"A világon azért vagyunk, hogy otthon legyünk benne valahol mindannyian.." ** -- Tamási Áron

Déli Magyar Krónika

""A természet mindig tökéletes és soha nem szegi meg törvényét.""
-- Leonardo da Vinci --

""Az Isteni erő, aki a kivágott csonkból termőfát tud növeszteni újra, nem hagyja elveszni a népeket sem, akik benne hisznek.""
-- Wass Albert --

""Az igazi természeti törvényeket nem írták könyvekbe és nem őrködnek fölöttük fizetett tisztviselők. Veled, benned és körülötted élnek, és a világ teremtésétől a világ végezetéig változatlanok.""
-- Bíró Csaba --

Osho a végtelen tudatú mester - Bíró Csaba

2012.12.25 17:11

 

Osho a végtelen tudatú mester.

Osho a világ egyik legnagyobb hatású szellemi tanítója, aki élete során az emberi tudat kibontakoztatásának szinte minden aspektusáról beszélt, lámpást adva a mai lelki kereső kezébe. Osho a tanítását nem intellektuális megértésre, hanem megtapasztalásra alapozta. Nem tartozik egyik tradícióhoz sem: “Én egy teljesen új vallás-tudat kezdete vagyok – mondja -, "Kérlek, ne próbáljatok a múlt vallásaival összekapcsolni, a múlttal már nem érdemes foglalkozni.”

         

Osho bőségesen gazdag élete  

-- Osho (Bhagwan Shree Rajneesh) (1931. december 11. – 1990. január 19.), későbbi közismert nevén: Osho, egy Indiában és az Amerikai Egyesült Államokban élő vallási vezető, egy teljesen újszerű vallási mozgalom megalapítója volt. Osho tanítványainak ezt mondta: “Én egy teljesen új vallás-tudat kezdete vagyok, kérlek, ne próbáljatok a múlt vallásaival összekapcsolni, az teljesen felesleges, a múlttal nem érdemes foglalkozni.”
-- A Szanszkrit: Bhagwan szó jelentése: "Megszentelt". Eredetileg ezt a szót általában a Hindu istenekre használták, mint: Bhagwan Ráma vagy Bhagwan Krisna. Emellett használják olyan személyek jelölésére is, akik gazdag szellemi tudással rendelkeznek. A hindu történelemben ezt a nevet sokszor használták keresztnévként is sok hindu gyerek kapja meg egy isten vagy más spirituális tulajdonság nevét.
-- Osho állítása szerint nevét: William James "Oceanic" szavából képezte, viszont az "Osho" a zen tradícióban a "Szellemi mester" megnevezésére is szolgál, például: "Osho Bodhidharma".Osho jog utódai megpróbálkoztak levédeni az "Osho" nevet, de ennek a jogosultsága kérdéses. Egy olyan név levédése, melyet általánosan használnak több vallásos tradícióban is, nem magától értetődő.
-- Osho az Indiai: Madhya Pradesh nevű megyéjében, Kuchwada településen született: 1931. december 11-én. Már kora gyermek korától önálló, szabad életet élt, próbára téve a vallási, társadalmi és politikai tradíciókat. Mindig azt hangsúlyozta, hogy a tudást az embernek magának kell megtapasztalnia, nem pedig vakon elfogadnia mások tudását és hitét.
-- Osho 21 éves korában történt megvilágosodása után még befejezte egyetemi tanulmányait, majd évekig filozófiát tanított a Jabalpuri egyetemen. Eközben széltében-hosszában bejárta Indiát, nyilvános vitákra hívva az ortodox vallási vezetőket, megkérdőjelezve létjogosultságukat. Rengeteget olvasott; hogy ismereteit gyarapítsa, mindent elolvasott, ami a mai hit- és filozófia rendszerekkel, valamint a mai pszichológiával foglalkozik.
-- Osho 1953. március 21-én, 21 éves korában, saját elmondása szerint, elérte a megvilágosodást. Elbeszélése szerint ez egy teliholdas éjszakán történt, és utána a kertben ült egy bodhi-fa alatt. Az 1960-as években filozófia professzor volt a Jabalpur egyetemen. Ekkoriban kezdett a jóga tanításával és átadásával foglalkozni, s az általa kiválóan ismert filozófiai és vallási művekből egy személyes világnézetet összekovácsolni.
-- Osho az 1960-as évek végén sajátos dinamikus meditációs technikákat kezdett kifejleszteni. A mai embert, mint mondja, annyira leterheli a múlt élettelen hagyományainak súlya és a mai kor rohanó életmódja, hogy csak egy katarzis-technika alkalmazásával képes ellazulni, és a gondolat nélküli meditáció állapotában feloldódni.
-- Osho élete során az emberi tudat kibontakoztatásának szinte minden aspektusáról beszélt, lámpást adva a mai lelki kereső kezébe. Tanítását nem intellektuális megértésre, hanem megtapasztalásra alapozta. Nem tartozik egyik tradícióhoz sem: “Én egy teljesen új vallás-tudat kezdete vagyok: mondja, kérlek, ne próbáljatok a múlttal összekapcsolni, a múlttal nem érdemes foglalkozni.”
-- “Az én üzenetem nem egy doktrína, nem egy filozófia. Az én üzenetem egy bizonyos alkímia, egy tudomány az átalakuláshoz, tehát csak akik készek egójukban meghalni, és újjá születni valami merőben újban, valamiben, amit most el sem tudsz képzelni... Csak annak a kevés embernek lesz bátorsága meghallgatni, mert engem hallgatni veszélyes.”
-- "Ha engem hallgatsz, akkor megtetted az első lépést az újjá születésed felé. Tehát ez nem egy filozófia, amit magadra ölthetsz, mint egy kabátot, s aztán henceghetsz benne. És nem is doktrína, amiben vigaszt találsz gyötrő kérdéseidre. Nem, az én üzenetem nem valami verbális kommunikáció - ennél sokkal kockázatosabb: nem egyéb, mint halál és újjászületés."
-- Az 1960-as évek elején Rajneesh nagyon különleges és újszerű előadásainak hatására egyre több ember szeretett volna a közelébe férkőzni, és állandó közeli tanítványává válni. Lakshmi volt az első, aki – miután a tökéletes bölcsességet és tisztaságot, a végső mestert látta Rajneeshban – megkérte őt, hogy fogadja tanítványává. Lakshmi volt a szellemi megalkotója mindannak, amit ma Bhagwan-, vagy Osho-jelenségnek nevezhetünk.
-- A világ minden tájáról érkeztek tanítványok, barátok, keresők. A számukra tartott előadásokat több mint hatszáz kötetben kiadták, több mint harminc nyelvre lefordították. Az egyetemről, ahol Rajneesh Indiában tanított, csakhamar kitiltották a jóga-foglalkozásai kapcsán napvilágra került szexuális visszaélések, bírósági perek és kábítószer-terjesztés miatt.
-- Rajneesh hírneve egyre nőtt. Ekkoriban cserélte le az Acarya (acsarja: „professzor”) titulust Bhagwanra. Eredetileg ugyan a Maharishi-t („Nagy Látó”) szerette volna használni, de az akkoriban már foglalt volt (Maharisi Mahes jógi használta). Sokak szerint azonban a Bhagwan túlságosan is tiszteletre méltó cím volt az önmagát előléptető, akkor már „szex-guruként” ismert tanítóhoz. Az Indiában történt botrányos események és a bíróság elmarasztaló ítéletének hatására Rajneesh kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba.
-- Amerikában a vagina gurujának hívták. Ő volt a szabad szerelem guruja, akinek a hatalma és mérhetetlen gazdagsága csúcsán: 93 Rolls-Royce állt a rendelkezésére, karjait gyémántokkal kirakott szín aranyból lévő karórák borították, s aki arra biztatta híveit, hogy a legvadabb nemi kicsapongások segítségével keressék a megvilágosodást. Pályafutása során hatalmas lexikális tudás anyagra tett szert.
-- A szegénység spirituális értékeit nyíltan bírálta, gyűlölte és megvetette a nyomort – s életvitele, főleg a kései éveiben, igazán erre vallott. Több magán repülőgépe volt, s lépéseit gépfegyveres kísérők biztosították. Rajneeshpuram néven egy hatalmas város felépítésébe kezdett az USA-ban, mely a felekezetének adott volna otthont.
-- Vállalkozásai több mint: 100 millió dollárt halmoztak fel, szavain királyi hercegek, művészek, zenészek és filmsztárok csüngtek. Szemben azzal, mikor hívei Indiában még a tisztaság narancs színű leplét viselték, az Amerikai Egyesült Államokban az elkeseredett hatalmi harcoktól a zsarolásokig, mérgezésekig, gyilkossági kísérletekig, nemi betegségekig és a közösség széthullásáig mindenben része lehetett.
-- Az ellene folyó négy év megfeszített rendőrségi nyomozás eredményeképpen Rajneesht 1985. október 26-án az USA-beli Charlotte-ban letartóztatták, amikor éppen menekülni próbált Amerikából. Bhagwant 1985-ben Portland-ban tíz évi felfüggesztett börtön büntetésre és 400 000 dollár pénz büntetésre ítélték embercsempészet és ál-házasságkötések, valamint további harmincféle, bizonyított bűncselekmény vádjával.
-- Rajneesh 1985 végén visszatért az indiai: Púnába, s a Bhagwan név helyett a zen-buddhista: Osho címmel szólíttatta magát. Ettől eltekintve változatlanul hirdette tovább a tanait. 1990. január 19-én, 58 éves korában hunyt el, hosszú betegeskedés után. Az általa alapított szervezet vezetését huszonegy tanítványa vette át.
-- Osho 1990. január 19-én elhagyta testét. Tanítása most is virágzik, meditációs módszerei az egyéni kutatás műhelyének fontos kellékei. Poonai asramját ma is keresők ezrei látogatják a világ minden tájáról, hogy részt vegyenek a belső növekedést elősegítő meditációs programokon…

Osho szellemi hatása a világra

-- Osho a huszonegy éves korában történt megvilágosodása után még befejezte egyetemi tanulmányait, majd évekig filozófiát tanított a Jabalpur-i egyetemen. Eközben széltében és hosszában bejárta egész: Indiát, nyilvános vitákra hívva az ortodox vallási vezetőket, megkérdőjelezve létjogosultságukat. Rengeteget olvasott, az indiai tradíciók mellett a nyugati tudomány eredményeiről is.
-- Filozófiáját episztemológiai szempontból nyugati kategóriák szerint leginkább radikálisan szkeptikusnak, relativisztikusnak lehetne besorolni. Alaposan tanulmányozta és ismerte a keleti tanok szinte mindegyikét, bár beszédeiben gyakran következetlenül keverte a tanításokat. Ugyanakkor a nyugati tanításokat részletesen nem ismerte, nem hivatkozott rájuk pontosan, és nem ebben a kategória-rendszerben helyezte el magát.
-- Hatalmas erő és tekintély áradt belőle, szavait kinyilatkoztatásként fogadták a tanítványok – még akkor is, amikor az összeollózott tanok eredményeképpen súlyos ellentmondásokba keveredett önmagával. Tanítását nem intellektuális megértésre, hanem megtapasztalásra alapozta. A legfontosabb értékek az életben szerinte a szeretet, a meditáció és a nevetés, és az emberi élet egyetlen valódi célja az, hogy elérje a szellemi megvilágosodást.
-- Indiában gyakran hívták „szex gurunak”, miután több felkavaró beszédet tartott ortodox közösségekben, a szabad szerelemről és a szabados szexualitásról. Tanításai szerint „a tantrában minden szent, és semmi sem szentségtelen”.
-- Beszédei során több mint: 10 millió szót jegyeztek le, és legalább: 600 könyv jelent meg a nevében hindi és angol nyelveken, melyek többek között: 'Buddha, Krisna, Jézus, Szókratész, Zen' és más mesterek tanításairól, valamint a legkülönfélébb témákról szólnak. Előadásaira a világ minden tájáról érkeztek tanítványok, barátok, útkeresők. A számukra tartott előadásokat több mint hatszáz kötetben adták ki, és több mint harminc nyelvre fordították le.
-- Rengeteget olvasott és tanításaiban sokszor használt szellemes vagy akár vaskos vicceket. Erőteljes szónoki tehetségét használta fel az üzenete továbbítására, viszont folyamatosan emlékeztette követőit arra, hogy beszédeinek egyetlen célja a hallgatóit elindítani a meditáció útján.
-- Bhagwan sokszor szembe helyezkedett a régi vallásokkal, mivel szerinte ezek már alkalmatlanok a felgyorsult, modern élet számára. Mindent megtett azért, hogy a követői ne szervezzenek egy új vallást a tanításaiból a halála után. Mindeközben nem kevesebbet állított magáról, minthogy ő „Isten megtestesülése”.
-- Követői szerint Osho egyedülálló volt abban, hogy több különböző, egymásnak ellentmondó filozófiát is képes volt egyesíteni, mint például az antik görög tanításokat (Epheszoszi Hérakleitosz, Pitagorasz és Szókratész), a keleti filozófiákat (Iszlám, Buddhizmus) és Nietzsche ateizmusát.
-- Véleménye szerint minden vallás valódi volt, amikor a megvilágosodott mesterek megalapították őket (Buddha, Zoroaster, Jézus, Mohamed), és később romlottak el a hivatalos egyházak megjelenésekor. Ez az elképzelése sok teljesen különböző kultúrákból származó követőt eredményezett. Tanításaiban összehozta a nyugati és keleti, az anyagi és szellemi világot, és többször hivatkozott a jövő modern, tudatos emberére úgy, mint „Zorba, a Buddha”.

--------------------------------------------------

A Bölcsesség Könyve - Osho

Első fejezet - A Bölcsesség tudománya

-- A vallás nem tudomány … nem tudomány abban az értelemben, ahogy a fizika, a matematika, a kémia az. Tudomány mégis, mert ez az utolsó tudás: a tudomány szó azt jelenti, tudás. Ha a vallás nem tudomány, mi más lehet? A vallás a legmagasabb szintű tudás, a legtisztább tudás.
-- A hétköznapi értelemben vett tudomány ismeret, nem tudás: a vallás a tudás maga. A hétköznapi értelemben vett tudomány tárgy-irányultságú – megismer, ennél fogva ismeret. A vallás nem, nincs tárgya, semmit sem ismer. A tudás önmaga tudatában van, ahogy a tükör is csak visszatükröz. A vallás végképp mentes minden tartalomtól, így a vallás nem ismeret, hanem tudás.
-- A tudomány alacsonyabb, a vallás magasabb szintű tudás. A vallás a VÉGSŐ FILOZÓFIA: a végső tudás. A kettő közötti különbség nem a szellemben van – a szellem ugyanaz, a tényleges különbség a tisztaság. A tudomány sok sárral keveredett. A vallás a tiszta lényeg, a tiszta illat. A sár eltűnt, a lótusz megjelent. Az utolsó fázisban még a lótusz is eltűnik és csak az illat marad. Ez a tudás három fázisa: a sár, a lótusz, végül az illat.
-- A vallást nem lehet megérteni, mert nincs tárgya - mégis fel lehet fogni. Nem lehet elmagyarázni, de meg lehet tapasztalni. A vallás mibenlétét nem lehet átadni, mert nem lehet információvá egyszerűsíteni, de meg lehet mutatni az utat, az útvonalat felé – ujjak, amelyek a Holdra mutatnak. Nyilvánvalóan az ujjak nem azonosak a Holddal, mégis mutathatnak a Holdra.
-- Atishától származik „Az elme edzésének hét pontja”, melyek ujjak - hét Holdra mutató ujj. Ne hagyd, hogy az ujjak fogva tartsanak, ne válj túlságosan megszállottá. Használd az ujjakat és felejts el őket, nézz arra, amerre az ujjak mutatnak. Ha látod a Holdat, ki törődik az ujjakkal? Ki emlékszik rájuk? Automatikusan lényegtelenné válnak, eltűnnek. Ezért, azok számára, akik megtapasztalták a vallást, valamennyi „szent irat” véglegesen haszontalanná válik, minden módszer lényegtelen lesz. A célba érve az oda vezető út, feledésbe merül.
-- Olyan mester, mint Atisha, ritkaság. Ritka abban az értelemben, hogy három megvilágosodott mester tanította. Előtte és azóta sem történt soha ilyen. Három megvilágosodott mester tanítványának lenni egyszerűen hihetetlen – mert már egy megvilágosodott mester elég. E történet – hogy három megvilágosodott mestertől tanult – jelentősége átalakító. Igaz és történelmi is.
-- Atisha sok-sok évig élt a három mester mellett. Az első Dharmakirti, egy nagyszerű buddhista misztikus. Megtanította neki az elmenélküliséget, ürességet, megtanította neki, hogyan érje el a gondolatnélküliséget, hogyan szabaduljon meg mindentől, ami az elméjében van, hogy tartalommentessé váljon. A második mester Dharmarakshita, egy másik buddhista misztikus, megtanította a szeretetre, az együttérzésre. A harmadik mester Yogin Maitreya, szintúgy buddhista misztikus megtanította annak a művészetére, hogy hogyan vegyük át mások szenvedését, a szívünkbe eresztve azt: CSELEKVŐ SZERETET.
-- Mindez azért történhetett meg, mert mindhárman nagyon jó barátok voltak. Együtt kezdték a keresést, az úton együtt maradtak és mikor megérkeztek még mindig együtt voltak.
-- Atisha Dharmakirti tanítványa lett. Dharmakirti azt mondta neki: „Megtanítom neked az első szabályt, de a másodikért menj Dharmarakshitához és a harmadikért Yogin Maitreyahoz. Ily módon a végső valóság mindhárom arcát megismered, isten három arcát - a háromságot, a TRIMURTI-t. Ebben a formában valamennyi arculatot azon személy által fogod megismerni, aki az adott szempontból a legtökéletesebb”.
-- Ez a három út, amelyen keresztül az emberek elérhetik a legvégsőt. Ha az ürességen keresztül éred el, a másik kettő is a sajátoddá válik, de a te utad mégis az üresség útja lesz – többet fogsz tudni az ürességről, így az ürességen lesz a hangsúly bármit is tanítasz majd.
-- EZ történt Buddha esetében is. O az ürességen keresztül érkezett meg, így az egész tanítása üresség irányult lett. Buddha tanításában nincs isten, mert isten egy gondolat, egy tartalom, egy dolog – isten is valami, és Buddha a valami eldobása által érkezett meg, az által, hogy teljesen kiüresítette az elméjét, így istennek sem volt hely benne, ahogy bármi másnak sem. Az ő útja a tiszta NEGATÍV ÚT.
-- Ugyanez a helyzet Dharmakirtivel. Az üresség tökéletes mestere volt, az üresség páratlan mestere. Amikor Atisha megtanulta hogyan üresedjen ki, mestere azt mondta neki: Jobb lesz neked, ha következő lépésben elmész Dharmarakshitához, mert ő egy teljesen más úton érkezett meg. Épp úgy, ahogy a Mount Everestet is különböző oldalról mászhatod meg, o egy teljesen más úton érkezett meg, az együttérzés útján. Én is megtaníthatom neked ezt, de tudásom erről az útról, csak a céltól való visszapillantás tudása”.
-- „Én az üresség ösvényén érkeztem meg. Ha egyszer megérkeztél a csúcsra, vissza nézhetsz és láthatod valamennyi oda vezető utat, mind beláthatóvá válik. Mégis, követni egy utat, annak minden vonatkozásában, minden részletében, apró részletében egy teljesen más dolog”. Az utakra nézni a hegycsúcsról, vagy egy helikopterből teljesen különböző látványt nyújt - madártávlati kép.
-- Dharmakirti azt mondta: „Ha nem lenne elérhető senki más, megtanítanám neked a másik kettőt is. De ha egy olyan ember, mint Dharmaraksita itt van, a szomszédom, a mellettem lévő barlangban lakik, jobb, ha hozzá mész”.
-- Elsőre üressé kel válni, teljesen üressé, mégsem szabad az ürességhez ragaszkodni, máskülönben soha nem fogod megismerni a vallás pozitív kifejeződését. Az életedből hiányozni fog a költészet, a megosztás öröme, üres maradsz. Lesz egyfajta szabadságod, de a szabadságod csak egy valamitől való szabadság lesz, nem valamiért való szabadság.
-- Hacsak a szabadság nem mindkettő – valamitol való szabadság és valamiért való szabadság együtt – valami hiányzik, a szabadságod szegény lesz. Önmagában, szabadnak lenni valamitol, szegényes formája a szabadságnak. A valódi szabadság akkor kezdődik, amikor szabad tudsz lenni valamiért. Amikor énekled a dalt, táncolsz, ünnepelsz és elkezdesz túlcsordulni. Ez az együttérzés.
-- Az ember, szenvedésben él. Amikor az elme eltűnik, a szenvedés átalakul együttérzéssé. A kínszenvedés azt jelenti, hogy egy koldus vagy, kolduló tálkával; mindenkitől egyre többet és többet kérsz, kihasználsz másokat. A kapcsolataid semmi másról nem szólnak csak a többiek kihasználásáról, fortélyos eszköz mások tulajdonlására, nagyon okos stratégia a dominanciára. Ha a fejedben élsz, szenvedésben, az egész életed erőpolitika; még a szereteted is, a jótetteid, a humanitárius munkád is semmi egyéb, mint erőpolitika. Mélyen belül, él a vágy, hogy mások felett hatalmat gyakorolj.
-- Mikor az elmétől megszabadulsz, ugyanaz az energia, együttérzéssé válik és minden teljesen új fordulatot vesz. Ez már nem koldulás, császárrá válsz, elkezdesz adni. Ekkor mondhatod, hogy van valamid – ami mindig is meg volt, de az elme miatt nem voltál tudatában. Az elméd úgy működött, mint a sötétség körülötted, nem voltál tudatában a benned lévő fénynek.
-- Az elme egy koldus illúzióját hozta létre, miközben egész idő alatt császár voltál. Az elme egy álmot gyártott, a valóságban sohasem volt szükséged semmire. Már minden adott volt. Minden, amire szükséged van, amire csak szükséged lehet már adott.
-- Isten benned van, de az elméd miatt, az elme: álom, vágy, soha nem nézel befele, csak rohansz kifele. Önmagad háttérben tartod, figyelmed pedig a külvilágra irányítod, erre összpontosítasz. Az elme mindig erről szól: a szemeinket a külvilágra függeszteni.
-- Meg kell tanulni a figyelemnek ezt az irányát megváltoztatni: szabadabbá, kevésbé merevvé, plasztikusabbá tenni, hogy befelé tudjon fordulni. Ha egyszer már megláttad ki vagy, a koldus eltűnik. Tulajdonképpen sohasem létezett, csak egy álom volt, egy idea.
-- Az elme hozza létre minden gyötrelmedet. Ha az elme eltűnik, vége a gyötrelemnek - történetesen tele vagy energiával. Az energiának pedig szüksége van a megnyilvánulásra, a megosztásra; szeretne dallá, tánccá, egy ünneppé válni. Ez az együttérzés: elkezdesz megosztani.
-- Az együtt érzést: Atisa Dharmarakshitatól tanulta. Az együttérzésnek két arca van. Ezek közül az egyik, a nem-cselekvő együttérzés: a meditáló barlangjában, csendben ülve, együttérzését a teljes létbe sugározza. Ez azonban nagyon passzív módja az együttérzésnek. Ahhoz, hogy részesülj belőle, el kell menned hozzá, ő nem fog hozzád jönni, hogy megoszthassa veled örömét. Ő semerre sem fog mozdulni, egyetlen aktív lépést sem fog tenni mások irányába, nem fogja keresni azokat, akikkel megoszthatná táncát – várni fog.
-- Ez az együttérzés nőies megnyilvánulása: épp olyan, ahogyan egy no vár, soha nem kezdeményez, soha nem megy oda a férfihez. Lehet, hogy szereti a férfit, de sohasem lesz az első, aki azt mondja „szeretlek”. Várni fog; reménykedni, hogy egyszer, előbb vagy utóbb, a férfi lépni fog. A nő a nem-cselekvő, a passzív szeretet, a férfi a cselekvő, a kezdeményező.
-- Ugyanígy, az együttérzés is lehet női és férfi minőségű. Atisha Dharmarakshitatól tanulta meg, hogyan lehet a létbe nőies módon szerelmesnek lenni. Még egy lépésre azonban szükség volt, így Dharmarakshita azt mondta Athisanak: ”Menj most Yogin Maitreyahoz – e három mester egymás szomszédságában élt -, és tanuld meg, hogyan alakítsd át szunnyadó energiádat aktívvá, hogy a szeretet cselekvővé, élő szeretetté váljon”.
-- Ha egyszer a szeretet aktív, az együttérzés aktív és túljutottál az igazság mindhárom dimenzióján, akkor mindent megismertél. Megismerted a teljes ürességet, megismerted az együttérzés születését és megismerted az együttérzés kisugárzását. Az élet akkor válik teljessé, amikor mindhárom megtörtént.
-- Atisha három megvilágosodott mestertől tanult, ezért úgy ismerik, mint „A háromszorosan nagy Atisha”-t. Hétköznapi életéről semmi többet nem lehet tudni. Azt sem, hogy hol és mikor született pontosan. Valamikor a XI. században élt, Indiában született, ám ahogy szeretete cselekvő szeretetté alakult, elindult Tibet felé, mintha egy nagy mágnes vonzotta volna oda. A Himaláyában elérte a megvilágosodást (attained) és soha nem tért vissza Indiába. Tibetbe vonult el, és szeretetét Tibetre sugározta. Teljesen átformálta Tibet tudatosságát, a Tibeti tudatosságot. Csodatévő volt, bármihez nyúlt arannyá változott. Egyike volt a világ által valaha ismert legnagyobb alkimistáknak.
-- „Az elme edzésének hét pontja” az alapja annak a tanításnak, amelyet Tibetre hagyott – egy ajándék Indiától Tibetnek. India nagyszerű ajándékokat adott a világnak. Atisha, egyike ezeknek. Ahogy Kína Bodhidharmat Indiának köszönheti, Tibet Atishat - és végtelenül hálás ezért az emberért.
-- Ez a hét pontból álló tanulmány – a legrövidebb, amit találhatsz – óriási értékű. Meditálj valamennyi kijelentésén. A vallás egésze van beléjük sűrítve, és neked kell kibontanod őket. Olyanok, mint a magok, sok mindent tartalmaznak. Lehet, hogy látszólag nem így tűnik, de abban a pillanatban, ahogy a mélyére hatolsz egy-egy állításnak, amikor szemléled majd, meditálsz rajta, és kísérletezni próbálsz vele, meglepődsz – életed legnagyobb kalandja kezdődik.

