"A világon azért vagyunk, hogy otthon legyünk benne valahol mindannyian.." ** -- Tamási Áron

Déli Magyar Krónika

""A természet mindig tökéletes és soha nem szegi meg törvényét.""
-- Leonardo da Vinci --

""Az Isteni erő, aki a kivágott csonkból termőfát tud növeszteni újra, nem hagyja elveszni a népeket sem, akik benne hisznek.""
-- Wass Albert --

""Az igazi természeti törvényeket nem írták könyvekbe és nem őrködnek fölöttük fizetett tisztviselők. Veled, benned és körülötted élnek, és a világ teremtésétől a világ végezetéig változatlanok.""
-- Bíró Csaba --

Ősi Életmódú Népek, Néptörzsek - Bíró Csaba

2014.02.16 11:00

 

Ősi Életmódú Népek -- Busmanok, Dogonok, Maszájok, Machiguengák.

Az utókor számára szerencsére még fennmaradtak hírmondónak olyan népek, néptörzsek, akik máig őrzik ősi életmódjukat, életformájukat. E népek máig harmóniában élnek a természettel. Ezek a népek az Afrikában élő:. Busmanok, Dogonok, Maszájok, és a Dél-Amerikában élő:. Machiguengák...



Ősi Életmódú Népek, Néptörzsek

Az emberiség kitartó környezet rombolása ellenére még mindig léteznek a földön olyan területek és azokon olyan népek, amelyek megőrizték az egykoron egész bolygónkra érvényes csodálatos sokszínűséget. Ám ez már csak mindössze két kontinensen van így, az élet kezdetének földjén Afrikában, és a Dél-Amerikai csodás ősvadonban. Afrika társadalmai egyébként is változatosak, megtalálható itt az ősközösség, de a rabszolgaság, a feudalizmus, a kapitalizmus, a szocializmus, és a posztmodern társadalom csírája is. Az Amerikai kontinens szintén hasonló dolgokat mondhat el magáról. Ez mind tükröződik a kultúrában is. Ezek az Afrikai néger és Dél-Amerikai indián népek mindmáig összhangban és harmóniában tudnak élni a természettel. A civilizált fehér ember kiirtotta a bolygónk nagy részének ősi ember, állat és növényvilágát. Az utókor számára azonban szerencsére még fennmaradtak hírmondónak olyan népek, néptörzsek, akik máig is őrzik ősi életmódjukat, ők az Afrikában élő:. -Busmanok, -Dogonok, -Maszájok, és a Dél-Amerikában élő:. -Manchiguengák...

Busmanok - Afrika

http://3.bp.blogspot.com/-5DviAhsRh-8/UF4JmKMiJVI/AAAAAAAAMgc/L3625utXyYk/s1600/0.jpg

