"A világon azért vagyunk, hogy otthon legyünk benne valahol mindannyian.." ** -- Tamási Áron

Déli Magyar Krónika

""A természet mindig tökéletes és soha nem szegi meg törvényét.""
-- Leonardo da Vinci --

""Az Isteni erő, aki a kivágott csonkból termőfát tud növeszteni újra, nem hagyja elveszni a népeket sem, akik benne hisznek.""
-- Wass Albert --

""Az igazi természeti törvényeket nem írták könyvekbe és nem őrködnek fölöttük fizetett tisztviselők. Veled, benned és körülötted élnek, és a világ teremtésétől a világ végezetéig változatlanok.""
-- Bíró Csaba --

Bulgáriai és Egyiptomi kalandok - Kun-Szabó Mariann

2014.02.15 18:49

 

Bulgária, a Balkánon túli életről..

Mielőtt kimentem volna Bulgáriába, kétféle reakcióval találkoztam. Azok, akik még sosem jártak ott, és csak hallomásból ismerték az országot, óva intettek attól, hogy négy hónapot egy Balkáni országban töltsek. Azok pedig, akik turistaként már jártak Bulgáriában, szép emlékekről számoltak be, és ódákat zengtek a csodálatos tájakról meg a bolgár vendégszeretetről. Az igazságot csak úgy tudhattam meg, ha a saját szememmel látom Bulgáriát, ezért vállalkoztam a szakmai gyakorlatra....

http://travelbuzz.me/wp-content/uploads/2012/09/eg-145x130.jpg

--  Bulgária közepén, az egyik legelmaradottabb régió kis önkormányzatánál, Pavlikeniben fogadtak hármunkat. Kezdetben némi szorongással, a Balkánról hallott történetektől megfélemlítve szemlélődtünk. Ez egy időutazás 20-25 évvel vissza a múltba.
--  Ezt nem csak a cirill betűk vagy az utakon sorakozó régi Ladák és Moszkvicsok látványa idézte elő, hanem szinte minden, ami a szemünkbe ötlött, a régmúltat árasztotta magából: az épületek, az utak minősége, a híres balkáni közlekedés. Amikor az önkormányzatnál pottyantós vécé fogadott minket, meg is ijedtünk picit.
--  A bolgár nyelvtudás hiánya eleinte gondot okozott a mindennapokban, a helyiek nyitottsága azonban nem ismert határt. Először azokat a szavakat fedeztük fel, amelyeket valószínűleg a magyar vett át a szlávból. Ilyen volt a sapka, a sál, a palacsinka vagy a krocsma.
--  Pavlikeni társadalmi élete az önkormányzattal szemben álló kocsmában, azaz krocsmában zajlott, ahova mi is sokszor betértünk a munkanap végén. Míg a férfiak orosz módra vodkáztak, addig a nők a török ritmusú, számunkra követhetetlen csalgára lejtettek erotikus táncot. Barátaink javarészt angol tagozatos helyi középiskolás diákok vagy kézzel-lábbal órákig beszélgetni képes, kalandvágyó helyiek lettek.

--  A bolgárok meglepően sokat tudtak Magyarországról, felsorolták azokat a csatákat, amelyeket a két ország szövetségesként vívott, illetve az 1848-as szabadságharcunkkal is profin kapcsolták össze az ő megmozdulásukat. Nagyon sokat tanultunk tőlük a mi történelmünkről is, míg ők a két ország több száz éves barátságáról beszéltek természetesen. Azt azonban furcsa volt megszokni, hogy Bulgáriában úgy tekintenek ránk, mint nyugat-európaiakra.
--  Ennél már csak az volt meglepőbb, ahogyan az önkormányzati dolgozókat kezelték. Ők számítottak ugyanis a kisváros legbefolyásosabb embereinek. A munka idő vége után a hölgy alkalmazottak teljes pompában, dámaként vonultak végig az utcán, mindenki előre köszönt nekik, és nagy kegynek számított, ha pár kiváltságossal leálltak beszélgetni.
--  Pavlikeni közel sem nevezhető egy turista célpontnak. A Szófiát Várnával összekötő vasútvonal mentén fekvő kisvárosban a nemrég feltárt ősi agyagkemencénél és a városi park mögött rejtőző, elfeledett állatkertnél nagyobb szenzáció csak a keddi piacnap volt, ahol a város apraja-nagyja felvonult az árusstandok között, legújabb ruhájában pompázva.
--  Kétségtelenül itt ettük a legjobb sült kolbászt, a csevapcsit. A bolgár konyha kimondottan finom, isteni a sopszka salátájuk, a szirene sajtjuk, a joghurtból készült italuk, az ajran, és nagyon jók a húsból készült különböző pörköltjeik. Nem tudom, hogy bolgár kuriózum-e, de itt ettem először kecske sajtos, illetve limonádés palacsintát.

