"A világon azért vagyunk, hogy otthon legyünk benne valahol mindannyian.." ** -- Tamási Áron

Déli Magyar Krónika

""A természet mindig tökéletes és soha nem szegi meg törvényét.""
-- Leonardo da Vinci --

""Az Isteni erő, aki a kivágott csonkból termőfát tud növeszteni újra, nem hagyja elveszni a népeket sem, akik benne hisznek.""
-- Wass Albert --

""Az igazi természeti törvényeket nem írták könyvekbe és nem őrködnek fölöttük fizetett tisztviselők. Veled, benned és körülötted élnek, és a világ teremtésétől a világ végezetéig változatlanok.""
-- Bíró Csaba --

Magyar hagyományok és ünnepek - Bíró Csaba

2014.03.07 19:43

 

Magyar jeles napok, naptári ünnepek.

A modern kor embere már nagyon keveset tud a régi idők népszokásairól, amelyekben a magyar nép lelkivilága, a parasztság szellemi kultúrája olyan jellemzően mutatkozott meg. Legtöbb népszokásunk az ünnepekhez, az esztendő jeles napjaihoz fűződik, ezek a napok évszázadokon át a paraszti közösség ünnepei voltak. A Kárpát-medence sokszínű és gazdag magyar értékekben.

  

Jeles napok, ünnepi szokások

--  A XXI. század embere már nagyon keveset tud a régi idők népszokásairól, amelyekben a magyar nép lelkivilága, parasztságunk szellemi kultúrája olyan jellemzően mutatkozott meg. Legtöbb népszokásunk az ünnepekhez, az esztendő jeles napjaihoz fűződik, ezek a napok hosszú századokon át a paraszti közösség ünnepei voltak.
--  A népszokásaink hasonló nemzeti értéket jelentenek, mint a népzene vagy a népművészetnek más ágai, ezért megőrzésük vagy legalábbis emlékezetben tartásuk magyar kötelesség. Az év folyamában minden hónapban röviden megemlékezünk a hónap ünnepeivel kapcsolatos, jellegzetes népszokásokról. Célunk nem csupán a régi, szép hagyomány felelevenítése, de annak bemutatása is, mennyire átjárta a régi idők emberét az elkötelezett Istenhit, az Isten és az embertársak iránti szeretet és a közösségi érzés.
--  Arra is föl szeretnénk hívni a figyelmet, hogy a mai közösségi összejöveteleken, például az iskolai ünnepélyeken nem szükséges idegen szokásokat „importálnunk”, mert a magyar hagyományok számunkra össze hasonlíthatatlanul értékesebbek. Az Egyesült Európában is meg kell őriznünk a Kárpát-medencének páratlanul sokszínű és világ viszonylatban is rendkívül gazdag magyar értékeit.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
                         A Hónapok Nevei Több Ősrégi Változatban                             

Modern hónap      Magyar hónap   Arvisura hónap Keresztény hónap  
1.    Január Fergeteg hava Jég hava Boldogasszony hava  
2.    Február Jégbontó hava Hó hava Böjtelő hava  
3.    Március Kikelet hava Fák hava Böjtmás hava  
4.    Április Szelek hava Rügyezés hava Szent György hava  
5.    Május Ígéret hava Virágzás hava Pünkösd hava  
6.    Június Napisten hava Napérés hava Szent Iván hava  
7.    Július Áldás hava Aratás hava Szent Jakab hava  
8.    Augusztus Újkenyér hava Bőség hava Kisasszony hava  
9.    Szeptember Földanya hava Szüret hava Szent Mihály hava  
10.   Október Magvető hava Begyűjtés hava Mindszentek hava  
11.   November Enyészet hava Levelek hava Szent András hava  
12.   December Álom hava Istenfiak hava Karácsony hava  

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A Hónapok Elnevezéseinek Hagyományai

--  A modern hónap elnevezések ma használatosak világszerte, nemzetközileg mindenhol ezek az elterjedtek.. Az ősi magyar hónap elnevezések az ősi hagyományainkban gyökeredzik, az évszakok és az időjárás változását követik, szimbolizálják.. A keresztény hónap elnevezések pedig az ősi hagyományokra épülnek, kiegészülve a szentek nevével.. Az Arvisurák a régi hun-magyar mítosz és a benne található hitvilág összefoglaló neve.
--  Az Arvisurák Paál Zoltán kohász által lejegyzett mítosz és a benne található hitvilág összefoglaló neve. Állítása szerint a mű, melynek tartalmát részben a Táltos Szalaváré Tura elmondásai alapján, illetve további kinyilatkoztatás és kollektív tudattalannal való kapcsolata révén ismert meg, a hun-magyar törzsek sok ezer éves történelmét és világnézetét foglalja magába. A szó eredetére nézve Paál Zoltán a következőket írja.
--  Paál Zoltán 1998 azt írja, hogy e szó egy sok ezer éve élt nagy tudású asszony, a magyarok Nagyboldogasszonya: Ardvisura Anyhita neve után maradt fenn, aki bölcsességet, tanítást hagyott az akkor élt emberiségre. Ez a mű szerint még az özönvíz előtt történt, a magyarok ősei által lakott csendes-óceáni: Ataiszon - mely nem azonos a közismertebb Atlantisz szigetével.
--  Az Arvisura szó jelentése igazszólás, vagy igazat mondott szó. Az ő szellemi hagyatékának lett a neve az "Arvisurák"; a későbbi korokban az elnevezés rajtamaradt minden olyan szellemi és történelmi leiraton, amelyet az Anyahita által tanított törzsek írtak. Az Arvisura-Anyahita és az őt követő "rovósámánok" által lejegyzett szöveg történeti létezésére nincsen elfogadott bizonyíték, így az Arvisurákra és tartalmukra vonatkozóan Paál Zoltán kohász közlése az egyetlen forrásunk.
--  Paál Zoltán ózdi vaskohász, egyszerű munkásember volt, aki harminc éven át szakadatlanul írta e történeteket, mely összesen 10 ezer oldalra rúg. A teljes hagyaték tanulmányozása olyan összefüggéseket tár fel az emberiség történelméről, azon belül hangsúlyosan az úz nép életéről, amely összefüggéseket még egy tanult ember is csak nehezen térképez fel egy tudatban.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Tavaszi Népszokások



--  A Tavasz eljövetelét az ember évezredek óta megünnepelte, s ez az ünnepkör minden kultúrában megteremtette a maga szokáskörét. Amikor a római birodalom romjain Európa kereszténnyé lett, új népei kialakították életformájukat, az egyház az ősi hagyományokat igyekezett keresztény tartalommal megtölteni.
--  Erre az időszakra a tavaszváró, tavaszkezdő képzetek és szokások, valamint az egyházi szokások keveredése jellemző. A tavaszi népszokások két nagyobb ciklusra oszthatók: az egyik a nagyheti - húsvéti ünnepkör, a másik a májusi-pünkösdi.

Tavasz Jeles Napjai

Gergely-nap -- Március 12.
--  Ünneplését IV. Gergely pápa rendelte el 830-ban, miután elődjét I. (Nagy) Szent Gergely pápát, a gregorián ének megteremtőjét, iskolák alapítóját az iskolák patrónusává tette. E naphoz Európa-szerte felvonulások, diák-püspök választás és vetélkedők kapcsolódtak.
--  Amikor még nem volt kötelező az iskolába járás, ilyen toborzással igyekeztek megkedveltetni a diák életet. Egyúttal a tanítónak adományt gyűjtöttek. A Gergely-járás országosan ismert szokás volt. Szegeden erre utaló adatokat már nem találtunk. Jellegzetes szövege a Szent Gergely doktornak híres tanítónknak az ő napján kezdetű hosszú ének a 17. század végi egyházi énekes könyvben szerepel.
--  Bálint Sándor a Gergely-járás nyomaira bukkant Újkígyóson. Csanádapácán a 19. század 70-es éveiben még ismerték. Kálmány Lajos gyűjtése alapján ismerhetjük meg. A szereplők a katonai toborzás mintájára különféle katonai rangot viseltek, és Szent Gergely vitézeinek nevezték magukat. „Iskolás fiúk, fejükön kék csákóval és oldalukra fekete szíjjal kötött vörös karddal, fehérbe öltözve járnak házról házra. Azt mondják, ők Szent Gergely katonái. A szokásos Dicsértessék... köszönéssel lépnek be a szobába. Elöl a zászlótartó, hallgatagon tartva a lobogót a kezében, amely nem egyéb, mint sokszínű pántlikákkal és kendőkkel ékesítetthosszú, vékony szálfa. A zászló tartó mögött állanak a vitézek, kardjukat összeütik, ami köszönést jelent.”
--  Gergely napjához időjárás- és termésjóslás is kapcsolódott. Ismert a szólás: „Rázza Gergő a szakállát”; „Megrázza még szakállát Gergely”, vagyis előfordul, hogy e napon havazik. Ilyen esetet ismertetett Szirbik Miklós 1785-ből: „igen nagy tél, a midőn a téli sok hó után Gergely napkor ismét térdig érő esett, és tartott April 3-dikáig, vagy Húsvét után egy hétig. Öregek szerint ezen a napon kell mákot vetni, mert különben férges lesz.

Sándor, József, Benedek -- Március 18, 19, 21.
--  „Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget!” Olyan változata is elterjedt, mely szerint „Sándor, József, Benedek, zsákkal hozza a meleget, szekérrel a hideget”; „Benedek, jönnek a jó melegek.”
--  A József-nap a hagymatermelőknek különösen jeles napnak számított. Úgy tartják, a tavaszi fokhagymát József-nap előtt el kell duggatni, mert különben nem lesz gerezdes. A hagyományos hagymatermelők számára a dughagyma rácsról való leszedésének időpontja József-nap utánra esett. A szemtermeléssel foglalkozó gazdáknak ilyenkor már vetniük kellett a tavaszi árpát.
--  Egyedi adatunk van arra, hogy Szent József napján az ácsoknak szerencsétlen dolog munkát végezni. Eredete visszavezethető Jézus nevelőapjának foglalkozására, s e nap hajdani fél-ünnep jellegére.

Gyümölcsoltó Boldogasszony napja -- Március 25.
--  A katolikus egyház hagyománya e naphoz köti az Angyali üdvözletet, Jézus Szentlélektől fogantatásának napját. A hagyományos paraszti társadalomban jeles napnak számított. Szeged környékén ma már csak a legidősebbek emlékezetében él az analógiás mágia alapján kialakult szokás: ezt a napot a fák oltására, szemzésére tartották alkalmasnak. „Annak az ünnepe vót, hogy a gyümölcsfát akkor volt jó oltani.
--  Az ünnep kialakulásában fontos szerepet játszott Jakab ősevangéliuma, amely azt hirdeti, hogy világ teremtése, Jézus fogantatása és kereszthalála ugyan azon a napon március 25-én történt. Az ünnep napját úgy számolták ki, hogy Jézus születésének napját december 25-től visszaszámoltak kilenc hónapot, és így március 25-e jött ki. 624 óta van tudomásunk Jézus fogantatásának ünnepléséről. A magyar vallásos néphagyomány úgy tartotta, az az asszony aki ezen a napon érintkezik férfival, áldott állapotba kerül..

Szent György napja -- Április 24.
--  Szent György a középkorban a katonák, lovagok, vitézek védőszentje volt. Korabeli felfogás szerint Szent György küzdött meg a sárkánnyal, és a karmai közül kiszabadította a szüzet, a tavaszi természetet, és – gyermekjátékaink tanúsága szerint – elhozta a jó meleget.
--  A néphagyomány e naptól számítja az igazi tavasz kezdetét. Hazánkban jeles napnak számított. Még a 19. században is ezen a napon álltak a pásztorok, kocsisok, cselédek szolgálatba. Ezen a napon voltak a városi tisztújítások, ezért piros betűs ünnepnek számított.
--  Ez a nap tavaszi gonoszjáró nap volt, amikor a néphit szerint a boszorkányok szabadon garázdálkodhattak. A régi boszorkány perekben felbukkan Szent György napja, amikor a boszorkányoknak igen nagy a hatalmuk. A boszorkány perek iratai több, Makón működő boszorkányról is tudósítanak, bizonyítva: a városban is élt a boszorkányhit.
--  A Szent György-napi hagyományok közül elsősorban az egészségre, a jövő évi termésre és gazdagságra vonatkozó jóslások maradtak fönt. Szent György-nap előtt szabadban fürdeni egészséget jelent. Torokgyík megelőzésére ajánlották az alábbi módszert: Szent György-nap előtt fogott gyík torkát meg kellett simogatni, majd ugyanazzal az ujjal sajátjukat. Ezzel lehetett elérni, hogy egész évben elkerüljön a torokfájás.
--  Az sem jó, ha zeng az ég Szent György napja előtt. Ugyanazt a jóslást jegyezték föl 1888-ban és 1938-ban: ha Szent György táján a varjú elbújhat a vetésben, gazdag aratás lesz; ha a Szent György-nap körüli rozsba a varjú elbújhat, gabonabőségre utal. A kukoricavetés ideje is e naphoz fűződik: „Szent György hetibe köll vetni a kukoricát.”
--  György napja volt az állatok első kihajtásának ideje is. Ilyenkor mágikus praktikákkal igyekeztek védeni a legelőre tartó jószágot. Az emlékezet ezekre a szokásokra már nem terjed ki. Szerencsére a Maros 1888-ban írt a mára elfelejtett szokásról: „midőn hétfőn először hajtották a teheneket a legelőre, a legtöbb tehén nyakán piros rongyba kötött s a templom faláról került vakolat volt látható, a miről minden ahhoz értő vén asszony tudja, hogy jó tejelővé teszi a tehenet…”

Márk napja -- Április 25.
--  Búzaszentelő napja. A belvárosi és az újvárosi katolikus templomból a pap vezetésével körmenetvonult a Kálváriához. „Minden évben vetettek búzát a kápolna mellé, ezt mint szántóföldet megszentelte a pap. Az asztalra is tettek kis zöld csomókat, ezeket megszentelés után a hívők között szétosztották, hazavive a jószágnak adták. A kápolnától visszaindult a menet, és a pap jó termésért könyörgött. A keresztre és az egyházi lobogókra a búzából koszorúkat fontak.”
--  Más adatok szerint voltak, akik kertjükben vetettek búzát, s ezt csomózták föl előző este a szentelésre. Egy csomó nyolc-tíz szálból állt, hüvelyk vagy kisujjnyi nagyságú volt. Az így elkészített csomókat szentelte meg másnap a pap. A búzaszentelés ma is él városunkban.