Az Afrikában található Kalahári-sivatag egyetlen és állandó lakói a Busmanok, akik a mai Botswana és a Dél-Afrika területén élnek. A Busmanok egy Dél-Afrikai eredetű ősi származású fekete néger törzs. A Busmanok a Busman-föld, államnyelven Bushmanland autonóm tartomány, magyarán a Kalahári-sivatag őslakói, innen kapták nevüket is, ami hevenyészett fordításban azt jelenti: erdei ember. Nagyobb családi közösségekben, olyanféle hordákban élnek. Az egy csoportban élő családok száma kettőtől nyolcig terjed, attól függően, mennyi élelem található a környéken. A Kalahári-sivatagról az ember első látásra azt hihetné, ez maga az édenkert, pedig a világ egyik legszárazabb és legkopárabb sivatagi területe. A rövid esős időszakban valóban minden gyönyörű, zöld és pompás itt a növényvilág. A 3 hónapos rövid esős évszak elmúltával azonban hirtelen jön a hosszan tartó szárazság, kopárrá és szárazzá változik minden, ezután 9 hónapig nem esik egy szem eső sem. Ezért az emberek és az állatok is egyaránt messze elkerülik ezt a vidéket, hiszen nem létezhetnek víz nélkül. Csak egyetlen állandó lakói vannak a Kalahárinak, a kecses és kedves kis busmanok. Ők csupán az egyedüliek akik itt meg tudnak élni víz nélkül is, hiszen tudják azt, hogy kell a száraz sivatagban vízhez jutni. A tudatlan ember, a modern és civilizáltnak mondott ember egy-két nap alatt kiszárad és elpusztul a sivatagban a vízhiány miatt. Amíg más emberi lény pár nap alatt elpusztulna itt, addig ők boldogan és gondtalanul élnek ebben a sivatagi környezetben. Ők tudják azt, hogy kell vízhez jutni gyökerekből, gumókból, bogyókból.. Ezért a Busmanok bizonyára a legélelmesebb, legelégedettebb és legboldogabb emberek a világon. Náluk nincs bűnözés és büntetés, nincs erőszak és törvény, nincs rendőrség és bírák, nincs főnök és beosztott. A világukban nincs rossz és gonosz, csak jó és szép, ők úgy tartják, hogy az Istenek kizárólag csak jó és szép dolgokat teremtettek az ő számukra. A Busmanok kis családi közösségekben élnek a Kalahári-sivatagban szerteszét. Valójában szinte teljes elszigeteltségben élnek, a családi közösségek is csak ritkán találkoznak egymással. Sok olyan busman is van, aki még soha életében nem látott fehér embert. A Busmanok halászó, vadászó és gyűjtögető életformát folytatnak, ami a legősibb életformánk, csakúgy élnek ma is mint sok ezer évvel ezelőtt a mi őseink az ősközösségben. Vadászathoz mérgezett hegyű nyilakat használnak, akárcsak a dél-amerikai esőerdő indiánjai. Míg azok a nyílméreg békák bőrváladékával kenik be nyilaik hegyét, addig a busmanok mérgező növényi nedvet használnak. Ez az ősi nép, mely gyakorlatilag úgy él, mint ahogy azt 30 ezer évvel ezelőtt tették, elképesztő módon alkalmazkodtak a sivatagi körülményekhez, és gyermekeiknek is átadják ezt a tudást generációról generációra. Más ember aligha lenne képes túlélni a víz- és élelemhiányt, és a perzselő 50 °C-ot nyáron. Ők valóban harmóniában élnek a természettel, bár olyan helyen élnek, ahol még csak nem is bőkezű velük a természet. Lehet, hogy a legtöbb ember meglepődik azon, hogyan képes ez a nép ilyen körülmények között élni, és visszamaradottságnak tekinti életmódjukat, mégis sokat tanulhatunk tőlük. Például tudatos életformájukat, a természet tiszteletét, és legfőképpen azt, hogy kevesebb forrásból is lehet gazdálkodni. A Busman egy nagyon békés nép, ismeretlen fogalom náluk a rivalizálás. A Busman közösségeknek ezért nincs is törzsfőnökük, ahogy más afrikai népeknél, de mindig van egy tapasztaltabb vezető, általában a csoport varázslója, akitől fontosabb ügyekben tanácsot kérhetnek. A Busmanok szeretetben és békességben élnek egymással, a gyerekeket sohasem bántják, náluk nincs birtoklási vágy, hiszen a sivatagban nincs is mit birtokolni. A környezetükben csak homok van és kövek, meg fák és növények, meg még sokféle állatok. Ám amire nekik szükségük van az életükhöz, az mind megtalálható itt, hiszen mire van szüksége az embernek, az ételre, italra és jó levegőre. Amire tehát nekik szükségük van, abból minden megvan itt a számukra. Érték és vagyon számukra ismeretlen fogalom, ők a pénzt nem is ismerik, nem is használnák, számukra az csak értéktelen papír lenne. Ezek alapján bizonyosan állítható az, a Busmanok a világ egyik legkiegyensúlyozottabb és legboldogabb népe, akik összhangban élnek az őket körülvevő természettel.... Tőlük néhány száz kilométerre délre, a Dél-Afrikai köztársaságban elterülnek hatalmas városok, ezekben a több milliós cityk-ben élnek a civilizált emberek. A civilizált ember nem volt hajlandó alkalmazkodni a környezetéhez, így a környezetét kényszerítette arra, hogy alkalmazkodjon hozzá. A civilizált ember civilizálta magát, városokat és utakat épített, gépeket és járműveket gyártott, amiket különböző üzemanyagokkal, olajjal, benzinnel és villanyárammal működtet. De sajnos eltévesztette a mértéket, túlfejlesztette és ezáltal túlbonyolította a világát, ami nem hozott számára boldogságot.. Így a modern ember, aki nem volt hajlandó alkalmazkodni a természetes környezetéhez, kénytelen volt idomítani magát nap mint nap az általa létrehozott mesterséges világhoz. Végül annyira túlbonyolította modern világát, hogy gyerekeinek már 10-15 évet kell tanulnia ahhoz, hogy el tudjanak igazodni ebben az új világban. A modern technikai civilizáció végül kiaknázta a természeti erőforrásainkat, beszennyezte és tönkretette a földünket, boldogtalanságot és szomorúságot teremtett. A jelen afrikai vadászó-gyűjtögető populációinak alaposabb genetikai vizsgálata arra utal, hogy a modern ember a kontinens déli részén jelent meg az evolúció folyamán, és nem Kelet-Afrikában. Génjeik alapján a kutatások szerint a Busmanok és a Pigmeusok a legősibb emberek. Az ősi gyökereink visszatéréséhez és visszatalálásához nagyon szép és jó példát mutatnak nekünk a Busmanok, érdemes figyelni és emlékezni rájuk..


