"A világon azért vagyunk, hogy otthon legyünk benne valahol mindannyian.." ** -- Tamási Áron

Déli Magyar Krónika

""A természet mindig tökéletes és soha nem szegi meg törvényét.""
-- Leonardo da Vinci --

""Az Isteni erő, aki a kivágott csonkból termőfát tud növeszteni újra, nem hagyja elveszni a népeket sem, akik benne hisznek.""
-- Wass Albert --

""Az igazi természeti törvényeket nem írták könyvekbe és nem őrködnek fölöttük fizetett tisztviselők. Veled, benned és körülötted élnek, és a világ teremtésétől a világ végezetéig változatlanok.""
-- Bíró Csaba --

Petőfi Sándor a nagy népí költő - Bíró Csaba

2014.03.01 21:44

 

Petőfi Sándor a nagy magyar népi költőnk.

Külföldön Petőfi Sándor a legismertebb magyar népi költő mindmáig. Ő az istenek magyar kedvence. Mindent megkapott, hogy nagy költő lehessen: tehetséget, történelmet, sorsot. Huszonhat évet élt, s világirodalmi rangú és méretű életmű maradt utána, mely korfordulót jelentett nemzete irodalmában.  Közel ezer verset írt rövid élete alatt, amelyből nyolcszáz maradt, hatalmas életművet hagyott ránk..