Forrás: Kun-Szabó Mariann
Veliko Tarnovo volt a bolgár állam központja az ország virágkorában

--  Az önkormányzatban naponta volt bolgár óránk, és ahogy nyelvtudásunk bővült, felbátorodtunk, és kezdtünk szétnézni a város határain kívül is. Felfedeztünk egy közeli vízesést, elstoppoltunk a sziklás Negovanka-kanyonig, bebuszoztunk a megye székhelyre, Veliko Tarnovóba, mely a középkori Bulgária központja volt.
--  Egyszer egy iskolás csoporttal kirándultunk el a közeli faluba. Mi a legkisebbekre és egyben legelevenebbekre vigyáztunk, de nem volt nehéz lekötni az érdeklődésüket, mert nagyon tetszett nekik, hogy nem beszélünk bolgárul. Később leautóztunk a Bulgáriát észak-déli irányban kettészelő Balkán-hegységbe a Sipka-szoroshoz, ahol az 1878-as török-orosz háború zajlott.
--  Majd a román határ mentén vezettünk tovább a Duna partján fekvő Ruszéba, mely gyönyörű neobarokk építészetéről és Romániába átívelő hídjáról híres. Ez Európa leghosszabb acélszerkezetű hídja. Szép lassan felfedeztük Bulgáriát a maga természeti szépségeivel. Első nagyobb kalandunk mégis az volt, mikor egy teljes hétre elutazhattunk az önkormányzat üdülőjébe Bialába, a Fekete-tengerhez.
--  Kora reggel az önkormányzat jegyzője kikísért minket Pavlikeni vasút állomására, és nemsokára már a jobb napokat is megélt acélparipán zötyögtünk Várna felé. A közel hatórás bóbiskolást a cél előtt csak egy angol turista törte meg, aki sápadt arccal nyitott be a kocsinkba, és kétségbe esetten magyarázta, hogy neki Várnában kell leszállnia, de ő csak Bapha táblákat lát. Mondtuk neki, hogy nyugodtan szálljon le Baphában, a cirill betűkkel pedig ne törődjön.
--  Az állomáson már várt minket egy Lada, benne a törött szélvédő mögött Nyikolaj, a sofőr, aki telefonnal és cigarettával kezében, 140-es tempóban szállított le minket Bialába. Első utunk a tenger partra vezetett. Nem vagyok nagy tenger imádó, de a Fekete-tenger kifejezetten meleg volt, és szinte egész nap a vízben lubickoltam. Ha pedig megéheztünk, a homokos part büféjében jóízűen faltuk a papír tölcsérbe csomagolt sült halacskákat, a cacát.

