"A világon azért vagyunk, hogy otthon legyünk benne valahol mindannyian.." ** -- Tamási Áron

Déli Magyar Krónika

""A természet mindig tökéletes és soha nem szegi meg törvényét.""
-- Leonardo da Vinci --

""Az Isteni erő, aki a kivágott csonkból termőfát tud növeszteni újra, nem hagyja elveszni a népeket sem, akik benne hisznek.""
-- Wass Albert --

""Az igazi természeti törvényeket nem írták könyvekbe és nem őrködnek fölöttük fizetett tisztviselők. Veled, benned és körülötted élnek, és a világ teremtésétől a világ végezetéig változatlanok.""
-- Bíró Csaba --

Magyar irodalom nagy alakjairól - Bíró Csaba

2014.03.01 22:03

 

A Magyar irodalom nagy alakjai.

Magyar irodalomnak azon irodalmi művek összességét tekintjük, amelyeket magyar nyelven írtak. Tágabb értelemben ide tartozik a magyar nyelvű költészet, népköltészet, a filmes és zenés műfajokhoz kapcsolódó magyar nyelvű irodalmi tevékenység, valamint az olyan irodalmi művek is, melyeket más nyelven írtak ugyan, de szerzőjük miatt vagy témájukban kapcsolódnak Magyarországhoz.

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/5/5c/Arany.gif/150px-Arany.gif

A magyar irodalom története

A régi magyar irodalom története azt a fejlődési folyamatot tárja fel, amely a modern nemzeti irodalom, pontosabban a szépirodalom kialakulásához vezetett. Anyagának körülhatárolásakor nem indulhatunk ki ezért mereven mai irodalom-fogalmunkból, nem szorítkozhatunk csak az írott, műalkotás jellegű, magyar nyelvű és a nemzeti fejlődés vonalába tartozó művekre. Tekintetbe kell vennünk a szóbeli költészetet is mindaddig, amíg az írásbeliség nem válik uralkodóvá, illetve amíg az irodalom állandó szimbiózisban van amazzal. Ugyanígy a nem szépirodalmi, vagy csak félig-meddig, felemásan szépirodalminak tekinthető műfajokkal is számolnunk kell, amíg azokat az illető kor a "litteratura" részének tekintette, bizonyos fokig művészi igénnyel és ambícióval művelte s eközben egyengette a szépirodalmi műfajok fejlődésének és önállósodásának útját. Hasonlóképpen a latin nyelvű irodalmat is tárgyalnunk kell, amíg a latin a magyar társadalom irodalmi tevékenységében a nyelvi kifejezésnek egyedüli, legfőbb vagy akár csak fontos eszköze volt, s végül az össz magyarországi irodalom is része kell hogy legyen tárgyalásunknak mindaddig, amíg a magyar nemzeti irodalom s hasonlóképpen a Magyarországon élő többi nép nemzeti irodalma ebből ki nem bontakozott s önálló útra nem lépett. Ezekből az elvekből következnek a két kötet anyagát érintő alábbi meggondolások.. A Magyar irodalom főbb korszakai: 1. Ómagyar irodalom, 2. Középkori magyar irodalom, 3. Reneszánsz magyar irodalma, 4. Barokk magyar irodalom, 5. A felvilágosodás kori magyar irodalom, 6. 19. századi magyar irodalom, 7. 20. századi magyar irodalom, 8. Kortárs magyar irodalom..

A magyar irodalom nagy egyéniségei

Janus Pannonius (1434-1472)
Életéről nem sokat tudunk. 1434 augusztus 29-én született, valószínűleg a Dráva menti, azóta már eltűnt Csezmice községben. A Janus Pannonius a kor szokásának megfelelően felvett antikizáló humanista név. Anyai ágon kisnemesi származású, apja, Pál a hagyomány szerint asztalos volt, de nem a nemesi, hanem az ún. „agilis”-i rétegbe tartozott, a családnak címere nem volt. Atyját korán elvesztette, tizenhárom éves koráig özvegy édesanyja, a Szilágyiakkal és Hunyadiakkal rokon Garázda, mások szerint: Zrednai Borbála nevelte és taníttatta, akinek összesen négy gyermeke volt, három fiú- és egy leány. Így boldogan bízta a korán tehetségesnek bizonyuló János költséges külföldi taníttatását nagybátyjára, Vitéz Jánosra. 1447-ben a magyar humanizmus gerince Pier Paolo Vergerio tanácsára Janus Guarino da Verona ferrarai magániskolájába került. Guarinónál együtt nevelkedett a korabeli itáliai ifjúság színe-javával, s a koraérett gyermekben hihetetlenül gyorsan bontakozott ki a költői tehetség. Guarino nemcsak latinra, de görögre is tanította. 1454-ben Padovában jogi tanulmányokba kezdett. A kánonjogot négy év alatt, meglepő gyorsasággal végezte el. Tanulmányai befejeztével itáliai útra indult. Hunyadi Mátyás a magyar trónra kerülvén, Janust hazahívták rokonai, egyenesen az udvarba; mert az új ország építéséhez jól képzett emberek kellettek. A királyné kancellárja, majd királyi kancellár – azaz az udvari hivatalok vezetője lett; rokona, Vitéz János bíboros, prímás esztergomi érsek pedig nemcsak az egyház hazai vezetőjévé, hanem Mátyás uralkodásának korai éveiben a király legfőbb tanácsosává – Mátyás után az ország második emberévé és a politika jelentős irányítójává vált. Mátyásnak szüksége volt arra, hogy az egyház feltétlenül mellette legyen központosító politikájában, ezért a püspökségek élére legmegbízhatóbb híveit állította. Így lett Vitéz kinevezése után Janus Pannonius pécsi püspök. Élete nagy részét betöltötte a politika, de nem hagyta abba költői munkásságát sem. Leginkább az epigramma és az elégia műfajában alkotott. Kétségeit, bánatait – így az édesanyja elvesztése miatti gyászt, vágyódását a napfényes Itáliába meghitt hangú költeményekben fejezte ki. Közben százszámra írt csipkelődő epigrammákat is. 1466-ban súlyos betegség, tüdőbaj támadta meg. A főrangúak közt kirobbant 1467. évi Mátyás-ellenes összeesküvéstől mind Vitéz János, mind ő távol tartották magukat, amiért a király hálásnak mutatkozott. Mikor azonban Mátyás a főnemességet megadóztatta, Janus többedmagával a király ellen fordult: az 1471-es nagy főúri zendülésnek Vitéz Jánossal együtt ő volt a szervezője, ezt azonban a király ügyesen leverte. Janus ekkor Pécsbe húzódott, és a vár falai között védekezett, majd kincseivel Velence felé vette útját. Beteg teste azonban nem bírta, így 1472. március 27-én Medveváron elhunyt... <> Lélek: "Jobbá nem teheted, hagyd árva-magára e testet, s szállj ki belőle, suhanj, vissza a csillagokig... És ha a mostoha végzet űz ide vissza a földre, csak nyomorult ember, csak ez az egy sose légy.. Jóság: "Ékes a szó, de a szent becsület több nála bizonnyal, s minden szellemi értéknél följebb van az erkölcs".. Bölcselet: "Boldog a más kárán bölcsen okulni tudó".

Balassi Bálint (1554-1594)
A XVI. század halhatatlanul gazdag és eleven irodalmának legnagyobb alakja Balassi Bálint. Őt tekintjük a magyar irodalom első számú klasszikusának, világirodalmi szintű képviselőjének. Balassi Bálint (1554-1594) a magyar irodalom és a XVI. századi reneszánsz kiemelkedõ alakja. Zólyom várában született arisztokrata, nyers földesúr volt és ugyanaz a gazdag mulatozó életet élte, mint a többi főnemes.Kitûnõ nevelést kapott Bornemissza Pétertõl. Balassi Bálint nevét régebben Balassa Bálintnak mondták ; voltak , akik úgy vélték , hogy tulajdonképpen Balázsinak kell kimondani ezt a régi családnevet ; ő maga különbözőképpen írta saját nevét ; a híres família különböző tagjait is hol Balassiként , hol Balassaként említik a kortársak is , az utókor is. Lehetséges , hogy a kiejtés az idők folyamán módosult, de a család mindig ugyanaz volt:erőszakos, önző, köpönyegforgató nagyurak egymásra következő nemzedékei. Okosak voltak, szerették a műveltséget, életüket kockáztatták a harcolásért, várakat, birtokokat, asszonyokat gyűjtöttek, cseréltek, raboltak. Az európai kultúrát a nürnbergi egyetemen sajátította el. 1569-ben apját letartóztatták, szülei vigasztalására írta elsõ mûvét, a Beteg lelkeknek való füves kertecskét, mely egy németbõl magyarra fordított vallásos elmélkedés. 1574-75-ben Balassi beállt a Habsburg hadseregbe. 1575-ben fogságba esett, Báthori István erdélyi fejedelem udvarába került. Itt vendégként kezelték, Báthori barátjának tekintette Balassit. Mikor Báthorit 1576-ban lengyel királlyá választották, Balassi követte urát külföldre is. 1577 - ben hazatért.1578-ban meghódította Losonczi Annát, Ungnád Kristóf horvát bán feleségét. 1579 - ben Eger várában végvári vitéz, zsoldos katona négy évig. 1584 - ben török elleni harcok, érdekházasságot kötött unokatestvérével, Dobó Krisztinával, s hogy hozományként megszerezze, fegyvereseivel megrohanta Sárospatak várát. Ezekkel a cselekedetekkel a vérfertőzés és a felségsértés vádját vonta magára. Hűtlen feleségétől hamarosan elvált. Egy ideig Érsekújváron szolgált, de innen is távoznia kellett, mert a főkapitány felesége beleszeretett. Vakmerő házassági reményeket táplált az időközben özveggyé lett Losonczi Anna iránt, ám a dúsgazdag asszony hallani se akart az egyre inkább lezüllő Balassiról. 1590 - ben megismerkedik Wesselényiné Szárkándi Annával, Célia-ciklus. Mindenből kifosztva Lengyelországba menekült Báthory István udvarába. 1591-ben tér vissza a szeretett Magyarországra. Már nem sokáig élvezhette az életet, Esztergom falainál ahol szinte kereste a pusztulást, hősi halált halt. Zaklatott életű, szerencsétlen bujdosóvá lett. Élete utolsó szakaszában, minden vállalkozása balul ütött ki... <> Kedvesemnek: "Én bús szívem vidámsága, Lelkem édes kívánsága, Te vagy minden boldogsága, Véled Isten áldomása".. Vers: "Jelentem versben mesémet, De elrejtem értelmemet, Kérem édes szeretőmet, Fejtse meg nékem ezeket".. Szerelmesek: "Gyakran egymásra tekintnek, Kiről kitetszik szerelmek, Egymáshoz való jó kedvek, Hasonlók, mindketten szépek".

Zrínyi Miklós (1620-1664)
A magyar történelem drámaciklusában a XVII. század komor tragédia: halálos őrlődés szultáni és császári között. Az előző, a XVI. századnak minden vérgőzössége mellett még volt reneszánsz csillogása is, élesztette a hitviták nagyon is politikai tartalmú izgalma, a költészet addig ismeretlen magasságokig emelkedett Balassi-val, s az utódai közül legalábbis Rimayval. Mellettük olyan neveket említhetünk, mint a humanista drámaíró Bornemisza Pétert, a műfordító-nyelvtudós Szenci Molnár Albertot, a magyar verselés egyik korai bravúrmesterét. A XVII. század derekára mindez már múlt, minden csak vérengzés és csüggedés, mögötte a császári-egyházi barokk pompával, előtérben a nép és az ország romlásával, a szakadatlan életveszéllyel, a nemzethalál nagyon is indokoltnak látszó rémképével. Erdélynek sikerült kiszakítania magát ebből a halálos nyomásból, és időleges önállóságában, virágzó fejedelemség keretén belül éli tovább a reneszánszot. Magyarország azonban félig török hódoltság, félig császári zsoldosok szabad prédája. Az ország lakosságának valamennyi osztálya — más-másképpen, de mégis együtt — éli azt a szorongásos életet, amelyből majd a század végső évtizedeire kirobban a megalázott nép és a megalázott urak közös élethalálharca: a Thökölyéktől Rákócziékig húzódó kuruc háború. Tragikus század. Ennek a tragédiának főszereplője Zrínyi Miklós. Szakadatlanul tevékeny életében igazán csak mellékesen ,költő. De olyan színvonalon volt mellékesen költő, hogy ezzel ő a század irodalmának versenytárs nélküli főalakja. Mint ahogy főalakja a kor politikai életének, főalakja a kor hadtörténetének, előfutára a hazai hadtudománynak, megteremtője a magyar politikai publicisztikának. Olyan helyen állt, és olyan egyéniség volt, hogy lehetett volna belőle a nemzet diadalmas vezére, és lehetett volna eszméinek vértanúja. De negyvennégy éves korában vadászbaleset áldozata lett, s ezzel egész politikai-katonai elképzelése torzóvá vált. Véletlen halála oly mértékben tette teljessé a nemzeti tragédiát, hogy el sem tudták képzelni véletlen voltát. Azonnal suttogni kezdték, hogy nem is a vadkan ölte meg, hanem Bécs orgyilkos megbízottja lőtte le vadászat közben. Így lett volna szükségszerű, így kellett volna megírni egy tragédiában. De hát nem is ritkán a véletlenek végzik el a szükségszerűség munkáját. Élete töredék, de alakja teljes: erkölcstani példázat, követendő embereszmény. És teljes az irodalmi életmű, amelyet a következő évszázadokra hagyott. Nagyon nagy múltú, nagyon nagy hatalmú családból származott. Legrégebbi ismert ősei az Árpádok korában vitézlő és hatalmaskodó tengerparti Brebiri grófok voltak, nyilván olasz származásúak, akik elkeveredtek a még nagyobb hatalmú horvát hűbérurakkal, a Subicokkal, a későbbi Frangepánok elődeivel. A Brebiriek és Subicok a magyar király hűbéreseiként összerokonultak a délvidéki magyar nagyurakkal, így lettek a Zrínyi grófok óriási birtokú főalakjai mind a magyar, mind a horvát történelemnek. (A horvát történelemben Zrinszky néven szerepelnek; Zrínyi Miklós a magyar költészet klasszikusa, de öccse, Zrínyi Péter, a bécsújhelyi vértanú, Zrínyi Ilona apja, horvát költő volt, és Petár Zrinszky néven a horvát irodalom klasszikusa.) A dédapa, a legendás hírű idősebb Zrínyi Miklós egyszerre volt féktelen kiskirály és a honvédelem példás bátorságú és példás halálú hőse, a „szigetvári vértanú". A hitviták korában, ahogy a főúri érdek kívánta, úgy változtatták vallásukat. Még a költő is reformátusnak született, de gyermekkorában a család császárhűsége szükségessé tette a visszakatolizálást. Mire Zrínyi Miklós még kisgyermekként árvaságra jutott, a család buzgó katolikus lett, s az apa végrendeletében Pázmány Péter gyámságára hagyta fiait. Pázmány pedig lelkiismeretes gyám volt, aki maga gondoskodott a fiúk, különösen a már kora ifjan feltűnően értelmes Miklós neveltetéséről. Grazban, Bécsben, majd Pázmány székhelyén; Nagyszombatban végezte iskoláit, korán eljutott Velencébe is, felserdült ifjúként magyarul, horvátul, latinul, olaszul, németül egyforma biztonsággal tudott beszélni, írni, olvasni. Járatos volt az ókori latin irodalomban és az itáliai reneszánsz kultúrájában. Vergilius-t ugyanolyan alaposan ismerte, mint Torquato Tassó-t, a reneszánsz nagy epikus költőjét; Tacitus műveiben ugyanolyan otthonos, mint Machiavelli politikai és hadtudományi írásaiban. De ismerte és szerette Balassi költeményeit is és a hazai krónikásénekeket. Mindezektől tanult, és senkinek sem lett szolgai utánzója. Kora szerint már a barokk ízlés körében élt, de emberi-költői egyénisége vérbelien reneszánsz volt. A barokk misztika és cikornyásság idegen volt és maradt tőle. Egyértelműség, ésszerűség, szemléletesség — ezek a reneszánsz erények jellemzők egész irodalmi munkásságára... <> Írni: "Nem bírom pennával, Fekete téntával, De szabjáim éleivel, Ellenség vérivel, Az én örök híremet".. Tanulni: "Nem szégyen attul tanulni, aki többet tud, szégyen megkötni tudatlanságban magát s nem tanulni".. Tegyük: "Csak jobbítsuk meg magunkat, szabjuk más rendet dolgainknak, tegyük régi helyére és méltóságára magunkat"..