1. Első Szútra -- Elsőre, ismerd meg a bevezetőket.

-- Az első bevezető tehát: az igazság léte. Először is: az igazság. Az igazság nem olyan valami, amit létre kell hozni, nem olyan valami, ami messze van. Az igazság itt van és most. Az igazság körülvesz, ahogy az óceán körülveszi a halat. Lehet, hogy a hal nincs ennek tudatában, mégis, ha egyszer az óceán létének tudatára ébred, a hal megvilágosodik.
-- A hal nem tudatos, nem lehet tudatos, mert az óceánban született, mindig is ott élt, része az óceánnak, ahogy minden hullám is része az óceánnak. A hal is egy hullám – egy kicsit szilárdabb hullám, de az óceánból született, benne él és egy napon eltűnik benne. Lehet, hogy a hal sohasem fog az óceán tudatára ébredni.
-- Ahhoz, hogy megismerj valamit, egy kis távolság szükséges, perspektíva. De az óceán oly közel van, hogy a hal nem feltétlenül érzékeli. Az igazsággal is ez a helyzet, de használhatod helyette az isten szót, ha akarod. Tehát: az istennel is ez a helyzet. Ez nem az a valami, ami távol van, így hát nem tudunk róla; azért nem, mert nem messze van, hanem nagyon közel. Azt sem mondhatjuk, hogy közvetlen közel van, mert te vagy az. O benned van és mégis nélküled: o a mindenség.
-- Ez az első dolog, melynek meg kell engedni, hogy mélyen a szívedbe hatoljon: az igazság már létezik, benne élünk. Ez a legalapvetőbb dolog, amivel kezdeni kell. Nem felfedezni kell, nincs elfedve. Mindaz, amire szükség van, egy újfajta figyelem, ami hiányzik belőled. Az igazság ott van, de nem vagy tudatos, nem vagy figyelmes, nem vagy éber. Nem tudod hogyan nézz, hogyan érzékelj, nem tudod hogyan láss. Van szemed, de még vak vagy, van füled, de még süket vagy.
-- Semmi más nem tart vissza az igazságtól, csak a saját elméd. Az elméd körülvesz, mint egy film pergő kockái - a film teljesen leköt, elkápráztat. Ez azonban csak fantázia, ami körülvesz, egy folyamatos történet, amely megállás nélkül folytatódik – nélküle hiányérzeted lenne, mivel ennyire elkápráztatott. Az elme azonban csak fantázia, egy álmodási készség.
-- Az elme nem más, mint álmok sorozata --- álmok a múltról, álmok a jövőről, álmok arról, hogy hogyan alakuljanak a dolgok, nagy ambíciók, célok álmai. Az elme álmokkal és vágyakkal telített, és körülvesz, mint a Kínai Nagy Fal.
Mindezért, a hal nem ébred tudatára az óceánnak.
-- Az elme nélküliséget: Atisha BODHICHITTA -nak nevezte. Ha kedved tartja, fordíthatod: Buddha-tudatnak, Buddha-tudatosságnak is, ahogyan hívhatod: Krisztus-tudatnak vagy akár: Krisna-tudatnak. Bármelyik elnevezést használod, lényegbeli különbség nincs közöttük. A Bodhichitta alapminősége, az elmenélküliség. Paradoxonnak tűnik: elme, az elmenélküliség állapotában. Mégis a jelentése teljesen világos: tartalom mentes, gondolat mentes elme.
-- Emlékezz a bodhichitta szóra. Atisha azt mondja: a vallás minden erőfeszítése, a vallás teljes tudománya semmi egyéb, mint igyekezet a bodhichitta, a buddha-tudatosság megvalósítására. Olyan elme megvalósítása, amely képes az elme nélküliség állapotára, amely már nem álmodik, nem gondolkodik többé, egy elme, amely csak tudatosság, tiszta tudatosság.

2. Második Szútra -- Gondold, hogy minden jelenség álom.

-- És most kezdődik a munka. Atisha nagyon tömör, magszerű. Egy szútra, olyan, mint egy vezér fonál, egy nyom, utalás melyet követned kell, hogy a lényeget megfejtsd... Gondold, hogy minden jelenség álom.
Minden, amit látsz, minden, amit tapasztalsz: „jelenség”. Minden, ami valaha megtapasztalható, jelenség. Ne feledd, nem csak a világ dolgai lehetnek jelenségek és álmok, hanem a tudatosság, az elme termékei is. Lehetnek nagyszerű spirituális tapasztalatok. Láthatod, amint a kundalini emelkedik benned: de ez is jelenség – egy gyönyörű álom, nagyon édes álom, de ugyanúgy csak álom.
-- Láthatod, amint hatalmas fény árasztja el a létezésed, de ez a fény is csak jelenség. Láthatsz lótuszokat kivirágozni benned, miközben nagyszerű illat tölt el: de ezek is jelenségek, mert mindig a néző vagy, sohasem a nézett, mindig a kísérletező és sohasem a tapasztaló, mindig a megfigyelő és sohasem a résztvevő. Minden, ami tanúsítható, minden, ami látható, észlelhető, jelenség. Anyagi jelenség, pszichológiai, spirituális – mind azonosak, nincs szükség különbségtételre. Az alap, amire emlékezni kell mindig: minden, ami látható, csak egy álom.
-- Gondold, hogy minden jelenség álom. Ez egy rettenetesen erőteljes módszer. Kezdj szemlélődni ily módon: ha mész az utcán, elmélkedj azon, hogy a melletted elhaladó emberek csak egy álom részei. Az üzletek, az árusok, a vevők, a jövő-menő emberek - mindez egy álom. A házak, a buszok, a vonat, a repülő – mind csak álom.
-- Azon nyomban meglep majd, egy rendkívül fontos, benned végbemenő esemény. Egyszer csak, abban a pillanatban, amikor majd azt gondolod ”minden egy álom”, mint egy villanás, egy vízió fog megjelenni: „Én is egy álom vagyok”. Mert ha a nézett egy álom, akkor ki az „Én”? Ha a megfigyelés tárgya egy álom, akkor a megfigyelő is egy álom. Ha az objektum valótlan, hogyan lehet a szubjektum az igazság? Lehetetlen.
-- Ha mindenre úgy tekintesz, mint egy álomra, egyszer csak azt találod majd, hogy valami kicsúszik a létezésedből: az ego ideája. Ez az egyetlen út, az ego elvetésére és a legegyszerűbb. Próbáld ki, meditálj ily módon. Ha újra és újra így meditálsz, egy nap a csoda megtörténik: befelé nézel és az egot nem találod majd.
-- Az ego egy mellék termék, egy mellék terméke annak az illúziónak, hogy amit látsz az igaz. Ha azt gondolod, hogy bárminek a tárgya valós, akkor az ego létezhet. Az ego egy mellék termék. Ha azt gondolod, hogy az objektumok álmok, az ego eltűnik; ha folyamatosan arra gondolsz, hogy minden álom, akkor egy éjszaka álmodban meglepődsz: hirtelen emlékezni fogsz arra, hogy ez egy álom. Rögtön, ahogy ez eszedbe jut, az álom eltűnik, és első alkalommal fogod megtapasztalni mélyen alvó önmagadat, most már ébren – paradox tapasztalat, de nagyon hasznos.
-- Ha egyszer láttad az álmaidat szertefoszlani, mert tudatára ébredtél álom mivoltuknak, a tudatosságod új „ízzel” gazdagodik. Másnap reggel egy teljesen új minőségben fogsz felébredni, olyanban, amilyet soha nem ismertél azelőtt. Ez lesz az első felébredésed. Tudni fogod, hogy az eddigi, reggeli ébredéseid tévedések voltak, nem voltál igazán felébredve, az álmok folytatódtak, ez az egyetlen különbség az, hogy sokáig csukott szemmel álmodtál, ettől kezdve pedig, már nyitott szemmel.
-- De ha egyszer már az álom eltűnt, mert tudatodra ébredtél, egyszerre csak az álmaidban is tudatos leszel … Emlékezz: tudatosság és álom, nem léteznek egyszerre. Egyik oldalon a tudatosság születik, a másikon az álom szertefoszlik. Ha éberré válsz alvás közben, másnap olyan fontos dolog történik, hogy nem lehet mihez hasonlítani.
-- Semmi ehhez foghatót még nem tapasztaltál. Szemeid oly tiszták lesznek, oly áttetszők, hogy minden pszichedelikusnak tűnik majd, színesnek és élőnek. Úgy találod majd, hogy még a kövek is lélegeznek, lüktetnek, még a köveknek is lesz szívverésük. Ha felébredsz, a teljes létezésnek megváltozik a minősége. Egy álomban élünk. Alszunk még akkor is, ha azt gondoljuk, hogy ébren vagyunk.
-- Gondold, hogy minden jelenség álom. Először az objektumok elveszítik objektivitásukat, másodszor a szubjektumok elveszítik a szubjektivitásukat - és ez, a transzcendensbe visz. A tárgy nem fontos többé – ha a tárgy nem fontos többé, akkor mi marad? Egy transzcendentális tudat: bodhichitta – csak a szemtanúság, az én és te ideáitól mentesen, csak egy tiszta tükör, ami visszatükrözi azt, ami előtte van. És isten nem más, mint az, ami.

3. Harmadik Szútra -- Tapasztald a meg nem született tudatosság természetét.

-- Most már tudod mi a tudatosság. Megismerted a transzcendentális tudatosságot, ahol az objektumok és a szubjektumok nem léteznek többé. Megismerted első alkalommal ezt a tisztaságot, ezt a kristálytiszta tükröt. Most elemezd ennek a tudatosságnak a természetét.
-- Nézz bele, nézz mélyen bele. Amennyire csak lehetséges, vedd rá magad egy teljes éberségre. Ébredj fel és láss akkor majd elkezdesz nevetni, mert látni fogod, hogy sohase volt születés és sohase lesz halál.
-- Ez a meg nem született és hallhatatlan tudatosság. Mindig is itt volt, örök, idő nélküli. Pedig mennyire féltél a haláltól, az öregkortól és megannyi ezeregy dologtól, és sohasem történt semmi: minden egy álom volt.
-- Ezt látva mosolyogsz, nevetsz egyet. Az egész életed mostanáig nevetséges, abszurd volt. Feleslegesen féltél, feleslegesen voltál mohó, feleslegesen szenvedtél. Lidérc nyomásos éjszakában éltél, és azt te hoztad létre.
-- Elemezd a meg nem született tudatosság természetét ...
… és szabad leszel minden nyomorúságtól, minden szenvedéstől, és pokoltól.

4. Negyedik Szútra -- Engedd a gyógyírt szabadon, a maga útján.

-- És most, próbálj nem ragaszkodni a gyógyszerhez, a módszerhez, mert ez a kísértés megjelenik. Ez az utolsó kísértés, a legutolsó próbálkozása az elmének a túlélésre. Még egy utolsó próbát tesz, és hátulról támad. Mielőtt végleg eltűnne, még tesz egy kísérletet és ez a módszertől való függés – az a módszer, hogy azt gondolod, hogy minden jelenség egy álom.
-- Míg ide elértél, akkora élményben volt részed, olyan mélyen megtapasztaltad a valóságot, hogy természetes módon ragaszkodni szeretnél hozzá. De ha függő maradsz, újra visszatértél ugyanarra az öreg útra: az elme visszatért a színleléshez. Ragaszkodj bármihez, és az elme visszatér, mert az elme: függőnek lenni. Tarts meg bármit, függj bármitől, és az elme visszatér, mert az elme függőség, rabszolgaság. Tulajdonolj bármit – akár egy spirituális módszert, egy meditációs módszert – tulajdonossá válva te is tulajdonított leszel általa. Nem számít, hogy az pénz, vagy rendkívüli jelentőségű meditációs módszer. Bármit tulajdonolsz, te is tulajdonított leszel általa, és félni fogsz, hogy elveszíted.
-- Egyszer egy szufi misztikust hoztak hozzám. 30 éve folyamatosan a ZIRK szufi módszert használta és nagyszerű tapasztalatokra tett szert. Bárki láthatta, még egy hétköznapi ember is észrevette, hogy o egy teljesen más világban él. Látszott a szemében, ragyogtak a boldogságtól. Az egész létezését áthatotta a kívül állóság.
-- A tanítványai hozták el hozzám, és azt mondták: „A mesterünk egy megtestesült lélek. Mit mondasz róla?”.
Azt mondtam: Hagyjátok itt a mestereteket három napra velem, utána gyertek vissza. A mester velem maradt három napig. A harmadik napon nagyon dühös volt és azt mondta: Tönkre tetted 30 évi munkámat. Én egy egyszerű dolgot mondtam neki – csak Atishanak ez a szutráját: Engedd a gyógyírt szabadon, a maga útján.
-- Minden nagy mester azt mondja, hogy egy nap el kell vetned a módszert … és minél hamarabb dobod el, annál jobb. Abban a pillanatban mikor megérkezel, amikor a tudatosság megvalósul benned, azonnal dobd el a módszert. Figyelj: ez csak a 4. szútra. A harmadik szutrában Atisha azt mondja: Vizsgáld, a meg nem született tudatosság természetét, majd rögtön a negyedikben: Engedd a gyógyírt szabadon, a maga útján.
-- Nincs több vizsgálat, nincs több irányított figyelem, nincs már emlékezés arra, hogy minden álom. Ha egyszer a tudatosságot megízleled, légy gyors! Mert az elme nagyon fortélyos - lehet, hogy azt fogja mondani neked: Nini, te már nem vagy közönséges, már különleges vagy. Nézd, már elérted … nézd, Buddhává váltál, megvilágosodtál! Nézd, ez minden emberi lény célja, és nagyon ritka, millióból csak egy nyeri el! Te vagy az az egy a millióból!
-- Buddha szokása volt, hogy újra meg újra elmondta a következő történetet: Öt idióta halad el egy falu mellett. Az emberek meglátván őket nagyon elcsodálkoztak, mert egy csónakot cipeltek a fejükön. A csónak igazán nagy volt, majdnem agyonnyomta a szerencsétleneket, szinte haldokoltak a súlya alatt. Az emberek megkérdezték őket: Hát ti meg mit csináltok?
-- Erre a bolondok azt válaszolták: "Nem hagyhatjuk el ezt a csónakot. Ez az a csónak, amely a segítségünkre volt átkelni a túlpartról erre a partra. Hogyan is hagyhatnánk el? Ezért, és csakis ezért lehetünk most itt. E nélkül már régen meghaltunk volna még ott, a másik parton. Amikor az éjszaka közeledett, a túlsó partot ellepték a vadállatok. -- Teljesen bizonyos volt, hogy reggelre mind halottak leszünk. Soha nem hagyhatjuk el többé, örökre lekötelezettjei vagyunk. Ezentúl is tiszta hálával hordjuk ezt a csónakot a fejünkön. Mindig ez történik, mert minden elme idióta. Az elme maga az idióta. Az idióta szó eredete említésre méltóan gyönyörű. Az "idiocy" eredeti jelentése valami speciális, valami, ami csak a tiéd, valami bizarr. Ez tehát a szó eredeti jelentése: valami bizarr, excentrikusan működő.
-- Az elme mindig excentrikus módon működik, az elme mindig idióta. Az igazán intelligens egyénhez nem tartozik elme. Az intelligencia az elmenélküliségből ered, az idiotizmus az elméből. Az elme hülye, az elme nélküli a bölcs.
-- Az elme hiánya a bölcsesség, az intelligencia. Az elme hol a tudástól, hol a módszerektől, a pénztől, a tapasztalattól, hol ettől, hol meg attól függ. Az elmének támaszra, segítségre van szüksége, önmagában nem létezhet. Önmagában szétesik.
-- Tehát az elme végső erőfeszítés képpen visszatér, amint elérsz némi tudatosságot. Azt mondja: "Nézd, már megérkeztünk". Abban a pillanatban, amikor valami belső hang azt mondja: „Megérkeztünk", óvakodj! Ekkor légy fokozottan éber, minden lépésednél légy maximálisan elővigyázatos.!. Engedd, hogy a gyógyszer a saját útját járja.
-- Légy szíves, szállj le a gyógyszerről - a módszerről.!. Ezt hangsúlyozza J. Krishnamurti - de ez az ő első szútrája, holott a negyediknek kéne lennie. Ez az, amiben o téved. Ez nem lehet az első szútra, mert miképpen dobhatnád el azt a módszert, amelyet sohasem használtál? Csak azt a módszert hagyhatod el, amit eddig gyakoroltál.
-- Athisa sokkal logikusabb, sokkal tudományosabb J. Krishnamurti-nál. Én azt is értem azonban, hogy Krishnamurti miért hangsúlyozza ezt annyira. Attól fél, hogy amennyiben belemész az első három szútrába, akkor esetleg a negyedik sohasem jön el. Meglehet, hogy beleveszel az első háromba. Sokan elvesztek a kezdeteknél, az első lépéseknél, sokan belevesztek a módszerekbe. Tehát neki óvatosnak kell lennie, nagyon óvatosnak.
-- Az öt idióta cipelte a csónakot, Krishnamurti pedig a másik partról tanította őket: "Ne szálljatok a csónakba!” - túl veszélyes! - "Mert ha egyszer be találsz szállni, ki tudja, talán még majd a fejeden fogod cipelni azt. Kérlek, ne is szállj bele!".
-- Nagyon sokan vannak, akik félnek beszállni a csónakba. A félelem a csónak használatától éppúgy hülyeség, nincs különbség. Az, aki fél beszállni a csónakba, ugyanaz a személy, mint aki cipelni fogja azt, máskülönben miért félne.?. Vannak régi barátaim, akik egész életükben Krishnamurtit követték. Eljönnek hozzám, és azt mondják: "Szeretnénk idejönni, de félünk az összes módszertől, amit csak tanítasz. Azok veszélyesek!".
-- A módszerek azonban csak akkor veszélyesek, ha nem vagy éber; egyébként gyönyörűen használhatók. Csak nem gondolod azt, hogy a csónak veszélyes? Veszélyes, ha arra gondolsz, hogy ezentúl, örök hálád jeleként egész életedben a fejeden cipeled majd. Máskülönben csak egy tutaj, melyet használat után eldobsz. Az összes módszer csak egy tutaj, melyet használat után eldobsz. Csak használod és elhagyod, használod, és sohasem nézel vissza többé - mert nem szükséges, nem lényeges.
-- Ez a két szélsőség. Az egyiket az öt idióta, a másikat pedig Krishnamurti követői alkotják. Egyikre sincs szükség. Az én hozzáállásom ez: Használd a csónakot, használd ezt a gyönyörű csónakot, használj annyi csónakot, amennyit csak bírsz; de használd tudatosan, éberen, és amint átérsz vele a másik partra, azonnal hagyd ott mindenféle kapaszkodás nélkül! Amíg a csónakban vagy, élvezd és légy neki hálás.!. Azonban amint kiszállsz a csónakból, mondj köszönetet és állj odébb.

5. Ötödik Szútra -- Helyezkedj az eredendő szemlélődés állapotába.

