"A világon azért vagyunk, hogy otthon legyünk benne valahol mindannyian.." ** -- Tamási Áron

Déli Magyar Krónika

""A természet mindig tökéletes és soha nem szegi meg törvényét.""
-- Leonardo da Vinci --

""Az Isteni erő, aki a kivágott csonkból termőfát tud növeszteni újra, nem hagyja elveszni a népeket sem, akik benne hisznek.""
-- Wass Albert --

""Az igazi természeti törvényeket nem írták könyvekbe és nem őrködnek fölöttük fizetett tisztviselők. Veled, benned és körülötted élnek, és a világ teremtésétől a világ végezetéig változatlanok.""
-- Bíró Csaba --

Miért karácsonykor van karácsony - Csaba Gy Gábor

2014.03.01 20:50

 

Miért karácsonykor van karácsony?

A téli napforduló a fény jövetelét jelzi, decemberben átfordul a  kerék, győz a fényesség a sötétség felett, az élet a halál felett. A tavaszi napéjegyenlőség kapcsolata Krisztus kereszthalálával és feltámadásával is jól mutatja, hogy Krisztus legendájában ősi napistenek mitológiája él tovább, egészen napjainkig..

A Karácsonyi eredetkörről

Röviddel születése után veszélyes riválisra talált a kereszténység. A korai egyházfők bölcsen kezelték a problémát, és ennek köszönhetően Krisztus legendájában ősi napistenek mitológiája él tovább, egészen napjainkig. A keresztény kultúrkörben mindenki tudja, hogy december 25–26-án van karácsony, és hogy ekkor a karácsonyfával, egymás megajándékozásával Krisztus születését ünnepeljük. De, honnan tudjuk, hogy Krisztus éppen: 2013 évvel ezelőtt született, és miért éppen december 24-én?

A ránk maradt ókori forrásokból nem lehet pontosan megállapítani, hogy Krisztus  – pontosan mikor született. Mára nehezen bár, de sikerült valószínűsíteni, hogy születése i. e. 7-ben vagy 8-ban történhetett (Dionysius Exiguus római apát – nevét „Pöttöm Dénes”-nek fordíthatnánk –, aki időszámításunk kezdetét Krisztus születéséhez akarta kötni, biztosan tévedett néhány évet). A munkát a bibliai betlehemi csillag segítette. Ez, bár üstökösnek szokták ábrázolni, nem lehetett üstökös, egyrészt mert az üstökösök általában rossz előjelnek számítottak, másrészt ismereteink szerint akkoriban évtizedekig nem volt észlelhető fényes üstökös.

A Betlehemi csillag valószínűleg egy különleges, meglehetősen ritka csillagászati esemény, egy speciális bolygóegyüttállás volt. Időszámításunk előtt 7-ben ugyanis a Jupiter és a Szaturnusz három alkalommal is igen közeli együttállásba került a Halak csillagképben, és ez asztrológiailag azt jelentette: megszületett a zsidók királya. Ezt észlelhették azok a keleti bölcsek, akiket „három királyok” néven ismerünk a bibliai történetből. Ezért indultak el nyugat felé, hogy felkeressék a megszületett megváltót, aki ekkor már nem újszülött, hanem talán egyéves lehetett. 

A modern csillagászat adatai szerint Kr. e. 6-ban hetven napig volt látható az égbolton a Halley-üstökös, melyet néhányan a Máté evangéliumában említett – napkeleti bölcsek iránymutatójával – a betlehemi csillaggal azonosítanak. Kr. e. 7-ben a Jupiter és a Szaturnusz együttállása volt megfigyelhető, mely csillagászati jelenséget szintén össze szokták mosni a betlehemi csillag történetével.

Mint látható, számos elmélet született az elmúlt évszázadokban Jézus születésének meghatározásával kapcsolatban, ám bizonyossággal a mai napig nem ellenőrizhető és nem állapítható meg a pontos dátum, melyet inkább a különböző hagyományokhoz, illetve a kereszténységbe átültetett pogány ünnepekhez igazítottak.