Petőfi Sándor Életrajza

Petőfi Sándor ( Kiskőrös, 1822. december 31. – Segesvár, 1849. július 31.) magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja. Közel ezer verset írt rövid élete alatt, ebből körülbelül nyolcszázötven maradt ránk. Külföldön Petőfi a legismertebb magyar költő mindmáig. Ő az istenek magyar kedvence. Mindent megkapott, hogy nagy költő lehessen: tehetséget, történelmet, sorsot. Huszonhat évet élt, s világirodalmi rangú s méretű életmű maradt utána, mely korfordulót jelentett nemzete irodalmában...
Petőfi Sándor az 1822. december 31-éről 1823. január 1-jére virradó éjszakán született Kiskőrösön, ahol január 1-jén keresztelték meg az evangélikus vallás szerint. A gyermek születésekor oly gyengécske volt, hogy egy emlékező szerint „spirituszban fürdették, hogy megmaradjon”. Egyetlen öccse volt, Petőfi István, aki 1825-ben született. Édesapja, Petrovics István mészárosmester, a közhiedelem szerint szerb, újabb kutatások alapján szlovák családból származott, de magyarnak vallotta magát. Édesanyja, Hrúz Mária, férjhezmenetele előtt mosónőként és cselédként dolgozott a Maglódi evangélikus lelkésznél. Szlovák anyanyelvű volt, a magyar nyelv használatára csak asszonykorában tért át. Atyjának a kiskőrösi bérlet elég jól jövedelmezett. A 3 évi ciklus leteltével, 1824. október 14-én a nagyobb Kiskunfélegyházi székbérletre vállalkozott és ez év októberében családjával együtt oda is költözött. A család jóléte itt még inkább föllendült és Petőfi Sándor vidám és boldog gyermekséget élt, melynek emlékei később is mindig édes érzéssel töltötték el szívét. Petőfi e várost Szülőföldemen 1848 című költeményében születése helyének nevezte, e szavai később sok vitára adtak okot a két település, Kiskőrös és Kiskunfélegyháza, illetve a költő életrajzának kutatói között is. Gyermekkorának színtere Kiskunfélegyházán telt. A család először meglehetősen jó anyagi körülmények között élt. Petrovics István ügyes vállalkozó volt, a mészárszék mellett kocsmát bérelt és működtetett. A család anyagi felemelkedésének helyszíne egy ideig Kiskunfélegyháza volt. A családfő fenntartott két mészárszéket Kiskunfélegyházán, illetve Szabadszálláson, több ingatlan tulajdonosa volt, saját földjeiken és bérelt földeken is gazdálkodott. Petőfi eleven, elmés, kissé makacs, de jószívű gyermek volt. Kemény atyja szigorúsággal, anyja gyöngédségével vezette. Az apa lehetőségeihez mérten megpróbálta a legjobb iskoláztatást biztosítani gyermekeinek. Az ifjú Petőfi összesen kilenc iskolában tanult, már ötévesen koptatta az iskolapadot. Félegyházán ment először iskolába, itt azonban inkább csak vendégképp járt be. 1830.-ban szülei Félegyházáról 6 évi ott lakás után Szabadszállásra költöztek vissza, ahol Félegyházi keresményükből meglehetősen szép vagyont, házat és földet szereztek. A harmadik iskolai évet nem is fejezte be Petőfi Kecskeméten, atyja 1831. elején hazavitte Szabadszállásra. 1831. szeptember 28-án atyja a Dunántúli Sárszentlőrincre küldte fiát az evangélikus algimnáziumba, ott két évet töltött el. 1833.-ban a német nyelv tanulása végett Petőfit Pestre vitte atyja, augusztus 27-én beíratta az evangélikus német gimnáziumba, ahol két évet töltött. Atyja már-már azon gondolkodott, hogy kiveszi az iskolából, de 1835-ben újra feladta felekezetének aszódi algimnáziumába, a grammatikai osztályba. E kis városban, a kevésbé népes osztályban megint kitűnt mind rendes viseletével, mind szorgalmával. Petőfi mint első eminens tanuló hagyta el 1838. június 30-án az Aszódi algimnáziumot. Jól beszélt németül és latinul; különösen kitűnt a magyar fogalmazásban, és az év végi búcsúvers elkészítését, melyet máskor Koren tanár írt, ezúttal őrá bízták. Az 54 hexameterből álló vers fennmaradt és ez Petőfinek legrégibb ismert költeménye, címe: Búcsúzás 1838.-ik évben. 1841. júliusában kezébe vette a vándorbotot, Pestre, majd Veszprémbe, Balatonfüredre ment, azután átkelvén a Balatonon, Somogy vármegyén keresztül Ozorára ért, ahol Sepsy Károly hattagú színészcsapatába állt. A sanyarú társaság Tolna és Fehér vármegye kisebb községeiben játszott; Petőfi a színcédulákat írta és hordta ki és a kellékekről gondoskodott, de fel is lépett, először a Peleskei nótáriusban. Mikor a társaság mindenből kifogyva, Mohácson feloszlott, Petőfi megunva a művészet ez avatatlan papjai közt a dicsőséget, anyjának tett ígéretéhez híven iskolába készült. Sopronba, onnan Pozsonyba, és itt sem találván biztos módot a megélhetésre, Pápára ment. 1842. május 21-én az Athenaeumban leközölték: A borozó című versét. Ez volt első megjelent alkotása – ekkor még Petrovics Sándor aláírással, de november 8-án ugyanitt a Hazámban című költemény alatt már Petőfi Sándorként írta le nevét. Petőfi második próbálkozása a vándorszínészettel 1843-1844-ben történt, Kecskemét, Sopron és Pozsony voltak állomáshelyeik.  Ezután jutott Debrecenbe, melyre később emlékezve így írt: „Hej, Debrecen… sokat szenvedtem én tebenned”. Először a városi társulatnál talált állást, majd egy kisebb, hamar tönkrement vándortársulat ismét elcsalta. Végül a Sopronból megismert barát, Pákh Albert későbbi humorista, aki jogászként és nevelőként dolgozott a városban, ő adott a beteg, elgyengült és anyagi nyomorral küszködő költőnek szállást és kölcsönt ahhoz, hogy Pestre jusson. Egy füzetbe másolta úgy 70–80 versét, 1844. február 11-14. közt indult útnak, a hideg télben az áradó Tiszát megkerülve kopott ruhában, gyalog, kezében egy súlyos ólombottal és egy kopott vászontarisznyában verseivel, hogy műveinek kiadót találjon. Írói kudarcok is érték ekkoriban. E korszakának legjellemzőbb és legszínvonalasabb költői teljesítménye az a hatvanhat, többnyire rövid, négy-nyolcsoros versből álló Felhők című ciklus, amely 1845. ősze és 1846 márciusa között keletkezett és önálló kötetként 1846. áprilisában jelent meg. Petőfi példátlan sikerén felbátorodva kiadója arra vállalkozott, hogy akkor elképzelhetetlenül magasnak számító, háromezres példányszámban adja ki egyetlen kötetben összes költeményét. A kötet 1847. március 15-én jelent meg, és egy év sem telt el az újabb, két kötetre bővülő kiadásig. Versei elé mottónak, jelmondatnak a költő a következő – szállóigévé vált – sorokat írta: “Szabadság, szerelem.!. E kettő kell nekem.!. Az 1846-os év más szempontból is fordulatot hozott Petőfi életében. Erdélyi utazása során – szeptember 8-án, a megyebálon – megismerkedett Szendrey Júliával, Károlyi gróf erdődi jószágigazgatójának lányával. 1847. májusában Júlia –apja akarata ellenére – igent mondott, és megismerkedésük évfordulóján, szeptember 8-án megtartották az esküvőt. A mézesheteket a kalandos életű ellenzéki gróf, Teleki Sándor, Petőfi egyetlen arisztokrata barátja koltói kastélyában töltötték. Nagy versek sora őrzi emlékét. Útba ejtve Szalontán Arany Jánosékat, novemberben Pestre érkezett az ifjú pár. A Dohány utcában laktak, három szobában; az egyik szobát Jókainak adták ki. Lelkes tervezgetéssel, szakadatlan munkával teltek Petőfi napjai, s a köznapok ritmusából csak a januári olasz, majd a februári párizsi forradalom híre lendítette ki. 1849. tavaszán gondjai ismét megszaporodnak: előbb szüleit temeti el, majd családja nyomorúságos helyzetén próbál segíteni. Szabadságot kér, s a vele szemben elfogult katonai vezetőkkel összekülönbözve a rangjáról is lemond. Az orosz beavatkozás hírére csatlakozik ismét Bem hadseregéhez. A legmegfelelőbb pillanatban ahhoz, hogy 1849. július 31-én életét áldozza a Segesvár melletti Fehéregyházi csatában.

