"A világon azért vagyunk, hogy otthon legyünk benne valahol mindannyian.." ** -- Tamási Áron

Déli Magyar Krónika

""A természet mindig tökéletes és soha nem szegi meg törvényét.""
-- Leonardo da Vinci --

""Az Isteni erő, aki a kivágott csonkból termőfát tud növeszteni újra, nem hagyja elveszni a népeket sem, akik benne hisznek.""
-- Wass Albert --

""Az igazi természeti törvényeket nem írták könyvekbe és nem őrködnek fölöttük fizetett tisztviselők. Veled, benned és körülötted élnek, és a világ teremtésétől a világ végezetéig változatlanok.""
-- Bíró Csaba --

Kőrösi Csoma Sándor a nagy tudós - Deli Attila

2013.04.20 16:54

 

Kőrösi Csoma Sándor a tudós és utazó.

Kőrösi Csoma Sándor, Székely-Magyar Nyelvtudós, Könyvtáros, Felfedező, Utazó, Vándor, a Tibetológia megalapítója, a Tibeti-Angol szótár megalkotója. Még diákkorában eltökélte, hogy felkeresi az "ázsiai magyarok" maradékait. Nyugat-tibeti láma kolostorokban évekig tanulmányozta a tibeti nyelvet és kultúrát. Kalkuttában jelent meg két főműve 1834-ben, a Tibeti-Angol szótár és nyelvtan.

http://www.csorgoko.panzio.ro/uploaded/images/pic205.jpg      

Kőrösi Csoma Sándor tanulmányai

--  Kőrösi Csoma Sándor, (Csomakőrös, 1784. március 27. – Dardzsiling, 1842. április 11.), saját szavaival: Székely-Magyar Erdélyből ("Siculo-Hungarian of Transylvania"), nyelvtudós, könyvtáros, a tibetológia megalapítója, a Tibeti-Angol szótár megalkotója...
--  Kőrösi Csoma Sándor 1784. március 27-én szegény sorsú székely kisnemesi család hatodik gyermekeként született. Édesapja Csoma András határőr katona, édesanyja Getse Krisztina. Hat testvéréből három érte meg a felnőttkort: Júlia, Krisztina és Gábor (1788-1850). Április 4-én megkeresztelték.
--  1790-ben megkezdte tanulmányait az elemi iskolában. 1799-ben édesapjával felgyalogolt Nagyenyedre és beiratkozott a Bethlen Kollégiumba, ahol „szolgadiákként” kezdte meg tanulmányait: kisebb munkákkal pénzt keresett, abból fizette tandíját. Már Nagyenyedi diákként érlelődött benne a gondolat, hogy fel kell keresnie ősei hazáját.
--  1807-ben befejezte gimnáziumi tanulmányait. 1815-ben befejezte főiskolai tanulmányait. Elindult Németföldre, Bécsben konzultált Ujfalvy Sándorral, majd valószínűleg egy Heidelberg-i tartózkodás után ment Göttingen-be. 1816 és 1818 között a Göttingeni Egyetem angol ösztöndíjas hallgatója volt, Johann Gottfried Eichhorn tanítványaként orientalisztikával foglalkozott. Ekkor már 13 nyelven írt és olvasott....
--  1819-ben tanulmányai befejezése után hazatért Erdélybe és felvette a kapcsolatot a Kolozsvári tudós körrel: Döbrentei Gáborral, Gyarmathi Sámuellel, Kenderesi Mihállyal.
--  1819. november 24-én Csoma Sándor Nagyenyedről indult útjára. November 28-án a Vöröstoronyi-szorosnál lépte át szülőföldje határait. Így írt egyik levelében: ""Elhatároztam, hogy elhagyom hazámat, s Keletre jövök, s ahogy csak lehet, biztosítván mindennapi kenyeremet, egész életemet oly tudományoknak szentelem, melyek a jövőben hasznára lehetnek az európai tudós világnak és az emberiségnek, különös világot vethetnek bizonyos, még homályban lévő adatokra nemzetem történetében.”

     


