"A világon azért vagyunk, hogy otthon legyünk benne valahol mindannyian.." ** -- Tamási Áron

Déli Magyar Krónika

""A természet mindig tökéletes és soha nem szegi meg törvényét.""
-- Leonardo da Vinci --

""Az Isteni erő, aki a kivágott csonkból termőfát tud növeszteni újra, nem hagyja elveszni a népeket sem, akik benne hisznek.""
-- Wass Albert --

""Az igazi természeti törvényeket nem írták könyvekbe és nem őrködnek fölöttük fizetett tisztviselők. Veled, benned és körülötted élnek, és a világ teremtésétől a világ végezetéig változatlanok.""
-- Bíró Csaba --

Magyar László a híres magyar utazó - Bíró Csaba

2013.04.20 16:48

 

Magyar László a híres magyar utazó és felfedező.

Magyar Lászlónak, a XIX. század legnagyobb magyar Afrika-kutatójának tudományos munkássága – korát messze megelőzve – az afrikai történelem, társadalmi intézmények és kultúrák olyan új összefüggéseit tárta fel, amelyek páratlanok voltak. Amelyek egy fő irányt jelölhettek volna ki a korabeli Afrika kutatásoknak, ha műve nem magyar nyelven jelenik meg.



Magyar László élete, kalandjai, utazásai

--  Magyar László (Szombathely, 1818. november 13. – Ponto do Cuio, 1864. november 9.) földrajzi felfedező. Magyar Imre öttömösi földbirtokos törvénytelen fia. Az elemi iskolát Dunaföldváron végezte, majd 1838-ban Pestre került.
--  Egyetemet nem végzett, mert 1842-ben Fiuméba ment, ahol a tengerészeti iskolát elvégezve 1843-ban tengerészkadét lett és egy osztrák postahajón eljutott Brazíliába. Különböző hajókon szolgálva bejárta a Karib-tengert. Főleg rabszolgaszállító hajókon szolgált Madagaszkártól a Kelet-indiai szigeteken keresztül Havannáig.
--  1845-ben La Plata állam flottahadnagya lett a La Plata és Uruguay közti háborúban. Dél-Amerika belsejébe tervezett felfedező utat, melyhez a Magyar Tudós Társaságtól kért anyagi támogatást. Mivel ezt nem kapta meg, Dél-Amerika helyett Afrikát vette célba.



Dél-Amerikában

--  Már Kalocsai, majd Szabadkai diák korában a tenger és a természet kutatás volt minden érdeklődésének tárgya. 1843-ban osztrák kadétként érkezett a Brazíliai: Santosba, ahol kalandvágyó természetétől űzve beállt egy spanyol csempész hajóra, amely az Új-Guineai vizekre indult. Ez az út öt hónap alatt 1500 spanyol tallért jövedelmezett, amiből szextánst, egyéb műszereket vásárolt, és hat hónapig navigációt tanult: Havannában.
--  Másod kormányosnak szegődött az Albatros nevű spanyol hajóra, amelynek kapitánya útközben meghalt, így Magyarnak módjában állt elsajátítania a hajó önálló vezetését. Megfordult: Szumátrán, Jáván. Madagaszkáron sárgalázat kapott, amiből a Jóreménység fokán gyógyították ki.
--  Egy portugál kereskedelmi hajóval jutott el: Rio de Janeiróba, itt ismerkedett meg: Vámosi József Debreceni származású gazdag kereskedővel, akinek ajánló levelével jelentkezett: Don Manuel Rosas diktátornál, és a Buenos Airesben letett sikeres vizsga után flotta hadnagyi pátenslevelet és egyben állampolgárságot szerzett.
--  Mikor 1845. augusztus 23-án az egyesült Angol-Francia erők a Riachuel folyón szétverték az argentin flottát, Magyar László nagy szerencsével kerülte el a halálbüntetést. Mivel szinte egyetlen nagyhatalomnál sem kapott tengerésztiszti megbízatást, a Mato Grosso és az Amazonas forrásvidékére tervezett expedíciót, amelyre a Magyar Tudós Társaságtól kért anyagi támogatást, pontosabban 12 000 pengő forintot a hároméves utazáshoz.
--  Az Uruguayi Maldonában várt több mint egy évig a válaszra, elutasítása után Afrikát választotta, és 1848 decemberében Benguelában átvette a kalabári négerszultán, Trudodati Dalaber Almanzor flottájának főparancsnokságát. Innen került: Biébe és lett lelkes Afrika-kutató, David Livingstone tudományos vetélytársa a Kongó és Zambézi forrásvidékén.



Afrikai utazásai: A Kongó, a Zaire folyó felderítése

-- 1848 májusában érkezett Afrikába, s a Ponta de Padrao fokot megkerülve 12-én jutott a Kongó torkolatához. Célja az volt, hogy felhatoljon a folyó forrásvidékére. Hat cabindai matróz kíséretében vitorlázott és evezett a folyón egyre beljebb a szárazföld belsejébe. Vállalkozása azért is veszélyes volt, mert a folyam sodrása a torkolatnál különösen erős.
--  "A hatalmas folyam ...hat tengeri mérföldnyi széles torkolatján nagy sebességgel keletről nyugatra önti sárga, zavaros vízét a tengerbe, oly iszonyú erővel, hogy abban színét és édes ízét még három tengeri mérföldre is megtartja kitűnőleg."
-- A folyón felfelé haladva a Bahia dos Ingleses öböl, a Kókusz-sziget (Ilha dos Coqueiros), Ponta da Lenha (Erdőfok) érintésével érte el Bomát, a rabszolga-kereskedelem egyik központját, ahol a Kongó kétfelé ágazik, s a két ág között helyezkedik el a Pálmafák-szigete. Innen már gyalog haladt útja végcéljáig, a Fára-szongói vízesésig.
--  Magyar László nagy érdemének kell tekinteni, hogy ezen útja során ő fedezte fel a Kuango folyó felső folyását. Tudósításai nyomán világos kép rajzolódott ki Afrika kései rabszolga-kereskedelméről. Ezt ugyan az 1815-ös Bécsi kongresszus betiltotta és az angol hajók voltak hivatottak megakadályozni a rabszolgák átszállítását Amerikába, ám nem sok sikert könyvelhettek el e téren.