Jézus születése az evangéliumok szerint

Az evangéliumok szerint Jézus Krisztus a júdeai Betlehemben született. Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek, de mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, és nem akarta őt megszégyeníteni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el.

Az Úr angyala azonban megjelent neki álmában, és ezt mondta: "József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből." Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: "Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek" - ami azt jelenti: Velünk az Isten. József pedig felébredve álmából, úgy cselekedett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki és magához vette feleségét.

Később Betlehembe kellett utazniuk, Augusztus a római császár ugyanis népszámlálást rendelt el birodalmában és megparancsolta, hogy mindenki oda menjen, ahová való. József és Mária Dávid királytól Betlehemből származtak. Oda kellett tehát menniük. Betlehem azonban kis város volt, és mire odaértek, már minden házat elfoglaltak, csak egy istálló volt még üres. Itt született meg a kis Jézus, az Isten Fia. Mária pólyába takarta az isteni Kisdedet és jászolba fektette.

Amikor Jézus megszületett Betlehemben, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe Heródes király udvarába és ezt kérdezték tőle: "Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt."

Heródes királyt nyugtalanság fogta el és összehívatta a nép valamennyi főpapját, írástudóját, majd megkérdezte tőlük, hol kell megszületnie a Krisztusnak. Azok pedig azt felelték neki: "A júdeai Betlehemben, mert így írta meg a próféta: Te pedig Betlehem, Júda földje, semmiképpen sem vagy a legjelentéktelenebb Júda fejedelmi városai között, mert fejedelem származik belőled, aki legeltetni fogja népemet, Izráelt."

Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megkérdezte tőlük a csillag feltűnésének idejét, majd elküldte őket Betlehembe: "Menjetek el, szerezzetek pontos értesüléseket a gyermekről; mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek, és imádjam őt!”

A bölcsek ezután elindultak a betlehemi csillagot követve, amely pontosan a gyermek, a kis Jézus születésének pontos helye felett helyezkedett el. Mikor elérték céljukat és bebocsátást nyertek a jászolhoz, leborultak a pólyába takart kis Jézus előtt, imádva a Kisdedet, Isten fiát, a Megváltót.

Tavasszal születhetett Krisztus

Hogy a születés az év melyik napján történt, azt még nehezebb megállapítani. Az evangéliumok nem szólnak erről. Mellesleg legalább 100 evangélium volt forgalomban az első századok idején, és ezek számos helyen ellentmondanak önmaguknak és egymásnak (a 4. század két zsinatán ezeket négy kivételével mindet hamisnak – apokrifnak – nyilvánították). Így a ma közismertnek, egyházilag elfogadottnak tekintett bibliai tényeket annak idején nem – vagy nem így – ismerték.

Krisztus története sokféle alakban, különböző legendákban élt, és e legendák Krisztus születésnapjaként több dátumot is megjelöltek, így például március 25-ét, április 20-át, május 20-át is – ezek mind tavaszi vagy kora nyári időpontok. Ezt közvetve a Biblia szövege is megerősíti, mert eszerint az újszülöttet köszönteni pásztorok érkeztek, akik „künn a mezőn tanyáztak, és vigyáztak éjszakán az ő nyájaik mellett”. Márpedig télen, decemberben Palesztinában is túl hideg van ahhoz, hogy a nyájak éjjel-nappal a szabadban legyenek; a pásztorok pedig csak ellés idején, azaz tavasszal őrizték a nyájakat folyamatosan, tehát éjszaka is.