Petőfi Sándor Költeményei, Versei

Az Alföld
              
Mit nekem te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vadregényes tája!
Tán csodállak, ámde nem szeretlek,
S képzetem hegyvölgyedet nem járja.

Lenn az alföld tengersík vidékin
Ott vagyok honn, ott az én világom;
Börtönéből szabadúlt sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom.

Felröpűlök ekkor gondolatban
Túl a földön felhők közelébe,
S mosolyogva néz rám a Dunától
A Tiszáig nyúló róna képe.

Délibábos ég alatt kolompol
Kis-Kunságnak száz kövér gulyája;
Deleléskor hosszu gémü kútnál
Széles vályu kettős ága várja.

Méneseknek nyargaló futása
Zúg a szélben, körmeik dobognak,
S a csikósok kurjantása hallik
S pattogása hangos ostoroknak.

A tanyáknál szellők lágy ölében
Ringatózik a kalászos búza,
S a smaragdnak eleven szinével
A környéket vígan koszorúzza.

Idejárnak szomszéd nádasokból
A vadlúdak esti szürkületben,
És ijedve kelnek légi útra,
Hogyha a nád a széltől meglebben.

A tanyákon túl a puszta mélyén
Áll magányos, dőlt kéményű csárda;
Látogatják a szomjas betyárok,
Kecskemétre menvén a vásárra.

A csárdánál törpe nyárfaerdő
Sárgul a királydinnyés homokban;
Odafészkel a visító vércse,
Gyermekektől nem háborgatottan.

Ott tenyészik a bús árvalyányhaj
S kék virága a szamárkenyérnek;
Hűs tövéhez déli nap hevében
Megpihenni tarka gyíkok térnek.