Az Első Afrikai utazás

--  Az Atlanti-óceán partjára visszatérve a part mentén: 1848. december 9-én jutott el Benguelába. Itt értesül arról, hogy: 80-90 mérföldnyire az ország belsejében nagy síkságok, gyönyörű tartományok fekszenek egészséges éghajlattal és a jövevények irányában barátságos lakókkal. Tízezer frankot érő pénzén árut vásárol, s 1849. január-februárjában innen indul egy karavánnal a Bié-fennsíkra. Biéből a karavánok mindig árukkal gazdagon megrakodva érkeztek Benguelába.
--  Ezért is eshetett erre az úti célra Magyar választása, akit tehát eleinte nem annyira a kutatási vágy, tudományos szenvedély, hanem inkább a kaland szeretet, s főként életének körülményei irányítottak a földrajzi felfedezésekhez. A karavánok általában igen népesek voltak, néha háromezer embert is kitettek. Ezek egy része fegyveres kísérő, nagyobb részük azonban teherhordó. A terhet szállítási alkalmatosságok hiányában még emberi erővel szállították.
--  Magyar László is csatlakozott egy karavánhoz, melyet egy Mursza nevű biéi nemes vezetett, akit Magyar későbbi fejedelmi apósa évek múlva méreggel megöletett. A fehér ember mindig emelte a karaván tekintélyét és növelte biztonságát, így Mursza is örömmel vette Magyar Lászlónak, illetve személyes kísérőjének, kiszongójának, Pakaszérónak, valamint tolmácsának és málhát cipelő három rabszolgájának a csatlakozását. Útközben kapta Magyar László afrikai nevét, mivel gyakran kérdezősködött, a portugál: "como" (micsoda) szó után a bennszülöttek: Enganna Como-nak (Komo úr-nak) nevezték el, mely nevet egész afrikai élete során megtartotta.
--  Az út során Magyar feladata volt, hogy a karaván nevében a termékekből, posztóból álló vámot a törzsfőnököknek átnyújtsa. Az út ellenséges törzsek fenyegetése közt haladt, örökké ébernek kellett lenni az áru ellopásának megakadályozása miatt is. Az útleírásban említés történik egy romantikus találkozásról is egy benguelai portugál kereskedő szép özvegyével, aki hét év múlva majd megmenti Magyar László életét. Több tartományon áthaladva végül a karaván szerencsésen megérkezik: Biébe. Magyar Pakaszéró falujában, Masisi Kuituban keres magának végleges szálláshelyet.
--  Magyar a Biéi fejedelem engelyével a Kuitu folyó partján építi fel tanyáját, s rabszolgái, mintegy 50 ember, kunyhóit. A telep felépülve 30 nagyobb és 50 kisebb épületből állt. Magyarnak bemutatkozásra fel kellett keresnie az ország fővárosát, Kombála-an-Bihét, s meglátogatni Kajája Kajángula fejedelmet. A fejedelem olyannyira "kitüntette" figyelmével, hogy feleségül hozzáadta egyik leányát: Ina-Kullu-Ozorot, aki akkor még csak 14 éves volt. Ozoro odaadó társa lett Magyar Lászlónak, s több fiút is szült neki.
--  Magyar maga írja le, hogy Afrikai szokás szerint több nejűségben élt. Fő felesége, Ozoro révén sok rabszolga birtokába jutott, s az előkelő rokonság miatt joggal gondolhatott arra, hogy egykor majd Magyar-sarj kerülhet Bié trónjára. Biében megtelepedve tervezte megismerni Lunda-országot, vagy amint nevezni szokták: a Muata Jamvó birodalmát. A Lunda egy bantu törzs Zaireben és a 16. században hatalmas birodalmuk volt a Kongó-medencében. A Muata Jamvó az uralkodó megnevezése volt.
--  A felfedező úthoz szükséges anyagiak előteremtésére több árut Benguelába szállíttatott és ott nyereséggel eladta. Karavánja: 1850. február 20-án indult útnak: 235 fegyveressel. Útjára felesége és rabnői egy része is elkísérte. Több tartományt bejárt, egy sereg Afrikai törzsnél megfordult. Magyar László ezen az útján felfedezte: a Kongó és a Zambézi folyók vízgyűjtő területét, s a Kasai folyót követve augusztus vége felé érte el útja talán legészakibb pontját, Yah Quilem városát.
--  1851. május végén indult vissza: Biébe. Útját úgy irányította, hogy felkeresse: Kabebét, a rettegett uralkodó, Muata Janvo székvárosát. Lunda-ország fővárosának életét, Muata Jamvó barbár pompájú udvarát először Magyar László írta le. Tudósításából derült ki az uralkodó kegyetlensége, aki egész települések lakosságát adta el rabszolga-kereskedőknek a nemesek kivételével, akiket viszont kivégeztetett. Alattvalóit sokszor orr-fül, szeméremtest levágásával büntette. A fejedelmet Magyar: 300 felesége körében találta, akik a testőrségét alkották.
--  Leírásából képet alkothatunk a rabszolga-kereskedők kapzsiságáról és embertelenségéről is, akik úgy védekeztek a rabszolgák körében fellépő depresszió ellen, hogy napközben többször énekeltették őket. Mivel Muata Jamvo birodalmába először 1843-ban Garca Joakim Rodriguez portugál utazó jutott, s Magyar után csak 1880-ban számolnak be az országról: Buchner és Pogge német kutatók, ezért Magyar fontos híreket közölt az ország elhelyezkedéséről és társadalmi állapotairól. Földrajzi felfedezéseinél nem kevésbé fontosak a Kongó mentén végzett néprajzi kutatásai a muserongo és kongo népek között. Bié lakosságának, a mbunda népnek a kutatásában Magyar László leírása mindmáig alapvető forrásmunka.