-- Amint a gyógyszert kidobtad, automatikusan letelepedsz a lényedben. Az elme ragaszkodik, soha nem engedi, hogy megpihenj benne. Az érdeklődésedet abba az irányba fordítja, valahol ott tartja, ahol-ami nem te vagy: a csónakok!
-- Ha már nem kapaszkodsz semmiben, nincs hová menned - az összes csónakot elhagytad, és már sehová sem mehetsz, végére értél minden ösvénynek, nincs hová menned, az összes álmod és elhatározásod mind eltűnt, nincs már lehetőség a haladásra. A megnyugvás, a saját természete szerint következik. Csak gondolj a lazítás szóra! Csak legyél, telepedj meg, hazaérkeztél!
-- A lényeg: helyezkedj az eredendő szemlélődés állapotába. Amint letelepedsz, a színtiszta tudatosság megjelenik erofeszítés, módszer nélkül. Ha módszer kell a tudatossághoz, akkor az még mindig nem az igazi tudatosság, nem a tudatosság lényege, esszenciája, nem a természetes, spontán tudatosság. Akkor ez még mindig csak egy mellékterméke valamely módszernek, csak kifejlesztett, muvi. Akkor az csak az elme mellékterméke, még nem az igazság.
-- A lényeg: helyezkedj az eredendő szemlélődés állapotába. Most már nincs mit tenned. Láss, légy, élvezz: csak ez a pillanat létezik - ez most, itt, a varjak a károgása ... és mindez a csend. Ha ismered ezt a derűt, tudod ki vagy, miről is szól a létezés egyáltalán. Patanjali szavaival szólva, ez a: "samadhi". Gautam Buddha ezt nevezi: "SAMBODHI"-nak, ez a "bodhichitta", Atisha tanításában. E meditációs szakaszok között, tekintsd a jelenségeket álmoknak
-- Athisa valóban nagyon tisztában van a tanítvánnyal. Tudja, hogy kezdetben, a lényedbe való megtelepedéssel szerzett tapasztalatok csak pillanatnyiak lesznek. Megnyugodva a lényedben, egy pillanatra megtalálod magad, de a következő pillanatban ez már tovatűnt. Kezdetben, ez valahogy így megy: egyik pillanatban együtt áradsz az ismeretlennel, együtt a varázslatossal, míg a másik pillanatban már sehol sincs. Az egyik pillanat minden illat, a másikban már hiába keresed, nem találod hova tűnt.
-- Eleinte ezek csak futó bepillantások. Később, lassanként azonban egyre megbízhatóbbak lesznek, egyre tovább tartanak. Lassan, lassan, lassan, nagyon lassan megtelepednek mindörökre. Mielőtt azonban ez megtörténne, nem akarod majd engedni, hogy ezek természetessé váljanak, nem leszel képes elfogadni ezt - ez lesz a hiba. Ezért mondja Atisha: E szakaszok között...
-- Amikor a meditációban ücsörögsz, a meditáció közben, mindez meg fog történni - aztán elmúlik. Mit kell hát tenni e meditációs szakaszok között.?. A meditációs szakaszok között tekintsd a jelenségeket álmoknak.
-- A meditációs szakaszok között folyamatosan használd a módszert, de hagyd el, amikor elmélyülsz a meditációban. Ahogy a tudatosság egyre tisztábbá és tisztábbá válik, végül eljön a pillanat, amikor hirtelen teljesen kitisztul: ekkor dobd el, hagyd el a módszert, felejts el mindent a gyógyszerről, csak maradj ott és létezz.
-- Kezdetben ez csak pillanatokra történik meg veled. Néha még akkor is bekövetkezik, amikor engem hallgatsz. Csak egy pillanatra, mint a szellő, átsuhansz egy másik világba, abba a világba, ahol nincs elme. Csak egy pillanatra – tudod, hogy tudod, de csak egy pillanatra. És újra felerősödik a sötétség, az elme az összes álmával együtt visszatér, visszatér az összes vágyával és hülyeségével együtt.
-- Egy pillanatra a felhők szétoszlottak és te megpillanthattad a napot. Most azonban azok újra összeálltak, sötétség vesz körül, a nap eltűnt. Ezek után, még a nap létezésében hinni is nagyon nehéz. Nagyon nehéz elhinni azt, hogy az, amit az előbb egy pillanatra megtapasztaltál, igaz volt. Lehet, hogy csak fantázia volt, lehet, hogy az elme ezt mondja: csak képzelődtél.
-- Annyira elképzelhetetlen, annyira lehetetlennek látszik, hogy ez megtörténhetett VELED - az összes hülyeséggel az elmében, az összes felhovel és sötétséggel, megtörtént veled: egy pillanatra láttad a napot! Könnyen lehet, hogy ez meg sem történt, csak elképzelted, lehet hogy álomba zuhantál és akkor láttad. A meditációk között kezd elölrol, légy a csónakban, használd a csónakot ismét. Tekintsd a jelenségeket álmoknak.
-- Atisha nagyon körültekinto a tanítvánnyal. Máskülönben a negyedik szútra lenne az utolsó - vagy legfeljebb az ötödik. A lényeg: helyezkedj az eredendő szemlélődés állapotába. Ha Atisha olyan ember lett volna, mint Bodhidharma, e tanulmány véget ért volna az ötödik szútránál, ha nem éppen a negyediknél: Engedd, hogy a gyógyszer a saját útját járja.
-- A megtelepedés megtörténik magától. Bodhidharma nagyon fukar volt, nem használta volna az ötödiket, de Atisha nagyon körültekintő. Egykor O is volt tanítvány, úgyhogy ismerte a tanítványi lét nehézségeit. Három nagy mester tanítványa volt, ismerte tehát az összes nehézséget, amivel egy tanítvány szembekerülhet. Atisha zarándok volt - ismerte az összes problémát -, három út zarándoka. A lehetséges mindhárom úté. Ismerte tehát az összes problémát, nehézséget, az összes kelepcét és akadályt, amely szükségszerűen megjelenik a tanítvány útja során - ezért ilyen figyelmes. Azt mondja: E szakaszok között...
-- A meditáció eme pillanatai között, a teljes öröm, az üresség és tisztaság pillanatai közt, a létezés eme pillanatai között emlékezz arra, hogy minden csak álom, az összes jelenség csak álom. Használd ezt a módszert mindaddig, amíg a lényed örökké tartó megtelepedése meg nem történik.

6. Hatodik szútra -- Gyakorold az eggyéválást, az adást és elfogadást egyidejűleg.

-- Az üresség megtapasztalása megtörtént - ezt az, amit meg kellett tanulni. Eddig, az 5. szútráig, Atisha az elso mesterével, Dharmakirti-vel volt. Ezzel, azonban már továbbjutott második mesteréhez Dharmarakshita-hoz. Gyakorold az eggyéválást, az adást és elfogadást egyidejűleg. Tedd ezt a légzésed figyelése által.(lélegzéssel áramolva)
-- Azt mondja: Kezdj könyörületes lenni. A módszer az, hogy amikor belélegzel - most jól figyelj, mert ez az egyike a legnagyszerűbb módszereknek -, tehát amikor belélegzel, képzeld azt, hogy a föld összes népének az összes szenvedését, nyomorát belélegzed. Az összes sötétséget, az összes negativítást, az összes poklot, amely mindenfele létezik, belélegzed - és engedd, hogy a szíved elnyelje mindezt.
-- Meglehet, hogy olvastál vagy hallottál már a Nyugaton elterjedt úgynevezett "pozitív gondolkodás" híveiről. Ok ennek éppen az ellenkezőjét mondják - és nem tudják, hogy mit beszélnek. Azt mondják: "Amikor kilélegzel, dobd ki magadból az összes szenvedést, negativitást, és amikor belélegzel, lélegezd be az örömet, pozitivitást, boldogságot, vidámságot.".
-- Atisha módszere ennek épp az ellenkezője: amikor belélegzel, lélegezd be a föld összes lényének szenvedését, fájdalmát - múlt, jelen és jövő. Ezután, amikor kilélegzel, lélegezd ki az összes örömödet, az összes boldogságodat, az összes áldást, amid csak van. Lélegezz ki, ömleszd magad a létezésbe. Ez a könyörületesség módszere: idd fel az összes szenvedést és áraszd ki az összes áldást.
-- Meglepődsz majd, ha ezt teszed. Abban a pillanatban, amint a világ összes szenvedését magadba szívod, az már nem lesz szenvedés többé. A szív azonnal energiává alakítja. A szív egy átalakító erő: szívd be a szenvedést, az átalakul boldogsággá … Aztán áraszd ki azt.
-- Ha egyszer ezt megtanultad, hogy a szíved képes erre a varázslatra, erre a csodára, újra és újra meg szeretnéd tenni. Próbáld ki! Ez az egyike a leghasznosabb módszereknek. Egyszerű, és azonnali eredményt hoz. Tedd meg még ma, és lásd!
-- Buddha és tanítványai megközelítései közül ez az egyik. Atisha is egyike az o tanítványainak, ugyanaz a tradíció, ugyanaz a vonal. Buddha gyakran ismételgette a tanítványainak: "IHI PASSIKO: gyere és láss!". A Buddhisták nagyon tudományos emberek. A Buddhizmus, a föld legtudományosabb vallása, ezért a Buddhizmus napról napra egyre jobban terjed a Földön.
-- Amint a Föld egyre intelligensebbé válik, úgy lesz Buddha egyre fontosabb és fontosabb - és ez elkerülhetetlen. Ahogy egyre több ember lesz otthon a tudományban, Buddha vonzó ereje úgy lesz egyre nagyobb. Ő meg fogja győzni a tudományos elmét - azt mondja: "Bármit mondok, kipróbálhatod! Soha nem mondom azt, hogy: Hidd el. - Azt mondom: Fedezd fel, gyakorold, és csak ha már te magad érzed, akkor bízzál benne. Máskülönben semmi szükség a hitre.”.
-- Próbáld ki ezt a könyörületesség e gyönyörű módszerét: vedd el a szenvedést, és áraszd ki az örömöt. Gyakorold az eggyéválást, az adást és elfogadást egyidejűleg. Tedd ezt a légzésed figyelése által.(lélegzéssel áramolva)
-- Három akadály, három méreg, a tisztaság három alapja. Három dolog van, ami vagy méreggé válik vagy alapja lehet a végtelen tisztaságnak. Atisha belso alkímiáról beszél. A méreg nektárrá válhat, a közönséges fém arannyá változtatható.
-- Mi ez a három dolog.?. Az elso az utálat, a második a ragaszkodás, és a harmadik a közönyösség.
-- Az elme így működik. Minden iránt utálatot érzel, amit nem szeretsz, ragaszkodást érzel minden iránt, amit szeretsz, és közönyösséget minden iránt, amit se nem szeretsz se nem utálsz. Ez az a három dolog - az elme e között a három dolog között létezik. Az elmének nevezett szerkezetnek ez a három lába: utálat, ragaszkodás és közönyösség. Ha te ezek között élsz, akkor méregben élsz.
-- Így tesszük pokollá az életet. Utálat, gyulölet, ellenszenv, irtózás - ezek alkotják a pokol egyharmadát. Ragaszkodásból, vonzalomból, kapaszkodásból, birtoklásból áll a pokol második egyharmada. Végül a közömbösség minden iránt, amihez nem vonzódsz, és amit el sem utasítasz - ez alkotja a harmadik részt, a pokol harmadik egyharmadát. Csak figyeld meg az elmédet, az elméd így működik. Állandóan ezt mondogatja: "Ezt szeretem, azt nem szeretem, és a többi meg nem érdekel!" Ez a három út, amelyen az elme mozog. Ez a kitaposott út, ez a megszokás.
-- Atisha azt mondja: Ez az a három méreg, ami a tisztaság három alapjává is válhat. Hogyan lehetséges a három mérget átalakítani a tisztaság három alapjává? Úgy, hogy az együttérzés minőségét életre hívod - Megtanulod befogadni a szenvedést. Ha a világ összes szenvedése beléd áramlik a lélegzeteddel, hogyan lehetnél elutasító? Hogyan lehetnél ellenérzéssel, közömbös bármi iránt is? És hogyan tudnál ragaszkodni akármihez is? Ha feltétel nélkül befogadod a világ összes szenvedését, feliszod azt, elnyeled a szívedben, és helyette fenntartások nélkül örömöt töltesz az egész létezésbe …
-- Nem csak egy bizonyos valakibe, emlékezz.!. Nem csak egy emberbe, hanem az összesbe: az összes lénybe, a fákba és kövekbe, a madarakba és a többi állatba, az egész létbe, az anyagiba és anyagtalanba - amikor mindenfelé feltétlen boldogságot árasztasz, hogyan ragaszkodhatnál hát?
-- Ragaszkodás, utálat, közöny: mind eltunik ezzel a kis technikával. És ezek eltűnésével a méreg nektárrá alakul, a rabszolgaságból szabadság lesz, és a pokol többé már nem pokol, hanem a mennyország. Abban a pillanatban, megtudod: éppen ez a test a Buddha, pont ez a föld a lótusz paradicsom.

7. Hetedik Szútra -- Minden viselkedési helyzetben gyakorolj.

-- Atisha nem a „megfutamodó”. Nem az elszökést tanítja, nem mondja azt, hogy állj odébb azokból a helyzetekből, amelyeket nem szeretsz. Azt mondja: Meg kell tanulnod minden helyzetben bodhichitta-ként muködni, megorizni a buddha-tudatot - a vásártéren, a kolostorban, ha egy csomó emberrel vagy, ha egyedül vagy egy barlangban, barátok vagy ellenségek között, a családban, ismert emberekkel vagy idegenekkel körülvéve, emberek és állatok között. Mindenfajta helyzetben, mindenfajta kihívások közt meg kell tanulnod együtt érzően működni, meditációban, ezek, a különféle helyzetekben szerzett tapasztalatok fognak téged bodhichitta-ként egyre inkább éretté tenni.
-- Ne menekülj el semmilyen helyzetből.. Ha elszöksz, akkor valami mindig hiányozni fog belőled. Így, "bodhichitta"-ságod nem lesz annyira érett, annyira gazdag, mint lehetne. Éld az életet minden dimenziójában.
-- Ez az amit én is tanítok neked. Éld az életet annak teljességében. Élni a világban, de nem azonosulni vele! Élj a világban, mint a lótuszvirág a vízben; ami a vízben él, de a víz nem érinti meg. Csak ekkor fog a bodhichitta virágozni, kinyílni benned. Csak akkor fogod megismerni a végső tudatosságot, ami nem más, mint a szabadság, az öröm, az örök vidámság, az áldás. Ha erre nem jössz rá, akkor lemaradsz az élet értelméről, pedig ennek tudatában lenni az egyetlen cél. Az egyetlen cél erre emlékezni..
-- Emlékezz, Atisha szútrái nem filozófikusak, nem spekulatívak vagy absztraktak, hanem tapasztalatiak, tudományosak... A vallás nem a gyáváké, hanem olyan embereké akik veszélyesen akarnak élni.
-- Hadd ismételjem meg: a vallás egy tudomány olyan értelemben, hogy a legtisztább tudás. Mégsem tudás abban az értelemben, ahogy a kémia és fizika az. Nem kifelé irányuló tudomány, hanem a befelé haladás tudománya. Nem a külső tudománya, hanem a belsőé. Ez a tudomány egy másik világba vezet, ez a tudomány az ismeretlenbe, megismerhetetlenbe visz. Ez a legnagyobb kaland, ami létezik. Ez egy hívás és egy kihívás mindazoknak, akiknek van bátorsága, van mersze, van intelligenciája.
------------------------------------------------------------------------------------------