Húsvéti Ünnepkör -- Március, Április.
--  A Húsvét a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe: Krisztus feltámadása. Ekkor ér véget a 40 napig tartó böjt. Az egyházi év mozgó ünnepeinek a központja. Ezt a napot előzi meg hét héttel a farsang vasárnapja, és követi 50 nap múlva a pünkösd.
--  A Húsvét megünneplésének időpontja 8. század óta vált általánossá: a tavaszi napéjegyenlőség (márc.21.) után következő holdtöltét követő vasárnap, azaz március 22. - április 25. között. A magyar hagyományokban a karácsony mellett húsvétot tartották, és tartják ma is a legnagyobb ünnepnek.

Nagyböjt
--  A hamvazószerdától húsvétvasárnapig tartó időszak a keresztény egyházban a húsvéti előkészület ideje. A 40 napos böjt a 7. századtól vált szokássá; 1091-ben II. Orbán pápa iktatta törvénybe.
--  A hamvazószerda elnevezés utal a hamvazkodásra. A templomban a mise után az elmúlt évi szentelt barka hamuját a pap megszentelte és keresztet rajzolt vele a hívek homlokára az „emlékezzél meg ember, hogy porból lettél és porrá leszel” szavak kíséretében. Általános hiedelem szerint úgy vélték, aki hamvazkodik, annak nem fog fájni a feje.
--  Hamvazószerda a farsangi bőség utáni első böjti nap. Utána egy napra, zsíros- vagy kövércsütörtökön felfüggesztették a böjtöt, hogy a farsangi mulatságok után kimaradt ételekből fogyasszanak. Ha maradt belőle, Makón és környékén a koldusoknak ajándékozták.
--  A böjtölés, ahogy mondják: bűtölés, a húsvéti ünnepkör legtovább élő szokáseleme. A régi idők böjti fegyelme a 19. században még igen erős volt. Naponta egyszer lehetett jóllakni, tartózkodni kellett a hústól, zsírtól és egyéb állati termékektől. Csak kenyeret, sót, száraz növényi ételeket lehetett fogyasztani. A böjt szigorúsága sokat és sokszor változott, fokozatosan enyhült.
--  Napjainkra a hagyományőrző katolikus családok körében a szigorú böjt napi háromszori étkezést, zsírostól és hústól való tartózkodást és egyszeri jóllakást jelent. A böjt hamvazószerdán és nagypénteken volt a legszigorúbb. Általánosan elterjedt étel volt hamvazószerdán, és más böjti napokon az aszalt gyümölcsből készült cibere, ahogy a mondják ciböre, és a pattogatott kukorica. A nagyböjtben tilos volt a táncos, zenés mulatság. A katolikusok a március 15-én hagyományosan megrendezett bankettot sem látogatták.

Virágvasárnap
--  A Húsvétot megelőző vasárnap a virágvasárnap, Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékünnepe. Ezen a napon a 7. század óta pálmát szentelnek. Nálunk ezt a barka helyettesíti. A virágvasárnapi barkaszentelés egyházi eredetű népszokás, de a szentelt barka, mint egyik legjelesebb szentelmény, nagyon fontos szerepet kap a népélet számos területén. Felhasználása az egész magyar nyelvterületen igen sokrétű. Használták rontás ellen, gyógyításra, mennydörgés, villámlás elhárítására.
--  A római és görög katolikus lakosság körében a mai napig él a barkaszentelés. Régen a pap adta a barkát, ma a hívők viszik. A megszentelt barkát a pap a templomban elhelyezte, és mindenki vehetett belőle. Otthon a sublótra, vagy a tükör háta mögé került, majd vagy az eresz alá bújtatták, vagy fölvitték a padlásra. Célja mindkét esetben ugyanaz: ne csapjon a házba a villám. Voltak, akik az istálló eresze alá tűzték, szintén védelmi céllal. Ma már nem ilyen kötött a szentelt barka helye, több helyen vázában tartják. Egyedi, de még élő szokás, hogy villámcsapás vagy jégverés megelőzésére a tavaszi munkák közben a kert minden sarkába tűzdelnek a szentelt barkából.
--  A vidékeken ismert volt a szentelt barka egészségmegőrző szerepe. A jószágok ételébe szórtak belőle, valamint egy vastagabb barkaággal kevergették a disznók eledelét. Feltételezhető, hogy Makón is gyakorolták valaha azt a Kiszomboron ismert szokást, hogy egy-egy rügyet letörtek és kereszt alakban a ló, tehén homlokán szétdörzsölték, hogy a villám elkerülje.

Nagyhét
--  A nagyhét a nagyböjt utolsó hete: virágvasárnaptól húsvétig tart. Jeles napjai nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat. A tavasz, a természet újjászületésének időszaka az embert környezete megtisztítására késztette és készteti ma is, amely az ünnepi előkészületek szerves részévé vált. A praktikus, valamint a ma már föl nem lelhető mágikus cselekvések sora zömmel a nagyhéthez kötődött.
--  A nagyhét első felében végezték az asszonyok a nagytakarítást, bútorok kipakolása, meszelés, a nagymosást. Voltak családok, ahol mindezt már virágvasárnap előtt megtették, s utána húsvétig nem végeztek komolyabb munkát, a hétfői nagymosást kivéve, mert számukra az egész nagyhét ünnep volt.
--  „A reformátusoknál itten az a szokás, hogy csak nagypéntekön volt bűt. Meg olyan nagyobb munkát nem csináltunk akkor. Általába úgy csináltuk, hogy nagyhétön akkor ünnepeltünk egy kicsikét. Húsvét nagy ünnep volt. A régi paraszti hagyomány nyomai fedezhetők föl abban, hogy a kertes házak lakói igyekeznek rendbe tenni a házat, udvart, ahol van lehetőség, ma is kimeszelik a házat, kirakják az ágyneműt stb. A bérházak lakói húsvétra szintén elvégzik a tavaszi nagytakarítást.

Nagycsütörtök
--  Jézus szenvedéseinek kezdete. Nagycsütörtökön megszűnik a harangozás: a közismert szólás szerint „A harangok Rómába mennek”, és legközelebb feltámadáskor, nagyszombaton szólalnak meg újra. A szertartásra ezekben a napokban kereplés hívott. („addig kerepölni szoktak”) Ebben a gonoszűző zajcsapás ősi szertartásának nyoma fedezhető föl. Feltételezhetően az országos szokás helyi változata, hogy a kereplő gyerekek munkájukért adományt kaptak.
--  Nagycsütörtökön a Dél-Alföld katolikus lakossága virrasztott, annak emlékére, hogy az utolsó vacsora után Jézus kiment a gecemáni kertbe, és ott vérrel verejtékezett. Makón a virrasztás a Kálváriánál történt. A szertartás azzal kezdődött, hogy a hívek lobogókkal, kereszttel körmenetben elmentek a temetőkápolnába. Visszaemlékezés szerint az előimádkozó Dávid Péter volt. Utána visszamentek a Kálvária kápolnához és ott éjfélig, más adatok szerint hajnalig virrasztottak.

Nagypéntek
--  Nagypéntek ennek az időszaknak az egyik legnagyobb ünnepe: Jézus kereszthalálának emléknapja. E napon tipikusan keverednek az archaikus tavaszkezdő képzetek, szokások, az egyházi liturgia átélésével. Csongrád megyében nagypéntek mind a római és görög katolikusok, mind a reformátusok körében nagy ünnepnek számított. Erre a napra általános munkavégzési tilalom volt jellemző. Csak azt a munkát végezték el, ami szükségszerű volt.
--  Az ünnepi szertartáshoz tartozott a templomban a szentmise. E közben régen passiójátékokat rendeztek. „Nagypénteken nem lehetett dolgozni. Nem lehetett dolgozni, akkor ünnep volt. Mán annyit megcsinált tán szegény apukám, hogy a szöllőt, volt ilyen kis lugas, megmetszette, de különben nem. A templomba el köllött mönni, mer ugye, vót a Passió, az Úrjézusnak a szenvedésit énekőlték a templomban, az egész sokáig tartott, másfél órahosszás szentmise”.
--  Nagypénteken teljes a csönd. Sok helyen nem gyújtottak tüzet, hideget ettek egész nap. A böjt ezen a napon a legszigorúbb. Legtovább a katolikusok körében maradt fönn, többen napjainkig nem esznek semmit, vagy csak növényi eredetű ételt. „A reformátusok körében ismeretlennek mondható a böjt: kivéve a nagypénteket; ezt Jézus Krisztus halála emlékére délben olykor meg is tartották. Akkor ciberét, azaz aszalt gyümölcsből készült főzetet ettek, meg pattogatott kukoricát. Ezeken kívül a böjti ételek a következők voltak: erős túró (amelyet már ősszel elkészítettek), lekvár, dió, méz, befőtt, savanyúság. Főtt ételek: (hajában) főtt krumpli, főtt tojás, puliszka, gyümölcsleves, savanyú krumplileves, bableves, kifőtt tészták.
--  Az időjárással kapcsolatos jóslások is fűződtek ehhez a naphoz. Eső esetén jó termést jósoltak. Más vélemény szerint: „Nagypénteken esik az eső, akár annyi mérög”. Néhány munka külön tiltva volt. Nagypénteken a szobában mosni nem szabad, mert sok lesz a bolha – tartották. Nem volt szabad söpörni sem ezen a napon. A hozzá fűződő okra már nem emlékeztek. Bizonyos munkákat viszont éppen ezen a napon kellett végezni. Nagypéntek a jószág herélésének jeles napja. Barna Gábor szerint nem lehet tudni, hogy ez miért fűződik nagypéntekhez ez. Véleménye szerint: „A racionális és népi magyarázat szerint ilyenkor még a legyek nem járnak.” Hasonló a szokás a Hortobágyon is.

Nagyszombat
--  Nagyszombat gazdag hagyományvilágából viszonylag sok megmaradt. Ezek közé tartozik a féregűzés, amely a harangok megszólalásának időpontjában általánosan elterjedt szokás volt. Emlékezetben, az 1920-as évekre vonatkozóan, a szokásnak egyszerű változatát sikerült lejegyezni: „A harangok csak szombaton 10 órakkor szólaltak meg újra.
--  Nagyszombat délelőttje tele volt asszonyi munkával. Ekkor főzték meg legtöbb helyen a húsvéti sonkát, tojást, kolbászt. Az ünnepi előkészület része volt a sütés: kalács, túrós lepény, később apró sütemények.. A tojásokat szintén nagyszombat délelőtt festették.
--  A nagyszombat leglátványosabb szertartása a feltámadási körmenet. A középkorban húsvét hajnalán tartották. Az újkorban az egyház előre hozta nagyszombat estéjére. Jellegzetesen közép-európai katolikus szertartás,169 amelyet Makón is az egyházi szabályoknak megfelelően tartottak: háromszor körbejárták a templomot. A feltámadási körmenet összefügg a határjárással. A középkorban más alkalmakkor is tudunk arról, hogy ereklyéket hordoztak körül a határban, hogy a körülkerített területről az Úr űzze el, tartsa távol a gonoszt, a természeti csapásokat.
--  Nagyszombaton este véget ért a 40 napos böjt. Szegeden is úgy tartják, hogy az esthajnalcsillag feljövetele után már lehet húst fogyasztani. A feltámadási körmenet után a hazatérő családok jó része elfogyasztotta a sonkából és tojásból álló húsvéti vacsorát. Ekkor a családfő vacsora előtt megszentelte az ételt. Más családok csak húsvét vasárnap fogyasztottak a sonkából, tojásból, amelyet előzőleg a templomban a pappal szenteltettek meg. A nagyszombati körmenet és a sonka fogyasztása ma is hasonlóan történik.

Húsvét Vasárnapja
--  A nagyszombatról vasárnapra virradó éjszaka különleges népi ájtatossága volt a Jézus-keresés szokása. Makón 1954-ig hajnali két órakor a Kálvária kápolnához mentek a hívek keresni Jézust a szent sírban. Ekkorra a két katonát el kellett tenni a sír mellől. 1888-ben a helyi lap így tudósított az ünnep lefolyásáról: „A húsvéti ünnepek a tavasz verőfénye mellett a keresztény hívők kegyeletes áhítata közt folyt le Makón is. A hívek seregesen látogatták a templomokat, s mindegyiknek volt akkora áhítatos közönsége, mely egy-egy nagy ünnep méltóságának megfelelhet.
--  A katolikus hívők húsvétvasárnapi szentmiséjéhez szervesen hozzá tartozott az étel szentelés. Az ételeket (sonkát, tojást, kalácsot, kolbászt) kosárba tették, szép fehér ruhát raktak bele, és a gazdasszony elvitte a templomba. A megszentelt ételeket régen a vallon eredetű kókonya szóval jelölték. Erre Makón már nem találni adatokat. A görög katolikusok körében a hasonló jelentésű héber páska szó napjainkig fennmaradt. „Van pászkaszentölés húsvét első napján. Amikor vége van a misének, akkor mi viszünk kosarakba sonkát, tojást, kalácsot, most is, és akkor megszenteli a pap. Pászka szentelés. Kis szertartás van a könyvbe írva, megszenteli, megáldja, és úgy fogyasztjuk aztán.”
--  A tanyai emberek, vagy a 20. század második felében mások is, a tiltások miatt nem vitték el az ételt a templomba. De sokan a szentelést otthon maguk végezték: szentelt vízzel kereszt alakban megszentelték a sonkát, tojást, kalácsot. Fogyasztásuk a reformátusok körében is általános volt. Az ünnepi ebédet a család általában a szülőknél fogyasztotta el. Húsleves, tyúkból készült ételek voltak nagyon sok háznál. Elmaradhatatlan volt a bélös, amelyet később apró édes sütemények váltottak föl. A szentelt ételek fogyasztása napjainkig megőrződött. Egyetlen adat szerint, ha szentelt kolbászt eszünk húsvétkor, a kígyó bennünket nem csíp meg. A húsvéti ajándékozásnak nem volt hagyománya a városban, ez újabb keletű, idősebbek által túlzónak ítélt szokás.