Messze, hol az ég a földet éri,
A homályból kék gyümölcsfák orma
Néz, s megettök, mint halvány ködoszlop,
Egy-egy város templomának tornya. -

Szép vagy, alföld, legalább nekem szép!
Itt ringatták bölcsőm, itt születtem.
Itt borúljon rám a szemfödél, itt
Domborodjék a sír is fölöttem.
------------------------------------------------------------------------

A Borozó
              
Gondűző borocska mellett
Vígan illan életem;
Gondüző borocska mellett,
Sors, hatalmad nevetem.

És mit ámultok? ha mondom,
Hogy csak a bor istene,
Akit én imádok, aki
E kebelnek mindene.

És a bor vidám hevében
Füttyentek rád, zord világ!
Szívemet hol annyi kínnak
Skorpiói szaggaták.

Bor tanítja húrjaimra
Csalni nyájas éneket;
Bor tanítja elfeledni,
Csalfa lyányok, titeket.

Egykor majd borocska mellől
A halál ha űzni jő:
Még egy korty - s nevetve dűlök
Jégöledbe, temető.!.
--------------------------------------------------------------------------

A Borhoz
              
Oh bor.! te voltál eddig egy barátom;
De látom,
Hogy már kihalt tüzed, mely értem ége,
S frigyünknek vége, vége.

Ha eddig hozzád folyamodtam
Bús állapotban,
Keresztelő lett... a búbánatot
Vidámsággá kereszteléd.
Mért járulok hiába most eléd?
Varázserődet mért nem mutatod?

Fejem nehéz,
És reszket már e kéz,
Mely a teli
Pohárt ajkamhoz emeli;
Ezt befolyásod eszközölte,
De nem hatál be a kebelbe:
A lélek ép.
Nem részegűlhet semmifélekép.
A multnak fekete
Emlékezete
- Mint Dejaníraköntös - rajta van
Letéphetetlenűl, minduntalan.

Oh bor.!
Ki annyiszor
Voltál bajomnak orvossága,
Légy most is az, bár utójára:
Feledtesd el velem a gúnymosolyt,
Mely lángszerelmem jégjutalma volt.!
---------------------------------------------------------------------------

A Csillagos Ég              

Fekszem hanyatt a föld sötétzöld szőnyegén,
És merengve nézem a sötétkék eget;
Száll reám aranyos, ezüstös csillagfény
És koszorú gyanánt övezi fejemet.
Megfürösztém lelkem e sugárözönben,
Lemosott magáról minden földi szennyet,
S most ujjászületve a magasba röppen,
S keresi a mennyet;

Alszik az egész föld; mély és csendes álma,
Egyetlen halk dongás érinti fülemet,
Tán mellém valami kis bogárka szálla,
Vagy távoli folyam harsogása lehet,
Vagy még távoliabb felhők mennydörgése,
Mely, míg hozzám ér, ily parányivá törpül,
Vagy talán lelkemnek himnusz-éneklése
Le a csillagkörbül.

Szállj, lelkem, oh szállj az égitestek között,
És pillants keresztül rejtelmök fátyolán,
Melyet az istenség titkos ujja szövött...
Bölcsességből-e vagy csak szeszélyből talán.?
Nézd meg, lelkem, mi van ott a csillagokon,
És nézd meg, mi vagyon a csillagok felett,
Azután röpülj le hozzám gyors szárnyadon,
Hadd beszéljek veled;

Hadd kérdjem: mit láttál? van-e ott is élet.?
S ha van, ily gyötrelmes, ily bús, mint a földi.?
Áll-e az a kemény, szigorú ítélet,
Amely jutalmat oszt és bosszúját tölti.?...
De mi közöm ehhez! egyet szeretnék én,
Csak egyet megtudni, arról hozz hírt nekem:
Vannak-e ott szívek és a szívek mélyén
Lángol-e szerelem?

Ha ott is szeretnek, ah úgy vágyok oda,
S hogy feljussak, forrón imádkozni fogok,
De ha a szerelem föl nem kísér oda,
Úgy isten hozzátok, ragyogó csillagok!
Úgy szebb a föld minden búbánata mellett,
S enyésszem el, ha a sírba fognak tenni!...
A szerelem mindent pótol, s a szerelmet
Nem pótolja semmi.
--------------------------------------------------------------------------

Én
              
A világ az isten kertje;
Gyom s virág vagytok ti benne,
Emberek!
Én a kertnek egy kis magja,
De az úr ha pártom fogja:
Benne gyom tán nem leszek.