A Végső Megértés - Osho

Első fejezet -- A végső megismerés

-- Minden erőfeszítés nélkül, inkább lazán és természetesen, a korlátok ledönthetők – ezáltal a szabadság elérhetővé válik.
-- A végső megismerés valójában egyáltalán nem is megismerés, hiszen maga a megismerő elvész. Amikor pedig nincsen megismerő, mit lehet mondani róla? Ki fogja elmondani? Ki fog beszámolni róla? Amikor az alany eltűnik, a tárgy szintén el kell, hogy tűnjön – a partok eltűnnek, csupán a megismerés folyama marad. A tudás jelen van, de az, aki tudja, már nincs.
-- Ez a baj az összes misztikussal. Eljutnak a legvégső tudáshoz, de sohasem képesek azt elbeszélni követőiknek. Nem tudják elmondani azoknak, akik az értelmükkel szeretnék azt felfogni. A misztikusok eggyé válnak a tudással. Az egész lényük róla mesél, de itt nincs lehetőség az intellektuális megértésre. Neked adhatják, ha képes vagy elfogadni. Megengedhetik, hogy megtörténjen benned, ha te is megengeded; ha befogadó vagy és nyitott. De a szavak nem használnak, a jelképek nem segítenek, az elméletek és a tanítások teljességgel haszontalanok.
-- A megismerés – természetéből adódóan – inkább hasonlít a megismerési folyamatra, mint magára a megismerés utáni állapotra. Ez egy folyamat – elkezdődik, de soha nem ér véget. Átadod neki magad, de sohasem birtokolhatod. Olyan ez, mint amikor egy csepp az óceánba hullik, vagy amikor maga az óceán hullik bele a cseppbe. Egy mélységes összeolvadás, egy egység – beleolvadsz és eltűnsz benne. Semmi nem marad utána, nyoma sem marad; ki fog hát beszélni? Ki fog visszatérni ebbe a siralomvölgybe? Ki jön vissza ebbe a sötét éjszakába, hogy elmondja?
-- A világ összes misztikusa mindig teljesen tehetetlennek érezte magát élményeik szóbeli átadásával kapcsolatban. A lelki érintkezés lehetséges, de a közlés nem. Ezt a kezdet kezdetén meg kell érteni. A lelki közösség egy teljesen más dimenzió: két szív találkozik, ez már egy szerelemi kapcsolat. A kommunikáció fej és fej között zajlik, ez a fajta érintkezés viszont szív és szív közt – így hát ez egy érzés. A kommunikáció tudás: pusztán szavakat adhat, pusztán szavak hangzanak el, és így pusztán szavak érkeznek és hatnak.
-- A szavak pedig olyanok... a szavak természete olyan halott, hogy semmit, ami élő nem lehet a segítségükkel átadni. Még a mindennapi életben is… hagyjuk most a legalapvetőbb misztikus élményeket, mert a mindennapi élet tapasztalásai során is, van úgy, hogy amikor megélsz egy tökéletes pillanatot, egy pillanatnyi örömmámort, amikor valóban érzel valamit és valóban átalakulsz, akkor hirtelen lehetetlenné válik, hogy ezt szavakkal kifejezd.
-- Gyermekkoromban mindig elmentem kora reggel a folyóhoz. Egy kis faluban éltünk, ahol a folyó olyan nagyon lassú, mintha nem is folyna egyáltalán. Amikor pedig még olyan korán van, hogy fel sem kelt a nap, olyan hallgatag és lusta az a folyó, hogy tényleg nem lehet látni a mozgását. Reggel, amikor még nincs ott senki, amikor a fürdőzők sem érkeztek még meg, minden rendkívül csöndes. Még a madarak sem énekelnek – nem hallatszik semmi hang olyan korán, egyedül a némaság uralkodik. A mangófák illata terjengett mindenfelé a víz fölött.
-- Odajártam, a folyó legtávolabb eső kanyarulatához, csak hogy ott üljek, csak hogy ott legyek. A jelenléten kívül semmi másra nem volt szükség, olyan gyönyörű élmény volt. Megfürödtem, úsztam, és mire a nap felkelt, átértem a másik partra, a homoktengerhez. Ott megszárítottam magam a napon, feküdtem, néha el is aludtam.
-- Egyáltalán semmit sem tettem. Egyszerűen csak ott voltam a folyóval, tétlenül, és hagytam a dolgokat megtörténni magam körül. Ha kedvem támadt... ne feledjétek, ha kedvem támadt hozzá, akkor úsztam, de ez nem egy cselekvés volt a részemről, semmit sem erőltettem. Ha elálmosodtam, akkor elaludtam. A dolgok történtek, de cselekvő nem volt. A szatorim első élményei ott kezdődtek, annak a folyónak a közelében: cselekvés nélkül, egyszerűen csak jelen voltam, miközben milliónyi dolog történt.
-- Amikor először történik veled valami, ami a szavakon túl van, azt mutatja, hogy az élet épp megtörtént veled; az élet bekopogtatott az ajtódon. Amikor pedig a leghatalmasabb élmény kopogtat az ajtódon, egyszerűen eltűnsz a szavak birodalmából – megnémulsz, nem jut eszedbe a beszéd, egyetlen szó sem keletkezik benned. Bármi, amit ilyenkor mondasz olyan rettentő tompának, élettelennek, értelmetlennek és jelentéktelennek tetszik, hogy úgy érzed, méltánytalan vagy a veled megtörtént élménnyel szemben. Erre mindig emlékezz, hiszen a mahámudrá az utolsó, a végső élmény.
-- A mahámudrá a világegyetemmel átélt tökéletes orgazmus. Ha szerettél már valakit és néha éreztél vele egyfajta összeolvadást, eggyéválást, akkor tudod, hogy ilyenkor a kettő nem kettő többé. A testek ugyan különállók maradnak, de valami hidat alkot közöttük, és így legbelül eltűnik a kettősség. Egy életenergia vibrál mindkét pólusnál – csak akkor értheted meg, hogy mi az a mahámudrá, ha ez már megtörtént veled. A mahámudrá a legmélyebb mélységeket és a leghatalmasabb magasságokat foglalja magában. Így az a mindenséggel, az univerzummal átélt orgazmust, a létezés forrásába való beolvadást jelenti.
-- Ez pedig a mahámudrá éneke. Csodálatos, hogy Tilopa éneknek nevezte, mert csak elénekelni tudod, de nem tudod elbeszélni. Csak eltáncolni tudod, de nem mesélhetsz róla. Ez egy olyan áthatolhatatlan jelenség, amelyből az éneklés talán képes közvetíteni egy darabkát – nem az, amit énekelsz, hanem az, ahogyan énekeled.
-- Sok misztikus egyszerűen csak táncolni tudott ezután a végső élmény után, másra képtelenek voltak. Az egész lényük és testük beszélt; test, szellem és lélek – mindhárman részt vettek a kommunikációban. Táncoltak, de azok a táncok nem mindennapi táncok voltak. Tulajdonképpen az összes tánc ezek miatt a misztikusok miatt született meg, hisz ez az extázis, a boldogság, a gyönyör közvetítésének egy módja. Az ismeretlen egy darabja behatol az ismertbe, a túlvilág egy része eljön a Földre – mi mást tehetnél? Eltáncolhatod, elénekelheted. Ez a mahámudrá éneke.
-- A közömbösség a kulcs: egyszerűen legyél közömbös. Ott van – hát fogadd el. De vigyél mindig több energiát a bizalomba és a szeretetbe, mert ez ugyanaz az energia, ami kétellyé válik; pontosan ugyanaz táplálja a bizalmat is. Maradj közönyös a kétséggel szemben. Abban a pillanatban, amikor közömbössé válsz, az együttműködésed megtörik, már nem táplálod, hiszen mindent a figyelmeddel tudsz életben tartani. Így hát a figyelem – még akkor is, ha a kételyeid ellen vagy – veszélyessé válik, mert az a táplálék, az a te közreműködésed bennük. Egyszerűen csak közönyössé kell válni: sem érte, sem ellene. Ne kételkedj, és ne is küzdj a kételyeid ellen.
-- Először is három szó jelentését kell megérteni. Az egyik a „kétség”, a másik a „hit” és a harmadik a „bizalom”, amit Keleten sraddha-ként ismernek. A kétség bármivel kapcsolatban egy negatív magatartást jelent. Bármire, ami elhangzik, először negatívan tekintesz. Ellene vagy és okokat is fogsz találni, képes leszel azokat racionalizálni, hogy igazold az ellen állásodat. Azután ott van a hívő agy. Pontosan ugyanolyan, mint a kételkedő agy, csak épp fejjel lefelé, nincs sok különbség. Ez az agy pozitívan tekint a dolgokra és arra próbál indokokat, ésszerűsítést találni, hogy ezt a hozzáállást támassza alá. Az agy, amely kételkedik, elfojtja a hitet, és amelyik hisz, elfojtja a kételyt – de mindkettő ugyanabból van, nincs köztük minőségi különbség.
-- Végül van egy harmadik agy, amelyiknek a kételyei egyszerűen eltűntek, és ha a kételyek eltűnnek, a hit is eltűnik. A bizalom nem hit, hanem szeretet. A bizalom nem lehet hit, mert az nem csupán egy fél, hanem maga a teljesség. A bizalom nem hit, hiszen nincs benne kétség – miért kellene hát bármit elhinni? A bizalom egyáltalán nem egy indoklás: sem valaminek a létét, sem a nemlétét nem próbálja racionalizálni, egyik utat sem választja. A bizalom azt jelenti, hogy természetesnek veszel valamit, mély bizonyosságérzeted van, és szeretsz. Erre nem találsz semmilyen magyarázatot, egyszerűen csak úgy van. Mit tehetnél?
-- Akkor nyerheted el a tudatosság leghatalmasabb csúcsait, amikor a befogadás legmélyebb völgye vagy. Csakis egy völgy tud befogadni egy hegycsúcsot. A tanítványnak teljesen femininné, befogadóvá, a nő méhéhez hasonlóvá kell válnia. Csak akkor bukkanhat fel egy olyan jelenség, ami ebben a dalban is megjelenik.
-- Tilopa a mester, Náropa a tanítvány, és Tilopa így szól: A mahámudrá minden szó és minden szimbólum felett áll, de neked Náropa, ki megfontolt és kitartó vagy, el kell mondanom…
-- Minden szó és szimbólum felett áll, az összes szón és szimbólumon túl. De hogyan lehet akkor elmondani? Hogyha valóban fölötte áll a szavaknak és jeleknek, hogyan lehet elmondani? Létezik rá mégis mód? Igen, létezik: ha létezik egy Náropa, akkor van rá mód. Ha tényleg létezik egy tanítvány, akkor van rá mód. A tanítványon múlik, vajon megjelenik-e a lehetőség, vagy sem.
-- Ha a tanítvány oly befogadó, hogy már nincsenek saját gondolatai, akkor nem ítélkezik a jó és rossz kategóriái alapján, nincsenek saját gondolatai, lemondott róluk a mesterért. A tanítvány most már pusztán fogékonyság, egyszerű üresség, készen arra, hogy feltétel nélkül üdvözöljön bármit, amit kap, akkor a szavakra és szimbólumokra többé nincs szükség, akkor képes vagy a befogadásra. Hallgathatod a szavak közötti üzenetet, olvashatod a sorok közötti jelentést,  a szavak már csupán az ürügyet szolgáltatják. Az igazi lényeget mindig a szavak között találod meg.
-- A szó csak egy trükk, egy eszköz. Az igazi jelenség úgy követi a szavakat, mint egy árnyék. És ha túlságosan az agyadban élsz, akkor a szavakra fogsz hallgatni, így az üzenet nem jut el hozzád. Ha azonban egyáltalán nem a gondolataid vezetnek, akkor a szavakat követő titokzatos, nagyon finom árnyak, amelyeket csak a szív láthat meg, a láthatatlan árnyak, a tudat láthatatlan hullámai, rezgései… a kommunikáció azonnal megjelenik.
-- A vallás pont olyan, mint egy oázis: a sivatag határtalan, és néha a sivatag egy-egy picike részén oázis tűnik fel. Amíg él, kutatod, amíg ott van, iszol belőle – és ez rendkívül ritkán fordul elő.
-- Jézus sokszor mondta a tanítványainak: „Egy kis ideig még itt vagyok. És addig én vagyok a kenyér, amit megehettek, és a bor, amit megihattok. Ne szalasszátok el ezt a lehetőséget!”
-- Hiszen akár ezer év is eltelhet, amíg egy Jézushoz hasonló ember újra feltűnik. A sivatag határtalan. Az oázis néha megjelenik, azután eltűnik, és mivel az oázis az ismeretlenből tűnik elő, szüksége van arra, hogy lehorgonyozhasson a Földön. Ha nincs horgony, akkor nem tud itt maradni. Náropa egy ilyen horgony.
-- Ugyanezt szeretném mondani én is: egy kis ideig még itt vagyok, ne szalasszátok el a lehetőséget! Hiszen olyan jelentéktelen dolgok miatt is elszalaszthatod: ostobaságokkal, mentális hulladékokkal foglalod el magad. Gondolkodhatsz rajta, hogy vajon így van, vagy úgy – az oázis meg eltűnik hamar. Gondolkodhatsz rajta később is. Most igyál belőle, mert lesz még elég sok életed, hogy azon gondolkodj, vajon így van-e, vagy úgy. Az idő nem sürget. De addig igyál belőle, ameddig itt van.
-- Ha egyszer megrészegülsz Jézustól, vagy Náropától, teljesen megváltozol. Ez az átalakulás nagyon-nagyon könnyű és egyszerű, egy természetes folyamat. Pusztán arra van szükség, hogy termőfölddé válj és befogadd a magot, hogy anyaméhhé válj és befogadd a magot.
-- A mahámudrá minden szó és minden szimbólum felett áll, de neked Náropa, ki megfontolt és kitartó vagy, el kell mondanom… Nem lehet kimondani: kifejezhetetlen – de egy Náropának el kell mondani. Ha csak egy tanítvány is készen áll, a mester megjelenik – meg kell, hogy jelenjen. Amikor csak feltűnik a mélységes igény, azt mindig ki kell elégíteni. Az egész létezés a legmélyebb szükségérzetedre válaszol, de ennek az érzésnek meg kell jelennie, különben anélkül mész el egy Tilopa, egy Buddha, vagy egy Jézus mellett, hogy észrevennéd.
-- A kölcsönvett tudás az agy eszközévé válik, hogy elrejtse a tudatlanságot – de sohasem rombolja le a tudatlanságot. És minél több tudással veszed magad körül, mélyen, legbelül, a lényed gyökerénél annál nagyobb a tudatlanság és a sötétség. Egy „nagy tudású” ember pedig, a rengeteg kölcsönvett tudásával szinte teljesen bezárja magát a tudásba, nem juthatsz át hozzá. Nagyon nehéz megtalálni a szívét, ő maga is elvesztett vele minden kapcsolatot. Így hát nem véletlen, hogy egy Tilopának Tibetbe, egy Bodhidharmának Kínába kell mennie: a magnak ilyen messze kell utaznia, ha itt nem talál termőföldet.
-- Emlékezz erre, mert nagyon könnyű a tudás rabjává válni: a tudás szenvedély, egy drog. És az LSD nem is olyan veszélyes, a marihuána sem olyan veszélyes, mint a tudás. Bizonyos szempontból hasonlítanak, hiszen a marihuána megsejtet valamit, ami nincs is ott, megjeleníti valaminek a teljesen szubjektív álomképét – hallucinációt okoz. A tudás ugyanilyen; a bölcsesség hallucinációját okozza benned. Elkezded azt érezni, hogy megismertél valamit, hiszen fel tudod mondani a Védákat, ismered, mert tudsz érvelni, ismered, mert nagyon logikus és éles az eszed. De ne légy bolond! A logika még senkit sem vezetett el az igazsághoz. A racionális elme csak egy játék. Mindenfajta érvelés csak a serdülőkoré.
-- Amikor a legvégsőhöz jutsz el, amikor megérkezel a legbenső maghoz magadban, hirtelen rájössz, hogy sem ez, sem az nem vagy – senki sem vagy. Te nem egy ego vagy, hanem egy végtelen üresség. Néha, amikor csak ülsz, próbálod megérezni, ki is vagy valójában – hol vagy olyankor? Haladj tovább a mélybe, és lehet, hogy megijedsz, mert minél mélyebbre ereszkedsz, annál erősebben érzed, hogy senki sem vagy, hogy te vagy a semmi. Ezért félnek az emberek a meditációtól. Mert az egy halál. Az ego halála – az ego pedig egy hamis fogalom.
-- Amikor kutatásai elmélyültek az anyag birodalmában, a fizika tudománya ugyanerre a következtetésre jutott. Amit Buddha, Tilopa és Bodhidharma az intuícióján keresztül megértett, arra a tudomány a külső világot tanulmányozva jött rá. Most azt mondják, nincsen tartalom – a tartalom az „én”-nel párhuzamba állítható fogalom.
-- Egy kő létezik. Érzed az anyagiságát. Megütheted vele valakinek a fejét, az vérezni kezd, az illető talán bele is hal – ez nagyon is anyagi. De kérdezd csak meg a fizikusokat, és azt fogják mondani, hogy tartalom nélküli, nincs benne semmi. Azt fogják mondani, hogy ez csak egy energia-jelenség: sok-sok egymást keresztező energiaáramlat a kőben azt az érzetet kelti, hogy anyag. Épp, ahogy egymást keresztező vonalakat rajzolsz egy papírlapra: ahol a vonalak keresztezik egymást, ott egy pont jelenik meg. A pont nem volt ott. Két vonal metszésében megjelenik egy pont, sok vonal azonos helyű metszésénél pedig egy nagyobb pont. Tényleg ott van az a pont? Vagy pusztán a kereszteződő vonalak keltik azt az érzetet, hogy ott van?
-- A fizikusok azt mondják, hogy az egymást metsző energiaáramlatok alkotják az anyagot. És ha megkérdezed, milyenek is azok az energiaáramlatok, a válasz az, hogy nem anyagiak, nincs súlyuk, tehát anyagnélküliek. Egymást keresztező nem anyagi vonalak keltik az anyag illúzióját, az olyanét, mint amilyen egy kő.
-- Legbelül nincs senki, pusztán energiavonalak mozognak egymást keresztezve, és ez azt a képzetet kelti, hogy van „én”. Buddha huszonöt évszázaddal Einstein előtt rájött erre. Buddha azt szokta mondani, hogy az „én” olyan, mint egy hagyma: ahogy elkezded hámozni, lejön egy réteg, de ott van egy másik. Folytatod tovább a hámozást, rétegről rétegre, és végül mi marad? Meghámoztad az egész hagymát és semmit sem találtál legbelül.
-- Az ember pont olyan, mint egy hagyma. Elkezded lefejteni a gondolati, érzelmi rétegeket, és végül mit találsz? A semmit. Ennek a semminek nincs szüksége segítségre. Ez a semmi önmagában létezik. Ezért mondja Buddha, hogy nincs Isten – mert nincsen szükség rá, hiszen Isten csak egy segítség. Buddha azt mondja, nem létezik teremtő, mert a semmit nem kell megteremteni. Ezt a fogalmat a legnehezebb felfogni, hacsak meg nem tapasztalod.
-- Az történt egyszer, hogy egy király meghívott magához egy neves buddhistát, egy megvilágosodott embert, hogy tanítsa őt. A buddhista szerzetest Nagaszennek hívták, a király pedig Nagy Sándor birodalmának alkirálya volt. Amikor Nagy Sándor visszatért Indiából, Minandert – Indiai nevén Milandát – hagyta itt maga helyett uralkodni. Milanda megkérte hát Nagaszent, hogy jöjjön és tanítsa őt. Felettébb kíváncsi volt, mert már sok történetet hallott Nagaszenről, és az udvarban is számos szó beszéd járta: „Nagyon különös jelenség! Ritkán történik meg, hogy egy ember tudata virágba borul, de vele megtörtént. Valami ismeretlen illat lengi körül, egyfajta rejtélyes energia mező fogja körbe. A földön jár, mégis elszakadt tőle már.” A király kíváncsi lett rá, hát meghívta magához.
-- Csupán két típusú gondolkodásmód létezik: az indiai és a görög. Az indiai a határok nélküli, sötét mélységekbe ereszkedik, ahol minden ködös és elmosódott. A görög gondolkodás mód egy logikus és világos talajon áll, ahol mindennek megvan a helye és a szerepe. A görög gondolkodás az ismertben mozog. Az indiai ezzel szemben az ismeretlenben, sőt, még inkább a megismerhetetlenben. A görög gondolkodás teljes mértékben racionális, az indiai teljességgel ellentmondásos. Tehát ne zavarjon, ha sok ellentmondást fedezel fel bennem, mert így van ez… Keleten az ellentmondás a megismeréshez vezető út.
-- A mindenségnek nincsenek határai. Olyanná kell válnod, mint amilyen a mindenség – csak ekkor jöhet létre a találkozás, az eggyéolvadás. Amikor üres vagy, nincsenek korlátaid. Hirtelen átváltozol, és te vagy a mindenség. Amikor nem vagy, akkor te vagy a mindenség. Amikor vagy, egy rút egóvá válsz. Amikor nem vagy, tiéd a lét összes dimenziója, hogy legyél.
-- Hadd magyarázzam el ezt olyan tapasztalatok alapján, amelyekkel te is rendelkezel. Amikor szeretsz valakit, meg kell semmisülnöd. Amikor szeretsz valakit, én-nélkülivé kell válnod. Ezért olyan nehéz a szeretet. És ezért mondja Jézus, hogy Isten olyan, mint a szeretet. Ő tudott valamit a Mahámudráról, hiszen járt Indiában, mielőtt Jeruzsálemben kezdett tanítani. Tibetet szintén meglátogatta, és találkozott olyanokkal, mint: Tilopa és Náropa. Buddhista kolostorokban élt, és tanult arról, amit ezek az emberek úgy hívtak: semmi. Azután megpróbálta átültetni a zsidó terminológiába, amit megértett. Akkor zavarodott össze minden.
-- Nem ültetheted át a Buddhista magyarázatokat a zsidó fogalomrendszerbe. Ez lehetetlen, mert az egész zsidó fogalomrendszer pozitív kifejezésekre épül, a buddhista pedig olyan teljesen nihilisztikus fogalmakra, mint a semmi és az üresség. De Jézus szavai itt-ott sejtetnek valamit. Azt mondja, „Isten a szeretet”. Ezzel utal valamire. De mi ez az utalás?
-- Amikor szeretsz, senkivé kell válnod. Ha továbbra is valaki maradsz, a szerelem soha nem jelenik meg. Amikor szeretsz valakit – akár csak egy pillanatra tűnik is fel a szerelem, és áramlik két ember között –, ott két semmi van jelen, nem két személy. Ha valaha volt bármilyen szerelem élményed, érted miről beszélek.
-- Két szerelmes, vagy két semmi ül egymás mellett – csak ekkor lehetséges a találkozás, mert ilyenkor dőlnek le és tűnnek el a korlátok. Oda-vissza folyhat az energia, hiszen nincs akadály. És a szerelemnek csak egy ilyen pillanatában lehetséges az orgazmus.
-- Ha két szerelmes szeretkezik, és ha mindketten én-nélküliek, semmik, akkor történik meg az orgazmus. Akkor testi energiáik, egész lényük teljesen elveszíti minden identitását. Ők nem önmaguk többé.. már belezuhantak a mélységes szakadékba. De ez csupán egy pillanatra történhet meg. Aztán újra magukhoz térnek, és elkezdenek kapaszkodni. Ezért kezdenek el az emberek félni a szerelemben is.