--------------------------------------------------------------------------------------------


Dogonok - Afrika



Az Észak-Afrikai Maliban élő Dogon nép a Bandiagara-fennsík szirtjei tövében él, és különös eredetmondáiról vált ismertté. A dogonok Sirius gyermekeinek nevezik magukat, és azzal ejtették ámulatba az 1930-as évek elején a francia antropológusokat, hogy mindenféle műszer nélkül olyan bolygók létezéséről beszéltek, amelyek a Földről nem láthatóak, s melyeket csak a 19. század derekán erősítettek meg a csillagászok, különféle számítások alapján. A Dogon nép eredetéről csak homályos adataink vannak. A dogon törzs a Niger folyó nagy kanyarulatában, 300 mérföldnyire délre Timbuktutól, - ahol az őseik mintegy 500 évvel ezelőtt letelepedtek - főként a mai Mali Köztársaság területén élnek. Népességük körülbelül kétszázötvenezer főt számlál. A fekete emberek a Szahara peremén tengetik mindennapjaikat, az évszázadok során az élet nem sokat változott. A Dogonok a Mali Köztársaságban található Bandiagar- fennsíkra úgy a XIII. század és a XVI. század tájékán telepedtek le, s itt élnek azóta is elszórt falvaikban és a fennsík holdbéli sziklái tövében sárból és szalmából rakott szokatlan formájú házaikban évszázadok óta szinte változatlan életmód szerint. A Dogonok pásztorkodásból, kecsketartásból és némi gabona termeléséből élnek, és a kopár sziklák közt fellelhető tüzelő összegyűjtéséből tengetik életüket. A törzs tagjai ugyan írni, olvasni nem tudnak, azonban különös, egyedülálló eredet történettel rendelkeznek. Hagyományaik szerint valamikor az idők homályában a Szíriusz csillagrendszerből érkezett lények segítették őket kultúrájuk fejlődésében. A fennsík sziklái között rejtőzködik egy barlang, melynek bejáratát a dogonok egy kiválasztottja őrzi, akit élelemmel a törzs tagjai látnak el. E barlang sok ezer sziklarajza közt bújik meg a dogonok homályos múltba vesző mitológiája. A dogonoknak meglepően pontos csillagászati ismeretei vannak. Tudomásuk van arról, hogy a Naprendszer bolygói a Nap körül keringenek, tudnak a Jupiter holdjairól, a Föld tengely körüli forgásáról, s arról is, hogy még végtelen számú csillag létezik. A dogon törzs hiedelemvilágának középpontjában a Szíriusz áll. A barlangrajzok közt szereplő tojás alakú ellipszisről hiszik és állítják, hogy egy keringési pályát ábrázol és az ellipszisen a Szíriuszt ugyanarra a helyre helyezték, ahol az valójában van: az ellipszis széléhez közel eső fókuszpontba, és tudnak a Szíriusz társcsillagáról is, és azt állítják, hogy az 50 éves periódusokban kerüli meg a Szíriuszt. A törzs 50 éves időközönként ünnepli meg az ehhez kapcsolódó "Szigui-ünnep"-et, pompás rituálékkal kísérve. A dogon papok hiedelme szerint a Szíriusz egyik bolygójáról a távoli múltban kétéltű lények érkeztek a Földre és tanították, információkkal látták el őket. E lényeket Nommo-nak nevezték. Barlangjuk falán a velük és űrhajójukkal való találkozást is megörökítették…. A külvilág reagálásai a Dogon rejtélyre. A Dogonok leírása a Szíriuszról egyezik a valósággal. Az érdekessége az volt az egésznek, hogy a csillagászoknak csak úgy 150 évvel ezelőtt sikerült megerősíteniük a Dogonok által lerajzolt Szíriusz körül keringő kisebb csillag létezését, azt, hogy a körülötte észlelt szabálytalanságok egy csillag létezését feltételezik, mely gravitációs erejénél