Húsvét Hétfője
--  A Húsvéti szokások közül máig megmaradt a locsolkodás és a tojásfestés. A húsvéti locsolásnak a víztisztító, termékenység varázsló erejébe vetett hit az alapja. Valamikor vízbevető, vízbehányó hétfőnek nevezték. Neve utal a locsolás egykori módjára: a lányokat gyakran erőszakkal hurcolták a kúthoz, vályúhoz, és vödörszám öntözték rájuk a vizet. A szagos vízzel való locsolás Szegeden már a 19. század végén ismert volt, de nem szorította ki a hagyományos, vízzel való öntözést. Szagos vizet lehetett kapni gyógyszertárakban, készítették házilag is szappanból. A 20. század derekán locsoltak a fiúk, legények vödörből vízzel, szódás üveggel, szagos vízzel, kölnivel. A legények csapatostul jártak a lányokhoz.
--  A rokonságon kívül illett meglocsolni az ismerős lányokat. „Húsvétkor, akkor a locsolkodás, az még az én időmbe is nagy divat volt. Akkor csapatosan möntek a fiúk. Hát, mán olyan legényök möntek, úgy férfiak, családosok annyira nem möntek. Aztán vót később divat, hogy a kicsikkel. Például, mikor én beleértem abba a korba, hogy bálba jártam, mög mindön, akkor csapatostul jártak. Az mán furcsa vót, ha egy lányhon tizennyolc-húsz, meg huszonvalamennyi legény nem mönt el egy nap locsolkodni. Régebbi feljegyzés szerint, amelyik lányt nem locsolták meg, azon kelések lesznek.
--  A vendég-várásnak volt egy sajátos módja, amely emlékeztet a karácsonyi és az újévi első látogató érkezésére s a hozzá fűződő hiedelemre: „Mindig tele köllött lönni az asztalon. A sonka ott vót az asztalon, meg a kalács, szépen megterítve, és aki mönt, annak köllött két falatot önnie. És aki legelőször elmönt a családhon vagy rokonságba, akkor azt mondta, hogy »adja a jó Isten, hogy mindig így terítve legyen az asztalotok! Soha ne nélkülözzetök! Mindig lögyön, hogy mit egyetök.« Ez volt a szokásmondás.”
--  A húsvéti locsolás, a locsolkodás jutalma egész magyarországon az étellel-itallal kínálás volt. Egységes kínálási formák nem léteztek a városban. Mindenütt volt sütemény, a nagyobbaknak bor, később sör. Volt olyan család, ahol készítettek sonkás szendvicset is, másutt azt csak a család fogyasztotta. A sonka fogyasztása és tálalása megváltozott az életmód átalakulásával. „Azt a család fogyasztotta. Abba az időbe minállunk például, egész odáig, míg én saját külön háztartást nem vezettem, úgy vót szokás, ahogy mögfőztük a sonkát meg a tojást, azt beletöttük egy tálba, ésakkor, mindíg, amikor öttünk, annyit vágtunk, amennyi köllött. De aztán én mán kicsontoztam a sonkát és akkor fölszeltem, és akkor mán mögkínáltam. Vót olyan, hogy vittem be egy pár szelet sonkát, meg kolbászt, meg tojást, és akkor úgy mögkínáltam.”
--  A legényeknek virágot tűztek a zakójukra. A kisebb gyermekeknek szörp, utóbb üdítő jutott. A 20. század közepétől a locsoló gyermekeknek pénzt is adnak. „A húsvéti ünnepeket nagyon vártuk akkoriban, hiszen olyankor a locsolkodással szépen lehetett »keresni«. Akkor az volt a szokás, hogy reggel először az ismerősöket jártuk végig gyorsan, hogy utána mehessünk házról-házra. Nem számított, hogy ismerősök, vagy nem, bementünk, elmondtuk versikénket..

Pünkösd
--  Pünkösd neve a görög pentekosztész (ötvenedik) szóból származik; ez a húsvétot követő 50. nap. Mozgó ünnep május 10-e és június 13-a között. A tavaszi időpont alkalmasnak bizonyult a tavaszi és a nyári napforduló ősi európai szokásainak és hiedelmeinek továbbélésére.
--  Sokszínű hagyomány világából az Alföldön emlékezetben a zöldágazás (a kifejezést magát nem használták) és a pünkösdi királyné-járás maradt meg. A zöld ág kultusza a természet tavaszi megújulását szimbolizálja. A város minden részében, tanyán is szokás volt pünkösd hajnalán a házakat, kerítést, bodzával díszíteni. A szegedi nagytájon ennek a neve bodzázás. Fa kerítésen a lécek réseibe bújtatták a leveles ágat. Többen a bodzaágat pünkösdi rózsával váltakozva tűzték ki.
--  A szomszédok között szinte versengés alakult ki, hogy ki díszítette ki szebben a háza táját. „Hát azelőtt vót pünkösd. A kapukat kidíszítették virágokkal, rózsával, bodzával…Akkor díszítötték, röggel, hajnalba a kaput. Szép vót azis! Bodzafa nyílt, meg rózsa.”  „A pünkösd, hát az nagy ünnep vót. Tudom, kint a tanyán szegény anyukám, akkor már virágoztak a bodzák, ez szokás volt, hogy az ablakokba meg a gangra is bodzavirágot rakott. Olyan jó volt fölébredni, a jó bodza illat érzett.”
--  A pünkösdi királyné-járás szokása gyermekjátékban maradt meg. „Bementünk a házakhoz: - Szabad-e köszönteni? S énekeltük, jártuk a pünkösdi rózsát. A pünkösd járáskor a játékot az udvaron, vagy a konyhában játszottuk, s a végén ezzel a szöveggel fordultunk a házigazdához: »görgetik, zörgetik a kulcsot, pénzt akarnak adni, ha garaskát, meg fogjuk köszönni, ha piszkafával várnak el fogunk szaladni«.” A játékot 2-3 lányból álló csoport játszotta, a pénzt a pénztáros gyűjtötte, akinek csak ez volt a dolga. A többiek a rigmust mondták. Központi alak a menyasszony, akinek a fátyolon kívül virágból, például vadrózsából koszorúja is volt.
--  A körjáték ének kíséretében a következő volt: „A pünkösdi rózsa, kihajlott az útra, meggyfa árnyékába, rózsakisleányka. Akit szeretsz kapd el.. Ezt szeretem, ezt kedvelem, ez az én édes, kedvesem, ha belőle, belőle, rózsa volna belőle, mégis kifordulna. - Körbefogódzva jártuk mindaddig, amíg a szövegben az »akit szeretsz kapd el«-hez nem értünk. Itt mindenki párt választott magának, s azzal forgott. A »kifordulna«-nál újra visszaálltunk a körbe, s folytattuk a játékot. A játékot nem csak pünkösdkor játszották. „Rövid életű, mint a pünkösdi királyság” – ismert a mondás az Alföldön is, de a hozzá fűződő, pünkösdi királyválasztás hagyománya már nem lelhető föl.

Úrnapja
--  Az Úrnapját a pünkösd után következő második hét csütörtökjét nevezik így, amikor az egyház Krisztus testét, az Oltáriszentséget ünnepli. 1246-ban lett kötelező ünnep. Megünneplésére hazánkban 1292-ből és 1299-ből vannak adataink. Ezen a napon körmenetet tartottak. Németországban a 12–14. sz. között keletkezett az a szokás, hogy amerre a körmenet elhaladt, négy oltárt állítottak fel, föléjük sátrakat emeltek.
--  Az Alföldön is a sátrak körül tartották a körmenetet: a belvárosi templomban csütörtökön, az ünnep napján, Újvároson az ezt követő vasárnap. A sátrakat fölvirágozták, s oltárt állítottak benne. Minden sátornak gazdasszonya volt, aki gondoskodott a virágokról és irányította a díszítést. A Szent István tér körül az utcán is. A körmenet a püspök vagy pap vezetésével vonult körbe, az egész tömb körül. A sátrak előtt megálltak, a pap mondott egy rövid beszédet és imát, megszentelte a virágokat.
--  Az úrnapi körmenet hangulatát tükrözik a 92 éves F-né szavai: „A körmenet körbe mönt, és akkor szentölték mög a virágokat. És oltár volt csinálva, és ott mondott egy rövid beszédöt meg imát a pap, ministránsokkal, és akkor úgy mentünk körbe. Nagyon sokan vótunk, úgyhogy majdcsak úgy volt, hogy az eleje már a végefele volt, az utója meg az első sátornál. Nagyon-nagyon sokan. Tartották az ünnepöt úgy a tanult embörök, mint a tanulatlanabb embörök, azt lehet mondani, akkor még.
--  A virágnak, mint szentelménynek a Dél-Alföldön is különleges erőt tulajdonítottak: hasznosnak tartották a gonosz, a villámcsapás ellen, valamint egészségőrző szerepe is volt. „A virágokbul vittünk haza, és akkor ezt föl köllött szúrni a gerendába, azért, hogy védjön a villámcsapástul, jégveréstül bennünket. Ez volt a szokás.” E szokás ma is él. Más adatok szerint az úrnapi oltárok virágai védték az otthont a gonosztól. Az oltárokról származó virágok fürdővízbe téve egészséget adnak, ezt tartották régen. A szárított úrnapi virágok összetört porából a jószág ételébe tettek, hogy egészségesek maradjanak. Már nem gyakorolt szokáscselekvésre utal az alábbi hiedelem: az Úrnapján mozsárágyúból kilőtt fadugó szilánkjait fogfájás ellen tartották jónak..
----------------------------------------------------------------------------------------------

Nyári Népszokások

  

--  A nyár és az ősz a gazdálkodással foglalkozó emberek számára elsősorban a munkás hétköznapokat jelentette, nem nagyon volt alkalom a szórakozásra, kikapcsolódásra. Kevesebb ekkor a jeles napok száma, s a természet rendjének következtében a nagy ünnepek sem erre az időszakra esnek.

Nyár Jeles Napjai

Medárd napja -- Június 8.
--  Június 8.-a, Medárd napja, az első jeles nyári dátum, a hónap legismertebb időjárásjósló napja egész Magyarországon. A népi mondás szerint: "Ha ezen a napon esik, negyven napig esik egyfolytában." Nálunk is ismert az időjárási regula: „Ha Medárd napján esik, akkor 40 napig esik.”
--  Ez a jóslat évszázados megfigyeléseken alapu. Még manapság is hagyatkoznak rá, de persze már nem vesszük olyan szigorúan szó szerint. A lényege, hogy ha Medárd napon esik az eső, negyven napos hűvösebb, esős, borús időjárás lesz. Ha azonban szép napos idő van ekkor, akkor negyven napos aszály várható. Egyes vidékeken a várható szőlő és szilvatermésre következtetnek a Medárd napi időből. Ha meleg, és napos, jó gyümölcstermés várható, ha esik, bő lesz a gabonatermés, viszont savanyú lesz a bor.

Szent Iván napja, Keresztelő Szent János napja -- Június 24.
--  A nyári napforduló időpontja, amit minden nép számon tart. A Szent Iván tüze napszimbólum, a hozzá fűződő szokások, hiedelmek a napmelegnek, tűznek tisztító, gyógyító, termékenyítő erejébe vetett hitben gyökereznek.
--  A szentiváni tűzgyújtásra vonatkozó első hiteles említések a 15–16. századból valók. Figyelemre méltó, hogy a tűzgyújtást a magyarok az egész országban szentiváni tűznek nevezik, a János szlávos formáját használva. A 16. század óta ismert a mondás is: „hosszú, mint a szentiváni ének.” Heltai Gáspár 1570-ben ezt írta: „Hallottam, hogy igen hosszú a Szent Iván éneke, hogy az ördög azt megkezdvén, el nem végezhette, hanem meg fuladot rajta.” A 19. századtól a magyar közmondásgyűjtemények e szólást a tűzgyújtást kísérő több részes, szép rítusének-sorozatra vonatkoztatták.
--  A fennmaradt néhány hiedelemből következtetni lehet, hogy városainkban is szokás volt a tűz gyújtása, átugrása, a tűzbe alma dobása, s az ugrás sikeréből különböző következtetéseket levonni. Városunkban az alábbi hiedelmeket jegyezték föl: "Ha a lány a Szent Iván napján gyújtott tüzet átugorja, és nem égeti meg magát, még abban az évben férjhez megy. A Szent Iván napján gyújtott tűzben sült gyümölcs jó orvosság torok- és hasfájás ellen. Ha ezt a tüzet a kutya átugorja, nem lesz bolhás".
--  Ez a hiedelem világ megegyezik a Szegedi nagytájéval, a Makó környéki falvakéval. Például Földeákon a 20. század elején még szokás volt, hogy az ünnep elején gyerekek járták az utcákat, s a következő szavakat mondták: „Hintsék kentök az almát, ha nem pedig hajmát!” A házbeliek a kerítésen keresztül adtak ki almát, más gyümölcsöt vagy aprópénzt.

Péter és Pál napja -- Június 29.
--  Ha az időjárás engedte, akkor a városainkban is Péter-Pál napja után fogtak hozzá az aratáshoz. Az első csapás előtt a régi gazdák keresztet vetettek és fohászkodtak: „Uram, Jézusom, segíts mög!”  Szeged környékén ilyenkor különböző aratási ünnepeket is tartottak mindenfelé.
--  Föltételezhető, hogy a városban megtalálható kétfajta gazdálkodás: szemtermelő, hagymatermesztő együttléte miatt is. Ismert a városban a „subás nyár” kifejezés. Az aratók korán keltek, mert könnyebb volt a hűvösön a munkát elvégezni. Hajnalban még alaposan föl kellett öltözködni, majd lassan lekerültek a melegebb ruhák. Ez a magyarázata, hogy az elnevezés megmaradt június végéről.

Illés napja -- Július 20.
--  Illés napján az időjárásra vonatkozó megfigyelések játszottak fontos szerepet. A gazdálkodók féltek ettől a naptól: a vihar szétveri, a villám felgyújtja a kazlakat. Makón erre a napra kétféle mondás ismert, a betakarítási munka fázisainak megfelelően: „Illés széthánnya a körösztöt”; „Illés asztagot borít.” A kisebb földdel rendelkező parasztemberek a már learatott búzát behordták a tanya mellé vagy cséplőhelyre, asztagokba. Itt az Illés-napi vihar asztagot borított.
--  A földeken összerakott kereszteket széthányta. Makón különösen a Pitvaros (kelet) felől érkező sötét felhőktől féltek, mert ez mindig vihart vagy jégesőt hozott. „1916-ban mán asszony vótam, apámmal hortuk a kévéket, mer az uram háborúba vót. A tanya mellett nagy asztagot rakott apám. Jó mögraktuk a kocsit, égyszörcsak nagy felhő gyün Pitvaros felől. Siessünk, mer máma Illés van, vihar lösz. Nem értünk a tanyába, az úton elért, de akkora vihar vót, hogy még a kocsit is az árokba borította.