A kereszténység veszélyes riválisa

Az időszámításunk kezdete körüli évszázadokban rengeteg misztériumvallás létezett a Közel-Keleten, és ezek idővel eljutottak Európába is. Közülük sok, ha nem a legtöbb, a Napot tekintette legfőbb – vagy legalábbis valamelyik főbb – istenségnek. Volt ennek némi alapja, hiszen tény, hogy a földi élet lehetetlen lenne a Nap nélkül. A görögöknél például Apollón volt a Nap (egyik) istene, Kis-Ázsia sok vidékén Attisz, Egyiptomban Hórusz stb. Hóruszról például tudjuk, hogy a téli napforduló idején éjszaka körmenetben vitték szobrát a hívek elé, és ezt kiáltozták: „Szült a Szűz! Győzött a világosság!”

Az 1. században keletkezőben lévő kereszténység veszélyes vetélytársra talált egy másik misztériumban, az akkoriban kialakuló Mithrász-vallásban. Ezt perzsa eredetre vezették vissza, de valójában talán csak a fő isten, Mithrász nevét vették át a régi perzsa vallásból. Nap-vallás volt ez is. Legendája szerint Mithrász (néha Mithrész vagy ősibb alakban Mithra) sziklából, barlangban született, de gyakran úgy mondták, hogy szűztől született a téli napforduló idején. A tűz jelképe is volt, hiszen úgy született a kőből, mint a szikra a kovakőből, amit annak idején tűzgyújtásra használtak. Voltak olyan ábrázolások is, ahol a kő, amelyből született, inkább toboz alakú kőrakásnak látszik (érdekes összevetni a mai karácsony fenyőfájával!), sőt olyanok is, ahol az isten nem kőből, hanem fából születik.

Mithrász vallását a római katonák birodalomszerte elterjesztették, így Pannonia provinciában is. Magyarország területén sok Mithrász-szentélyt ismerünk, Aquincumban például legalább négy mithraeum működött. E vallás szentélyei lehetőleg – legalább részben – barlangban voltak, vagy legalább barlangszerűre építették ki őket belül. A szentélyt hosszában három hajóra osztották; kétoldalt volt a beavatottak helye, a középső részén pedig mélyebben képezték ki a kultusz gyakorlásra szolgáló helyet. Ennek oldalán oltárok álltak, és a szentélyben valahol (az épületbe foglalt forrással, bevezetett vízzel vagy „szenteltvíz-tartóvá” kiképzett oltárkővel) lehetővé tették a vízzel való jelképes, rituális megtisztulást.

Sol Invictus, a Legyőzhetetlen Nap

A bejárattal szemben volt a kultuszkép, a Mithrász-szobor. Ez az istent lobogó katonaköpenyben és frígiai sapkában ábrázolta, amint egy fehér bika hátán ül, bal kézzel hátrafeszíti a bika fejét, jobbjával pedig belemélyeszti tőrét a bika nyakába. Körülöttük számos mellékalak is található, többnyire csillagászati – azaz asztrológiai – jelentőségű figurák (kutya, kígyó, skorpió, holló stb.), valamint két kisebb csuklyás alak, egyikük Cautes, égő fáklyával, másikuk Cautopates, aki szintén fáklyát tart, de lefelé fordítva.

Sajnos a szentélyek használói vallásuk tanításait általában titokban tartották, így ezekre csak következtetni lehet, például a mithraeumokban talált ábrázolások és szövegek alapján – de e következtetések elég bizonytalanok. Annyi kétségtelen, hogy a kultuszképek a Nap éves látszó égi útjával és annak csillagászati „állomásaival” vannak kapcsolatban. A bikaölés feltehetőleg azt jelképezi, hogy a napisten (Mithrasz, vagy ahogy a rómaiak gyakran nevezték, Sol Invictus, a Legyőzhetetlen Nap) megöli a bikát, a sötétség szimbólumát. Mithrász eközben a kultuszképen nem a bikára tekint, hanem hátrafelé.