fogva zavarja a Szíriusz pályáját, s később alátámasztották a többi adatot is, vagyis a tömegéről állítottakat. A szabálytalanság okozóját, a társcsillag létezését Alvan Graham Clark csillagász találta meg 1862-ben. Az 1930-as években két francia néprajztudós, Marcell Griaule és Germaine Dietlen is felfigyelt a különös törzsre, és több évtizedet töltöttek köztük, majd az 1950-es években az Afrikanisztikai Társaság erről könyvet is adott ki. A könyvet olvasva felfigyelt a dogonokra később Robert Temple amerikai tudós a szanszkrít- és a keleti tudományok szakértője is, aki Párizsba utazott, hogy felkeresse Dietlent, hogy személyesen beszéljen vele a dogonok közt szerzett tapasztalatairól, majd személyesen is elment Maliba, hogy végére járjon a mítosznak: "Kezdetben csak kutattam. Szkeptikus voltam. Csalást szimatoltam, mert nem tudtam elhinni a dolgot. Aztán egyre több, a képbe illő részletet ismertem meg". - írta később. A dogonok múltba vesző Szíriusz-mitológiájának rejtélyét sokan és sokféleképpen próbálták megközelíteni; vajon ismereteiket megszerezhették-e másképpen, mint ahogy azt már ősidők óta regélik. "Szíriusz rejtély" címmel Robert Temple 1976-ban adta ki az itt levont következtetéseiről írott művét, mely nagy nemzetközi visszhangot váltott ki. "Határa van a csillagvilág egésznek, melynek egy része a mi földünk is, az egész pedig spirál alakban forog. Amma isten pedig sok világmindenséget teremtett és azok is spirál alakúak". A legtöbb mitológia úgy véli, hogy Földünk a világ közepe, a dogonoké azonban kivétel. Szerintük a spirál alakban mozgó csillagmiriádok világa lakott. A dogonoknak pedig nincs csillagászati távcsövük. Említik a Föld ellipszis pályájának rendellenességeit és tudják, hogy a Hold "száraz és halott". A Naprendszer szabad szemmel jól látható bolygóiról említést tesznek, de a Jupiter négy, egyenként tízegynéhány kilométer átmérőjű holdjáról is tudnak, melyeket elsőként Galilei fedezett fel távcsővel, és amik szabad szemmel teljesen láthatatlanok. Ezekről úgy tartják, hogy "oda vannak kötve a Jupiterhez" és le is rajzolják őket. Ez arra utalhat, hogy forgásidejük megegyezik a Jupiterével és ez úgy hat, mintha hozzá lennének rögzítve. Rajzaikon ellipszis pályát rajzolnak - nem ismerik Keplert! - és olyan dolgokról számolnak be, amit földi szem soha nem láthatott, kivétel ha űrhajóból nézte a Szíriuszt. Sőt a Szíriusz B nagy anyagsűrűségét is megemlítik, amit pedig csak az utóbbi években tudományos számítások hosszú sorozatával számítottak ki a tudósok. Egyetlen kávéskanálnyi anyag a bolygóból kb. 150 földi kilót nyomna! Egyszóval a dogonok szerint az emberek ősei a Szíriuszról érkeztek. A dogonok is csak olyan törzs, mint az összes többi, csak egy kicsit más mitológiát tisztelnek. Ahhoz ugyanis, hogy egy eldugott afrikai törzs ilyen információkra tudásával tegyen szert, vagy nagyon magas fokú mágikus hatalomra, vagy kimagasló pontosságú precíziós műszerekre lett volna szüksége évszázadokkal ezelőtt. Kétszázhatvan csillagkonstellációt ismernek, - többet, mint a hajós nemzetek összes csillagjósa valaha - és ezeket saját jeleikkel le is rajzolják. Modern felfogást vallanak az anyag keletkezéséről, vagyis "a legkisebb részecske elmélet" szerint áll fel a világképük. Említést tesznek a kettős spirálról, ami feltűnően hasonlít a DNS-ről alkotott képre.
 
