Karácsony eredete, kialakulása, hagyományai.
A téli napforduló a fény jövetelét jelzi, decemberben átfordul a kerék, győz a fényesség a sötétség felett, az élet a halál felett. A tavaszi napéjegyenlőség kapcsolata Krisztus kereszthalálával és feltámadásával is jól mutatja, hogy Krisztus legendájában ősi napistenek mitológiája él tovább, egészen napjainkig..
Karácsony a legnagyobb és legszebb ünnep
A Karácsony, Latinul: "Natalis Domini, "Az Úr születése", December 25-én minden évben a legnagyobb Keresztény ünnep, amellyel: Isten fia, Jézus Krisztus földi születésére emlékeznek. Assisi Szent Ferenc az ünnepek ünnepének tartotta. Minden évben December 25-én tartják világszerte, habár Jézus születésének tényleges időpontja pontosan nem ismert.
A Karácsony azért eshetett erre a dátumra, mert egyes keresztény szerzők szerint Jézus szenvedése, a Húsvét és Fogantatása az év azonos napján, Március 25-én történt. Ekkor van téli napforduló a Föld északi felén, a korai keresztények ezen a napon a kötelező: Mithrász- és Sol Invictus-ünnep helyett Jézus születését ünnepelték. Ez a keresztény ünnep az első Nikaia-i zsinat határozata értelmében: Jézus Krisztus földi születésének emléknapja: az öröm, a békesség, a család, a gyermekség ünnepe.
A Biblia leírása szerint Jézus szegényes körülmények között született a Júdeai: Betlehem-ben, egy istállóban, mert senki nem fogadta be a házába a várandós: Máriát, Jézus édesanyját a születés estéjén. A történet szerint: Napkeleti bölcsek "Háromkirályok” indultak útnak ajándékokkal köszönteni a születendő Messiást, és egy: Fényes csillag, a "Betlehemi csillag" vezette el őket a kisded: Jézushoz.
A Karácsony egy Globális ünnepé vált világszerte, szinte az egész Földgömbön. Annak ellenére, hogy a Karácsony a Kereszténység egyik legfontosabb ünnepe, sok nem keresztény ember is ünnepli világszerte az emberi szeretet ünnepeként. A modern és népszerű ünneppel együtt jár az ajándékozás, a karácsonyi zene, üdvözlőlapok küldése, templomi ünnepségek, karácsonyi ebéd, ünnepi hangulatú díszítés, karácsonyfa-állítás, karácsonyi égők, színes üveggömbök, szaloncukor, fagyöngyök díszítése.
Karácsony ókori eredete és gyökerei
A Karácsony mai ünnepi szellemiségéhez és jellegéhez hasonló ünnepek már a Kereszténység elterjedése előtt is léteztek. A Téli napforduló környéke: December 21. a legtöbb vallásban és kultúrában fontos időpont volt. Kezdetben a Nap vagy a természet újjászületésének ünnepe volt; később erre az időpontra esett: Ozirisz, Iuppiter, Pluto, Nimród ünnepe, a Germán: Jul, a Római: Saturnalia.
A Római Birodalom Téli napfordulóhoz közeli, December 17–25. között tartott állami ünnepét, a Saturnalia, a földművelés istenének, Szaturnusznak a tiszteletére tartották. Ekkor nagy táncos vigadalmakat tartottak birodalomszerte. A fény diadalát ünnepelték a halál és a sötétség felett. A régi ünnep vigasságokkal volt tele, mivel a téli napforduló a régi földművesek körében az újjászületést, a reményt táplálta.
A Földművesek számára fontos volt a meleg eljövetele, mivel a létük múlott rajta. A meleg időszak a bőség időszaka volt, míg a hideg periódus a sötétség és a nélkülözés évszaka, ilyenkor az isteneket igyekeztek jókedvre deríteni. A szolgák megajándékozása is elterjedt volt. A házakat örökzöld borostyánokkal díszítették. A Saturnália ünnepe egyre hosszabbodott és úgy ért véget, hogy a December 25-én bekövetkező Napfordulón a szoláris Istenek emléknapját megtarthassák.
A Római kultúra korában, Aurelianus császár idejétől December 25-én a szoláris jellegű: Mithrász és Sol Invictus, a Napisten születésnapját tartották, amelyen kötelező volt részt venni. A keresztények számára az jelentette a kiutat ebből, hogy ezen a napon Jézus születésnapját kezdték ünnepelni. A pogány germán népek ekkor tartották a jul (yule) ünnepét.