Kőrösi Csoma Sándor utazásai

--  1819. november 28-án indult útnak Magyarországról keletre, kelet felé véve az irányt, elhatározván, hogy elhagyva hazáját, egész életét a tudományoknak szentelve, melyek a jövőben hasznára lehetnek az egész tudós világnak.
--  1820. január 1-jéig Bukarestben tartózkodott, onnan Szófián keresztül ment tovább. Február 7-én Konstantinápolyba ment, ám az ottani pestisjárvány miatt távoznia kellett. Enosz kikötőjében vitorlásra szállt, Alexandriába ment. Egy Schaeffer nevű Tirol-i kovácsnál kapott szállást. Szándékában állt tanulmányozni az arab nyelvet Egyiptomban, de a pestisjárvány miatt onnan is távoznia kellett. Március 15-én Ciprus, Bejrút, Tripoli érintésével Latakiába hajózott, majd gyalog folytatta útját. Április 13-án megérkezett Aleppóba (Haleb), ahol egy hónapot időzött.
--  1820. május 19-én egy karavánnal ázsiai öltözetben eljutott Moszulba, ahonnan a Tigrisen hajón ment Bagdadba. Július 21-én Bagdadban a szlovák Anton Swoboda adott neki szállást, akivel hosszú idő után magyarul is társaloghatott. Másfél hónapot töltött Bagdadban. Swoboda ruhát és pénzt adott neki, hogy folytathassa útját. Október 14-én érkezett Teheránba, ahol négy hónapot töltött és tökéletesítette angol és perzsa nyelvtudását. Megszakadt Magyarországgal való kapcsolata, eltűntnek hitték. Iratait biztonsági okokból Teheránban hagyta és felvette a Szkander bég nevet.
--  1821. április 18-án érkezett Meshedbe, ahol az időközben zajló török-perzsa háború miatt hat hónapig vesztegelt egy karaván-szálláson. Október 20-án indult Buharába.
--  1822. január 6-án átvergődött a Hindukus hegyláncain, eljutott Kabulba, ahonnan India felé vándorolt. A Haibár-hágónál francia tisztekkel találkozott, akikkel Pesavar érintésével eljutott Lahorba, majd Amritszár és Dzsammu érintésével Szrinagarba érkezett. 1822. május 19-én Belső-Ázsia felé indult, áthaladt a 3446 méter magas Zodzsi-hágón. Május 23-án Ladakhba érkezett.
--  1822. június 19-én megérkezett a fővárosba, Lehbe. Innen a további út európai ember számára veszélyes lett volna, így visszaindult Szrinagarba. Július 16-án Kasmír határánál találkozott William Moorcroft angol kormánymegbízottal. Az ő ösztönzésére kezdett el a Tibeti nyelvvel és irodalommal foglalkozni annak reményében, hogy az ősi iratok között a magyarok eredetére is talál bizonyítékokat. Visszatért Lehbe, majd Szrinagarba.
--  1823. július 26-án a zanszkári Zanglába érkezett, ahol a király erődjében lakott. Ottléte alatt több ezer tibeti nyelvű könyvet olvasott át. Elkészült Tibet történetének, földrajzának és irodalmának feldolgozásával, összeállított egy harmincezer szóból álló szójegyzéket, Szangje Puncog (Szangye Püncog), majd Kunga Csöleg láma segítségével.
--  1928-ban Csoma nevét még sokan ismerték Zanglában, hallomásból. Csoma itt a legnagyobb hidegben, egy 3×3 méteres cellában, fűtés, tűz nélkül volt kénytelen dolgozni, mert a kémény nélküli szobában a tibeti szokás szerint földre rakott nyílt tűz maró füstje miatt képtelen volt olvasni. Fő eledele a jak-vajas tea volt, árpával.
--  1824. október 22-én elhagyta Zanglát. Szabáthuba érkezett, ahol az angolok kémnek nézték és önéletrajza megírására kötelezték. Fél évig vesztegelt ott. Elkészült jelentésével útjáról, tanulmányairól, tevékenységéről, melyet a brit főkormányzóság végül is hasznosnak ítélt és valamelyest támogatták kutatásait.
--  1825. júniusában visszaindult Zanszkárba, Thetába érkezett. November 10-étől Csoma a Phuktál-i kolostorban élt és dolgozott. A phuktáli kolostor egyike a leglátványosabb nyugat-tibeti kolostoroknak, ami a gelugpa (sárgasüvegesek) rendjéhez tartozik. Itteni tevékenységei kevés eredménnyel jártak.
--  1827. június közepétől három és fél évig Kanamban dolgozott. Kanamban megtalálható a teljes lámaista Kánon, a Kandzsúr (Bka'gyur) és a Tandzsúr (Bstan'gyur) 100, illetve 125 kötete. Itt is Szangye Püncog lámával dolgozott, immáron nyugodtabb körülmények között. A Kanamban eltöltött három év Csoma munkálkodásának legtermékenyebb periódusa. Befejezte szótárát és nyelvtanát, elkészítette egy Buddhista terminológiai szótár kéziratát, valamint több értekezés vázlatát. Olvasott a mesés Shambala országáról, a buddhisták Jeruzsáleméről, amely a Jugarok (Ujgurok) országában van. Ez a hely a keleti felfogás szerint a bölcsesség tárháza. "Tökéletesen meg vagyok győződve, hogy a mi eleink ezen vidékekről szállottak le mint kultusznemzetek a Krisztus előtt több századokkal."
--  1830 márciusában a Royal Asiatic Society tagjává választotta Kőrösi Csoma Sándort...
--  1831. április 22-én Delhi, Agra és Benáresz érintésével Kalkuttába érkezett és beköltözött az Asiatic Society (1832-ig Ázsiai Társaság, 1832-től Bengáli Ázsiai Társaság) székházába, hogy átvegye a Társaság könyvtárának rendezését, és ahol tibeti-angol szótára és nyelvtana nyomdai előkészítésének szentelte idejét. Egy kis cellában élt, amelyet ritkán hagyott el.
--  1832-től a Journal of the Asiatic Society of Bengal című folyóiratban publikált.
--  1833. november 15-én a Magyar Tudós Társaság levelező tagjává választotta.
--  1834. január 5-én megjelent az első, tudományos alapossággal megírt és hiteles tibeti-angol szótár, valamint tibeti nyelvtan Csomától, melyet Kalkuttában adtak ki, 500-500 példányban. Ezekből Csoma 50-50 példányt hazaküldött. Február 6-án a Bengáli Ázsiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta.
--  1835 decemberében Molla Eszkander Csoma néven két évig az észak-bengáli Titaljában tartózkodott, ahol eredeti céljának megfelelően az őshazát kereste a nyelvrokonítás, az összehasonlító nyelvtudomány módszerével.
--  1836-ban Észak-Bengália különböző vidékein nyelvészeti tanulmányokat folytatott. Megfordult Maldában, Titaljában (Titaliah) és Dzsalpaiguriban. Ott ismerkedett meg a szanszkrit, a bengáli és a mahrutta nyelvekkel.
--  1837 decemberében visszatért Kalkuttába, ahol csaknem öt évet töltött könyvtárosként, remetei magányban, tudományos munkát végezve. Csoma ekkor már csaknem 20 nyelven írt vagy olvasott: latin, görög, német, francia, angol, orosz, szláv, héber, arab, török, perzsa, szanszkrit, tibeti, hindusztáni, bengáli, pushtu, muhratta, és valószínűleg románul is tudott. Ezekben az években látogatta meg Csomát Schöfft Ágoston, és készítette el egyetlen hitelesnek mondható portréját a legnagyobb magyar utazóról.
--  1840-ben: "Így ér véget majd küldetésem, ha egyszer be tudom majd bizonyítani, hogy ellentétben a finn–magyar elmélet mellett kardoskodók megnyilatkozásaival, a magyar nép igenis Attila népe."
--  1842 februárjában megkísérelte a Lhászába való eljutást. A Mahananda folyón vízi úton haladt, ahol a mocsaras, egészségtelen éghajlatú vidéken gyalogosan kelt át és maláriát kapott. Március 24-én megérkezett Dardzsilingbe. Április 4-én súlyos rohamok kínozták, egészségi állapota a láz következtében nagyon leromlott. Április 11-én, reggel 5 órakor Kőrösi Csoma Sándor földi élete véget ért. Másnap a Dardzsiling-i európai temetőben helyezték végső nyugalomra, a Himalája harmadik legnagyobb csúcsa, a Kancsendzönga (KangchenDzö-nga) árnyékában.