 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Maszájok - Afrika

http://2.bp.blogspot.com/_cHXWIBau1-w/R0qFw4xiP5I/AAAAAAAAAzM/hd6q2THi8pQ/s320/File1%5B1%5D.jpg

A Maszájok Kelet-Afrikában, Kenya és Tanzánia szavannai sztyeppéin élnek. E nép arról híres, hogy évezredeken át Afrika legharciasabb népének tartották. A nilóta népek csoportjába tartoznak. Ez a törzs egyike Kelet-Afrika legjellegzetesebb nomád állattenyésztő törzseinek. Főfoglalkozásuk a púpos szarvasmarha, a zebu tenyésztése, de vannak szamaraik, kecskéik s juhaik is. Ezenkívül a férfiak vadbivalyra, antilpora is vadásznak. A gyér vízforrások és sovány legelők arra kényszerítik őket, hogy - különösen a száraz időszakban – állandóan egyik helyről a másikra vándoroljanak nyájaikkal. Ezért nagy területekre van szükségük. Állatállományukat viszont váratlan járványok is megtizedelhetik. A maszájok ezért egy erős, harcos szervezetet fejlesztettek ki, mely nemcsak megőrzi a legelőket, hanem rendszeres rablóhadjáratokat is vezet a szomszédos törzsek ellen, melyeknek célja elsősorban ezek állatainak elrablása. A gyarmatosítások óta a maszájok földjeit elfoglalták a farmok, kormányzati létesítmények, vadasparkok. Csak a száraz és terméketlen területeket hagyták meg a maszájoknak. A központi elképzelés az, hogy a maszájok túl sok marhát tartanak a földterület nagyságához képest. Az tény, hogy valóban sok marhájuk van, de ritkán van több mint amennyire szükségük van, vagy mint amennyit a földterület el tud tartani. Ez a központi intézkedés megszünteti a közös földhasználatot, szegénységet hozva a népcsoportra. Társadalmuk korcsoportokra tagolódik. A fiúgyermekek 12-14 éves korukig szüleik kunyhójában élnek, az állatok őrzésével és fejésével foglalkoznak. Az ezt követő mintegy kétéves időszakban az öregek tanítása alapján elsajátítják a vadásztechnikákat, a hadtudományokat és rítusokat. E képzés a körülmetéléssel kezdődik, és 15-16 éves korban a haj leborotválásával végződik. Ekkor az ifjú harcossá:. moránná válik. A harcosok külön falvakban élnek, szigorú katonai fegyelemben. Legfontosabb fegyvereik a hosszú szúrólándzsa, a bivalybőrpajzs, melyre a korcsoport és a klán megkülönböztető jegyei vannak felrajzolva, egy hosszú kard és egy kemény fából vagy orrszarvú szarvából készült buzogány. Falvaikban élnek a férjezetlen fiatal lányok is. A harcosok foglalatossága a hadgyakorlatokon és a rabló hadjáratokon kívül, a lányokkal való szerelmi kalandokból áll. Tilos növényi eredetű táplálékot fogyasztaniuk, csupán tejjel, hússal és reggelenként a bikákból csapolt friss vérrel táplálkozhatnak. A maszájok hírhedt, a többi törzs által rettegett harcosok voltak. De jöttek a fehér emberek és megtiltották nekik a háborúzást. Ezért ma a harcosok oroszlánokkal harcolnak, csupán dárdával, tőrrel és pajzzsal felfegyverkezve. Az olyan harcost, akinek sikerül ily