A Kereszténység engedélyezett vallássá vált: '313-ban, hamarosan hivatalos ünneppé nyilvánították: Jézus születését. A Karácsony keresztény ünnepének a célja az volt, hogy lezárja a Jézussal kapcsolatos vitákat és népszerűsítse a liturgia eszközével a első: Nikaiai zsinat határozatát: '325-ben, mely szerint Krisztus Isten és ember is egy személyben. A Nap mint szimbólum alkalmat adott a keresztény szimbólumok használatára. Krisztus az "Igazság Napja” szimbólum, már a 2–3. századi keresztény irodalomban megtalálható.
Az Ünnep napjának megválasztása sok problémát okozott, mert ebben az időben számos egymással ellentmondó nézet uralkodott Jézus születésnapját illetőleg. Így egyesek szerint: Május 20-án, mások szerint: Április 18-án, mások szerint: November 25-én, mások szerint: Január 6-án született Jézus. A választás mégis December 25-re esett, hogy ellensúlyozzák az e napon ünnepelt Mithrász és Sol Invictus, a "Legyőzhetetlen Nap" pogány ünnepét azáltal, hogy bevezették Krisztusnak, a Sol Salutis-nak, "Az üdvösség Napjának" ünnepét.
A Keresztény ünnep magába olvasztotta a korábbi pogány ünnepek egyes elemeit, erre még ma is számos népszokás emlékeztet. Különösen fontos ilyen szempontból a Mithrász-kultusz, ami sokáig a Kereszténység fő vetélytársa volt. Mithrászt a Nappal hozták kapcsolatba; egyes feltételezések szerint Jézus későbbi alakját jelentős részben róla mintázták. Például a szűztől születés, megváltó szerepe, December. 25-i ünnepe.
A Karácsony: December 25-i ünnepe Római eredetű nagy Nyugati ünnep volt, amely fokozatosan, a 4–5. században terjedt el az egész Kereszténységben és a 6. században vált teljesen általánossá. Fontosságát jelzi, hogy az évek számítását is "Ab incarnatione Domini" kezdték számolni.
Karácsonyi eredet kör régi forrásokban
A születése után gyorsan veszélyes riválisra talált a kereszténység. A korai egyházfők bölcsen kezelték a problémát, és ennek köszönhetően Krisztus legendájában ősi Napistenek mitológiája él tovább, egészen napjainkig. A keresztény kultúrkörben mindenki tudja, hogy: December 25–26-án van karácsony, és hogy ekkor a karácsonyfával, egymás megajándékozásával Krisztus születését ünnepeljük. De, honnan tudjuk, hogy Krisztus éppen: 2021 évvel ezelőtt született, és miért éppen December 24-én?
Az Ókori forrásokból nem lehet pontosan megállapítani azt, hogy: Jézus Krisztus pontosan mikor született. Mára nehezen bár, de sikerült valószínűsíteni, hogy születése i. e. 7-ben vagy 8-ban történhetett. Dionysius Exiguus római apát, nevét "Pöttöm Dénes”-nek fordíthatnánk, aki időszámításunk kezdetét: Krisztus születéséhez akarta kötni, biztosan tévedett néhány évet. A munkát a Bibliai Betlehemi csillag segítette. Ez, bár üstökösnek szokták ábrázolni, nem lehetett üstökös, egyrészt mert az üstökösök általában rossz előjelnek számítottak, másrészt ismereteink szerint akkoriban évtizedekig nem volt észlelhető fényes üstökös.
A Betlehemi csillag valószínűleg egy különleges, meglehetősen ritka csillagászati esemény, egy speciális bolygó együttállás volt. Időszámításunk előtt 7-ben ugyanis a Jupiter és a Szaturnusz három alkalommal is igen közeli együttállásba került a Halak csillagképben, és ez asztrológiailag azt jelentette: megszületett a zsidók királya. Ezt észlelhették azok a keleti bölcsek, akiket „három királyok” néven ismerünk a bibliai történetből. Ezért indultak el nyugat felé, hogy felkeressék a megszületett megváltót, aki ekkor már nem újszülött, hanem talán egyéves lehetett.
A modern csillagászat adatai szerint Kr. e. 6-ban hetven napig volt látható az égbolton a Halley-üstökös, melyet néhányan a Máté evangéliumában említett – Napkeleti bölcsek iránymutatójával – a Betlehemi csillaggal azonosítanak. Kr. e. 7-ben a Jupiter és a Szaturnusz együttállása volt megfigyelhető, mely csillagászati jelenséget szintén össze szokták mosni a betlehemi csillag történetével.