A Tudós Emlékezete

--  1845-ben az Ázsiai Társaság emlékoszlopot emelt a sírja fölé.
--  1858-ban gróf Széchenyi István halála előtt lefestette Csoma síroszlopát, bekereteztette, és az alábbi feliratot vésette bele: ""Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtól lelkesítve – Kőrösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazától alussza itt örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében.""
--  1884-ben születésének 100. évfordulójára dr. Duka Tivadar lefordította Csoma dolgozatainak nagy részét, és tervezte kiadását, amely azonban csak 1885-ben jelenhetett meg, angol és magyar nyelven.
--  1902-ben Kalkuttában az Ázsiai Társaság épületben felállították Kőrösi Csoma Sándor mellszobrát.
--  1904-ben születésének 120. évfordulóján szülőfaluját Csomakőrösre nevezték.
--  1910-ben sírjánál az Akadémia emléktáblát helyezett el.
--  1920-ban megalakult – először – a Kőrösi Csoma Sándor Társaság Teleki Pál és Felvinczi Takáts Zoltán kezdeményezésére.
--  1928-ban Baktay Ervin emléktáblát helyezett el a Zangla-i és a Phuktál-i kolostorok falán.
--  1933-ban Kőrösi Csoma Sándor lett az első Európai, akit Japánban bódhiszattvának (buddhista szentnek) nyilvánítottak. Sírja: Buddhista zarándokhely lett. A Tokiói: Taisho egyetemen kiállították: Csorba Géza szobrász művész alkotását, Csomát bódhiszattvaként ábrázoló művét.
--  1943-ban Marosvásárhelyen felállították Kőrösi Csoma Sándor első, magyar földön lévő köztéri szobrát.
--  1956-ban megalakul a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézet.
--  1967-ben halálának 125. évfordulója alkalmával a Magyar Földrajzi Társaság Kőrösi Csoma Sándor-emlékérmet alapított.
--  1968-ban újraalakult a Kőrösi Csoma Sándor Társaság, immár marxista–leninista, illetve finn-ugor szemlélettel. Folyóiratuk a Keletkutatás.
--  1973-ban Jakabos Ödön gyalog bejárta Körösi Csoma Sándor útját; az útjáról szóló könyv már csak halála után, 1983-ban jelent meg (Indiai útinapló; Kriterion Könyvkiadó).
--  1982-ben Kőrösi Csoma Sándor emlékére megépült az első magyarországi sztúpa (buddhista kegyhely), Budapest XV. kerületében.
--  1984-ben születésének 200. évfordulójára a magyarországi Buddhista Misszió dolgozatainak szép kiállítású reprint kötetével emlékezett meg Kőrösi Csoma Sándorról, az Akadémiai Kiadó is kiadta műveinek négy kötetét, az eredeti, angol nyelven. Ugyanezen jubileum alkalmából öt fiatalember: Bobály István, Pogány György, Sáfrány József, Sára György és Sárosi Ervin végigjárta Csoma tibeti életének főbb állomásait, mindhárom tibeti kolostort érintve. Útjukról filmet forgattak, amit a Magyar Televízió bemutatott..
--  1998-ban a Kőrösi Csoma Sándor Buddhista Alapítvány szervezésében megalakult a Buddhista Egyetem, majd 2004-ben elindult a Magyar Egyetem is, őstörténeti képzéssel.
--  2008-ban Sütő Zsolt: Marosvásárhelyi fotográfus Csoma: Kis-Tibeti életének helyszínein fotókat és hangfelvételeket készített, melyeket napló jegyzeteivel együtt az interneten is publikált.