módon legyőznie az oroszlánt, az ő nyelvükön a szimbát, azt hősként ünneplik.. Más módon élnek az öregek, körülbelül 30 éves kortól korcsoportjába tartozó férfiak. Falvaikat bekerítik, a kerítésen belül sorakoznak kör alakban kunyhóik. A házkörön belül van az állatok helye. Az „öregek” a harcosok soraiból kilépve, fegyvereiket marhákra és feleségekre cserélik, sőt külsejüket is megváltoztatják. Kifúrják füleiket, nagy rézkarikákat aggatnak rájuk, hajukat nőni hagyják, alsó metszőfogukat késsel kihúzzák és karjaikra különböző díszeket tesznek. Ettől kezdve növényi eredetű táplálékot is fogyaszthatnak. Ők a fő termelők, legeltetéssel és az állatok fejésével, kisebb mértékben vadászattal és banántermesztéssel foglalkoznak. Katonai akciókban csak szükség esetén vagy saját kérésükre vesznek részt. Az öregek falvait a varázslók leibonok vezetik, de hatalmukat a nemzetségfő és az öregek tanácsa korlátozza. A lányok, a harcosok falvaiban élt szabad élet után, egy szertartáson átesve felnőtt nőkké válnak és férjhez mennek az öregek korcsoportjába tartozó férfiakhoz. Ettől fogva viselhetik fülükben, nyakukban, karjaikon és lábaikon a fémspirálokat, ők készítik az agyagedényeket, új táborba érve ők építik fel a kunyhókat, ők készítik el az ételt a férfiaknak és a gyerekeknek, és ők dolgozzák fel a ruháknak szánt bőröket. Néhány más pásztortörzshöz hasonlóan, a maszájok is minden holmijukat, de saját testüket is tehénvizelettel mossák.. Fegyvereiket a kovácsok készítik, melyek a törzsön belül egy külön, zárt kasztot alkotnak, egymás között házasodnak, hogy megőrizhessék mesterségük titkait. Termékeikért cserébe állatokat vagy tejet kapnak. A maszájok úgy képzelik, hogy kezdetben a Föld egy csúnya, üres pusztaság volt, melyen egy sárkány lakott. Egy napon leszállt az égből Ngai isten, és legyőzte a szörnyeteget. Ennek kiömlő vére termékennyé tette a földet, és növények jelentek meg rajta. A maszájokat is Ngai isten teremtette, ő adta nekik az állatokat is, hogy ezekből éljenek. Harciasságuk ma már nem a szomszédos törzsek megtámadásában mutatkozik meg, hanem abban, hogy ők a legjobb kirongózik, azaz vadnyomozók. Sértésnek veszik, ha valaki négernek nevezi őket. Ők nem négerek. Ők maszájok. Talán azért is mázolják be magukat vörös agyaggal, hogy a többi néger törzstől megkülönböztessék magukat. A férfiak egyébként a többi néger törzstől eltérően vállasak, magasak. A maszáj köszönés a sorelaj, vagy csak egyszerűen sore, ami magyarul barátságot jelent. Csak a fontosabb személyeket temetik el, az egyszerű emberek hulláját a falun kívül hagyják, meghagyják a hiénák táplálékául. Hitük szerint csak a varázslók és a gazdagok élnek haláluk után tovább, kígyó alakjában. Napjainkban is a régi életmódjukat, ősi életformájukat folytatják, elutasítják a fehér emberek eszközeit. Büszke és bátor nép maradnak amíg csak élnek..