Csokonai Vitéz Mihály (1773-1805)
A debreceni világ messze volt a pest-budai világtól. A kálvinista cívisek a török időkben olyan sajátos függetlenséget valósítottak meg a maguk számára a magyar király, az erdélyi fejedelem és a szultán között, hogy némi kis túlzással városi köztársaságnak is tekinthetjük úgy másfél évszázadon át Debrecent. Ebből az önállóságból még sok minden megmaradt a XVIII. századra is: itt előrehaladottabb volt a polgárosodás, mint az ország nagy részében; Bécstől is távol éltek; itt — ritka kivételként — volt magyar nyelvű polgárság, amikor elérkezett a felvilágosodás híre és szelleme. Debrecen ellentmondásosan válaszolt rá. A cívisek kemény vallásossága, a gazdag polgár félelme minden változástól, a kálvinizmus szűkkeblű puritanizmusa. amely még a színházat is ártalmas hiúságnak tartja — ezek visszahúzó erők voltak. Viszont a polgári érdek a tudományok fejlődésére üdvös iskolakultuszt fejlesztett: a művelt elmék fogékonysága a haladó eszmékre, a diákok újat akarása s magának a városi polgárnak természetes antifeudalizmusa jó talaj volt az új kulturális igényekre. A méltán nagy hírű debreceni Kollégiumban a szinte mesés hírű Hatvani professzor már a hatvanas években a kor színvonalán álló fizikát tanít, nem sokkal később Budai Ézsaiás professzor már a felvilágosodás szellemében — meglepő tájékozottsággal — oktat történelmet, s ír kitűnő tankönyveket a világtörténelemből is, a magyar történelemből is. Linné akkori legmodernebb természetrajzára tudósok egész nemzedéke esküszik. Diószegi Sámuel, Földi János, Fazekas Mihály egymást is tanítva teremti meg a magyar nyelvű állattant és növénytant. E természettudósok közül Földi is, Fazekas is egyben költő. Földi egyszerre orvos, a verstan tudósa, otthona az új debreceni költészet középpontja; Fazekas idővel a Ludas Matyi költője lesz. Ebben a körben nő fel a felvilágosodásból táplálkozó, majd a Martinovics-kor után új utak felé tájékozódó magyar irodalom legnagyobb lírikus költője: Csokonai Vitéz Mihály. Egész élete harmincegy esztendő: 1773. november 17-tol 1805. január 28-áig. E rövid idő alatt olyan gazdag, sokszínű és maradandó életművet hagyott hátra, hogy Vörösmartyig, Aranyig és Petőfiig sincs párja. A Kollégium diákjaként kezd verselni, és már kamaszkorában tudomásul vett költő. Szomjazza a tudást, és szomjúságához példás kitartása és rendkívüli memóriája van. Mire elvégzi az iskolát, latinul, görögül, németül, franciául és olaszul tud, jártas kora irodalmában, filozófiájában, és tájékozott a természettudományokban. Egyszerre ragadja el a felvilágosodás haladó szelleme, a rokokó költészet kecsessége, az ókori latin és a XVII. századbeli francia klasszikusok pátosza. Ilyen műveltséggel és irodalmi megalapozottsággal fogadja magába a népköltészet hatását. És közben diákosan vidám örök tréfálkozó, életet szerető, nyughatatlan, mindent próbáló. Hamarosan kifejezője lesz az új, a polgárosodás felé néző haladó szellemnek. Már az otthon is errefelé irányította: apai nagyapja református prédikátor, apja felcser, vagyis sebészorvos, aki korai haláláig maga is tollforgató tudósféle, orvostudományi és történelmi szakkönyvek kéziratait hagyta hátra. A költő anyja cíviscsalád leánya. Művelt polgárok voltak a feudális Magyarország legpolgáribb városában...<> Idő: "Óh idő, te egy egész, Nincsen neked sem kezdeted, se véged, És csupán a véges ész, Szabdalt fel apró részeidre téged"..  Neked: "Add nekem te két orcádnak, Kellemes virágait, Én ajánlom bíbor szádnak, Szám hevűlő csókjait".. Szerelem: "Én szenvedek, s pedig miattad, Miólta szívem elragadtad, Édes kegyetlenem, El-elhalok, mihelyt te jutsz eszembe. S így kell talán e gyötrelembe, Örökre sínlenem"..

Katona József (1791-1830)
Apja takácsmester volt. Elemi tanulmányait 1798-1802 között a kecskeméti római katolikus iskolában végzi. A gimnáziumi éveket a pesti, kecskeméti és szegedi piaristáknál tölti. Az utolsó filozófiai évet (1809–1810) és a jogot Pesten végezte (1813). 1816-ban letette az ügyvédi vizsgát és először mint Halász Bálint ügyvéd segédje, később önálló ügyvédként működött Pesten 1820-ig. 1811-től bekapcsolódott a Második Pesti Magyar Játékszíni Társaság munkájába. Műkedvelő színészként darabokat fordított, dramatizált Békési József álnéven. 1812-ben „delectans actor”-ként a pesti együtteshez szerződik. A színház iránti szenvedélyét fokozta Déryné Széppataki Róza iránti elfojtott szerelme. A fordítások és lovagregények dramatizálása után megírta A Luca széke című karácsonyi játékát, majd pedig rátért az önálló történelmi drámákra, melyek közül figyelemre méltóak a Žiśka (1813) és a Jeruzsálem pusztulása (1814). A drámaírói pályának már épp készült hátat fordítani (e szándékát a Zsiska c., 1813-ban megjelent szomorújátéka előszavában taglalta), mikor 1814-ben az Erdélyi Múzeum c. folyóirat pályázatot hirdetett a kolozsvári Nemzeti Színház megnyitásakor előadandó történeti drámára. A pályázatra beküldte fő művét, a Bánk bánt, melynek első változatát 1815-ben írta. A pályázat eredményhirdetésekor Katona művét meg sem említették, az sem tudható biztosan, hogy valóban megérkezett-e a címzetthez. Lehetséges (de közel sem biztos), hogy más darabokat is küldött, például a Jeruzsálem pusztulása címűt, illetve néhány szerző neki tulajdonítja a bírálóbizottság által bántóan ironikus kritikában részesített Kun László c. szomorújátékot is; bár a korabeli közvélemény ezt Kisfaludy Sándornak tulajdonította. 1819-ben a székesfehérváriaknak átdolgozza a Bánk bánt, de a cenzor nem engedélyezi az előadást. 1815-ben, amikor állandó épület és támogatás híján feloszlott a pesti színtársulat, Katona felhagyott a színészettel, letette az ügyvédi esküt, 1820-ban Kecskeméten, megválasztották alügyésznek. Még ebben az évben megírja híres röpiratát; Mi az oka annak, hogy Magyarországban a játékszíni költőmesterség lábra nem tud kapni? Az írásban közölt tények, az állandó kőszínház a nemzeti öntudat hiánya, a könyvformában való megjelenés nehézségei, a cenzúra működése. Az értekezés először a Tudományos Gyüjtemény, 1821-ben megjent IV köteteben volt olvasható. 1826-tól Kecskemét főügyésze lett és irodalommal nem foglalkozott tovább. Ebben az évben egy színház tervrajzát is elkészíti a kecskeméti tanács számára. 1830-ban a mostani kecskeméti városháza előtt szívrohamban halt meg. Az írója halála után "legelső nemzeti drámává" magasztosult Bánk bán elhomályosítja Katona többi művét, holott a színművek mellett jelentős költeményeket írt, (Idő, Andal, Gyermek-kor) , több fontos, színházi és dramaturgiai kérdésekről szóló tanulmány szerzője volt, és értékes kutatásokat végzett Kecskemét város történetéről...<> Szerelem: "Ó, te elragadtató szerelem te, amely Éva csábítója volt, ugyan illyen szerelmet érezett az a kígyócska is".. Nők: "Nevetni vagy pedig könnyezni; az mindegy az asszonyoknál".. Szakítás: "Melly boldogtalan az, akinek bármely bilincsei boldogtalan módon oldóznak el"..

Kölcsey Ferenc (1790-1838)
Nemesi családból származott, édesapja Kölcsey Péter, édesanyja Bölöni Ágnes volt. Apja akkor halt meg, mikor fia 5 éves volt, ezért az akkor 5 éves Kölcseyt édesanyja Debrecenbe küldte iskolába, ahol 14 éven át, 1809-ig tanult. Jobb szeme világát gyermekkorában feketehimlő következtében elveszítette. 12 éves korában meghalt édesanyja, ezután a háztartást Panni néni, a család régi, hű szolgája vezette, s gondját viselte mind neki, mind három testvérének. A megyei hatóság az árva gyermekek gyámjául Gulácsy Antalt nevezte ki, némi anyagi támogatással ő is segített a családon. 1813-ban költészetet tanult. Még 1805-ben, Csokonai Vitéz Mihály temetésén ismerkedett meg Kazinczy Ferenccel, akinek barátsága nagy hatással volt rá. Nagyjából ettől az időtől fogva Kazinczy legfőbb oktatója és példaképe lett Kölcseynek. 1809-ben befejezte tanulmányait a Debreceni Református Kollégiumban, Pestre ment törvénygyakorlatra, azonban ügyvédi vizsgára már nem jelentkezett: feladta a jogi pályát az irodalomért. 13 éves korában írta első verseit. Álmosdra vonult vissza kis birtokára, s ott gazdálkodva, egyedül tanulmányainak élt. Mindemellett gondoskodott öccseiről is. 1823. január 22-én tisztázta le Hymnus, a' Magyar nép zivataros századaiból című nagy költeményét, amely Erkel Ferenc zenéjével Magyarország nemzeti himnusza lett. E napot 1989 óta a Magyar kultúra napjaként ünnepeljük. A mű eredeti kéziratát Kölcsey saját kezű aláírásával az Országos Széchényi Könyvtár őrzi. 1826-ban Pestre utazott, ahol megalapította az Élet és Literatura című folyóiratot. Az 1829. évi tisztújításkor a megye főispánja, báró Vay Miklós Kölcseyt tiszteletbeli aljegyzőjévé tette, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósága pedig Pozsonyban, 1830. november 17-én, a nyelvtudományi osztály vidéki rendes tagjává nevezte ki. 1832-ben Szatmár megye főjegyzőjévé, ugyanabban az évben november 6-án országgyűlési követté választották. Mint politikus a reformok híve volt, küzdött Erdély és a részek visszacsatolásáért, az alkotmánynak a nép felszabadításával korszerűsített átalakításáért és a magyar nyelv jogaiért. Hazatérése után többet politikai közszereplést azonban nem vállalt, kizárólag az irodalomnak élt. 1836. november 12-én a Kisfaludy Társaság alapító tagja lett. Utolsó nagy műve, Wesselényi védelme, melyet barátja hűtlenségi perében készített, kimerítette erejét. Rendkívüli tisztességére és megbecsültségére utalva, Wesselényi így emlékezett meg róla: „Nem közénk való volt”. Halála hirtelen következett be. Egy hivatalos útja alkalmával szekéren utazva viharos zápor érte, meghűlt és egyheti betegeskedés után 1838. augusztus 24-én meghalt...<> Himnusz: "- Isten, áldd meg a magyart, Jó kedvvel, bőséggel, Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel; Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbűnhődte már e nép, A múltat s jövendőt. - Őseinket felhozád, Kárpát szent bércére, Általad nyert szép hazát, Bendegúznak vére, S merre zúgnak habjai, Tiszának, Dunának, Árpád hős magzatjai, Felvirágozának. - Értünk Kunság mezein, Ért kalászt lengettél, Tokaj szőlővesszein, Nektárt csepegtettél, Zászlónk gyakran plántálád, Vad török sáncára, S nyögte Mátyás bús hadát, Bécsnek büszke vára. - Hajh, de bűneink miatt, Gyúlt harag kebledben, S elsújtád villamidat, Dörgő fellegedben, Most rabló mongol nyilát, Zúgattad felettünk, Majd töröktől rabigát, Vállainkra vettünk. - Hányszor zengett ajkain, Ozmán vad népének, Vert hadunk csonthalmain, Győzedelmi ének, Hányszor támadt tenfiad Szép hazám, kebledre, S lettél magzatod miatt, Magzatod hamvvedre. - Bújt az üldözött s felé, Kard nyúl barlangjában, Szerte nézett, s nem lelé, Honját a hazában, Bércre hág, és völgybe száll, Bú s kétség mellette, Vérözön lábainál, S lángtenger felette. - Vár állott, most kőhalom; Kedv s öröm röpkedtek, Halálhörgés, siralom, Zajlik már helyettek, S ah, szabadság nem virúl, A holtnak véréből, Kínzó rabság könnye hull, Árvánk hő szeméből. - Szánd meg, isten, a magyart, Kit vészek hányának, Nyújts feléje védő kart, Tengerén kínjának. Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbűnhődte már e nép, A múltat s jövendőt !..."

Vörösmarty Mihály (1800-1855)
Édesapja idősebb Vörösmarty Mihály 1797-ben szegődött gróf Nádasdy Ferenc nyéki birtokára gazdatisztként, édesanyja Csáty Anna; mindketten római katolikus vallású nemesi családok leszármazottjai. Az elemi iskolát Puszta-Nyéken (1807-11), a középiskolát a székesfehérvári ciszterci (1811-16) és a pesti piarista gimnáziumban (1816-17) végezte. 1817-1821-ben a pesti egyetem hallgatója volt. 1817-ben meghalt apja, a család nehéz anyagi helyzete miatt Vörösmarty 1818-tól Perczel Sándor három fiát (Miklóst, Móricot és Bélát) nevelte Pesten, 1820-tól a Bonyhád melletti Börzsönypusztán, majd 1823 őszétől újra Pesten. Reménytelenül beleszeretett Perczel Adélba (Etelkába). 1822-től 1823-ig joggyakornok volt Csehfalvi Ferenc alispán mellett Görbőn. 1824. december 20-án letette az ügyvédi vizsgát, de nevelői állását 1826 augusztusáig megtartotta. Ettől kezdve Pesten csak az irodalomnak élt. 1827-ben nagy szegénységben élt. 1828-1832-ben a kor legjelentékenyebb tudományos folyóiratát, a Tudományos Gyűjteményt és szépirodalmi mellékletét, a Koszorút szerkesztette. A Magyar Tudományos Akadémia 1830. november 17-i alakuló ülésén Vörösmartyt rendes tagjává választotta – rendszeres fizetéssel. 1837-től 1843-ig Bajza Józseffel és Toldy Ferenccel szerkesztette az Athenaeumot. 1842-től a Nemzeti Kör elnöke, 1847-től az Ellenzéki Kör alelnöke. 1843. május 9-én feleségül vette a nála 26 évvel fiatalabb Csajághy Laurát (1826-1882); négy gyermekük született: Béla, Ilona, Erzsébet és Mihály, aki kisgyermekként meghalt. Vörösmarty Mihály sírja Budapesten. Kerepesi temető: J. 82. A kivitelező a Gerenday-cég volt. Vörösmarty Mihály szobra Bonyhádon. A költő mögött a két női alak Perczel Etelkát és Eratót, a szerelmi költészet múzsáját jelképezi (Szabó György alkotása). 1848-ban Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter felajánlotta neki a pesti egyetem irodalmi tanszékét, de azt nem fogadta el. Július 10-én – Kossuth ajánlására – Vörösmartyt a bácsalmási választókerület országgyűlési képviselővé választotta. 1849 júniusában, a Habsburg-ház trónfosztása után Kossuth a kegyelmi törvényszék közbírájává nevezte ki. Követte a kormányt Debrecenbe, Szegedre és Aradra, A világosi fegyverletétel után hosszabb ideig bujdosnia kellett. Közben egyik lánya meghalt, egészségi állapota megromlott. 1850-ben Pesten följelentette magát a katonai törvényszéken. Májusban házat és földet vásárolt a Fejér megyei Baracskán, 1853 tavaszán Kápolnásnyéken. Betegsége 1853 őszén fordult komolyabbra. 1855 novemberében az egész család Pestre költözött, hogy állandó orvosi felügyelet alatt lehessen, ennek ellenére 1855. november 19-én meghalt. November 21-én temették el a Kerepesi temetőben...<> Szózat: "- Hazádnak rendületlenűl, Légy híve, oh magyar, Bölcsőd az s majdan sírod is, Mely ápol s eltakar. - A nagy világon e kívűl, Nincsen számodra hely, Áldjon vagy verjen sors keze, Itt élned, halnod kell. - Ez a föld, melyen annyiszor, Apáid vére folyt, Ez, melyhez minden szent nevet, Egy ezredév csatolt. - Itt küzdtenek honért hős Árpádnak hadai, Itt törtek össze rabigát, Hunyadnak karjai. - Szabadság! Itten hordozák, Véres zászlóidat, S elhulltanak legjobbjaink, A hosszú harc alatt. - És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után, Megfogyva bár, de törve nem, Él nemzet e hazán. - S népek hazája, nagy világ, Hozzád bátran kiált, Egy ezredévi szenvedés, Kér éltet vagy halált.!.”

