"A világon azért vagyunk, hogy otthon legyünk benne valahol mindannyian.." ** -- Tamási Áron

Déli Magyar Krónika

""A természet mindig tökéletes és soha nem szegi meg törvényét.""
-- Leonardo da Vinci --

""Az Isteni erő, aki a kivágott csonkból termőfát tud növeszteni újra, nem hagyja elveszni a népeket sem, akik benne hisznek.""
-- Wass Albert --

""Az igazi természeti törvényeket nem írták könyvekbe és nem őrködnek fölöttük fizetett tisztviselők. Veled, benned és körülötted élnek, és a világ teremtésétől a világ végezetéig változatlanok.""
-- Bíró Csaba --

Kuba és fenntartható gazdasága - Nagy Attila

2014.02.05 18:17

 

Kuba és fenntartható mezőgazdasága.

Innen Európából sokszor úgy tűnt, hogy Kuba helyzete reménytelen: a Castro-testvérek: Fidel Castro és Raul Castro elszigetelik az országot, a gazdaság nem működik. Van azonban egy terület, amelyben Kuba verhetetlen lett, mégpedig a mezőgazdaság. A Kubaiak mezőgazdasága teljesen biogazdálkodásra épül, mentes mindenfajta fosszilis energia forrástól.

Kuba és fenntartható mezőgazdasága

A közép-amerikai szigetország számára komoly csapást jelentett a Szovjetunió összeomlása. 1990-ben Kubában volt a legmagasabb a születéskor várható élettartam, a világon a második legmagasabb a gabona hozam nagysága és a kalória-bevitel. Egyetlen kubai sem éhezett. Azonban ezeket az eredményeket egy borzasztó függés révén érték el.

A trópusi termékekért, főleg cukorért cserébe a Szovjetunió olajat, traktorokat, műtrágyát, növényvédő-szereket, állateledelt és a lakosság élelmiszerének mintegy felét szállította. A kubai gazdaságok állami tulajdonban voltak, és sok vegyszert igénylő monokultúrás gazdálkodást folytattak. A vetési terület hatvan százaléka cukornád volt, s ez adta a kiviteli bevételek háromnegyedét.

1990-ben, mikor a szocialista tábor összeomlott, a kereskedelem a legtöbb kapitalista országgal tilos volt. Kuba hirtelen elveszítette élelmiszereinek felét, s a másik felének megtermeléséhez szükséges fűtőanyagának, műtrágyájának jelentős részét. A helyzet kétségbe ejtő volt, jegyrendszert vezettek be. Hiány cikk volt a tojás, étolaj, kenyér, hús és tej, az emberek rizsen, babon, halon, burgonyán és kasszaván éltek.

Kuba elkezdett dolgozni a megoldáson. Tudományos szakemberei már a válság előtt módszereket dolgoztak ki a kártevők elleni védekezésre és a talaj tápanyag pótlására. Kiépítettek egy kártevő-ellenőrzési rendszert, növényvédő szerek helyett az ültetvények védelmére bogarakat használnak. Ha a cukornád-rovar feltűnik, akkor egy Lixophaga nevű légy tömegeit engedik ki, amelyek elpusztítják azt a bogarat. A kártékony hernyók ellen Trichogrammát, egy kis darázsfélét terjesztenek, amely a hernyó petéit eszi. A gazdálkodók baktériumokkal, gombákkal, vírusokkal fertőzik meg a károsítókat, ilyen pl. a Beauvaria bassina, amely öli a banán-zsizsiket. Ezeket a biológiai fegyvereket 218 központban, szövetkezetekben és állami gazdaságokban állítják elő. Emellett a tudósok kártevő bogarakat pusztító fonalférgeket izolálnak, valamint a növényi kártevők ellen talaj mikrobákat. Szövet tenyészetben termesztenek vírusmentes magoncokat és vetésforgóval védekeznek a gyomok ellen.

Kuba régi szovjet traktorai nem működnek kőolajjal, ezért szarvasmarhákat tenyésztenek, amelyek trágyázzák is a talajt. A talaj tápanyagtartalmának növelésére hüvelyeseket termesztenek, amelyeket beszántanak a földbe. Erre a célra használnak komposztált települési hulladékot és földigiliszta eredetű humuszt. Felfedeztek élő trágya gyárakat: szabadon élő nitrogént kötő és foszfort a talajba leadó baktériumokat.

Ezek az új gazdálkodási módszerek sokkal több embert foglalkoztatnak, mint a korábbi gépiesített gazdálkodás. Ez eleinte gondot jelentett a városiasodás miatt, de később az olajhiány a városokban munkanélküliséget okozott, ezért a kormány olyan intézkedéseket hozott, aminek hatására tömegesen költöztek falura az emberek. Az üresen maradt városi telkeken élelmiszer növényeket termelnek. Az élelmiszer termelés ezáltal növekedni kezdett.

Bár a kubaiak étrendje ma nem olyan gazdag, mint régen, az ellátottság megfelelő. A vegyszer mentes termelés miatt kevesebb a megbetegedés a mezőgazdasági dolgozók között. A talaj javul, a humusz és az önfenntartó mikrobák rendszere néhány évtizeden belül teljesen helyreáll. Kuba tehát nemcsak fenntartotta, hanem növelte is az élelmiszer-termelését, miközben növelte a munka lehetőségeket és erőfeszítéseket tett a környezet védelmére.

Példaképünk: a posztkommunista Kuba

   

Innen Európából már úgy tűnt, hogy Kuba helyzete reménytelen: a Castro-testvér ott folytatja, ahol Fidel abbahagyta, a gazdaság nem működik, az ellenzék börtönben, aki tud menekül. Van azonban egy terület, amelyben Kuba verhetetlen: mezőgazdaságuk teljesen biogazdálkodásra épül, mentes mindenfajta fosszilis energiaforrástól.

Mindenki csak hőbörög. Gazdasági katasztrófa így, több évizedes válság amúgy, összeomló, embertelen (de legalább "ingyenes") egészségügy, permanens hiánygazdaság, egypártrendszer, az ellenzék üldözése (amely ellenzék hálátlan módon időnként öngyilkosságba menekül), emberi jogok nulla, szólás szabadság nulla. Nagyjából így néz ki eléggé el nem ítélhető módon a szokványos kép Kubáról.

A dilettáns Jaime Ortega bíboros érsek is nyilván rosszul látja saját hazáját, amikor azt mondja, a "gazdasági és társadalmi nehézségek" most a legsúlyosabbak a XXI. század kezdete óta a kommunista vezetésű országban. Ideje volt ennek az üres, hazug klisének véget vetni. A szigetország ugyanis valójában az önkéntes környezet tudatosság mintaállama.

Ezt a meglátást nem másnak, mint a Védegylet civil szervezetnek, pontosabban az általuk bemutatott Közösség ereje című 53 perces "döbbenetes" kubai filmnek köszönhetjük. "Nem alternatívákat, lehetőségeket látunk, hanem egy országot, ami a Szovjetunió összeomlása után kínjában átalakította magát valami olyanná, amerre lassan az egész világnak el kell majd mozdulnia."

Nagyon téved, aki eddig azt hitte, Kuba csak Hegyi Gyula és a hazai Che Guevara fanclub kedvence. A "kubai modell" beszivárgott abba a civil, ökológiai szervezetbe is, amely Sólyom Lászlót az államfői posztra katapultálta (amit aláírásával anno e sorok írója is támogatott; mea culpa).

Sztálinista szükségből ökológiai erény

       

A Védegylet egész estés, vetítéses-beszélgetős, "Fair Trade Büfével" (holott Kubában már az is fair-nek számít, ha van trade) és "klímabarát borkostolóval" gazdagított rendezvényt szervezett az Iparművészeti Múzeumben annak a hihetetlen eseménynek a hazai propagálására, hogy amikor a Szovjetunió nem tudta folytatni az "energiasegélyt" és "elzárták az olajcsapot", akkor "a kubai népnek sikerült átmennie egy nagyon fontos "átalakuláson", és olyan mezőgazdaságot létrehoznia, ami nem függ a fosszilis energiaforrásoktól."