Jakab napja -- Július 25.
--  Július 25. Jakab apostol ünnepe, aki Jézus egyik tanítványa volt. A zarándokok és a zarándoklatok szentje ő. E napon áll meg a szőlő növekedése és kezd édesedni. Vámosmiskén azt tartották; hogy zabot Jakabra kell aratni, mert különben Jakab lova tapossa ki. Őrségben Jakab-nap adta alkalmát a hajdina vetésének. Ha Jakab napja derűs, akkor nagyon jó gyümölcstermésre számíthatunk.
--  A Jakab-napi időből szintén jósoltak a későbbi időjárásra. Az Alföldön egyetlen időjárási regula maradt meg: ha Jakab napján esik, ősszel sok eső lesz. A szegedi juhászok a Jakab-napi csillagállásból következtettek a jövő évi időjárásra. Az Orion csillagkép „Szent Jakab pálcája" a horgasiaknál. A Tápéiak szerint, ha Jakab napján északról fúj a szél, akkor a tél hideg lesz, ha alszél fúj - enyhe, lucskos idő lesz majd..

Lőrinc napja -- Augusztus 10.
--  Általános hiedelem szerint a dinnye e naptól kezdve nem olyan finom. „Lőrinc beleült a dinnyébe; Lőrinc belepisilt a dinnyébe”, mondták a falvakban és városban, amikor a sok eső miatt a dinnye nem ért be, nem volt elég édes, gyakran megposhadt. Szeged környékén ezt úgy fejezték ki: „lőrinces a dinnye”. Más gyümölcsöknek az eső ezen a napon kedvez.

Nagyboldogasszony napja (Mária) -- Augusztus 15.
--  Nagyboldogasszony vagy Mária mennybevétele (latinul Assumptio Beatae Mariae Virginis) a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepe, melyet augusztus 15-én tartanak; egyúttal Magyarország védőszentjének napja. Mária mennybevételének dogmája szerint Jézus anyja a földi létből testben és lélekben egyenesen a mennyei boldogságba jutott.
--  A Nagyboldogasszony elnevezés magyar sajátosság: Szűz Mária Boldogasszony elnevezéséből ered, Horpácsi Illés nyelvész szerint „Nagyboldogasszony ünnepének titkában teljesedett ki az Istenanya nagysága: az ég és föld mennybe fölvett királynője lett. Számos országban munkaszüneti nap, 1945 előtt Magyarországon is.
--  Augusztus 15-ét Szent István avatta ünneppé Magyarországon. Élete végén ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, ami megalapozta a Regnum Marianum eszmét, mely szerint Magyarország Mária országa. Az ünnep elnevezéseként a Boldogasszony szón alapuló Nagyboldogasszony honosodott meg.
--  Nagyboldogasszony napja sokfelé búcsúnap: a moldvai csángó magyarok ezen a napon virágot, gyógynövényt szentelnek, hogy ennek füstjével kezeljék a betegeket. A Muravidéken „dologtiltó nap”, nem szabad sütni, mert a tűz kitör a kemencéből. A Drávaszögben azt tartották, hogy ezen a napon keresztet kell vágni a gyümölcsfába, hogy egészséges legyen, és sokat teremjen. A nap időjárása termésjósló is: ha a „Nagyasszony” szépen fénylik, jó bortermés van kilátásban.

Szent István napja -- Augusztus 20.
--  Magyarországon a nyár legnagyobb ünnepe. A belvárosi római katolikus templom Szent István nevét viseli; ez a nap tehát a templom búcsúnapja is. A búcsú nem csak a hívőket, hanem valamilyen formában a város egész lakosságát érintette. A helyi újságok is részletesen beszámoltak róla, így a 19. század végéről teljes kép bontakozik ki előttünk.
--  1885-ben a Maros a következőképpen számolt be a búcsú napjáról: „A Szent István napja nemcsak nemzeti ünnep, de egyszersmind a római katolikus vallásúak búcsúja is. Nagy csoportokban jött a nép, köztük igen sok vidéki – a templomot környező térre, melyen mézeskalácsos, históriás sátrak voltak, s halommal árulták a gyümölcsöt stb. A napot minden felé a katolikus házaknál régi jó szokás szerint barátságos ebéd zárta be, s a nép egész délután hullámzott az utcákon.
--  Rendszeresen érkeztek csoportok a környező településekről: Földeákról, Kövegyről, Pitvarosról, Apátfalváról, Kiszomborról stb., sőt messzebbről is. A búcsúsok gyalog, énekelve jöttek, akiket érkezésükkor harangszóval köszöntöttek. A 10 órakor kezdődő nagymise után körmenet volt. A 20. században a városból elköltözött családtagok ilyenkor föltétlenül hazajöttek.
--  A városba érkező búcsúsok és a helyi lakosok a kirakodó vásárban búcsúfiát vásároltak gyermeküknek, kereszt gyermeküknek. Legnépszerűbbek a mézeskalács-figurák voltak. Kislányoknak szívet, babát, mézeskalács gyöngyöt vagy olvasót vettek. Ezen kb. két-három cm átmérőjű, színes mézeskalács korongokat fűztek össze, két oldalt ötöt-ötöt, középen hármat. Olvasónak vagy nyakba akasztható gyöngysornak lehetett őket használni, majd elfogyasztani. Kisfiúknak huszárt, katonát vásároltak. A katona és a baba fejének helyére fényképet ragasztottak. Augusztus 20-a munkakezdő nap is volt: a hagymakertészek ezen a napon kezdték szedni a dughagymát.
-------------------------------------------------------------------------------------------

Őszi Népszokások 

    

--  Őszi népszokások, a gazdasági élet, a termény és gyümölcs betakarítás ünnepei voltak. Az arató ünnepet ott tartották meg, ahol kalákában dolgoztak, vagy ahol felfogadott aratók végezték a munkát. Az őszi vigasságok közé tartoztak a szüreti mulatságok is. 
--  A szüreti mulatsághoz szüreti bál és az egész országban lovas felvonulások tartoztak. A termeket, lugasokat szőlő fürtökkel ékesítették; aki lopott a szőlőből, annak büntetést kellett fizetnie. Az ünnepséget tánc követte.

Ősz Jeles Napjai

Egyed napja -- Szeptember 1.
--  Egyed napját őszkezdő napnak tartották, hiszen szeptember elsejével kezdödőtt meg a meterológiai ősz, ekkortól kezdődően már kicsit enyhébbek a nappalok és hűvösebbek az éjszakák.
--  Egy öreg gazda jövendölése szerint „Egyed napja aminő, olyan lesz az egész hó.” Ennek a gondolatnak megfelelő változata: „Amilyen idő jön Egyeddel, olyan lesz az egész szeptember.”

Kisboldogasszony napja (Mária) -- Szeptember 8.
--  Kisboldogasszony ünnepe egyben Szűz Mária születésének ünnepe is. Ma Magyarországon közel 180. Kisboldogasszony templom vagy kápolna van, melyeknek általában ezen a napon van a búcsújuk. Ennek a napnak a hajnalát a hívők a szabadban várták, és „csatlakoztak az angyalokhoz”, akik a mennyben örvendeztek a Szűzanya születésén. Együtt mondták: „Boldog vagy szentséges Szűz Mária és minden dicséretre méltó, mert belőled támadt az igazság Napja, Krisztus, a mi Istenünk.” Aki érdemes volt rá, az megláthatta a felkelő napban Szűz Máriát.
--  Népszokások. Ha nem tudták Egyed napján az őszi búzát elvetni, akkor Kisboldogasszony napján vetették el. A szárított búzát szétterítették, hogy a pap szentelt vízzel meghintse, miközben a jelenlévők imádkoztak. A Balaton és Göcsej régióban az Istent kérték, hogy szentelje meg harmattal, az „Úristen szentelje meg” ima kéréssel.
--  Majd vetésnél, a megüresedett zsákokat feldobálva kérlelték Istent, hogy olyan nagyra növessze a gabonát. Az ilyen gabona bőven terem és nem üszkösödik meg. Ha ezen a napon esik, akkor nem jó a vetés idejére. A dióverés kezdetének napja. A nép megfigyeléshez tartozik, hogy a fecskék ezen a napon hagyják el Európa ezen részét és a Közel-kelet érintésével költöznek délre.

Mária napja -- Szeptember 12.
--  Mária szent nevét már régóta tiszteli a kereszténység, egyetemes ünneppé azonban boldog XI. Ince pápa tette. Ugyanis 1683. szeptember 12-én szabadult meg Bécs a törökök ostromától. Az egész császári udvar és a menedéket adó kapucinus atyák a Segítő Mária kegyképe előtt imádkoztak napokon át, de Európa katolikusai is ezt tették.
--  Szűz Mária az a ragyogó csillag, amely Jákobból támadt, amelynek fénye megvilágosítja az egész földet; világossága ott ragyog a magasságokban, behatol a mélységekbe, bejárja a földet; inkább a lelket melegíti, mint a testet; növeli a jóságot, kiégeti a hibákat. Ezen a napon nem jó mosni. A részeg emberről azt tartják, ha nem üti meg magát, Mária kötényébe esik.

Mihály napja -- Szeptember 29.
--  Kiemelkedik az őszi jeles napok közül Mária napja, mint a gazdasági év forduló napja. Elsősorban az állattartók tartották számon: a Szent György napkor a legelőre kihajtott állatokat ilyenkor hajtották vissza. A pásztorok elszámoltatásának időpontja is ez a nap volt.
--  E naphoz elsősorban időjárásjóslások fűződtek, Több a pásztorok köréből: ők az állatok viselkedéséből következtettek az eljövendő télre. Ha ezen a napon a juhok összebújnak, korán beköszönt a tél. Ha szétszélednek, hosszú lesz az ősz. Langyos idő várható, ha Szent Mihály-nap körül a gubacsok üresek vagy vizenyősek; ha sok eső esik, s a szelek délről vagy délnyugatról fújnak.
--  Más adat szerint, ha északról, a juhászok nagy telet várnak. Szintén nagyon hideget várnak, ha Szent Mihály-nap után dörög az ég. A tanyabérlők életében is jeles nap volt Szent Mihály napja. Ekkor költöztek a bérelt tanyába. Akkor költözhettek újabb helyre, ha adóságukat kifizették.

Lukács napja -- Október 18.
--  Lukács hetének nevezik a Lukács neve napját viselő hetet. A Lukács napi búza az egyik ismert népszokás ilyenkorra. Egyes vélekedések szerint Lukácskor kell vetni a búzát, akkor jó termés várható.

Mindenszentek napja -- November 1.
--  Erre a napra a halottak hozzátartozói a temetőben rendbe hozzák a sírokat. Még a távolban élő, elköltözött családtagok is illőnek tartják, hogy legalább egyszer egy évben, ilyenkor felkeressék elhalt szeretteik sírjait, virágot és koszorút vigyenek rájuk.
--  Mindenszentek napja eredetileg mindazon megdicsőült lelkek szentek ünnepe volt, akikről a naptár sokaságuk miatt név szerint nem emlékezhet meg. Halottak napja miatt elsorvadt, ennek vigíliájává lett.
--  Erre a napra rendszerint beköszönt a hűvös idő, hideg szél. A Szegediek időjárási regulákkal így fejezték ki tapasztalataikat: „Itt vannak mán mindönszentök, didöröghetnek kentök”; „Elmúltak mán mindönszentök, akár merre mönnek kentök, mindig szélnek mönnek kentök”.

Halottak napja -- November 2.
--  A halottak napi megemlékezés középkori eredetű ünnep. Először Sevillai Izidor püspök (†636) rendelte el, hogy szerzetesei a pünkösd utáni napon a halottakért misézzenek. Széles körű elterjedése Odilo clunyi apát nevéhez fűződik: utasítására a szerzetesek a mindenszentek napját követő napon misékkel, zsoltárokkal, alamizsnával emlékeztek meg a halottakról. Egyházi rítus volt a halottakért végzett esti könyörgés, harangozás. A legáltalánosabb halottak napi szokás a gyertyagyújtás.
--  A néphagyományban fontos az elhunytak emlékezetének halottak napi ünnepe, mert e szokásokban az élők és holtak összetartozása fejeződik ki. A temetőből hazajövet a család tagjai összeülnek, és gyertyát kezdenek égetni. Annyit gyújtanak meg, ahány halottjukat számon tartják. Egy-egy mellett addig imádkoznak, amíg el nem ég. Utána másik halottjukért újabb gyertyát gyújtanak.

Márton napja -- November 11.
--  Márton napja november 11-e jeles nap a naptárban. Ez a mezőgazdasági év vége, a téli pihenő időszak kezdete. A Márton-napi liba-lakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Akkoriban ez inkább azzal volt kapcsolatba hozható, hogy Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, a népszokás ilyenkor zárták le az éves gazdasági munkákat, kezdetét vette a természet téli pihenő időszaka. A cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. E napon kóstolták meg az újbort és vágtak le először tömött libákat. Ám e szokás gyökerei is mélyebbre, az aratási időszak végén álló pogány állatvágási ünnepekre nyúlnak vissza, amelyeket a kereszténység így vett át.
--  Szent Márton kultusza a Pannónia területén már a honfoglalás előtt is virágzott. A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria nevű városában, mai Szombathely látta meg a napvilágot 316-ban vagy 317-ben egy római tribunus (elöljáró) fiaként. A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odadta meleg köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak.
--  Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta, megkeresztelkedett. Misszionáriusként sok jót cselekedett. Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké akarták szentelni. A monda szerint mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulva Márton rejtekhelyét.
--  A sok-sok “libás” népszokás mellett időjárás jóslási hagyománya is van ennek a napnak. Úgy tartják, hogy borús Márton, borús telet jelent, illetve Márton napi esőre fagy, szárazság következik. Ha Márton napján a lúd jégen jár, Karácsonykor sárban botorkál, s ha a körötte lévő napokon is napos az idő, ha „Márton nyara van”, akkor igen kemény hideg tél jön.

Erzsébet napja -- November 19.
--  Árpád-házi Szent Erzsébet emléknapja Magyarországon. A katolikus egyház november 17-én ünnepli. Erzsébet a szegények és elesettek gyámolítója és pártfogója. Erzsébetet többnyire rózsákkal a kötényében, kosarában ábrázolják. Ennek eredete az a legenda, mely szerint férje halála után Erzsébet továbbra is gondoskodott a szegényekről.
--  Erzsébet időjósló nap is egyben. Erzsébet megmutatja a decembert, ha ugyanis ezen a napon esik, akkor enyhe lesz a tél. S nem feledendő, ha „Erzsébet megrázza a pöndölyét”, azaz napján esik a hó, lészen hó karácsonykor is.