Mint látható, számos elmélet született az elmúlt évszázadokban Jézus születésének meghatározásával kapcsolatban, ám bizonyossággal a mai napig nem ellenőrizhető és nem állapítható meg a pontos dátum, melyet inkább a különböző hagyományokhoz, illetve a kereszténységbe átültetett pogány ünnepekhez igazítottak.
Jézus születése az evangéliumok szerint
Az Evangéliumok szerint Jézus Krisztus a Júdeai: Betlehem-ben született. Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek, de mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, és nem akarta őt megszégyeníteni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el.
Az Úr angyala azonban megjelent neki álmában, és ezt mondta: "József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből." Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: "Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek" - ami azt jelenti: Velünk az Isten. József pedig felébredve álmából, úgy cselekedett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki és magához vette feleségét.
Később Betlehembe kellett utazniuk, Augusztus a Római császár ugyanis népszámlálást rendelt el birodalmában és megparancsolta, hogy mindenki oda menjen, ahová való. József és Mária Dávid királytól Betlehemből származtak. Oda kellett tehát menniük. Betlehem azonban kis város volt, és mire odaértek, már minden házat elfoglaltak, csak egy istálló volt még üres. Itt született meg a kis Jézus, az Isten Fia. Mária pólyába takarta az isteni Kisdedet és jászolba fektette.
Amikor Jézus megszületett Betlehemben, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe Heródes király udvarába és ezt kérdezték tőle: "Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt."
Heródes királyt nyugtalanság fogta el és összehívatta a nép valamennyi főpapját, írástudóját, majd megkérdezte tőlük, hol kell megszületnie a Krisztusnak. Azok pedig azt felelték neki: "A júdeai Betlehemben, mert így írta meg a próféta: Te pedig Betlehem, Júda földje, semmiképpen sem vagy a legjelentéktelenebb Júda fejedelmi városai között, mert fejedelem származik belőled, aki legeltetni fogja népemet, Izráelt."
Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megkérdezte tőlük a csillag feltűnésének idejét, majd elküldte őket Betlehembe: "Menjetek el, szerezzetek pontos értesüléseket a gyermekről; mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek, és imádjam őt!”
A Bölcsek ezután elindultak a Betlehemi csillagot követve, amely pontosan a gyermek, a kis Jézus születésének pontos helye felett helyezkedett el. Mikor elérték céljukat és bebocsátást nyertek a jászolhoz, leborultak a pólyába takart kis Jézus előtt, imádva a Kisdedet, Isten fiát, a Megváltót.
Tavasszal születhetett Krisztus
Hogy a születés az év melyik napján történt, azt még nehezebb megállapítani. Az evangéliumok nem szólnak erről. Mellesleg legalább 100 evangélium volt forgalomban az első századok idején, és ezek számos helyen ellentmondanak önmaguknak és egymásnak. A 4. század két zsinatán ezeket négy kivételével mindet hamisnak – Apokrifnak – nyilvánították. Így a ma közismertnek, egyházilag elfogadottnak tekintett bibliai tényeket annak idején nem – vagy nem így – ismerték.
Krisztus története sokféle alakban, különböző legendákban élt, és e legendák Krisztus születése napjaként több dátumot is megjelöltek, például: Március 25-ét, Április 25-ét, Május 25-ét is – ezek mind tavaszi vagy kora nyári időpontok. Ezt közvetve a Biblia szövege is megerősíti, mert eszerint az újszülöttet köszönteni pásztorok érkeztek, akik "künn a mezőn tanyáztak, és vigyáztak éjszakán az ő nyájaik mellett".
A Római kultúra korában, Aurelianus császár idejétől December 25-én a szoláris jellegű: Mithrász és Sol Invictus, a Napisten születésnapját tartották, amelyen kötelező volt részt venni. A keresztények számára az jelentette a kiutat ebből, hogy ezen a napon Jézus születésnapját kezdték ünnepelni. A pogány germán népek ekkor tartották a jul (yule) ünnepét.
A Kereszténység engedélyezett vallássá vált: '313-ban, hamarosan hivatalos ünneppé nyilvánították: Jézus születését. A Karácsony keresztény ünnepének a célja az volt, hogy lezárja a Jézussal kapcsolatos vitákat és népszerűsítse a liturgia eszközével a első: Nikaiai zsinat határozatát: '325-ben, mely szerint Krisztus Isten és ember is egy személyben. A Nap mint szimbólum alkalmat adott a keresztény szimbólumok használatára. Krisztus az "Igazság Napja” szimbólum, már a 2–3. századi keresztény irodalomban megtalálható.