Hogy ez miért fontos? Ön nyilván nem tudta, hogy "amikor a klímaváltozás miatt a fosszilis energiaforrások használatát amúgy is radikálisan csökkenteni kell, a Kubai példa segít abban, hogy időben készüljünk fel a szükséges társadalmi átalakulásokra." Most röviden megszakítanám a cikk írását, mert röviden elmegyek komposztálni és reciklálni.

Köszönöm  a türelmüket. Tehát. A Védegylet azt is írja: "A film magyar változatának terjesztésével az a célunk, hogy minél több közösségi kezdeményezésnek adjunk egy olyan eszközt, amivel egy szélesebb körű tervezést tud kezdeményezni." A tervezés szó természetesen kissé visszás, amikor egy olyan állam modelljét ajánlják a figyelmünkbe, amelyben parancsgazdaság van, és éves terveket kell teljesíteni, bár ezen valószínűleg érdemes túllépni, hiszen a környezet az első.

Legkésőbb ezen a ponton érdemes rögzíteni, hogy mint minden sztálinista rezsim, a szigetország is eléggé szennyezett, de nem a nem kellően ökológiai mezőgazdálkodás a problémák gyökere. Az ország szinte kizárólag cukrot, dohányt és nikkelt exportál, az élelmiszerek 80 százalékát impotálnia kell. Az egyik első számú jövedelem az az évi 800 millió dollár, amit kubai emigránsok küldenek évről évre haza. Éhínség nincs Kubában, tömeges nyomor azonban igen.

"Kubában nyomor van. Nem afféle szerény életvitel, nem is szegénység, hanem rendes, harmadik világbeli nyomor: az emberek omladozó házakban és nádfedeles viskókban élnek, nincsen szappanjuk, WC-papírjuk, fehérneműjük, cipőjük, vizük és ennivalójuk" - mesélte a Hírszerzőnek tavaly januárban két, neve elhallgatását kérő magyar társadalom kutató. A szakértők elmondták: Kubában még mindig jegyrendszer van érvényben.

Organikus, de van benne rendszer



A szovjet politikai és gazdasági segítséhg megszűnésével, a kilencvenes évek elején a kubai államosított mezőgazdaság teljesítménye 54 százalékkal zuhant. A kormányzat kényszerűen teret adott annak, hogy a kistermelők a többletüket közvetlenül a lakosságnak adhassák el. Műtrágya és peszticid nem volt, úgyhogy a kubai agrárszektor, ahogy a film és Védegylet találóan észrevette, átment organikusba. Ebben az un. organopónicos, a "városi bio-háztáji" játszott kulcsszerepet. A film szerint az olaj egy szép napon kifogy a Földön, és akkor mindenki jól tenné, ha ezt a modellt adaptálná.

Ezt gondolja a Védegylet honlapján is belinkelt Gyökér Róbert is, aki a következőképpen ajánlja a figyelmünkbe az ottani "modellt": "Kubában váratlanul beköszöntött a fosszilis energiák virágkorának a vége, az ország lakosai pedig egyfajta laboratóriumi kísérlet keretei között találták magukat, ahol a tét a túlélés volt. (...) A  közösségek ismét felfedezték a szomszédság érzését és megindult közöttük a csere kereskedelem. A gazdálkodásban visszatértek az igavonó állatok és a szerves trágya használatára, mellyel néhány év alatt sikerült helyreállítaniuk a talaj megromlott egészségi állapotát. Előtérbe került a biogazdálkodás kérdése..." És így tovább. Mintha mindez nem is egy diktatúrában, hanem valamiféle politikailag légüres térben, egyfajta neutrális, önként választható társadalmi modell keretében történne.

"A legfontosabb tényező a szellemi, és az akarati tényező volt, amely kormányzati szinten és lakossági szinten is pozitív hozzá állásban jelentkezett. A vezetés nem akadályozta az emberek tenni akarását, sőt segítette azt összehangolt kormányztati intézkedésekkel" - írja a kubai példa másik elkötelezettje, Kiss Tibor, aki terjedelmes dolgozatában minden aggály nélkül azt is írja: "A profitorientált szemlélet előnyben részesíti a környezetszennyezőbb, kisebb beruházási és nagyobb fenntartási költséggel járó beruházásokat, de ezt a hatást kiegyenlítheti egy olyan erős irányító testület, amely megfelelő környezet tudatossággal és hatalommal rendelkezik."

A profitorientált szemlélethez persze profit is szükséges, ahhoz viszont olyan társadalmi-gazdasági közeg, amely szabadon lehetővé teszi az ebben való gondolkodást. Ezt hívjuk szabad piacgazdaságnak, ill, hogy Castro úr és a Védegylet is megértse: kapitalizmusnak. Erről azonban a kubaiak, fájdalom, nem dönthetnek. Csak a fosszilis-mentes mezőgazdaságról, kormányzati és párt-segítséggel.

A kubai mezőgazdaság paradoxona

         

Amikor Kubára sokkolóan hatott a szovjet blokkal való kereskedelmi kapcsolatainak elvesztése az 1990-es évek elején, az élelmiszer-termelés kezdetben összeomlott az importból származó műtrágyák, növényvédő szerek, traktorok, alkatrészek és üzemanyagok elmaradásának eredményeképpen. A helyzet annyira rossz volt, hogy Kuba produkálta a legrosszabb növekedési arányt az egy főre eső élelmiszer-termelésben egész Latin-Amerikában és a Karib-térségben.

Azonban a szigetország gyorsan újrairányozta a mezőgazdaságát, hogy kevésbé függjön az importált szintetikus vegyszerektől, és világklasszis példájává váljon az ökológiai mezőgazdaságnak. Ez egy annyira sikeres fordulat volt, hogy az elkövetkezendő időszakban Kuba újra a legjobb élelmiszer-termelő teljesítményt mutatta Latin-Amerikában és a Karib-térségben, figyelemre méltó 4,2 százalékos éves növekedéssel 1996 és 2005 között, amikor a térségi átlag 0 százalék volt.

A termelés visszaállásának nagy része annak volt köszönhető, hogy az 1990-es évek elejétől kezdve egy sor decentralizáló mezőgazdasági intézkedést fogadtak el, ami ösztönözte a termelési formákat, úgy az egyénieket, mint a szövetkezetieket – a Szövetkezeti Termelés Alapegységeit (UBPC) és a Bizalom és Szolgálat Szövetkezeteket (CCS). Sőt, a Mezőgazdasági Minisztérium nemrégiben bejelentette minden „nem hatékony állami vállalat” leépítését, illetve 2600 új városi és külvárosi kis gazdaság létrehozásának támogatását, valamint a használati (haszonélvezeti) jogok kiosztását a három millió hektárra becsült használaton kívüli állami földek többségére.

Ezen szabályozások értelmében születnek majd döntések önkormányzati szinten a forráshasználatokról, valamint az élelmiszer-termelés és értékesítés stratégiáiról. Eközben a központi kormányzat és az állami vállalatok a szükséges ráfordítások és szolgáltatások rendelkezésre bocsátásával támogatni fogják a gazdálkodókat. Az 1990-es évek közepén mintegy 78 ezer gazdaságot adtak át magánszemélyeknek és jogi személyeknek haszonbérbe. Több mint 100 ezer kiosztása folyik most, amelyek összesen több mint 1 millió hektárt ölelnek fel. Ezek az új gazdálkodók a CCS-sel társulnak a paraszti termelési modellt követve. A kormány igyekszik kitalálni, hogy hogyan gyorsíthatná fel a példátlan számú földkérelem feldolgozását.