Katalin napja -- November 25.
--  Katalin napjának időjárásából a mai napig következtetnek karácsony időjárására is. Változatos kifejezésekkel utalnak rá: ha november 25-én erős fagy, hó van, karácsonykor enyhe idő lesz. Ilyenkor a néphagyomány szerint a lányoknak megjósolhatják a leendő férjük nevét. Ezen kívül sok helyen “Katalin ágat” tesznek vízbe, hogy Karácsonyra kizöldüljön. És természetesen időjósló hiedelmek is fűződnek a naphoz: “Ha Katalin kopog, Karácsony locsog”. Azaz a Katalin napi időjárással ellentétes idő lesz Karácsonykor.
--  Tehát Katalin időjárásából a mai napig következtetnek karácsony időjárására is. Változatos kifejezésekkel utalnak rá: ha november 25-én erős fagy, hó van, karácsonykor enyhe idő lesz. "Ha Katalin kopog, karácsony lotyog-tocsog. Ha Katalin tocsog-lotyog, karácsony kopog".

András napja -- November 30.
--  A legjelentősebb házasság jósló napként tartják számon a magyar nyelvterületen. Makón is gyakorolták e szokást, de a férjjóslások gyakoribbak voltak Luca és karácsony napján, valamint szilveszterkor. A lányok egyrészt magányosan, titokban végezték praktikájukat, másrészt társaságban. Az álommal való jóslás már az ókorban is ismert volt.
--  A könyv nyomtatás elterjedése után megjelenő álmoskönyvek hatással voltak a népi hitvilágra, az ott közölt anyagok ismertek lettek. Az álomnak a szerelmi jóslásban is nagy szerepet tulajdonítottak. Makón is úgy vélték, a rítuscselekvések elvégzése, az előírások betartása után a fiatal lány megálmodhatja jövendőbelijét. Makón az álommal való jóslás időpontja András napon kívül Luca nap volt.
--  A lányok András estéjén a fejük alá férfiruhát és fésűt tettek, s úgy vélték, megálmodják jövendőbelijüket. Más adat szerint Szent Andrásra virradó éjjel a leány (fiú) fordítsa meg a feje alatt a párnát, s megtudja, ki lesz a párja. Ugyanezt éri el az ifjú, ha éjszakára a párnája alá tükröt helyez.
--  Lányok közös szórakozása volt a gombócfőzés: egy-egy fiúnevet rejtettek a gombócba; és az ólomöntés, amelyek segítségével jövendőbelijük neve, foglalkozása derülhetett ki. Makón a gombócfőzés sajátos formáját is gyakorolták. A gombócot főző lány fiúismerőseinek és barátnőinek a nevét írta cédulára, s azt tette a gombócba. Az fog közülük leghamarabb megházasodni vagy férjhez menni, akinek a nevével ellátott gombóc a leghamarabb emelkedik a víz felszínére, vallották.
--------------------------------------------------------------------------------------------

Téli Népszokások

   

--  Téli népszokásaink két nagyobb egységre oszthatók: a karácsonyi ünnepkörre, valamint a farsangi időszakra. Egy-egy szokás a mindennapi életben nem választható el ilyen mereven, a könnyebb áttekinthetőség kedvéért a makói téli népszokások bemutatásánál mégis ezt az általánosan elfogadott tagolást használjuk.
 
Tél Jeles Napjai

A Karácsonnyi Ünnepkör
--  A karácsony a kereszténység legnagyobb ünnepe: Jézus születése napja, az egyházi év kezdete. Európa-szerte számos népszokás kapcsolódik a karácsonyhoz. Összetétele többrétegű. Szokásaink a kereszténység előtti időkből, a régi ősvallásokból, a téli napforduló és az évkezdet hiedelmeiből, valamint az ünnep keresztény jellegéből táplálkoznak.

Advent
--  A karácsonyi ünnepkör az adventtel kezdődik. Az 5. századtól kialakult karácsonyi előkészületi idő liturgiájába beépült a római katolikusok számára a heti 3 napos kötelező böjt, valamint a hajnali misék (roráték) rendszere.1 Hazánkban az advent első napja az András naphoz legközelebb eső vasárnap. Ettől a naptól kezdve tilos minden hangos, zenés szórakozás: mulatság, tánc, lakodalom.
--  Ez az időszak a karácsonyon kívül magába foglal több más vallási ünnepet és jeles napot: Borbála (dec. 4.), Miklós (dec. 6.), Luca (dec. 13.), aprószentek napja (dec. 29.), vízkereszt (jan. 6.). Eredetük a télközépi ünnepkörre vezethetők vissza. Közös vonásuk az évkezdő jelleg: ezeken az ünnepeken a gazdálkodás és az egyéni élet sikerét próbálták megtudakolni és befolyásolni.
--  Az ünnepi előkészületekhez szorosan hozzátartozik napjainkban az adventi koszorú. Mindenütt megfigyelhető, mint díszítő elem: áruházakban, boltokban, közintézményekben. A családi ünnepnek is szoros tartozéka lett. Vásárolható készen, boltokban, piacon, de nagyon sok család önállóan készíti el. Többen már ősztől tudatosan gyűjtik az elkészítéshez szükséges kellékeket (toboz, szárazvirág stb.), mások a bőséges árukínálatból vásárolnak advent előtt üzletekben, de elsősorban piacon. Széles körben elterjedt a karácsonyi ajtó- és ablakdísz is, amely az adventi koszorúhoz hasonlóan szintén fenyő vagy örökzöld alapon különböző díszítő elemek felhasználásával készült.

Miklós napja, Mikulás napja -- December 6.
--  A Mikulás megünneplése a fiatalabb, körülbelül 200 éves népszokásaink közé tartozik. A Miklós-napi ajándékozást a Szent Miklós alakjával hozzák kapcsolatba. Az ajándékozó Mikulást kísérő Krampusz eredete a középkori gondolkodásban kereshető: személye a jóságos ajándékot osztó ellentéte, akit az ördög elképzelt alakjára mintáztak. A virgács a középkori iskolai nevelés kelléktárából került át a népszokásokba.
--  A gyerekek megajándékozása e napon régen sokkal egyszerűbb volt. A megtisztított cipőkbe jó gyereknek alma, dió volt a jutalom, a rosszaknak hagymát, krumplit, virgácsot hozott a Mikulás. Voltak tanyán élő családok, amelyekben egyáltalán nem volt szokásban a Mikulás-napi ajándékozás. A gyerekek a városba kerülve, megtakarított pénzükön vettek egymásnak egy-egy tábla csokoládét vagy más, kisebb édességet.
--  A két világháború közötti nehéz idők ünnepi eseményét olvashatjuk egy visszaemlékezésben: „A Mikulás is mindig úgy tudta a cipőnkbe tenni a kis ajándékot, hogy akárhogy lestem, soha nem sikerült meglátni, mikor csempészi bele Édesanyám a csomagot. Nagy volt aztán a derültség, amikor bátyám, vagy Édesanyám cipőjébe néhány szem krumpli, hagyma, vagy dália gumó került. Ezeket gondosan meg kellett őrizni és tavasszal elvetni vagy elültetni, mert az különleges fajta volt, hiszen a Mikulás hozta.” Régen a családból öltözött föl valaki Mikulásnak, ha „élő” Mikulással szeretete volna meglepni gyermekeit.
--  A Mikulás alakját Skandináviában a sarkkörön túli vidékekhez, hagyományosan Lappföldhöz kötik. A finn Mikulást Joulupukkinak hívják. Magyarországon a hagyományos ünneplés a városokban és a falvakban az álarcos, jelmezes játék, az alakoskodás volt Miklós-napon, december 6-án. Az ünneplés nyugatról érkezett Magyarországra a korai középkorban. A 17. század végén megjelent emlék is árulkodik róla. Az ajándékosztogató, mosolygós, piros ruhás Mikulás a városokban jelent meg először, valószínűleg függetlenül a Miklós-napi szokástól.
--  A kipucolt cipőkbe és csizmákba ajándékot rakó, éjjel közlekedő Mikulást egyre inkább összekötötték Szent Miklós személyével: amíg a 19. század végén megjelent szótárak a szent püspöki munkáját emelték ki, addig 20. század első felében már jótékonysága került a középpontba, a mai lexikonok pedig szinte csak az utóbbiról emlékeznek meg. A Szent Miklós legenda tiszta forrásából áradó szeretettel küldi a nép Mikulást a mai gyerekekhez minden év December 6-án.

Luca napja -- December 13.
--  December 13-a a Gergely-féle naptárreform (1582) előtt évkezdő napnak számított: az év legrövidebb napja, a téli napfordulat időpontja volt. Kutatások bizonyították,11 hogy az e naphoz fűződő szokások és rítuscselekmények a kereszténységet megelőző idővel vannak kapcsolatban. Hiedelemvilága kapcsolódik egyrészt a nap nevének viselőjéhez, másrészt a téli napfordulóhoz. Kalendáriumi szólás szerint „Szent Lucának híres napja a napot rövidre szabja”.
--  Az ezen a napon ünnepelt szentet (a Siracusa-i származású Lucia -t) ma már az egyház sem tartja élő személynek. A legendák szerint előkelő családból származott, hamar felvette a kereszténységet. Szüzességet fogadott és mártírhalált halt. Egyes legendaváltozatok szerint önmaga tépte ki a szemét, amelyet a kérője olyan szépnek talált. Képeken ezt úgy ábrázolták, hogy kezében a tányér, rajta a két szeme, amelyet maga nyújt át kérőjének. Neve a fény (lux) szóból eredeztethető. Luca már a középkorban a szemfájósok védőszentje volt. A magyar nép körében kétféle Luca alak ismert: egy jóságos és egy boszorkányos. szabja.
--  A hagyomány szerint ez az év legrövidebb nappala és leghosszabb éjszakája. Azért misztikus nap ez, mert az év utolsó havának 13. számú napja. Luca napjához oly sok népszokás kapcsolódik a magyar hagyományokban, hogy felsorolni is nehéz: Luca-naptár, Luca-járás, Luca-búza, Luca-szék.
--  Luca-naptár. A Luca-naptár a régi magyar Luca-hagyománykör egyik eleme, amely nap az időjárás előrejelzésre használt, ami szerint a következő esztendő januárjában a megfigyelési helyen olyan idő lesz átlagosan, mint Luca napján december 13-án, februárban olyan, mint Luca másnapján és így tovább egészen karácsonyig, ami a következő decemberi időjárásra utal majd.
--  Luca-járás. Luca napjának hajnalán a gyerekek, esetenként kísértetnek öltözve körbejárták a házakat, és lopott fán vagy szalmán térdepelve mondókákkal bő termést és jószágszaporulatot ígértek kisebb ajándékokért cserébe, és átkokat, ha nem kapnak majd ajándékot.
--  Luca-búza. A következő év termését próbálták megjósolni a Luca-búza keltetéssel. Luca napján búzaszemeket kezdtek el csíráztatni a kemence közelében, amelyek karácsony tájára zöldültek ki. Később a kikelt búzával az adventi oltárt díszítették.
--  Lúca szék. A Luca szék hagyományos alakja, az ősrégi idők óta varázserejűnek hitt pentagramma vagy pentalfa, magyarul boszorkányszög: egy szabályos ötszög köré irt öt egyenlő szárú háromszögből kialakuló csillag. A Luca széke készítését december 13-án kezdik el és többféle fát használnak fel az elkészítéséhez, leginkább akácot, csert, fenyőt, rózsát. Szögek helyett kizárólag fából faragott ékek tartják össze. 13 napig készül úgy, hogy minden nap csupán egy-egy műveletet lehet rajta elvégezni, innen ered az a népi mondás is, hogy „Lassan készül, mint a Luca széke”. December-26-án az éjféli misére rendszerint fiatal emberek, a kabátjuk alá rejtve lopták be a templomba a széket, majd ráállva, megláthatták a boszorkányt.

Betlehemezés -- December 15-20.
--  A Betlehemes játékok eredetét a kutatók a középkori misztériumjátékokra vezetik vissza, amelyeknek célja az volt, hogy népszerűsítsék Jézus születésének az evangéliumban leírt történeteit. Kezdetben latinul, templomban, a 17. századtól magyarul, iskolákban, egyesületekben adták elő, mutatták be. A vallásos jellegű betlehemes játék számos olyan elemet átvett és megőrzött, amelyből kereszténység előtti vonásokra, ősi képzetekre lehet következtetni. A betlehemes játékokat az egész magyar nyelvterületen ismerték, a legnépszerűbb karácsonyi szokásaink közé tartozott. Nagyobb előkészületet, betanulást igénylő, több szereplős játék volt, amely legtovább élt városon és falun egyaránt. Jellemzője, hogy vagy az egész közösséget, vagy egy-egy közösségi csoportot, pl. városrészt érintenek.
--  A Betlehemes játékok az Alföldön is népszerűek lehettek. Híradások 1920-as, 30-as években 80-100-60-ra teszik a betlehemes csoportok számát. Még a fiatalabb korosztály is emlékezett, az idősebbek pedig „szép vót”, „gyönyörű vót”, „sokan vótak” kifejezésekkel idézték föl. Saját gyűjtésemen kívül H. Kovács Mihály és Szabó István adattári, valamint Szabó Jenő 1993-ban megjelent füzete alapján viszonylag teljes kép bontakozhat ki előttünk az 1920-as évek utáni makói betlehemes játékokról.
--  Az 1920-as évekre emlékezve a makói betlehemes játékok hangulatát, a szokás változását a szemtanú hitelességével örökítette meg H. Kovács Mihály: „A ház népe betekint most a betlehembe, különösen a kisgyerekek nézdegélnek hosszan. A házi asszony ajándékokat készít, a ház ura is néhány fillért. Közben a betlehemesek nagy botjukkal a taktust ütögetve körüljárják a betlehemet, meg a nézőket és énekeket énekelnek, legtöbbször a Csordapásztorok mikor Betlehembe [kezdetű népéneket] és más zsoltárokat.
--  Akad olyan hely, ahol ennivalóval és itallal is megkínálják őket. A felnőtteket, mert ilyenek is jártak betlehemmel, szeszes itallal is megkínálják. Régebben nem igen akadt ház, ahol nem fogadták a betlehemeseket, és meg is ajándékozták őket, ezek módosabb emberek és ismerősök voltak. A szegényebb helyeken nem volt világ, nem is tértek be ide. A meglátogatott helyekről általában jókedvűen, kedves ajándékokkal távozhattak a betlehemesek. Érdekes, legjobban a pénz ajándéknak örültek. Ez a szokás ma már divatja múlt: a múlté, az idősebbek kihalásával a szokás emléke is elhalványul.

