"A világon azért vagyunk, hogy otthon legyünk benne valahol mindannyian.." ** -- Tamási Áron

Déli Magyar Krónika

""A természet mindig tökéletes és soha nem szegi meg törvényét.""
-- Leonardo da Vinci --

""Az Isteni erő, aki a kivágott csonkból termőfát tud növeszteni újra, nem hagyja elveszni a népeket sem, akik benne hisznek.""
-- Wass Albert --

""Az igazi természeti törvényeket nem írták könyvekbe és nem őrködnek fölöttük fizetett tisztviselők. Veled, benned és körülötted élnek, és a világ teremtésétől a világ végezetéig változatlanok.""
-- Bíró Csaba --

Hagyomány és Modernitás oldalai – Müller Péter

2014.03.02 11:00

 

Hagyomány és Modernitás.

Müller Péter a hazai ezoterikus irodalom egyik legismertebb alakja. Az író elmondása szerint egy halálközeli élménye fordította a spirituális tanok felé. Írói tevékenysége és a tanítás iránti vágya nagy, az önmagát kereső embereknek igyekszik segíteni a mindennapi életben az önmegvalósításban. Könyvei minden kétséget kizáróan az utóbbi évek legsikeresebb ezoterikus kötetei közé tartoznak. Bár egy igen termékeny író, mégis azt vallja, hogy a gondolatok és az érzések átadásának leghitelesebb módja mégsem az írás, hanem a beszéd..

http://lectorium.hu/images/9/900000023_0.jpg

A hagyomány és modernitás

Manapság sokat beszélünk a hagyományról. A hagyomány megőrzéséről. Sőt a hagyományokhoz való visszatérésről. És sokat a modernitásról. A fejlődésről. Az újról. A haladásról. Először nézzük az elsőt. Minden valódi őshagyomány lényege, hogy a kibontakozni akaró egónak, a személyes énnek semmiféle lehetőséget nem ad. Ha mégis kialakul – márpedig kialakul, - akkor azon dolgozik, hogy ne engedje a lélekben uralomra jutni, hogy hatalmát minden eszközzel szüntesse meg. Jól követhető a kínai kultúrában, ahol már Konfucius is egyéni lázadást jelentett az ősi, Lao-cei tao éntelen nyugalma ellen. De még látványosabb a történet a pár évtized alatt szinte porrá omlott Japán hagyományokban. A zen, az ikebana, a tea szertartás, az egész életrend és valamennyi harci művészet lényege, hogy az ember ne engedje uralomra jutni énjét. Legyen alázatos, szerény, befelé forduló, éntelen.

A Mesterek semmiféle egyéni rögtönzést nem tűrtek. Semmiféle újítást nem engedélyeztek. Ha valakinek mégis egyéni ötlete volt, azt eltanácsolták. Az éntelenség hozzá tartozott nemcsak a szamurájok, hanem az általános nevelés lélektanához és az egész társadalmi élethez is. A hagyományokat igen hosszú ideig a Kelet őrizte. Nem csupán a „tanokat”, hanem az életrendet, amelyek biztosították a társadalomban, a családban és a lélekben azt a fajta hierarchiát, melynek csúcsán a császár állt – mint az isteni centrum megtestesítője – és a megvilágosodott bölcs, akinek nem volt énje. A „fejlődés” nem az ősi hagyományok szava. Hanem az örökkévalóságból kiesett, azt elfelejtő, s oda visszatalálni nem tudó egoista emberé.

Az első ismert civilizációk - a sumérok, egyiptomiak, kínaiak, hunok - óta sok-sok ezer év telt el. A régebbi korokban, még a 17-18. században is, az igazán nagy művek, feltalálások, események a türelem és a megfontolva haladás erényei mentén születtek meg. A természet nagy törvénye a következő: ne rohanj, ne legyél türelmetlen, legyen bizodalmad az örök ritmusban, - mondta a görög filozófus, Nikosz Kazantszakisz. A világ csodásan szép épületeit, építményeit sokszor több száz év alatt készítették el, de egy középkori kódex remekmű másolása is évekig tartott.