Arany János (1817-1882)
1817. március 2., Nagyszalonta. Apja kevés földdel rendelkező földműves, szegény család. 8 gyerek közül csak ő és a 23 évvel idősebb, legidősebb leány maradt életben. Érzékeny, félénk, visszahúzódó természet jellemezte. Nagyon korán tanult olvasni. 1823-33: Nagyszalontai iskola, majd 14 évesen segédtanító, rengeteget olvas. 1833: debreceni kollégiumba ment tanulni, de fél év múlva Kisújszállásra került segédtanítónak, és újra olvas. 1835 tavasza: újra tanul, de önként kilép és színésznek áll. Kiábrándult, hazatér, apja megvakult, anyja meghalt, felelősnek érezte magát, és örökre szégyellte, hogy beállt a lumpok közé. 1836-39: korrektor Szalontán, majd nevelő, majd 1840-ben másodjegyző. A nála idősebb, házasságon kívül született Ercsey Juliannát feleségül vette, leszámolt mindenféle művészi ábránddal és elhatározta, hogy "közönséges ember" lesz. Több évig tudatosan nem olvasott. Juliska és László (a későbbi költő, A délibábok hőse) nevű gyermekeik születtek. 1842: Szilágyi István (régi iskolatárs) hatására újra ír. Megírja Az elveszett alkotmány-t és elküldi a Kisfaludy Társaság pályázatára, elnyeri a pályadíjat, de nem hozott átütő sikert. 1846-ban írta, 1847-ben megjelent a Toldi, ezzel nyeri el Petőfi lelkes rokonszenvét, majd Rózsa és Ibolya, Szent László füve, Murány ostroma, Toldi estéje. 1848: először távoli szemlélője a forradalomnak, majd a Nép Barátjá-nak szerkesztője, nemzetőr, majd belügyminisztériumi fogalmazó. 1851-60: Nagykőrösön tanár, a tanító munkát terhesnek találta, kedélyvilága elkomorult. 1860: a Kisfaludy társaság titoknoka, tele volt írói tervekkel, megírta a Buda halálát. Az Akadémia titkára, majd főtitkára lett. Lendülete 1865 körül megtört, meghalt egyetlen leánya, nem költözött vissza Szalontára. 1876: lemondott a főtitkárságról. 1877: Margitsziget (természet, nincs a város zaja), "kapcsos könyv", Őszikék (nem a nyilvánosság számára írta, sok vers csak a halála után jelent meg). Befejezte a Toldi szerelmét. 1882. okt. 22.-én meghalt Pesten...<> Toldi: "- Mint ha pásztortűz ég őszi éjszakákon, Messziről lobogva tenger pusztaságon, Toldi Miklós képe úgy lobog fel nékem, Majd kilenc-tíz ember-öltő régiségben. Rémlik, mintha látnám termetes növését, Pusztító csatában szálfa-öklelését, Hallanám dübörgő hangjait szavának, Kit ma képzelnétek Isten haragjának. - Ég a napmelegtől a kopár szík sarja, Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta, Nincs egy árva fűszál a tors közt kelőben, Nincs tenyérnyi zöld hely nagy határ mezőben. Boglyák hűvösében tíz-tizenkét szolga, Hortyog, mintha legjobb rendin menne dolga, Hej, pedig üresen, vagy félig rakottan, Nagy szénás szekerek álldogálnak ottan. - Egy, csak egy legény van talpon a vidéken, Meddig a szem ellát puszta földön, égen, Szörnyű vendégoldal reng araszos vállán, Pedig még legénytoll sem pehelyzik állán. Széles országútra messze, messze bámul, Mintha más mezőkre vágyna e határrul, Azt hinné az ember: élő tilalomfa, Ütve ,általútnál' egy csekély halomba".. Embernek: "Az ember tiszte, hogy legyen, Békében, harcban ember, Méltó képmása istennek, S polgára a hazának, Válassza ott, válassza itt, A jobbik részt magának".. Névnapra: "Ha pedig nem volna enni, innya semmid, Akkor az én múzsám sem kívánhat semmit, Ha se malac, pulyka, ha se kappan, sem lud, Áldjon meg az Isten magától, ahogy tud".

Petőfi Sándor (1823-1849)
1823. január elsején született Kiskőrösön. Apja Petrovics István mészárosmester; szlovák anyanyelvű édesanyja, Hrúz Mária az esküvő előtt szolgálólány volt. A család a következő évben Kiskunfélegyházára költözött, s a költő a gyermekkori emlékek révén ezt a várost vallotta szülőhelyének. Petőfi az egy tantermes kecskeméti evangélikus elemi iskolában kezdte meg tanulmányait. A gondos apa anyagi lehetőségeihez mérten íratta be fiát újabb és újabb iskolákba: Sárszentlőrinc, a pesti evangélikus, majd a piarista gimnázium, az aszódi gimnázium, végül pedig Selmecbánya következett. A fiú igencsak ingadozó színvonalon tanult. Egyedül Aszódon kapott kitűnő bizonyítványt; a felvidéki városkában, Selmecbányán félévkor bukásra állt. Apja, akinek házát elvitte a jeges ár, és akinek vállalkozásai csődbe jutottak, egy szemrehányó levélben kitagadta fiát. Ekkor, tizenhat éves korában kezdődtek a fiatalember vándorévei. Gyalogosan vágott neki a nagyvilágnak. Előbb Pestre ment, s a nemrégiben felépített Nemzeti Színház körül buzgólkodott: statisztált, a kocsmába szaladgált sörért, a színésznőket kísérte haza lámpással az éjszakában. Rokonai révén Ostffyasszonyfára került, majd Sopronban - életkorát letagadva - katonának állt, de betegsége, gyenge fizikai állapota miatt leszerelték. Folytatta vándorútját, bejárta az ország minden táját. Vándorszínészkedett a Dunántúlon, Pápán a kollégium diákja volt; megfordult Pesten, Kecskeméten, Komáromban, bejárta az Alföldet. Az 1842-es év meghozta első irodalmi sikerét, megjelent A borozó című költeménye. Ugyanebben az évben a Hazámban című vers alá először írta a Petőfi Sándor nevet. Pozsonyban az Országgyűlési Tudósítások másolásából próbált megélni. Az éhezéstől, az állandó koplalástól barátai mentették meg. Pestre utazott, majd újra a színészettel próbálkozott. 1843 telén nagybetegen érkezett meg Debrecenbe. Február második felében lemásolta addig írt költeményeit, s Tokajon, Miskolcon, Eger városán át Pestre gyalogolt. Bekapcsolódott az irodalmi életbe. A Pesti Divatlapnál segédszerkesztőlett; Versek címmel kiadták első kötetét. 1844 őszén kezdte el írni Kukorica Jancsi történetét. A verses mesét Jancsi hazatértéig, Iluska sírjának meglátogatásáig készítette el. Barátai, elsősorban Vörösmarty Mihály biztatására aztán folytatta Jancsi kalandjait, és vezette el a főhőst Tündérországba. A János vitéz 1845. március 6-án jelent meg. A nehéz évek után egy rövid időre nyugalmasabb szakasz következett életében. Két boldog hónapot töltött el Dunavecsén, családja körében. 1845 tavaszán a Felvidéken járt; élményeit az Úti jegyzetekben rajzolta meg. 1846 őszén Nagykárolyban, a megyebálon ismerkedett meg Szendrey Júliával. Bár az apa nem nézte jó szemmel, hogy előkelő neveltetésű lányának egy költő udvarol, Petőfi - félreértésektől sem mentes jegyesség után - 1847 szeptemberében feleségül vette Júliát. A Toldi megjelenése után (1847-ben) barátságot kötött Arany Jánossal. Az elkövetkező hónapok a szabadság és szerelem jegyében teltek. „Úgy érzem a forradalmat, mint a kutya a földrengést” - írta barátjának. A világforradalmat várta, a társadalmi igazságosságért küzdött verseiben. 1848. március 15-e „Petőfi napja” a magyar történelemben. Előző este megírta a Nemzeti dalt, a forradalom jelképes énekét. A Pilvax kávéházból elindulva társaival mozgósította az egyetemi ifjúságot, kinyomtatták a 12 pontot, kivívták a sajtószabadságot. A forradalom első napjának főszereplője királyellenessége, radikális politikai nézetei miatt fokozatosan kiszorult a közéletből. Júniusban megbukott a szabadszállási követválasztáson...<> János Vitéz: "- Tüzesen süt le a nyári nap sugára, Az ég tetejéről a juhászbojtárra. Fölösleges dolog sütnie oly nagyon, A juhásznak úgyis nagy melege vagyon. - Szerelem tüze ég fiatal szivében, Ugy legelteti a nyájt a faluvégen. Faluvégen nyája mig szerte legelész, Ő addig subáján a fűben heverész. - Tenger virág nyílik tarkán körülötte, De ő a virágra szemét nem vetette, Egy kőhajtásnyira foly tőle a patak, Bámuló szemei odatapadtanak. - De nem ám a patak csillámló habjára, Hanem a patakban egy szőke kislyányra, A szőke kislyánynak karcsu termetére, Szép hosszú hajára, gömbölyű keblére". Alföld: "- Mit nekem te zordon Kárpátoknak Fenyvesekkel vadregényes tája, Tán csodállak, ámde nem szeretlek, S képzetem hegyvölgyedet nem járja. - Lenn az alföld tengersík vidékin, Ott vagyok honn, ott az én világom, Börtönéből szabadúlt sas lelkem, Ha a rónák végtelenjét látom.. Természet: "Oh természet, oh dicső természet, Mely nyelv merne versenyezni véled, Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz, Annál többet, annál szebbet mondasz".. –


Madách Imre (1823-1864)
1823. január 21-én született a Nógrád megyei Alsósztregován vagyonos középnemesi családban. Édesanyja, Majthényi Anna előkelő lány volt, hozománya a csesztvei kúria és birtok volt. Apját 14 éves korában elveszti, ezután anyja irányítja a birtokot. Négy testvére volt (két fiú, két lány). Magántanuló, vizsgáit a váci piarista gimnáziumban tette le. Pestre került, a jogi kar hallgatója. Megismerkedett Kölcsey, Vörösmarty, Bajza, Eötvös, Shakespeare, Victor Hugo műveivel, eljárt a Pesti Magyar Színház előadásaira, olvasta az Athenaeum folyóiratot. Latinul, németül, franciául olvasott. 1840-ben Pesten megjelent első verseskötete Lantvirágok címmel. Lírai darabjait Lónyay Etelka iránti ifjúkori szerelme ihlette. Egész élete folyamán írt verseket, de életében több verseskötete nem jelent meg. Gyengülő egészségét pöstyéni gyógyfürdőzéssel igyekezett javítani. 1840-ben visszatér szülővárosába, ahol magánúton készült további jogi vizsgákra. 1841-ben befejezte egyetemi tanulmányait. Egy év múlva megszerezte ügyvédi képesítését. Balassagyarmaton joggyakornok lett, majd kinevezték aljegyzőnek. Bekapcsolódik a politikába, a centralisták híve. Az ellenzék szónokaként vált ismertté a megyében. Később szívbaja miatt le kellett mondania az aljegyzőségről, de továbbra is jelentek meg cikkei a Pesti Hírlapban. 16 évesen írta az első drámáját és Az ember tragédiája előtt már hat tragédiája és egy szatirikus vígjátéka volt készen. Egyik sem volt jelentős alkotás. 1845-ben feleségül veszi Fráter Erzsébetet. Házasságuk kudarcba fullad, 1854-ben elvállnak. Madách anyja átadta nekik a csesztvei birtokrészt és kúriát. Három gyermekük született: Aladár, Jolán, Borbála. Madách betegeskedése miatt nem vehetett részt a szabadságharcban. A családban sorozatos tragédiák történtek. Forradalmárok rejtegetése miatt feljelentették, 1852 augusztus 20-án letartóztatták. Pozsonyban, majd Pesten raboskodott. Birtoka jövedelmét lefoglalták, de 1853-ban bizonyítékok hiányában elengedték. Madách egy ideig magányosan élt Sztregován, gondolati költeményekre helyeződött a hangsúly. 1859-ben komédiát írt Aristophanes modorában (nincsenek felvonások, kardalok tagolják a párbeszédeket). A mű címe A civilizátor. István bácsi, a falusi gazda szívélyes – patriarkális viszonyban él cselédeivel, kik az akkori Magyarország nemzetiségeit képviselik. Megjelenik azonban Stroom, a civilizátor, aki a barbár keleti világot kívánja műveltté tenni.
A Bach-rendszer politikáját gúnyolja ki és felveti a nemzeti kérdést is. 1859-től 1860-ig írta, 1862-ben jelent meg Az ember tragédiája. Ez a mű egy kérdésre keresi a választ: “Vitte-e előbbre a civilizáció az embert?” Műfaja szerint drámai költemény. A Kisfaludy Társaság és az Akadémia is tagjai sorába választotta. 1860-61-ben megírta Mózes című drámáját. Ez már nem tragédia, hanem dramatizált eposz. Bibliai történetet mesél el, ahogy a népvezér Mózes szembekerül a “hitvány tömeggel”. 1860-61-ben ismét bekapcsolódik a politikába, Nógrád megye országgyűlési követévé választotta. 1861-ben a pesti országgyűlésen a radikálisabb határozati párthoz csatlakozott. Egészségi állapota egyre romlott, 1864. október 5-én Alsósztregován halt meg...<> Mosoly: "E földre csak mosolyom hoz gyönyört, Ha napsugár gyanánt száll egy-egy arcra".. Nő: "Óh, nő, mi szűk, mi gyarló látköröd. S a büszke férfit épp ez vonzza hozzád".. Szépség: "Te csak virág légy, drága csecsebecs, Haszontalan, de szép, s ez csak az érdeme".