Karácsony Böjtje, Szenteste -- December 24.
--  Karácsony böjtje, (szombatja) már az ünnephez tartozik. Elnevezését onnan kapta, hogy a katolikusoknak szigorú böjtjük volt ezen a napon. A böjt sokáig tartotta magát, különösen az idősek körében. Zsíros és húsos ételt nem fogyasztottak. Tejben főtt fehér babot készítettek, utána mákos tészta vagy mákosguba (mákosgubó) volt. Amikor az egyház engedett a szigorú böjtből, és megengedte, hogy a hívők egyszer napjában jóllakjanak, az ünnepélyes vacsora helyett sok helyen a karácsonyi böjti ebéd honosodott meg. Ez a magyarázata, hogy Makón ha az ünnepi étrendről érdeklődünk is többen ebédről, mások vacsoráról beszélnek.
--  A szenteste központi eseménye régen a szertartásosan előkészített karácsonyi asztal körül zajlott. A karácsonyi asztalra vagy alá helyezett tárgyak, eszközök különleges mágikus hatalommal ruházódtak föl. A karácsonykor asztalra kerülő ételek:. fokhagyma, méz, dió, alma stb, részét képezték a karácsonyesti vacsorának, de ekkor elsősorban nem táplálékként voltak fontosak: az ételekhez bőség-, egészségvarázsló hiedelmek és jóslások fűződtek. Makón is föllelhetők még azok a szokáselemek, amelyek azt mutatták, hogy az ételeknek fontos szerepük volt abban, hogy a következő esztendőben biztosítsák a család egészségét.
--  Mi került a karácsonyi asztalra és alá.?. A két világháború között még általános volt, hogy 24-én délután a családban rendszerint a férfi, időnként a nő, egy szakajtóban gabonaféléket: búzát, zabot, árpát, csöves kukoricát helyezett az asztal alá. Tetejére és köré maroknyi széna és szalma, a kosárba még alma és dió is került. Az asztal alá rakhatott a gazda kisebb gazdasági eszközöket és lószerszámot is, kaskában, később cipő- vagy más dobozban. A gabona alá egy tojást tettek. Tóth Ferenc kutatásaiból tudjuk, hogy a gabona tetejére egy zabla társaságában egy fej vörös- és egy fej fokhagyma is került. Ez szoros összefüggésben lehetett a makói hagymatermesztéssel, s tehát jellegzetesen makói szokás. Az asztal alá helyezett tárgyakat Aprószentek napján (dec. 28.) vitték ki, s az állatoknak adták, hogy egészségesek legyenek. A többi tárgy a jövő évi jó termést szolgálta. Némelyek szerint azért tettek az asztal alá dobozban szénát, hogy a Jézuska feküdjön oda.
--  Mi került a karácsonyi asztalra? A háziasszony az asztalt fehér vagy piros csíkos szőttes abrosszal terítette le. Ez általában eddig nem használatos vagy csak erre az alkalomra használt abrosz volt, amelyet később kenyérsütésre, esetleg vetőabrosznak használtak. Ezzel a jó termést biztosították a családnak. Feltehető, hogy Makón is ismerték ezt a mágikus célt. Az asztalra szertartásosan elhelyezték az étkezéshez szükséges, kezdő ételeket: méz, fokhagyma, dió, alma, valamint a vacsora fogásait. A Jézuskának néhol egész kenyeret és sót is helyeztek a karácsonyi asztalra.
--  A fokhagyma, a dió és a méz fontos eszköz a népi gyógyításban. Különleges jelentőséggel a karácsonykor mézbe mártott fokhagyma, amelyet torokfájásra vagy megelőzésére alkalmaztak. A karácsonyi diónak egészségvarázsló ereje volt, de a jövő év egészségére is következtettek belőle. Ha a vacsora során feltört dió szép, egészséges volt, akkor a család is egészséges lesz a jövő évben. Ha viszont rossz, akkor valaki beteg lesz a családban, sőt más adat szerint meghal, aki föltörte a diót.
--  Karácsony estére két szép almát készítettek elő. Az egyiket a böjtös vacsora után annyi felé osztották, ahányan voltak, és azt mindenki elfogyasztotta. A karácsonyi almaevés az együvé tartozást jelképezte. Azt tartották, ha valaki távol kerül otthonától, eszébe jut a karácsonyi alma, és akkor visszatér övéihez. Feltételezhetően ez a szokás a húsvéti tojásevéssel analóg.. Amikor az éjféli misére elindultak, a másik almát beledobták a kútba. Aprószentek napján szedték ki, apróra eldarabolták, és abból az almából minden jószágnak adtak: tyúknak, disznónak, sőt még a lónak is szórtak, hogy egészségesek legyenek.
--  Mikor már mindent előkészítettek, imával kezdődött a vacsora. A családfő irányításával kezdtek az ünnepi ételek elfogyasztásához. Először a kezdő ételeket, fokhagyma mézbe mártva, dió, mogyoró, majd almát fogyasztottak. Utána a bableves vagy cibere, majd mákos tészta vagy mákos guba következett. A mákos guba vagy mákos gubó kalácstésztából készült, két-három centiméteres kis darabokra szaggatták, tepsibe téve kisütötték. Kisülés után forró vízzel leöntötték, mákkal és cukorral összekeverték. Mézzel fogyasztották.
--  Régi szokás szerint szigorú szabály volt, hogy az asztaltól senkinek sem volt szabad fölállnia, mert akkor nem ül majd a kotló: „a kotló elhagyja a tojást”. Másképp fogalmazva: „Egyszerre köllött ülni, egyszerre köllött fölkelni…Mindönt oda köllött készíteni”. „[…] mindönt odakészítöttünk előre az asztalra, a gubát, meg bableves vót, a gubát közel töttük, hogy ne kölljön érte fölkelni, meg míg tanyán laktunk, mindig vót lepény. Osztakkor ezöket mind odatöttük, hogy ne kölljön fölkelni érte.” Másik régi szabály szerint: „Mindönki övött mindönbül.” Amikor a böjti tilalom lazult, a vacsora étrendjében változás következett be. Ezután jelent meg a karácsonyi étrendben a hal, a töltött káposzta és a pulyka. Találkoztam 2002-ben olyan katolikus családdal, ahol a legújabb korig a hagyományos módon kerültek az ételek az asztalra, a tárgyak az asztal alá.
--  Az asztalról a karácsonyi morzsát nem szedték le; összegyűjtötték, mágikus gyógyító eljárásra használták. Csanádpalotán és Kövegyen máig föllelhető szokás, hogy füstöléssel gyógyítottak vele. Feltehetően Makón is ismerték ezt a gyógyítási módot. Másutt a morzsát vízkeresztkor gyümölcsfákra szórták, hogy jó termő legyen a fa, olyan bő termés legyen rajta. Egyetlen adat tanúsága szerint „mindig napkeletnek”.
--  Mások szerint a karácsonyi morzsát azért nem szabad kidobni, mert akkor a szerencsét kidobják a házból. A karácsonyi morzsa tehát vidékünkön is a karácsonyi asztal tartozéka, de megjelenik, mint önálló hiedelemelem. A népi gyógyítás mára már elfelejtett szokására is van adatunk. E szerint karácsonykor sapkát vagy kalapot tettek a karácsonyi asztalra. Ha fájt a jószág hasa, azzal kellett simogatni, hogy meggyógyuljon. Más hiedelem szerint szenteste pirítós kenyeret kell adni a kutyának, hogy elkerülje a veszettség. Mások úgy vélték: ha veszett kutyának karácsony estéjén megmaradt kenyeret adunk, nem mar meg bennünket.
--  A vacsora után a családok általában együtt maradtak, vagy a szomszédok, barátok összegyűltek, s az éjféli miséig kártyáztak, leginkább dióra. Az éjféli misére a család minden tagja elment. A közeli tanyák lakói (legtöbbször gyalog) szintén hazajöttek az éjféli misére. A református családok is együtt maradtak. A gyermekek addig maradhattak fönt, amíg el nem álmosodtak.
--  Az éjféli mise és környékének időpontja többféle jóslásra is alkalmas volt. Jósoltak az időjárásra a már ismert módszerekkel, hagyma és dió. A dióhéjba tett vízből nem csak az időjárásra következtettek. Akinek a vize az ablakba tett dióhéjból reggelre „kiapad”, elpárolog, az hamarosan meghal - tartották régen. Mások karácsony éjszakáján kilenc dióhéjba harmatot csöpögtettek. „Mikó osztán fájt a szömünk, avvā mögmostuk a szömünket, oszt azt mondták, attú möggyógyút. Aki karácsony szombatjának éjjelén kimegy a temetőbe, pontosan éjfélkor meglátja, kik halnak meg majd a következő évben, mert ezek képmásai ilyenkor mennek a kápolnába imádkozni.
--  Szenteste az állatokat éjfélkor megetették, hogy jóllakottak legyenek. Feltételezhető, hogy az oka a mára már elfelejtett hiedelem lehetett, amelyet a makói kirajzású Maroslelén 1940-ben jegyeztek föl: „Az a hit is el van terjedve, hogy a lovak karácsony éjszakáján éjfélkor megszólalnak, és ilyenkor panaszkodnak a bánásmód miatt. Az éjféli misére menet vagy jövet jóslatok hangzottak el. Ha keletről fúj a szél, szárazság, ha nyugatról, eső, ha délről, döghalál, ha északról, háború fenyeget.
--  Néhány helyen a lányok ilyenkor szokták az András vagy Luca napon ismert szerelmi jóslást elvégezni, a Luca naptól kezdett cselekvéssort befejezni. Az ismertetett szerelmi jóslásokon kívül karácsonykor még a következőket gyakorolták. A lányok karácsony szombatján cédulákra fiúneveket írtak, és egymás között kisorsolták. Nem nézték meg és a párna alá tették. Ezen aludtak, majd karácsony első napján megnézték, kit húztak ki. Akinek a neve a cédulán volt, hitték, az lesz a párjuk. Más adat szerint a lányok papírból csillagot készítettek, s ennek ágára írtak egy-egy fiúnevet. Betették a párnájuk alá, miközben az egyik ágát behajtották. Úgy vélték, akinek a nevét behajlították, az lesz a férjük.
--  A mákos gubához is kapcsolódott szerelmi jóslás. Az apa a lánya mellé ült, s mikor az apa az első gubát a villájára tűzte, a lány lekapta róla, és kiszaladt vele az udvarra. Hitük szerint, ha fiú ment arra, az lesz a férje; ha senkit sem látott, vénlány maradt. A szerelmi jóslás időpontja nem egy esetben éjfél, közelebbről az éjféli mise. Makón is úgy tartották, hogy aki férjhez akar menni, karácsonykor az éjféli misére mákos tésztát (mákos csíkot) kell vinnie, a szenteltvíztartóba tennie, akkor fog csak férjhez menni. Karácsony böjtjétől Aprószentekig nem szabd volt kivinni a szemetet. Egy fiatal lánnyal vitették ki. Arra kellett kiöntenie, amerre a libák gágogtak. Arra ment férjhez.
--  Karácsony időjárásából a következő nagy ünnep időjárására is következtettek: „Fekete karácsony, Fehér húsvét, úgy tartják az Alföldi emberek, akkor van ünnep igazán, ha nagy pelyhekben hull a hó, vagy csikorgó hideg van. Az enyhe Karácsony hosszú telet jósol és így Húsvétkor is eshet a hó. A hagyományos szokásrend felbomlásának jele, hogy a református családok a katolikusok szokását átvették. Például némelyek elmentek az éjféli misére. Makón ez a folyamat viszonylag korán, a két világháború között megkezdődött.

Karácsonyfa, Ajándékozás -- December 24.
--  A mai karácsonyoknak nélkülözhetetlen kelléke a szépen földíszített karácsonyfa, és a – sokszor erőn felüli – ajándékozás. Mindkét szokás ebben a formájában újabb keletű. Az első adatok a karácsonyfa állításról a 17. századból, német protestáns vidékről származnak. Hazánkban a bécsi udvar közvetítésével először az arisztokrácia, majd a polgárság, a falusi értelmiség, s végül a falusi parasztság körében terjedt el.
--  Magyarországon először Brunswick Teréz állított karácsonyfát 1821-ben, majd 1826-ban a Podmaniczky család, 1834-ben a Bezerédj család. Jáky Ferenc osli (Sopron vm.) plébános, a gróf Hunyady család egykori házipapja 1855-ben karácsonyfaünnepet tartott a falu iskolás gyermekeinek, az 1860-as években pedig Sáros megyében egyik földesúr a cselédeinek. Az ehhez hasonló események is segítették elterjedését a parasztság körében. Az új szokáselem elterjedésében ennél nagyobb szerepe volt annak, hogy már voltak előzményei hazánkban. Egyrészt a zöldág vagy termőág, boróka és rozmaring feldíszítése karácsonykor: dióval, almával, süteménnyel, papírdíszekkel megtalálható volt korábban is. A kutatók többsége e szokás gyökerét a napforduló idején földíszített, tavaszváró zöldágban látja. Előzményként tekinthető a bibliai tudás fája is.
--  A karácsonyfa-állítás hazánkban a 20. században rohamosan terjedt, az 1920-as, 30-as években indult hódító útjára. Szegeden 1900-tól van karácsonyfa, de voltak vidékek, ahol még az 1950-es években sem ismerték a fenyő-karácsonyfát. Díszítése egyszerű volt: gyümölcsök, sütemények, gyertyák. Az üvegdíszek 1880-tól jelentek meg, a lametták a városokban 1890 után.
--  A szaloncukrot főzték, vagy a (kockacukron kívül) aprópogácsát csomagoltak be selyempapírba, s akasztották a fára. „Nagy szögénység volt, örültünk akkor, ha vót önnivaló. Vót egy kis fenyő, vót rajta szaloncukor, de ilyen nagy ajándékozás nem vót”  – jellemezték a második világháború és háború utáni időszak karácsonyát. Különösen ekkor volt nehéz a fenyő és a szaloncukor beszerzése. Volt, aki a szaloncukrot cukrásszal csináltatta, de a cukrot ő adta hozzá.
--  Nagyon sok szegény család maga készítette el az ünnep elengedhetetlen kellékét. „Vót rá recept. Burgonyalisztbe kellett mártogatni. Mink úgy csináltuk, hogy mögcsináltuk hosszúra. Összegyúrtuk, mint a tésztát, majd elsodortuk hosszúra, osztakkor eldaraboltuk olyan kicsikre, úgy csomagoltuk be. Meg kötöztük cérnára, oszt akkor akasztottuk föl. Nagy szenzáció volt az, hogyha tudtunk csinálni olyat. Egy évbe vót, mikor vót az oroszok bevonulása, akkor nem lehetött cukrot kapni. Még mink is csináltuk. Fölolvasztottuk a kristálycukrot, megszáradt és eldaraboltuk. Osztakkor beleraktuk papírba, becsomagoltuk, osz takkor fölakasztottuk a karácsonyfára.”
--  A gyerekeknek meglepetés volt a karácsonyfa, amelyet általában reggelre a Jézuska vagy valamilyen megszemélyesített személy hozott. „És egyszer, emlékszem, hogy a nővérem hozta be, angyalnak vót őtözve, és akkor csöngött, megakkor a karácsonyfa gyertyával kivilágítva, meg a csillagszóróval.. Nagyon szép vót, megis maradt bennem.” Gyakran szenteste állítottak fát. Ilyenkor a szülők különböző ürügyekkel elküldték a gyerekeket. „Úgy díszítették föl, hogy kimöntünk az istállóba mögitatni a lovakat, akkor anya földíszítette, osztakkor mire bementünk, akkor föl vót díszítve”. A fát általában a sublóton helyezték el. Több helyen körberakták agyagból és vattából készült karácsonyi báránykákkal. Ide kerülhetett a lucabúza is. A karácsonyi gyertya meggyújtása után katolikus családok közösen imádkoztak és énekeltek.
--  A karácsonyi ajándékozás a karácsonyfa-állításnál is újabb keletű szokás. Ajándékot régen a kántálók, betlehemezők, köszöntők kaptak, ők is inkább étel-italfélét, később pénzt. Makón sem volt régi és nagymértékű az ajándékozás. Az idősebbek el is ítélik a jelenlegi gyakorlatot: „Olyan drága ajándék, ami most van, nem volt. Örültünk, ha kaptunk két szép piros almát.”