Lámák Tanítványa: Kőrösi Csoma Sándor

--  Az ősi múltú ázsiai szellemiség virágzó fellegvárában, Tibetben megtalált szellemi gyökerek tanulmányozására és elsajátítására fordította élete legtermékenyebb esztendeit Sándor. Az ősmagyar vallás és a tibeti buddhizmus rokonságban van egymással, ez már akkor és ott neki is nyilvánvaló volt. A Tibeti kutatásai ezt ott még inkább megerősítették...
--  Miután Kőrösi Csoma Sándor számára egyértelművé vált, hogy nem tudja folytatni az útját Nyugat-Tibetből a kínai oázisvárosok, Jarkend és Kasgar felé, tehát arra a területre, amelyet ő Nagy-Buháriának nevezett, s ahol a magyarok őseit megtalálni remélte, elhatározta, hogy visszamegy Lahore-ba. De nem jutott vissza oda. Útközben, Drász falu mellett a Himbabsz vagy Drász-folyónál találkozott William Moorcrofttal, az angol kormány küldöttével, aki kalandos utazásokat tett Kasmír és Pandzsáb területén, beutazta Nyugat-Tibetet, eljutott Ladaktól keletre Tibet belső részeibe, álruhában járt Kelet-Turkesztánban, majd utolsó útján 1825-ben Buharában is. Ezen az úton, már visszafelé, megmérgezték.
--  1822. július 16-án Moorcroft rábeszélte Csomát, hogy ne menjen tovább, hanem térjen vissza vele Lehbe. Lehtől Drászig 287 kilométer a távolság, amelyet Csoma Leh felől 12 nap alatt tett meg, ezzel szemben Moorcrofttal a visszatérés 41 napig tartott. Talán térképezték az útvonalat, vagy a környező kolostorok közül kerestek fel néhányat, esetleg más úton mentek vissza.?.
--  Felkeltette Csoma érdeklődését a tibeti kultúra, vagy talán Moorcroft összeköttetéseiben bízva mégis feléledt benne a Jarkendbe jutás reménye.?. Lehetetlen, hogy Csoma ne fordult volna meg az út menti kolostorokban, akkor pedig látnia kellett azok könyvtárait s azt, hogy a legtöbb utazó által vad, ellenszenves, mosdatlan, barbár népnek leírt tibetiek - akik egyébként európai szemszögből nézve valóban rászolgáltak erre a minősítésre - milyen becsben tartják a könyvet, és egy addig majdnem teljesen ismeretlen nyelven hogyan őrizték meg letűnt évszázadok emlékeit.
--  Csoma joggal bízhatott abban, hogy ha képes lesz ezen könyvek lefordítására, egy más kultúra, egy másik világ nyílik meg Európa előtt, s ezáltal osztozhat azoknak a boldogságában, akik az emberi megismerés elősegítését tekintették életük céljának, és remélhette azt is, hogy ezekben a könyvekben utalást talál a magyarság eredetére nézve, s így eredeti tervének végrehajtásához is közelebb kerül. 1822-ben Kőrösi Csoma Sándor megkezdte tibeti nyelvi tanulmányait.
--  Csoma attól a pillanattól kezdve, hogy a tibeti buddhizmussal érintkezésbe lépett, tiszta meggyőződésből, anélkül, hogy erre külön nyilvános fogadalom kötelezte volna, a lámák aszkétikus életmódját követte. Magas hegyekben épült remetekunyhókban, eredeti szövegekben tanulmányozta az ősi bölcsesség alaptételeit.
--  A Tibeti buddhizmus legalaposabb ismerői közé tartozott, és fáradhatatlanul dolgozott a Buddhista Kánon alapvető feltárásán. E munkája révén a tibeti buddhizmus ama nagy alakjai mögé sorakozik fel, akik a Kánon átmentésén, fordításán és rendszerezésén dolgoztak. A tudományos kutatások hőse volt, aki aszketikus egzaktsággal élte a szent lámákéhoz hasonló, a tudományért küzdő életét akkor is, amikor a kolostoroktól távol, oly emberek közé jutott, akik minderről semmit sem tudtak.
--  Nem evett húst, s étele a tibeti lámák szokásos teája és főtt rizs volt. Szegénységben élt és csak arra tartott igényt, amire feltétlenül szüksége volt. A szellemi függetlenségnek és az igazságos megítélésnek következetes védelmezője volt. Nem vett magához részegítő italokat, izgató vagy bódító szereket. Aszketikus ülésben, lábait keresztbe rakva, kezeit ölébe süllyesztve, törzsét kiegyenesítve, könyveitől környékezve gyakorolta az elmélkedést.
--  Fölhozom e példákat, hogy a tudós világ kíváncsiságát fölébresszem a végből, hogy tanulmányozzák a régi buddhizmus érdemeit, és tiszteljék azon vallást, a melynek sarkköve ugyanazon erkölcsi tanokból áll, mint a mi hitünké, t. i. a felebaráti szeretetből."
--  A Buddhista Kánonban olvashatjuk: - 'Halljátok mindnyájan ezen törvényt, S ha hallottátok el ne felejtsétek: A mit én magamnak nem kívánok, Soha azt másnak nem teendem.'
--  A Buddhizmus szent könyvei "...oly művek, melyek minden országban hathatósan előmozdítani képesek az általános jólétet, nemesíteni a szívet, felvilágosítani az értelmet s ösztönt nyújtani a szorgalomra."

Kőrösi Csoma Sándor Lámái és az Alexander-könyvek

--  Amikor Kőrösi Csoma elvállalta, hogy elkészíti a tibeti nyelv szótárát és áttekintést ad a tibeti szentiratok tartalmáról, talán maga sem sejtette, mekkora fába vágta a fejszéjét. Ajánló leveleinek hála, engedélyt kapott arra, hogy a nyugat-tibeti királyság, Ladak egy kis tartományában, a zanszkári Zangla falu kolostorában letelepedjen, méghozzá egy igen jól képzett, politikai befolyással is rendelkező mester: Szangye Püncog társaságában. Szangye Püncog a ladaki király bizalmasa, tanácsadója, s egyúttal Ladak főorvosa volt. Csoma így ír róla:
--  "A Láma igen jártas a kis- és nagybetűs írásmódban s anyanyelvének grammatikai alkatát ismeri, úgyszinte a számtant, a rhetorikát, költészetet és a dialektikát. Szaktudományai az orvostan, a csillagászat és a csillagjóslás. Húsz év előtt hat esztendőt töltött tudományos utazásokban s bejárta Tibet országnak sok részét, t. i. Tashi Lunpót, Lassát, Butánt, sőt még Nepált is. Vallásának minden részleteit jól érti, általános ismeretekkel bír mind ama tárgyak felől, melyek a tibeti könyvekben foglaltatnak; jártas a szokások és az ildomosság, a gazdászattan és a finom társalgási nyelv szabályaiban, mely a főrangúaknál divatos: e nyelven vannak a szent kötetek is írva, tudja, hogyan kelljen tiszteletteljes modorban a magasabban állókkal beszédbe ereszkedni; terjedelmes ismereteket szerzett a föld- és történettanban, a Tibethez tartozó országot illetőleg. Életkora körülbelül 52 év, zárdában nem lakik, minthogy 12 éve a zanglai Rádzsának özvegyét bírja feleségül."
--  Szangye Püncog a tantrikus hagyományokhoz kapcsolódó Drugpa kagyü rendhez tartozott, ezért házasodhatott meg. Csomának először is valamiféle általános tájékozódásra volt szüksége a számára ismeretlen kultúra hatalmas irodalma láttán. Ezért megkérte Szangye Püncogot és két másik lámát, írjanak számára rövid összefoglaló tanulmányokat a lámaista irodalom fő területeiről. A kért művek még Csoma zanglai tartózkodásának tizenhat hónapja alatt el is készültek.
--  Ezeket a rövidebb-hosszabb terjedelmű értekezéseket nevezték el később nyugati kutatók Alexander-könyveknek, Csoma keresztnevének görög változata alapján. Szangye Püncog három "értekezést" írt Csomának. Az első egy orvoslásról szóló ismertetés, a második egy kronológiai (időszámítási) tanulmány. A harmadik mű bevezető négysoros versikéje a következőképpen határozza meg a munka tartalmát:
--  "Nyelvészet, költészet, metrika s a többi lényege, csak rövidke összegzés, tiszteletre nem méltó, nem is haszon vagy hírnév szerzése végett írtam, sem bölcs elemzésre nem való." A mű öt fejezetben, igen tömören bemutatja a nyelv- és irodalomelmélettel foglalkozó tudományokat.
--  Csoma másik mestere, Künga Csöleg a Drugpa kagyü rendhez tartozó Dzongkhul kolostor apátja volt, ahol Szangye Püncog is tanult. Künga Csöleg Csoma számára írott munkája nagy népszerűségre tett szert. A szerző a mű hat fejezetében többek között a következő témákkal foglalkozik: a buddhista világkép, a világkorszakok leírása, a buddhista tan lényege, Buddha élete, a fokozatos megszabadulás stb.
--  Az Alexander-könyvek harmadik szerzője Cültrim Gyaco, akiről keveset tudunk, de valószínű, hogy a Gelukpa rendhez tartozó, magasan képzett hittudós volt. Cültrim Gyaco művének címe: "A tanrendszerek tengerére behatoló hajó." Témája pedig a tudományok története, különös tekintettel a logikára. Ezen kívül többek között a Tibetben elterjedt filozófiai rendszerekkel is foglalkozik.
--  Kőrösi Csoma az Alexander-könyveket végül nem csak afféle kalauzul használta tanulmányai bevezető szakaszában, hanem tartalmukat későbbi tudományos munkáiban is felhasználta, sőt Szangye Püncog gyógyászati művét lefordította és kiadta.
--  Az Alexander-könyvek jelenleg Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában találhatók, ahová egy brit szolgálatban álló magyar orvos, Duka Tivadar révén jutottak 1885-ben.