Jókai Mór (1825-1904)
Komáromban, Ásvay Jókay József ügyvéd és Pulay Mária gyermekeként, kisbirtokos nemesi értelmiségi családban született. Apja elszegényedett nemes volt; miután a földjeit kénytelen volt eladni, ügyvéddé lett. Eredetileg Ásvai Jókay Móricnak hívták, mivel Móric néven anyakönyvezték. Egy anekdota szerint írótársa, Tóth Lőrinc címzett először egy levelet „Jókay Mór úrnak”, amin Jókai kezdetben bosszankodott, s frappáns válaszul ő maga is „Tóth Lőr úrnak” címezte leveleit. Később Petőfi noszogatására kezdte az irodalmi életben a Jókay Mór nevet használni. 1848. március 15. után nevében az y-t i-re cserélte, ezzel is jelezte, hogy nem akar élni a nemesi származás előnyeivel, így legismertebb regényei már Jókai Mór néven jelentek meg. Iskoláit Komáromban és a pozsonyi evangélikus líceumban végezte, ahová a német nyelv elsajátítása céljából küldték szülei, majd a pápai református kollégiumba került, ahol végül az érettségit letette. Az önképző körben barátságot kötött Petőfi Sándorral. Ekkoriban jelentek meg első elbeszélései. Bár Kecskeméten jogi végzettséget, majd Pesten ügyvédi gyakorlatot szerzett, 1846-ban, első regényének, a Hétköznapoknak a sikere után hátat fordított a jogászi pályának és az írásnak szentelte életét. 1846-ban a Tizek Társaságának tagja lesz; kezdetben a társulat saját újságját, a Pesti Füzeteket, majd annak betiltása után a társaság új lapját, az Életképeket szerkeszti. Az 1848-49-es forradalomban és szabadságharcban tevékeny részt vállalt: segített a 12 pont megfogalmazásában, nemzetőrnek állt, a Pesti Hírlap és az Esti Lapok hasábjain Habsburg-ellenes írásokat publikált, küldöttségben járt a bécsi felkelőknél és a hivatalos lap társszerkesztőjeként Debrecenbe is elkísérte a menekülő kormányt. 1848. március 15-én este a Nemzeti Színházban megtekintette a Bánk Bán című előadást. Itt lépett föl Gertrúd királyné szerepében Laborfalvi Róza, aki Jókai mellére kokárdát tűzött. A találkozásból szerelem lett és augusztus 29-én házasságot kötöttek. A házasság komoly felzúdulást váltott ki mind családja, mind barátai körében (ekkor szakítja meg barátságát Petőfivel), mivel az akkor már ismert és sikeres színésznő idősebb volt Jókainál és volt egy házasságon kívüli gyermeke is. A szabadságharc bukása után bujkálnia kellett, ezért Tardonára menekült. Ezt az időszakot meséli el az Egy bujdosó naplója című műve. 1849-ben, részben felesége közbenjárására, aki számára komáromi menlevelet szerzett, kegyelmet kapott és visszatérhetett otthonába. Jókai és neje, Nagy Bella 1899-ben, olaszországi nászútjuk során készült fényképen. Jókai a képről a következő tréfás megjegyzést tette: "A nápolyi fényképész ugyancsak becsületes ember volt; engem húsz évvel fiatalabbá tett, nőmet tízzel öregbítette s így harmincz évvel közelebb hozott egymáshoz" Nagyon sok regényt írt és már az 1850-es években hatalmas népszerűségre tett szert. Az 1850-es évek volt legtermékenyebb időszaka; ezáltal ő lett az első magyar író, aki honoráriumaiból nagypolgári színvonalon élhetett. Sokat utazott, 1853-ban járt először Erdélyben. Feleségét is többször elkísérte fellépéseire, 1857. szeptember 3-án Jókai nyitóbeszédével és Laborfalvi Róza vendégjátékával nyílt meg a Miskolci Nemzeti Színház. Ugyanebben az időszakban derült fény tüdő- és szívbajaira. Közben különböző újságokat indított: 1856-ban a Nagy Tükör, 1858-ban az Üstökös című élclapot, 1863-ban A Hon című folyóiratot alapította meg. A lap egyik vezércikkét a kormányzat sértőnek találta, így Jókait, mint felelős szerkesztőt, sajtóvétségért egy év börtönbüntetésre ítélték. A börtönből egy hónap múlva szabadult. Az 1880-as években visszavonult; sorra lemondott lapjai szerkesztéséről, csak a Hon és az Ellenőr egyesüléséből keletkezett Nemzetnek, majd megszűnése után utódjának, a Magyar Nemzetnek maradt haláláig névleges főszerkesztője. A Szabadelvű Pártot is otthagyta. Ez időtájt sokat időzött külföldi gyógyfürdőknél, svábhegyi kertjében, illetve balatonfüredi villájában. 1894-ben Jókai Mór ötvenéves írói jubileuma alkalmából hatalmas lelkesedés kíséretében megjelentették műveinek százkötetes díszkiadását és a budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem díszdoktorává is avatta. 1886. november 20-án meghalt felesége, Laborfalvi Róza. Jókai ettől kezdve fogadott unokája, Jókai Róza (Benke Róza leánya) házában élt, aki Feszty Árpád festőművész felesége volt. Viszonyuk 1899-ben megromlott, mert az idős író szeptember 16-án feleségül vette az akkor 20 esztendős Nagy Bellát. Az eseményt a közvélemény is óriási felháborodással fogadta. A pár nem törődött a támadásokkal, számos külföldi utazáson vettek részt, és Jókai töretlen lendülettel írta regényeit, mint Az én életem regénye, A mi lengyelünk, Ahol a pénz nem isten, vagy A börtön virága, bár ezek színvonala már nem érte el a korábbi remekművekét. Jókai Mór 1904 tavaszán Nizzából hazatérve megfázott. 1904. május 5-én este 9-kor annyit mondott: ,,Aludni akarok,,. Életének 80. évében hunyt el tüdőgyulladásban...<> Aranyember: "Íme egy jó emberi lény valahára a széles világon, aki őt szeretni tudja. Akinek az "arany ember"-ből nem kell az arany kell, csak az "ember".. Döntés: "Mikor valaki egy rossz tettet akar elkövetni, akkor gondolja meg jó hosszasan, hogy mi következése lesz annak; de mikor jót kell tenni, tegye abban a percben, amikor eszébe jutott, s ne törődjék vele, hogy mi lesz annak a vége".. Szerelem: "A szív minden kebelben egyaránt dobog, s van az életnek oly boldog kora, melyben minden szívdobbanás azt mondja: szeretni kell"..

Mikszáth Kálmán (1847-1910)
Kisnemesi családba született Szklabonyán (Nógrád vármegye). Ősei felső-magyarországi evangélikus lelkészek voltak. A családi hagyomány szerint a teológiát Wittenbergben, Halléban és Jénában hallgatták, s nevelőként nemesi családokhoz jutottak be, majd Gömör, Nógrád és Sáros megyékben teljesítettek szolgálatot. A lelkészi szál az író nagyapjánál tört meg, aki szakítva a családi tradícióval, a nagykürtösi földesúr kocsmárosa volt. Mikszáth Kálmán édesapja, Mikszáth János is ott született, de szüleivel később Ebeckre költöztek át, ahol a "tekintetes ebecki középbirtokos uraság árendás mészárosa és kocsmárosa lett. Feleségül a helybéli születésű nemes farádi Veress Máriát vette. Három gyermekük – Mária, Kálmán, Gyula – Mária 17 éves korában egy hirtelen szerzett tüdőgyulladás következtében hunyt el, míg Gyula öccse 13 évesen jutott árvaságra. A család valószínűleg 1843 után költözhetett Szklabonyára, ahol az apa előbb még mindig a falu kocsmáját és mészárszékét bérelte, később, az 1860-as évek második felében pedig már a "gazda" megjelölés volt olvasható fia bizonyítványában. Földjüket közel 100 holdra becsülték és a család jómódját is bizonyította az a tény, hogy két cselédet, juhászt és szolgálólányt is tartottak. Iskoláit nagyrészt Rimaszombaton járta, 1857 és 1863 között, az utolsó két osztályt azonban Selmecbányán végezte, ahonnan 1868-ban Pestre került, ahol jogi tanulmányokat folytatott, de diplomát nem szerzett. Iskolái befejeztével visszatért Nógrád megyébe, ahol 1871-ben Mauks Mátyás szolgabírónál Balassagyarmaton szolgabírósági esküdtként helyezkedett el. Itt alkalma volt közvetlen közelből is tanulmányozni a vármegye uraságait. 1872-ben ügyvédbojtár lett, emellett megpróbálkozott az újságírással is: különböző fővárosi lapok közölték cikkeit, többek között az Igazmondó, Szabad Egyház, Fővárosi Lapok és a Borsszem Jankó. 1873. július 13-án feleségül vette Mauks Mátyás leányát, Mauks Ilona Máriát. Még ebben az évben meghaltak szülei, s ő feleségével együtt a fővárosba költözött. Nagy nyomorban éltek. Mikszáth el akart válni a feleségétől, mert azt gondolta, hogy rendes jövedelem nélkül nem méltó a feleségéhez. Felesége nem akart válni, így az akkor még sikertelen író azt hazudta, hogy mást szeret. 1878-ban váltak el. Miután Mikszáthnak rendes jövedelme lett, újra összeházasodtak. Ezután ő is visszahúzódott szülőfalujába, Szklabonyára, ahol azonban anyja a családi birtokot még halála előtt bérbeadta, így abból sem tudott megélni. Az 1874-es megyei tisztújításon mint aljegyző jelöltette magát, de megbukott. Visszatért Pestre, s az irodalommal kezdett komolyabban foglalkozni. Írói pályája nehezen indult, mivel stílusa, eredetisége elütött korának megszokott normáitól, ezért a szerkesztők műveiből sok részt egyszerűen kihúztak. 1874-ben jelent meg első önálló műve két kötetben, az „Elbeszélések”, de a kötet nem kapott komolyabb figyelmet. Pár évig különböző napilapoknál dolgozott, de a sikertelenség miatt elkeseredve 1878-ban Szegedre ment, és a Szegedi Naplónál helyezkedett el mint újságíró. Ott aratta első írói sikereit: az 1879-es szegedi nagy árvíz és az ezután következő királyi biztosi korszak hálás témákkal szolgált neki. Karcolataiban a királyi biztosi tanácsot csipkedte, s megörökítette Tisza Lajos és munkatársainak alakját. 1881-ben visszatért Budapestre, ahol az Ország-Világ című lap segédszerkesztője lett. Ezidőtájt vált ki a Budapesti Hírlap szerkesztősége a Pesti Hírlapból, ahová emiatt új munkaerő kellett, így ő maga is a Pesti Hírlaphoz került. Eleinte néhány mellékesebb rovatot vezetett, de alig fél év múlva karcolataival annyira megkedveltette magát a lap olvasóival, hogy Jókai Mór mellett az egyik legkedveltebb szerző és humorista lett. Hírlapi cikkeit nagyobbrészt név jelzése nélkül, igen gyakran Scarron, illetve sok más egyéb álnévvel is jegyezte. 1881-ben a Petőfi Társaság, 1882. február 8-án a Kisfaludy Társaság választotta tagjának, 1889. május 3-án pedig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. 1882-ben ismét megkérte volt felesége, Mauks Ilona kezét, s még ez év december 31-én ismét összeházasodtak. 1887-től élete végéig országgyűlési képviselő volt, előbb az erdélyi Illyefalva, majd Fogaras, végül Máramarossziget mandátumával. 1897-ben saját lap kiadásával próbálkozott, ez volt a rövid életű Országos Hírlap. 1903-tól Az Újság főmunkatársaként dolgozott. 1907-ben összegyűjtött munkáiért a Magyar Tudományos Akadémia nagyjutalommal tüntette ki. 1910-ben még megünnepelték írói pályafutásának negyvenedik évfordulóját, ezután Máramarosszigetre utazott, ahonnan már nagybetegen tért vissza, s néhány nap múlva meghalt. Utolsó munkája, A fekete város könyv alakban való 1911-es megjelenését már nem érte meg...<> Művészet: "A politikus műve csalhat, a művészé nem. A beszéd lehet hazug, az ecset soha".. Irodalom: "Egy írót kitüntetni nem lehet sem diadalkapuval, sem koszorúkkal úgy, mint azzal, ha őt műveiben megösmerik: ez a legnagyobb jutalma".. Remény: "Az isten kamrájában a remény áll a legnagyobb zsákban, s mindig ki van a madzagja oldva, hogy mindenki belenyúlhasson"..

Ady Endre (1877-1919)
Érmindszenten (Erdély északi része) született. Apja Lőrinc hétszilvafás nemes. Anyja Pásztor Mária papok és tanítók leszármazottja a gimnáziumot a Nagy Károly Piarista gimnáziumban végzi, majd a gimnázium felső osztályat Zilahon, református gimnáziumban folytatja. Debrecenben jogi akadémiára iratkozik, de otthagyja és újságírással kezd foglalkozni. A debreceni Hirlap munkatársa és itt jelenik meg az első verseskötete “Versek” címen 1899-ben. Ez a kötete még nem az igazi Ady hang. Majd meghívják Nagyváradra ő elfogadja a meghívást, szintén újságírónak megy át, ez az első nagyváros az életében. Itt ismerkedik meg a politikai életben a polgári radikalizmussal. (Nagyváradi napló) (itt ismerkedik meg egy táncosnővel aki megfertőzi szifilisszel). Itt ismerkedik meg Diósy Ödönné Brüll Adéllal. 1904-ben érkezik Párizsba, itt találkozik a modern költészettel (Baudelaire, Verlaine és Rimbaud). 1906-ban megjelenik az Új veresek majd a Vér és Arany kötet. Rengeteg bírálat közömbösség éri. Az elszigeteltséget az 1908-ban induló NYUGAT enyhíti, melynek főszerkesztője Ignótus Pál, Osváth Ernő akik fölfedezik Ady tehetségét, verseit közlik a lapban, és Ady haláláig munkatársa a Nyugatnak. A Nyugat mércéje az író tehetsége. Majd később Nagyváradon egy irodalmi társaságot alapítanak Ady itt is aktívan részt vesz. 1914-ig évente jelenek meg kötetei. Ezek közül legkiemelkedőbb az Illés szekerén című könyve ahol új témaként jelentek meg Istenes és forradalmi versei. 1912-ben szakít Lédával (Elbocsátó szép özenet). Ezidőtájt leveleket kezd kapni Svájcból egy intézetből, Boncza Bertától. Ebből a levelezésből házasság lesz. Ady 37, Berta 20 éves. Ekkor következik a Világháború. Ady az első pillanattól kezdve háború ellenes, verseit alig közlik. Betegsége ekkorra mindinkább elhatalmasodik rajta. Egy ideig Csucsán élnek a Boncza birtokon, de az öreg Boncza halála után felköltöznek Pestre. Utolsó kötete a Halottak élén, ekkor írja gyönyörű szerelmes verseit Csinszkának. Halála után jelenik meg az Utolsó hajók című kötete. 1919-ben hal meg. Mikor meghal a Nemzet halottjaként temetik el...<> Mindennapok: "Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé, S Párisból az Ősz kacagva szaladt. Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán, Nyögő lombok alatt".. Élet: "Az élet a zsibárusok világa, nincsen semmi tán, amelynek ne volna ára. Rajongás, hit, eszmény és szerető, eladó minden, hogyha van rá vevő".. Szerelem: "Nincs már Közel és nincs már Távol. Régi asszony s régi legénye
Úgy suhanunk, úgy simulunk, Úgy hull reánk a hűs Holdnak fénye, Úgy borulunk, úgy remegünk, Egymásba, mintha soha-soha, Kettő nem lettünk volna ketten.