Forrás: Kun-Szabó Mariann
Kikötő Neszebarban

--  A következő reggel felkerekedtünk, és elutaztunk a közeli Neszebarba. A Biala-i busz állomáson meglepetésünkre távolsági busz helyett egy Mercedes kisbusz várta az utasokat. Mi a hátsó sorban kaptunk helyet, az utánunk jövők viszont már csak az ülések közé beékelt kis sámlikon tudtak helyet foglalni.
--  Így zötyögtünk át Neszebarba, a megengedett sebesség felső határán egyensúlyozva. Már a város peremén szembetűntek a luxus-szállodák és az ember tömegek, melyek a bazár sorok mentén kígyóztak. A tengerpart már felkészült az évente mind nagyobb számú turista befogadására.
--  Megérkezésünk után nekivágtunk az UNESCO-listán szereplő óvárosi félszigetnek, hogy megismerjük a bizánci építészet remekműveit. Láttunk galériának berendezett gyönyörű templomokat, szirten álló bástyát és faházakat, és itt találkoztunk először magyarokkal is.
--  Az árak Bulgária többi részéhez képest égbeszökőek voltak, a nyugati turistákra szabva. A délutánt a tengerparton töltöttük. Itt a homok még finomabb és fehérebb volt, mint Bialában, a parton pedig végeláthatatlanul sorakoztak a fizetős napernyők. Este a menetrend szerinti kisbusszal indultunk vissza szállásunkra.
--  A tengerparti kalandon felbuzdulva a következő hónapban Pavlikeniből a másik irányba szálltunk vonatra, és hatórás út után a fővárosban, Szófiában szálltunk le. Az időpont megválasztásában nagy szerepet játszott a Magyarország-Bulgária szófiai VB-selejtező dátuma, melyet, mint kezdő futball drukkerek, mindenképpen szerettünk volna megnézni.
--  A meccsre a bolgár táborba kaptunk jegyet, így halk sutyorgással és kuncogással néztük végig. A következő nap a városnézésről szólt. A legérdekesebb élmény számomra az volt, hogy végig nézhettük Európa legnagyobb ortodox ikon gyűjteményét, és betekintést nyerhettünk a freskók szimbolikájába.

Forrás: Kun-Szabó Mariann
A szófiai Alekszandr Nyevszkij-székesegyház a világ egyik legnagyobb ortodox temploma

--  Következő nap autót béreltünk, és nekivágtunk a Rila-hegységnek. Első nap az UNESCO-listán szereplő, világhírű Rila kolostort látogattuk meg, ahol már szakértelemmel elemeztük a falakra festett ikonok jelentését. Másnap a 2500 méter magasan fekvő hét Rila-tóhoz kirándultunk. A négyórás túra után olyan magasra értünk, ahol már fák sem nőnek, a ködben pedig mesebelinek tetszett a fehér, havazó táj. on.
--  Túravezetőnktől itt tanultuk meg azt is, hogyha netán egy medve venne üldözőbe, mindig lefelé kell szaladni a hegyről, mert a hatalmas négylábúak nehezebben közlekednek lefelé, mint felfelé. Ezután az információ után sokkal sűrűbben tekintgettem a hátam mögé. Következő nap a bolgár sí paradicsomból, Borovecből tettünk egy kisebb túrát, visszafelé pedig Sapareva Banyánál megnéztük Európa legmelegebb természetes gejzírjeit.

Forrás: Kun-Szabó Mariann
A Rila kolostorban már szakértelemmel elemeztük a falakra festett ikonok jelentését

--  Kirándulásaink során mind jobban megismertük a bolgár kultúrát, egy dolgot azonban képtelen voltam megszokni. Ha Bulgáriában meghal valaki, akkor a hagyományokhoz híven a fényképét felragasztják a ház ajtajára. Az utcán minden ajtóról halott emberek fotói néztek vissza rám, és a panel házak fala ki sem látszott a rengeteg fényképtől.
--  Sok barátot szereztünk, sokan megismertek minket, és már elhitték, hogy láttunk életünkben tehenet, és tudunk tűzifát vágni. Már nem bántam, hogy kisvárosban élek, hogy nincs központi fűtés, és hogy nyilvános helyeken nem ismerik az angol vécét. Szerettem nézni, ahogy az ablakunk alatt, az utcán sütik a paprikát, mellette pedig beterelik esténként az állatokat a legelőről. on.
--  Az eleinte ijesztőnek tűnő Bulgária szép lassan kellemes, barátságos és gyönyörű országgá változott. Hazatérésünk után mi is azok táborát gazdagítjuk, akik a bolgár vendégszeretetről és a gyönyörű tájakról regélnek, ha a balkáni ország szóba kerül. Sőt néhány hónappal később lelkesen vártuk bolgár barátainkat Ferihegy kettőn.

------------------------------------------------------------------------------------------

 

Egyiptom - Mi van a csador alatt.?.