Cültrim Gyaco Láma bejegyzése kéziratos műve végén:

--  "A töretlen kitartású és a tudományokban felmutatott éles elméjűségében a kitárult égbolthoz hasonló rúmi, Szkander bég (Kőrösi Csoma Sándor) a keleti égtáj nagy óceánjától a jázminvirág pompájában ékes Felső-Tibetig nem egyedüli önös érdeke, hanem minden ember üdve végett a Tan felkutatásán fáradozván, alighogy Zanglába érkezett, a múltban megfogalmazott kívánságai ereje által tudomást szerzett rólam, s Zangából, Mangjul tartomány földi helytartójának, a tankirálynak dicső székhelyéről a buddhista diskurzusokra vonatkozó kérdéseit kérlelő szóval és becses ajándékokkal kísérve küldte el nekem...
-- ...Én Cültrim Gyaco tudor, a Tripitaka és a Négy Tantra ismerője, aki magamat csak Dumkhennek (Füvek Tudója) nevezem, Napfényes Föld lakhelyemen a kedvező idő birtokában összeállítottam a kérdésekre válaszoló könyvet, amely 'A tanrendszerek tengerére behatoló hajó' címet viseli."

Zangla

--  Miután Kőrösi Csoma Sándor az angol Moorcroft hatására elhatározta, hogy a tibeti nyelv megismerésének szenteli idejét és energiáját, Lehből Zanglába, a zanglai kolostorba ment, ahol 1823-ban Szangye Püncog láma segítségével megkezdte a tibeti nyelvvel történő ismerkedést.
--  "Lehtől délnyugatnak tartva kilencedik napra Yanglába (Zangla) megérkezvén, 1823. évi június 26-tól 1824-dik évi október 22-ig a zanskari zárdában -Yanglában, Ladak tartomány legdélnyugatibb részében tartózkodtam, a hol a Láma segítségével a tibeti irodalmat tanulmányoztam." - írja Csoma Sándor. Ma már igen nehéz pontosan azonosítani azt az útvonalat, amelyre Csoma leírása ráillene.
--  Moorcroft ajánló sorainak köszönhetően Csoma helyismerettel rendelkező és ládáját, holmijait is szállító kísérőt vagy kísérőket kaphatott maga mellé, s ez nagy könnyebbséget jelenthetett számára, de a kilenc nap, amit említ levelében, akkor is nagyon rövid időnek tűnik a Leh és Zangla közötti út megtételére, főleg akkor, ha figyelembe vesszük azt is, hogy Csoma sohasem sietett. A jelenlegi útikönyvek alapján kilenc napos utat Lehből Zanglába nem találunk. A rejtély megoldásán sokan és sokat töprengtek az elmúlt évszázadban. Sokan sokféle utat jártak be, abban bízva, hogy Csoma Sándor nyomdokain haladnak.
--  Az ellentmondás csak egyféleképpen oldható fel: A keresett rövid út minden bizonnyal a Karnak-folyó völgyében vezetett. Ebben a völgyben sosem haladtak pónikaravánokkal, s így az gyakorta lemaradt a térképekről. A magyarázat, ahogy a környéket kiválóan ismerő láma, Cering Dordzse 1999-ben beszámolt róla, az, hogy a Karnak-folyó völgyében nincsen a pónik legeltetésére alkalmas fű, s így ezt az útvonalat csak gyalogosan használják. A pónikkal kerülőúton, a Markha-völgyön keresztül közlekednek.
--  Mivel Csoma mindig gyalogosan utazott, nyilván a rövidebb utat követte. S hogy ez így történhetett, azt a Moorcroft utazásait ismertető kétkötetes, 1841-ben Angliában kiadott egykorú térkép adatai is igazolják. Az egyébként meglehetősen nagy léptékű térkép a Karnak-folyó völgyében húzódó ösvényt mint Leh és Zangla közötti fontos közlekedési utat tünteti föl. Ezen kívül megemlíti a Varen Varsa (Naren Nursa) falunevet, amelyet a mai térképeken hiába keresünk. Pedig ez a név felismerhető változata még egyes múlt századi világatlaszokban is megtalálható. Mint kiderült, az útvonal szempontjából perdöntő helység ma is létezik: a Karnak-folyó völgye mentén, a mai térképeken is szereplő Tilta Sumdo közelében találjuk.
--  A Himalája magas hegyláncai között fekvő Zanszkár tartomány rendkívül száraz éghajlatú. Csak a folyóvölgyek kiszélesedő teraszain van lehetőség növénytermesztésre, s csak ezeken a helyeken tudta az ember megvetni a lábát. Ilyen oázis a végeláthatatlan kősivatagban Zangla.
--  Aki a hágó felől érkezik, s így hosszú gyaloglás van mögötte, valósággal új erőre kap, amikor meglátja a zöldellő árpaföldekkel övezett kis falut, az Indiai Birodalom valaha volt legkisebb királyságának székhelyét. Pedig Zangla fejedelmei a XI. századig vezetik vissza uralkodóházukat. A Zangla képét ma is meghatározó királyi palota a meredek, sziklás domboldalon régóta üresen áll. A király a XIX. században elvesztette hatalmát, s leszármazottai a csak nagy költségek árán fenntartható palota helyett leköltöztek a faluban és környékén álló házaikba. Az amúgy sem túl jelentős birodalom Zanglát és a környező néhány falut s pár száz alattvalót foglalt magába. A királyt ma is felkereshetjük. Hatalma ugyan nincs, de személyét számon tartják, s az alattvalók hódolata helyett a hozzá hasonlóan élő falusiak tisztelete övezi.
--  Az egykor szebb napokat látott királyi palota területén ma csak romokat találunk, a kolostorépület kivételével. Ebben a jellegzetesen tibeti, emeletes, lapos tetejű épületben élt Kőrösi Csoma Sándor zanglai tartózkodása alatt. Ha felkapaszkodunk az épülethez, düledező, szél- és esőmarta csötenek és manifalak között kell elhaladnunk.
--  Az épület belsejét is alaposan kikezdte az idő, Csoma szobáját mégsem lesz nehéz megtalálni. Az emeleti csarnokból nyíló kis cellát Baktay Ervin felirattal jelölte meg. Ő a falusiak elmondása alapján találta meg az apró, füstös, kormos falú helységet. Ekkor, 1923-ban Csoma nevét itt még sokan ismerték, persze csak hallomásból.
--  A cella alapterülete alig tíz négyzetméter, s ajtaján belépve akarva-akaratlan meg kell hajolni Kőrösi Csoma Sándor nagysága előtt, lévén, hogy az ajtókeret mindössze 130 cm magas. Csoma itt még a legnagyobb hidegben is fűtés, tűz nélkül volt kénytelen dolgozni, mert a kéménytelen szobában tibeti szokás szerint földre rakott nyílt tűz okozta maró füstben képtelen volt olvasni. A tibeti tanulmányaiban segítőjéül szegődött láma, a Moorcroft által ajánlott Szangye Püncog itt a faluban is birtokolt egy házat.
--  Kőrösi 1823. június 26-án érkezett Zanglába és 1824. október 22-én hagyta el a kolostort. Távozásának oka a bizonytalanná váló politikai helyzet és a tibetiek ennek következtében fokozódó bizalmatlansága lehetett. A tibetiek feltehetőleg nem tudták egykönnyen elhinni, hogy Csomát csak a tibeti vallás, a nyelv és a kultúra érdekli, hogy kizárólag tudományos szempontok vezérlik, s megszerzett ismereteit nem kívánja valamelyik nagyhatalom szolgálatába állítani.