Tiszta e kebelnek mélye;
Égi kéz lövelt beléje
Lángokat.
És a lángok szűzen égnek
Szent oltárúl az erénynek
El nem romlott szív alatt.

Nem építek sors kegyére,
Tűrök, mit fejemre mére,
Jót, rosszat;
Mit ma ád, elvészi holnap;
Majd megadja, amit elkap;
Jellemképe: változat.

Mint a róna, hol születtem,
Lelkem útja tetteimben
Egyenes!
Szavaimmal egy az érzet,
Célra jutni állbeszédet
Tétovázva nem keres.

És az ég szívem földébe,
Drága fádat ülteté be,
Szerelem.!
Koszorúba fűzöm ágit,
Koszorúm szerény virágit
A hazának szentelem.
------------------------------------------------------------------------

Érik a Gabona...
              
Érik a gabona,
Melegek a napok,
Hétfőn virradóra
Aratásba kapok.
Érik szerelmem is,
Mert forró a szívem;
Légy te aratója,
Édes egyetlenem.!
------------------------------------------------------------------------

Itt Állok a Róna Közepén...
              
Itt állok a róna középen,
Mint a szobor, merően.
A pusztát síri csend födé el,
Mint elfödik a halottat szemfödéllel.
Nagymessze tőlem egy ember kaszál;
Mostan megáll,
S köszörűli a kaszát...
Pengése hozzám nem hallatszik át,
Csak azt látom: mint mozog a kéz.
És most idenéz,
Engem bámul, de én szemem sem mozdítom...
Mit gondolhat, hogy én miről gondolkodom.?
----------------------------------------------------------------------------

Ki a Szabadba

Ki a szabadba, látni a tavaszt,
Meglátni a természet szinpadát.!
Az operákban ki gyönyörködik.?
Majd hallhat ott kinn kedves operát.

A természetnek pompás szinpadán
A primadonna a kis fülmile;
Ki volna, énekesnők! köztetek
Merész: versenyre kelni ővele.?

Megannyi páholy mindenik bokor,
Amelyben űlnek ifju ibolyák,
Miként figyelmes hölgyek... hallgatván
A primadonna csattogó dalát.

És minden hallgat, és minden figyel,
És minden a legforróbb érzelem...
A kősziklák, e vén kritikusok,
Maradnak csak kopáran, hidegen.

-----------------------------------------------------------------------------

Magyarország

Te sem termettél ám szakácsnak,
Magyarország, édes hazám!
A sűlt egy részét nyersen hagynád,
S elégetnéd más oldalán.
Mig egyfelől boldog lakóid
Megfúlnak a bőség miatt:
Hát másfelől meg éhhalállal
Megy sírba sok szegény fiad.

------------------------------------------------------------------------------

A Nép Nevében

Még kér a nép, most adjatok neki.!
Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép,
Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad.?
Nem hallottátok Dózsa György hirét.?
Izzó vastrónon őt elégetétek,
De szellemét a tűz nem égeté meg,
Mert az maga tűz; úgy vigyázzatok:
Ismét pusztíthat e láng rajtatok.!

S a nép hajdan csak eledelt kivánt,
Mivelhogy akkor még állat vala;
De az állatból végre ember lett,
S emberhez illik, hogy legyen joga.
Jogot tehát, emberjogot a népnek.!
Mert jogtalanság a legrútabb bélyeg
Isten teremtményén, s ki rásüti:
Isten kezét el nem kerűlheti.

S miért vagytok ti kiváltságosok.?
Miért a jog csupán tinálatok.?
Apáitok megszerzék a hazát,
De rája a nép-izzadás csorog.
Mit ér, csak ekkép szólni: itt a bánya.!
Kéz is kell még, mely a földet kihányja,
Amíg föltűnik az arany ere...
S e kéznek nincsen semmi érdeme.?