-- Mély szerelemben az emberek félnek, hogy megőrülnek vagy belehalnak – félnek attól, hogy vajon mi fog történni. A mélységes szakadék kinyitja száját, az egész létezésben egy űr támad, te pedig egyszerre csak ott vagy és belezuhanhatsz. Így hát az emberek megijednek a szerelemtől, és megelégszenek a szexualitással, és elnevezik a szexualitásukat „szerelem”-nek.
-- A szerelem nem szex. A szex megtörténhet a szerelemben: lehet része, elválaszthatatlan része is annak, de a szex önmagában nem szerelem, hanem pótszer. A szexen keresztül próbálod meg kikerülni a szerelmet. Létrehozol magadnak egy szerelemszerű érzést, de nem lépsz be a szerelembe. A szex olyan, mint a kölcsön-tudás: az egyik a tudás érzetét adja tudás nélkül, a másik a szerelem érzetét szerelem nélkül.
-- A szerelemben te nem létezel, és a másik sem létezik: csakis ekkor, a kettő hirtelen eltűnik. Ugyanez történik a mahámudrában. A mahámudrá egy tökéletes orgazmus az egész létezéssel.
-- Ezért hívják a tantrában – és Tilopa egy tantra-mester – a szerelmesek közötti mélységes intim érintkezést, az orgazmikus érintkezést mahámudrának, és ezért festik meg a mélységes orgazmusban lévő szerelmeseket a tantrikus templomokban és a tantrikus könyvekben. Ez vált a végső orgazmus jelképévé.
-- A mahámudrá a semmin nyugszik. Minden erőfeszítés nélkül, inkább lazán és természetesen…Ez hát Tilopa módszere, és ez a tantra módszere: „Minden erőfeszítés nélkül…”, hiszen ha az erőfeszítés megjelenik, az ego erősödni kezd. Ha bármilyen erőfeszítést teszel, te megjelensz.
-- A szerelem tehát nem egy erőfeszítés, a szerelmet nem erőltetheted. Ha erőlteted, a szerelem megszűnik. Belefolysz, nem erőlteted, egyszerűen csak megengeded, hogy megtörténjen, nem erőlködsz. Ez nem egy cselekvés, hanem egy történés: „Minden erőfeszítés nélkül…”. Ugyanez a helyzet a teljességgel, a legvégsővel: nem erőlteted, egyszerűen csak vele sodródsz „…inkább lazán és természetesen”. Ilyen az út, ez a tantra alapja.
-- A jóga azt mondja, tégy erőfeszítést, a tantra azt mondja, ne tégy erőfeszítést. A jóga ego-orientált, és majd a végén szánja rá magát az ugrásra, de a tantra már a legelején az ego-nélküliséggel kezdi. A jóga végül elér egy olyan jelentést, egy olyan értelmet, egy olyan mélységet, hogy azt mondja a keresőinek „Most dobd el az egódat!” – de csakis a végén. A tantra azonban a legelejétől, a legeslegelső lépéstől…
-- Leginkább úgy szeretném fogalmazni, olyan módon, hogy ahol a jóga véget ér, a tantra ott kezdődik. A jóga tetőfoka a tantra kezdőlépése – és a tantra elvezet téged a legvégső célhoz. A jóga felkészíthet a tantrára, ez minden. Hiszen az utolsó, amit el kell érni, hogy légy könnyed, laza és természetes.
-- Mit ért Tilopa azon, hogy „lazán és természetesen”? Ne küzdj magad ellen, légy ellazult. Ne próbáld erkölcsi és személyiségjegyekből felépített struktúrákkal körülvenni magad. Ne fegyelmezd magad túlságosan, különben a fegyelmedből rabság válik. Ne börtönözd be önmagad. Maradj szabad, lebegj, sodródj a körülményekkel, reagálj a körülményekre. Ne egy személyiség kabátjába bújva, rögzült ideák szerint élj. Légy természetes, mint a víz – ne légy szilárd, mint a jég. Mozogj és sodródj tovább; amikor csak hív a természet, te menj. Ne állj ellent, és ne próbálj előírni semmit magadnak, a lényednek.
-- De az egész társadalom arra tanít, hogy igenis írj elő dolgokat: légy jó, légy erkölcsös, légy ez meg az. A tantra viszont teljesen a társadalmon kívül, a kultúrán és a civilizáción túl van. Azt állítja, ha túlságosan kulturált vagy, elveszítesz mindent, ami természetes, gépiessé válsz és nem tudsz majd lebegni, áramlani. Ezért hát ne kényszeríts magadra különböző struktúrákat – élj a pillanattal, élj tudatossággal. Ez egy nagyon nehezen felfogható dolog.
-- Miért próbálnak az emberek struktúrákon belül élni? Azért, hogy ne legyen szükségük a tudatosságra. Hiszen ha nincs körülötted a személyiséged, nagyon kell figyelned, mert minden pillanatban döntést kell hoznod. Nincsenek többé előre gyártott döntések, nincs már viselkedési forma. Reagálnod kell az adott helyzetre. Valami megjelenik, és téged ez teljesen felkészületlenül ér – nagyon-nagyon tudatosnak kell lenned.
-- Hogy elkerüljék ezt a tudatosságot, az emberek kitaláltak egy cselt, ez a csel pedig a személyiség. Bele kényszeríted magad egy bizonyos típusú fegyelembe, hogy az majd vigyázzon rád, függetlenül attól, vajon éber vagy-e vagy sem. A szokásoddá teszed, hogy igazat mondasz. Szokásszerűen teszed, így nem kell aggódnod. Valaki megkérdez, te szokásodhoz híven megmondod az igazat – de a megszokásból eredő igazság halott.
-- Az élet pedig nem ilyen egyszerű. Az élet egy nagyon de nagyon összetett jelenség. Néha egy hazugságra van szükség, néha egy igazság nagyon veszélyes lehet, az embernek nagyon kell figyelnie. Például, ha egy hazugság segítségével egy élet megmenthető, ha egy hazugsággal másnak nem ártasz és megmenthetsz vele egy életet, mit teszel? Ha egy olyan rögzült elképzelésed van, hogy igazat kell mondanod, kioltasz egy életet.
-- Semmi sem ér többet, mint az élet. Nincs igazság, semmi sincs, ami többet érne az életnél. És néha az igazságod elveheti valaki életét. Mit teszel? Csak hogy megőrizd a saját jól bevált szokásaidat, sémáidat, az egód hitét abban, hogy „Én egy szava hihető ember vagyok”, feláldozol egy életet? Csak hogy szava hihető maradj, csak ezért? Ez túlzás, akkor teljesen őrült vagy. Ha egy élet megmenthető, még ha az emberek azt is hiszik majd, hogy hazug vagy, mit számít az? Miért kellene túl sokat törődni azzal, hogy az emberek mit gondolnak rólad?
-- Légy szabad: emlékezz erre a szóra, amennyire csak lehet. Hagyd, hogy áthasson. Légy szabad úgy, hogy minden pillanatban képes lehess sodródni, könnyen, a vízhez hasonlóan. Úgy, ahogy a vizet egy pohárba öntik és az felveszi annak a formáját. Nem áll ellent, nem mondja, hogy „Ez nem az én alakom.” Ha a vizet egy korsóba, vagy egy bögrébe öntik, az felveszi annak formáját. Nincs ellenállása, a víz szabad. Maradj olyan szabad, mint a víz.
-- Néha dél felé kell fordulnod, néha észak felé; esetenként irányt kell változtatnod. Mindig a helyzetnek megfelelően kell tovább sodródnod. De ha tudod, hogyan kell sodródni, az elég. Az óceán nincs túl messze, ha tudod, hogyan kell sodródni.
-- Ezért hát ne alkoss viselkedési mintákat – hiszen az egész társadalom mintákat készít, az összes vallás mintákat készít. Csak nagyon kevés megvilágosodott embernek volt elég bátorsága ahhoz, hogy kimondja az igazságot – és ez az igazság az, hogy légy szabad és természetes! Persze ha szabaddá válsz, egyben természetessé is válsz.
-- Tilopa nem azt mondja, hogy „Légy erkölcsös!”, hanem azt, hogy „Légy természetes!”. Ezek pedig egymással abszolút szöges ellentétben álló dimenziók. Egy erkölcsös ember soha nem természetes, nem is lehet az. Ha dühösnek érzi magát, nem lehet dühös, mert az erkölcsösség nem engedi. Ha szerelmes, nem lehet szerelmes, mert ott van az erkölcs. Mindig az erkölcsössége szerint, és nem a természete szerint cselekszik.
-- És én biztosan állítom, hogyha az erkölcs, és nem a természeted alapján kezdesz élni, soha nem fogod elérni a mahámudrá állapotát, mert az egy természeti állapot: a természetesség legmagasabb foka. Azt mondom, ha dühösnek érzed magad, légy dühös, de érj el közben egy tökéletes éberséget. Nem szabad, hogy a harag legyőzze a tudatosságodat, ez minden.
-- Hagyd, hogy a harag előtörjön, hagyd, hogy megtörténjen, de irányítsd minden figyelmedet arra, ami történik. Maradj ellazult, természetes, tudatos, és figyeld mi történik. Egy idő után azt fogod észrevenni, hogy rengeteg dolog egyszerűen eltűnt – többé nem történnek meg, annak ellenére, hogy te nem is küzdöttél ellenük. Soha nem próbáltad kiirtani őket, mégis minden további nélkül eltűntek.
-- Ha valaki tudatos, a harag idővel eltűnik. Egyszerűen ostobasággá válik – ne feledd, nem rosszá válik, mert a „rossz” egy túlterhelt fogalom. Egyszerűen ostobasággá válik. Nem azért nem mész bele, mert rossz, hanem mert butaság. Nem bűn, hanem hülyeség. A kapzsiság is eltűnik, mert hülyeség. A féltékenység is eltűnik, mert hülyeség.
-- Ne felejtsd el ezt az értékmérőt! Az erkölcs szerint van, ami jó, és van, ami rossz. A természet szerint van, ami bölcs és van, ami ostobaság. Egy olyan ember, aki természetesen él, bölcs, és nem „jó”. Az olyan pedig, aki a természetével ellentétesen él, ostoba, nem pedig „rossz”. Nem létezik semmi, ami jó, és nem létezik semmi, ami rossz. Csak bölcs és buta dolgok vannak. Ha ostoba módon élsz, kárt okozol magadnak és másoknak is, azonban ha bölcsen élsz, senkinek nem ártasz – se másoknak, se magadnak. Nincs olyan, hogy bűn, és nincs olyan, hogy erény – csak bölcsesség van. Ha ezt erénynek akarod nevezni, hát nevezd erénynek. Ha bűnnek, akkor az ostobaság – és az ostobaság az egyetlen bűn.
-- Hogyan lehet tehát az ostobaságodat bölcsességgé átformálni? Ez az egyedüli mód az átváltozásra: nem kényszerítheted – megtörténik, ha ellazult és természetes vagy.…inkább lazán és természetesen, a korlátok ledönthetők – ezáltal a szabadság elérhetővé válik.
-- És az ember egészen szabaddá válik. Eleinte nehéz lesz, hiszen a jó öreg szokások még feltűnnek és arra kényszerítenek, hogy csinálj valamit. Szeretnél dühös lenni, de a régi szokásod azt mondja, ilyenkor mosolyognod kell. Vannak emberek, akik mindig a mosolyuk mögé rejtik a dühüket. Ha mosolyognak, akkor biztos lehetsz benne, hogy belül dühöngnek. Titkolnak valamit, miközben hamis mosoly ül ki az arcukra. Ők a hipokriták.
-- A képmutató a természetével ellentétesen él: ha megjelenik benne a harag, mosolyogni kezd, ha megjelenik a gyűlölet, úgy tesz, mintha szeretne, ha gyilkos ösztönök törnek föl benne, részvétet színlel. Egy hipokrita tökéletes morállal bír – teljesen mesterséges, műanyag virág, ronda, hasznavehetetlen. Még csak nem is virág, pusztán egy színlelés.
-- A tantra a természetes út: légy ellazult és természetes. Nehéz lesz, hiszen a régi szokásokat meg kell törni. Nehéz lesz azért is, mert egy képmutató társadalomban kell élned. Nehéz lesz, mert mindenütt képmutatókkal kerülsz majd konfliktusba – de ezen át kell esni. Fárasztó lesz, hiszen nagyon sokat fektettek már be a hamis, mesterséges színleléseikbe. Lehet, hogy teljesen egyedül érzed majd magad, de ez csak egy múló időszak. Hamarosan mások is érezni kezdik a valódiságodat.
-- És ne feledd, még a harag is jobb, ha valódi, mint egy megjátszott mosoly – mert az legalább valódi. Egy olyan ember, aki nem tud igazából dühös lenni, soha nem lesz képes az eredetiségre. Egy olyan, aki dühös tud lenni, legalább eredeti, hű önmagához. Akármi is történjen, megbízhatsz benne, hogy a reakciója igazi.
-- Az én tapasztalatom szerint a valódi harag gyönyörű, a hamis mosoly azonban visszataszító. Az igazi gyűlöletnek is megvan a szépsége, éppúgy, ahogy egy igaz szerelemnek is, mert a szépség az igazsághoz kapcsolódik. Nem a gyűlölethez és nem a szeretethez – a szépség az igazságból ered. Az igazság bármilyen formában gyönyörű. Egy valóban halott ember szebb, mint egy életet színlelő, hisz az legalább a valódiság legalapvetőbb minőségével bír.
-- Szokj le a színlelésről, szokj le a képmutatásról, szokj le minden olyan dologról, amit a természetes lényed köré neveltél ki – válj természetessé. Az elején nagyon-nagyon fárasztó lesz, de csak az elején. Ha egyszer hozzászoktál, mások is elkezdik majd érezni, hogy történt veled valami, mert egy igaz emberi lény óriási erő, óriási szuggesztív varázs.
-- Elkezdik érezni, hogy történt valami: „Ez az ember már nem úgy jár, mintha közülünk való volna. Teljesen megváltozott.”. Te azonban nem jössz zavarba, mert csak a mesterséges dolgok tűnnek el. És amint a mesterséges dolgok, színlelések, maszkok eldobása megteremti az ürességet, a természetes emberi lény kezd el áradni belőled. Helyre van szüksége. Légy üres, ellazult és természetes. Ez legyen legalapvetőbb elve életednek.
-- A dal így folytatódik: Ha valaki semmit nem lát, amikor az űrbe bámul; ha elméjével felfedezi az elmét, akkor azzal elpusztítja a megkülönböztetést és eléri a Buddhaságot.
-- Az elme soha nem békés – az elme-nélküliség a béke. Maga az elme soha nem képes a nyugalomra, a csendre. Az elme alapvető természetéből fakadóan feszült és zavart. Az elme soha nem lehet világos, nem lehet saját világossága, mert az elme természetéből adódóan zűrzavaros és homályos. Csak elme nélkül van lehetőség a világosságra, csak elme nélkül van lehetőség a békére, csak elme nélkül van lehetőség a csöndre. Ezért sose próbáld meg a békés elmét elérni. Ha ezt teszed, akkor már a legelső lépéstől kezdve egy lehetetlen dimenzióban mozogsz.
-- Ez az első pillantás az elmébe. Figyeld meg: gondolatokat fogsz találni, de soha nem fogsz az elmére rábukkanni. És amikor ez a te saját felismeréseddé válik – nem azért, mert én ezt mondom, nem azért, mert Tilopa erről énekel, nem. Az nem fog sokat segíteni. Ha ez a te felismeréseddé válik, ha a saját tudásod tényszerű részévé válik, akkor hirtelen sok minden fog megváltozni. Hiszen olyan fontos dolgot értettél meg az elmével kapcsolatban, hogy azt sok egyéb is tudja majd követni.
-- Figyeld az elmét és nézd, hol is van, mi is az. Azt fogod érezni, hogy gondolatok sodródnak ide-oda, és szünetek tűnnek föl. És ha elég hosszú ideig figyelsz, azt fogod látni, hogy a szünetek hosszabbak, mint a gondolatok, mert minden gondolatnak el kell válnia a másik gondolattól, sőt, minden szónak el kell különülnie a másik szótól. Minél mélyebbre mész, annál több hasadékot találsz, annál nagyobb hézagokat. Megjelenik egy gondolat, azután jön egy hézag, ahol nem létezik gondolat. Azután megint jön egy gondolat, és megint egy hézag követi.
-- A második: a gondolatok rajtad kívül léteznek, nem egyek a természeteddel, jönnek és mennek – de te maradsz, te nem múlsz el. Te olyan vagy, mint az égbolt: ami soha nem jön, soha nem megy, mindig ott van. A felhők jönnek-mennek. Ők pillanatnyi jelenségek, nem örökkévalók. Még ha megpróbálsz is belekapaszkodni egy gondolatba, nem tudod sokáig feltartóztatni: mennie kell, saját születése és halála van. A gondolatok nem a tieid, nem hozzád tartoznak. Látogatók, vendégek nálad, nem pedig a házigazdák.
-- Figyelj mélyen, és te leszel a házigazda, a gondolatok pedig a vendégek. Mint vendégek, gyönyörűek, de ha teljesen elfelejted, hogy te vagy a házigazda és ők válnak azzá, akkor bajban vagy. Akkor az a pokol. Te vagy a ház ura, a ház a tiéd, a vendégeid pedig átvették a helyedet. Fogadd őket, viseld gondjukat, de ne azonosulj velük. Különben ők lesznek a házigazdák.
-- E miatt a tény miatt, hogy a gondolatok valójában tárgyak, sok csoda történik. Ha valaki állandóan rád és a jólétedre gondol, az meg fog valósulni, hiszen így folyamatosan hatást gyakorol rád. Ezért hasznosak és hatékonyak az áldások. Ha egy olyan valaki, aki elérte az elmenélküliség állapotát, megáld téged, akkor ez az áldás valóra fog válni, mert egy olyan ember, aki soha nem használ gondolatokat, felhalmozza a gondolati energiákat, ezért bármi, amit mond, valósággá válik.
-- Minden keleti tradícióban, mielőtt az ember az elmenélküliséget kezdi tanulni, olyan technikákat kell elsajátítania, amelyek nagy hangsúlyt fektetnek a negatív gondolatok megszüntetésére. Mert ha megmarad benne ez a tendencia, mire eléri az elmenélküliség állapotát, veszélyes erővé válhat. Ez a különbség a fehér és a fekete mágia között.
-- A fekete mágia az, amikor az ember gondolati energiákat halmoz fel anélkül, hogy a negativitását eldobta volna előtte. A fehér mágia pedig az, amikor valaki túl sok gondolati energiát halmoz fel, és az egész lényét egy pozitív attitűdre építi fel. Ugyanaz az energia negatív előjellel feketévé, pozitív előjellel fehérré válik. A gondolat hatalmas erő – a gondolat tárgy.
-- A gondolataid valóra válnak, úgyhogy vigyázz velük. Bánj velük óvatosan. Ha nem vagy elég tudatos, szenvedést okozhatsz magadnak és másoknak is – már meg is tetted. És ne feledd, a gondolat kétélű kard – ha másnak szenvedést okozol, ugyanakkor tudattalanul magadnak is szenvedést okozol. Amikor mást megvágsz vele, ezzel egyidejűleg önmagadat is megvágod.
-- Csupán néhány évvel ezelőtt történt, hogy egy izraeli, Uri Geller, aki gondolati energiákkal foglalkozott, Angliában a BBC televízióban bemutatta egy kísérletét. Kizárólag a gondolatával képes meghajlítani bármit. Uri Gellertől három méterre valaki egy kanalat tartott a kezében, ő pedig csak rágondolt, és a kanál meghajlott. A kezeddel nem tudnád meghajlítani, ő pedig még a gondolatával is megteszi. Most azonban egy rendkívül ritka jelenség esett meg a BBC adásában; még Uri Geller sem volt tudatában, hogy ilyen lehetséges.
-- Ezrek nézték otthon a kísérletet. A kísérlet lefolyt, Uri Geller meghajlította a kanalakat, erre egyszerre csak sok család otthonában tárgyak estek le a földre, és számtalan holmi eltorzult – ezernyi tárgy szerte Angliában. Az energiát gyakorlatilag a TV közvetítette. És mivel három méter távolságból vitte véghez a kísérletet, az otthonokban a televíziókészüléktől három méterig terjedt ez a hatás: tárgyak görbültek meg, estek le, torzultak el. Hátborzongató volt!
-- A gondolatok megvalósulnak, és nagyon nagy hatalmuk van. Van egy nő: Oroszországban, úgy hívják: Mikhailovna. Sok mindent meg tud tenni a tárgyakkal, távolról bármit maga felé húz,  pusztán a gondolatával. Oroszország nem nagyon hisz az okkult jelenségekben, hiszen: ateista, kommunista ország, így hát vizsgálni kezdték: Mikhailovnát, hogy megtudják, tudományosan mi is történik. Ő azonban minden kísérlete után majdnem egy kilót lead. Egy félórás kísérlet alatt egy kilót fogy. Mit jelent ez?
-- Azt jelenti, hogy a gondolatokon keresztül energiát bocsátasz ki, és ezt folyamatosan teszed. Az elméd össze-vissza fecseg. Fölöslegesen szór szét dolgokat mindenfelé. Embereket teszel tönkre magad körül, és magadat is tönkreteszed.
-- Veszélyes vagy, és folyamatosan sugárzol. Számtalan dolog történik miattad. Óriási hálózat ez. Az egész világ napról napra egyre nyomorultabbá válik, mert egyre több és több ember él a földön, így egyre több és több gondolatot sugároznak szerteszét.
-- Ahogy mész vissza az időben, egyre békésebbnek találod a földet, hisz egyre kevesebb gondolat-sugárzót találsz. Buddha idejében, vagy Lao Ce idejében a világ még nagyon békés és természetes volt. Az még mennyország volt. Miért? Egyrészt a népesség még nagyon-nagyon kicsi volt. Másrészt az emberek sokkal hajlamosabbak voltak az érzelmeik szerint élni, sokkal kevésbé voltak gondolkodók. És az emberek imádkoztak is. Reggel az első dolguk az ima volt. Este, lefekvés előtt az utolsó: az ima. És az egész nap folyamán is, amikor csak alkalmat találtak rá, magukban imádkoztak.
-- Mi az ima? Az ima minden és mindenki megáldása. Az ima a minden és mindenki iránt átélt együttérzés. Az ima a negatív gondolatok ellenszerének megalkotása – az ima pozitivitás. Ez lesz a harmadik felismerés a gondolatokról: a gondolatok dolgok, erők, és óvatosan kell bánni velük.
-- A mindennapi életben az ember öntudatlanul mindenfélére gondol. Nehéz olyan embert találni, aki még nem követett el gyilkosságot gondolatban, nehéz olyan embert találni, aki még nem követetett el mindenféle bűnt és vétket az agyában. Aztán ezek a dolgok megtörténnek. És ne feledd: lehet, hogy nem gyilkolsz, de ha folyamatosan valakinek a meggyilkolására gondolsz, az megteremthet egy olyan helyzetet, amelyben az illetőt meggyilkolják. Lehet, hogy valaki érzékeli a gondolatodat, hisz mindenütt vannak gyengébb emberek, a gondolatok pedig úgy folynak, mint a víz: felülről lefelé. Ha valamire folyamatosan gondolsz, valaki, aki nálad gyengébb akaratú, észlelheti a gondolatodat, majd megy és megöl valakit.