A föld újraelosztási programot megalapozott kutatások és kiterjesztési rendszerek támogatták, amelyek kulcs szerepet játszottak az organikus és városi mezőgazdaságban, a tömeges kisipari termelésben, valamint a talaj- és növény védelem biológiai szükségleteinek felfejlesztésében. A helyi mezőgazdasági piacok nyitása és a gazdálkodókat támogató erős alulról szerveződő szervezetek léte – úgy, mint például a Kisgazdák Országos Szövetsége (ANAP, Asociación Nacional de Agricultores Pequeños), az Állattenyésztők Kubai Szövetsége (ACPA, Asociación Cubana de Producción Animal), és a Mezőgazdasági és Erdészeti Szakemberek Kubai Szövetsége (ACTAF, Asociación Cubana de Técnicos Agrícolas y Forestales) – szintén hozzájárultak ehhez az eredményhez.

De talán a legfontosabb változások, amelyek az élelmiszerszuverenitás visszaállításához vezettek Kubában a paraszti szektorban történtek, amely 2006-ban úgy, hogy a termőföldek mindössze 25 százalékával rendelkezett, az ország élelmiszerkészletének 65 százalékát termelte.[v] A legtöbb paraszt az ANAP-hoz tartozik, és majdnem mindegyikük szövetkezeti tag. A jellemzően parasztok által végzett zöldségtermesztés drasztikusan visszaesett 1988 és 1994 között, de 2007-re visszaállt az 1988-as szintnél jóval többre (1. táblázat). Ez a termelés annak ellenére növekedett, hogy 72 százalékkal kevesebb mezőgazdasági vegyszert használtak 2007-ben, mint 1988-ban. Hasonló mintát mutatnak más paraszti termények, például a bab, illetve a gyökerek és gumók is.

Kuba a városi mezőgazdaság terén elért eredményei igazán figyelemre méltóak – 383 ezer városi gazdaság működik 50 ezer hektárnyi egyébként használaton kívüli földterületen, és több mint 1,5 millió tonna zöldséggel a legjobb városi gazdaságok szintetikus vegyszerek használata nélkül elérik a 20 kg/m2-nyi megtermelt éves ehető növényianyag-mennyiséget, ami hektáronként száz tonnának felel meg. Olyan városokban, mint például Havanna vagy Villa Clara, városi gazdaságok termelik meg az elfogyasztott összes friss zöldség 70 vagy még több százalékát.

A mezőgazdasági vegyszerek használatában bekövetkezett változások



Az egész világon, különösen Latin-Amerikában nagy érdeklődéssel figyelték a sziget agroökológiai termelési formáit és az innovatív gazdálkodó szervezetekkel együtt folytatott kutatásokat. A világ semelyik más országa nem ért el ekkora sikert ilyen mezőgazdasági termelésmóddal, amely a biodiverzitás ökológiai szolgálatait használja, továbbá csökkenti az élelmiszermérföldet, az energia felhasználást, és hatékonyan közelíti a helyi termelést és a fogyasztói köröket. Azonban néhányan „kubai mezőgazdasági paradoxonról” beszélnek: ha az agroökológiai fejlettség ilyen magas az országban, akkor Kuba miért importál jelentős mennyiségű élelmiszert? Ha a hatékony biológiai védekezési módszerek széles körben elérhetőek és alkalmazottak, akkor a kormány miért bocsát ki olyan transzgenikus növényeket, mint a Bt termények, amelyek baktériumok génjeinek felhasználásával termelik ki a saját védekezőszereiket?

A Hudson Intézethez tartozó Globális Élelmiszerkérdések Központja munkatársa, Dennis Avery „A kubaiak hazugságdiétától éheznek” című cikke robbantotta ki az eme paradoxon körüli vitát. Avery ezt állította: „A kubaiak azt mondták a világnak, hogy hősiesen megtanulták ellátni magukat üzemanyag vagy mezőgazdasági vegyszerek nélkül miután a szovjet támogatások összeomlottak az 1990-es évek elején. A „parasztszövetkezeteikkel”, a bio növényvédő szereikkel és az organikus trágyáikkal hencegtek. Szétkürtölték a földigiliszta kultúrájukat és a káros hernyókra ráeresztett ragadozó darazsaikat. A hősies ökör csordáikkal dicsekedtek, amelyeket a traktorok helyettesítésére képeztek ki. Az organikus aktivisták elájultak mindenhol a világon. Most pedig a havannai mezőgazdasági attasénk szerint egy magas rangú mezőgazdasági minisztériumbeli tisztségviselő a kubai sajtóban elismerte, hogy Kuba jelenlegi élelmiszer fogyasztásának 84 százaléka importból származik. Az organikus siker merő hazugság volt.

Avery ezt a téves információt arra használta fel, hogy lejárató kampányt folytasson azon szerzők ellen, akik tanulmányozták és tájékoztattak a kubai nép mezőgazdasági területen elért hősies eredményeiről: azzal vádolta ezeket a tudósokat, hogy azok kommunista hazugság gyárosok.

Az igazság a kubai élelmiszerimportról

Avery Magalys Calvo, későbbi gazdasági és tervezési miniszterhelyettes kijelentésére utalt, aki 2007 februárjában azt mondta, hogy abban az időben „az alapélelmiszerek körébe” tartozó termékek 84 százaléka importból származik. Azonban ez a százalék csak azokra az élelmiszerekre vonatkozott, amelyeket jegyrendszerrel szabályozott kormányzati csatornákon keresztül terjesztenek. Összességében az adatok azt mutatják, hogy a természeti és ember okozta katasztrófák miatti rövid vissza esések ellenére Kuba élelmiszer behozataltól való függése évtizedek óta csökken. Kuba élelmiszerimport függőség szempontjából legjobb időszaka azt mutatja, hogy az 1980 és 1997 között ténylegesen csökkent, eltekintve egy kicsúcsosodástól az 1990-es évek elején, amikor az egykori szocialista blokkal létesített kereskedelmi kapcsolatok összeomlottak.

Azonban sokkal árnyaltabb képet fest Kuba mezőgazdasági erősségeiről és gyengeségeiről egy az ökológiai gazdálkodási technikák irányába tett több mint egy évtizedes technológiai irányváltás után. Egyértelműen nagy sikereket értek el a gyökérfélék (amelyek a kubai étrend legfőbb részét képezik), cukor és más édesítők, zöldségek, gyümölcsök, tojás és a tenger gyümölcseinek előállítása terén. A hús köztes eset, miközben nagy mennyiségű étolaj, továbbá gabonafélék és hüvelyesek (főleg rizs és emberi fogyasztásra szánt búza, valamint takarmánykukorica és szójabab) továbbra is behozatalra kerülnek. Ugyanez igaz a tejporra is, ami nem szerepel a grafikonon. A teljes importfüggőség, azonban pusztán 16 százalék, ami ironikus módon pontosan az ellenkezője az Avery által idézett 84 százaléknak. Azt is fontos megjegyezni, hogy Latin-Amerika és a Karib-térség 23 másik országa is tisztán élelmiszerimportőr.

Jelentős viták vannak a jelenlegi élelmiszer függőséget illetően Kubában. A függőség a 2000-es években fokozódott, ahogy nőtt az Egyesült Államokból való import, és a hurrikánok dúlták fel a szigetország mezőgazdaságát. 2008-ban, három különösen pusztító hurrikán csapása után, Kuba az országos összes élelmiszer szükségleteinek 55 százalékát elégítette ki importból, amely mintegy 2,8 milliárd dollárba került. Azonban ahogy az élelmiszerárak világméretű válsága magasabbra srófolta az élelmiszer árakat a kormány újra előtérbe helyezte az élelmiszer önellátás kérdését. Arra való tekintet nélkül, hogy az élelmiszer importból származik vagy az országban termelték meg, azt fontos felismerni, hogy Kuba általánosan képes megfelelően ellátni élelmiszerrel a lakosságát. Az ENSZ Élelmiszerügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szervezete szerint Kuba átlagos napi egy főre jutó étkezési energiaellátása 2007-ben (az adatok az előző évre vonatkoztak) meghaladta a 3200 kcal-t, ami a legmagasabb az összes latin-amerikai és karibi állam között.[ix]