S ti, kik valljátok olyan gőgösen:
Mienk a haza és mienk a jog.!
Hazátokkal mit tennétek vajon,
Ha az ellenség ütne rajtatok.?...
De ezt kérdeznem! engedelmet kérek,
Majd elfeledtem győri vitézségtek.
Mikor emeltek már emlékszobort
A sok hős lábnak, mely ott úgy futott.?

Jogot a népnek, az emberiség
Nagy szent nevében, adjatok jogot,
S a hon nevében egyszersmind, amely
Eldől, ha nem nyer új védoszlopot.
Az alkotmány rózsája a tiétek,
Tövíseit a nép közé vetétek;
Ide a rózsa néhány levelét
S vegyétek vissza a tövis felét.!

Még kér a nép, most adjatok neki;
Vagy nem tudjátok: mily szörnyű a nép,
Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad.?
Nem hallottátok Dózsa György hirét.?
Izzó vastrónon őt elégetétek,
De szellemét a tűz nem égeté meg,
Mert az maga tűz... ugy vigyázzatok:
Ismét pusztíthat e láng rajtatok.!

----------------------------------------------------------------------------

Mi kék az ég !

Mi kék Az ég.!
Mi zöld A föld.!
Zöld föld felett, kék ég alatt a
Hangos pacsírta fütyörész:
Dalával a napot kicsalta,
A nap rá gyönyörködve néz.

Mi kék Az ég.!
Mi zöld A föld.!
Zöld a föld, kék az ég, tavasz van...
És én oly sült bolond vagyok,
Hogy idebenn a szűk szobában
Kadenciákat faragok.!

-------------------------------------------------------------------------

A Rossz Verseimről

Tán én nem tudnék írni
Mindig jó verseket.?
De szívem főerénye
Az emberszeretet.

Valóban.!... már pedig ha
Mindig csak jót irok,
Mivé lennének úgy a
Szegény kritikusok.?

Időnként valamicske
Ezeknek is csak kell,
S ők minden hulladékot
Gyönyörrel falnak fel.

Rágódjanak szegények,
Csak élősködjenek.!
Hiszen, ha nem csalódom,
Tán ők is emberek.

--------------------------------------------------------------------------

A Szerelem, A Szerelem...
              
A szerelem, a szerelem,
A szerelem sötét verem;
Beleestem, benne vagyok,
Nem láthatok, nem hallhatok.

Őrizem az apám nyáját,
De nem hallom a kolompját;
Rá-rámegy a zöld vetésre,
Hej, csak későn veszem észre.

Telerakta édesanyám
Eleséggel a tarisznyám;
Elvesztettem szerencsésen,
Lesz módom a böjtölésben.

Édesapám, édesanyám,
Ne bizzatok most semmit rám,
Nézzétek el, ha hibázok -
Tudom is én, mit csinálok.!
-------------------------------------------------------------------------

Szerelemnek Rózsafája...
              
Szerelemnek rózsafája...
Árnyékában heverek,
Hulldogálnak homlokomra
Illatozó levelek.

Szerelemnek fülmiléje
Csattog a fejem fölött,
Képzetemben minden hangja
Egy-egy isten-álmat költ.

Szerelemnek poharában
Ajkamat fürösztgetem,
Nem oly édes másból a méz,
Mint ebből a gyötrelem.

Szerelem fejér felhői
Errefelé lengenek,
Mintha engem látogatni
Jőne egy angyalsereg.

Szerelemnek holdvilága
Rám aranypalástot vet,
Eltakarja, felejteti
Vélem szegénységemet.
-------------------------------------------------------------------------

Szeptember Végén

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.

Elhull a virág, eliramlik az élet...
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret.!
------------------------------------------------------------------------

Szívem              

Isten, alkotál-e
Több ily szívet is már
Mint az én szívem.?
Volt-e másban is már
Ily sokféle és ily
Forró érzelem.?

Hű tanya ez a szív,
Nemesebb barátság
Hű tanyája ez.
Elhagyott, elaggott
Szüleim egyetlen
Lágy párnája ez.