Móricz Zsigmond (1879-1942)
Móricz Zsigmond 1879-ben született Tiszacsécsén. Édesanyja Pallagi Erzsébet, aki papleány volt, édesapja igazi, kemény ötholdas magyar parasztember: Móricz Bálint földműves, építési vállalkozó, aki egy ideig módos parasztgazdának számított. Testvérei Móricz Ida és Móricz Miklós. Anyai nagyanyja özvegy Pallagi Józsefné Nyilas Katalin. Az édesapa vállalkozásokba fogott, ám üldözte a balszerencse, s így a család embertelen nyomorba került, Prügyre költözött. Móricz Bálint napszámosként tartotta el hét gyermekét, s oly keményen dolgozott, hogy felesége kívánságára az összes gyermeket taníttatni tudták. Debrecenben kezdett tanulni, innen Sárospatakra (1894–97), majd Kisújszállásra került, ahol leérettségizett. Debrecenben teológiát hallgatott, majd jogra járt, Pesten bölcsészhallgató volt, ám egyiket sem fejezte be. Nagy élmény volt számára, hogy Négyessy László stílusgyakorlatain részt vehetett. Ezek az összejövetelek sok kezdő művész számára adtak biztos kiindulást és alapokat. Móricz itt találkozhatott többek között Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Juhász Gyulával, Tóth Árpáddal, Bánóczy Lászlóval, Oláh Gáborral, Benedek Marcellal.
Móricz Zsigmond 1928-ban 1903-ban Mikszáth Kálmán vonzására az Újság gyermekrovatának szerkesztője lett. A Kisfaludy Társaság megbízásából népdalgyűjtésbe kezdett, s 1903–1905 folyamán Szatmár falvait járva rengeteg dalt, köszöntőt, találós mesét, játékot gyűjtött. Neki köszönhetjük a Kállai kettős szövegét is. 1905-ben házasságot kötött Holics Eugénia tanítónővel, azaz Jankával. Három lányuk (Virág, Gyöngyi, Lili) maradt életben, fiuk meghalt. Janka 1925-ben öngyilkos lett. 1908-ban a Nyugatban megjelent Hét krajcár című novellája, azonnali hírnevet hozott, felszabadította benne a kortársaihoz viszonyítva páratlan élet- és élményanyagát. Sorra születtek sikeres regényei, elbeszélései. A háborúban haditudósító volt, életközeli bemutatást adott a katonasorsról, Például: A macska, Kissamu Jóska. Sokat várt az őszirózsás forradalomtól, naiv hittel várta a Tanácsköztársaságot. Nyárra kiábrándult, ártatlanul meghurcolták, úgy érezte, félreismerték. 1912-ben házat épített Leányfalun, kezdetben a nyarakat töltötte ott, 1936-ban végleg oda költözött. 1929-33 közt együtt szerkesztette a Nyugatot Babitscsal, ám ellenkező szemléletük miatt otthagyta őket. 1939-től a népi írók atyjaként a Kelet Népe szerkesztője lett. 1937-ben szakított második feleségével, Simonyi Máriával is. 1936-ban találkozott Littkey Erzsébettel, Csibével, aki fogadott lánya lett. Az egykori lelencgyerekről mintázta Árvácskát azonos című regényében. A lány gyerekkori történeteiből 28 novellát írt. Az író naplójából kiderül, hogy Csibe a szerelme-szeretője volt. 1942-ben halt meg agyvérzésben – örömében, hogy Gyöngyi lányának gyermeke született, rosszul lett és pár nap múlva meghalt...<> Nemzet: "Ha a természet, vagy mondjuk az Isten, meg akarja tartani ezt a fajt, akkor az meg fogja találni a kibontakozás útját, ha el akarja veszteni, akkor az egyén úgyis rugódozhat... Egy bizonyos: csak a korszellem megváltoztatásával változhatik meg a magyar".. Vagyon: "Nagy teher és nagy harc a vagyonszerzés. Sok orcapirulás kell ahhoz. Inkább az kell, hogy valakinek ne is legyen bőr az arcán, észre se vegye, hogy mások nem helyeselnek ezt, azt, amit ő csinál: mert ő fel van mentve minden alól: ő gyűjt".. Szerelem: "Mert a szerelmet egy angyal és egy ördög csatája vezeti. Hol az egyik van felül, hol a másik, de ha az egyik nagyon győz, a másik rögtön annál nagyobb rohamot indít".

Krúdy Gyula (1878-1933)
Apja, id. Krúdy Gyula dzsentri volt, anyja, Csákányi Julianna paraszti származású. Csak tizedik gyermekük születése után, 1895-ben kötöttek házasságot. Az író elsőszülöttként látta meg a napvilágot. Az elemi iskolát (1883-1887) szülővárosában, a gimnáziumot Szatmárnémetiben (1887-1888) és Podolinban (1888-1891), majd ismét Nyíregyházán (1891-1895) végezte. Itt érettségizett 1895 júniusában. Rövid ideig Debrecenben, majd Nagyváradon újságíró. Még nem volt húsz éves, amikor első novelláskötete (Üres a fészek és egyéb történetek ) megjelent. Munkatársa számos folyóiratnak és a Nyugatnak is. Országos hírt és igazi közönségsikert a Szindbád-sorozat és az 1913-ban megjelent A vörös postakocsi c. regénye hozott neki. 1899-ben feleségül vette Spiegler Bella tanítónőt (írói nevén Satanella). Tőle elvált és Rózsa Zsuzsát vette feleségül. Pályája a 20. századi magyar irodalomban sajátos jelenség. Kifejezésre jut benne a késői romantika kiteljesedése éppúgy, mint a modern, impresszionisztikus és a realizmus egy sajátos, rendkívül egyéni formájáig eljutó társadalom- és lélekábrázolás. 1892-ben diáktársaival megalapította a Nyíregyházi Sajtóirodát. Ebben az évben jelent meg első novellája a Szabolcsi Szabadsajtóban. 1893-ban riportsorozatot készített a Pesti Naplóban a hipnózis-tragédiáról. 1895-ben a Debreceni Ellenőr, majd három hónap múlva a nagyváradi Szabadság munkatársa lett, riporter és korrektor. 1896 májusában elhagyta Nagyváradot, hazament, majd Budapestre költözött. Szeptemberben a Képes Családi Lapok novellapályázatán első díjat nyert. 1897-ben havonta 7-8 novellája jelent meg. Az Egyetértésbe és a Fővárosi Lapokba dolgozik. Megjelent első novelláskötete, az Üres a fészek. 1899. december 27-én feleségül vette Spiegler Bellát. 1900-ban született Gyula fia, 1902-ben Ilona, 1907-ben Mária lánya. 1914-ben, a háború kitörésekor átmenetileg hazaköltözött családjához. Vidéken előfizetőket próbált szerezni Összegyűjtött Műveinek a Singer és Wolfner által tervezett kiadásához. 1916-ban megkapta a Székesfőváros Ferenc József irodalmi díját. 1918-ban kiköltözött a Margit-szigetre. 1919-ben nagy riportot készített a kápolnai földosztásról, s aktívan részt vett az őszirózsás forradalomban. Elvált első feleségétől, s feleségül vette Rózsa Zsuzsát, s megszületett kislánya, Zsuzsanna (1919-1992). 1920-21-ben, a Tanácsköztársaság bukása után a sajtóban hajsza indult ellene. Anyagi helyzete romlott, műveit csak elvétve adták ki. 1925-ben irodalmi működésének 25. évfordulóját ünnepelték. Újra előfizetőket gyűjtött, ezúttal az Athenaeumnál készülő tízkötetes életmű-válogatására, nem sok eredménnyel, majd Hatvany Lajosnál vendégeskedett Bécsben. 1927-ben legalább tíz éve lappangó betegsége ledöntötte lábáról; a Liget-szanatóriumba került. Szervi szívbaj, nehéz légzés, beteg gyomor, máj, tüdő. Le kellett szoknia a lucullusi lakomákról-ivászatokról is. Történelmi tanulmányokat gyűjtött a Három királyhoz. 1928-29-ben ötvenedik születésnapján Krúdy-estet tartottak a rádióban, tízkötetes gyűjteményt adtak ki új kiadásban. Nyáron féloldali szélütést kapott, amelyből aránylag gyorsan felgyógyult. A világgazdasági válságra hivatkozva könyveit nem jelentették meg. 1930. január 18-án Baumgarten-díjat kapott, de akkor már nagyon el volt adósodva. Az élet álom című kötetét saját költségén kellett kiadnia. Szigeti lakását felmondták, május 28-án családjával Óbudára költözött, a Templom utca 15-be. 1931-32-ben szegényes körülmények között élt. Újra rászokott az italra. Ahogyan Szép Ernő novellájában elbeszéli, ekkoriban vívott kardpárbajt egy katonatiszttel, akit ügyes vágással örökre meg is nyomorított. E tájt kapott 250 fontot ajándékba Rothermere lordtól. 1932 júniusában hitelezői mégis csődeljárást kezdeményeztek ellene, ekkor vagyontalansági esküt tett. Nyár végén megint kórházba került, sokat szenvedett, de valamennyire rendbe jött, s hazatért Óbudára. 1933 tavaszán az egészsége rosszabbodott. Szíve, gyomra, mája kezdték felmondani a szolgálatot. Kilakoltatási végzést kapott, villanyát is kikapcsolták. Lakbérhátraléka 360 pengőre rúgott. Fizetni nem tudott, végrehajtók zaklatták. Május 12-én, hajnalban hunyt el, élete 55. évében. Temetésén a hivatalos Magyarország képviselői nem vettek részt...<> Álmok: "Az álmokat hagyjuk meg álmoknak. Még oly gyengédek, hogy kézzel nem lehet nyúlni hozzájuk. Csak fújni lehet ez álmot a levegőben, mint a gyerekek a réten a vadvirág szálló csillagát".. Szerelem: "A szerelem sem más, mint egy hajnali álom, amely dolgot már előtte is többen felfedeztek. Amint az álomban történnek a lehetetlenségek, ugyanúgy megesnek azok a szerelemben is".. Tanács: "Nincsen olyan nő, aki meg ne hallgatna, ha kellő időben lépsz a sarkára. Nincsen olyan leány, akinek hazudni ne lehetne. Ne félj, légy bátor, a vakmerőség erény a nők körül, légy erőszakos, rabold a csókot, használd fel izmaidat és aztán ne gondolj az elmúlt szerelemről többet, mint egy szerencsés kirándulásról."..

Móra Ferenc (1879-1934)
Móra Ferenc (Kiskunfélegyháza, 1879. július 19. – Szeged, 1934. február 8.) író, újságíró, muzeológus, a „tiszteletbeli makai”. Szegényparaszt családból származott, atyja Móra Márton foltozó szűcslegény, majd mester, anyja Juhász Anna kenyérsütő asszony. Tanulmányait – a család szegénysége miatt – nehéz körülmények között végezte. A budapesti egyetemen földrajz-természetrajz szakos tanári diplomát szerzett, de csupán egy évig tanított mint segédtanár a Vas vármegyei Felsőlövőn. Innen még a század elején mint a Szegedi Napló munkatársa került Szegedre. A lapnak 1913–1919 között főszerkesztője volt, majd haláláig állandó munkatársa maradt. Ez volt jóformán az egyetlen hírlap, amely nem állt a világháborús propaganda szolgálatába. 1904-től a Somogyi-Könyvtár és a Közművelődési Palota tisztviselője, könyvtárosa, emellett a régészetre is szakosodott, ásatásokat végzett, 1908-ban a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége által szervezett régészeti tanfolyamot is elvégezte. Tömörkény István 1917-ben bekövetkezett halála után a múzeum igazgatója. Komoly értéket jelentenek az Alföldön és főleg a Szeged körüli őskori településeken ásatással feltárt anyagokról szóló beszámoló jellegű tanulmányai: A kunágotai sírok, Régészeti tanulmány. Szeged, 1926. Hírlapi cikkei, gondosan szerkesztett és tökéletes stilisztikai bravúrral felépített tárcái a szegedi Délmagyarország hasábjain jelentek meg. 1922-től a Világ c. liberális napilap munkatársa, majd annak megszűnése után a Magyar Hírlapban jelentek meg tárcái, az utóbbinak haláláig főmunkatársa volt. Pályáját versírással kezdte. Az aranyszőrű bárány, elbeszélő költemény, Szeged, 1902; Szegénysoron, Szeged, 1905, később is írogatott verseket, Könnyes könyv, Budapest, 1920. Elbeszéléseiben és regényeiben a parasztság kiszolgáltatottságának egyik legérzékenyebb ábrázolója. Szépprózáját kitűnő mesélőkészség, higgadt humor és az élőbeszédhez közelálló világos magyaros stílus jellemzi. Mint publicista játékosan, ironikus irányban is bátran bírálta a Horthy-korszak társadalmi igazságtalanságait és visszásságait. Ennek adott hangot a Hannibál feltámasztása c. regényében, amely az író életében önállóan nem jelenhetett meg, csak 1955-ben adták ki Szegeden – azonban több mint 200, nem az író szándékai szerinti változtatással (cenzúra) – 1956-ban pedig Hannibál tanár úr címmel filmre vitték. 1905-ben ismerkedett meg Szegeden Pósa Lajossal, aki az ifjúsági irodalom felé fordította érdeklődését. 1905-től Az Én Újságom c. gyermeklapba írt, 1922-ig több mint ezer írása jelent itt meg. Ifjúsági művei, amelyeknek ihlető anyagát gyermekkori élményei szolgáltatták a m. ifjúsági irodalom klasszikusává tették. Meleg barátság fűzte Juhász Gyulához. Művei több idegen nyelven is olvashatók...<> Az Aranyszörű bárány: "Volt a nyájban egy aranyszőrű bárányka. Ez a bárányka olyan kedvesen táncolt a furulyaszóra, hogy a juhász fiú megszerette. Föl is tette magában, hogy ezt a bárányt kéri kiemelni a gazdától. Az aranyszőrű báránykát pedig megtették udvari báránynak.".. Szeret az élet: "Ha majd az ige bételik, S az igért óra érkezik, Az Örökkévaló szemén, Általragyog egy röpke fény, És a föltámadás igéivel, Az arkangyalnak jőni kell.. Gyepes tanyaudvar: "Gyepes tanyaudvar öreg diófája, Sokat ráborultál az öreg gazdára, Szagos leveleddel sokat betakartad, Sok mosolygó álmot álmodott alattad.!."

Juhász Gyula (1883-1937)
Juhász Illés (1853–1902) posta- és távirdafőtiszt és felesége, Kálló Matild (1862–1953) első gyermekeként született. Anyai nagyapja Kálló Antal volt. 1893–1902 között a szegedi Piarista Gimnázium tanulója volt. 1899. május 21-én jelentek meg első versei a Szegedi Naplóban, augusztus 25-én az Ovidius című versét közölte a Budapesti Napló. 1899. augusztus 26. – 1900. május 5. között piarista novícius Vácott. 1902. május 26-án apja meghalt hátgerincsorvadásban. 1902–1906-ban a pesti egyetem magyar–latin szakos hallgatója volt. Barátságot kötött Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Oláh Gáborral. A Négyesy-szeminárium titkára. 1904. november 26-án, a diáktüntetés alkalmával rendőrkard sújtott rá, megsebesítve fejét és kezét. 1905-ben megismerkedett Adyval, aki nagy hatással volt rá. Juhász Gyula korán felismerte Ady költői tehetségét. 1906. június 7-én tanárvizsgát tett, majd a máramarosszigeti piarista gimnáziumban tanított (1906–1908). 1907. február 9-én öngyilkossági szándékkal eltűnt a városból. Március 17-én tanári államvizsgát tett Budapesten, megismerkedett Gulácsy Lajossal. 1907. augusztus 17-én publikálta első újságírói sikerét jelentő vezércikkét a Szeged és Vidékében Tetemrehívás címmel. Ősszel a lévai piarista gimnáziumban kezdett tanítani. Október 1-jén elhagyta Lévát, Pestre utazott, a Lánchídról a Dunába akart ugrani, de ifjúkori szerelme, Klima Ilona véletlenül arra járt, s közölte vele, hogy Szegeden megjelent első verseskönyve (Juhász Gyula versei), s ezzel a hírrel visszaadta életkedvét. Október 3-án hazatért Szegedre. 1908–1911-ben a nagyváradi premontrei gimnázium ideiglenes tanára volt. Egyik megalapítója volt A Holnap antológiát kiadó költői mozgalomnak. Megismerte Sárvári Anna (1887–1938) színésznőt, és reménytelen szerelem fűzte hozzá. Az első Anna-vers 1908. október 25-én jelent meg. 1911–1913-ban a szakolcai királyi katolikus főgimnázium tanára volt, de ezt száműzetésnek érezte. 1913–1917-ben a makói állami főgimnáziumban tanított, s ez idő alatt a városban lakott. 1914. március 6-án a pesti Nemzeti Szállóban mellbe lőtte magát. A Rókus kórházban kezelték, ahol fölkereste Eőrsi Júlia. 1917. január 8-án idegrohamot kapott, betegségével a budapesti Moravcsik-klinikán kezelték. Április 9-én „hivatalosan elmebetegnek nyilváníttatik”. 1915. január elején megjelent második kötete, Új versek címmel. 1918. november 22-én tagja lett a szegedi Nemzeti Tanácsnak. A radikális párt al-, majd társelnöke, népgyűlések szónoka, a Délmagyarország vezető publicistája volt. 1919. március 24-én a Forradalmi kiskáté című írásában köszöntötte a vértelen proletárforradalmat. Április 8-án a szegedi színház direktóriumának tagjaként új műsorpolitika kialakításához kezdett. Május 7-én a francia megszállás alatt levő Szegeden, a már április közepén fölülkerekedő ellenforradalom elüldözte a színház éléről; tanárgyűlésen bántalmazták. Életét derékba törte a bukás. Nyugdíjat nem kapott, verseivel, cikkeivel kereste kenyerét. A Munka című szociáldemokrata lap dolgozótársa, a munkásotthonban folyó kulturális munka irányítója volt. Negyedszázados költői jubileumát 1923. május 20-án Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Móra Ferenc köszöntötte. 1925-ben egyik cikke miatt bíróság elé került, de felsőbb fokon fölmentették. 1926-ban Bécsben József Attila kalauzolta; Kassákkal, Hatvanyval találkozott. 1926 augusztusában Ipar utca 13. szám alatti szülőházát lebontották. 1928-tól havi 44 pengő nyugdíjat kapott. 1929. január 18-án elsőként jutalmazták Baumgarten-díjjal (1930-ban és 1931-ben is megkapta), a siker azonban megbénította. Az év nagy részét a budai Schwartzer-szanatóriumban töltötte. Veronállal mérgezte meg magát. Juhász Gyula egész életén át boldogtalan volt, társtalan magánya sohasem oldódott fel, tragikus betegsége, pesszimista kedélyvilága csaknem a kezdetektől rányomta bélyegét verseire. Így lett lírájának alaphangja a mélabú és a rezignált bánat. Költői stílusát kevésbé hatja át a szimbolizmus, mint a századelő nagy újítóiét, nyelve konkrétabb, reálisabb, érthetőbb. Költeményei általában rövidek, kompozíciójuk zárt. Az impresszionista hangulatlíra művelője volt. Mélyen hitt a szépségben és a művészetben, mely az elveszett édent jelentette neki...<> December: "Szép Tündérország támad föl szívemben, Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben".. Öröm: "Bár gyötör az élet és félem a halált, Lelkembe zárva, mint tengerszem a hegyen, Antik pogány öröm mosolyog csendesen".. Szomorúság: "Régi nóták kezdenek halkulni, Régi álmok csöndesen fakulni, Régi szemek tűnt napokba néznek, Álom, álom, rossz álom az élet"..