A Második Afrikai utazás

--  Magyar László második nagy Belső-Afrikai útja: 1852 májusától 1854 közepéig tartott. A Cubango folyó és az Okavango-mocsár vidékét kutatta, ahol addig ismeretlen népet, az általa mukankála néven nevezett az angolai busmanokat fedezte fel. A busmanok felfedezését a tudománytörténet azonban Serpa Pinto portugál kutató jóval későbbi, 1877-78-as útjának tulajdonítja.
--  Útja során meleg fogadtatásban részesül: Gambosz tartomány portugál helytartója részéről, átvág az afféi homoksivatagon, átkel a Kunéne folyón, eléri Kanyáma tartományt és az ország fővárosában, Námbámiban: Haimbri király vendégszeretetét élvezi. Visszafelé a portugál helytartónak részletes jelentést tesz és a sivatagban szerzett szembetegsége miatt két hónapot Gamboszban kénytelen tölteni. Egy rabló támadást túlélve végül szerencsésen visszatér Biéi otthonába.

A Harmadik Afrikai utazás

--  A Zambezi folyam rendszerét és a Kuanza mellékfolyóit kutatta, amikor karavánját megtámadták és megsebesült. Sebesülése után 1855-ben indult újra Biébe, ahová 1856-ban érkezett meg.
--  De a Biében kitört belháborúban meggyilkolták Magyar László apósát, a fejedelmet. Így Magyar Lászlónak is menekülnie kellett. Felépülve két fiát Mosszamédeszbe vitte a missziós iskolába, ő pedig visszatért Benguelába.

Királylány a feleségem

--  A Kalabári néger király anyagi segítségével Magyar László nagy kutatóutat szervezhetett. Az előkészületeket a Kuitu folyó partján fekvő Masisi-Kuitu faluból irányította. Ott lakott kiszongója (tolmácsa) népes családja, akik azt a nagy megtiszteltetést, hogy gyermekük fehér urat szolgál, úgy köszönték meg, hogy az utazót is fiukká fogadták. Magyar Lászlónak e jelképes inkorporációja az Afrikai társadalomba rövidesen valóságossá változott, és döntően meghatározta további életét. A Bihéi uralkodó, Kajáia Kaiángula ugyanis egyik leányát, Ina-Kullu-Ozoro hercegnőt feleségül ajánlotta neki.
--  Magyar László 1849. április elején tisztelgő látogatást tett a bihéi uralkodónál, aki már korábban felismerte, hogy a fehér ember jelenléte az igazgatása alatt álló tartományban növeli tekintélyét a többi afrikai főnök és uralkodó körében. Ezért az ideiglenes tartózkodási szándékkal érkezett Magyar Lászlót végleges letelepedésre igyekezett rábírni. Először a ganguella népek ellen tervezett hadjáratában való részvételre szólította fel, majd miután Magyar László ezt ügyesen elhárította, leányát küldte feleségül az idegennek. A felajánlott családi kapcsolat elutasítása súlyos következményekkel járt volna. Ezért Magyar László 1849. május 23-án házába fogadta a számos rabszolga kíséretében érkező hercegnőt.
--  „Ina-Kullu-Ozoro (Ozoro hercegasszony) karcsú, magas és szép termetű, valamiféle 14 éves leány, fényes fekete arcában két nagy kerek szem ragyog, vastag domborodott rózsaszín ajkai közül indiai gyöngyhöz hasonló, hófehér fogak tűnnek ki. Öltözete különbféle, eleven színű, finom szövetekből készült, bő lobogó ruháját cafrangos fehér öv szorítja karcsú derekához, haja sokszínű apró gyöngyökkel van hímezve, s a gordiusi csomóhoz hasonló, megoldhatlan tekercsekbe és fürtökbe felosztva. De a nyakán, vékony aranyláncon a Megváltónknak ugyancsak aranyból készült keresztjét vevém észre, s ennek látása bizodalmat s reményt önte szívembe, hogy egyesülésünk szerencsés lesz, a menyasszonyom által hordott keresztény jelkép ótalma alatt.”