Egyiptomról a legtöbb embernek a piramisok, a hireoglifák és a tengerparti üdülők ugranak be elsőként. Hogy milyenek a lakói, arról legfeljebb az arab tavaszról közvetített tévé beszámolók alapján lehet némi fogalmunk, meg persze néhányan buszsofőr, recepciós vagy pincér formájában találkozhattak velük. Nekem két hétig volt lehetőségem ott dolgozni, és kicsit megismerni őket.

  http://travelbuzz.me/wp-content/uploads/2012/09/eg-145x130.jpg

Egyiptom és a több ezer éves emlékek

--  Egyszer csak csörgött a telefon, a főnököm szólt, három nap múlva utazom Kairóba. Hurrá.!. Bakancs listám egyik pontja volt: Egyiptom, és látni fogom végre ennek a több ezer éves kultúrának az emlékeit, amelyeket eddig csak fényképekről csodálhattam meg.
--  De mit csomagoljak be.?. Egy olyan országba megyek dolgozni, ahol a konzervatív öltözködési szokások miatt nem szabad sem a térdet, sem a vállat fedetlenül hagyni, viszont augusztusban nem ritka a 40 fok sem. Táskámba gyömöszöltem hát a teljes vállkendő-kollekciómat, meg néhány hosszú pamutruhát. Két nap múlva már a Kairó felé tartó gépen ültem.
--  Besötétedett már, amikor leszálltunk az egyiptomi fővárosban. A repülőtér kijáratánál megrohamoztak a taxisok, és a fülembe súgva licitáltak egymásra. Úgy gondoltam, hogy egy megbízhatónak tűnő pultnál kérek inkább magamnak taxit. A társaságnak kifizettem a kicsivel magasabb árat, a pénz leosztása után viszont ugyanaz a taxis üdvözölt, akit öt méterrel arrébb egyszer már vissza utasítottam.

 

Forrás: AFP/Filippo Monteforte
Esti csúcsforgalom Kairóban

--  A parkolóban egy jobb napokat is látott autóhoz sétáltunk, melyen nem volt taxistábla. Beszálltam, majd mint egy harmadosztályú televíziós krimisorozatban szokott történni, még két férfi ugrott be, maguk közé szorítva. Fejem fölött gyors szócsatát vívtak, a cetlire írt címet nézegették, én meg hátra húzódva már csak abban bíztam, hogy a több pénzért, amit befizettem, eljutok a szállodámig.
--  A rali bajnoksághoz hasonlító út végül jó kedélyű cseverészéssel telt, és miután kiszálltam a taxiból, sofőröm egyiptomi szokás szerint névjegy kártyát nyomott a kezembe, ha a jövőben is igényt tartanék a szolgáltatásaira. Egy búcsú mosollyal szédelegtem be a hotelbe, és dőltem be fáradtan az ágyba.

A Mecsetnél a bazár mellett

--  Kairó: 16 millió lakosával Afrika és a Közel-Kelet legnépesebb városa, és a világon is a 13. helyen áll. Az ember elszédül az utcán a forróságtól vibráló levegő mögött hömpölygő hatalmas forgatagtól. A motorok dübörgését, a dudálást és a kiabálást csak a müezzin napi ötszöri imára hívó éneke törte meg kellemesen, mely a város fölött, a mecsetek tornyaiból, a hangszórókból szólt.
--  Munkatársnőim gyorsan kiismerhettek, mert az első hétvégén máris felajánlották, hogy megmutatják Kairó egyik legnagyobb bazárját, a Khan el-Khalilit. Megbeszéltük, hogy a bazár melletti mecsetnél találkozunk. Délután taxit fogtam, és úti célnak bemondtam a bazárt.
--  A már ismert fék csikorgós, veszett utazás után a sofőr rám kacsintott: megérkeztünk. Ekkor jött a felismerés, hogy a bazár melletti forgalmas csomópont minden sarkán van egy mecset. Kairóban nincs zebra, a kocsik között próbáltam átjutni az úton, hogy körbejárjam a teret, míg végül az egyiknél nagy megkönnyebbülésemre összetalálkoztam a lányokkal.
--  Az 1382-ben épült bazár valaha a fűszer kereskedelem központja volt, és ma is Kairó egyik legfontosabb piaca. Szagoltunk helyben készült parfümöket, pacsulitól a legfinomabb illatig. Morzsoltam ujjaim között helyi fűszereket, amelyeknek a 2 százalékát tökéletes biztonsággal felismertem. Felpróbáltam a bőrből készült papucsot, a népszerű "sisát".
--  Hosszadalmas, ám rendkívül mulatságos alkudozást követően én is a tulajdonosa lettem pár szuvenírnek, többek között a sokadik váll kendőmnek. Munkatársaim segítségével hamar felvettük a bazári forgatag ritmusát, ők gyakorlottan hessegették el a néha erőszakos eladókat.