Kert e szív, ahol leg-
Illatosb virágid
Nyílnak, szerelem!
Bánya ez, amely a
Szabadság számára
Kardvasat terem.

És mi szép, mi jó van
A kerek világon,
Melyet nem ölel,
Melyhez imádása
Nem hajolna le vagy
Nem röpülne fel.?...

S egykor ez a szív is
Megszünik dobogni,
Mint a többiek;
Egykor ez a szív is
Megszünik dobogni...
Néma lesz s hideg.

Lenn a föld porában
Össze fog vegyűlni
Majd a többivel,
S tán olyannal épen,
Kit magasb indúlat
Sosem gyujta fel.

Oh nem.! szívemet ne
Bírja másokéval
Ugyanaz a hely...
Vegyétek ki, hogyha
Meghalok, barátim,
S égessétek el.
------------------------------------------------------------------------

Te Ifjúság...
              
Te ifjúság, te forgószél!
Ki szép virágfüzért
Sodorsz magaddal... e virágokat
Futtodban homlokunkra keríted...
Egy perc alatt
Ismét leröpíted,
S gyorsan tovább futasz.
Mi búsan álmélkodva állunk,
S kérdezzük: igaz-e, hogy nálunk
Valál.?. Talán nem is igaz.!
-------------------------------------------------------------------------

Te a Tavaszt Szereted...
              
Te a tavaszt szereted,
Én az őszt szeretem.
Tavasz a te életed,
Ősz az én életem.

Piros arcod a tavasz
Virító rózsája,
Bágyadt szemem az ősznek
Lankadt napsugára.

Egy lépést kell tennem még,
Egy lépést előre,
S akkor rájutok a tél
Fagyos küszöbére.

Lépnél egyet előre,
Lépnék egyet hátra,
S benne volnánk közösen
A szép meleg nyárba'.
---------------------------------------------------------------------------

A Tisza
              
Nyári napnak alkonyúlatánál
Megállék a kanyargó Tiszánál
Ott, hol a kis Túr siet beléje,
Mint a gyermek anyja kebelére.

A folyó oly símán, oly szelíden
Ballagott le parttalan medrében,
Nem akarta, hogy a nap sugára
Megbotoljék habjai fodrába'.

Síma tükrén a piros sugárok
(Mint megannyi tündér) táncot jártak,
Szinte hallott lépteik csengése,
Mint parányi sarkantyúk pengése.

Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg
Volt terítve, s tartott a mezőnek,
Melyen a levágott sarju-rendek,
Mint a könyvben a sorok, hevertek.

Túl a réten néma méltóságban
Magas erdő: benne már homály van,
De az alkony üszköt vet fejére,
S olyan, mintha égne s folyna vére.

Másfelől, a Tisza tulsó partján,
Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán,
Köztök egy csak a nyilás, azon át
Látni távol kis falucska tornyát.

Boldog órák szép emlékeképen
Rózsafelhők usztak át az égen.
Legmesszebbről rám merengve néztek
Ködön át a mármarosi bércek.

Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe
Egy madár csak néha füttyentett be,
Nagy távolban a malom zugása
Csak olyan volt, mint szunyog dongása.

Túlnan, vélem átellenben épen,
Pór menyecske jött. Korsó kezében.
Korsaját mig telemerítette,
Rám nézett át; aztán ment sietve.

Ottan némán, mozdulatlan álltam,
Mintha gyökeret vert volna lábam.
Lelkem édes, mély mámorba szédült
A természet örök szépségétül.

Oh természet, oh dicső természet.!
Mely nyelv merne versenyezni véled.?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz. -

Késő éjjel értem a tanyára
Fris gyümölcsből készült vacsorára.
Társaimmal hosszan beszélgettünk.
Lobogott a rőzseláng mellettünk.

Többek között szóltam én hozzájok:
"Szegény Tisza, miért is bántjátok.?
Annyi rosszat kiabáltok róla,
S ő a föld legjámborabb folyója."

Pár nap mulva fél szendergésemből
Félrevert harang zugása vert föl.
Jön az árvíz! jön az árvíz! hangzék,
S tengert láttam, ahogy kitekinték.

Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot.!