Az Ünnep napjának megválasztása sok problémát okozott, mert ebben az időben számos egymással ellentmondó nézet uralkodott Jézus születésnapját illetőleg. Így egyesek szerint: Május 20-án, mások szerint: Április 18-án, mások szerint: November 25-én, mások szerint: Január 6-án született Jézus. A választás mégis December 25-re esett, hogy ellensúlyozzák az e napon ünnepelt Mithrász és Sol Invictus, a "Legyőzhetetlen Nap" pogány ünnepét azáltal, hogy bevezették Krisztusnak, a Sol Salutis-nak, "Az üdvösség Napjának" ünnepét.
A Keresztény ünnep magába olvasztotta a korábbi pogány ünnepek egyes elemeit, erre még ma is számos népszokás emlékeztet. Különösen fontos ilyen szempontból a Mithrász-kultusz, ami sokáig a Kereszténység fő vetélytársa volt. Mithrászt a Nappal hozták kapcsolatba; egyes feltételezések szerint Jézus későbbi alakját jelentős részben róla mintázták. Például a szűztől születés, megváltó szerepe, December. 25-i ünnepe.
A Karácsony: December 25-i ünnepe Római eredetű nagy Nyugati ünnep volt, amely fokozatosan, a 4–5. században terjedt el az egész Kereszténységben és a 6. században vált teljesen általánossá. Fontosságát jelzi, hogy az évek számítását is "Ab incarnatione Domini" kezdték számolni.
Karácsonyi eredet kör régi forrásokban
A születése után gyorsan veszélyes riválisra talált a kereszténység. A korai egyházfők bölcsen kezelték a problémát, és ennek köszönhetően Krisztus legendájában ősi Napistenek mitológiája él tovább, egészen napjainkig. A keresztény kultúrkörben mindenki tudja, hogy: December 25–26-án van karácsony, és hogy ekkor a karácsonyfával, egymás megajándékozásával Krisztus születését ünnepeljük. De, honnan tudjuk, hogy Krisztus éppen: 2021 évvel ezelőtt született, és miért éppen December 24-én?
Az Ókori forrásokból nem lehet pontosan megállapítani azt, hogy: Jézus Krisztus pontosan mikor született. Mára nehezen bár, de sikerült valószínűsíteni, hogy születése i. e. 7-ben vagy 8-ban történhetett. Dionysius Exiguus római apát, nevét "Pöttöm Dénes”-nek fordíthatnánk, aki időszámításunk kezdetét: Krisztus születéséhez akarta kötni, biztosan tévedett néhány évet. A munkát a Bibliai Betlehemi csillag segítette. Ez, bár üstökösnek szokták ábrázolni, nem lehetett üstökös, egyrészt mert az üstökösök általában rossz előjelnek számítottak, másrészt ismereteink szerint akkoriban évtizedekig nem volt észlelhető fényes üstökös.
A Betlehemi csillag valószínűleg egy különleges, meglehetősen ritka csillagászati esemény, egy speciális bolygó együttállás volt. Időszámításunk előtt 7-ben ugyanis a Jupiter és a Szaturnusz három alkalommal is igen közeli együttállásba került a Halak csillagképben, és ez asztrológiailag azt jelentette: megszületett a zsidók királya. Ezt észlelhették azok a keleti bölcsek, akiket „három királyok” néven ismerünk a bibliai történetből. Ezért indultak el nyugat felé, hogy felkeressék a megszületett megváltót, aki ekkor már nem újszülött, hanem talán egyéves lehetett.
A modern csillagászat adatai szerint Kr. e. 6-ban hetven napig volt látható az égbolton a Halley-üstökös, melyet néhányan a Máté evangéliumában említett – Napkeleti bölcsek iránymutatójával – a Betlehemi csillaggal azonosítanak. Kr. e. 7-ben a Jupiter és a Szaturnusz együttállása volt megfigyelhető, mely csillagászati jelenséget szintén össze szokták mosni a betlehemi csillag történetével.
Mint látható, számos elmélet született az elmúlt évszázadokban Jézus születésének meghatározásával kapcsolatban, ám bizonyossággal a mai napig nem ellenőrizhető és nem állapítható meg a pontos dátum, melyet inkább a különböző hagyományokhoz, illetve a kereszténységbe átültetett pogány ünnepekhez igazítottak.
Jézus születése az evangéliumok szerint
Az Evangéliumok szerint Jézus Krisztus a Júdeai: Betlehem-ben született. Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek, de mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, és nem akarta őt megszégyeníteni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el.
Az Úr angyala azonban megjelent neki álmában, és ezt mondta: "József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből." Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: "Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek" - ami azt jelenti: Velünk az Isten. József pedig felébredve álmából, úgy cselekedett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki és magához vette feleségét.