Afrika titkos történelme

--  Magyar László Afrikai kutatásainak utolsó esztendeiben megfejtette a kilombó települések és társadalmaik titkát; felfedezte azokat a rejtett szállásokat, ahol a rabszolga-kereskedelem Afrikában való megjelenése óta a kontinens lakosságának nagy része élte a világ elől eltitkolt mindennapjait.
--  A quilombo, magyarosan kilombó, egy portugál szó, amellyel a szökött rabszolgák és rejtőző népcsoportok szállásait jelölték. A szó eredete arra a korra utal, amikor a rabszolgaság borzalmai elől hatalmas tömegek menekültek hegyekbe, őserdőkbe vagy mocsarak közé. E sajátos afrikai jelenség a kontinensről elhurcolt „élő áru” révén elterjedt az Újvilágban is, és vált a rabszolgatartó államban önigazgatású árnyéktársadalommá.
--  A kilombókban az emberek valósággal eltemetkeztek. Az ide menekülők számára megszűnt a külvilág. Elvesztették családi-rokoni-törzsi kapcsolataikat, kiszakadtak saját népük közösségéből és a jól ismert természeti környezetből, amely addigi életüket alakította és ahonnan az életmódjukhoz nélkülözhetetlen természeti javakat nyerték. Az izoláltság és rejtőzés megszüntette annak lehetőségét is, hogy a kilombók lakói szomszédaiktól tanulják el mindazt, ami életüket elviselhetőbbé tette, de amelyet saját erejükből nem tudtak volna elérni.
--  Legtöbben, gyakran egész falvak lakossága a rabszolga vadászok elől menekültek, de óriási volt az úgynevezett „felesleges” rabszolgák száma is. Voltak, akiket: 4000-5000 kilométeren keresztül hajtottak a rabszolga-átvevő kikötőig, ám ott a hajós gazda a sok tízezres tömegből csak a legerősebb: 120–150 embert vásárolta meg. A többit hazájuktól távol szélnek eresztették. A feleslegesek e tömegéből sokan rablókká váltak, többségük azonban rejtekhelyre húzódott.
--  Óriási tömegeket kényszerítettek a menekülők úttalan útjára a törzsi ellentétekből fakadó háborúságok, az elemi csapások, az éhínség és nem ritkán a babonás hiedelmek is. Ezeknek az embereknek a megélhetése olyannyira bizonytalan és nehéz volt, hogy a menekülők között sokfelé elterjedt a kannibalizmus. E szerencsétlen, otthonukat vesztett emberek a menekülés közepette gyakran egymást falták fel.
--  De különösen kezdetben új lakóhelyükön is gyötrelmes élet várt reájuk. A zord természeti környezet, ahol meghúzódtak, lehetetlenné tette minden fejlettebb termelési kultúra alkalmazását. A rejtőző emberek gyűjtögető, primitív életmódra kényszerültek. Az Afrikára zúduló nagy történelmi vihar a négereket valósággal vissza kergette a fákra. A kilombók helyének kiválasztáskor a legfontosabb szempont éppen a zord természeti környezet volt, amely emberi településre alkalmatlannak mutatta a vidéket és elriasztotta az oda merészkedő rabszolga vadászokat.
--  Angola déli részén, a Munda–Evambo–Lungo és Kapota tartományok határ övezetében fekvő, Magyar László által a XIX. század közepén felfedezett kilombók népe már több évszázada élt a „tüzes szél” oltalmában, olyan vidéken, ahová, ha véletlenül rabszolga kereskedő tévedt, azonnal visszafordul.

Tudományos eredményei

--  Kutatási anyagát, útleírásait, az általa készített térképeket hazaküldte a Magyar Tudományos Akadémiának. Ezekből 1859-ben az Akadémia kiadásában jelent meg könyve, „Magyar László dél-afrikai utazásai 1849–1857. években” címmel.
--  1858-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. Erről az értesítést és könyve magyar kiadását, s 140 arany összegű honoráriumát a portugál tisztviselők hanyagsága miatt csak 1861.decemberében kapta kézhez.

Magyar László életútja és utazásai

--  A XIX. század térképein még nagyon sok fehér folt homályosította el az európai földrajzi gondolkodásban Afrikáról kialakított összképet. Számos tudományos expedíciót szerveztek különböző neves kutatóintézetek, hogy megfejtsék ezeknek a rejtélyes birodalmaknak a titkait. Magyar László, amikor 1843-ban elhagyta otthonát, még nem tudós kíváncsiságtól hajtott magasztos céllal indult el.
--  Magyar László a hányattatott ifjúkori évek után, a világ tengereinek járásában látta megvalósulni álmait. Dél-Amerikában eltöltött évei során magasra jutott a tengerész pályán, de egy tengeri ütközetben argentin flotta-hadnagyként fogságba esett. Szabadulása után Rio de Janeiróba hajózott, hogy távolmaradjon a hadi eseményektől. Ekkor fogalmazódott meg benne az első tudományos igénnyel tervezett út gondolata. Ehhez azonban nem tudta megszerezni sem a hazai, sem a helyi tudományos körök támogatását.
--  Anyagi fedezet hiányában kénytelen volt más lehetőséget találni, melyben ismeretlen területek feltárásában vehetne részt. Így vetődött el a kalabári uralkodó szolgálatába, kinek támogatásával első kutatóútját tette a Kongó folyamon. Visszaérve a tengerparti Benguelába, rögtön tervezni kezdte a következő útját. Ekkorra már egyetlen célja volt: ismereteket szerezni és a tudománynak szolgálatot tenni azáltal, hogy tudósításait rendszerezi, térképekkel látja el és elküldi hazájába. Mindezt úgy, hogy eredményeivel saját hazájának hasznára váljék.
--  Bihéi szállásán berendezkedve kezdte meg belföldi utazásait. Az uralkodó felajánlotta neki leánya kezét, de azt nehezen fogadta el. Házassága a további kutatásaiban nagy előrelépést jelentett. A helyi társadalommal való évtizedes érintkezésben részese lehetett az ottani életnek, így még teljesebbek a szokásokról, nyelvekről, törzsekről szóló néprajzi leírásai és a más, európai utazó számára teljesen megközelíthetetlen területekről szóló geográfiai tudósításai.
--  Mindezekről igyekezett mindvégig tájékoztatni a Magyar Tudományos Akadémiát. Innen pénzbeli segítséggel azonban nem tudták támogatni, de az európai földrajztudomány számára folyamatosan küldött beszámolók hatására egyre többen fordultak eredményei felé. Petermann földrajzi közlönyeinek szinte mindegyik számában jelent meg egy róla szóló írás.
--  Munkája elismeréseként a Bécsi cs. k. földrajzi társaság is tagjának választotta. Persze kritikusai is akadtak jószerivel, akik földabroszainak és helyzet meghatározásainak földrajzi pontatlanságait rótták fel. Ezek részben jogosak, de a korabeli, illetve a későbbi térképekkel egybevetve kiderül, hogy ezek a tévedések a műszerek hiányából adódtak és ezektől függetlenül kiválóan használhatók voltak a tartományokra vonatkozó forrásként.
--  Nehezen felfogható veszteség az egész földrajz tudomány számára, hogy tervezett három kötetes munkájából csak az első kötetet tudta teljes egészében és térképpel mellékelve megküldeni Hunfalvynak, aki azt kiadatta. A meglévő napló töredékekből, feljegyzésekből, tudósításokból és térképekből fennmaradtak számos újdonsággal szolgáltak a "fekete földrész" fehér foltjainak eltüntetésében.