-- Ezért van, hogy azok, akik ismerik az ember belső valóját, azt mondják, hogy bármi történik a földön, azért mindenki felelős. Akármi történik Vietnámban, azért nem csak a Nixonok felelősek, hanem mindenki, aki gondolkodik. Csak egyvalaki nem lehet felelős: az, akinek nincs gondolata. Különben mindenki felelős mindazért, ami történik. Ha a föld pokol, te vagy az egyik megteremtője – te is közreműködsz benne.
-- Ne akard másokra hárítani a felelősséget – te éppúgy felelős vagy, hisz ez egy kollektív jelenség. A kór lehet, hogy máshol üti fel a fejét, a robbanás tőled talán ezernyi, milliónyi mérfölddel arrébb történik, de ez nem változtat a dolgon, mert a gondolat nem egy térbeni jelenség, a gondolatnak nincs szüksége a térre. Ezért ő a leggyorsabb utazó. Még a fény sem tud olyan gyorsan haladni, hiszen még a fénynek is térre van szüksége. A gondolat a leggyorsabb. Valójában időbe sem telik az utazása, mert a tér nem létezik számára. Lehet, hogy itt vagy és gondolsz valamire, ami pedig ennek hatására történik, az Amerikában történik. Hogyan lehetnél te a felelős? Nincs bíróság, amely megbüntetne. De a létezés legfelsőbb bírósága mégis meg fog büntetni – most is büntet. Ezért vagy boldogtalan.
-- Sokszor jönnek hozzám azzal, hogy „Soha nem tettünk semmi rosszat senkivel, mégis olyan szerencsétlenek vagyunk…” Lehet, hogy nem teszed, de lehet, hogy gondolod – és a gondolat sokkal kifinomultabb jelenség, mint a cselekedet. A tettektől megvédheti magát az ember, de a gondolatoktól nem. A gondolatok ellen mindenki védtelen.
-- A gondolat-nélküliség kötelező, ha minden bűntől, minden vétektől meg akarsz szabadulni, ha szabaddá akarsz válni minden olyan dologtól, ami körülvesz – ez a Buddhaság jelentése.
-- Egy Buddha olyan ember, aki gondolatok nélkül él: ő nem felelős. Ezért mondjuk mi Keleten, hogy többé nem gyűjt magának karmát; nem gabalyodik bele több dologba. Él, sétál, mozog, eszik, beszél, sok mindent csinál, tehát muszáj lenne, hogy karmát szerezzen, hiszen a karma tevékenységet jelent. De Keleten azt mondják, hogy egy buddha, még ha gyilkolna, sem szerezne azzal karmát. Miért? Amikor te úgy is karmát gyűjtesz, ha nem is ölsz? Miért?
-- Egyszerű: egy Buddha bármit is tesz, azt gondolatok nélkül teszi. Ő spontán, a spontaneitás pedig nem tevékenység. Nem gondolkodik rajta – megtörténik. Nem ő a cselekvő. Úgy jár, mint egy üresség. Nincsenek gondolatai róla, nem gondolkodott azon, hogyan is tegye. De ha a lét megengedi, hogy megtörténjen, akkor ő is megengedi, hogy megtörténjen. Nincs már egója, ami visszatartaná, nincs egója, ami bíztatná.
-- Ez hát a jelentése az üres létnek és az én-nélküliségnek: légy nem-létező, anatta, személyiségnélküli. Akkor semmit nem gyűjtesz, akkor nem vagy felelős semmiért, ami körülvesz téged – akkor megérkeztél.
-- Minden egyes gondolat alkot valamit a számodra és mások számára. Légy éber! De amikor azt mondom, légy éber, nem úgy értem, hogy gondolj jó dolgokra. Nem, mert amikor csak jó dolgokra gondolsz, mellette a rossz gondolatok is megjelennek. Hogyan létezhet a jó a rossz nélkül? Ha a szerelemre gondolsz, mellette, mögötte ott van a gyűlölet elrejtve. Hogyan tudnál a szeretetre gondolni, ha nem gondolnál a gyűlöletre közben? Talán nem tudatosan gondolsz rá, talán a szereteted az elméd tudatos szintjén van, a gyűlölet csak a tudattalanban rejtőzik – de együtt mozognak.
-- Amikor csak szánalmat érzel valami iránt, egyszerre a kegyetlenség is megjelenik. Képes vagy a szánalomra gondolni anélkül, hogy a kegyetlenség eszedbe jutna? Tudsz az erőszakmentességre gondolni anélkül, hogy az erőszakra gondolnál? Már magában a szóban, hogy „erőszakmentesség” belép az erőszak, már magában a fogalomban jelen van. Gondolhatsz a brahmacsárjára, a cölibátusra anélkül, hogy a szexre gondolnál? Lehetetlen, hiszen mit jelent majd a cölibátus, ha nincs több gondolat a szexről? És milyen brahmacsárja lesz az, amit a szexualitás gondolatára alapoznak?
-- Nem, a létezésnek egy merőben más minősége jelenik meg a nem-gondolkodás által: nem jó, nem rossz. Ez egyszerűen egy gondolatnélküli állapot. Pusztán csak figyelsz, csak tudatos maradsz, de nem gondolkodsz. Ha pedig belép egy gondolat… és be fog lépni, mert a gondolatok nem a tieid – mindenütt ott lebegnek. Egy nooszféra, egy gondolatszféra vesz körül mindenütt. Épp ahogy a levegő, úgy a gondolatok is mindenhol körülvesznek, és állandóan belédhatolnak maguktól. Ez csak akkor szűnik meg, ha egyre inkább tudatossá válsz. Van ebben valami: ha egyre inkább tudatossá válsz, a gondolat egyszerűen eltűnik, elolvad, mert a tudatosság nagyobb energia, mint a gondolkodás.
-- A tudatosság olyan a gondolatnak, mint a láng a sötétségnek. Olyan ez, mint amikor meggyújtasz egy lámpát a házban, és így a sötétség nem tud belépni. Eloltod a lámpád, és egy pillanat alatt mindenhonnan behatol a sötétség – ott van. Amikor lámpa ég a házban, a sötétség nem tud belépni. A gondolatok olyanok, mint a sötétség: csak akkor jelennek meg, amikor bent nincs világosság. A tudatosság tűz: ahogy egyre tudatosabbá válsz, egyre kevesebb gondolat jelenik meg benned.
-- Amikor valóban eggyéolvadsz a tudatosságoddal, a gondolatok nem jönnek többé; áthatolhatatlan fellegvárrá változol, semmi sem törhet be oda. Nem mintha bezárkóztál volna, ne felejtsd el, tökéletesen nyitott vagy. Pusztán azért, mert a tudatosságod energiája egy fellegvárat épített neked. És amikor a gondolatok nem léphetnek be többé, akkor csak megjelennek és kikerülnek téged. Láthatod majd jönni őket, és azt, hogy mire elérnének téged, megfordulnak és elmennek. Ekkor már mehetsz bárhová, akár a pokolba is alászállhatsz – semmi nem érinthet téged. Ez a megvilágosodás.
-- Most próbáld megérteni Tilopa szútráját: „Ha valaki semmit nem lát, amikor az űrbe bámul; ha elméjével felfedezi az elmét, akkor azzal elpusztítja a megkülönböztetést és eléri a Buddhaságot.”
-- Nézz fel az égre anélkül, hogy valamit is keresnél, mert ha keresed, biztos megjelenik egy felhő. A „valami” a felhő, a „semmi” a kék ég végtelen tere. Ne keress semmit. Ha keresel valamit, akkor maga a nézés megteremti a tárgyát: jön egy felhő, és te már a felhőt nézed. Ne a felhőket nézd. Még ha vannak is felhők, ne őket nézd – egyszerűen csak nézz, hagyd, hogy sodródjanak, hisz ott vannak. Aztán hirtelen jön egy pillanat, amikor ráhangolódsz erre a „nem néző” nézésre – és számodra eltűnnek a felhők, csak a végtelen égbolt marad. Ez nehéz, mert a szemek fókuszálnak, és ahhoz vannak hozzászokva, hogy bizonyos dolgokat nézzenek.
-- Nézz meg egy csecsemőt a születése napján. Ugyanolyanok a szemei, mint amilyenek egy bölcsé – vagy, mint amilyenek egy őrülté: a tekintete szabad és lebegő. Tud bandzsítani, a szemeit egymástól teljesen eltérő irányba mozgatni – az ő tekintete még nem rögzült. A szervezete még folyékony, az idegrendszerének még nincs kész szerkezete, minden lebeg. A gyerek tehát úgy néz, hogy nem néz semmire sem. Őrült a tekintete. Figyelj meg egy gyereket: ugyanerre a tekintetre lesz majd szükséged, elvégre egy második gyermekkort kell megvalósítanod.
-- Figyelj meg egy őrültet, hiszen egy őrült kiesik a társadalomból. A társadalom szabályok és játszmák rögzített világát jelenti. Egy őrült azért őrült, mert számára nincsenek rögzült szabályok, kiesett belőlük: ő a tökéletes kieső. Egy bölcs szintén tökéletes kieső csak egy másik dimenzióban. Ő nem őrült: tulajdonképpen ő az egyetlen épelméjű lehetőség. De az egész világ őrült, rögzült – ezért tűnik egy bölcs is őrültnek. Figyelj meg egy őrültet: az ő tekintetére van szükséged.
-- Tibet régi iskoláiban mindig volt egy őrült, hogy a keresők megfigyelhessék a tekintetét. Nagyon sokra becsülték az őrülteket. Kutatták, tanulmányozták őket, nélkülük nem létezhetett kolostor. A megfigyelés tárgyává váltak. A kereső megfigyeli az őrültet, a tekintetét, azután ő is megpróbálja úgy nézni a világot, mint egy őrült. Csodálatosak voltak azok az idők.
-- Keleten soha nem szenvedtek az őrültek úgy, ahogy Nyugaton szenvednek. Keleten tisztelték őket, egy őrült különlegesnek számított. A társadalom a gondját viselte, megbecsülték, mert a bölcs bizonyos jegyeit, a gyermek egyes jegyeit viseli magán. Ő különbözik az úgynevezett társadalomtól, kultúrától, civilizációtól: kiesett belőle. Természetesen lefelé. Egy bölcs felfelé zuhan, egy őrült lefelé zuhan – ez a különbség. De mindketten kiesnek. És vannak közös tulajdonságaik. Figyelj meg egy őrültet, azután próbálj meg nem koncentrálni.
-- Először is bámulj az égbe. Feküdj le a földre és csak bámulj az égbe. Csak egy dologgal kell próbálkoznod: ne nézz semmit sem. Kezdetben újra meg újra elhibázod, újra és újra el fogod felejteni. Nem leszel képes folyamatosan emlékezni. Ne légy csalódott, hisz ez természetes oly sok idő megszokása után. Mindig, amikor újra emlékezel, hagyd abba az összpontosítást, lazítsd el a szemeidet, és csak nézz az égbe – semmit ne tégy, csak nézz. Hamarosan eljön az idő, amikor képes leszel úgy nézni az égbe, hogy nem próbálsz semmit sem látni ott.
-- Akkor hunyd le a szemedet és nézz befelé, ne keress semmit, legyen ugyanaz a távoli tekinteted. A gondolatok sodródnak, de te nem keresed őket, nem nézed őket – egyszerűen csak nézel. Ha jönnek, jó, ha nem jönnek, az is jó. Így képes leszel meglátni a hézagokat: egy gondolat elszáll, jön egy másik – és a hézagok. Aztán, egy idő múlva észreveszed, hogy a gondolat átlátszóvá válik. Még akkor is, amikor a gondolat megjelenik, tovább látod a hézagot. Tovább látod az eget, amit épp egy felhő rejt.
-- Minél inkább ráhangolódsz erre a látásmódra, annál inkább eltűnnek majd a gondolatok. Egyre kevesebb és kevesebb jön majd, mindig kevesebb és kevesebb. A hézagok megnőnek. Percekre tűnnek majd el a gondolatok, minden nagyon békés és csendes lesz belül – először vagy együtt önmagaddal. Minden tökéletesen boldog körülötted, nincs nyugtalanság.
-- És ha ez a látásmód számodra természetessé válik… azzá válik, ez az egyik legtermészetesebb dolog, az embernek csak abba kell hagynia az összpontosítást, fel kell hagynia a várakozással:„…akkor elpusztítja a megkülönböztetést…” akkor nincs többé semmi, ami jó; nincs semmi, ami rossz; nincs semmi, ami ronda; nincs semmi, ami gyönyörű, „…és eléri a buddhaságot.”
-- A Buddhaság a legmagasabb szintű felébredést jelenti. Amikor nincs többé megkülönböztetés, mindenfajta különbségtétel elvész, elérkezik az egység, csak egy marad. Még „egynek” sem hívhatod, hisz az is egy dualitás részét alkotja. Egy marad, de nem hívhatod „egynek”, mert hogyan hívhatnád „egynek” anélkül, hogy mélyen belül azt ne mondanád, „kettő”. Nem, nem azt mondod, hogy „egy” marad, hanem egyszerűen azt, hogy a „kettő” eltűnik, a „sok” eltűnik. Most az egész egy határtalan egység, semminek sincs határa.
-- Egy fa egybeolvad egy másikkal, a föld egybeolvad a fákkal, a fák egybeolvadnak az éggel, az ég egybeolvad a túlvilággal… te egybeolvadsz velem, én egybeolvadok veled… minden egybeolvad… a megkülönböztetések elvesznek, egybeolvadnak és összefolynak, ahogy a hullámok egybefolynak más hullámokkal… vibráló, élő, határok nélküli, meghatározás nélküli, megkülönböztetés nélküli óriás egység… a szent egybeolvad a bűnözővel, a bűnöző egybeolvad a szenttel… a jó rosszá válik, a rossz jóvá… az éjszaka nappallá változik, a nappal éjszakává… az élet halálba fordul át, a halál újra életet formáz – és így minden eggyé vált.
-- Csak ebben a pillanatban valósul meg a Buddhaság: amikor nincs semmi jó, semmi rossz, nincs bűn, nincs erény, nincs sötétség, nincs éjszaka – semmi. Nincs különbség. A megkülönböztetések a te tanult szemeid miatt léteznek. Te azt tanulod, hogy hogyan tégy különbséget. De a valóságban nem létezik különbség. A megkülönböztetést te vetíted ki magadból. A megkülönböztetést te adod a világnak – az nincs ott. Ez a szemeid ravaszsága, és a szemeid becsapnak.
-- „A felhőknek, melyek az égen vándorolnak, nincs gyökerük, nincs otthonuk; miként az elmében sodródó, megkülönböztető gondolatoknak sincs. Amint az én-tudatot meglátod, az ítélkezés véget ér.”
-- „A felhőknek, melyek az égen vándorolnak, nincs gyökerük, nincs otthonuk…” És ugyanez igaz a gondolataidra is, és ugyanez a belső egedre is. A gondolataidnak nincs gyökerük, nincs otthonuk: épp ahogyan a felhők, ők is sodródnak. Így hát nem kell, hogy küzdj ellenük, nem kell, hogy ellenük legyél, még csak meg sem kell próbálnod megállítani őket.
-- Ennek egy mély felismeréssé kell válnia benned, hiszen amikor egy ember elkezd érdeklődni a meditáció iránt, rögtön megpróbálja megszüntetni a gondolatait. De hogyha megpróbálod megszüntetni őket, akkor soha nem szűnnek meg, mert a megszüntetésükre irányuló kísérlet maga is egy gondolat, a meditációra irányuló próbálkozás is egy gondolat, a buddhaság elérésére tett próbálkozás is egy gondolat. Hogyan állíthatnál meg egy gondolatot egy másik gondolattal? Hogyan szüntethetsz meg egy elmét egy másik elmével? Akkor csak belekapaszkodsz a másikba. Ez megy majd újra meg újra, míg csömört nem kapsz; és ennek nincs vége.
-- Ne küzdj – mert ki fog küzdeni? Ki vagy te? Csak egy gondolat. Szóval ne változz át harcmezővé, ahol egyik gondolat próbálja megölni a másikat. Inkább légy egy szemtanú, nézd a gondolatokat, ahogy úszkálnak. Meg fognak szűnni, de nem úgy, hogy te megszünteted őket. Azáltal szűnnek meg, hogy tudatossá válsz, nem pedig azért, mert erőfeszítéseket tettél, hogy megszűnjenek. Nem, akkor soha nem szűnnek meg, akkor ellenállnak.
-- Próbáld meg és meglátod: próbálj csak megállítani egy gondolatot – az a gondolat mindig veled marad. A gondolatok nagyon makacsok, hajthatatlanok; mint a hatha jógik, nem tágítanak. Eldobod őket, ők meg visszajönnek millió és egy alkalommal. Te belefáradsz, de ők sohasem. Megtörtént, hogy egy ember érkezett Tilopához. Ez az ember a buddhaságot akarta elérni és hallotta, hogy Tilopa már elérte ezt az állapotot. Tilopa valahol egy Tibeti templomban tartózkodott. Az illető megérkezett, Tilopa ült, az illető meg így szólt:
-- És amint meglátod, hogy a gondolatok sodródnak, úgy már nem a gondolataid vagy, hanem az űr, amiben a gondolatok sodródnak – elértél az én-tudatodhoz, megértetted a tudatosság jelenségét. Akkor az ítélkezés véget ér: akkor semmi sem jó, semmi sem rossz, akkor minden vágy egyszerűen eltűnik, hiszen ha nincs semmi, ami jó és nincs semmi, ami rossz, akkor nincs többé semmi, amire vágysz és nincs semmi, amit elkerülnél.
-- Elfogadsz mindent, ellazulsz és természetessé válsz. Elkezdesz a létben lebegni, sehová sem tartva, hisz nincs cél. Nem egy terv irányába, mert nincsenek már terveid. Ekkor elkezdesz minden pillanatot élvezni, akármit is hozzon – ne feledd: akármit. És képes vagy élvezni, mert nincs több vágyad és elvárásod. Többé nem kérsz semmit, így hát bármit is kapsz, azért hálás vagy.
-- Csak az, hogy ülsz és lélegzel olyan csodálatos, csak az, hogy itt vagy olyan csodálatos; az élet minden pillanata egy varázslatos dologgá, önmagában egy csodává alakul. „A térben különböző formák és színek öltenek alakot, de a teret sem a fekete, sem a fehér nem festi meg. Bár minden az én-tudatból bukkan elő, az elme erényekkel és bűnökkel nem szennyeződik.”
-- És akkor, akkor már tudod, hogy „a térben formák és színek öltenek alakot”. A felhők sokféle formát magukra öltenek: láthatsz elefántokat, oroszlánokat és amit csak akarsz. A térben formák, színek jönnek és mennek… „de a teret sem a fekete, sem a fehér nem festi meg…”, de akármi is történjen, az ég érintetlen marad, azt semmi nem festi meg. Reggel olyan, mint a tűz, a Napból áradó vörös tűz, az egész égbolt vörössé válik, de hová lesz a vörösség éjjel? Az egész égbolt sötét, fekete. Reggel pedig hová tűnik a sötétség? Az eget semmi nem festi meg, az ég érintetlen marad.
-- Egy szannyászin útja ez: olyannak maradni, mint az ég; érintetlennek minden átmeneti dologtól. Érkezik egy gondolat – egy szannyászin nem henceg vele. Nem mondja, hogy: „Hm, milyen helyes gondolatokkal, milyen erényes gondolatokkal vagyok tele, áldott a világ, hm, a gondolataimból is látszik…” Nem, ő nem henceg, mert ha henceg, akkor megfesti valami. Nem állítja, hogy ő jó. Aztán jön egy rossz gondolat – de ez nem sújtja le, különben megint csak megfestené valami. Jó vagy rossz, nappal vagy éjszaka, ő csak néz mindent, ami jön és megy. Az évszakok változnak, ő csak figyel; a fiatalság öregkorba ér, és ő csak figyel – de őt nem színezi semmi. És ez a szannyászin mibenlétének legmélyebb jelentése, hogy olyan légy, mint az égbolt, a tér.
-- Valójában ez a helyzet. Amikor azt gondolod, hogy valamilyen színt kapsz, az csak gondolat. Amikor azt gondolod, hogy jó lettél, vagy rossz lettél, bűnöző lettél, vagy szent lettél, az mind csak gondolat, mert a belső eged soha nem válik semmilyenné – az egy lét; soha nem válik semmivé. Minden valamivé válás csupán valamely formával, névvel, színnel való azonosulás – minden valamivé változás. Te egy lét vagy, már most is az vagy – nincs szükség arra, hogy valamivé válj.
-- Nézz fel az égre: jön a tavasz, és az egész teret betölti a madárdal, azután a virágok és az illat. Aztán jön a nyár, aztán az ősz. Aztán jön az eső – és minden tovább változik és változik és változik. Ez mind az égben történik, de mégsem színezi azt meg egyik sem. Mélységesen távol marad. Mindenhol jelen van, de mégis érintetlen. Egyszerre van a legközelebb és a legtávolabb.
-- Egy szannyászin épp olyan, mint az égbolt: a világban él – megjelenik az éhség, azután a jóllakottság, megjelenik a nyár, azután a tél, jó napok, rossz napok, jó hangulatok, nagyon lelkes, eksztatikus, eufórikus hangulatok, rossz hangulatok, levert, sötét, terhelt hangulatok – minden jön és megy, és ő megfigyelő marad. Csupán csak figyel, és tudja, hogy minden el fog múlni, sok minden fog még eljönni és elmenni. Többé nem azonosul semmivel sem.
-- A szannyász: nem-azonosulás. A szannyász a legtündöklőbb virágzás, a legcsodálatosabb ragyogás. „A térben formák és színek keletkeznek, de a teret sem a fekete, sem a fehér nem festi meg. Bár minden az én-tudatból bukkan elő, az elme erényekkel és bűnökkel nem szennyeződik.”
-- Amikor Buddha elérte a legvégső, a legeslegvégső megvilágosodást, megkérdezték tőle: Mit értél el.?. Ő pedig nevetett és azt mondta: Semmit.!. Hisz minden, amit elértem, már itt volt bennem. Ez nem olyan valami, amit elnyertem. Mindig is itt volt bennem öröktől fogva, hisz ez maga a természetem. Csak eddig nem törődtem vele, nem voltam tudatában. A kincs mindig itt volt, csak elfelejtkeztem róla.
-- Elfelejtetted, ez minden – ez hát a tudatlanságod. Ami a természetedet illeti, közted és egy buddha között nincs különbség. Csak egy különbség létezik: az, hogy te nem emlékszel arra, hogy ki vagy – ő azonban igen. Te ugyanaz vagy, de ő emlékszik, te pedig nem. Ő felébredt, te mélyen alszol – de a természeted ugyanaz.
-- Próbáld ilyen módon megélni – Tilopa technikákról beszél: élj úgy a világban, mintha te lennél az égbolt, tedd ezt az életstílusoddá. Valaki dühös rád, megbántódik – te figyelj! Ha megjelenik benned a harag – figyeld! Változz át egy távoli megfigyelővé, egyre csak nézz és nézz és nézz! És pusztán a figyeléssel, anélkül, hogy bármire néznél igazán, anélkül, hogy bármi megszállottjává válnál, amikor az érzékelésed kitisztul, hirtelen, egy pillanat alatt – valójában az időn kívül történik mindez –, hirtelen, az időn kívül felébredsz: buddhává váltál, megvilágosodtál, felébredtél.
-- Mit nyer egy Buddha ebből az egészből? Semmit sem nyer. Épp az ellenkezője történik, nagyon sok mindent elveszít: a szenvedést, a fájdalmat, a kínt, a szorongást, az ambíciót, a féltékenységet, a gyűlöletet, a birtoklási vágyat, az erőszakot – mindezt elveszíti. Hogy mit nyer? Semmit. Azt nyeri el, ami mindig is ott volt – emlékezik.