Különböző modellek: Agrárökológia vs. ipari mezőgazdaság

Ezen új forgatókönyv szerint az ANAP gazdálkodói hozzájárulásának az élelmiszer import csökkentéséhez stratégiai fontosságúnak kellene lennie, de az is? A fenntartható mezőgazdaság vitathatatlan kubai fejlődése, és a monokultúrás modell bizonyítottan hatékony alternatívája ellenére néhány vezető körében továbbra is él az érdeklődés a nagy külső ráfordítást, valamint kifinomult és drága technológiát igénylő rendszerek iránt. Az „élelmiszer biztonság garantálása és az élelmiszerimport csökkentése” apropóján ezek a speciális programok folytatják a termények és az állatállomány termelésének „maximalizációját”, és ragaszkodnak a monokultúrás módszerekhez való visszatéréshez – és így a szintetikus vegyianyagoktól, a nagy gépektől és az öntözéstől való függéshez –, annak ellenére, hogy ez bizonyítottan nem hatékony és technológiailag bizonytalan. Tény, hogy sok forrás biztosítva van olyan nemzetközi együttműködésekből (azaz Venezuelából), amelyeket „mezőgazdasági területek védelmének vagy növelésének” szenteltek, és ahol még intenzívebb mezőgazdaságot folytatnak olyan terményekkel, mint a burgonya, rizs, szójabab és zöldségek. Kubában ezek a „védett” területek, amelyeken nagyipari mezőgazdaságot folytatnak, a megművelt földterületek kevesebb mint 10 százalékát képviselik. Dollár milliókat fektetnek a forgó öntöző rendszerekbe, és más ipari mezőgazdasági technológiákba: ez egy csábító modell, ami növeli a rövidtávú termelést, de hosszú távon környezeti és társadalmi-gazdasági költségeket generál, miközben egy olyan modellt ismétel meg, ami 1990 előtt már egyszer megbukott.

Tavaly bejelentették, hogy a havannai Artemisa önkormányzatban található „Juan Rodríguez Gómez” rovarirtószer vállalat 2011-ben 100 ezer liter glifozát gyomirtó szert fog gyártani.[x] 2011 elején egy kubai tévéhíradó tájékoztatta a lakosságot a Cubasoy projektről. A „Bienvenida la Soya” arról számolt be, hogy „az olyan földeket, amelyen évekig marabú [egy tüskés invazív hüvelyes fafajta] nőtt lehetetlen átalakítani szójabab monokultúrává Ciego de Ávila tartomány déli részén.” Brazil hitelek és technológia segítségével működő projekt több mint 15 ezer hektáron termeszt szójababot kukoricával forgóban, és a cél az, hogy 2013-ra a megművelt terület elérje a 40 500 hektárt, 2014-re pedig összesen 544 központi forgó öntözőrendszert létesítsenek rajta. A szójabab termési kapacitása hektáronként 1,2 tonna (1100 font holdanként) és 1,97 tonna (1700 font holdanként) között van, attól függően, hogy esővízzel vagy öntözőrendszerekkel öntözik. Az nem világos, hogy a használt szójababfajták transzgenikusak-e, de a kukoricafajta a kubai transzgenikus FR-Bt1. A gépek 90 százaléka brazil importból származik – „nagy traktorok, vetőgépek, és növényvédő felszerelés” –, és jelentős infrastrukturális beruházások történtek az öntözés, az utak, a technikai támogatás, a feldolgozás és a szállítás terén.

A transzgenikus növények körüli vita

Kuba milliókat fektetett a Génsebészeti és Biotechnológiai Központban (CIGB) valamint az ország különböző pontjain található intézményhálózatban a mezőgazdaság részére folytatandó biotechnológiai kutatásba és fejlesztésbe. A kubai biotechnológia mentes a más országokra jellemző vállalati ellenőrzéstől és szellemi tulajdonjogi rendszerektől. A kubai biotechnológusok hangsúlyozzák, hogy a biológiai biztonsági rendszerüket szigorú biológiai és környezeti biztonsági normák határozzák meg. Ezen autonómia és a biotechnológiai innovációk előnyei hatékonyan alkalmazhatóak lennének az olyan problémák megoldásában, mint a vírusos növénybetegségek vagy a szárazságtűrés, amely problémákra még nincsenek agroökológiai megoldások. 2009-ben a CIGB Yagüajayban és Sancti Spiritusban kísérleti jelleggel három hektárnyi genetikailag módosított kukoricát (a FR-Bt1 transzgenikus kukoricát) ültetett. Ez a fajta vélhetően elnyomja a még lárvaállapotban lévő káros „palomilla del maíz” molylepke (Spodoptera frugiperda) populációit. 2009-re összesen 6000 hektárnyi területen ültettek transzgenikus (más néven genetikailag módosított, vagy GM) fajokat számos tartományban.

Agroökológiai szempontból furcsa, hogy az első transzgenikus faj, amit Kubában tesztelnek az a Bt kukorica, mivel a szigetország sokféle alternatív biológiai védekezéssel rendelkezik a pikkelyes szárnyú lepkék rendjébe tartozó kártevőkkel szemben. A helyi kukoricafajták változatossága, amelyek közül néhánynak közepes és magas szintű kártevő-rezisztenciája van, komoly lehetőségeket kínál a termés növelésére hagyományos növénynemesítéssel és az ismert agroökológiai kezelési stratégiákkal. Számos élősködő rovarok és kórokozók szaporítására szolgáló központ (ún. CREE-k, Centros de Reproducción de Entomófagos y Entomopatógenos) állít elő Bacillus thuringiensis-t (egyfajta mikrobiális rovarirtót) és Trichogrammát (kis darazsakat). Mindkettő nagyon hatékony az olyan lepkékkel szemben, mint amilyen a palomilla. Ráadásul a kukorica más növényekkel való összekeverése, például babbal vagy édesburgonyával polikultúrákban jelentősen kevesebb kártevő támadást eredményez annál, mintha monokultúrában termesztenék a kukoricát. Ez a föld ekvivalencia relációját is növeli (egy adott földterületen összesen több termény nő), továbbá a talajt védi.

Amikor 2008-ban kísérleti jelleggel transzgenikus Bt kukoricát ültettek, az agroökológiai mozgalomhoz tartozó kutatók és gazdák aggodalmukat fejezték ki. Sokan figyelmeztettek arra, hogy transzgenikus termények kibocsátása veszélyezteti az agrobiodiverzitást és ellentétes a kormány saját mezőgazdasági termelési terveivel, azáltal, hogy eltolja a hangsúlyt az agroökológiai gazdálkodásról, amit pedig stratégiai politikaként fogadtak el Kubában. Mások úgy érezték, hogy a biotechnológiát a multinacionális cégek és a piac érdekeihez igazították. A transzgenikus növények potenciális környezeti és közegészségügyi kockázatait figyelembe véve, jobb lenne Kuba számára, ha továbbra is az agroökológiai alternatívákat hangsúlyozná, amelyek biztonságosnak bizonyultak, és lehetővé teszik az ország számára, hogy az nehéz gazdasági és éghajlati körülmények között is élelmiszert termeljen.

A GM termények bizonyítottan legfőbb előnye az, hogy egyszerűsítik a gazdálkodást, és a gazdálkodók több földet művelhetnek meg. Azoknak a GM növényeknek, amelyek ellenállnak a gyomirtóknak (mint például a „Roundup Ready” kukorica és szójabab), vagy azoknak, amelyek kitermelik a saját rovarirtószerüket (mint például a Bt kukorica) általában nem nagyobb a terméshozamuk, mint bármelyik velük összehasonlítható nem génmódosított növénynek. Azonban ezen GM növények használata magasabb szintű gépesítéssel (főleg nagyobb traktorokkal) az amerikai Középnyugaton mára lehetővé tette, hogy egy családi kukorica és szójabab farm körülbelül 240 hektárról (600 hold) úgy 800 hektárra növelje (2000 hold) a méretét.