Forrás: Kun-Szabó Mariann
Helyben készített parfümöket próbáltunk

 

--  Az üzleteken kívül a bazár területén sok étterem és kávézó is megbújik a magas falak árnyékában. Mi is kiültünk az egyik teraszára. A pincérek megharcoltak minden vendégért, demarkációs vonalakkal védték a területüket. Jaj volt annak a szomszédos felszolgálónak, aki átlépett, vagy megpróbálta a kedves vendéget elcsábítani. A mi pincérünk tudhatott valamit, mert az ő placca tele volt.
--  A téren álló hatalmas mecset minaretjéből megszólalt a délutáni imára szólító ének. Összenéztünk, és már indultunk is a bejárathoz. Az imaházba a férfiak és a nők más-más ajtón jutnak be, és benn is el vannak különítve. A bejáratnál levettem a cipőmet, majd kaptam egy csadort, amelyből csak a fehér arcom látszott ki.
--  Bent puha szőnyegen jártuk körbe a női részt, és tátott szájjal csodáltam az elénk táruló pompát. Az épület látogatása végül más irányt vett, mikor az egyiptomi nők kiszúrták, hogy külföldi vagyok, és egymás után kérték velem a fotót mobiltelefonjukra. Viszonzásképpen én is kattintottam velük néhányat.
--  Az egyiptomi nők sokkal konzervatívabban öltözködnek, mint amit Tunéziában tapasztaltam. Tetőtől talpig csadorban voltak, csak az arcuk, a kézfejük és a lábfejük látszott ki. Láttam azonban olyanokat is, akiknek teljes arcát elfedte a lepel, talán az anyag szövésén keresztül láttak valamit. A legérdekesebb mégis az volt, amikor Alexandria tengerpartján fürdőző nőket láttunk csemetéikkel, és a nők itt sem váltak meg hosszú sötét ruhájuktól.

Forrás: Kun-Szabó Mariann
Egyiptomi nők fürdőznek a Földközi-tengerben

--  Egyszer meg is kérdeztem egyik munkatársnőmet, hogy nem hiányzik-e nekik, hogy ebben a forróságban néha kicsit kevesebb testrészük legyen takarva. A válasza egyszerű és igazán szép volt. Azt mondta, az egyiptomi nőket tündöklő gyémántnak tekintik, akik csak családjuknak és férjüknek mutatják meg ragyogásukat, míg a külvilág felé a ruhájukkal fedik el.
--  Azt is elárulta, hogy az egyiptomi nők ugyanúgy követik a divatot, mint mi. Megvannak a kedvenc ruhamárkáik, és bár az utcán csak egy nagy kendőt látunk, ha bezárulnak az ajtók, és a lányok magukra maradnak, a leplek lekerülnek, és máris elkezdik mustrálni egymás szerzeményeit.
--  Az engem körülvevő arabok mind kedvesek, és szűkös anyagi lehetőségeikhez képest, meglepően nagylelkűek voltak. Próbáltam visszautasítani ajándékaikat, de azt mondták, hogy a kiadásoknál sokkal fontosabb számukra az, hogy jól érezzem magam.
--  Például egyik este egy kis vendéglőben a pincér kérte, hogy még maradjunk, hogy kiszaladhasson valamiért. Mikor visszatért, egy-egy szál rózsát nyújtott át nekünk, és ez alól férfi munkatársunk sem volt kivétel, aki ettől a váratlan fordulattól a rózsával azonos színűvé változott.
--  Az azonban még engem is meglepett, mikor egyik egyiptomi munkatársnőm mindössze egy találkozás után felajánlotta, hogy hétvégén elvisz egy teljes napra Gízába megnézni az UNESCO listáján is szereplő Piramisokat. Vasárnap Mona és az egyik barátja, Andrew értem jött, taxit fogtunk, és már robogtunk is a Kairótól mindössze 20 kilométerre fekvő Gízába.
--  A sivatag bejáratánál a szfinx fogadott minket, mely 22 méterével a világ egyik legnagyobb és egyik legrégebbi szobra. Valóban fenséges látvány volt. Mögötte magasodtak a gízai piramisok. Ez alatt a három nagy piramist értjük, ezek közül pedig az i. e. 26. században épült Kheopsz fáraóé az egyetlen fennmaradt csoda az ókori világ hét csodája közül.
--  Mona felkészült, és nemcsak a szfinxről és a piramisokról mesélte el amit tudott, hanem a kötelező vicces fotókhoz is teljes szakértelemmel állított be. Meggyőződhettem, hogy az egyiptomiak nemcsak nagyon kedvesek, de humornak sincsenek híján.