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Machiguengák - Dél-Amerika



Varázslatos, lenyűgöző, elképesztő - lehetne sorolni még a jelzőket a Manu Nemzeti Parkra, de akkor sem tudnánk szavakkal visszaadni azt a csodálatos változatosságot, amit a Discovery forgatócsoportja 1993-ban dokumentum filmben is megörökített. A Manu Nemzeti Park a Dél-Amerikában, Peru keleti részén, az Andok lábánál, az Amazóniai őserdőben fekszik. Az Amazóniai trópusi őserdőben él a legnagyobb fajgazdagság a világon. A Manu Nemzeti Park pedig ezen belül olyan fajgazdagsággal rendelkezik, amely a világon egyedülálló, több mint ezer madárfaj él itt az ara papagájtól kezdve egészen sasig. Egy negyed magyar országnyi területen öt kisebb népcsoport él, ezek egyike a Manchiguenga indián törzs. A Machiguengák nem túl nagy számban, ám annál nagyobb harmóniában élnek együtt a természettel. "Az esőerdő szellemei" címre keresztelt másfél órás film róluk is szól, de csak annyiban, amennyiben normális körülmények között az ember egy adott vidék része. A Manchiguenga név a saját nyelvükön csak annyit jelent: A Nép. A Népre jellemző az, hogy nagy családi közösségekben élnek, kölcsönös szeretetben és békességben. Életmódjuk gyűjtögető, halászó és vadászó életmód, minden egyes vadászat után a zsákmányt igazságosan elosztják egymás között, így a törzs egyetlen tagja sem marad éhen. A Machiguengák majmokra vadásznak, de csak annyit ejtenek el, amennyire szükségük van. Tapírra vadásznak, de az általuk felnevelt tapírt nem bántják. Az ara papagájok a tyúkokkal együtt csipegetnek a földön, a fiókákat - mert egyébként így kapnák a madárszüleiktől is - péppé rágott banánnal etetik. Emberszájból madárcsőrbe kerül az étel.. Glenn Shepard, a tehetséges antropológus és nyelvész, aki több mint 10 nyelven beszél, miután megtanulta a Manchiguenga nyelvet, felkereste őket az őserdőben és ezután úgy megszerette e népet, hogy két évet élt közöttük. Mivel jól beszélte a nyelvet, teljesen befogadták, és a sámán Marianó az utódjának választotta. Mariano elmesélte neki népe történetét is. Annak idején régen a Manchiguengák háborítatlanul éltek a végtelen őserdőben, időnként felmentek a hegyekbe az Inka néppel cserekereskedelmet folytatni. Sokáig így volt ez, amíg egy napon megjelent a fehér ember. Az indiánok rettegve emlékeznek arra a sok évszázaddal korábbi korszakra, amikor megjelentek a fehér hódítók. A hódítok kiirtották az Inkákat majd a Manchiguengákat is szinte teljesen. Menekültek előlük az üldöztetés és a rabszolgasors elöl, majd visszahúzódtak az őserdők mélyére. A múlt század elejére nyugodtak meg annyira a kedélyek, hogy az indiánok végre biztonságban érezhették magukat. A fehér ember persze őket sem kíméli, de már nem hódítóként érkezik, hanem turistaként vagy éppen természetvédőként. Bőség és változatosság - ez jellemző a nemzeti parkra. Ezerféle madár él ott, olyan számban, hogy az hihetetlen. Óriásvidrák naponta öt kiló halat fogyasztanak el. Mindig a fejüknél kezdik, mert a piranha tűéles fogai könnyen kikezdik a vidrabőrt. Ötméteres fekete kajmánok vadásznak kölykeikre. Ilyen körülmények között élnek, küzdenek démonaikkal a Macsiguengák. Marianó a sámán elmondja azt Glenn Shepardnak, hogy a való világ elválaszthatatlan a szellemi szféráktól. Az indiánok életében az anyagi és a szellemi világ egyben van. Ő több mint 400 féle gyógynövényt ismer, szüleitől tanult mindent. Ha megbetegednek, antibiotikumok helyett a több mint 400 féle gyógynövényt használnak, amikkel minden betegség meggyógyítható. Marianó szent gyógynövényekből kever olyan főzetet amely bevisz a szellemvilágba. Ha innál a főzetemből, közelebb vinne téged a szellemvilághoz, akkor te is látnád