2010 szeptemberében a transzgenikus növények miatt aggódó szakértők találkozót szerveztek a GM termények engedélyezésével megbízott intézmények, a Biológiai Biztonság Nemzeti Központja és a Környezetvédelmi Szabályozási és Nukleáris Biztonsági Iroda (Centro Nacional de Seguridad Biológica és az Oficina de Regulación Ambiental y Seguridad Nuclear) testületi tagjaival és munkatársaival. A szakértők egy nyilatkozatot adtak ki, amelyben moratórium felállítására szólítanak fel a GM növényekkel szemben, addig, amíg nem áll rendelkezésére róluk több információ, és a társadalomnak esélyt nem adnak a technológia környezeti és egészségügyi hatásainak megvitatására. Azonban erre a kérelemre máig nem érkezett válasz [a tanulmány 2011-ben íródott – a szerk.]. Az azonban pozitív eredménye volt az FR-Bt1 transzgenikus kukorica Kubában való elvetésében rejlő ellentmondásról szóló egyéves vitának, hogy a hatóságok nyíltan elismerték a GM vetőmagok potenciálisan pusztító következményeit a kisgazda ágazatra. Noha úgy tűnik, hogy a transzgenikus kukorica használata kizárólag a Cubasoy területeire illetve más hagyományosan szigorúan felügyelt területekre fog korlátozódni, alkalmazásuk igencsak megkérdőjelezhető.[xi]

A paradoxon eredménye – Mit tartogat a jövő?

A nemzetközi piacok instabilitása és az élelmiszerárak növekedése egy olyan ország esetében, amely némileg függ az élelmiszer-behozataltól a nemzeti szuverenitást fenyegeti. Ez a tény arra késztette a magas rangú tisztviselőket, hogy nyilatkozatokban hangsúlyozzák a helyben rendelkezésre álló forrásokon alapuló élelmiszertermelés prioritásának szükségességét.[xii] Igazából ebben ellentmondás rejlik: az élelmiszerbiztonság elérése egy olyan időszakban, amikor növekszik a gazdaság, és a legtöbb forrás élelmiszerimport szolgálatában áll, vagy az ipari mezőgazdasági rendszereket támogatják a parasztok által folytatott helyi termelés ösztönzése helyett. A politikai döntéshozók ciklikusan visszatérnek a hagyományos mezőgazdaság támogatásához, amikor a pénzügyi helyzet javul, miközben az „alternatívának” tekintett a fenntartható szemléletet és az agroökológiát csak a gazdasági szűkösség időszakában támogatják. Ez a ciklikus gondolkodásmód erősen aláássa az agroökológia és az organikus gazdálkodás terén az 1990-es gazdasági összeomlás óta elért eredményeket.

A kubai mezőgazdaság jelenleg két szélsőséges élelmiszer-termelő modellt tapasztal meg: egy intenzív modellt nagy ráfordításokkal, valamint egy másikat, amelyet a különleges időszak kirobbanásakor kezdtek el, és ami az agroökológia irányába mutat, és alacsony ráfordításokat igényel. A több ezer kis és közepes méretű gazdaságban alkalmazott agroökológiai kezdeményezések során felhalmozott tapasztalatok a fenntartható mezőgazdaságot támogató nemzeti politika meghatározásának értékes kiinduló pontját képezik, amely így szakítana a megelőző majdnem 400 év monokultúrás modelljével. Ráadásul, azzal hogy Kuba az egyetlen ország a világon, amely szélsőséges gazdasági nehézségek közepette agroökológiai módszerek alkalmazásával képes volt helyreállítani az élelmiszer-termelését, a szigetország számos olyan jellegzetességet mutat, amelyek az agroökológia példátlan szintre emelésének alappilléreiként szolgálnak:

Kuba a latin-amerikai népesség 2 százalékát képezi, de a térség tudósainak 11 százalékával rendelkezik. Körülbelül 140 ezer felsőfokú képzettséggel rendelkező szakértő és középfokon képzett szakember van az országban, továbbá kutatóközpontok tucatjai, agráregyetemek és hálózataik, olyan kormányzati intézmények, mint a Mezőgazdasági Minisztérium, a gazdálkodókat segítő tudományos szervezetek (pl. az ACTAF), és farmerszervezetek, mint az ANAP egyaránt megtalálhatók Kubában.

Kuba elég termőfölddel rendelkezik ahhoz, hogy agroökológiai módszerekkel elegendő élelmiszert termeljen a tizenegy milliós lakossága táplálkozási szükségleteinek kielégítéséhez.[xiii] Az elmúlt ötven év – csakúgy, mint az azt megelőző négyszáz év kitermelő mezőgazdasága – talajeróziójának, erdőirtásának és biodiverzitás csökkenésének ellenére az ország adottságai továbbra is kivételesen kedvezőek mezőgazdaság művelésére. Kuba hatmillió hektárnyi alapvetően sík, valamint további egymillió hektár enyhén lejtős földművelésre alkalmas területtel rendelkezik. Ezen földterület több mint fele továbbra is parlagon hever, és a maradék gazdálkodási területen is még mindig alacsony mind a föld, mind pedig a munka termelékenysége, csakúgy, mint a forrásfelhasználás hatékonysága. Ha az összes parasztgazdaság (amelyek a föld 25 százalékát ellenőrzik) és minden UBPC (a föld 42 százalékával rendelkeznek) diverzifikált agroökológiai tervezetet fogadna el, Kuba képes lenne eleget termelni, hogy etesse a lakosságát, ellássa élelmiszerrel a turistaipart, és még exportálni is tudna némi élelmiszert elősegítve ezzel a külföldi valutához jutást. Ezt a termelést kiegészíthetné a városi mezőgazdaság, amely már jelentős termelési szintet ér el.

A parasztcsaládok körülbelül egyharmada, mintegy 110 ezer család csatlakozott az ANAP-hoz, annak Paraszt a Paraszthoz Agroökológiai Mozgalmán (MACAC, Movimiento Agroecológico Campesino a Campesino) keresztül. Ez részvételi módszereket alkalmaz, amelyek a helyi gazdálkodók szükségletein alapul, és lehetővé teszi a különleges történelmi viszonyaikhoz és identitásukhoz kapcsolódó gazdag családi és közösségi gazdálkodási tudáskészlet közkinccsé tételét. Az innovációk egymással való megosztása révén a gazdálkodók képesek voltak a hagyományos szektorhoz képest drámai haladást elérni az élelmiszertermelés terén, miközben megőrizték az agrobiodiverzitást, és sokkal kevesebb mennyiségű mezőgazdasági vegyszert használtak.

A mezőgazdasági teljesítmény megfigyelése az elmúlt két évtized szélsőséges éghajlati eseményei után felfedte a parasztgazdaságok rugalmasságát az éghajlati katasztrófákra. Négy nappal azután, hogy az Ike hurrikán 2008-ban lecsapott Kubára, a kutatók egy felmérést végeztek a gazdaságok között Holguín és Las Tunas tartományokban, és azt találták, hogy a diverzifikált gazdaságok 50 százalékos károkat mutattak, szemben a szomszédos, monokultúrás gazdálkodást folytató gazdaságok 90-100 százalékos káraival. Hasonlóképpen az agro ökológiailag vezetett gazdaságok gyorsabb termelékenység visszaállást mutattak (80-90 százalékot negyven nappal a hurrikán után), mint a monokultúrás gazdaságok. Ezek az értékelések hangsúlyozzák a növénydiverzitás fokozásának és a gazdálkodási rendszerek komplexitásának fontosságát annak érdekében, hogy csökkenjen a szélsőséges éghajlati eseményekkel szembeni sebezhetőség, vagyis egy olyan stratégiáét, amely a kubai parasztok körében elterjedt.