Phuktal

--  Csoma a Himalája déli peremén, az indiai határállomáson Szabathuban töltötte a telet, majd egy évvel Zanglából való távozása után a Szatledzs folyó mentén fekvő Kanam érintésével Phuktalba ment. Sajnos nem publikáltak eddig olyan térképet, amely ezt az útvonalat helyesen jelölné. Ennek magyarázata, hogy mindenki átvette Duka Tivadar Kőrösi Csomáról írt, Londonban megjelent 1885-ös kiadású művének hibás térképmellékletét, pedig Kanamból Phuktalba vezető útjáról a mindig szűkszavú Csoma maga számolt be a szabathui parancsnok, Kennedy százados kérésére 1825-ben. Hogy a levelet ismertető Duka miért hagyta figyelmen kívül annak tartalmát, ma már nem könnyű megválaszolni.
--  A Phuktal-i kolostor egyike a legszebb nyugat-tibeti kolostoroknak. Leírhatatlan élmény a Szanszpo egy kanyarulatában megpillantani. Hosszú, csötensor szegélyezte ösvény vezet a főbejárathoz. A fehérre meszelt épületek úgy lapulnak a sziklafalba, mint a fecskefészkek. Az épület együttes olyan, mint egy hatalmas mesterséges lépcső a Szanszpo felett. Ha egy cella tetejéről lepillantunk a völgybe, mintha a folyó nem is a szikla előtt, hanem alatta folyna.
--  A kolostor, a rőt színű sziklákra tapadva, a nagysodrású Szanszpo felett, háttérben a mélykék himalájai éggel, ideális hely az elmélkedésre, a meditációra, az ember és a természet örök harmóniájának átélésére. A XI. században emelt kolostor egy barlang köré épült, ahol a főszentély is meghúzódik. A barlangban kis kőmedencék vannak, melyekben a mindig azonos magasságban álló víz, a helybéliek meggyőződése szerint, gyógyhatású. A kolostor jelenleg a sárgasüveges gelukpa rendhez tartozik.
--  Kőrösi Csoma Sándor 1825. november 10-től 1826 októberéig tartózkodott a kolostorban, illetve Tethában, Szangye Püncog láma falujában. Munkájának előrehaladásával nagyon elégedetlen volt, Szangye Püncog, itt, az otthonhoz közel meglehetősen megbízhatatlan tanárnak bizonyult. Erről Csoma így ír egy levelében: "A Láma igen hanyag volt a tanításban, s csak rövid ideig maradt velem. Azóta nem valék képes más egyént találni, aki czélomhoz segítsen."
--  Baktay Ervin, aki Zangla után Phuktalt is felkereste, emléktáblát helyezett el a kolostor falán. Csoma cellája ekkor már nem volt meg. A tábla nem Phuktalban készült, Baktay előbb megvésette, majd úgy hozta oda. Amikor 1983-ban, Baktay után ismét honfitársaink jártak a kolostorban, az emléktáblát már nem a falon, hanem egy kis fülkében találták meg.
--  Az emlék táblára Baktay szövege mellé új feliratot véstek, építette: Tarachand. De vajon mit épített Tarachand Baktay távozása utáni időkben. Talán összetört Baktay eredeti táblája, s ezt alkotta újjá a rejtélyes Tarachand. Csakhogy a Baktay-féle eredeti tábla és az 1983-ban megtalált alakjában és szerkezetében kísértetiesen hasonlított egymásra.
--  A megoldásra Cering Dordzsének köszönhetően 1999-ben derült fény. Tarachand egy gazdag ember volt, aki újjá építtette a kolostor azon részét, ahol egykor Csoma lakott. Nevét utólag vésette rá a Baktay-féle emléktáblára. Tarachand az 1930-as években meghalt, de az egykori fiatalember, aki a Baktay féle táblát véste, az 1999-ben kilencvenes éveit taposó Szönam Tasi tán még ma is él Darcha közelében, egy kis faluban.