Babits Mihály (1883-1941)
Édesapja, id. Babits Mihály törvényszéki bíró volt (később a budapesti ítélőtáblához nevezték ki, majd a királyi tábla decentralizációja következtében Pécsre helyezték,1891), édesanyja Kelemen Auróra (művelt, versszerető - könyv nélkül tudta az Anyegint, a Toldi szerelmét, A délibábok hősét). Az elemi iskolát Pesten, Pécsett végezte, a ciszterciek gimnáziumába (ma: Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma) 1893 szeptemberétől járt. Ötödikes gimnazista volt amikor elvesztette édesapját, édesanyja a 2 testvérrel visszaköltözött az anyai nagypapa (Kelemen József) szekszárdi házába. A nagymama, született Rácz Innoncentia (Cenci néni a Halálfiai-ból) fogta össze a családot. Érettségi után a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar-francia (az utóbbi helyett később latin) szakos hallgató lett. Négyesy László híres stílusgyakorlatóráin ismerkedett meg Juhász Gyulával és Kosztolányi Dezsővel. Latin-magyar szakon szerzett diplomát. A századfordulótól írt verseket, de ezeket nem publikálta. Baján, Szekszárdon, Újpesten, Pesten, Szegeden (1906–1908) dolgozott gimnáziumi tanárként. Ez után Fogarason, majd 1911-1916 között az újpesti Könyves Kálmán, a budapesti tisztviselőtelepi, végül a Munkácsy utcai gimnáziumban tanított. Első művei a Nagyváradon kiadott A Holnap című antológiában jelentek meg (1908). 1909-ben jelent meg első kötete Levelek Iris koszorújából címmel. 1911 folyamán jelent meg második kötete: Herceg, hátha megjön a tél is. Ekkor még főállásban tanító, az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban. 1913-ban írja meg első regényét A gólyakalifa címmel (mely azonban csak 1916-ban jelenik meg). Ebben az évben kezdi el lefordítani Dante Isteni színjátékát olaszról magyarra, 1913-ban jelenik meg a Pokol, 1920-ban a Purgatórium, 1923-ban a Paradicsom. Fordításáért az olasz állam kitünteti, megkapja a San Remo-díjat, 1940-ben utazik ki érte, San Remoba. Egy verse, Játszottam a kezével megjelenésekor hazafiatlansággal vádolták, s bár a vers sokkal inkább volt háborúellenes, elvesztette tanári állását. Harmadik verseskötete, a Recitativ 1916-ban jelent meg. 1918-as megalakulásakor a Vörösmarty Akadémia alelnöke, 1925-ben elnöke. 1930-ban a Kisfaludy Társaság rendes tagja. 1920. februárjától kizárásáig rendes tagja volt a Petőfi Társaságnak. A Nyugat főmunkatársa, majd 1919-ben egyetemi tanár, de csak a Tanácsköztársaság bukásáig. 1921 folyamán házasodott össze Tanner Ilonával. 1924-ben az esztergomi Előhegyen vettek nyaralót, ahol a költő haláláig sokat időztek, Babits sok műve itt született. Ettől kezdve Babits a város kulturális életének meghatározó alakja lett. Alapítótagja volt a városban máig működő Balassa Társaságnak. Esztergomi házában több híres írót, költőt, művészt fogadott, akik mind aláírták az úgynevezett autogram-falat. A nyaraló ma Babits-múzeumként működik. 1933-ban írta utolsó regényét, az Elza pilóta, vagy a tökéletes társadalom című antiutópiát egy állandó háborúban élő kilátástalan világról. Az események egy meghatározatlan társadalomban játszódnak, ahol a háborúban a férfiak zöme már meghalt, így a nők is katonai szolgálatot teljesítenek. Elza pilótaként fogságba kerül és így saját szülővárosát kell bombáznia. 1929-től lett főszerkesztője a Nyugatnak, a kor legmeghatározóbb magyar irodalmi folyóiratának. Lírájára amúgy is jellemző pesszimizmusát tovább fokozta a diagnózis, hogy gégerákban szenved. 1938-ban gégemetszést hajtottak végre rajta, képtelen volt beszélni, ezért beszélgetőfüzetén keresztül érintkezett a külvilággal. 1938-ban jelent meg a Jónás könyve. 1941. augusztus 4-én halt meg...<> Beszéd: "Az ember szavakkal gondolkodik, és szavakkal cselekszik. A művelt ember gondolatokkal küzd, szavakkal csatázik. A leghatalmasabb fegyver a gondolat és a szó. A történelem: gondolatok csatái, s gyakran szavak győzelmei".. Tudás: "Tudni akarsz? Tanulj meg látni. Minden ismeretedet kívülről kaptad: semmi sincs lelkedben, ami nem volt meg előbb érzékeidben". Lélek: "A lélek olyan, mint egy tiszta lap, melyet a világ ír tele, vagy inkább mint egy üres kancsó, melyet a világ tölt meg színes boraival. S ha nincs két egyforma lélek, vagyis ha minden embernek külön egyénisége van, az egyrészt azon alapul, hogy nincs kettő, aki ugyanazt a világot látná, másrészt, hogy nincs kettő, aki ugyanúgy látná a világot. Mindenikünk lelkében a világ tükröződik vissza, de mindenikünkben másként tükröződik. S a lélek maga, az egyéniség nem egyéb, mint a világnak egy sajátságosan színezett tükörképe"..

Kosztolányi Dezső (1885-1936)
1885. március 29-én (virágvasárnap) született Szabadkán, Kosztolányi Árpád (1859-1926) fizika- és kémiaprofesszor, iskolaigazgató és a francia származású Brenner Eulália (1866-1948) gyermekeként. Édesanyja révén volt unokaöccse Brenner József, alias Csáth Géza (1887-1919) író. A gimnáziumot Szabadkán kezdte, majd önképzőköri konfliktusa miatt, - magyartanárára tett megjegyzést - kicsapták, s magántanulóként, Szegeden tette le az érettségit. 1903-ban Budapestre ment, s beiratkozott a bölcsészkar magyar–német szakára. Itt ismerkedett meg és kötött barátságot - Négyesy professzor stílusgyakorlatain - Babitscsal, Juhász Gyulával, akikkel aktív levelezésbe is kezdett. Életreszóló barátságot kötött Karinthy Frigyessel, aki ekkor matematikával és fizikával foglalkozott és megismerkedett Füst Milánnal is. Hatással voltak rá többek között a kortárs Zalai Béla (1882-1915), az egyik legeredetibb magyar gondolkodó filozófiai munkái. 1904-ben beiratkozott a bécsi egyetemre, ahol Hegel filozófiájáról, Grillparzerről, Schillerről hallgatott szemináriumokat. 1905-ben hazatért, de nem ment vissza az egyetemre, hanem újságíró lett. Első cikkei többek közt a Szeged és Vidékében és a Bácskai Hírlapban jelentek meg. 1906-ban a Budapesti Napló kérte fel munkatársnak Ady helyére, aki akkor épp Párizsból küldte tudósításait. 1907-től A Hét is rendszeresen hozta verseit, műfordításait, kritikáit. 1907-ben jelent meg első verseskötete, a Négy fal között – elismerő a fogadtatás, egyedül Ady bírálta. Recenziójának lényege, hogy Kosztolányi irodalmi író, nem élet dokumentumokat írt, hanem irodalmi témákat versel meg. Szász Károlyéhoz hasonlította költészetét. Kosztolányi a későbbiekben kilenc cikket írt Adyról. Az utolsó a legnagyobb horderejű. 1929-ben A Toll körkérdést intézett az írókhoz: mit jelent számukra Ady öröksége. Kosztolányi válasza: Írástudatlanok árulása – különvélemény. Trianon után fölfokozódott az Ady-kultusz, s Adyt hivatalosan is beemelték a magyar irodalomtörténetbe. Erre a kultuszra született meg válaszként az írás, mely átmenet esszé és pamflet között. Kosztolányi szerint Ady költészete időszerűtlen, az általa képviselt magatartás visszautalja őt a XIX. századba. Elutasította szerelmi költészetét is, mely nem újszerű, hanem mélyen konvencionális. Bírálólag szólt Ady ún. nyelvteremtő zsenijéről, mely szerinte egyszerűen a magyar nyelv ismeretének hiányából fakadt. Rámutatott arra, hogy az Ady-kultusz, illetve költészetének kizárólagossá tétele gátat emel a magyar líra fejlődése elé. 1913-ban házasságot kötött Harmos Ilona színésznővel, aki Görög Ilona néven jelentette meg novelláit például a Nyugatban is. Fiatalkorában erotikus tartalmú regényt is írt, Mme Chaglon üzletei címmel. 1915-ben született fiúk, Kosztolányi Ádám, aki szintén próbálkozott az írással, s néhány szövege meg is jelent lapokban. Mint sok írástudó és művész, Kosztolányi az első napokban még támogatta a Tanács köztársaságot. A bukás után az Új Nemzedék című lap Pardon rovatának szerkesztője lett, melynek cikkei vitriolos hangon szólnak a Tanácsköztársaságról és annak vezetőiről. Emiatt éles támadások érték Kosztolányit mind jobb-, mind baloldalról. A lap Horthy Miklós egyik befolyásos emberének, Bangha Béla páternek az érdekszférájába tartozott, s ő tartotta fontosnak egy olyan írói nagyság foglalkoztatását, mint Kosztolányi. A Pardon-cikkek mindegyike névtelenül jelent meg, s nehéz kideríteni, melyiket írhatta pontosan Kosztolányi, mivel többen is írták azokat. Az akkori jobboldal képviselői közül Szabó Dezsővel támadt éles vitája. 1933-ban mutatkoztak betegsége (rák) első jelei. 1934-től sorozatos műtéteken esett át, s Stockholmba is elment rádiumkezelésre. 1935-ben, a visegrádi újságíróüdülőben szerelemre lobbant egy fiatal férjes asszony, Radákovich Mária iránt. Szerelmük több vers megírására is sarkallta, mint például a Röpima, a Szeptemberi áhítat. El akart válni, de betegségének súlyosbodása közbeszólt. 1936. november 3-án halt meg Budapesten, a Szent János Kórházban. Decemberben a Nyugat emlékszámmal adózott emlékének, melyben Babits rehabilitálta fiatalkori barátját, művésztársát. Szenvedéseiről részletesen Ascher Oszkár tudósított nemcsak a Nyugatban, hanem Az Est hasábjain is...<> Nyelv: "Éneklő pogány asszonyok dalolásából született a magyar nyelv. A csodaszarvas rázta le agancsával az erdő ékszereit, a piros bogyókat, hogy szép magyar szavak legyenek belőlük".. Könyv: "A könyv a szellemi manna, amelyből mindenki jóllakhatik, az égi táplálék, amely minél inkább fogyasztják, annál több lesz belőle, a bűvös kenyér, amely senkit nem hagy éhen, minden ínségest kielégít, hatalmassá tesz, úgyhogy mindenki az ismeretek tőkése és nagybirtokosa lehet általa, gondolat-milliomos.. Utazás: "A franciák azt mondják, hogy "elutazni annyi, mint meghalni egy kicsit". Ezt sohasem hittem, mert szeretek utazni, s valahányszor vonatra szállok, úgy érzem, hogy újra éledek"..

Tamási Áron (1897-1966)
Tamási Áron, született: Tamás János, (Farkaslaka, 1897. szeptember 20. - Budapest, 1966. május 26.) Kossuth-díjas magyar író, a magyar népi írók közé tartozik, a székely humor és játékosság írói megtestesítője ő. Tamási Áron, kisbirtokos, sokgyermekes, erdélyi, székely, földműves családba született, az erdélyben található Farkaslakán. Kilencéves korában pisztollyal ellőtte a bal hüvelykujját, ezért a szülők úgy határoztak, hogy taníttatni fogják, mert nem lesz képes elvégezni a gazdasági munkát. 1910-től a székelyudvarhelyi katolikus főgimnázium tanulója. 1917-ben hadiérettségit tett Gyulafehérváron. Egy évvel később az olasz frontra került. Ki akart törni az elődök paraszti életformájából, a városi-polgári életforma felé, ezért 1918-ban jogi tanulmányokba kezdett a kolozsvári egyetemen. 1921-ben, miután végzett, a Kereskedelmi Akadémián tanult, ahol 1922-ben szerzett diplomát, utána banktisztviselő lett Kolozsváron és Brassóban. Huszonhat éves korában kivándorolt Amerikába, ahol volt alkalmi munkás, de banktisztviselő is. Itt vált íróvá, itt lebbentek elébe látomásként az elhagyott otthon képei. Amerikából küldte haza a kéziratot a Kolozsvári kiadóhoz. Azonnal felfigyeltek rá: a romániai és a magyarországi irodalom is. 1926 májusában haza is tért. Innét települt haza Kolozsvárra 1926 májusában, hogy aztán rövid időn belül szűkebb hazájában Erdélyben, de Magyarországon is az egyik legnépszerűbb író váljék belőle. A két háború között gyors egymásutánban jelentek meg novelláskötetei, regényei is, közülük is az elsők között: "A szűzmáriás királyfi", amit javarészt még Amerikában írt, de csak hazatelepülése után fejezett be. Ezután jött a "Címeresek", amelyekben az erdélyi világ feszültségeit rajzolta meg, majd fő műve, az "Ábel-trilógia". Előbb az "Ábel a rengetegben", majd folytatásai: "Ábel az országban" és "Ábel Amerikában", melyek tartalmát javarészt saját életéből merítette. Ettől kezdve javarészt Erdélyben élt, majd 1944-ben Magyarországra települt. 1934-1949 között a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. 1944 augusztusában az Erdélyi Magyar Tanács tagjaként a háborúból való kilépést szorgalmazta. Bajor Gizi házában vészelte át Budapest ostromát. 1945-től 1947-ig országgyűlési képviselő. 1949 és 1953 között kiszorították az irodalmi életből; jeleneteket, bábjátékokat, verses önéletrajzot írt. 1956 szeptemberétől fél évig a Magyar Írók Szövetségének társelnöke. Többszörös Baumgarten-díjas, munkásságát 1940-ben Corvin-koszorú kitüntetéssel is elismerték. 1966-ban hunyt el Budapesten, kérésére szülőfalujában, Farkaslakán temették el. Törzsében székely volt, fia Hunniának, Hűséges szolgája bomlott századának... <> Nemzet: "A különböző nyelvek melegéből keltek ki a különböző népek, melyeket az atyafiság és az együttes érdek alapján a közös szó szervezett nemzetekké. Velünk is ez történt. A magyarságot is az atyafiság és az együttes érdek alapján a sors verte egybe; hazát a bátorsággal irányított életösztön szerzett neki, de nemzetté a magyar szó teremtette. Mint jelképes hatalom, a magyar szó nekünk a legnagyobb ereklye. Kegyelet, hűség és becsület illeti őt".. Haza: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne - ismételtem el magamban. És éreztem, hogy a szívem megtelik nagy és általános meleggel, a lelkem megtelik a derűs idő nyugalmával, és a szemem megtelik a hajnal harmatával. Lassan felálltam és azt mondtam: - Igaza van: késedelem nélkül haza fogok menni, hogy otthon lehessek valahol ezen a világon! Igaza van: nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk".. Tisztaság: "Tiszta és nagy dolgokhoz csak tiszta és egyenes úton lehet eljutni. Az a becsületes, aki mindig élete utolsó órája szerint él"..