A termelési erőfeszítések többsége az élelmiszerszuverenitás elérésére irányult, mondván, hogy mindenkinek joga van a biztonságos, tápláló és kulturálisan megfelelő élelmiszerhez való hozzájutáshoz, elégséges mennyiségben és minőségben, hogy egészséges életet élhessen teljes emberi méltóságban. Azonban, tekintve az üzemanyagárak és egyéb ráfordítások várható növekedését, a kubai agroökológiai stratégia két másik típusú szuverenitás fokozását is célul tűzte ki. Az energiaszuverenitás minden ember azon joga, hogy ökológiai korlátok között, megfelelő fenntartható forrásokból elegendő energiához jusson a méltóságteljes élethez. A technológiai szuverenitás arra a képességre utal, amellyel elérhető az élelmiszer- és energiaszuverenitás a létező agrobiodiverzitásból származó környezeti szolgáltatások táplálásával és a helyi szinten elérhető források felhasználásával.

A három szuverenitás – élelmiszer, energia és technológia – elemei megtalálhatók kis gazdaságok százaiban, ahol a gazdálkodók a családi fogyasztásukhoz szükséges élelmiszermennyiség 70-100 százalékát termelik meg, a többletet pedig piacon értékesítik, amiből bevételhez jutnak (ilyen például a Finca del Medio, a CCS Reinerio Reina Sancti Spíritusban; a Plácido gazdaság, a CCS José Machado; a Cayo Piedra Matanzasban, ami a CCS José Martíhoz tartozik; és a San José gazdaság, a CCS Dionisio San Román Cienfuegosban). A termelékenység ezen szintjeit olyan helyi technológiák használatával érték el, mint amilyen például a giliszta komposztálás és a hasznos őshonos mikroorganizmusok szaporítása az olyan diverzifikált termelési rendszerekkel együtt, mint a polikultúrák, vetésforgók, állatok bevonása a növénytermesztő gazdaságokba és az agroerdészet. Sok gazdálkodó szintén használ integrált élelmiszer/energia rendszereket és állítja elő a saját energiaforrásait emberi és állati munkaerő, biogáz, szélmalmok felhasználásával, és még olyan bioüzemanyag-növényeket is termesztenek, mint a jatropa köztesen termesztve a maniókával.[xv]

Konklúziók levonása

A kutatók, tudósok, technikusok és az ACTAF, ACPA és az ANAP által támogatott gazdálkodók felhalmozott tapasztalatainak eredménye képpen Kuba gazdag agroökológiai tudományos és gyakorlati tudással rendelkezik. Ez az örökség a vidéki közösségek tapasztalatain alapul, amelyek között sikeres „agroökológiai világítótornyok” vannak, akiknek az elvei kisugárzása segít kiépíteni egy olyan mezőgazdasági stratégia alapjait, amely elősegíti a hatékonyságot, a sokféleséget, a szinergiát és a rugalmasságot. Az agroökológia potenciáljának kihasználásával Kuba képes volt magas termelési szinteket elérni kis mennyiségű energia és külső ráfordítás felhasználásával, és sokszor többet forgatott vissza kutatásba, mint azok, akik ipari és biotechnológiai megközelítést alkalmaznak, ami több felszerelést, üzemanyagot és kifinomultabb laboratóriumokat igényel.

Magas rangú tisztviselők írásaiban és megszólalásaiban egyaránt kifejezésre jutott annak szükségessége, hogy a mezőgazdasági önellátás előnyben részesítését átfordítsák a termelékeny és energia hatékony kezdeményezések konkrét támogatására, annak érdekében, hogy helyi (önkormányzati) szinten elérjék a három szuverenitást, ami alapvető követelménye a válságban lévő bolygó fenntartásának.

Azáltal, hogy több lehetőséget teremtettek az ANAP, az ACPA, az ACTAF és a kutatóközpontok közötti stratégiai szövetségekre, számos kísérleti projekt indulhatott el kulcsfontosságú önkormányzatokban, ahol olyan különböző agroökológiai technológiákat teszteltek, amelyek a három szuverenitást segítették elő, és amelyeket minden egyes térség különleges környezeti és társadalmi-gazdasági viszonyaihoz alakítottak. Ezeknek a kezdeményezéseknek magukévá kellene tenniük a gazda a gazdához módszertant, ami meghaladja föntről irányított kutatást és a fejlődési mintát, és lehetővé teszi a gazdálkodóknak és a kutatóknak, hogy együtt tanuljanak és újítsanak. Az egyetemi oktatók és hallgatók bevonása az ilyen kísérletezési és értékelési folyamatokba növelné az ökológiai alapokon nyugvó mezőgazdaságban hasznosítható tudományos ismereteket. Segíthetné az agroökológiai elmélet fejlesztését, ami viszont hasznos lenne a szakemberek és gazdálkodók jövőbeni generációinak képzésében.

Az agroökológiai mozgalom folyamatosan ösztönzi a hagyományos, zöld forradalmi, vagy ipari mezőgazdasági felfogást valló kubai politikai döntéshozókat, hogy mérlegeljék a blokáddal és potenciálisan pusztító hurrikánokkal sújtott kis sziget realitásait. Ezeket a realitásokat figyelembe véve az agroökológiai megközelítések és módszerek felkarolása a mezőgazdaságban országszerte segíthet Kubának, hogy elérje az élelmiszerszuverenitást, miközben fenntartja a politikai autonómiáját.

Miguel A. Altieri és Fernando R. Funes-Monzote

Miguel A. Altieri a Kaliforniai Egyetem és a Berkeley agroökológia professzora, valamint az Agroökológia Latin-amerikai Tudományos Közösségének (SOCLA) elnöke. Több mint 250 folyóirat cikk és tizenkét könyv szerzője. Fernando R. Funes-Monzote jelenleg a kubai Matanzasi Egyetem Indio Hatüey Kísérleti Állomásának kutatója. Az Organikus Mezőgazdaság Kubai Egyesületének egyik alapító tagja.

-------------------------------------------------------------------------

 

Kuba csökkentett fosszilis energia ellátása

Van egy terület amelyben Kuba maradandót alkotott, mégpedig a mezőgazdaság és a biogazdálkodás területén. Miután olaj nélkül maradtak, kialakították a saját maguk gazdaságát és önellátását. Amennyiben az országok boldogság indexét nézzük, akkor ezen a listán Kuba előkelő 6. helyével az egyik éllovas, míg Magyarország a 121-ik, és az USA csak a 150-ik helyen van.

    

Alkalmazkodás a csökkentett fosszilis energia ellátáshoz -- Kuba mint példa

Az olajcsúcs, akár riogatásként, akár komoly számításokkal alátámasztva, már elég ismert tény, a következményeit, az arra való felkészülést sokan tárgyalják. Ahhoz nem kell különösen nagy képzelőerő, hogy az olaj(kitermelési) csúcs mindenképpen elkövetkezik egyszer, ha még esetleg nem következett be, és hogy ez a nem is olyan távoli jövőben lesz. Ez az oka annak, hogy reális forgatókönyvként fel kell rá készülnünk, és át kell térnünk egy alacsony energiaigényű életvitelre. A teendőkre vonatkozóan Kuba, mint esettanulmány, nagyon jó szolgálatot tehet az emberiségnek, hiszen ők már átélték a fosszilis erőforrások drasztikus csökkenését, felvették a kesztyűt, és nemzeti összefogással úgy tűnik úrrá lettek a legnagyobb problémákon.

Kuba Magyarországhoz hasonló népességű, 11 millió körüli lakossal, és a fővárosának, Havannának Budapesthez hasonlóan kb. 2 millió lakosa van. Kuba 1961-ben nehéz helyzetbe került, amikor Kennedy elnök hirdetett az ország ellen embargót, és a hagyományos, több, mint 70%-os részesedéssel bíró kereskedelmi partner hirtelen eltűnt. Ez kisebb törést okozott, de ott volt a Szovjetunió, illetve a keleti blokk, akik azonnal a helyébe léptek, és átvették a fő kereskedelmi partner szerepét. 1989-ig az ország kereskedelmének több, mint 80%-a ezekkel az országokkal zajlott (Enoch et al., 2004).

