolkodást már a gyerekeknél be kellene vezetni. Ha ez sikerül, a következő lépés a középiskola lesz. Megkeressük azokat az oktatási intézményeket, amelyek vállalják, hogy bevezetik a programot a tanrendjükbe és oktatni fogják. Amelyik lehetőséget ad erre, annak a növendékei egyúttal bekerülnek majd az egyetemre és megkapják hozzá az elismert kreditet. Most éppen arról beszélgetünk, hogy a felsőoktatást is közösen próbáljuk beindítani, hiszen ehhez tőke is kell, ebben pedig ő tud segíteni. Ha minden jól megy, el is indulnak ősszel az első kurzusok. Az összes kurzus 2013. március 21-től lesz elérhető.

- Az nincs már messze. Ha már 2012-ről beszélünk, Ön hogy értelmezi a maják jóslatát a világvégéről? Ha jól értettem, Ön azt vallja, szellemi váltás lesz és nem a materiális világnak lesz vége.

- Ez az év csak egy mérföldkő ahhoz, hogy az emberek megértsék, hogy a világ nem mindig volt olyan, mint most és nem lesz mindig olyan, mint volt. Alapvető változások zajlottak már le a társadalomban, és zajlanak ma is. Azok az általános polgári elképzelések, hogy mindig mindenki pénzt, hatalmat akar és egymást kihasználni, egy szkeptikus gondolkodás talaján születnek. Vannak, akik azt mondják, minden úgy lesz a jövőben is, mint eddig, csak esetleg a technikában lesz jobb, de a társadalomban talán még ennél is rosszabb. Ha belegondolunk, a középkornak alapvetően más mentalitása volt, a kultúráknak, népeknek más felfogásuk volt, mint a maiaknak. Ez magától változott. Ma nem természetes folyamatként alakulhat a világ jobbá, hanem a tudomány segítségével. A tudósoknak kell elkezdeni egy új világképet kibontani és én ezen dolgozom. Az új könyvem, ami most jelenik meg, az új paradigmáról szól. Az interneten már elérhető, megrendelhető. De nem saját magamról szeretnék beszélni, mert nem ez a lényeg, hanem a világhelyzet, amiről sok könyvet írtam. Az új akasa mező egy egyéni, egész más világnézetet ad. Ez nem csak egy speciális mező. Ez a világnak nagyon lényeges része, ami visszavezet ahhoz, hogy az ember újra felfedezzen egy ősi világképet, amely a világ lényegéről szól.

- Azt vettem észre, hogy aki zongorázni tud, az a zenét érti, és aki a zenét érti, az könnyebben megérti a világot is.

- Aki a harmóniát keresi és érzékeny rá, az megérzi a harmóniát a világban, és miután megérzi, keresni is fogja benne. Ő azt is megérzi, amit tulajdonképpen koherenciának nevezünk. A koherencia megfelel a harmóniának a művészetben és a kultúrában. Az emberiség nagy része viszont nagyon inkoherens lett. Akárcsak egy rákos betegnél, elvesztettük az összeköttetést a világgal. Az, aki a művészet és zene miatt érzékeny rá, hamarabb felfogja és saját maga is érzi, micsoda hatalmas gyönyört és kielégülést tud adni, ha valaki koherens a külvilággal és a többi emberrel.

- Szokott még zongorázni otthon?

- Amennyit időm engedi. A problémám az, hogy mivel én profi zongorista voltam, nem tudok csak úgy leülni és kalimpálni kicsit, szeretek hosszabb időt tölteni vele. Remélem, nemsokára a zongorára is szentelhetek időt.

 