Hamvas Béla (1897-1968)
Hamvas Béla 1897 március 23-án született a felvidéki Eperjesen, evangélikus papi családban. Pozsonyban nevelkedik, ahová mégszületésének évében költözik át a család. Édesapja az Evangélikus Lyceum magyar-német szakos tanára, ahol Hamvas Béla 1906-tól 1914-ig középiskoláit végzi.1915-ben érettségizik, és tanulótársaihoz hasonlóan nagy lelkesedéssel önkéntes katonai szolgálatra jelentkezik. Tiszti iskolai kiképzést kap. 1916 és 1917 között szolgálatot teljesít az ukrán és az orosz fronton. Kétszer megsebesül, idegösszeomlással utalják kórházba. 1919-ben családjával Budapestre költözik, mivel apja a szlovák hűségesküt megtagadja, a családot kiutasítják Pozsonyból. Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti karán magyar-német szakos hallgató: 1919-1923 között. Emellett a Konzervatórium zeneelméleti előadásait látogatja, sőt alkalmi hallgatója az orvostudományi karnak is. Egyetemi tanulmányai végeztével újságírói állást vállal, a Budapesti Hírlapnál és a Szózatnál: 1923-1926 között. Álláshoz jut a Fővárosi Könyvtárban: 1927-1948 között. Huszonöt különböző irányzatú és érdekeltségű folyóiratban publikál tanulmányt, esszét, kritikát, recenziót. Latin és görög nyelvű művek mellett németül, franciául valamint angolul is olvas. Első felesége Angyal Ilona, akivel 1929-ben köt házasságot, és akitől 1936-ban válik el. "Könyvtári állása kitűnő lehetőség, hogy tudását rendezze. Leltárt készít a múlt század végének és a huszadik század első felének szellemi tendenciáiról. Tanulmányát "krizeológiának" nevezi. " 1945-1947 alatt, az orosz megszállás alatt kiéleződő politikai légkör és a hatósági zaklatások ellenére élete egyik legtermékenyebb korszaka. Jacob Böhmét fordít, kommentál; megírja a Titkos jegyzőkönyv című esszékötetét; elkészíti a Tabula smaragdina fordítását, kommentárját; befejezi aforisztikus formában összeállított esszékötetét, az Unicornist, melynek alcíme: Summa philosophiae normalis. A háborút követő néhány évben az Egyetemi Nyomda kis tanulmányai címmel sorozatot szerkeszt. A füzetek célja, hogy a 20. századi Európa szellemi helyzetéről minél szélesebb körű áttekintést adjon. Szemelvénygyűjteményt állít össze Anthologia Humana - Ötezer év bölcsessége címmel 1946-ban. 1948-ban Hamvas Bélát könyvtári állásából felfüggesztik és "b-listázzák" - ez a politikailag megbízhatatlanok belügyminisztériumi kategóriája. A b-listás csak a legalacsonyabb rendű munkákat vállalhatja. Minden publikációs és szerkesztői jogától megfosztják. Közéleti eltiltásáig ugyan több mint 250 szövegét publikálták, életművének nagyobb részét azonban a névtelenségben írt művek alkotják. Földműves igazolványt vált ki, amelyben munkahelyéül sógora szentendrei kertjét jelöli meg. 1948 és 1951 között földet művel, gyümölcsöt termeszt. A Karnevált ebben az időben, Szentendrén írja meg. A Karnevál az olvasók körében kézirat formájában 30 évig jár kézről kézre, mígnem 1985-ben nyomtatásban megjelenik. 1951-től 1964-ig az Erőműberuházó Vállalat erőmű-építkezésein, Tiszapalkonya, Inota, Bokod vállal munkát mint raktáros, segédmunkás, gondnok. Hajnalban, munkakezdés előtt, és amikor csak teheti, kihúzott íróasztalfiókban és árokparton szanszkritból, görögből, és héberből fordít; a jógáról, a Kabbaláról, a zenérőlől, és a szufikról ír tanulmányt. 1959-1966 között megírja Patamosz című háromkötetes esszégyűjteményét, az életmű utolsó periódusának főművét. 1964-ben másodszor nyugdíjazzák. Holott munkái többnyire csak illegálisan, kézirat formájában terjeszthetők, továbbra is ír, és írásai egyre népszerűbbé válnak. 1968 november 7-én agyvérzésben meghal. Felesége a testét Szentendrén helyezteti örök nyugalomra. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kap.. Hamvas Béla a magyar irodalom különös, egyedülálló alakja, legnagyobb géniusza, talán a történelem legnagyobb magyar írója. Érdeklődése rendkívül szerteágazó területeket ölel fel, mint például a klasszika-filológia, a művészettörténet, a keleti vallások és a szent nyelvek, ezek közül is elsősorban a szanszkrit. Írásai nehezen kategorizálhatók, néha a filozófiához, máskor a kultúrtörténethez, megint máskor pedig a teológiai értekezésekhez közelítenek. A legkülönbözőbb írásokat mégis közös nevezőre hozza Hamvas gondolatvilágának fókusza, a tradíció, melyen ő elsősorban az őskori emberiség szellemi hagyományát érti. Az ősi tradíciót Hamvas a nagy szentkönyvek alapján rekonstruálta, ezzel ismét egybefogta "az emberiség szétszakadt "Aranykori" szálait"...<> Lelkiismeret: "A nagy útban nincsen semmi rejtély. Az ég hatása: jónak lenni, a föld hatása a bőség, az ember hatása a rend. Mindenkinek csak egyetlen dologra van szüksége, igazan élni".. Szeretet: "Szeretet az, amikor valakinek létnehézségeit magamra veszem, hogy annak életét szebbé tegyem.".. Önismeret: "A kertet választom és a könyvtárszobát, a hallgatag sétákat, a szótlan imát és a csendes üldögélést. Miért? Mert így lemérhetetlenül többet kapok abból, amire szükségem van. A magányban élt élet a nyilvánosnál határtalanul gazdagabb. Életemben magamnak akarok élni, nem pedig a nyilvánosságnak."

Márai Sándor (1900-1989)
Márai Sándor, eredeti nevén Márai Grosschmid Sándor Károly Henrik (Kassa, 1900. április 11. – San Diego, Kalifornia, 1989. február 21.) magyar író, költő, újságíró. Márai Sándor 1900. április 11-én látta meg a napvilágot Kassán. Felmenői szászok voltak. Márai Sándor életútja az egyik legkülönösebb a 20. századi magyar írók között. Már az 1930-as években korának egyik legismertebb és legelismertebb írói közé tartozott. Amikor azonban 1948-ban elhagyta hazáját, tudatosan és következetesen kiiktatták műveit a hazai irodalmi életből, és haláláig a nevét is alig ejtették ki. Ez nemcsak emigráns létének és bolsevizmus-ellenességének tudható be, hanem annak is, hogy ő volt a magyar polgárság irodalmi képviselője, s erről az osztályról sokáig semmi jót sem lehetett állítani. Márai azonban a klasszikus polgári eszményeknél értékesebbet nem talált, így kötelességének tartotta, hogy ezeknek az eszményeknek hangot adjon műveiben. A Tanácsköztársaság bukása után családja biztonságosabbnak látta, ha elhagyja az országot, így Márai Lipcsében folytatta tanulmányait. Októbertől az Institut für Zeitungskunde hallgatója lett. Lipcséből Frankfurt am Mainba, majd Berlinbe ment, 1920-ban. Itt még tanult egy ideig, de a tizedik félév után teljesen feladta tanulmányait, és több lap állandó munkatársa lett. Írt többek között a Drache, a Simplicissimus és a Frankfurter Zeitung című lapokba. Ekkor már ismerte későbbi feleségét, Matzner Ilonát (Lolát), aki több mint hat évtizeden át végig hű társa maradt. Ezekben az években Máraiból igazi világpolgár lett: sokat utazott, olvasott, tájékozódott, és ezekből merítette írásainak témáját. Tehetségét külföldön is hamar felismerték, így nem csak Németországban, hanem Prágában, valamint itthon a Kassai Naplóban, a Kassai Újságban és Az Újságban is jelentek meg írásai. Sokszínűségének, széles körű ismereteinek köszönhetően. Az 1980-as években már lehetővé válhatott volna munkáinak hazai kiadása, de ő megfogadta, hogy amíg Magyarországon megszálló csapatok tartózkodnak, s nem lesz demokratikus választás, addig semminek a kiadásához és előadásához nem járul hozzá. Életműsorozatának újra kiadása halála után, 1990-ben indult el. Ugyanebben az évben posztumusz Kossuth-díjjal jutalmazták...<> Egy polgár vallomásai: "A család a szász választófejedelem szolgálatában állott s az állami pénzverdében dolgoztak. Apai dédanyám Országh-lány volt, s a család évszázadokon át magyar családokkal házasodott. Mind hivatalnokok voltak, jogászok, köztisztviselők, katonatisztek.. Halotti beszéd: "Látjátok, feleim, szem’tekkel mik vagyunk, Por és hamu vagyunk, Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek. Össze tudod még rakni a Margitszigetet? ... Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat. A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat. Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak. Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt".. Füves könyv: "Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem"..

Szabó Lőrinc (1900-1957)
20. századi magyar költőink közül legközelebb áll Miskolchoz Szabó Lőrinc. Miskolcon született, itt járt középiskolába, majd innen Pestre került. Korán kapcsolatba került Babits Mihállyal, de kapcsolata volt Kassák Lajossal is. Ezek révén ismerkedett meg a 20. századi Avantgárd irodalommal, s előbb a Nyugat íróinak hatására az impresszionizmus és a szimbolizmus követője volt, de az 1926-ban megjelent a Sátán műremekei című kötetben már ezekkel az irányzatokkal is szembefordult. A támogató Babits Mihály szemrehányást is tett neki ezért az elfordulásáért. Az 1900-ban született Szabó Lőrinc a 30-as években a Te meg a világ és a Különbéke című versköteteiben inkább a maga sorskérdéseire, meditációira fordítja a figyelmet, úgyhogy még a szerelem költészete is alárendelt szerepet kap nála. A múlt századi pesszimizmus filozófiája volt nagy hatással rá. Inkább az egyszeri élmény közvetlen kifejezése található verseiben, de a logika a főfegyvere mondanivalóinak megfogalmazásában. Az élményt az objektív elvonatkoztatással kapcsolja össze, és verseiben sokszor találunk látomásokat is. 1939-ben ugyan egyes versei kifejezték a német politikai eszméket, de 1944-ben már ismét visszatért régi témáihoz. Műfordításaiban elsősorban a gondolatiság érvényesül. A legismertebb műve az 1945-ben írt Tücsökzene című verse, amely 370 db. 18 soros strófából áll, jambikus sorokkal. A költemény alcíme Rajzok az élet tájairól. Ebben írja meg életrajzát, gyermekkorától 1945-ig az emlékezés módszerével. A versben pontos megfigyelések, részletes leírások vannak egy-egy témakör sokszor több strófán keresztül szerepel verseiben úgy, hogy strófabokrokat teremt. Ismeretes verse a gyermekeiről írt költeményeiből a Laci óriás lesz. Családi élete eléggé zavart volt, hiszen mint ifjú házas ismerkedett meg nagy szerelmével, akivel 25 évig tartott kapcsolatot amikor a szerelme öngyilkos lett. Megírta ezt is A 26. év címmel 1957-ben. Ezeknek a verseknek a formája szonett, amelyekben az elvesztett szerelme utáni vágyakozásról és lelki szenvedésről ír. Tudjuk, hogy a szonett olyan 2 versszakos költemény, amelyikben az első versszak 4 a második 3 sorból áll. A reneszánsz világának költői terméke volt. 1957-ben Kossuth díjat kapott, de ez év októberében meghalt. 1941-ben A földvári mólón című versével tűnt fel, új érzésekkel, amikor még A 26. év című verse hősnőjét várta Földváron. A költeményben pillanatról-pillanatra változnak az érzések és a gondolatok, mint ahogy a part köveit csapkodó vizes hullámokban a kövek, a fények az árnyak sorra változnak. A mozgalmasság költői kifejezése képszerűsége ragadja meg az olvasót. Látjuk és érezzük a hullámok között a víz alatti erők mozgását, de a természeti jelenség leírásán túl ott van az örök változás a gondolat és a jelentés változása is. Ezzel a versével Szabó Lőrinc a létezés titkaiba pillant be, a mindent túlélő, a mindent semmivé tévő idő hatalmával szembesül. Ezzel fejezi ki azt, hogy ő valójában „Én költő”, aki hitte és hirdette, hogy tér, idő, anyag és lét, minden dolog csak egy kötői agy álma valójában. Az egyetemes valóság tükrében azonban önmagát is csak porszemnek látja, ezt írja meg az Omló szirtről című szonettjében. Miskolcon iskola viseli a nevét és a városi könyvtárat is őróla nevezték el. Hogy a hagyományokkal való szembefordulása mennyire drasztikus, az már beköszöntőverse a Kalibán is kifejezte. Mindezeket egybevéve Szabó Lőrinc 20. századi modern magyar költő volt...<> Szépség: "Legyek bár vendég a hazámban, és koldus a föld kerekén, a szépnek, amit láttam, így is örök gazdája vagyok én".. Titok: "Ha elszaladt, hadd szaladjon,
csak szeretőm megmaradjon, szeretőm: a titok, ő sem tudja, ki vagyok".. Sors: "Csak érzés vagyok, roppant vitorla, egy pici magé, s ezer szél fúj - De hova? Mi felé?"..