A Szovjetunió felbomlását követő helyzetet azonban már nem tudták ilyen könnyen feloldani. Az olajellátás az 1988-as 12-13 millió tonnával szemben 1991-re 6 millió tonnára csökkent, és így az importra (illetve ebből exportra) alapozott gazdaságuk megállt. Az export és az import közel 80%-kal esett vissza, a GDP 35%-kal csökent. Havannában 52 gyárból mindössze 4 maradt, a mezőgazdaságban a növény-védőszerekre, műtrágyákra alapozott un. „zöld forradalom” is megállt, hiszen ezek is importból származtak (Maal-Bared, 2006).

Komoly akarati, kormányzati, lakossági erő kellett minden szinten a talpra álláshoz, az 1990-2000 közötti túlélő gazdaság bevezetésével amit „special period”-nak hívnak (Wolfe, 2004). A mai helyzet szerint a talpra állásuk sikeresnek mondható. Maal-Bared (2006) szerint a környezettel való harmonikus viszonyuk az 1992-es Rio-i konferenciának volt köszönhető, mivel ezután hozták a környezettel kapcsolatos intézkedéseiket az intézményrendszerben, az oktatásban és a védett területek kezelésével kapcsolatban. Azért már korábban is volt annyira környezettudatos Kuba, hogy 1987-ben (az újraerdősítési programmal) erősen korlátozták és ellenőrízék a fák és a bokrok tüzelési célra történő kivágását (Cherni, Hill, 2009).

Amennyiben az országok boldogságindexét nézzük , akkor ezen a listán Kuba hatodik, míg Magyarország a 121-ik, és az USA csak a 150-ik helyen van. Ez azonban egy összetett mutató, amely azt nézi, hogy a szubjektív jólétet milyen környezeti ráfordítással érik el. Maga a szubjektív jólét az USA-ban a rangsor 23-ik helyére, míg Kubában csak a 83-ik helyre elegendő (Magyarország a 107-ik). Az USA ehhez a jóléthez viszont lényegesen több erőforrást használ fel. Kuba HDI-értéke 2006-ban 0,855 volt, ezzel 48-ik (USA (15-ik): 0,95, Magyarország (38-ik): 0.877). Az egy főre jutó ökológiai lábnyoma viszont csak 1,76 globális hektár (USA: 9,42, Magyarország: 3,55), ami az 1,8-es világszinten 1 főre rendelkezésre álló érték alatt van (bár meghaladja a saját országának rendelkezésére álló 1,05 gha-t). Ebben a világon egyedülálló: 0,8 feletti HDI érték megfelelő környezeti hatással . A CIA factbook adatai szerint a munkanélküliségi ráta 1,8%, 2006-ban a GDP növekedési rátája 12,1%-os volt (azóta csökken: 7,3% és 4,3% 2007 és 2008-ban). A várható élettartam 77,45 év (Magyarországon 73,44 év, az USA-ban 78,11 év).

A legfontosabb tényező a szellemi, és az akarati tényező volt, amely kormányzati szinten és lakossági szinten is pozitív hozzáállásban jelentkezett. A vezetés nem akadályozta az emberek tenni akarását, sőt segítette azt összehangolt kormányzati intézkedésekkel. A természetet sem akadályozta: Roberto Sanchez, a kubai túlélő gazdaság egyik irányítója szerint a természeti ciklusokat követve a természetet bérelik fel, hogy dolgozzon, és nem ők dolgozunk a természet ellen, mivel a természet ellen végzett munka hatalmas energiákat emészt fel. A legnagyobb probléma az élelmezés kérdése volt. Az élelmiszerellátás (kalóriában) a harmadával esett vissza.

A probléma megoldásában a kulcstényező a föld kérdése volt, hiszen az élelmiszerellátás megteremtéséhez földre, vízre és dolgozókra volt szükség. A földek jelentős része állami tulajdonban volt (és van ), ezért a kormány azonnal tudott élni azzal a lehetőséggel, hogy földet adott élelmiszer termelésre. Létrehozta a városi mezőgazdaságot (ami gyakorlatilag Kubának a jellegzetessége), tehát a városon belül termelik meg az élelmiszer szükségletük jelentős részét. Ha valaki – akár személy, akár csoport – rendelkezett olyan egyszerű és ésszerű üzleti tervvel, hogy mit fog termelni és hogyan, akkor megkapta a földet, hogy termeljen. Állami szinten első szintű prioritást kapott az új típusú agrotechnikai fejlesztés.

A környezeti nevelés, az organikus gazdálkodás, a megújuló energiák és energiahatékonysági módszerek terjesztése mind a jól megalapozott oktatási rendszerük segítségével történt (Yoon-Choe, 2007). Az oktatási rendszerük a nehézségek ellenére még mindig kiváló, és kiterjed a vidéki területekre is. Nem lehet kimutatni szignifikáns különbséget a vidéki és városi területeken élők tanulmányi eredményei között (Unesco, 2004). A decentralizáltság nem jelent magárahagyottságot, vagy tetszés szerinti oktatást Kubában, ahol a kimagasló eredményeket a megfelelő szociális háttér, a pedagógusok magas fokú felkészültsége (tudatos, tervezett felkészítése ), és az oktatás ellenőrzése biztosítja (Carnoy, 2007).

A második legfontosabb elem a lelki, közösségi tényező, ahol az emberek közötti összetartást, az emberek fejlődését és egészségét biztosították. A közlekedés megoldatlansága következtében az ellátást decentralizálták: vidékre települt az orvosi ellátás és a felsőoktatás is; fenntartották az ingyenes oktatást és egészségügyi ellátást, ezzel segítették a túlélést, növelték az emberek biztonságérzetét, és biztosították az alapvető orvosi ellátást (Yoon-Choe, 2007). A vidék önkormányzatainak tulajdonában van az egészségügyi intézmények 93%-a. Egy orvosra kevesebb beteg jut, mint az USA-ban (161 vs. 188 ).

Az egészségügy is komoly válságba került, hiszen nem volt lehetőség az eszközpark karbantartására, korszerűsítésére. Az orvosok a gyógyszerhiány miatt a gyógyfüvek felé fordultak (Maal-Bared, 2006). A szociális háló kiterjed a lakhatásra és az olcsó élelmezésre is, így egyre nehezebb a növekvő lakosság számára ennek biztosítása. A 2008-as becslések szerint Kuba államadóssága a GDP 32,8%-a (még Magyarországé 73,8%) . A két fentebb ismertetett meghatározó tényező birtokában lehet értékelni a tényleges gazdasági, társadalmi fejleményeket.

Az ipari, szolgáltatási szektorban a szolgáltatásé a főszerep. A mezőgazdaság – ipar – szolgáltatás aránya 2008-ban 4,4 – 22,8 – 72,8 % volt . A jövedelemtermelés kényszere és a nem megfelelő anyagi háttér két erősen környezetszennyező ágazat, a turizmus és a bányászat intenzív fejlesztésére kényszerítette az országot. Különösen a turizmus esetén komolyabb befektetésekkel meg lehetett volna előzni az okozott környezeti károk jelentős részét. Az 1990-től 1996-ig terjedő időszakban a tengerparti létesítmények számát 167-ről 237-re növelték anélkül, hogy a hozzátartozó infrastruktúrát megfelelően telepítették volna. A bányászat kiterjesztése is erdőirtással és a talajminőség romlásával járt. Úgy tűnik Kubában is erősebb volt a jövedelemszerzési kényszer, mint a környezet (Maal-Bared, 2006).

A turizmus 2,6 milliárd dollár körüli összeggel járult hozzá 2005-ben a GDP-hez. Nikkelből Kubában van a világ második legnagyobb készlete. Az ország 2005-ös 2,7 milliárd dolláros exportbevételből a nikkel 1,2 milliárd, cukor és melléktermékei 168 millió, dohánytermékek 243 millió, gyógyszerek 130 millió dollár. A három legnagyobb export célország 2004-ben Hollandia, Kanada és Venezuela volt. Az orvosi ellátás a turizmus mellett a másik nagy szolgáltatása Kubának, ami jelentős bevételt biztosít. Venezuela a legjelentősebb exportőr (olaj), miért cserébe Kuba orvosi ellátást biztosít.