Tudományos igénnyel készített beszámolók Afrika belsejéből

--  Magyar László tizenhat éven keresztül élt Afrikában. Ez idő alatt négy jelentős, egymástól elkülöníthető utat tett. Sorrendben az első a Kongó folyó torkolatán való felhajózás volt 1848-ban. Ezt a folyószakaszt elsőként mutatta be a tudományos köröknek. Másik három útja a szárazföld belseje felé vezetett. Bihében való letelepedését követően 1850-ben indult el a nagy Kuanza folyam forrását felkutatni. Ebben az évben jutott el Yah-Quilembe is, ami utazásainak legészakibb pontját jelentette.
--  Visszafelé való útján érintette Muata Jamvo birodalmának fővárosát, Kabebét, amiről őelőtte csak William Desborough Cooley és Joaquim Rodrigues Graças közölt leírást. Második nagy belföldi útjára 1852-ben indult. Ezen útja végén Linyántiban szándékozott találkozni David Livingstone misszionáriussal, de ez feltételezett pár napos "késés" miatt nem valósulhatott meg. Utolsó szárazföldi útját 1855-ben tette, amelynek során Lobálországot kereste fel. Innen küldött beszámolóját olvasta fel Hunfalvy János a Magyar Tudományos Akadémiában Magyar László székfoglaló előadásaként, akit távollétében az Akadémia levelező tagjává választott.
--  A Kalabári uralkodótól anyagi támogatást kapva - hat kabendai néger hajóssal és a szükséges felszereléssel ellátott ladikon - indult el 1848. május 9-én Ambriz városából a Kongó torkolatához, hogy azon felhajózzon. Ezen útja során a Fároszongói-vízesésekig jutott el. Az útjáról szóló tudósítást elküldte hazájába, ahol Hunfalvy János egyéb levelekkel és naplótöredékekkel együtt 1857-ben kiadta [1] .
--  A felfedezés eredményeiről nagy elismeréssel számolt be August Petermann is földrajzi intézetében megjelenő közleményekben. [2] Ezáltal Magyar László leírása gyorsan elterjedt az Afrikával foglalkozó szaktekintélyek között, akik közül ezt sokan kritikával fogadták. Kétségtelen, hogy Magyar László a földrajzi koordináták megadásában hibás értékeket közölt, minthogy hiányában volt megfelelő műszereknek, ennek ellenére beszámolóit még helymeghatározás tekintetében sem lehet koholmánynak nyilvánítani.
--  A későbbi utazások eredményeivel egybevetve ezek a kritikák alaptalannak bizonyulnak. Az pedig, hogy számos névalakot összehasonlítva más leírásokban olvashatókkal eltéréseket találni, annak az eredménye, hogy a különböző törzsek eltérő nyelvjárásaiban más és más névvel illetnek ugyanazon földrajzi helyeket és jelenségeket. Ily módon érthető, hogy az elsőnek általa leírt Fároszongói-vízesések [3] a közeli falu hasonló neve miatt Henry Morton Stanleynél Jellala néven kerülnek említésre, bár még Magyar is használja ugyanerre az Úpá [4] nevet.
--  E tudósításnak legjelentősebb része a Kongó vagy Zaire felső folyásának tartott Kuangó forrásának bemutatása: A Zaire vagy Kongó folyam Déli-Afrikának belsejében, a moluvai magas plateaukon a szélesség 5° és 6°, a keleti hosszaság 25° és 26° (Greenwich) fokjai között az úgynevezett Lu-bá tartományokban veszi eredetét,& hol nagy bőségben találkoznak a források, melyeknek éjszakról és délről jövő vizeit fölvéve most már Kuangó névvel... tart." [5]
--  Sajnos ezen ismertetésében is akad hiba, mivel a Kuangó a Kongónak nem forrásága, hanem egyik mellékfolyója. Emellett a koordináták is tévesek, de az a nevezéktani hiba következménye lehet, hogy a tudós világ Hermenegildo de Brito Capello és Roberto Ivens utazóknak tulajdonítja az első bemutatást. [6] Ez azonban a földrajzi leírást illetően teljesen egyező Magyaréval. A valóban téves adatokat Magyar László egy későbbi levelében kijavította. [7]
--  Egy karavánhoz csatlakozva 1849. január 15-én útnak indult Benguelából Bihé tartomány felé. Masisi-Kuito falu mellett keresett letelepedésre alkalmas helyet, hogy felépítse libátáját (tanya). Bihé "tartomány a déli szélesség 14°, a keleti hosszúság 18° 22' fokai alatt helyeztetve mintegy 4500 lábnyi felemelkedésen" [8] található. Célját, hogy Afrika ismeretlen vadonjait beutazhassa, csak úgy látta elérhetni, ha előbb a lakosok nyelvével és szokásaival is tökéletesen megismerkedik.
--  Ezen elgondolásának megfelelően alakította a helybéliekkel való kapcsolatát. Ezért is fogadta el fenntartásai ellenére Kajája Kajángula felajánlását, hogy vegye feleségül a bihéi uralkodó leányát, Ina-Kullu-Ozorót. Bízott abban, hogy házassága révén növekszik a tekintélye, megtanulja a kimbundák nyelvét és megismerheti szokásaikat. Mindezek elsajátításával nem csak Bihé tökéletes leírását tehette meg, hanem a további utazások során sokkal közvetlenebb kapcsolatba kerülhetett a helyi népekkel, mint bárki más az európai utazók közül.
--  A hercegnővel kapott testőr és elefánt vadász sereggel együtt mintegy 400 főt számláló karavánnal tett belföldi utak közül a legkiemelkedőbbek a Kimbunda országokba vezetett kutatóutak voltak. Ezek során készítette legrészletesebb térképét, amely megjelenése után sokáig szolgált a kartográfusok számára a kérdéses területek ábrázolásánál forrástérképül. [9] Magyar László a Kimbunda országokat a következő lehatárolással adta: nyugatról az Atlanti ocean, északról és keletről a Koánza folyam, délről pedig a Kilengues és Kakonda tartományok. Később egyre inkább háttérbe szorult ez a térkép és az újabban készített térképeket használták, mert azok pontosabbak voltak.