Második Fejezet -- A Végső Megértés

-- Mindenki szabadnak születik, mégis rabszolgaként hal meg. Az élet kezdete még teljességgel ellazult és természetes, de nemsokára belép a társadalom, a szabályok és megkötések, az erkölcs, a fegyelem, és a különböző tanítások, így az ellazultság, a természetesség és a spontaneitás elvész. Az ember egyfajta páncélt növeszt maga köré. Egyre merevebbé és merevebbé válik. A belső lágyság eltűnik.
-- Az ember védőfalat hoz létre lénye felszínén, hogy sebezhetetlenné váljon, hogy megvédje magát, hogy reagálni tudjon a kívülről érkező támadásokra, hogy megteremtse a biztonságérzetet – így azonban elvész a szabadság. Az ember a másik tekintetét fürkészi; a többiek jóváhagyása és elutasítása, megvetése és nagyrabecsülése egyre értékesebbé válik a szamara. A többi ember lesz a mérce, őket utánzod és követed, hiszen közöttük kell élned.
-- Egy gyermek még nagyon képlékeny, a legkülönbözőbb formákat képes magára ölteni. A társadalom pedig elkezdi a formaosztást: jönnek a szülők, a tanárok, az iskolák – a gyerek lénye pedig egy idő után karakterré alakul. Megtanul minden szabályt. Vagy konformistává válik, vagy lázadni fog, de mindkettő rabságot jelent.
-- Úgy is bebörtönzi magát, ha konformistává, ortodoxszá és megalkuvóvá válik, és úgy is, ha hippivé lesz és átesik a másik végletbe, csak akkor egy másfajta börtönbe zárja magát. Hiszen az ellenállás is csak attól a jelenségtől függ, ami ellen az egyik lázad, és amihez a többiek alkalmazkodnak. Elzarándokolhatsz a világ legtávolabbi sarkába, akkor is csak ugyanazok ellen a szabályok ellen lázadsz. Mások betartják őket, te ellenállsz, de a fókuszban ugyanazok a szabályok vannak. Mindkét oldal ugyanabban a csónakban utazik – lehet, hogy hátat fordítanak egymásnak, de a csónak ugyanaz.
-- Egy vallásos ember soha nem alkalmazkodik semmihez, és soha nem is lázad semmi ellen. Számára nincsenek követendő vagy elvetendő szabályok – az ő életében semmiféle szabály nem létezik. A vallásos ember szabad saját lényében, nincs szokásokból és neveltetésből kialakított formája. Nem kulturált lény – ez nem azt jelenti, hogy civilizálatlan és primitív, hiszen ő maga a legmagasabb fokú civilizáció és kultúra megvalósulásának lehetősége, de ő maga nem kulturált. Önnön tudatosságában fejlődött, már nincs szüksége szabályokra: túllépett rajtuk.
-- Őszinte, de nem azért, mert ez a szabály. Pusztán azáltal, hogy ellazult és természetes, őszintévé válik – ő maga válik az őszinteséggé. Részvétet érez, de nem azért, mert követi a „Légy könyörületes!” előírást, nem. Ha ellazult és természetes, egyszer csak elkezdi érezni, hogy a részvét ott hömpölyög körülötte mindenütt. Ennek semmi köze őhozzá, ez egyszerűen csak a tudatossága fejlődésének mellékterméke. Ő nem a társadalom ellen, és nem is a társadalomért van – egyszerűen túllépett rajta. Újra gyermekké vált, egy teljesen ismeretlen világ, egy új dimenzió gyermekévé – újjászületett.
-- Minden gyermek természetesnek és ellazultnak születik. Aztán belép a társadalom, mert bizonyos okokból be kell lépnie… Nincs ebben semmi rossz, hiszen ha a gyereket egyedül hagyják, sosem fog fejlődni, így vallásossá sem válhat – így pont olyanná válna, mint egy állat. A társadalomnak meg kell jelennie, és a társadalmon túl kell jutni – erre szükség van. Csak egy dologra kell emlékezni: ez pusztán egy folyosó, amin át kell menni – a házat nem itt kell felépíteni. Az egyetlen dolog, amit nem szabad elfelejteni az, hogy a társadalomhoz alkalmazkodni kell, majd tovább kell lépni, a szabályokat meg kell tanulni, majd el kell felejteni őket.
-- A szabályok azért jelennek meg az életedben, mert rajtad kívül vannak mások is, nem vagy egyedül. Amikor a magzat még az édesanya méhében él, tökéletesen egyedül van, ott nincs szükség szabályokra. A szabályok csak akkor jelennek meg, amikor kapcsolatba kerülsz másokkal – mivel nem vagy egyedül, gondolnod kell másokra, tekintettel kell lenned másokra.
-- Az anyaméhben a gyermek egyedül van: nincs szükség szabályra, erkölcsre, fegyelmezésre, ott nincs rend. Ám abban a pillanatban, ahogy megszületik, már a legelső lélegzete is a társadalomhoz köti. Ha a gyerek nem sír fel, az orvos azonnal kikényszeríti belőle a sírást, hiszen ha néhány percig nem sír fel, akkor megfullad. Muszáj sírnia, mert ez a sírás nyitja meg az utat afelé, hogy lélegezni tudjon – ez tisztítja ki a torokcsatornát. Kényszeríteni kell, hogy sírjon – tehát már az első lélegzete is kapcsolatba kerül a társadalommal, és a gyerek formálása elkezdődik.
-- Ebben nincsen semmi rossz. Ennek meg kell történnie… de ennek olyan módon kellene megtörténnie, hogy a gyerek soha ne veszítse el a tudatosságát, soha ne azonosuljon a kulturális mintákkal, mélyen legbelül maradjon mindig szabad, tudja, hogy a szabályokat be kell tartani, de nem a szabályok jelentik az életet – ezt kell megtanítani neki.
-- Egy társadalom akkor cselekszik helyesen, ha azt tanítja: „Ezek a szabályok jók, de nem tökéletesek, és vannak ezeken kívül más szabályok is. Az embernek nem szabad hozzákötnie magát ezekhez a szabályokhoz, hiszen egy nap majd túl kell rajtuk lépni.” A társadalom akkor cselekszik helyesen, ha tagjainak a civilizáció mellett egyben a transzcendenciát is megtanítja. Így lehet vallásos egy társadalom. Ha soha nem tanítja a transzcendenciát, akkor az a társadalom pusztán világi és politikai – semmi vallás nincs benne.
-- Egy bizonyos határig másokra kell hallgatnod, de azután el kell kezdened önmagadra figyelni. A legvégén el kell érned az eredeti állapotot. Mielőtt meghalsz, újra egy ártatlan gyermekké – ellazulttá és természetessé – kell válnod, mert a halálban újra az egyedüllét dimenziójába lépsz. Épp úgy, ahogy az anyaméhben, a halál birodalmában is egyedül leszel újra. Ott nem létezik társadalom.
-- Kell, hogy találj az életedben néhány olyan tiszta pillanatot – mint oázist a sivatagban –, ahol egyszerűen csak becsukod a szemed, és túllépsz a társadalmon, belépsz önmagadba, saját méhedbe – ez a meditáció. Bár a társadalom jelen van, te csak behunyod a szemeidet, elfelejted, és újra egyedül vagy. Ott nincsenek szabályok, nincs szükséged a személyiségedre, az erkölcsödre, szavakra, nyelvre. Belül lehetsz ellazult és természetes.
-- Nőj fel ebbe az ellazult természetességbe. Még ha szükség is van valamilyen külső fegyelmezésre, belül maradj vad. Ha valaki képes legbelül vad maradni, miközben elvégzi azokat a dolgokat, amiket a társadalom megkíván tőle, akkor hamarosan elérkezik arra a pontra, ahol átlép a túloldalra.
-- Ne hallgass senki másra. Maradj mindig önmagad. Egyszerűen csak menj el mellettük, és légy közömbös. Ha állandóan másokra figyelsz, akkor mindenki ide-oda fog rángatni. Soha nem leszel képes elérni a saját legbensőbb központodat.
-- Mára mindenki excentrikussá vált. Ez a gyönyörű szó azt jelenti, „a középponton kívül lévő”, és általában az elmebetegeket hívjuk így. De mindenki excentrikussá vált, mindenki kívül került a középpontján, és az egész világ ehhez segít hozzá, mert mindenki ide-oda lökdös téged. Az anyád észak felé, az apád dél felé, a nagybátyád, a bátyád, a feleséged mind-mind más irányba. Mindenki egy bizonyos irányba akar téged terelni. Egy idő után elérkezik a pillanat, amikor már sehol sem vagy. Idővel ez az állapot állandósul, és excentrikussá válsz. Ez a helyzet. És ha továbbra is mások véleményét hallgatod, ahelyett, hogy a saját központodra figyelnél, ez az állapot továbbra is fennmarad.
-- Minden meditáció ahhoz segít hozzá, hogy megtaláld a középpontodat, hogy ne azon kívül élj, segít, hogy eljuthass a saját középpontodba. Hallgass a belső hangodra, érezd, és indulj el ezzel az érzéssel. Egy idő után majd nevetni fogsz mások véleményén, vagy egyszerűen csak közömbössé válsz irántuk. És amint megtalálod a középpontodat, rendkívül erőssé válsz. Akkor már senki sem tud ráncigálni, lökdösni téged semerre – senki nem meri. A középpontodban olyan hatalmas erővel rendelkezel, hogy aki csak közel jön hozzád, egyszerűen elfelejti a véleményét. Ha valaki azzal a szándékkal érkezik, hogy elráncigáljon valamerre, amint hozzád ér, elfelejti, hogy mit is akart. Sőt, amint a közeledbe ér, ő kerül a te hatásod alá.
-- Így történhet meg, hogy egyetlen ember olyan erős lesz, hogy egy egész társadalom, egy egész történelem nem képes egyetlen centire sem elrángatni. Így létezhetett Buddha, így létezhetett Jézus. Egy Jézust meg lehet ölni, de semmire sem lehet kényszeríteni. Elpusztíthatod a testét, de őt magát nem taszíthatod arrébb egy centit sem. Nem azért, mert annyira hajthatatlan vagy makacs lenne, hanem pusztán azért, mert ő már lénye középpontjában van, és tudja mi a jó neki, mi az, ami boldoggá teszi. És ez megtörtént: őt nem tudod új célok felé csalogatni, nincs az a vonzerő, ami képes lenne őt bármi más cél felé elcsábítani. Ő már megtalálta az otthonát. Türelmesen végighallgat téged, te azonban nem tudod őt elmozdítani. Ő már ott van a középpontban.
-- A középpont megtalálása az első lépés ahhoz, hogy az ember ellazult és természetes lehessen. Egyébként ha természetes és ellazult vagy, bárki bárhova elvihet téged. Ezért nem engedik, hogy a gyerekek természetesek és ellazultak legyenek: még nem elég érettek hozzá. Ha természetesek és ellazultak maradnának, folyton csak össze-vissza rohangálnának, és elvesztegetnék az egész életüket. Ez az, amiért én azt mondom, hogy a társadalom szükséges munkát végez. Védetté tesz, felépít egy sejtszerű személyiséget, ami azután az ember citadellájává válik. Erre szükség van: a gyerekek nagyon sérülékenyek, bárki tönkre tehetné őket. Ott a tömeg, és ők nem találják az utat – szükségük van hát egy személyiség-páncélra.
-- A tudás mindig „ebből” vagy „abból” származik. A megértés azonban egyikből sem. A tudás mindig kettősséget hordoz magában: az egyik ember jó, és tudja is, hogy mi a jó, a másik pedig rossz, és ő is tudja mi a rossz, de mindketten csak az egész töredékeit képviselik. A jó nem teljes ember, mert nem tudja, mi az a rossz, így a „jósága” szegényes, hiszen hiányzik belőle az az ismeret, amit a „rossz” nyújthat… De a rossz ember sem teljes: neki a „rosszasága” szegényes, ő azt nem tudja, hogy mi az a jó. Az életet pedig ez a kettő együtt jelenti.
-- Az értő ember se nem jó, se nem rossz – ő megérti mindkét oldalt. És ebben a megértésben túl is lép mindkettőn. Egy bölcs se nem jó, se nem rossz ember. Nem gyömöszölheted be őt egyetlen kategóriába sem. Számára nem létezik skatulya, nem tudod sehová sem besorolni. Megragadhatatlan, kicsúszik a kezeid közül. Akármit is állíts róla, az mindig csak részigazság lesz, soha nem lehet teljes. Egy bölcsnek lehetnek barátai, követői, akik azt hiszik, ő Isten, mert kizárólag a jót látják meg benne. És ugyanennek a bölcsnek lehetnek ellenségei, rosszakarói is, akik azt gondolják róla, hogy ő maga a Sátán megtestesülése, mert ők csak a rossz oldalát látják. De rájössz majd, hogy egy bölcs sem ez, sem az – vagy épp mindkettő egyszerre. És ez ugyanazt jelenti.
-- Ha mindkettő vagy egyszerre: jó és rossz is, akkor egyik sem vagy, mert ezek a jelzők semlegesítik, sőt megsemmisítik egymást, és csak űr marad utánuk. Ezt nagyon nehéz megértenie a nyugati elmének, mert a nyugati kultúra tökéletesen kettéválasztotta az Istent és az ördögöt. Minden ami rossz, az az ördöghöz tartozik, és minden ami jó, az Istenhez. A menny és pokol különálló, körülhatárolt birodalmak, és nagy távolság van köztük.
-- Ezért tűnnek a keresztény szentek olyan fakónak a tantra bölcsei mellett – nagyon fakónak. Ők nem ismerik az élet másik oldalát, és ez az, amiért annyira félnek tőle, folyton reszketnek a félelemtől. Egy keresztény szent állandóan Istenhez könyörög, hogy az védje meg őt a Gonosztól. A Gonosz pedig mindig ott bujkál a sarokban – ő megpróbál kitérni a Gonosz elől, de ha valami elől ki akarsz térni, akkor az mindig ott bujkál majd az elmédben. Ezért fél és reszket.
-- Egy Tilopa nem ismer félelmet, rettegést, és soha nem megy Istenhez könyörögni, hogy az védje meg. Ő védve van. Mi az ő védelme? A megértés. Ő mindent megélt már, eljutott a Gonosz birodalmának legtávolabbi sarkáig, és megélte a mennyeket is. Most már tudja, hogy mindkettő ugyanannak két különböző aspektusa csupán. Már nem aggódik sem a jó, sem a rossz miatt. Most egy ellazult és természetes, egyszerű életet él. Számára nem léteznek előre meghatározott fogalmak. Kiszámíthatatlan marad.
-- Egy Tilopának a viselkedését nem tudod előre megjósolni. Szent Ágostonét, és más szentekét igen, de a tantra bölcseit nem számíthatod ki. Képtelen vagy rá, mert ők egyszerűen kiszámíthatatlanok. Minden egyes pillanatra más választ adnak, és senki nem tudja, senki, még ők maguk sem tudják, hogy mit. Ez benne a szépség. Hiszen ha tudod a jövőt, akkor nem vagy szabad lény, akkor bizonyos szabályok szerint mozogsz. Előre kialakított személyiséged van, és ez alapján kell valahogyan reagálnod. Így nem az életnek válaszolsz.
-- Senki nem mondhatja meg előre, hogyan fog egy Tilopa viselkedni egy adott helyzetben. Nem tőle függ: maga a szituáció hozza meg a választ. Ő pedig se rokonszenvet, se ellenszenvet nem érez semmivel kapcsolatban sem. Spontán fog cselekedni, nem pedig a múltja, a jövőképe, vagy a pillanatnyi eszméi alapján reagálni. Nem, ő nem reagálni fog, hanem cselekedni itt és most, az ő válasza teljes lesz, és senki nem mondhatja meg előre, hogy mi fog történni.
-- Tilopát nehéz megérteni, mert számára a ronda és a gyönyörű nem jelentenek semmit; a tisztának és a tisztátalannak, a jónak és a rossznak nincs értelme. Az ő megértése a teljességből ered. A tudás részleges, a megértés teljes. És amikor a mindenségre tekintesz, minden különbözőség eltűnik. Mi a ronda, és mi a gyönyörű? Mi a jó, és mi a rossz?
-- Ha képes vagy a mindenségre madártávlatból tekinteni, akkor az összes különbség, az összes határvonal egyszerre eltűnik. Olyan ez, mint amikor egy repülőről néz le az ember. Hol van akkor Pakisztán, és hol India? Hol van Anglia és hol Németország? Az összes határ eltűnik, és az egész Föld eggyé olvad össze.
-- Ha pedig még magasabbra emelkedsz egy űrhajóval, és a Holdról nézed, meglátod, a Föld mennyire kicsi lett egyszerre – hol van akkor Oroszország, és hol van Amerika? Ki kommunista, és ki kapitalista? Ki hindu, és ki mohamedán? Minél magasabbra emelkedsz, annál kevesebb különbséget látsz – a megértés a legmagasabb, azon túl nincs semmi. A legmagasabb csúcsról nézve minden eggyéválik mindennel. A dolgok összeérnek, összemosódnak, és eggyéolvadnak. A határvonalak eltűnnek… egy forrás nélküli mérhetetlen óceán… a végtelenség.
-- Tilopa azt mondja, légy ellazult és természetes – nem azt, hogy légy lusta, és menj aludni. Ellenkezőleg, amikor ellazult és természetes vagy, hihetetlenül találékonnyá válsz. Rendkívül kreatív leszel. A tevékenység helyett a cselekvés van jelen. Az elfoglaltság megszállottsága eltűnik, elpárolog, ellenben fantasztikus leleményesség és kreativitás veszi át a helyét. Milliónyi dolgot csinálsz majd, de nem megszállottságból, hanem mert annyira sok energia tölt ki, hogy muszáj alkotnod.
-- Az ellazult és természetes ember könnyen felfedezi magában a kreativitást. Bármit csinál, az egy kreatív jelenség. Amihez csak hozzáér, műalkotássá lesz. Bármit is mond, az költészet. Már a járása is művészi. Ha megpillantasz egy buddhát sétálni, megérted, hogy már a mozgása is egy műalkotás. Már a járásával is megteremt egyfajta ritmust, egyfajta miliőt, egyfajta hangulatot maga körül. Ha egy buddha felemeli a kezét, azonnal megváltoztatja ezzel a klímát. Nem ő csinálja ezeket a dolgokat, azok pusztán megtörténnek. Nem ő a cselekvő. Tökéletes nyugalomban, legbelül harmóniában és egységben, csöndességben, végtelen energiától túlcsordulva, szétáradón, minden pillanatban a kreativitás, a kozmikus kreativitás nyilvánul meg rajta keresztül.
-- Emlékezz erre. Ezt nem szabad elfelejteni, mert sokan félreértik és azt gondolják: „ha tevékenységre nincs szükség, akkor biztosan cselekvésre sincs szükség”. A cselekvésnek azonban alapvetően más minősége van. A tevékenység mindig beteges.
-- A politikusok, azok, akik vagyon és hatalom után sóvárognak, mind elmebetegek. Nem tudod leállítani őket, mert fogalmuk sincs, hogy akkor mit csináljanak. Magukba zuhannának, és ez több, mint amit el tudnának viselni.
-- Azok az emberek, akik túlságosan el vannak foglalva mindenfélével, valójában önmaguktól félnek. A tevékenység egyfajta menekülés: belemerülve elfeledkezhetsz önmagadról. Olyan ez, mint az alkohol, vagy mint egy kábító méreg. Fel kell hagyni a tevékenységgel, mert az beteges. Beteggé tesz. A cselekvést azonban nem szabad eldobni – az csodálatos.
-- Mi a cselekvés? A cselekvés válasz: amikor szükség van rá, cselekszel; amikor nincs rá szükség, pihensz. Jelenleg olyan dolgokat művelsz, amikre nincs is szükség, és ha most el szeretnél nyugodni, nem lennél rá képes. A cselekvés embere, az abszolút cselekvés embere cselekszik – amikor pedig a helyzet úgy hozza, elpihen.
-- Én most hozzád beszélek… A beszéd lehet tevékenység és cselekvés is. Vannak emberek, akik képtelenek abbahagyni; csak beszélnek, csak beszélnek… Még ha le is lakatolnád a szájukat, belül minden ugyanúgy folyna tovább, tovább locsognának, ők nem képesek leállni. Ez tevékenység egy lázas megszállottság.
-- Te itt vagy, és én hozzád beszélek: még én sem tudom, hogy mit fogok mondani, egészen addig a pillanatig, amíg ki nem ejtem a mondat utolsó szavait. Addig én sem vagyok tudatában, hogy mi is lesz a mondat. Nem csak te, de én is a hallgatósághoz tartozom. Csak amikor kimondtam valamit, akkor tudom, hogy azt mondtam. Sem te, sem én nem tudjuk megjósolni, hogy mit fogok mondani. Még a következő mondat sincs meg – hisz azt a te állapotod hozza majd el.
-- Tehát bármit is mondok, azért nem egyedül én vagyok a felelős. Ne feledd: felerészben te vagy a felelős. Fele-fele: te teremted meg a helyzetet, én cselekszem. Ezért ha a hallgatóságom megváltozik, a beszédem is megváltozik. Minden a helyzettől függ, én semmit nem alkotok meg előre. Nem tudom mi fog történni, és ezért gyönyörű ez a számomra is. Mert ez egy válasz, egy cselekvés. Amikor ti nem vagytok itt körülöttem, akkor egyetlen szó sem úszik át a belső égen. Hiszen az csak te lehetnél.
-- Ez egy rendkívül mély mondat, nagyon kifinomult és érzékletes. Tilopa így szól: „Mit jelent a végső beteljesülés? A magadban hordozottat remény nélkül megvalósítani.” Azt, hogy a benső tér tökéletes és teljes – remény nélkül. Miért hozza fel a „remény” szót? Mert a reménnyel együtt jön a jövő, a reménnyel együtt jön a vágy, a reménnyel együtt jön a fejlődés irányába tett erőfeszítés, a reménnyel együtt jön a mohóság, a reménnyel együtt jön az elégedetlenség, és végül természetesen megjelenik a frusztráció.
-- Nem azt mondja, hogy légy reménytelen, hiszen a reménytelenség is a reménnyel jár együtt. Csupán annyit mond: „remény nélkül” – nem reménnyel telve, és nem is reménytelenül, mert ez mindkettő a reményhez kapcsolódik. Ez óriási problémává vált a Nyugat számára, hiszen Buddha is ezt mondta, de a nyugati gondolkodók ebből azt szűrték le, hogy ezek az emberek mind pesszimisták. Ez nem így van. Nem pesszimisták, és nem is optimisták – ez a jelentése annak, hogy „remény nélkül”.
-- Ha valaki reménykedik, azt optimistának hívják. Azt mondjuk róla, hogy „még a legsötétebb felhőben is meglátja az áttörő napsugarakat”, hogy „még a legsötétebb éjszakában is meglátja a hajnal fényét”. Ő optimista. És ott a pesszimista, aki épp az előző ellentéte. Ő még a legnagyobb napsütésben is sötét fellegeket lát az égen. Ha a reggelről beszélsz neki, azt mondja: „Minden napfelkelte vége az, hogy beesteledik.” De ne feledd: annak ellenére, hogy egymás ellentétei, mégsem különböznek. A nézőpontjuk ellenkező, de az elméjük egy és ugyanaz. Mindegy, hogy a ragyogó napot látod meg a sötét felhőben, vagy épp a sötét felhőt a ragyogó napsütésben, mindig csak egy részt látsz. Ott a megkülönböztetésed: választasz, és így soha nem láthatod meg a teljességet.
-- Buddha, Tilopa és én se optimisták, se pesszimisták nem vagyunk – egyszerűen csak eldobtuk a reményt. A reménnyel megjelenik az optimizmus és a pesszimizmus. Mi egyszerűen eldobjuk magát a remény érméjét, és ezzel egyszerre eltűnik annak mindkét oldala is. Ez egy teljesen új dimenzió, nehéz megérteni.
-- Tilopa úgy látja a dolgokat, ahogy vannak – ő nem választ. Együtt látja a reggelt és az estét, együtt látja a tövist és a rózsát, együtt látja a fájdalmat és a gyönyört, együtt látja a születést és a halált. Nincs saját döntése. Se nem pesszimista, se nem optimista – remény nélkül él. Remény nélkül létezni pedig egy határtalanul csodálatos létállapot. Már maguk a szavak: „remény nélkül” legbelül pesszimista hangulatot keltenek, de ennek csak a nyelv az oka, hisz az, amiről Tilopa beszél, a nyelv felett áll. Azt mondja: A végső beteljesülés a magadban hordozott megvalósítása minden remény nélkül. Pusztán felfedezed önmagad teljességének minőségét, és egyszerűen csak az vagy, ami. Nincs szükség semmiféle fejlődésre, változásra, haladásra, növekedésre – semmi szükség nincs ezekre. Nem kell semmit sem csinálnod magaddal. Egyszerűen ez a helyzet.
-- Amint mélyen belemerülsz abba, hogy ez a helyzet, hirtelen minden virág és tövis eltűnik, az összes éj és nappal elenyészik; eltűnik élet és halál, nyár és tél. Semmi sem marad – mert eltűnt a ragaszkodás. És amint elfogadod önmagad olyannak, amilyen vagy, amint elfogadod a téged épp körülölelő helyzetet olyannak, amilyen – megszűnik minden probléma, minden kérdés. Nincs többé mit megválaszolni – csak te maradsz. Megjelenik egyfajta ünneplés, ami nem a remény ünnepe – pusztán azért születik meg, mert az energia mindent eláraszt. Virágba borulsz, de nem valami jövőbeni cél érdekében. Egyszerűen csak nem tudsz mást tenni.
-- Amikor valaki ráeszmél lényének milyenségére, elkezdődik a virágzás és ünneplés minden látható ok nélkül. Miért vagyok boldog? Mi az, ami nekem megvan, neked pedig nincs? Miért vagyok én derűs és nyugodt? Megvalósítottam valamit, amit neked még meg kellene valósítanod? Elérkeztem valahová, ahová te még nem érkeztél el? Nem. Egyszerűen csak megpihentem saját lényem milyenségében.