Ez azért érdekes, mert fehér bikát az égi isteneknek volt szokás áldozni, áldozás közben félretekinteni viszont akkor, ha alvilági isteneknek szól az áldozat. E kettősség jelzi, hogy itt az „ölés” egyúttal „életadás” is. Tudniillik ez a téli napforduló, ezután születik újra a világosság, azaz a Nap égi útján ismét emelkedni kezd. (Mithrász mítoszai, amennyire tudjuk, sokkal sokrétűbbek lehettek, mint azt itt akár csak érzékeltetni lehetne. A részletek értelmezése is meglehetősen bonyolult. Az érdeklődő sok adatot találhat erről pl. a következő könyvben: Mithras és misztériumai, szerk. László Levente; Kairosz Kiadó, 2005.)

A napistenek, így Mithrász születését, illetve a sötétség feletti győzelmét híveik természetesen megünnepelték. Az ünnepre a téli napfordulókor került sor. Ezt annyira fontosnak tartották, hogy még évszázadokkal később is megünnepelték – a keresztények is. E nap hajnalán kivonultak a szabadba, várták a napkeltét, és imával, énekkel, esetleg áldozattal ünnepelték a megújult fényt.

Hogyan került Krisztus születése decemberre?

A keresztény egyház vezetői láthatták, hogy reménybeli híveiket nagymértékben fogva tartják a misztériumok, és talán leginkább a Mithrász-kultusz. Úgy döntöttek, hogy amit lehet, átvesznek belőlük saját gyakorlatukba, hogy ezzel híveiket is magukhoz édesgessék.

A karácsonyi ünnep szellemiségéhez, és jellegéhez hasonló ünnepek már korábban is léteztek, például a pogányok téli napfordulós ünnepe, a Saturnália ünnepségek. Az ókori Rómában december 17-25 között tartották a földművelés istenének, Saturnus-nak ezt a nagy ünnepét. Ekkor nagy táncos vigadalmakat tartottak birodalomszerte. A fény diadalát ünnepelték a halál és a sötétség felett. A régi pogány ünnep vigasságokkal volt tele, mivel a téli napforduló a régi földművesek körében az újjászületést, a reményt táplálta.

A karácsony időpontjának kiválasztása nagy valószínűség szerint azért esett december 25-re, a téli napforduló közelébe, mert a Római birodalom két korábbi államvallásának ünnepe is ekkor volt: 25-én végződtek a római saturnáliák, és aznap volt a Dies Natalis Solis Inviciti, a Napisten születésének napja.

A keresztény vallási ünnep Jézus születésének történetére épül. Jézus születésének történetével új vallási tartalommal töltötték meg a pogány ünnepet. A keresztény hit szerint Jézus a proféták által megjövendölt Messiás, aki megváltja az emberiséget a bűntől. A Biblia leírása szerint Jézus szegényes körülmények között született, egy istállóban, mert senki nem fogadta be a házába a várandós Máriát, Jézus édesanyját a születés estéjén. A történet szerint napkeleti bölcsek („háromkirályok”) indultak útnak ajándékokkal köszönteni a születendő Messiást, és egy fényes csillag vezette el őket a Kis Jézushoz.

Így vették át többek között a szenteltvíz használatát, a nagy ünnepi körmeneteket, ahol istenszobrokat és-vagy kultuszképeket vittek körül. Így kerültek Jézus tulajdonságai közé olyanok, amelyek eredetileg napisteneké voltak: szűztől, napfordulókor születés, halál és feltámadás stb. Ezért határozták el azt is, hogy Krisztus születését a téli napfordulóra teszik – ami akkor a római naptárban december 25-re esett –, és így a megújuló Nap ünneplését Krisztus születésének ünnepévé lényegítik át. Ez az eljárás napjainkban sem ismeretlen, gondoljunk például augusztus 20. ünnepének az utóbbi évszázadban használt elnevezéseire.

A korabeli egyházi vezetők nem tartották lényegesnek, hogy ezáltal esetleg ellentmondások keletkeznek az evangéliumi történet bizonyos elemei közt. A tavaszi napéjegyenlőség kapcsolata Krisztus kereszthalálával és feltámadásával is jól mutatja, hogy Krisztus legendájában ősi napistenek mitológiája él tovább, egészen napjainkig..

Csaba György Gábor