Karácsony Ünnepe -- December 25-26.
--  Karácsony a család ünnepe volt régen is, és ma is az. Mint általában a nagy ünnepeken, munkát nem végeztek, csak a legszükségesebb tennivalókra (pl. állatok etetése) kerítettek sort. Főzni, sütni sem kellett, mert karácsony szombatján előkészítették az ünnepi menüt: gyöngyös- vagy tyúkhúslevest, töltött káposztát, süteményeket. Régen az édes tészták nem voltak divatban, hanem gyúrt bélest és kalácsot készítettek. Délelőtt a családok templomba mentek, délután felkeresték ismerőseiket, szomszédaikat.
--  Karácsony első napjának hiedelmei közül Makón is ismert volt, hogy „férfinak vót szabad mögjelenni legelőször a családba, mer az hozott szerencsét”. Azt is hitték, ha férfi lép be elsőnek karácsonykor, bikabornyú lesz, vagy fiú fog születni. Ha karácsonykor három legyet fogunk, szerencsét jelent. Mások szerint, ha a légy megéri a karácsonyt, bornyú lesz belőle. Ha karácsony első és másodnapján kivisszük a szemetet a házból, szerencsétlenség ér. Szerencsétlenség ér akkor is, ha kimosott ruhát hagyunk a padláson karácsony és újév hetében. Karácsony másnapján almát nem szabad enni, mert gilvásak leszünk. Karácsony és újév között nem szabad csiraképes növényt főzni, mert gilvás lesz a gyerek.
--  A leggyakoribb keresztnevek közé tartozott az István és a János. Este köszöntötték a rokon Istvánokat és Jánosokat. Régen pálinkával, borral, egyszerűbb süteményekkel tartották a névnapot, nem ajándékokkal. Ma már az emlékezetben sem található meg, hogy Makón is ismert volt a János pohara, valamint hogy István-naphoz különleges szokások és hiedelmek kapcsolódtak. H. Kovács Mihály szerint régen István napján a jószágtartó rokonság körében elmaradhatatlan volt, hogy az első pohár megivott  borból vagy más szeszes italból félretettek, és ezzel másnap reggel meghintették a lovak, a marhák takarmányát: szénát, szalmát, zabot, kukoricát. Ennek a célja egyrészt a jó időjárás elérése a következő évben (ez bő termést jelent), másrészt az állatok egészségének, erejének biztosítása.
--  A János-napi szokásról írta: „A karácsony nem csupán két-három napig tartott. Az előkészületek már hetekkel előbb elkezdődtek. Régebben a nagy ajándékozás nem volt szokásban; az emberek meglátogatták egymást, jó egészséget, szerencsét kívántak, ettek-ittak, s továbbmentek. A karácsony szombatján megkezdődött ez a vendégjárás, de tartott újév napjáig. Addig is minden alkalommal szívesen köszöntek el egymástól az emberek: na, még ezt a poharat János emlékére. Hát János napján meg egész napon át emlegették a jános poharat, nemcsak emlegették, de emelgették is. Az utóbbi években kiment a divatból a jános pohár; a fiatalabbak nem is emlegetik ezt a szokást, amely a karácsonyi ünnepnapok megnyújtását jelentette.

Aprószentek napja -- December 28.
--  Kiemelkedő jeles nap a két karácsony között. Ez a nap a Heródes által lemészároltatott csecsemők emlékünnepe. Az aprószentek-napi korbácsolás, virgácsolás az ország egész területén ismert. Makón fiatal legények, később gyerekek jártak aprószenteket köszönteni, virgácsolni. „Rásuttyogtak” mindenkire, aki megkérdezte: „Ódorics, dávodics, hányan vannak az aprószentek?” Akit megcsapkodtak, vertek, így válaszolt: „Száznegyvennégyezren vagy annál is többen”. Másutt hozzátették: „Múlasd egészséggel a szent ünnepeket.!.
--  A gyerekek ajándékba pénzt vagy egyéb apróságot kaptak. Szövegromlás vagy félreértés miatt a kérdés kezdete más szövegváltozatban is ismert volt: „Órodics, Dávidics.” A szokás a tanyavilágban is élt. A vessző vagy ódorics fonott fűzfa volt. Bálint Sándor szerint a korbácsolás az újesztendei szerencsekívánásnak archaikus fajtája. A zöldág az élet ősi szimbóluma, amellyel egyrészt a betegség szellemét akarják távozásra kényszeríteni, másrészt a nők termékenységét, a gyermekek növekedését elősegíteni.

Szilveszter napja -- December 31.
--  A szilveszter és az új év első napjának szokásai szoros összefüggésben állnak. E szokások és hiedelmek Makón is az emberi életre, az állatállomány és a termés bőségére vonatkoztak. Nincsenek adataink arra, hogy régebben az általánostól eltérő, más településen ismert, jellegzetes szilveszteri zajcsapás, hangoskodás jellemző lett volna. A fiatalok egy része  – a karácsonyhoz hasonlóan – családi körben töltötte az év utolsó estéjét. Mások szívesen szórakoztak baráti társaságban, amelyet leggyakrabban vendéglőkben vagy gazdakörökben rendezett bálban találtak meg.
--  Az esztendő utolsó napjának szokásai között megtalálható a szerelmi jóslás már ismertetett néhány formája. Karácsonyeste mellett szilveszter volt az ólomöntés kedvelt időpontja. A szilveszter éjfél más szerelmi jósló eljárásokra is alkalmas volt. Még élő szokásként írta le az 1920-as évekről H. Kovács Mihály az alábbiakat „Tányér borogatással is sok mindent megtudhatunk a jövendőbelinkről. Szilveszter estéjén kilenc tányért leborítunk, s mindegyik alá mást-mást teszünk. Az első alá kenyeret, ami jószívűséget jelent; a második alá sót, a szegénység jelképét; a harmadik alá fésűt, ami nagyfogú embert jelképez; a negyedik alá gyűrűt, ez a gőgös, kényes természet jelképe; az ötödik alá pénzt, ami gazdagságot, jómódot jelent; a hatodik alá szőke hajat; a hetedik alá barna hajat; a nyolcadik alá tükröt, a szépség jelképét; a kilencedik alá összekötözött fadarabokat, amivel testi fogyatékosságra következtetünk. A tányérokat azután össze-vissza cserélgetjük. Éjfélkor aztán ki-ki választ magának három tányért. A tányérok alatt elrejtett jelképek elárulják a kíváncsiaknak jövendőbelijük három jellemzőjét.
--  A szilveszteri szerelmi jóslás másik, kevésbé kötött, szertartásmentes formája a következő volt. Szilveszter estéjén lefekvés előtt tükröt kellett a párna alá tenni. Ha pontosan éjfélkor fölébredt az, aki tette, s az első szemnyitással belenézett a tükörbe, meglátta benne a jövendőbelijét. Analógiás alapú jóslás is élt. Makón szilveszterkor éjféltájban kiszaladt az eladó lány a fásszínbe, s felkapott egy csomó fát. Rögtön meg is olvasta. Ha páros számú volt, abban az évben férjhez megy; ha páratlan, akkor nem. Földeákon a karácsonykor vagy húsvétkor főzött, villával kivett derelye páros vagy páratlan száma alapján jutottak ugyanerre a következtetésre.
--  Szilveszter délután nem maradhatott a szárító kötélen senkinek a ruhája. Azt tartották, hogy akinek a ruhaneműje a kötélen marad, rövidesen meg fog halni. H. Kovács Mihálynak köszönhetően a szilveszteri szokások közül olyanokat is megismerhetünk, amelyekre ma már a legidősebb makóiak sem emlékeznek.
--  „Szilveszterkor éjféltájt a kert lábjában vagy más kevésbé járt helyen, ahol esetleg vizenyős, süppedékes a föld, tűz szokott fellobbanni olyan különös lánggal. Ez azt jelenti, hogy ott kincs van elásva. Ezt úgy lehet megtalálni, hogy az ember a fellobbanás pillanatában behunyt szemmel a lángra dobja a kabátját. Legtöbbször fenn is marad a föld tetején egy kevés az ott levő kincsből. Szilveszterkor szokás a szénalopás. A lopott szénából tyúkfészket csinálnak. Ebbe a fészekbe beleteszik a tyúkokat, hogy azok sokat tojjanak az új esztendőben. Egy adatunk van arra, hogy az egészség megőrzése érdekében szilveszterkor is szokás volt az almát a kútba dobni: „ha jószág itatáskor az a vödörbe kerül és valamelyik ló megeszi, az egész évben egészséges lesz.

Újév napja, Kiskarácsony -- Január 1.
--  A Január elsejei évkezdés hosszú történeti fejlődés eredménye. A honfoglaló magyarság évkezdete a nomadizáló életmódnak megfelelően ősz vagy tavasz lehetett. A télközépre eső, karácsonyi, újévi (a téli napfordulónak megfelelő) évkezdés a napév szerinti időszámítással együtt honosodott meg Európában, s a római birodalomból terjedt el. Magyarországon a 16. századig karácsonykor (december 25-én) kezdődött az év. Nyomokban fellelhető volt a régi római január elsejei évkezdés is.
--  Erre utal Galeotto Marzio történetíró feljegyzése. Mátyás király udvaráról szólva megfigyelte: a magyarok január 1-jén sztrénát, azaz ajándékot osztogatnak. A 16. század elején is még a naptár reform előtt,  január elsején volt az újévi ajándék osztás. Amikor a hivatalos évkezdés napja is január elseje lett, az újévi szokások részben átkerültek erre a napra, részben a karácsonyi ünnepen maradtak.
--  Az újévi szokások abból a hitből nőttek ki, hogy a kezdő időszakban végzett cselekmények analógiás úton maguk után vonják e cselekmények későbbi megismétlődését. Ami az év első napján történik, a néphit szerint később, az év során megismétlődik. Ezért az emberek újév napján nagyon sokféleképpen próbálták biztosítani maguknak az elkövetkezendő évre a szerencsét, egészséget, bőséget. Ezek közé tartozik, hogy ha egész évben frissek, jókedvűek akarunk lenni, akkor újév reggelén korán keljünk.
--  Az újévi szokások közül legtovább többségükben az étkezéshez kapcsolódó hiedelmek maradtak meg. Makón sok helyen szigorúan megtartják ma is, hogy szárnyast, tyúkot nem szabad ilyenkor vágni, mert hátrakapar, ki-, vagy elkaparja a szerencsét. Disznót főztek, mert ez kitúrja a szerencsét. Szemes terményt (lencsét, babot, kukoricát) azért kellett enni, hogy sok pénz legyen a háznál. Ugyanebből a célból fogyasztottak pattogatott kukoricát, tejberizst, köleskását. Szilveszterre, újévre a régi öregek rétest sütöttek, hogy hosszú életűek legyenek.
--  Az eddigiektől eltérő, vallási különbség szerinti szokást is gyakoroltak a városban, amely bizonyos fokig ellentmond az eddigieknek. „Ugye, mi katolikusok voltunk, és akkor újév napján nállunk az vót a szokás, hogy anyukám mindég újév napján tőtött tyúkot csinált, hogy tele lögyön a pénztárca pénzzel. A reformátusoknál a’ vót a szokás, hogy töltött káposztát csináltak disznóhúsból, mer a disznó bedúrja a pénzt, a tyúk kikaparja a pénzt.
--  Ismert hiedelem volt az is, hogy újévkor főtt kukoricát kell szétszórni a szobában, így sok pénznek örvendezhetünk. Mások úgy tartották, hogy újévkor lehetőleg ne adjunk ki pénzt, mert ez egész évben sok kiadást jelentene. Az új év első napjához termésjósló hiedelmek is kapcsolódtak. Úgy vélték, ha újévkor világos, tiszta idő van, jó termés várható.Rigmusban ez a következőképp hangzik: „Ha újév napja világos, a termés nem lesz hiányos..
--  Az első újévi látogatóhoz – a karácsonyhoz hasonlóan szintén hiedelmek kapcsolódtak. Azt tartották, hogy férfi legyen, mert ez szerencsét hoz a házhoz. Ha férfi jön a házhoz elsőnek, tartották másutt, fiúgyermek születik, avagy bikabornyú vagy csődörcsikó fog születni. Ha az első látogató nő, leánygyermek,  üszőborjú és kancacsikó lesz. Ha asszony vagy lány köszönt fel elsőnek újév reggelén, egész évben nőkkel lesz bajunk.
--  Az alma az újévi szokásokban is megjelenik. Feltételezhető, hogy ezek a szokások átvándoroltak vagy keveredtek a téli ünnepkör más szokáselemeivel. Úgy tartották Makón, hogy újévkor a kapuban almát kell enni és figyelni, ki jön akkor. Ha férfi, akkor szerencse, ha nő, akkor nincs szerencse. Mások újévkor piros almát tettek a pohárba,  és arról ittak, hogy egész esztendőben egészségesek legyenek.