Később Betlehembe kellett utazniuk, Augusztus a Római császár ugyanis népszámlálást rendelt el birodalmában és megparancsolta, hogy mindenki oda menjen, ahová való. József és Mária Dávid királytól Betlehemből származtak. Oda kellett tehát menniük. Betlehem azonban kis város volt, és mire odaértek, már minden házat elfoglaltak, csak egy istálló volt még üres. Itt született meg a kis Jézus, az Isten Fia. Mária pólyába takarta az isteni Kisdedet és jászolba fektette.
Amikor Jézus megszületett Betlehemben, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe Heródes király udvarába és ezt kérdezték tőle: "Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt."
Heródes királyt nyugtalanság fogta el és összehívatta a nép valamennyi főpapját, írástudóját, majd megkérdezte tőlük, hol kell megszületnie a Krisztusnak. Azok pedig azt felelték neki: "A júdeai Betlehemben, mert így írta meg a próféta: Te pedig Betlehem, Júda földje, semmiképpen sem vagy a legjelentéktelenebb Júda fejedelmi városai között, mert fejedelem származik belőled, aki legeltetni fogja népemet, Izráelt."
Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megkérdezte tőlük a csillag feltűnésének idejét, majd elküldte őket Betlehembe: "Menjetek el, szerezzetek pontos értesüléseket a gyermekről; mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek, és imádjam őt!”
A Bölcsek ezután elindultak a Betlehemi csillagot követve, amely pontosan a gyermek, a kis Jézus születésének pontos helye felett helyezkedett el. Mikor elérték céljukat és bebocsátást nyertek a jászolhoz, leborultak a pólyába takart kis Jézus előtt, imádva a Kisdedet, Isten fiát, a Megváltót.
Tavasszal születhetett Krisztus
Hogy a születés az év melyik napján történt, azt még nehezebb megállapítani. Az evangéliumok nem szólnak erről. Mellesleg legalább 100 evangélium volt forgalomban az első századok idején, és ezek számos helyen ellentmondanak önmaguknak és egymásnak. A 4. század két zsinatán ezeket négy kivételével mindet hamisnak – Apokrifnak – nyilvánították. Így a ma közismertnek, egyházilag elfogadottnak tekintett bibliai tényeket annak idején nem – vagy nem így – ismerték.
Krisztus története sokféle alakban, különböző legendákban élt, és e legendák Krisztus születése napjaként több dátumot is megjelöltek, például: Március 25-ét, Április 25-ét, Május 25-ét is – ezek mind tavaszi vagy kora nyári időpontok. Ezt közvetve a Biblia szövege is megerősíti, mert eszerint az újszülöttet köszönteni pásztorok érkeztek, akik "künn a mezőn tanyáztak, és vigyáztak éjszakán az ő nyájaik mellett".
Akár tavasszal is születehetett: Jézus, jobb, kellemesebb, melegebb időben, ahogyan a természet is újjászület tavasszal, mindezen forrásokból nézve. Azért talán télen, Decemberben, Palesztinában is túl hideg van még ahhoz, hogy az emberek és nyájak éjjel-nappal a szabadban legyenek; a pásztorok pedig csak ellés idején, azaz tavasszal őrizték a nyájakat folyamatosan, tehát éjszaka is.
A kereszténység veszélyes riválisa
Az időszámításunk kezdete körüli évszázadokban rengeteg misztérium vallás létezett a Közel-Keleten, és ezek idővel eljutottak Európába is. Közülük sok, ha nem a legtöbb, a Napot tekintette legfőbb – vagy legalábbis valamelyik főbb – istenségnek. Volt ennek némi alapja, hiszen tény, hogy a földi élet lehetetlen lenne a Nap nélkül. A Görögöknél például: Apollón volt a Nap egyik Istene, Kis-Ázsia sok vidékén: Attisz, Egyiptomban: Hórusz. Hóruszról például tudjuk, hogy a Téli napforduló idején éjszaka körmenetben vitték szobrát a hívek elé, és ezt kiáltozták: "Szült a Szűz! Győzött a világosság!”
Az 1. században keletkezőben lévő kereszténység veszélyes vetélytársra talált egy másik misztériumban, az akkoriban kialakuló Mithrász-vallásban. Ezt perzsa eredetre vezették vissza, de valójában talán csak a fő isten, Mithrász nevét vették át a régi perzsa vallásból. Nap-vallás volt ez is. Legendája szerint Mithrász (néha Mithrész vagy ősibb alakban Mithra) sziklából, barlangban született, de gyakran úgy mondták, hogy szűztől született a téli napforduló idején.