Az angol tudós, Malcom Gladwell: 10 ezer órában álapította meg azt az időt, amely alatt nagyon kíváló dolgok születhetnek meg. Egy szintén angol író, Chesterton szerint a sietséggel az a baj, hogy végül is nagyon sok időt veszitünk el vele. A kínai orvoslás és harci művészetek gyakorlói titkaikat csak azoknak adják át, akikban a türelem, odaadás, kitartás, lelkierő képességét felfedezik. Egészségünk - és az egyre fontosabbá váló spirituális fejlődés - érdekében meg kell békélnünk azzal a gondolattal, hogy az élet minden területén akkor származik számunkra igazi haszon, ha rászánjuk az őt megillető időt és energiát.   

A mai "modern" korunkat nevezik többféle képpen is, nevezik: Vas-Kornak, Műanyag kornak, Sötét kornak, Nestlé-kornak. A 21. század "civilizációs" kultúrájának a legjellemzőbb jellemvonásává vált az ""itt és most", az azzonali, a sürgősség, a mindent elsöprő sebesség keresése. A "mindig minden azonnal elérhető a Google ablakára kattintva" mentalitás természetes módon áttevődik az élet  egyéb területeire is. Minél gyorsabban, minden lehetséges eszközt bevetve, anyagi forrásokhoz jutni, a boltokban gyorsan, sorbaállás nélkül megvenni mindent és rohanni tovább. Az azzonali pénzhez jutás mámora kísért minket a kaparós sorsjegyeknél,  a bankok azzonal felvehető instant hiteleinél is.

A "mindent, máris, azonnal tevékenységek" közepette azonban megvan a dolognak egy nagy veszélye: elfelejtünk élni. A manapság kultúrájukat gyors evéssel behebzsolóknak a nagy pénzért felületes módon csak a felszínt mutatják meg, vagy sokszor még azt sem. Azelőtt a kávékészítés hosszas rituáléja a kávé megőrlésétől kezdve a kortyogás kellemes hangján keresztül a tej és a tejszin lassú hozzá keveréséig, majd a komótos és finom kortyolgatás egy megnyugtató társasági esemény volt. Hasonló, sőt sokkal inkább meditációra és elgondolkodásra bíró rituálét jelentett a Távol-Keleten a teaszrtartás is. A mai világban két rohanás és két kattintás között bedobjuk a forró vízbe az instant - például: "3 az egyben" - kávét. Emiatt nevezte el egy pszichológus nemzedékünket a "neszpresszó-generációnak".. 

Az én lázadása Nyugaton sikerült. Itt indult el így az ún. „fejlődés”. Ezt nem lehetett megállítani. Pedig hatalmas kísérletek történtek erre. Már ott volt a gond, hogy nálunk, Nyugaton, semmiféle egységes metafizikai bázis nem volt. Személytelen, vallás feletti és örök tanok itt nem voltak, csak az ún. vallás és vallások, amelyek már eleve magukban hordozták azt a lehetőséget, hogy folytonosan másképp értelmezzék őket. Visszatérni a „hagyományhoz” nagyon keveseknek sikerült. A zsidó hagyományban hatalmas kísérlet történt, hogy a valódi önátélés, felébredés egyetlen pillanatát sok ezer rendszabállyal és törvénnyel helyettesítsék. A Talmud már az univerzális tudatát elvesztett ember kísérlete volt, s egyben jele annak, hogy a lélekben a kozmikus isten élményt átvette az új képesség: a racionalizmus. A kereszténység pedig már születése pillanatában megmutatta a lázadó individualitás csíráit. Például ilyen volt Pál levelei a gyülekezethez.