-- Bármilyen is vagyok – jó, rossz, erkölcsös vagy erkölcstelen – akárki is legyek, belenyugodtam lényem milyenségébe. Elhagytam minden fejlődésre irányuló erőlködést, és eldobtam a jövőt. Lemondtam a reményről, és a reményről való lemondással eltűnt minden. Egyedül vagyok, és egyszerűen boldog vagyok, minden ok nélkül. Csöndes, mert most – remények nélkül – már nem is tudom, hogy hogyan kell nyugtalanságot teremteni. Remények nélkül hogyan is tudnál zűrzavart gerjeszteni önnön lényedben?
-- Ne feledd ezt el: minden erőfeszítés egy olyan ponthoz vezet végül, ahol minden erőfeszítést elhagysz, és könnyeddé válsz. És az egész kutatásod egy olyan ponthoz fog elérkezni, ahol egyszerűen csak megvonod a vállad, és leülsz egy fa alá megpihenni.
-- Minden út lényed legbelső minősége felé vezet – és ez minden pillanatban veled van, most is. Tehát az egész pusztán csak egy kicsivel több tudatosság kérdése. Mi a baj veled? Milliónyi emberrel találkoztam már, de még egyetlenegyet sem láttam, akivel tényleg lett volna valami komoly baj, de az emberek mégis megteremtik ezeket. Teremtők vagytok, hatalmas megteremtői betegségeknek, bajoknak, problémáknak, amiket azután üldözni kezdtek, hogy vajon milyen módon lehetne megoldani őket? Először megteremted, azután üldözőbe veszed őket. De először is minek teremted meg őket?
-- Csak dobd el a reményt, a vágyakozást, és tekints egyszerűen arra, amilyen már most is vagy. Csukd be a szemed, lásd meg, ki vagy valójában, és kész! Ez még egy szempillantás alatt is lehetséges, nincs szükség időre ehhez. Ha gondolkodsz rajta, akkor szükséged van az időre, az a fokozatos fejlődés. Pusztán az elmédnek van szüksége időre, egyébként semmi szükség az időre.
-- A végső beteljesülés a magadban hordozott megvalósítása minden remény nélkül.…minden, ami megvalósítható, itt van belül. Ez a jelentése annak, hogy „a magadban hordozott”. Minden, amit megvalósíthatsz, már most is ott van lényed legmélyén. Az ember tökéletesnek születik, másképp nem is lehet, hiszen a tökéletességből születik meg. Ezt jelenti Jézus mondata: „Én és az Atyám egyek vagyunk.” Mit mond ezzel? Azt, hogy nem lehetsz más, mint a világmindenség, hiszen a világmindenségből bukkansz fel te is.
-- Belemártod a kezed az óceánba, kiemelsz egy kis tengervizet, megízleled: ugyanaz az íz mindenütt. A tengervíz egyetlen cseppjében rálelhetsz a tenger teljes vegytanára. Ha képes vagy megérteni egyetlen csepp tengervizet, megértetted az összes tengereket, múltat, jövőt, jelent – hisz egy kis csepp egy miniatűr óceán. Te pedig a világmindenség vagy, csak miniatűr formában.
-- Amikor egyre mélyebbre merülsz el önmagadban, és felismered ezt, hirtelen nevetés tör elő belőled; elneveted magad. Mert mit kutatsz? Maga a kereső volt saját kutatásának tárgya – az utazó végcélja önmaga volt. Ez a végső beteljesülés: önmagadat megvalósítani, az abszolút tökéletességedet remény nélkül megvalósítani. Különben, ha a remény megjelenik, akkor egyre csak a nyugtalanságodat fogja gerjeszteni. Újra elkezdesz gondolkodni: „Ennél több is lehetséges.” A remény mindig álmokat szül: „Valami többre is lenne lehetőség. Persze jó ez így, de…”
-- Az elmének van egy önbeteljesítő mechanizmusa. Légy ennek tudatában! Ha boldog vagy, az elme azt mondja: „Persze, hogy boldog vagy, nagyon helyes – de mi lesz holnap?” Az elméd máris eltorzította, tönkretette ezt a pillanatot: behozta a holnap gondolatát. Most már a holnap ebből az elméből fog megszületni, nem pedig abból az áldott pillanatból, ami előtte ott volt.
-- Ne reménykedj se így, se úgy, se valamiért, se valami ellen; hagyd el a reményt. Maradj a pillanattal, a pillanatban, a pillanatért. Nincs másik pillanat, csak ez. És bármi is történjen, az ebből a pillanatból fog előjönni, miért kellene hát aggódni? Ha ez a pillanat gyönyörű, akkor hogyan lehetne szörnyű a következő? Honnan születik? A pillanat növekszik, és egyre csodálatosabb lesz – így kell lennie. Nincs szükség arra, hogy gondolkodj rajta.
-- Amint megvalósítod azt, hogy saját benső tökéletességeddel maradj… Ne feledd, nekem szavakat kell használnom, és ez megteremti annak a veszélyét, hogy félreérted, amit mondok. Amikor azt mondom, maradj a benső tökéletességeddel, lehet, hogy elkezdesz aggódni, mert néha talán úgy érzed, nem vagy tökéletes – de akkor maradj a tökéletlenségeddel! A tökéletlenség is tökéletes! Nincs vele semmi baj, maradj vele.
-- Ne mozdulj el ebből a pillanatból: az „itt-és-most” az egész lét. Minden, amit megvalósíthatsz, itt van és most van, még akkor is, ha tökéletlennek érzed magadat – csodálatos, légy tökéletlen! Ilyen vagy, ez vagy te. Ha feltámad benned a nemi vágy – tökéletes! Engedj neki utat magadban. Ilyen vagy, ilyennek akart Isten is. Szomorú vagy – csodálatos, légy szomorú! Csak ne mozdulj el a pillanatból. Maradj a pillanattal, és idővel érezni fogod, hogy a tökéletlenség beleolvad a tökéletességbe, a szexualitás felolvad a belső extázisban, és a harag szétolvad az együttérzésben.
-- Ebben a pillanatban, ha képes vagy önnön teljességedet megélni, akkor nincs semmi baj. Ez a végső beteljesülés. Ebben nincs remény, mert nincs rá szükség. Annyira tökéletes, hogy nincs szükség semmilyen reményre. A remény nem egy örvendetes állapot. Reménykedni mindig azt jelenti, hogy valami nincs rendben – ezért kezdesz valami ellen, vagy valamiért reménykedni. Szomorú vagy, ezért elkezdesz a jókedvben reménykedni. Már maga a reménykedésed azt mutatja, hogy szomorú vagy. Rondának érzed magad, erre elkezdesz egy gyönyörű külsőben reménykedni. A reménykedésed mutatja meg, hogy ronda vagy. Mondd el a reményeidet, és megmondom ki vagy – nagyon egyszerű: pont az ellenkezője. Hagyd el a reményt, és csak legyél. Amikor ezt először kipróbálod, ez fog történni:
-- Ha itt és most jelen vagy, megtörténik az első szatori, a megvilágosodás első felvillanása. Belül pedig ezt fogod érezni: „A jógi először azt érzi, az elméje úgy zubog, akár egy vízesés…”, mert olvadni kezd az elméd. Jelenleg olyan, mint egy megfagyott gleccser – de ha ellazult és természetes maradsz, ha hű vagy a pillanathoz, és hitelesen itt és most vagy jelen: az elme olvadni kezd. A Nap energiáit hoztad el neki. Az „itt-és-most”-ban létezés hihetetlen energiákat gyűjt magába. Se nem a jövőbe, se nem a múltba tartva, olyan fergeteges mennyiségű energia gyűlik össze benned, hogy ez az energia elkezdi felolvasztani gleccserszerű elmédet.
-- Az energia tűz, az energia a Napból ered. Amikor nem mozdulsz, tökéletes nyugalomban vagy, itt és most – nincs több jövés-menés, és lényed minden részecskéje a középpont felé néz – minden energiaszivárgás megszűnik, mert az energia csak a vágyakon és a reményeken keresztül tud elszivárogni. A „jövőd” üt rést rajtad. A motivációid gerjesztik a szivárgást: „Csinálj valamit! Légy valaki! Szerezd meg azt magadnak! Miért vesztegeted az időd azzal, hogy itt üldögélsz? Gyerünk! Indulj! Csináld!” – ezzel megjelent rajtad a lék. Ha egyszerűen csak itt vagy, akkor hogyan szivároghatna el belőled bármi is? Az energia összefut, visszahullik rád, egyfajta tűzkörré alakul – végül az elme gleccsere olvadozni kezd.
-- Voltál valaha hegytetőn, egy magas csúcson, ahonnan lenéztél a mélységbe, a völgybe? Émelygés, remegés és félelem tör rád, mintha a mélység maga a halál lenne, és magához húzna. Amikor az elme olvadni kezd, minden egyszerre zuhanni kezd, valóban minden. A szerelmed, az egód, a sóvárgásod, az indulataid, a gyűlöleted – minden, amivel eddig törődtél, hirtelen meglazul, és zuhanni kezd, mintha a ház akarna szétesni. Egy káosszá változol – nincs több rend, minden fegyelmed eltűnik. Eddig valahogyan egyben tartottad önmagad, valahogy magadra kényszerítettél egy kontrollt, egy fegyelmet. Most, hogy ellazult és természetes vagy, mindez zuhanni kezd. Rengeteg minden, amit elnyomtál magadban, most felbugyog, a felszínre tör. Egy káosszal szembesülsz mindenütt; olyan leszel, mint egy őrült.
-- Az első lépést nagyon nehéz megtenni, mert akármit is erőltetett rád a társadalom, akármit is tanultál, akármire nevelted magad, az zuhanni kezd. Az összes szokásod, minden irányultságod, utad egyszerre elenyészik. Az identitásod elpárolog, nem tudod majd, hogy ki is vagy valójában. Egészen mostanáig jól tudtad, hogy ki vagy: tudtad a neved, ismerted a családodat, a helyedet a világban, tudtad mekkora a tekintélyed, mekkora tisztelet övez… mindent tudtál. Mindennel tisztában voltál, most pedig minden olvadni kezd, az identitásod eltűnik. Sok mindent tudtál – most semmit sem tudsz. Eddig a világ bölcsnek tartott, most pedig zuhansz, és teljesen tudatlannak érzed magad.
-- A zubogó, és harsogó vízesés eltűnt, nincs többé káosz. Ez a második szatori. Olyanná válsz, mint a Gangesz, lassan, szelíden hömpölyögsz, már egy hang sem hallatszik. Úgy sétálsz, mint egy vőlegény, csöndesen és könnyedén. Lényed egy teljesen új varázzsal telik meg: kecsességgel és eleganciával. Ez a második szakasz. Minden szobor ebben örökítette meg az összes buddhát, mert a harmadik szakasz megörökíthetetlen. Csak a második és az első ragadható meg.
-- Az összes Buddha, a Dzsainák Tirthankarái – menj, és nézd meg a szobraikat: az eleganciájukat, a kecsességüket, testük feminin, finom körvonalait. Nem férfiasnak, hanem nőiesnek tűnnek. Teltségük, gömbölydedségük nagyon feminin. Ez mutatja, hogy belső lényük nagyon lassú és finom lett. Semmi agresszió nincs már bennük.
-- A zen mestereket, mint Bodhidharma, Rinzai, és Bokuju, az első szakaszban rajzolták meg. Ezért tűnnek olyan vadnak. Úgy néznek ki, mint az üvöltő oroszlánok, mint akik épp megölni készülnek téged. Ha belenézel a szemükbe, vulkánokat látsz, melyek tüzet hánynak rád. Ennek sokkoló hatása van. Okkal ábrázolták őket az első szatori állapotában.
-- A zen mesterek tudták, hogy az első fázis a nehéz, és úgy gondolták, ha látod, hogy Bodhidharma is átesett ezen a fázison, akkor ha elérkezik számodra is ez az időszak, megérted, és nem fogsz félni. Ha még Bodhidharma is… De ha állandóan csak csöndes, lassú sodrású folyamként ábrázolt Buddhákat és Tirthankarákat láttál, melyek feminin kecsességet sugároznak magukból, akkor nagyon meg fogsz ijedni, amikor rádtör az esztelen vadság, amikor oroszlánná változol. Igen! Az ember üvölteni kezd, mint az oroszlán. Rettentő zuhataggá változol.
-- Ezért ábrázolták a zenben a megvilágosodásnak mindinkább ezt a vad szakaszát. Persze ott is voltak buddhák a sírhelyeken, de az már a következő szakasz. Azzal már nincs annyi probléma. Amikor elcsendesedsz, már nincs több probléma. Indiában ezt a második szakaszt túlhangsúlyozták, és ez egyfajta akadállyá is lett, hisz az ember így már a legelejétől tudja, hogy a dolgok hogyan működnek. Egy buddha már egy önmegvalósult lény. Megtörténhet veled is, de abban a hézagban, ami téged és egy buddhát elválaszt, teljes őrület van.
-- Mi történik, amikor elfogadod és szabadjára engeded az őrületet? Magától leülepszik. A régi, a társadalom által rádkényszerített rend eltűnik, egyszerűen csak elpárolog. A régi tudás már nincs többé. Minden, amit a szentírásokról tudtál, eltűnik. Van egy nagyon híres zen kép, amin egy zen szerzetes épp az összes szentírást égeti el. Ez az első szakasz. Az ember eléget minden szentírást, eldob magától minden tudást. Minden, ami eddig a tiéd volt ostobaságnak, szemétnek tűnik. Most a saját bölcsességed kezd el felemelkedni; ezt már nem kell, hogy mástól vedd kölcsön. De beletelik egy kis időbe – épp ahogy a magocskának is idő kell, hogy kicsírázzon.
-- Ha képes vagy túljutni ezen a kaotikus szakaszon, akkor a második nagyon-nagyon könnyen, magától, automatikusan követi majd. Elcsendesedsz, minden lecsillapodik, pont mint a Gangesz, amint a síkságra ér. A hegyekben még üvölt, mint egy oroszlán, hatalmas magasságokból alázuhanva, óriási kavarodást okozva. De azután elér a síkságra, elhagyja a hegyeket. Most, hogy megváltozott a tér, minden csöndben folydogál. Szinte nem is látod, hogy tényleg folyik-e vagy sem. Minden úgy mozog, mintha nem is mozdulna, mintha teljes nyugalomban volna.
-- Az egóval a személyiség eltűnik, de az egyéniség megmarad. A személyiség valójában a külső egyéniség. Az egyéniség pedig a belső személyiség. A személyiség a külvilágnak szól: egyfajta bemutató-, vagy kiállító terem. Ez már eltűnt, hisz ez az ego. De az a belső érzés, hogy „létezem”, nem a külvilágnak szól: senki nem fogja meghallani. Ez már senki más életébe nem fog beleavatkozni, senki más dolgába nem dugja már bele az orrát. Egyszerűen csak lebeg, de még mindig ott van – hiszen a Gangesz egy önálló egységként létezik.
-- Aztán az egyéniség is szertefoszlik. A harmadik szó: átma. Ahamkár az ego, az „én”. Azután jön a második szakasz, az aszmitá, ahol az „én” már eltűnt, de a létezés érzete még ott van, mint árnyék. Végül az átma: itt már az árnyék is eltűnt.
-- Ezt hívja Tilopa „én-nélküliségnek”. Létezel, de az „én”-ed nélkül, létezel, de határok nélkül. A folyó most már óceánná lett; beléömlött, eggyé vált vele. Az egyéniség nincs többé, a határok eltűntek, de a lényed lénynélküliségként tovább létezik. Határtalan ürességgé változott. Olyan lett, mint az égbolt.
-- Az ego olyan volt, mint a fekete felhők az égen. Az aszmitá pedig mint a fehér felhők, és az átma már a felhőtlen ég, csak a tiszta égbolt.…végül pedig egy véget nem érő, határtalan óceánná lesz, melyben anya és fiú fénye eggyéolvad.
-- Ahol visszatérsz a forráshoz, az anyához, ott bezárul a kör. Hazaérkeztél, eggyéolvadtál az eredeti forrással. A Gangesz eggyé vált a Gangotrival, a folyó elérkezett a forrásához: ez a teljes kör. Most is létezel, de olyannyira különböző értelemben, hogy jobb, ha azt mondjuk: nem létezel.
-- Ez a legellentmondásosabb állapot, mert hihetetlenül nehéz lehozni a nyelv és a kifejezések szintjére. Az ember ezt csak megízlelheti. Ezt hívja Tilopa Mahámudrának: a hatalmas, legfelsőbb és végső orgazmusnak. Oda érkeztél vissza, ahonnan elindultál. Az útnak vége. De nem csak az útnak van vége, az utazó sincs többé. Az út nem pusztán mint út ér véget, de cél sincs többé.
-- Most már semmi sem létezik – és minden van. Ezt soha ne feledd el: egy asztal létezik, egy ház létezik – de Isten van. Egy asztal, egy ház képes áttűnni a nemlétezésbe, Isten azonban nem. Ezért hát nem helyes azt mondani, hogy Isten létezik. Isten egyszerűen csak van. Nem tud megszűnni. Ő maga a valóság. Ez a Mahámudrá.
-- Minden, ami létezik, most eltűnik, és csupán a valóság marad. A test létezett, most eltűnt. Az elme létezett, most eltűnt. Az út létezett, most eltűnt. A cél is eltűnt. Minden, ami létezett, már eltűnt, csak a valóság tisztasága van – egy üres tükör, egy üres égbolt, egy üres lény.
-- Ezt hívja Tilopa Mahámudrának. Ez a legvégső, a legutolsó. Itt már nincs „azon túl”. Ez itt maga a „mindenen túl”.
-- A mesternek biztosítania kell téged afelől, hogy az első szakasz egyszer véget ér, és a mesternek kényszerítenie kell, hogy ne ragadj le a másodiknál. Különben a Mahámudrá soha nem történhet meg veled. Nagyon sokan vannak, akik ehhez a második szakaszhoz ragaszkodnak, és nem eresztik, annyira kötődnek hozzá. Olyan csodálatos, hogy az ember beleszeret, ez automatikusan történik. De vigyázz, légy tudatos – ezen is túl kell jutni. Figyelj és ügyelj rá, hogy ehhez se ragaszkodj.
-- Ha képes vagy figyelemmel kísérni a félelmedet az elsőnél, és a mohóságodat a másodiknál… Ne feledd, a félelem és a mohóság ugyanazon érme két oldala. Ha félsz, akkor el akarsz menekülni, ha pedig elönt a mohóság, nem akarsz elszakadni; mégis mindkettő ugyanazt jelenti. Figyeld meg a félelmed, figyeld a mohóságod, és hagyd, hogy a mozgás tovább folytatódjon: ne akard megállítani. Ha a Gangesz nem hömpölyög tovább, egy megrekedt, pangó tó lesz belőle. Akármilyen gyönyörű, hamarosan halottá lesz. Összemocskolódik, kiszárad, és hamarosan minden, amit eddig elsodort magával, elvész.
-- Haladj tovább! A mozgásnak örökké kell tartania – ezt soha ne feledd el. Ez egy végtelen utazás. A több mindig lehetséges; engedd, hogy megtörténjen. Ne reménykedj benne, ne kérd, ne előzd meg önmagad, csak hagyd, hogy magától megtörténjen, hiszen megjelenik a harmadik veszély is, amikor a Gangesz az óceánba ömlik, és ez az utolsó, mert ott elveszíted önmagad.
-- Ez a végső halál. Úgy tűnik, ez a legvégső halál. Még a Gangesz is megremeg, megborzong, mielőtt az óceánba ömlene, még a Gangesz is visszanéz, eszébe jut a múlt, az emlékek, majd a csodálatos időszak a síkságokon, és az a hihetetlen energia-örvény a hegyekben. A legeslegutolsó pillanatban, amikor a Gangesz épp beleömölne az óceánba, halogatni kezd, és tovább időzik még egy kicsit. Vissza akar nézni, újra felidézni az emlékeket, a gyönyörű élményeket. Erre is figyelni kell. Ne halogass!
-- Amikor előtted az óceán, engedd el magad, egyesülj vele, olvadj szét benne, válj semmivé. Csak a legutolsó pillanatban búcsúzhatsz el a mestertől, előbb nem. Búcsúzz el a mesteredtől, és válj te az óceánná. De addig a pillanatig szükséged van annak a kezére, aki a tudás birtokában van.
-- Az elmének van egy olyan hajlama, ami megpróbálja elkerülni a mesterrel a bensőséges kapcsolatot. És ez az, ami akadályt jelent a szannyász felvételénél. Szeretnél független maradni. Szeretnél tanulni, de egyben szeretnél független is maradni. Így azonban nem lehet tanulni. Annak nem ez a módja: nem tudsz kívülről tanulni. Be kell lépned mestered lényének legbenső szentélyébe. El kell kötelezned magad neki. Egyébként nem tudsz majd fejlődni.
-- E nélkül legfeljebb innen-onnan tanulsz majd egy kicsit, magadévá teszel némi tudást – de ez nem segíthet rajtad. Sőt, még teherré is válik. Tökéletes, mélységes elkötelezettségre van szükséged, mert nagyon sok minden fog történni, és ha te csak a határvonalig merészkedsz, és onnan, mint valami közönyös látogató figyelsz, nem sok történhet veled.
-- Mert mi történik veled, amikor elérkezik az első szatori? Mi történik, amikor megőrülsz? Semmit sem veszítesz, ha teljességgel rábízod magad egy mesterre, hiszen nincs semmid, amit elveszíthetnél. Az önfeladásod által csak nyerhetsz, veszíteni nem tudsz, mert nincs mit. Nincs semmi, amitől félned kellene. Mégis, az ember folyton elkötelezettség nélkül akar tanulni, és nagyon okossá válni. Ez azonban soha nem történt még meg, mert a tanulás így lehetetlen.
-- Ha tehát valóban őszinte és igaz kereső vagy, akkor keress magadnak valakit, akire képes vagy rábízni magadat, akivel el tudsz majd merülni az ismeretlenben. E nélkül sok életen át bolyongtál már, és sok további életen át bolyonghatsz is még tovább. A végső beteljesülés e nélkül lehetetlen. Szedd össze a bátorságod, és ugorj...kkk
-- A szentírásokon át nem juthatsz el az igazságig. De ha eljutsz az igazságig, megérted a szentírásokat. A szentírások nem mások, mint szemtanúk: ők tanúskodnak. Nem tanulhatod meg az igazságot belőlük, de amint meglátod az igazságot, ők fognak tanúskodni róla. A világ összes szentírása azt fogja mondani neked: „Igen, megérkeztél!” Ez az igazság. A szentírások olyan emberektől származnak, akik megérkeztek. Akármi legyen is a nyelvezetük és a jelképiségük, használjanak bármilyen metaforát… amint megérkezel, képes vagy áthatolni minden metaforán, jelképrendszeren és nyelvezeten.
-- Az emberek azt kérdezik tőlem: „Mit csinálsz te itt? Hol a tantráról és Tilopáról, hol a jógáról és Patandzsaliról, hol pedig Lao Cu-ról, Csuang Cu-ról, a taoizmusról és a taóról beszélsz. Néha meg Hérakleitoszról és Jézusról beszélsz nekünk – mit csinálsz te itt?” Én ugyanarról a dologról beszélek. Semmi másról. Hérakleitosz, vagy Tilopa, vagy Buddha, vagy Jézus – számomra semmi különbség nincs közöttük. Én magam beszélek. Ők csak az ürügyek – mert amint megvalósítod önmagad, a világ összes szentírását is beteljesíted egyben. Akkor nincs többé hindu szentírás, zsidó szentírás, keresztény szentírás. Akkor hirtelen te magad leszel minden szentírás betetőzése.
-- Én keresztény vagyok, hindu vagyok, zsidó vagyok, mohamedán vagyok, mert én nem vagyok senki. És az igazság, amint eléri valaki, minden szentírást meghalad. A szentírások mind egy irányba mutatnak, de nem többek, mint ujjak, melyek a Holdra mutatnak. Az ujjak lehetnek akár milliónyian – a Hold akkor is ugyanaz marad. Amint ezt megérted, mindent megértesz.
-- A szentírásokon keresztül szektássá válsz: kereszténnyé válsz, mert a Bibliába kapaszkodsz, mohamedánná válsz, mert a Koránhoz ragaszkodsz, hindu leszel, mert a Gítához kötöd magad. De nem leszel vallásos. A vallásosság akkor jelenik csak meg benned, ha az igazság is megjelent már. Akkor te már nem ragaszkodsz semmihez – a szentírások kezdenek el ragaszkodni tehozzád. Akkor te már nem követsz senkit – a szentírások követnek téged. Az árnyékaiddá válnak. Minden szentírás ugyanaz, mert mindegyik ugyanarról szól. A metaforáik persze különböznek, a nyelv is más, amin íródtak, de a tapasztalás ugyanaz.
-- Buddha azt mondja: „Bárhol megízlelheted az óceánt, mindig sósnak fogod érezni.” Megízlelheted a Koránból, a Bibliából, a Tórából, vagy a Talmudból – az íz mindig ugyanaz marad. A szentírások nem vezethetnek téged. Sőt, valójában ők halottak nélküled. Amikor elérkezel az igazsághoz, hirtelen minden szentírás életre kel. Rajtad keresztül nyernek újra életet, rajtad keresztül születnek újjá.
-- Ez az, amit én teszek. Új életet adok Tilopának. Ő már sok száz éve halott. Senki nem beszélt róla, senki nem keltette életre megint. Én életet adok neki újra. Amíg én itt vagyok, ő is élni fog megint. Találkozhatsz vele, ha képes vagy rá. Ő újra közel van hozzád. Ha elég fogékony vagy, érezheted a lépteit. Újra testet öltött.
-- Önmagamon keresztül adok életet az összes szentírásnak. Én vagyok a kapocs köztük és a mai világ között. Ez az én munkám. És ez az, ami szeretném, ha a te életedben is megjelenne egy nap, ha a te munkád is lenne. Ha megjelent benned is a felismerés, ha benned is kinyílt a tudás, hozd vissza a múlt minden csodálatos bölcsességét, és adj nekik új életet, újítsd meg őket, hogy ezáltal mindazok, akikben annak idején megjelent a tudás, most újra itt lehessenek a földön, és segíthessék az embereket....
---------------------------------------------------------------------------------------------