A kereszténység veszélyes riválisa
Az időszámításunk kezdete körüli évszázadokban rengeteg misztérium vallás létezett a Közel-Keleten, és ezek idővel eljutottak Európába is. Közülük sok, ha nem a legtöbb, a Napot tekintette legfőbb – vagy legalábbis valamelyik főbb – istenségnek. Volt ennek némi alapja, hiszen tény, hogy a földi élet lehetetlen lenne a Nap nélkül. A Görögöknél például: Apollón volt a Nap egyik Istene, Kis-Ázsia sok vidékén: Attisz, Egyiptomban: Hórusz. Hóruszról például tudjuk, hogy a Téli napforduló idején éjszaka körmenetben vitték szobrát a hívek elé, és ezt kiáltozták: "Szült a Szűz! Győzött a világosság!”
Az 1. században keletkezőben lévő kereszténység veszélyes vetélytársra talált egy másik misztériumban, az akkoriban kialakuló Mithrász-vallásban. Ezt perzsa eredetre vezették vissza, de valójában talán csak a fő isten, Mithrász nevét vették át a régi perzsa vallásból. Nap-vallás volt ez is. Legendája szerint Mithrász (néha Mithrész vagy ősibb alakban Mithra) sziklából, barlangban született, de gyakran úgy mondták, hogy szűztől született a téli napforduló idején.
A tűz jelképe is volt, hiszen úgy született a kőből, mint a szikra a kovakőből, amit annak idején tűzgyújtásra használtak. Voltak olyan ábrázolások is, ahol a kő, amelyből született, inkább toboz alakú kőrakásnak látszik (érdekes összevetni a mai karácsony fenyőfájával!), sőt olyanok is, ahol az isten nem kőből, hanem fából születik.
Mithrász vallását a Római katonák birodalomszerte elterjesztették, így Pannonia provinciában is. Magyarország területén sok Mithrász-szentélyt ismerünk, Aquincumban például legalább négy mithraeum működött. E vallás szentélyei lehetőleg – legalább részben – barlangban voltak, vagy legalább barlangszerűre építették ki őket belül.
Mithrász vallását a Római katonák birodalomszerte elterjesztették, így Pannonia provinciában is. Magyarország területén sok Mithrász-szentélyt ismerünk, Aquincumban például legalább négy mithraeum működött. E vallás szentélyei lehetőleg – legalább részben – barlangban voltak, vagy legalább barlangszerűre építették ki őket belül.
A szentélyt hosszában három hajóra osztották; kétoldalt volt a beavatottak helye, a középső részén pedig mélyebben képezték ki a kultusz gyakorlásra szolgáló helyet. Ennek oldalán oltárok álltak, és a szentélyben valahol az épületbe foglalt forrással, bevezetett vízzel vagy „szenteltvíz-tartóvá” kiképzett oltárkővel lehetővé tették a vízzel való jelképes, rituális megtisztulást.
Sol Invictus, a Legyőzhetetlen Nap
A Kultuszkép az ajtóval szemben állt, a Mithrász-szobor. Ez az istent lobogó katona köpenyben és frígiai sapkában ábrázolta, amint egy fehér bika hátán ül, bal kézzel hátra feszíti a bika fejét, jobbjával pedig bele mélyeszti tőrét a bika nyakába. Körülöttük számos mellék alak is található, többnyire csillagászati – azaz asztrológiai – jelentőségű figurák: kutya, kígyó, skorpió, holló, valamint két kisebb csuklyás alak, egyikük Cautes, égő fáklyával, másikuk Cautopates, aki szintén fáklyát tart, de lefelé fordítva.
Sajnos a szentélyek használói vallásuk tanításait általában titokban tartották, így ezekre csak következtetni lehet, például a mithraeumokban talált ábrázolások és szövegek alapján, de e következtetések elég bizonytalanok. Annyi kétségtelen, hogy a kultuszképek a Nap éves látszó égi útjával és annak csillagászati „állomásaival” vannak kapcsolatban. A bika ölés feltehetőleg azt jelképezi, hogy a Napisten, Mithrasz, vagy ahogy a Rómaiak gyakran nevezték, Sol Invictus, a Legyőzhetetlen Nap megöli a bikát, a sötétség szimbólumát. Mithrász eközben a kultusz képen nem a bikára tekint, hanem hátrafelé.