Később pedig ez a vallás számtalan felekezetre hasadt és szakadt szét. De nincs egyetlenegy sem közöttük, amelyiknek a hagyományőrzés és a fejlődéssel való szüntelen együttmenetel ne lenne a legnagyobb drámája. Különösen manapság, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a sokáig büszkén és diadalmasan hangoztatott „fejlődés” az emberiséget csődbe viszi. A modern ember lelki szerkezetében az ego főszerepet kapott. Felduzzadt mint egy túlfújt luftballon. Ezzel manapság számolnia kell mindenkinek. Alkatilag lettünk mások. Mi éljük meg azt ma, amitől a bölcsek valaha féltették az emberiséget. Amiről ők mégis azt mondták, hogy meg kell élnünk, mert sorsszerű és kikerülhetetlen. Ez a Vas-kornak, a Kali-jugának, a Sötét-kornak a létfázisa. Mi ebbe a világba születtünk bele, ezt kell megtapasztalnunk. Sokan azt mondják, ez hatalmas lehetőség. Manapság egyetlen szikra több fényt adhat, mint valaha a napfény.

Valójában az élet ökumenikus, mert hiszek abban, hogy a világ eredete egy. Egy forrásból ered minden, így a vallások is. Minden vallás ugyanazt azt egyet keresi és találja. Az emberi belső harmónia alapját az a meggyőződés képezi, hogy létezik az Egy, aki tudat, lélek és világ egyszerre, és ennek az Egynek én is része vagyok, mint a többi élőlény. Mindegy, hogy létezel, vagy sem - legalábbis ezt gondolod. Abban a tévhitben élsz, hogy csak egy statiszta vagy a világ óriási színpadán. Bármi történik veled: teljesen lényegtelen. Nem így van! Hanem úgy, ahogy lelked mélyén érzed - pótolhatatlan vagy! Aki szeret, tudja ezt. Egyszeri csoda vagy. Főszereplő.

A mindenség ügye benned dől el. Isten lelke van benned. Más is kiválthatja belőled az élményt, például egy érintés, de még inkább valakinek a közelsége. Esetleg egy jó szó, egy pillantás, egy jó hír. Bár az utóbbi inkább izgatottá tesz, várakozóvá, örömtelien nyugtalanná. A boldogság hang pedig nyugodt. Nem lázas, nem remegő, nem fönt-lent érzés, hanem inkább hazatérés élmény. Ott vagyok, ahová mindig vágytam. Otthon vagyok. Hal a vízben. Ember Isten ölében. Ne feledd, hogy a Mester a "Mennyek országáról" beszél. Ami nem kívülről jön el - mert tebenned van. Azért beszélt többes számban, mert nem egyetlen menny van, hanem sok - ahány ember. Szeretni csak akkor tudsz valakit, ha néha-néha meghallod az ő boldogság hangját. Más, mint a tiéd, de ha szereted, ismerős. Rá tudsz hangolódni. S el is tudod dalolni neki, néha. Ezek az élet ritka és csodálatos pillanatai.

Nemcsak azért vagyunk manapság kimerültek, mert sokat robotolunk, hanem mert olyasmit csinálunk, amit nem szeretünk, és olyan légkörben élünk, amelyben nincs szeretet. Ha valamit szeretettel teszünk, észre sem vesszük, milyen teljesítményre vagyunk képesek. A szeretet mérhetetlenül sok energiát ad. Fáradhatatlanná teszi az embert, feltölti erővel. Útja végén az ember megtérhet. Ha már mindent megélt, mindent megtapasztalt, minden teremtési lehetőségét megvalósította: felébredhet. Ha szembesült mindazzal, ami az ősi világban még rejtve volt. Ádám tapasztalata is ez, az ember tragédiája legvégén.

Amikor minden teremtő kísérlete és önmegvalósító „egotrip”-je kudarcba fulladt. Amikor a luciferi álmából felébred. A fejlődés útján az embert nem az Úr, hanem Lucifer vezeti. Ez Madách tanítása. Ez lepleződik le az út végén, a Nagy Csőd pillanatában. De ezt az utat Ádámnak végig kellet járni. Minden történelmi kornak a lényege nem az, hogy az ember megteremtette, hanem hogy a végén kiábrándul belőle. Ádám a világvége után felébred. Megvilágosodik. Ez a tapasztalat – a vég átélése – teszi képessé arra, hogy éntelenül az eredet ősi tisztaságához visszataláljon..