--  Kétségkívül a helymeghatározásokban ezen a térképen is nagy tévedések figyelhetők meg. Ezekből a hibákból is arra lehet következtetni, hogy Magyar vagy nem volt eléggé jártas a csillagászati mérésekben vagy pedig nem álltak rendelkezésére a megfelelő pontosságú műszerek. Ő is említi egyik levelében, hogy a már meglévő tengerészeti ismeretei ellenére "hat hónapig egy jeles nauticus professornál a nevezett czélra órákat fizettem, hol magamat elegendőleg kiképezve, és a szükséges műszereket megszerezve" [10] látta jónak felszerelnie magát. Ebből sokkal inkább lehet arra következtetni, hogy a Dél-Amerikában beszerzett műszerek már nem voltak birtokában, semmint hogy nem értett volna a mérésekhez.
--  A megfelelő csillagászati műveletekre alkalmas eszközök hiányában a távolság becslés is alkalmas a kutató számára a helyzet-meghatározáshoz. A megtett távolságokat azonban szinte következetesen túlbecsülte. Így érthető, hogy az útjainak végpontját mindig 1-2 földrajzi fokkal keletebbre, északabbra tette. Ennek oka, hogy amíg egy néhány fős kutatóút során könnyen meg lehet határozni a csoport haladásából és az időből a megtett utat, addig egy többszáz fős karavánnál ez csak nehezen állapítható meg.
--  Magyar László saját térképével kapcsolatban említi, hogy "a főbb pontoknak fekvését személyes tapasztalásom után astronomiai figyelések utján határoztam meg. ... A hegységek irányát, de kivált a nagyobb folyók forrását, futását és torkolatát, kevés esetet kivéve, személyesen vizsgáltam meg s astronomiai figyelésekkel határoztam meg." [11] Sajnos arra nem találni említést, hogy az astronomiai méréseket mely pontokra és milyen eszközzel, módszerrel végezte.
--  Az így előállott hibákkal együtt is nagy érdemekkel bír ez a térkép. A távolságmérésekben állandónak mondható hiba eredményeként az egyes földrajzi elemek egymáshoz viszonyított helyzete jól azonosítható a más térképeken szereplőkkel. Sok esetben azonban az ábrázolás jóval részletesebb, mint a máshol meglévő földabroszokon. A több mint 450 földrajzi nevet tartalmazó Dél-Afrika térképe újabb kori felfedezések által hozott leírásokkal egyezően ábrázolja a területet.
--  Utazásainak legészakibb pontját 1850. augusztus végén érte el a nagy Kasszábi folyam partján, Yah-Quilemnél. Ennek helyét valószínűleg hibásan a déli szélesség 4° 41' és a keleti hosszúság 23° 43' közé tette, bár ez a település a többi korabeli térképeken is más és más koordináták alatt található.
-- Magyar Belső-Afrikába vezető expedícióiról a "Kirándulás némely középafrikai országokba" [12] valamint utazásainak első és egyben utolsó kiadott kötetében számolt be [13] . Ezekben a földleírásokban a térképen szereplő és a fel nem tüntetett helyekről nyújtott szöveges adatokat. Így a koordináták mellett számos pont magasságát is megadja. Ezeket az értékeket barométeres méréssel állapította meg. A leírások gazdagságát növeli, hogy amennyire természettudományos előképzettségéből telt, Magyar az ott élő népek szokásait, nyelveit, a látott természeti-, növény- és állatritkaságokat is igyekezett feljegyezni. Mindezt egyszemélyben, hazájától és a többi utazótól való teljes elszigeteltségben tette.
--  További utazásai során leírta a Moluva vagy Moropu és Lobál országokat, valamint a tudomány számára azokban az időkben szinte még teljesen ismeretlennek számító vidékeket, a Kunéne és Kubángo folyók között elterülő tartományokat.
--  Az előbbiről szóló tudósításhoz [14] Magyar egy térképet is mellékelt az érintett területről, amelyet August Petermann leírásával együtt közzé is tett. [15] Afrika e részeiről hosszú időn keresztül ez volt a legrészletesebb térkép, így a Petermann által kiadott közleményekben megjelent mellékletet sokáig használták forrásként. Minthogy hibáktól ez sem volt teljesen mentes, Petermann kisebb javításokat eszközölt. Thirring Gusztáv, hogy az eredeti térképet vizsgálni lehessen, már 1888-ban megpróbálta felkutatni, de az mind a mai napig nem került elő. Mindenesetre az, hogy oly sokáig szolgált alaptérképnek a földírók számára, Magyar László érdemeit növeli.
--  Ez az első tudósítás a nagy afrikai folyamok - Kuangó, Koánza, Kasszai, Kubángo és a Zambézi - forrásait magában rejtő hegyvidékről. Tévedése abban állt, hogy Magyar szerint a Kasszai folyása északkeleti irány után keleti irányt vesz és az Indiai-óceánba ömlik. Ennek a hibának az lehetett az oka, hogy neki csak a folyam felső szakaszát volt módjában szemügyre venni, az alsó szakaszról szóló tudósítást pedig, a helybéli népektől vette.
--  Külön érdekesség, hogy mivel hiányában volt a korabeli európai utazók tudósításainak, csak utólag tudta meg, hogy leírásával milyen nagy tévedést sikerült tisztáznia, "melyben David Livingston dél-afrikai utazó keveredett a Moluva és Lobál országok geographi, nem különben e tartományokat öntöző, nagyobb rendű folyamok neve, léte és futások körül, melynek következtében még a legújabb földabroszok is hibásak maradtak;" [16] .