László Ervin életútja és munkássága --

-- László Ervin (Budapest, 1932. május 12. –) tudományfilozófus, író, eredetileg zongoraművész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Szakterülete az általános evolúció- és rendszer- elmélet és a tudományfilozófia. Már kilencéves korában, a Vigadóban adta elő első zongoraestjét a Magyar Filharmonikusok közreműködésével, emiatt zenei csodagyereknek tartották. Tizennégy évesen megkapta a Liszt Ferenc Zeneakadémia művészdiplomáját. 1947-ben megkapta a Liszt Ferenc zongora verseny első díját, majd Genfben a nemzetközi zenei versenyén második helyezést ért el. 1948 tavaszán az Amerikai Egyesült Államokba költözött és 1966-ig híres zongoraművészként járta a világot. Mivel utazásai során rengeteg kultúrával ismerkedett meg, felkeltette érdeklődését a tudomány és a filozófia is. Utóbbival először kisgyerekkorában találkozott, amikor nagybátyja Kantról mesélt neki. Utazásai közben a New York-i Columbia Egyetemnek és Társadalomkutatások Új Iskolájának szemeszterei hallgatta. 1959-ben kezdett tanulmányokat írni és 1962-ben a holland Martinus Nijhoff Kiadó könyv alakjában megjelentette ezeket. Első könyve, A társadalmi lényeg, felkeltette az európai és az amerikai filozófusok figyelmét is.
-- Tudományos pályafutása a hatvanas évek elején kezdődött. 1961 és 1966 között a koncertek mellett a Friburgi Egyetem Kelet-európai Kutatási Intézetnek tudományos munkatársaként dolgozott. 1966-ban a Yale Egyetem Filozófiai Karának meghívására visszatért az USA-ba. 1967-ben az Indiana Egyetemen vendégtanárként zenét és esztétikát, az Akron Egyetemen filozófiai tanszékén tanított. 1969-ben New York Állam Egyetemének filozófia tanára volt. Két folyóiratot szerkesztett, a The Journal of Value Inquiry-t és a The Philosophy Forum-ot, ezek mellett rengeteg könyvet írt, így 1970-ben elismerés képpen megkapta a Párizsi: Sorbonne Egyetem bölcsészeti és humanisztikai doktori címet. 1972-ben a Princeton Egyetemen előadásokat tartott a nemzeti kapcsolatokban alkalmazható általános rendszerfilozófiáról. Ekkor kezdett el foglalkozni a biológiai és fizikai fejlődés nézeteit, az emberi és társadalmi fejlődéssel egyesítő elméletével. Ennek eredményeképpen Aurelio Peccei felkérte, hogy a Római Klub számára készítsen egy tervezetet arról, mi legyen a kormányok, közösségek, üzletemberek feladata az 1970-es és 80-as években. Eme óriási munkához százharminc munkatársat kapott a világ számos országából. Egyetemi katedráját ezután felcserélte az ENSZ Továbbképzési és Kutatási Intézetének (United Nations Institure for Training and Research, UNITAR) igazgatói székével. 1977-ben megjelent a Célok az emberiség számára című könyve. 1979-ben ismét az UNITAR számára dolgozott a nemzetközi társadalmi és gazdasági együttműködés programján. Ezzel kapcsolatban összesen 21 kötete jelent meg. 1984-től olaszországi házában, a legtöbb szabadidejében saját elméletei kidolgozásával foglalkozott a természet és társadalom egységességével kapcsolatban. A nyolcvanas években globális problémákról és saját fent említett elméleteiről publikált. László Ervin tagja volt a Római Klubnak, a Nemzetközi Tudományos Akadémiának (International Academy of Science) és a Művészeti és Tudományos Világakadémiának (World Academy of Arts and Science). 1996-ban az Európai Evolúciós Ügyvezetés és Felsőfokú Tudományok Akadémiájának (The Europan Academy of Evolutionary Management and Advanced Studies) rektora, az Európai Kulturális Hatásokat Kutató Társulás (Europan Culture Impact Research Consortium) főtitkára, az UNESCO főigazgatójának tanácsadója és ő alapította a Budapest Klubot. 1999-ben többedmagával közreműködőként szerepelt a Világokon át – Barangolás a metafizika birodalmában sorozat első, Az anyag: káprázat, vagy valóság? című részében. Az epizódban megszólaltatott további személyek Héjjas István, Dúl Antal, Dr. Gelléri Júlia, Paulinyi Tamás és Szepes Mária voltak.... 2002 márciusában a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának és Természettudományi Karának díszdoktora lett... 2006 decemberében László Ervin kiadta a Káoszpont című könyvét, mely a globális felmelegedési válságról szól. Honlapjának állítása szerint kétszer jelölték Nobel-békedíjra, azonban a Nobel-békedíj jelöltjeinek nevét a díjat odaítélő bizottság 50 évig titkosan kezeli, az erre vonatkozó állításoknak nincs hivatalos rangja. 2010-ben a Magyar Tudományos Akadémia Gazdaság- és Jogtudományok Osztályának külső tagja lett. Az akadémiai székfoglaló előadásának címe: "Globális fenntarthatóság rendszerelméleti megvilágításban". A szkeptikusok több alkalommal kritikákat fogalmaztak meg a jelenlegi tudományos paradigmával ütköző kijelentései miatt.