a szellemeket. Marianó a gyógynövények nagy ismerője. Ez például a meddőség fája, mutat rá egy fára. Ha egy asszony eszik ennek a fának a gyümölcséből, soha többé nem esik teherbe, soha többé nem lesz terhes. Tehát ha nem akar több gyereket, akkor csak eszik belőle és kész. Glenn Shepard kutatásai alapján a Manchiguengák legalább 400 féle gyógynövényt ismernek. A modern gyógyszerek 50 %-a olyan összetevőkből áll, amelyeket a trópusi esőerdőkben fedeztek fel. Pedig csak az itt lévő növények 1 %-át ismerik a tudósok !.. Nagy valószínűséggel minden betegségre találnának valamilyen gyógynövényt ebben a buja ősi vadonban. A Manu mindmáig egy misztikum, itt még átélhetjük az őskort és azt is, mit érezhettek annak idején az amazóniai esőerdők első felfedezői. Glenn Shepard: „Mindig is csodálattal néztem a Manchiguengák életmódját. Több százezer évvel ezelőtt valószínűleg a mi őseink is így éltek mint ők. Azt hiszem az emberi nem számára ez a legideálisabb közösségi életforma. Ezek az emberek teljesen szabadok, senki sem határozza meg nekik mikor keljenek fel és mikor feküdjenek le. Ők döntik el azt is, mikor és mennyit dolgozzanak, maguk döntik el mit csináljanak, maguk osztják be a napjukat. A családi közösségeik összetartóak, senkinek nem tartozik senki pénzel, sem más egyébbel. A bűnözés fogalmát még csak hírből sem ismerik. Ők alapvetően boldogok, békében és harmóniában élnek együtt a természettel…  Mikor azt mondjuk; Amazonas, nem csak a 6275 km hosszú folyó közvetlen környezetére gondolunk, hanem a folyó teljes gyűjtőmedencéjére. A terület megközelítőleg 6 millió négyzetkilométer, aminek 99% át még a 19. század végén is egybefüggő erdőségek borították. Valaha, ezeken a területeken elszórva élt, az eredetileg több ezer indián nép. Ma a kiterjedt erdőségek részben a letűnt kultúrák maradványait rejtik, de ugyanakkor ma is élő kultúrák hirdetik milyen szép is a Föld, milyen sokszínű és változatos. Az erdőségekben élő indiánok 1500 körül hatmillión lehettek, számuk ma csak 400 000 körüli. Nagyon kicsi szám ez egy Európához mérhető nagyságú területen. Egyes becslések szerint az első európaiak megérkezése utáni 150 esztendőben az indián őslakosság 90%-a pusztult el különféle betegségekben, járványokban. A 16, században az őslakosok által beszélt nyelvek számát 1300-nál is többre becsülték. Napjainkban, az említett nyelvekből kevesebb, mint 160 létezik, amiknek harmadát kevesebb, mint 200 ember beszéli. Az itt élő népcsoportoknak otthont adó erdőkből évente, körülbelül 13,7 millió hektárnyi területet vágnak ki, égetnek fel. A film készítői szerint a nemzeti park léte tőlük függ. Ez akkor lenne igaz, ha a természetrombolást megállíthatnánk a nemzeti park határainál. Lehetséges ez? Van még mit védeni? Egy forgatócsoportnak ismét szét kellene néznie a nemzeti parkban. Azért bízzunk benne, talán fennmarad még belőle valami az utókor számára. A Manu esőerdői évezredek óta háborítatlanok, de ne felejtsük el, hogy a múlt században a föld esőerdőinek több mint a felét kiirtották. Furcsa módon a civilizáció képviselői csak két végletben tudnak gondolkodni, vagy kiirtanak valamit teljesen, vagy meghagyják azt eredeti valójában. A számtalan indián nép is példa rá, hogy összhangban is lehet élni az őserdővel, a természettel. A sámánok lelke soha nem hal meg, hanem elvándorolnak az erdőbe és a szellemekhez csatlakoznak. A sámánok e pillanatban is néznek minket, óvják az erdőt és óvnak minket is. Ha egy Manchiguenga sámán meghal, a lelke halhatatlanná válik és az erdő felett az égbe repül, hogy onnan figyeljen minket és az erdőt amíg világ a világ, az idők végezetéig.



----------------------------------------------------------------------