Németh László (1901-1975)
1901. április 18-án született Nagybányán. Édesapja tanár. 1905-től Budapesten élnek. 1920-ban magyar–francia szakra iratkozik a bölcsészkarra, de 1921 tavaszán már orvostanhallgató. 1925 decemberében megnyeri a Nyugat novellapályázatát. Házasságot köt Démusz Ellával. Fogorvosként, majd iskolaorvosként praktizál. 1926-tól a Protestáns Szemle, a Nyugat, a Társadalomtudomány és az Erdélyi Helikon munkatársa. Főleg kritikákat ír az élő magyar és világirodalom egyes íróiról, műveiről. 1930-ban Baumgarten-díjas. 1931–32-ben a Nyugat kritikusa. 1932-ben szakít Babitscsal és a Nyugattal, s 1932 őszétől 1937 elejéig összesen 17 füzetben jelenteti meg az egymaga írta folyóiratát, a Tanút. 1934-ben részt vesz a Válasz című folyóirat megalapításában és szerkesztésében, számos írást közöl a lapban. Részt vesz a népi írók egy csoportja és Gömbös Gyula találkozóján. 1935 augusztusában romániai utazáson vesz részt; erről nagy hatású útinaplót is megjelentet. Regényeket, tanulmányokat, drámákat ír, és jelentős publicisztikai munkásságot is folytat. 1939 tavaszán a Kisebbségben című röpirata nagy vihart kavar. 1940-től a Móricz Zsigmond szerkesztette Kelet Népe munkatársa és a Zilahy Lajos-féle Híd főmunkatársa. Hosszú tanulmányban támadja meg Szekfű Gyulát. A háborús évektől kezdve egyre jobban elszigetelődik a magyar szellemi progressziótól. Számos városban tart előadást, s 1941-től az Illyés Gyula szerkesztette Magyar Csillagba is ír. 1942-ben részt vesz a balatonszárszói és a lillafüredi találkozókon. 1943 augusztusában nagy hatású előadást tart a második balatonszárszói konferencián. A német megszállás, 1944 márciusa után bujdosni kényszerül. 1945-től előbb Békésen, majd Hódmezővásárhelyen él és dolgozik. Három évig tanít is a vásárhelyi gimnáziumban. 1946-tól folyamatossá válnak ellene a baloldali sajtótámadások. 1948 után is hosszabb időket tölt Hódmezővásárhelyen. Évekig fordításból él. 1952-ben – fordításaiért – József Attila-díjjal tüntetik ki. 1955 januárjában jelenik meg a Csillagban Galilei című drámája. 1956 november eleji újságcikkeiben kiáll a forradalom jogossága, illetőleg a szocializmus addigi pozitív eredményeinek a megvédése mellett. 1957-ben Kossuth-díjjal tüntetik ki. 1958-ban az MSZMP Központi Bizottsága – több „népi író” társával együtt – határozatban bélyegzi meg az 1945 előtti „nacionalista”, „kispolgári”, „harmadik utas” nézetei miatt. 1959-ben öthetes tanulmányutat tesz a Szovjetunióban. A hatvanas években egyre ismertebb lesz Nyugat-Európában is. Számos művét fordítják le kelet-európai nyelvekre is. Idehaza egymás után adják ki tanulmányköteteit, regényeit, színdarabjait. Úgyszólván állandóan műsoron van a magyar színházakban. 1965 áprilisában Bécsben Herder-díjat vehet át. Már évek óta legkedvesebb tartózkodási helye a kis Balaton-parti település, Sajkod. 1969-ben megkezdődik életmű-sorozatának kiadása. 70. születésnapján a Munka Vörös Zászló Érdemrend kitüntetést kapja. Országszerte ünneplik, a müncheni Látóhatár Németh László-számmal köszönti. Már évek óta súlyos beteg, nem ír többet. 1975. március 3-án hal meg Budapesten...<> Bölcseség: "Akármilyen nagy esze van valakinek, ha nincs helyes gondolkozása, az eszével is csak bajt csinál magának".. Elfogadás: "Mi haszna, ha az egész élet azzal telik el, hogy a sorsunkkal harcolunk. Nem egyszerűbb elfogadni azt, ami van? Azon belül mutatni meg, hogy mit érünk".. Kapcsolat: "Egy kapcsolat erejét, gyengéjét nem az mutatja meg, hogy mennyire rángatják, hanem hogy mekkora rángatás nem képes elszakítani"..

József Attila (1905-1937)
Apja Josifu Aron (1871-1937) szappanfőző munkás, anyja Pőcze Borbála (1875-1919) mosónő. József Attila hatodik gyermekként született, ekkor azonban már csak két nénje, Jolán és Eta élt. Apja 1908-ban elhagyta családját. A kisfiút a Gyermekvédő Liga 1910-ben parasztcsaládhoz adta nevelésre Öcsödre; 1912-ben tért vissza Budapestre. A Ferencvárosban szegény proletársorban éltek. Édesanyja rákban halt meg, ezután fia egész életét végigkíséri a fájdalom. Jolán férje, Makai Ödön lett az alig 14 éves fiú gyámja. 1920-ban Makóra került gimnáziumba, nyaranta munkát vállalt. 1922-ben öngyilkosságot kísérelt meg. Megismerkedik Juhász Gyulával, az ő segítségével és előszavával jelent meg első verskötete (Szépség koldusa). 1923-ban a Nyugat is közölte verseit. 1924-ben a szegedi egyetem magyar-francia szakára iratkozott be, innen azonban Tiszta szívvel c. verséért eltanácsolták. A költő ősszel a bécsiegyetemen hallgatott előadásokat; megismerkedett Németh Andorral, Kassák Lajossal, Hatvany Lajossal, Lukács Györggyel. 1926-27-ben Párizsban a Sorbonne előadásait hallgatta; tagja lett az anarchista-kommunista szövetségnek. 1927-ben hazatért Budapestre. 1928-ban kötött barátságot Illyés Gyulával. Rövid ideig a pesti egyetemre is járt. Kosztolányi Dezső segítő barátságát is élvezhette. 1928-tól szerelem fűzte a jómódú polgárcsaládból való Vágó Mártához, ám a lány hosszú angliai tanulmányútja eltávolította őket egymástól. 1930-ban belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába. Élettársával, Szántó Judittal nagy szegénységben éltek Judit kétkezi munkával keresett jövedelméből. 1932-ben Illyés Gyulával és Szimonidész Lajossal röpiratot írt a halálbüntetés ellen, szerkesztette a féllegális Valóság c. folyóiratot. Hatvany Lajos, később Hatvany Bertalan támogatta. 1931-ben a moszkvai Sarló és Kalapács szociálfasisztának bélyegezte; 1934-ben a moszkvai írókongresszusra nem hívták meg, "kihagyták" a kommunista mozgalomból, szociáldemokrata és liberális körökkel talált kapcsolatot, és antifasiszta egységfronttörekvéseket képviselt. 1935-ben pszichoanalitikus kezelője, Gyömrői Edit iránt támadt benne tragikus szerelem. 1936-ban végleg különvált Szántó Judittól, felújult kapcsolata Vágó Mártával. A Szép Szó egyik szerkesztője lett. A Baumgarten-alapítványból segélyt, majd jutalmat kapott (1935, 1936). Nagyon fáj (1936) c. kötete sem hozta meg a várt elismerést. 1937 tavaszán szerelmes lett Kozmutza Flórába. Még az év nyarán a Siesta szanatóriumba került; nov. 4-én nénjei vették magukhoz szárszói panziójukba. Dec. 3-án a szárszói állomáson tehervonat kerekei alá vetette magát. 1938-ban posztumusz Baumgarten-díjat kapott. Méltó elismerése is ekkor kezdődött. 1948-ban életművét Kossuth-díjjal tüntették ki...<> Képzelet: "Gyönyörűt láttam, édeset, elképzeltem egy gyenge rózsát. Elbámészkodtam s rám esett, mint nagy darab kő, a valóság.. Kedvesemnek: "Fürdőm vagy te, csengő italom. Karod hűs ár, melled kavarog, fülemben is csupán úgy csobog, hogyha lélegzel a vállamon".. Magány: "Nincsen apám, se anyám, se istenem, se hazám, se bölcsőm, se szemfedőm, se csókom, se szeretőm"..

Radnóti Miklós (1909-1944)
"Radnóti Miklós oly átlátszóan tiszta volt, hogy az ilyet nem szoktuk nagynak tekinteni életében; persze épp ez az átlátszóság az igazi nagyság…” (Weöres Sándor) Az 1909-ben született Radnóti Miklósnak már gyermekkora is előrevetített későbbi szenvedéseit, hiszen anyját születésekor, apját pedig 12 éves korában elvesztette. Anyai nagybátyja, aki jómódú textilnagykereskedő volt atyáskodott felette, 1919-től reáliskolába járt, 1923-tól pedig kereskedelmiben tanult, ahol 1927-ben érettségizett. 1927-ben Csehszlovákiába megy tanulmányútra, ahol kapcsolatba kerül a munkásmozgalom prominenseivel és ezután a Népszavában és a Jóság antológiában is megjelennek versei, melyekben nyíltan vall ekkori tevékenységeiről. 1929-ben érettségizik a reálgimnáziumban és 1930-ban beiratkozik a szegedi egyetemre magyar-francia szakra, a Tisza parti városban Sík Sándor tanítványa. Ebben az évben jelent meg első önálló verskötete Pogány köszöntő címmel. Újmódi pénztorok éneke, egy évvel később kiadott kötetét rengeteg támadás érte a hatalom részéről, egyebek között vallásgyalázás és a szemérem elleni vétség címén is beperelték, minek során az ügyészség elkoboztatta a művet, a bíróság pedig 8 nap alatt letudva az ügyet felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte őt. 1931 nyarát Franciaországban, Párizsban töltötte. Hazatérése után csatlakozott a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumához, ahol a helyi egyetemi ifjúság képviselteti magát. A Kollégium kiadásában jelent meg 1933-ban Szegeden Lábadozó szél c. kötete. 1934-ben ledoktorál, doktori disszertációját Kaffka Margit művészi fejlődése címmel írja, 1935-ben pedig megkapja a tanári oklevelet is.
Ez év aug. 11-én feleségül vette Gyarmati Fannit. A következő években magánórák adásából és alkalmi irodalmi munkák jövedelméből él. Ekkortól sorra megjelennek kötete, egyik legkiemelkedőbb az Ikrek hava címen kiadott életrajzi kötete. A második világháború során Erdélyben volt munkaszolgálatos. 1941. nov. 1-én részt vett a Kossuth Lajos és Táncsics Mihály sírjánál rendezett függetlenségi tüntetésben. A háború során még háromszor kerül munkatáborba, és az utolsó alkalommal már nem éli túl a német csapatok szeptemberi visszavonulását. Gyalogmenetben hajtották Nyugatra a deportáltakat és útközben Abda környékén tarkólövéssel meggyilkolták. Holttestét és ezzel együtt utolsó verseit az abdai tömegsírban találták meg. Szocialista vonzódású költőként indult; a teret hódító fasizmus, az erőszakos halál előérzete a harcos humanizmus egyre erősödő és tisztuló hangját váltotta ki belőle. A fasizmus évei tették világirodalmi színvonalon alkotó kiemelkedő jelentőségű költővé. Utolsó verseiben a cselekvés vágya, a tehetetlenség és az otthon titáni vágyódás érzése kap hangot. Megdöbbentő erővel ábrázolja a halálveszedelemben élő végsőkig hajszolt ember sorsát. Sokat fordított, Radnóti fordította magyarra Apollinaire több versét vagy La Fontaine Válogatott meséit...<> Fájdalom: "Őrizz és védj, fehérlő fájdalom, s te hószín öntudat, maradj velem, tiszta szavam sose kormozza be, a barna füsttel égő félelem".. Vágy: "Ó, de te lobbanj föl az ősz, a halál fölé, s emelj föl engem is Édes, légy szerelemre okos ma, csókra okos, álomra is éhes".. Vers: "Barátaim, ha rövid a papír, az ember akkor apró verset ír; higgyétek el, a rövid is elég, meghalok, s úgyis minden töredék.

Wass Albert (1908-1998)
A Kolozsvár melletti Válaszúton született. Anyja révén német származású, s német unokatestvére lett az első felesége. Hat gyermek apja, akik közül egy korán meghalt. Fiai közül Wass Huba jelentős karriert futott be az amerikai hadseregben. Dandártábornoki rangot ért el, és részt vett egyebek között az 1991-es Sivatagi vihar hadművelet harcászati terveinek kidolgozásában. Wass Albert tanulmányait Debrecenben, a németországi Hohenheimben és Párizsban végezte. Erdélybe apja betegsége miatt 1932-ben tért vissza, egy ideig azonban nem tudott még a családi ügyekkel foglalkozni, mert a román hadseregben a kötelező sorkatonai szolgálati idejét töltötte. Nagyapja halála után, 1936-ban átvette az egyházi tisztségét, így az erdélyi magyar református egyház kerületének főgondnoka lett. A második bécsi döntés (1940. augusztus 30.) alapján Erdély északi része visszakerült Magyarországhoz. A következő év elején Wass Albertet a magyar Mezőgazdasági Minisztérium erdészfelügyelőnek nevezte ki Dés településre. Két hónappal később pedig a kolozsvári Ellenzék című lap irodalmi szerkesztője lett. Mint tartalékos tiszthelyettes 1942 májusától három hónapos katonai kiképzésen vett részt, melynek végeztével a Magyar Királyi Lovasság zászlósi rangját kapta meg. A következő év márciusában a lap főszerkesztőjét behívták a hadseregbe, Wass megbízott helyettes lett. Wass Albert saját életrajzában meséli el, hogy alig három hónap után „két német a Gestapótól behatolt a szerkesztőségbe, felmutatva a parancsot, hogy a német hadsereg megbízásából »felügyelniük« kell a lapot, egyszerűen kisétáltam az irodámból, és felmentem a hegyekbe. Két hét múlva édesapám régi barátja, Veress Lajos tábornok üzent, hogy a németek »keresnek« engem. Hogy elkerülje a kellemetlenségeket, Veress tábornok, aki az Erdélyben állomásozó magyar hadsereg parancsnoka volt, egyenruhát adott nekem, s mint alhadnagyot Ukrajnába küldött a 9. Magyar Királyi Lovassággal, ahonnan csak karácsonykor tértem vissza." Ezt a feladatot olyan jól látta el, hogy kétszer is megkapta a vaskeresztet. Wass különböző beosztásokat látott el a hadseregben, majd 1944 áprilisától Veress Lajos tábornok szárnysegédje lett. A háború vége felé közeledvén a szovjet csapatok (majd később a románok is) egyre beljebb nyomultak. 1944 decemberében mutatták volna be egy drámáját a Nemzeti Színházban, de a bemutató a szovjet megszállás miatt elmaradt. A II. világháború utolsó szakaszát katonatisztként élte át. Nem várta meg Észak-Erdély újbóli román elfoglalását, 1945 húsvétján lépte át a nyugati határt, az emigrációt választotta. Először Sopronba utazott, majd 1952-ig Németországban élt, Bleichbachban, később Hamburgban. Onnan 1951. szeptember 21-én az amerikai hatóságok megfelelő vizsgálatainak lefolyása után (egészségügyi, illetve hatósági vizsgálatok) az Egyesült Államokba utazott, ahol nyugdíjaztatásáig, a Floridai egyetemen a nyelvi laborban dolgozott mint technikai segédszemélyzet, ő kezelte a magnószalagokat. Amerikába már nem vitte magával feleségét és gyermekét, mivel akkoriban az USA tbc-betegeket nem engedett bevándorolni. A román Néptörvényszék 1946 tavaszán Wass Albertet távollétében halálra ítélte háborús bűnökért és gyilkosságért. Azzal vádolták, hogy 1940-ben az Észak-Erdélybe bevonuló magyar csapatoknak parancsba adta egy ortodox pap családjának és néhány románnak, a helyi zsidó kereskedőnek és családjának, valamint az ortodox román pópának és annak magyar szolgálójának a kivégzését. A román hatóságok többször is kérték kiadatását, 1979-ben az USA Igazságügyi Minisztériuma többszöri átvizsgálás után, nem kellő megalapozottságára hivatkozva elutasította a kérelmet. Ez történt akkor is, amikor a Wiesenthal alapítvány tett feljelentést ellene, mivel azok között az emberek között, akiknek kivégzésére állítólag parancsot adott, két zsidó is volt. Az USA az ügy átvizsgálása után ejtette a vádakat. Wass Albert többször is azt állította, hogy a román kommunista állam titkosrendőrsége, a Securitate merényletek sorozatával igyekezett őt megölni – ezt azonban nem sikerült bizonyítania. Az Egyesült Államokban töltött emigrációja során a Floridai-félsziget közepén elhelyezkedő Ocala Nemzeti Park területén lakott haláláig, egyes híradások szerint öngyilkos lett. Ténylegesen saját vadászpuskájával végzett magával: szájába vette a puska csövét, s elsütötte a fegyvert. Astorban, Florida államban halt meg 1998-ban. Nehéz anyagi helyzetbe került, mert szélhámosok kiforgatták a vagyonából, ami leginkább temérdek könyvének szerzői joga volt. Kívánsága teljesült azzal, hogy hamvai Erdélyben, a Marosvécsi, az egykori Kemény kastély kertjében, Kemény János mellett nyugszanak...<> Egész: "Felemás dolgok nincsenek ezen a világon, csak egész dolgok. S ha az ember akar valamit, akkor egészen kell akarja azt".. Erdő: "Haladj bátran, egyre mélyebben az erdők közé. A fák alatt, itt-ott még láthatod a harmatot, ahogy megcsillan a fűszálak hegyén. Jusson eszedbe, hogy angyalok könnye az. Angyaloké, akik sokat sírnak még ma is, mert annyi sok embernek marad zárva a szíve a szép előtt. De miattad nem sírnak már. Mosolyognak, amikor jönni látnak".. Világ: "Amikor a világ annyira megváltozik, hogy már élni se lehet benne többet, az embernek csak egy menedéke marad. Hogy megalkossa a maga külön világát, és bekerítse azt az érzéketlenség láthatatlan kerítésével"..