Ez azért érdekes, mert fehér bikát az égi isteneknek volt szokás áldozni, áldozás közben félretekinteni viszont akkor, ha alvilági isteneknek szól az áldozat. E kettősség jelzi, hogy itt az „ölés” egyúttal „életadás” is. Tudniillik ez a téli napforduló, ezután születik újra a világosság, azaz a Nap égi útján ismét emelkedni kezd. Mithrász mítoszai, amennyire tudjuk, sokkal sokrétűbbek lehetnek, mint azt itt akár csak érzékeltetni lehetne. A részletek értelmezése is meglehetősen bonyolult. Az érdeklődő sok adatot találhat erről.
A Napistenek, így Mithrász születését, illetve a sötétség feletti győzelmét híveik természetesen megünnepelték. Az ünnepre a téli napfordulókor került sor. Ezt annyira fontosnak tartották, hogy még évszázadokkal később is megünnepelték – a keresztények is. E nap hajnalán kivonultak a szabadba, várták a napkeltét, és imával, énekkel, esetleg áldozattal ünnepelték a megújult fényt.
Krisztus születése December hónapra
A Keresztény egyház vezetői láthatták, hogy reménybeli híveiket nagymértékben fogva tartják a misztériumok, és talán leginkább a Mithrász-kultusz. Úgy döntöttek, hogy amit lehet, átvesznek belőlük saját gyakorlatukba, hogy ezzel híveiket is magukhoz édesgessék.
A Karácsonyi ünnep szellemiségéhez, és jellegéhez hasonló ünnepek már korábban is léteztek, például a pogányok téli napfordulós ünnepe, a Saturnália ünnepségek. Az ókori Rómában: December 17-25 között tartották a földművelés istenének, Saturnus-nak ezt a nagy ünnepét. Ekkor nagy táncos vigadalmakat tartottak birodalom szerte. A fény diadalát ünnepelték a halál és a sötétség felett. A régi pogány ünnep vigasságokkal volt tele, mivel a téli napforduló a régi földművesek körében az újjászületést, a reményt táplálta.
A Karácsony időpontjának kiválasztása nagy valószínűség szerint azért esett December 25-re, a téli napforduló közelébe, mert a Római birodalom két korábbi államvallásának ünnepe is ekkor volt: December 25-én végződtek a Római: Saturnalia ünnepei, és aznap volt, a Dies Natalis Solis Inviciti, a Napisten születésének napja.
A Keresztény vallási ünnep Jézus születésének történetére épül. Jézus születésének történetével új vallási tartalommal töltötték meg a pogány ünnepet. A keresztény hit szerint Jézus a proféták által megjövendölt Messiás, aki megváltja az emberiséget a bűntől. A Biblia leírása szerint Jézus szegényes körülmények között született, egy istállóban, mert senki nem fogadta be a házába a várandós Máriát, Jézus édesanyját a születés estéjén. A történet szerint a "Napkeleti bölcsek", a "Háromkirályok" indultak útnak ajándékokkal köszönteni a születendő Messiást, és egy fényes csillag vezette el őket a Kis Jézushoz.
A szenteltvíz használatát is átvették, a nagy ünnepi körmeneteket, ahol isten szobrokat és kultusz képeket vittek körül. Így kerültek Jézus tulajdonságai közé olyanok, amelyek eredetileg Napisteneké voltak: szűztől születés, napfordulókor születés, halál és feltámadás. Ezért határozták el azt is, hogy Krisztus születését a Téli napfordulóra teszik, ami akkor a Római naptárban: December 25-re esett, és így a megújuló Nap ünneplését Krisztus születésének ünnepévé lényegítik át. Ez az eljárás napjainkban sem ismeretlen, gondoljunk például: Augusztus 20. ünnepének az utóbbi évszázadban használt elnevezéseire.
Sol Invictus, a Legyőzhetetlen Nap
A Kultuszkép az ajtóval szemben állt, a Mithrász-szobor. Ez az istent lobogó katona köpenyben és frígiai sapkában ábrázolta, amint egy fehér bika hátán ül, bal kézzel hátra feszíti a bika fejét, jobbjával pedig bele mélyeszti tőrét a bika nyakába. Körülöttük számos mellék alak is található, többnyire csillagászati – azaz asztrológiai – jelentőségű figurák: kutya, kígyó, skorpió, holló, valamint két kisebb csuklyás alak, egyikük Cautes, égő fáklyával, másikuk Cautopates, aki szintén fáklyát tart, de lefelé fordítva.
Sajnos a szentélyek használói vallásuk tanításait általában titokban tartották, így ezekre csak következtetni lehet, például a mithraeumokban talált ábrázolások és szövegek alapján, de e következtetések elég bizonytalanok. Annyi kétségtelen, hogy a kultuszképek a Nap éves látszó égi útjával és annak csillagászati „állomásaival” vannak kapcsolatban. A bika ölés feltehetőleg azt jelképezi, hogy a Napisten, Mithrasz, vagy ahogy a Rómaiak gyakran nevezték, Sol Invictus, a Legyőzhetetlen Nap megöli a bikát, a sötétség szimbólumát. Mithrász eközben a kultusz képen nem a bikára tekint, hanem hátrafelé.