Kanam

--  Csoma harmadik útja Kanamba vezetett, a már kipróbált ösvényen, a Szatledzs völgyön keresztül. A hely kiválasztásában elsődleges szempont lehetett - mint ahogy erről Csoma korábbi útja alkalmával meggyőződhetett - hogy Kanamban megtalálható a teljes tibeti Kánon, a Kangyur és a Tengyur. Itt Szangye Püncoggal végre nyugodt körülmények között tudott együtt dolgozni, távol Zanszkártól, a láma szűkebb hazájától, távol a láma rokoni, baráti körétől és különböző ügyeitől, melyek Puktalban meglehetősen megosztották erejét. Itt Csoma megbizonyosodhatott arról, hogy a láma jó tanító és nagy tudású mester.
--  Hogy hogyan jutott Szangye Püncog Kanamba, hol találkoztak, hogyan vette fel vele egyátalán Csoma a kapcsolatot, érte ment-e, vagy elküldött érte valakit, nem tudjuk, de az tény, hogy a Kanamban eltöltött három év Csoma munkálkodásának legtermékenyebb periódusa. Ez időszakban befejezi szótárát és nyelvtanát, elkészíti egy buddhista terminológiai szótár kéziratát és néhány vegyes témájú értekezés vázlatát. Szangye Püncognak is teljesül régi vágya, és Csoma ajánlásaival felszerelve Kanamból körutat tesz Brit-Indiába.
--  Kanam fontos kereskedelmi út mellett fekszik, korántsem olyan elzárt helyen, mint a puktali és a zanglai gompa, így Csoma az itt töltött három év alatt több európaival találkozik, s így munkálkodása is nagyobb nyilvánosságot kap. Többek között tisztelője, Gerard doktor is meglátogatja, aki azután hosszú levélben számol be Csoma hősies és kitartó, fáradságot nem ismerő munkájáról.
--  A Kanam-i kolostor 1992-ben újította meg működését, Kacshen Loszang Gendün, egy képzett láma irányítása alatt. A láma és tíz lelkes fiatal tanítványa nem csak a buddhista hagyományok, hanem Kőrösi Csoma Sándor kultuszának ápolását is magára vállalta.
Kanam, Zangla, Phuktal kolostora ma már mindenki számára elérhető. Aki látni akar valamit ebből a különleges világból, nem árt, ha mielőbb útra kel.
--  Az itt élő emberek a mi civilizált világunk életszínvonalára vágyakoznak! Az utak rohanvást épülnek, a teherautók egyre feljebb kapaszkodnak a hegyoldalakon, s ahová az út elér, ott elhalványul, eltűnik az ősi kultúra. Elhalványul, eltűnik ez a különleges, idegen, de számunkra mégis oly otthonos világ, Kőrösi Csoma Sándor világa, a mi világunk, elveszett nyugalmunk és belső békénk világa.

Lamajuru

--  Kőrösi Csoma Sándor nyugat-tibeti útja során érintette a Lamajuru kolostort, amelyik a Szrinagar és Leh közötti út legszebb kolostora. A kolostor - tibetiül gompa - egy hágó alatt, 3800 m magasan, egy völgykatlanban fakadó bővizű forrás mellett fekszik. Ha alkonyatkor érkezünk, különös, mesébe illő látvány tárul elénk: a sötét sziklaháttérből élesen kiválik a világos színű löszpadra épült kolostor. A finomszemcsés löszt könnyen átformálja a szél és a víz, csak erre a kőzetre jellemző bizarr alakzatokat hozva létre.
--  Mellettünk több száz méter hosszú derékmagasságú falak húzódnak. A falakat az erre járó hívők, zarándokok kövenként hordták össze. Ezek a "mani-falak". A kövekre vésve a szent mondat olvasható: Om Mani Padme Hum, amelynek szó szerinti jelentése "drágakő a lótuszban", de misztikus értelme ennél sokkal többrétű. A tibetiek számára ez egy állandó imaformula; ezt mormolják az egyszerű emberek és a lámák, ezt kattogják az imamalmok, ez száll fel az égre az imazászlók minden lebbenésével és az áldozatok füstjével. A mani-falak mellett úgy kell elhaladni, hogy mindig jobb kézre essenek, ezért a falak mindkét oldalán vezet ösvény.
--  Ereklyetartó csötenek (sztupák), köztük átjáróként is szolgáló kapu-csötenek környékezik az épületet. A legenda szerint, amikor még Buddha a földön élt, a völgykatlanban, ahol a gompa és az azt övező falu áll, egy kristálytiszta hegyi tó húzódott meg, melyben kígyószellemek, "nágák" éltek. Egyszer egy ind bölcs, egy vándoraszkéta vetődött erre, s természetfeletti erejével megtisztította a tavat a veszedelmes lényektől. Ezután a vizet is eltüntette, csak egy bővizű forrás maradt a tó helyén..
--  A bölcs megjósolta, hogy egyszer itt egy nagy kolostor fog épülni, de az emberek sokáig nem fedezték fel ezt a varázslatos tájat. Csak a 10. században kereste fel Naropa, a híres buddhista szent, s hosszú időt töltött el itt elmélyedéssel egy kis barlangban. Ekkor terjedt el Tibetben másodszor a buddhizmus, amiben nagy érdemei voltak Marpának, Naropa tibeti tanítványának, valamint Rincsen Zangponak, aki tibetire fordította a buddhista szent szövegeket. Őt hívta magához Ladak akkori királya, hogy építsen templomokat, kolostorokat a Tan számára országában. Rincsen Zangpo: 108 épületet emelt, köztük a Lámajuru kolostort.
--  A 16. század végén, az akkori ladaki király uralkodása alatt történt, hogy egy építkezés során a munkások egy nagy kígyóra bukkantak. Bottal agyonverték az állatot, melynek halála nem maradhatott bosszulatlanul, mert kiderült, hogy egy nága, talán a régi hegyi tó nágáinak egy késői utóda volt.
--  A történtek után a király súlyosan megbetegedett, s csak egy különösen nagy tudású láma tudta meggyógyítani. A király hálából a lámának adta Lámajuru gompát, amelyet örökre felmentett az adó fizetési kötelezettsége alól, és a kolostor területét szabad helynek nyilvánította, s még a bűnözők is védelmet nyerhettek falai közt. Ezért hívják Lamajurut "a megszabadulás helyének" még ma is.