Az ország importját ezután Spanyolország és Kína biztosítja, és a negyedik helyen az embargó ellenére az USA van. Külön kiemelést érdemel a már 1981-ben elkezdett biotechnológia-ipar fejlesztése, ahol eredetileg az interferon termelése volt az elsődleges cél, két okból is: ez kívánt sokoldalú szakmai tudást, és a fejlődő országokban jellemző náthaláz és hepatitisz ellen hatásos ellenszer. A kiváló oktatási háttérnek köszönhetően a biotechnológiai iparág azóta is virágzik, és nemzetközileg elismert (Artuso, 2002).

Az ország mezőgazdasága az élelmiszerellátást jelentős részben a már említett, egyedülálló városi agrártermeléssel oldotta meg. ahol 2004-ben az ország friss zöldségeinek 46%-a, a gumós és gyökértermésűeknek 13%-a, és a nem citrusféle gyümölcsöknek 38%-a a városi agrártermelésből származott, több, mint 326 000 kubainak adva ezzel munkát (Kost, 2004). A lokális mezőgazdasági termelésben a permakultúra alkalmazása során fejlődött sokat a közösségalkotási készségük, ahol megtanulták, hogy hol és hogyan segíthetnek a közösség tagjain. A növényvédő szerek és a műtrágya hiányát biogazdálkodással hidalták át. Kuba több mint 95%-kal csökkentette a növényvédőszer-felhasználását, biotrágyát használ (Yoon-Choe, 2007), elsősorban vidéken.

A jelenlegi tervük a városi organikus hulladék komposztálása, és felhasználása (Körner et al., 2008). A farmereket biodiverzitásra, mint termelési stratégiára tanítják (Wolfe, 2004). Olyan legeltetési rendszert vezettek be, amely megelőzte a terület felélését, és még a trágyázást is biztosította . Az energiaigény csökkentésének egyszerű módja a traktorok ökrökkel való felváltása, ami azon kívül, hogy kényszerű lépés üzemanyag- és alkatrészhiány esetén, egészségesebb is, és trágyát is biztosít. Kuba az egyike azon keveseknek, akik támogatják nemzeti szinten az alternatív mezőgazdaságot (Körner et al., 2008).

A közlekedés kényszerű leállása az üzemanyag, akkumulátorok és a tartalék-alkatrészek hiánya miatt különös kihívást jelentett Kuba számára. Havannában 1990 és 1993 között a 2200 buszból 500 maradt, 1992-re a fővároson kívüli buszjáratok száma 80%-kal esett vissza. Az egy főre jutó tömegközlekedési kilométer az 1986-os 3000 km/fő/évről 1995-re 744 km/fő/évre esett vissza. A gyaloglók aránya 6%-ról 43%-ra, a biciklisták száma az elhanyagolható mennyiségről 13,5%-ra emelkedett, még a buszok száma 84,5%-ról 9,5-ra esett vissza (Enoch et al., 2004).

Kubát Floridával lehet igazán összehasonlítani, hiszen az 1961-es blokádig párhuzamosan fejlődtek, és méretben is összehasonlíthatóak. Az 1000 főre jutó autók száma Kubában 32, Floridában 688. 2001-ben az 1 főre jutó üzemanyag--fogyasztás 45 l/ fő volt, ami kb. 0,5 t CO2-kibocsátást jelent fejenként. Floridában 1999-ben 1850 l/fő volt a fogyasztás, ami 5,1 t CO2-kibocsátást jelent (Warren, Enoch, 2006). Kubában 10 évről 15 évre tolták ki az útjavítások idejét, ami nem arányos, fokozott költségnövekedést jelentett. A vasutakon az utasszám 12 millió, de igény lenne két és fél, háromszorosára is.

Az állam támogatta a lakóhelyhez közelebbi munkavállalást úgy is, hogy kiegészítette a fizetést az eredeti összegre akkor, ha valaki kisebb jövedelemhez jutott a váltás következtében, hiszen társadalmi szinten gazdaságosabbnak bizonyult így is a munkahelyváltás. Ezen kívül támogatta az új közlekedési formákat (pl., Camillo-k, kamionvázra épített buszok, 220 fő szállítására alkalmasak; állati erővel vontatott buszok), az autóstoppolást („amarillók” segítik ezt a nagyobb kereszteződésekben), és az alternatív üzemanyagok használatát (Enoch et al., 2004).

Energiaellátását tekintve Kuba a karibi térségben élenjáró a megújuló energiák használatában. Néhány példa : a független napelemes rendszerek száma már több, mint 8000, és tervezik a maradék 100 000 ellátatlan lakás elektromos energiával történő ellátását; 2009-ben tervezik további 300 biogáz-telep létesítését. Különféle irányelvek, szabályozások, támogatások útján támogatják a vidéki megújulóenergia-használatot, ezért nagy figyelmet szentelnek a sziget-rendszerű megújulóenergia-termelésnek.

Nagyon fontos, hogy az energiaellátás megteremtése magában nem elégséges, feltétlenül szükséges a karbantartás, üzemeltetés megoldása, és az ehhez szükséges pénzügyi háttér. 1993-ban kezdtek hozzá helyi energiatermelés bővítéséhez, az iskolák, kórházak, orvosi rendelők és közösségi központok villamos energiával történő ellátásához, különösen a legszegényebb, legizoláltabb helyeken. Vizi energiát, szélenergiát, napelemeket, és biogázzal termelt energiát használtak ott, ahol nem volt lehetőség rácsatlakozni a hálózatra.

A profitorientált szemlélet előnyben részesíti a környezetszennyezőbb, kisebb beruházási és nagyobb fenntartási költséggel járó beruházásokat, de ezt a hatást kiegyenlítheti egy olyan erős irányító testület, amely megfelelő környezettudatossággal és hatalommal rendelkezik. Amennyiben létezik megfelelő, a fenntarthatóság szellemében készített nemzeti stratégia, amely az esélyegyenlőséget és a környezet védelmét is támogatja, akkor a – kétségtelenül fontos – pénzügyi és energetikai érvek nem válnak egyeduralkodóvá. Tisztában vannak azzal, hogy a klímaváltozás várható hatásait is a megújuló, helyi energiák használatával tudják enyhíteni, ellensúlyozni (Cherni, Hill, 2009).

A szubjektív jólét függ az olyan tényezőktől, mint elegendő ivóvíz és öntözésre használható víz, a jó egészségügyi és oktatási ellátás a települési és önkormányzati rendszereken keresztül, és ezt a hatást erősítheti a megfelelő villamosenergia-ellátás. Kuba 1990-ben már átlépett a poszt-fosszilis korszakba. A megélhetés, és a jövedelemtermelés minimális szintjének biztosítása érdekében a környezeti szempontok háttérbe szorításával a turizmus és a bányászat intenzív fejlesztésébe kezdett, ismét megerősítette a cukornád és a dohányültetvényeit, de ezzel párhuzamosan a kis léptékű, munkaerő-igényes, lokális gazdaságfejlesztést támogatta.

Különösen jelentős a városi mezőgazdaság megvalósítása, amely a szállítási lehetőségek ellehetetlenülésekor nagy segítséget jelentett az éhezés leküzdésében. A technológia és az intézményrendszer együttesen biztosítja a vidéki területeken, az igen alacsony jövedelemszint ellenére, az egészségügyi ellátást, a lakhatási lehetőségeket, az oktatási rendszert és az energiaellátást. Jó példa arra, hogy nem csak a pénzügyi, vagy egyéb, kizárólagosan szakmai szempontok, hanem komplex társadalmi és környezeti programok alapján lehet olyan döntéseket hozni, amelyek alkalmasak a jólét valóságos és érzékelhető növelésére. (Cherni, Hill, 2009).

Amennyiben Kuba hozzá juthatna fejlett technológiákhoz, és hasonló szellemben fejlődne a gazdaság és társadalom, akkor nagyobb jólétet kisebb környezeti terheléssel tudnának elérni, és a klímaváltozást előidéző tényezőket még radikálisabban csökkenthetnék.