Forrás: Kun-Szabó Mariann
Tevés rendőr vigyázza a rendet a piramisok lábánál

Vírus és Ramadán

--  A Kairóban eltöltött két hetet csak az utolsó napokban tette nehezebbé két, egymástól független dolog. A második héten lassan maga alá gyűrt valami vírus, amely nemcsak fejfájást okozott, de annyira felpuffasztotta a hasamat, hogy nehezemre esett kiegyenesedve járni, és egyáltalán lélegezni.
--  Az orvos azt mondta, hogy ez az a tipikus betegség, melyet az európai turisták kapnak el akkor, ha csap vízből isznak. A Nílusból leszűrt víz ugyanis olyan baktériumokat tartalmaz, melyhez egy európai nincsen hozzászokva. Valószínűleg csap vízből fagyasztott jégkocka került az üdítőmbe, vagy csap vízzel mosott zöldséget, gyümölcsöt ehettem. Az orvos diétát rendelt el, és tőle is kaptam egy névjegy kártyát, hogy nyugodtan hívjam akkor is, ha már nem vagyok Egyiptomban.
--  A másik esemény, amely kisebb problémát okozott, hogy augusztus végén kezdődött a ramadán. Ez a 30 napos böjt minden egyiptomi számára kötelező, ez idő alatt nem ehetnek, nem ihatnak napkeltétől egészen napnyugtáig. Ez és a nagy meleg megnehezítette a munkát az egyiptomiakkal, akik egész nap étlen-szomjan ültek a tárgyaló teremben. Ezért mi ilyenkor egy elzárt helyen fogyasztottuk el ebédünket, ahol nem láthatták, ahogy jó ízűen eszünk.
--  Bár ez böjti időszak, hangulatát tekintve engem mégis a karácsonyra emlékeztetett. A város díszbe öltözött, este pedig a családok megterítettek az utcán, ahol együtt várták, hogy napnyugta után megkezdődjön a dőzsölés. Az asztalok torta csodáktól roskadoztak, és a hajléktalanoknak vagy az egyedül böjtölőknek is jutott hely a családi terítéknél. on.
--  Az egyik munkatársam szerint az egész napos koplalás és utána a nagy lakomák sokkal ártalmasabbak az egészségre, mint a napi háromszori étkezés, de a harminc napig tartó, több generációs, családi vacsorák hangulatát semmi pénzért nem adná oda semmiért sem.
--  A ramadán első hetében búcsúztam el Egyiptomtól. Amilyen élmény volt az érkezésem és első taxis tapasztalatom, ugyanolyan izgalmas volt az elutazásom is. Egyrészt teljesen kiment a fejemből, hogy csütörtökön utazom, ami Egyiptomban a hétvége kezdete. Másrészt azzal is számolnom kellett, hogy a taxisofőr úgy fog a hétvége előtti csúcs forgalomban vezetni, hogy a szeme kopog az éhségtől, szája porzik a szomjúságtól.
--  A reptéren így végül egy újabb kedves embertől búcsúztam el, így Kairóban egy nagy csokor névjegy kártyával, pár mutatóba maradt Nílusi baktériummal és sok jó barát emlékével szálltam fel a fedélzetre.