Vízkereszt napja -- Január 6.
--  Vízkereszt a napkeleti bölcsek látogatásának és Jézus megkeresztelkedésének napja. Katolikusoknál ezen a napon – más adatok szerint vízkereszt előtti este – volt a vízszentelés. A templomban nagy dézsában vagy vödörben volt a víz, ezt szentelte meg a pap, és ebből ki-ki haza is vitt. Otthon, a házban, a szenteltvíztartóban mindig kellett lennie belőle. A néphit szerint a szentelt víz sok mindenre alkalmas. Makón is többféle betegségre használták gyógyító szerként: „Ha fájt a szömünk, azzal köllött mögkenni, ha fájt a torkunk, azzal köllött húzogatni, fejfájásra - szentölt víz, ez volt a szokás. Hitték, hogy villámcsapás elkerülésére is szolgál.
--  A vízszentelés után volt a házszentelés. A pap két ministráns kíséretében járt a házakhoz. Szenteléskor az ajtó szemöldökfájára a napkeleti bölcsek: "Gáspár, Menyhért, Boldizsár" kezdőbetűit és az évszámot írták fel: 19- G+M+B-80. Többen a kutat és az istállót is megszenteltették, hogy Isten áldása legyen az állatokon. Előfordult, hogy református család is „áthívta” a szomszédból a katolikus papot házuk megszentelésére. A napkeleti bölcsek nevét ez estben nem írta föl. A házszentelés után a papot süteménnyel, borral kínálták, adományokat adtak. Különösen erősen él e szokás a görög katolikusok körében.
--  Tanyán a hazavitt szentelt vízzel maga a gazda vagy a tanyásbérlő szentelte meg a házat, az istállót, sőt a padlást is, nehogy villámcsapás érje a házat, valamint, hogy a jószágok egészségesek legyenek. Mások „a hazavitt szenteltvízzel keresztáldásban csapkodtak szét az udvaron, hogy az Isten őrizze meg minden bajtól otthonukat. A szentelt vizet húsvétkor ételszentelésre használták.
--  A karácsonyi ünnepkört vízkereszt napja zárja. Hagyományosan ekkor bontották le a karácsonyfát. Makón általános lehetett, hogy a lebontott karácsonyfát a tyúkól padlására tették. „Oda köllött tönni, hogy a baromfi ne pusztuljon […] a mai napig is odatöszöm, osztakkor majd a másik karácsonykor, mikor van új, akkor azt eltüzeljük és ott lösz a másik. Tartom még, éppúgy, mint a diót meg a bablevest, meg a mindönt karácsony estéjin.
--  Hasonló szokás volt ismert Földeákon, valamint a makói kirajzású Maroslelén: ott a már lekopasztott karácsonyfát nem volt szabad eltüzelni, sem szemétdombra dobni, hanem a disznóólhoz vagy annak eresze alá kellett feldugni. Hasonlóval a Bakony és a Balaton-felvidék német és magyar ajkú falvaiban találkozni: „sok helyen a karácsonyfát az ól tetejére dobták, hogy a rontástól megóvják vele az állatokat, amely hiedelem alapja az ünneptől megszentelődött örökzöld paraliturgikus szentelményként való kezelése.

Vince napja -- Január 22.
--  Vince napját időjárásjóslónak tartották. „Ha mögcsordul Vince, tele lössz a pince.” Változatai: Ha fénylik Vince, megtelik a pince; Ha csorog a Vince, tele lesz a pince; Vince, csorog-e a pince?; Ha Vince napján tisztán ragyog a nap, jó, de kevés bor lesz.

Pál napja -- Január 25.
--  Pálfordulónak, Pálfordulásnak is nevezik a napot, utalva arra a bibliai történetre, amely szerint Saul megtért Krisztus hívének, hogy Pál apostolává legyen. A Pál-napi regula szerint: „Pál fordul köddel, ember pusztul döggel.” Változatai: „Pál fordul köddel, embörhalál döggel”; „Pál fordul köddel, a nép hull döggel.” Az idős emberek szerint a köd rosszat jelent: sok himlős gyerek, állatvész és korai emberhalál lesz az új évben. Más adat szerint „ha Pál nap tája ködös, nyáron át sok beteg lesz”.
--  Időjárás jóslás is fűződik e naphoz. Tapasztalás szerint a tél ekkor ellenkezőjére fordul: ha pálfordulókor kisüt a nap, még hideg lesz. De ha hideg szél fúj, nagy a hó, hamarosan vége lesz a télnek. Szirbik Miklós az 1816. évi Pál napi fergetegről írta: „melly kiállhatatlan tsípős széllel jövén, a kint talált embereket, barmokat megfagylalta, a hó az aklokban, sőt még az istállókban is, béfúrván magát, a szél ereje által a nyílásokon a juhokat s egyéb marhákat eltemetett. Ekkor esett, hogy néhány nemes katonák haza felé jővén, Sámsonnál, a vízzel félig lévő száraz érbe bukkantak, és tsak kevesen szabadúlhatván ki másik segítsége által, a többiek lovastól oda fagytak.

Gyertyaszentelő Boldogasszony -- Február 2.
--  A katolikusok e napon szentelték meg a gyertyát. Régebben a pap adta, később a hívők vitték a templomba a szentelésre szánt gyertyát. A mézeskalácsos és gyertyaöntő mester a templom előtt árulta a különböző alakú és nagyságú gyertyákat. A szentelt gyertyát „hazavitték, fölakasztották a falra, mint ahogy azelőtt a szentképek is voltak a falon.” A szentelt gyertya fölhasználása igen sokrétű, végigkísérte az embert a bölcsőtől a sírig.
--  A gyertya vásárláshoz sok szokás és babona fűződik Szegeden és környékén. Közönséges templomi gyertyából a paraszt annyit éget halottak napján, ahány közeli hozzátartozója van. Ha halottja másutt van eltemetve, szintén otthon égeti az ablakban vagy üres helységben. A menyasszony férjhezmenetele előtt a templomban égeti és felajánlja, hogy boldog legyen a házassága.
--  Gyertyaszentelő napjához is időjárás és termés jósló hiedelmek kapcsolódtak. Ha kisüt a nap, és a medve meglátja saját árnyékát, visszamegy a barlangjába, mert még 40 napig tart a hideg. Ha borús, zimankós az idő, kint marad, mert már vége a télnek. „Ha fénylik gyertyaszentelő, az ízíket szödd elő, mondták Makón is, azaz: ha jó idő van, még elő kell szedni a levágott kukoricaszárat, amellyel a kemencébe fűtöttek, mert még hideg lesz. Ugyanezt másképp is megfogalmazták: „Ha február elején jó idő van, kisüt a nap, még lössz hideg.” Ha gyertyaszentelőkor nagy jégcsapok vannak az ereszen, jó kukoricatermés várható.

Balázs napja -- Február 3.
--  Szent Balázs egy özvegyasszony fiát, akinek a torkában megakadt egy halszálka, imájával megmentette a fulladástól. A hiedelem szerint mindenféle torokbetegség gyógyítója volt. Balázs napján vagy újabban a rákövetkező vasárnap a pap keresztbe tett gyertyát tesz a hívők álla alá, és áldást mond. Ez a Balázs-áldás. Hatásában ma is hisznek: „Kerek alakú gyertyával mise után mindön hívőt, aki a templomban van, mögáld a pap, hogy ne fájjon a torka. Na, én nem möntem el vasárnap a templomba, fáj a torkom.”

Mátyás napja -- Február 24.
--  Mátyás nevéhez a „jégtörő” jelző kapcsolódik. Napján ha fagy, még negyven napig fagyni fog – vélték az idősek. Más megfogalmazásban: „Jégtörő napján ha kisüt a nap, korán tavaszodik.” Az országosan ismert időjárási regulának az Alföldön különböző változatai találhatók: Jeget tör Mátyás, ha talál, ha nem talál, csinál. Mátyás, ha talál, tör, ha nem talál, csinál. Mátyás, ha nem talál, csinál.

Farsang -- Február 5-25.
--  A Téli ünnepkör második nagy egysége a Farsang, amely a rossz, téli időjárás elmúlását, a tavasz közeledtét jelzi; az emberek már a természet megújulását ünneplik. Vízkereszttől hamvazószerdáig tart. Nagy számban maradtak meg ma is ismert farsangi időjárás- és termésjósló rigmusok, babonák, szokások. Elterjedésükben fontos szerepet játszottak a helyi újságok és mellékleteikként kalendáriumok.
--  Ezekben rendszeresen találkozhatott a lakosság ismert mondásokkal, megfigyelések tapasztalataival. A napilapok év elején rendszeresen közölték a Száz esztendős jövendőmondó-t, vagy Egy öreg gazda jóslatai; havi bontásban vagy egy-két hetes előrejelzésként. A naptárakban részletesen ismertették az egyházi év rendjét, a farsang időtartamát, a különböző böjti napokat. Az utóbbi években legalább ilyen jelentős szerepe volt a szokások felújításában, ismertetésében a televíziónak.

Farsangi ünnepek, szokások -- Február 5-25.
--  A Farsang legjellemzőbb eseménye az álarcos, jelmezes alakoskodás, amelynek célja a tavasz elővarázslása volt. Az emberek törekedtek az élet folytonosságának és szaporodásának elérésére ősi, gonoszűző eljárásokkal, amelyeket bőséges evés-ivás és táncos mulatság kísért. Ennek része az avatási rítus, amelyre különösen jellemző az álarc/maszkviselés.
--  A farsang hosszúsága változó, attól függ, hogy a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltéhez igazodó húsvét napja mikorra esik. A tényleges farsangi időszak farsangvasárnaptól (a húsvét előtti 7. vasárnaptól) hamvazószerdáig tart. A hamvazószerda utáni három napot a farsang farkának is nevezték. A farsang eseményei hazánkban régóta ebben a három napban (általában februárban) sűrűsödtek. A farsangvasárnap utáni szerda hamvazószerda; utána következik a húsvétot megelőző, 40 napos böjt, nagyböjt. A hamvazószerdát követő napon a böjtöt egy napra fölfüggesztették, hogy a farsangi maradékot elfogyaszthassák. Ennek a napnak általában a neve zabáló-, torkos-, tobzódócsütörtök.  Makón kövér -valamint zsíroscsütörtök elnevezést hallottuk.
--  A farsang első írásos említése a 13. század végéről való bajor adat. A magyar farsangi szokásokra a középkortól a német és olasz szokások hatottak: a falukban elsősorban német, a városokban és a főúri udvarokban olasz. A farsang és a karnevál szavak utalnak a farsangot követő böjti időszakra. Hazánkban a farsang szót az egész ünnepkörre alkalmazzák, míg a karnevál a maszkos alakoskodást fejezi ki. Számos rokonjelenség, párhuzam figyelhető meg a magyar és az európai népek hagyományai között. A szokáskör középpontjában a telet búcsúztató, különféle közös mulatságok álltak.
--  A farsang legjellegzetesebb eseménye az álarcos alakoskodás. A 15. század óta ismert és kedvelt. A farsangi szokásokból ez maradt meg napjainkig. Az álarcos alakoskodók között gyakoriak voltak az állatalakoskodások. Különösen kedvelt a medve, a ló, kecske és gólyaalakoskodás. A mindennapi életet megelevenítő jelenetek nem igényeltek különösebb felkészülést. Az alakok megjelenítése, a mozdulatok adták a szórakoztatást.
--  Az események legtöbbször az említett farsang farkában sűrűsödtek. E három nap valamikor a mulatozás, vendégeskedés, egyszóval a farsangolás ideje volt. A jókedv, bohóskodás farsangvasárnap és húshagyókedden volt a legnagyobb. Vendégeket vártak és fogadtak. A nagy evéssekkel, dús lakomákkal, sűrű vendégeskedéssel, másfelől a mágikus eredetű alakoskodással az emberek a természetet is hasonló bőségre akarták rábírni.
--  A maszkos alakoskodások, amelyek felvonulásokban nyilvánultak meg, az Alföldön is előfordultak, bár rendszeres meglétükre nincs adatunk. A felvonulások régen adomány gyűjtéssel jártak együtt. Gyűjtöttek némely csoportok az esti mulatságra is. Gyermekkori, Baross utcai emlékét így elevenítette föl egy református asszony: „Na, az vót. Még a nagymamám élt, erre nagyon emlékszöm, mer én kegyetlen mögijedtem. Hát ez farsangkor vót, beőtöztek ilyen maskarának. Elmönt a nagyanyám, egyedül maradtam a házba. Egy tanyai gyerököt, mikor egy házba bezárnak, elmönt a bótba vagy hova. Én csak a kulcslyukon, ahogy kinéztem a kapun, mint a bohóc, olyan jelmez vót. Ilyen csíkos ruha vót az illetőn, meg ilyen bohóc sapka-szerű. Hogy a másik kettő, azon is valami ilyen vót, de mondom, a kulcslyukon láttam, oszt ugye nagyon féltem. Zörgettek vóna be. Ugye, nem mertem kinyitni a kaput, vagy kise tudtam, erre se emlékszek. Csak mikor hazaért nagyanyám, mingyár ríva mondtam neki, hogy én nagyon megijedtem. A mög mingyár tudta, hogy mivót az, oszt kezön fogott, gyere kislányom, majd mögnézzük. Az egész utcába nem tanáltuk mög, valahun bent lehettek.”
--  Régen a farsangra esett legtöbb menyegző. Ennek oka részben az volt, hogy az új pár a jövője és az ébredező természet, a napok hosszabbodása és enyhülése között mágikus kapcsolatot érzett. A farsangi esküvőnek az is oka volt, hogy adventben és nagyböjtben az egyház tiltotta a lakodalmakat. Ugyanakkor dologidőben nem lehetett esküvőt tartani, mert elvont volna a munkától. Az is fontos volt, hogy az étel ne hamar romoljon, mint a nyári melegben. Tehát maradt részben az őszi munkák utáni, részben pedig a farsangi időszak. A hagyományos paraszti társadalomban szégyen volt, ha a házasulandó kimaradt a farsangból. A pártában maradt lányok megszégyenítéséhez tartoztak a csúfolódások. A vénlánycsúfolók közül legáltalánosabb volt a tuskóhúzás. Azokkal az eladó lányokkal, akik farsang idején nem mentek férjhez, tuskót (tőkét) húzattak. A tuskót olyan ház bejáratához húzták, kötötték, ahol eladó lányok voltak.