--  Ezekben az időkben a legkevésbé ismert területnek a Kunéne és Kubángo vagy Okavango folyók között kiterjedő vidék számított, amelyet Magyar László 1852-1853-ban járt be. A területről - a más európai utazóknál jóval korábban - készített leírásainak csak egy része maradt fenn naplótöredékek formájában. [17] Ebben a Kámba határait " a déli szélesség 16° és 17°, a keleti hosszaság 18° 19° (Greenwich) fokjai" míg Oukanyamát "a déli szélesség 19° és 23°, a keleti hosszaság 21° és 26 (Greenwich) fokjai közt" [18] állapította meg.
--  Szintén ezen a tájékon járt Serpa Pinto is 1877 és 1878 között, aki útjáról részletesen be is számolt. [19] A portugál utazó számos helyen keresztezte Silva Porto nevű honfitársának útvonalát, aki 1841-1890 között járta Közép-Afrika ismeretlen területeit. Őt minden bizonnyal ismerte Magyar László, sőt esetleges találkozásuk sem kizárt, bár erről írásos feljegyzés nem került elő. Tudósításaikban a szokásosnak mondható időbeli változásoktól eltekintve egymást megerősítő leírásokat adtak. Meglepő módon sok esetben még a későbbi felfedezőutak által megadott névváltozatok is egyezést mutatnak Magyar László korábbi beszámolóival.
--  Livingstone munkája mellett eljutott hozzá néhány tudományos munka és folyóirat melyekből bepillantást nyerhetett más kutatók és utazók eredményeibe és földirati mappájukba is. Ilyen írásokból szerzett tudomást, hogy az általa kutatott részeken mely utazók végeznek még hasonló felméréseket. Szeretett volna személyesen is találkozni velük, kiváltképpen az általa is nagyra becsült Livingstone skót utazóval.
--  Magyar felkereste Livingstone tartózkodási helyét, a Bihétől hatnapi járóföldre lévő Sikeretut, de a remélt találkozás tíznapos késedelem miatt nem jött létre. Ez a tíz napos késedelem azért is különös, mert Livingstone ezen a szálláshelyén fogadta Silva Portót. A két utazó biztosan tudott arról, hogy Magyar a közelben tartózkodik, mégis a tudományos szempontból is jelentős találkozásba, melynek során kicserélhették tapasztalataikat, valami ok miatt nem kívánták bevonni. [20]
--  A Bihéi tartózkodásának kilenc éve alatt beutazott kevéssé ismert országokat Magyar László mind leírta, és tervében állt a tudósításokat térképekkel kiegészítve hazájába elküldeni, hogy a tudós világot tájékoztathassa.
--  "A föld leírás bővebb ismeretségére minden kötetben a benne leírt tartományokat tárgyaló és általam készített földabroszt rajzoltam, az eddigieknél egészen különbözőt és bővebbet, mert észrevehetőleg tapasztaltam amazokban a tartományok nevei és astronómiai helyeztetésük részint említés nélkül, részint hibás följegyzetét, mitsem szólok azoknak folyóiról, melyeknek nagyobb része ott ismeretlen." [21]
--  Ebben a levélben részletesen leírta, hogy tudományos munkáját három részre osztotta fel. Az első kötetet még 1857-ben el is küldte apjának, Magyar Imrének, aki azt átadta Hunfalvy Jánosnak. A mű a hozzá csatolt térképpel együtt 1859-ben került kiadásra, sőt még ugyanebben az évben németül is megjelent. [22] Miután Magyar távoli afrikai szálláshelyén értesült első kötetének megjelenéséről, felbuzdulva hozzálátott a hátralévő két kötet tisztázásához is. Eközben Hunfalvynak megküldte a már leírt rövidebb tudósításait Munda-Evámbo, Lungo és Kapota ismeretlen tartományokról.
--  Magyar László nem fogadta el sem a portugál, sem az angol támogatást. Mindvégig hazájától remélte ügyének felkarolását, ami túl sokat késett. Az Akadémia csak 1868. október 5-én felolvasott leiratokból tudta meg, hogy Magyar László 1864. november 9-én Ponto do Cuióban meghalt.
--  A hagyatéki anyag máig tisztázatlan körülmények között elégett. Így az Akadémia által remélt második és harmadik kötet és ezzel együtt sok hasznos feljegyzés naplótöredék és térképvázlat vált minden bizonnyal a lángok martalékává. A sajnálatos balesetben semmivé lett értékes anyagokra csak a hagyatéki leltárban találhatók valószínűsíthető utalások. [23] Az is csak az írásaiból derül ki, hogy csupán hőmérője és légsúlymérője volt, melyekkel "rendes meteorologiai naplót" [24] vezetett, illetve a barométerrel magassági méréseket végzett, de ezekre a műszerekre utaló feljegyzés a hagyatéki anyagban nem szerepel.
--  Beszámolói Hunfalvy János közreműködésével kerültek August Petermannhoz és Rónay Jácinthoz, akiken keresztül az afrikai felfedezésekkel foglalkozó tudósok értesülhettek Magyar eredményeiről. Kutatásaihoz a portugál hatóságok több alkalommal is támogatást ígértek. Ennek, illetve a londoni Királyi Földrajzi Társaság segítségének elfogadására buzdította a magyar Akadémia, mert tényleges anyagi pártfogást otthonról az akadémiai pénztár állapota miatt nem lehetett várni. Magyar László az egész tudomány számára remélte átadni eredményeit, de csak a magyar körökön keresztül, hogy ezzel szeretett hazája hírét növelje. Ez csak részben történt meg, de talán mind a mai napig akad tudományos életének olyan része, mely méltatásra tarthat számot.