Ez azért érdekes, mert fehér bikát az égi isteneknek volt szokás áldozni, áldozás közben félretekinteni viszont akkor, ha alvilági isteneknek szól az áldozat. E kettősség jelzi, hogy itt az „ölés” egyúttal „életadás” is. Tudniillik ez a téli napforduló, ezután születik újra a világosság, azaz a Nap égi útján ismét emelkedni kezd. Mithrász mítoszai, amennyire tudjuk, sokkal sokrétűbbek lehetnek, mint azt itt akár csak érzékeltetni lehetne. A részletek értelmezése is meglehetősen bonyolult. Az érdeklődő sok adatot találhat erről.
A Napistenek, így Mithrász születését, illetve a sötétség feletti győzelmét híveik természetesen megünnepelték. Az ünnepre a téli napfordulókor került sor. Ezt annyira fontosnak tartották, hogy még évszázadokkal később is megünnepelték – a keresztények is. E nap hajnalán kivonultak a szabadba, várták a napkeltét, és imával, énekkel, esetleg áldozattal ünnepelték a megújult fényt.
Krisztus születése December hónapra
A Keresztény egyház vezetői láthatták, hogy reménybeli híveiket nagymértékben fogva tartják a misztériumok, és talán leginkább a Mithrász-kultusz. Úgy döntöttek, hogy amit lehet, átvesznek belőlük saját gyakorlatukba, hogy ezzel híveiket is magukhoz édesgessék.
A Karácsonyi ünnep szellemiségéhez, és jellegéhez hasonló ünnepek már korábban is léteztek, például a pogányok téli napfordulós ünnepe, a Saturnália ünnepségek. Az ókori Rómában: December 17-25 között tartották a földművelés istenének, Saturnus-nak ezt a nagy ünnepét. Ekkor nagy táncos vigadalmakat tartottak birodalom szerte. A fény diadalát ünnepelték a halál és a sötétség felett. A régi pogány ünnep vigasságokkal volt tele, mivel a téli napforduló a régi földművesek körében az újjászületést, a reményt táplálta.
A Karácsony időpontjának kiválasztása nagy valószínűség szerint azért esett December 25-re, a téli napforduló közelébe, mert a Római birodalom két korábbi államvallásának ünnepe is ekkor volt: December 25-én végződtek a Római: Saturnalia ünnepei, és aznap volt, a Dies Natalis Solis Inviciti, a Napisten születésének napja.
A Keresztény vallási ünnep Jézus születésének történetére épül. Jézus születésének történetével új vallási tartalommal töltötték meg a pogány ünnepet. A keresztény hit szerint Jézus a proféták által megjövendölt Messiás, aki megváltja az emberiséget a bűntől. A Biblia leírása szerint Jézus szegényes körülmények között született, egy istállóban, mert senki nem fogadta be a házába a várandós Máriát, Jézus édesanyját a születés estéjén. A történet szerint a "Napkeleti bölcsek", a "Háromkirályok" indultak útnak ajándékokkal köszönteni a születendő Messiást, és egy fényes csillag vezette el őket a Kis Jézushoz.
A szenteltvíz használatát is átvették, a nagy ünnepi körmeneteket, ahol isten szobrokat és kultusz képeket vittek körül. Így kerültek Jézus tulajdonságai közé olyanok, amelyek eredetileg Napisteneké voltak: szűztől születés, napfordulókor születés, halál és feltámadás. Ezért határozták el azt is, hogy Krisztus születését a Téli napfordulóra teszik, ami akkor a Római naptárban: December 25-re esett, és így a megújuló Nap ünneplését Krisztus születésének ünnepévé lényegítik át. Ez az eljárás napjainkban sem ismeretlen, gondoljunk például: Augusztus 20. ünnepének az utóbbi évszázadban használt elnevezéseire.
Az Ókori egyházi vezetők akkoriban egyáltalán nem tartották fontosnak és lényegesnek, hogy rendeleteik által esetleg ellentmondások keletkeznek az evangéliumi történetek bizonyos elemei közt. A Tavaszi napéjegyenlőség kapcsolata Krisztus kereszthalálával és feltámadásával is jól mutatja, hogy Krisztus legendájában ősi Napistenek szépséges és örökké maradandó mitológiája él tovább egészen napjainkig..