Források

--  Magyar László tudományos működésének elemzéséhez elengedhetetlen a portugál fennhatóság alá tartozott területen járt utazók beszámolóinak számbavétele illetve a tartomány történelmét bemutató ismertetések. Ezt szolgálta az a hazai és portugáliai könyvtárakban, térképtárakban, különböző gyarmatügyi intézetekben végzett kutató munka, amelynek során egy részletes irodalomjegyzék készült.
--  Ebben a jegyzékben szereplő források egy része a Térképtudományi Tanszéken már hozzá férhetőek, de számos tételt állományvédelmi okokból még másolatban sem lehetett beszerezni. A Források című mellékletben ez a bibliográfia található, ami várhatóan újabb és újabb tételekkel egészül ki a további kutatások során.

--  [1] Magyar László dél-afrikai levelei és naplókivonatai. [ed.]: Hunfalvy János (Pest, Eggenberger, 1857).
--  [2] "Die Reisen von Ladislaus Magyar in Süd-Afrika."Petermann's Geographische Mittheilungen (1857): 181-199.
--  [3] "Magyar László felhajózása a Kongo vagy Zaire délafrikai folyamon a fáro-szongói kataraktákig." in: Magyar László délafrikai levelei és naplókivonatai. [ed.]: Hunfalvy János (Pest, Eggenberger, 1857), 42.
--  [4] "Magyar László felhajózása a Kongo vagy Zaire délafrikai folyamon a fáro-szongói kataraktákig." in: Magyar László délafrikai levelei és naplókivonatai. [ed.]: Hunfalvy János (Pest, Eggenberger, 1857), 43.
--  [5] "Magyar László felhajózása a Kongo vagy Zaire délafrikai folyamon a fáro-szongói kataraktákig." in: Magyar László délafrikai levelei és naplókivonatai. [ed.]: Hunfalvy János (Pest, Eggenberger, 1857), 45.
--  [6] Capello-Ivens, De Benguela ás Terras de Iacca; descriç o de uma viagem na África Central e Ocidental. Compreendo NarraçQes, aventuras e estudos importantes sobre as cabeceiras dos rios Cunene, Cubango, e de grande parte do curso dos dois últimos; além da descoberta dos rios Hamba, Canali, Sussa e Cugo, e larga notícia sobre as terras de Quiteca N Bungo, Sosso, Futa e Iaca. (Lisboa, Imprensa Nacional, 1881).
--  [7] Magyar László, "Rövid tudósítás a Moluva vagy Moropuu és Lobál országokról."Akadémiai Értesítő 11 (1859): 26.
--  [8] Magyar László, "Kirándulás némely középafrikai országokba." in: Magyar László délafrikai levelei és naplókivonatai. [ed.]: Hunfalvy János (Pest, Eggenberger, 1857), 54.
--  [9] Dél-Afrika térképe, a 8dik és 15dik szélességi, s a 11dik és 19dik hoszasági fokok között. Készitve Magyar László által 1857 évben. Fakszimile kiadás, (Budapest, Cartographia, 1993).
--  [10] Levél Magyar Imréhez. (Yak-Quielem, 1851. április 20.). in: Magyar László délafrikai levelei és naplókivonatai. [ed.]: Hunfalvy János (Pest, Eggenberger, 1857), 14.
--  [11] Magyar László délafrikai utazásai 1849-57 években. vol. 1 [ed.]: Hunfalvy János (Pest, Eggenberger, 1859), 461.
--  [12] Magyar László, "Kirándulás némely középafrikai országokba." in: Magyar László délafrikai levelei és naplókivonatai. [ed.]: Hunfalvy János (Pest, Eggenberger, 1857), 51-59.
--  [13] Magyar László délafrikai utazásai 1849-57 években. vol. 1 [ed.]: Hunfalvy János (Pest, Eggenberger, 1859).
--  [14] Magyar László, "Rövid tudósítás a Moluva vagy Moropuu és Lobál országokról."Akadémiai Értesítő 11 (1859.): 921-941.
--  [15] "Ladislaus Magyar's Erforschung von Inner-Afrika. Nachrichten über die von ihm den Jahren 1850, 1851 und 1855 bereisten Lander Moluva, Moropu und Lobal."Petermann's Geographische Mittheilungen (1860): 227-237., 10. tábla.
--  [16] Levél Hunfalvy Jánoshoz. (Lucira, 1858. november 16). in: Magyar László élete és tudományos működése. Kritikai adalék a magyar földrajzi kutatások történetéhez. Magyar László kiadatlan írásaival. [ed.]: Thirring Gusztáv (Budapest, Kilián, 1937), 148.
--  [17] Magyar László, "Kirándulás Kámba és Oukanyama országokba." in: Magyar László délafrikai levelei és naplókivonatai. [ed.]: Hunfalvy János (Pest, Eggenberger, 1857), 60-92.
--  [18] Magyar László, "Kirándulás Kámba és Oukanyama országokba." in: Magyar László délafrikai levelei és naplókivonatai. [ed.]: Hunfalvy János (Pest, Eggenberger, 1857), 71, 88.
--  [19] Serpa Pinto, Como eu atravessei a África: do Âtlantico ao mar Indíco, viagem de Benguela U contra-costa a-través de regiQes desconhecidas; determinaçQes geographicas e estudos ethnographicos. vol. 1-2 (London, Sampson Low, Marston, Searle, e Rivington, 1881).
--  [20] Manuscripto de Silva Porto Encontrado no seu espólio. Sociedade de Geographia de Lisboa, 1891.
--  [21] Levél Hunfalvy Jánoshoz. (Bihé, 1857. február 20. és március 1.). in: Magyar László élete és tudományos működése. Kritikai adalék a magyar földrajzi kutatások történetéhez. Magyar László kiadatlan írásaival. [ed.]: Thirring Gusztáv (Budapest, Kilián, 1937), 137.
--  [22] Magyar László's Reisen in Süd-Afrika in den Jahren 1849 bis 1857. vol. 1 (Pest-Leipzig, Lauffer-Stop, 1859).
--  [23] Sebestyén Éva: "Levéltári kutatástörténet: Magyar László."Africana Hungarica 1.2 (1998): 303-327.
--  [24] Levél Magyar Imréhez. Benguela, (1849. július 1.). in: Magyar László dél-afrikai levelei és naplókivonatai. [ed.]: Hunfalvy János (Pest, Eggenberger, 1857), 19.