Giuseppe Tucci a Tibeti Buddhizmus nagy kutatója

--  Kőrösi Csomában "...nemcsak a Tibeti stúdiumok megalapítóját, hanem a Buddhizmus tudományos felkutatásának kezdeményezőjét is tiszteljük." "A Buddhizmus...spirituális jelentését nem lehet egyszerűen a könyvekből kiolvasni. Mélységei nem férnek bele a betű holt jelképébe, legfontosabb titkainak részeseivé csak a lélek teljes odaadása által, s nem az értelem következtetései révén válhatunk. A Buddhizmus megértésének egyetlen útja van, az amelyet Csoma nyitott meg előttünk.
--  Kőrösi Csoma a példájával arra tanított, hogy ott kell élni a kolostorokban, hallgatni a nagy mestereket s szemtől-szemben látni, hogyan valósulnak meg bennük és a tömegekben a buddhizmus örök elvei.
--  Amikor Zangla és Kanam magányát elhagyta, Csoma sokkal többet tudott, mint a tibeti nyelvet. Csodálatos munkabírásával rövid néhány év alatt megtette a legnagyobb tibeti buddhista egyetemek doktorai számára előírt teológiai tanulmányok útját."

Élet körülmények Nyugat-Tibetben, a Tibeti látkép

--  A Himalája végtelen hegylánca a Föld gigászi belső erőinek műve. Felgyűrődése ma is tart, s folyamatos emelkedése során egykori tengeri üledékek kerültek: 8000 méteres magasságba. A Kárpátok bércei is ilyen felgyűrődésnek köszönhetik születésüket, de a Kárpátok mégsem Himalája. A különbség nem is kizárólag a magasságban van, hanem abban, hogy a Himalája láncai mögött meghúzódó területek rendkívül szárazak.
--  Nyugat-Tibet, Csoma vándorlásainak színtere, ha nem is elsődlegesen homoksivatag, de vad, zord és lakhatatlan kősivatag. A vízhiány meghatározza az élőlények s így az emberek szűk életterének határait. Emberi települések csak a folyók, patakok mellett alakulhattak ki, s a tibetiek nem bánhatnak olyan tékozlóan a vízzel és a fával, mint ahogy ezt Európában megszoktuk. A keskeny hegyi patakok vizét csatornahálózat vezeti a tibetiek által megművelt apró parcellákra, melyeket a folyók hordalékteraszain alakítottak ki, s köves talajukon csak gyéren terem meg a mindennapokra való élelem.
--  A fa különleges kincs a Himalája bércei között, mert a hegyek majdnem mindenütt teljesen kopárak. Fűtésre nem fát, hanem a Keleten elterjedt szokásnak megfelelően szárított trágyát használnak. A völgyek viszonylagos védelmet nyújtanak a szélsőségesen kemény időjárás ellen, de a laza homokot így is gyakran felkavarja a viharos szél, s időnként olyan porviharok keletkeznek, hogy az ember azt sem tudja egykönnyen megállapítani, hogy nappal van-e vagy éjszaka. Mivel a terület nagyon száraz, a levegő szinte teljesen páramentes. A látó távolság ezért nagyon nagy, az egyes helyek távolsága nehezen megbecsülhető. Bizony könnyen előfordulhat, hogy a karnyújtásnyira látszó falu eléréséhez jó pár óra gyaloglásra van szükség.
--  A napi hőingadozás rendkívül magas. Nyáron éjszaka mélyen a fagypont alá süllyedhet a hőmérő higanyszála, míg napközben a hőmérséklet a +30 fokot is elérheti. Nyugat-Tibetre kevés csapadék hull, de a téli hó sokáig megmarad. Az 5000 méter fölé nyúló hágók az év nagy részében járhatatlanok. A kemény telek megnehezítik a földművelést. A tibetiek úgy siettetik a hóolvadást, hogy havas földjeiken sötét talaj- vagy trágyaréteget terítenek szét, s mivel az elnyeli a napsugarakat, alatta a hó megolvad.
--  Alig szabadulnak ki a hó fogságából a hágók, a folyóvölgyek válnak járhatatlanná az olvadás miatt keletkező árvizek következtében. A folyó völgyek jó része kedvező időjárási viszonyok között is járhatatlan, mert olyan mélyre vágódtak a sziklás hegyoldalba, hogy mellettük elképzelhetetlen bármilyen ösvény. Az utazó, aki egy folyó mentén halad célja felé, gyakran kényszerül hatalmas szintkülönbségek leküzdésére, kisebb-nagyobb hágók megmászására. Ilyenkor a kapaszkodók tetején a vándor a tavaszból a télbe jut, hogy azután visszaereszkedve a vízpartra, ismét a tavaszban találja magát.
--  A szintkülönbségek legyőzéséhez nemcsak állóképesség kell a 4000 méter feletti magasságokban. Az emberek egy része, legyen bármily erős és edzett, képtelen alkalmazkodni a nagy magasságokhoz. Ez alkat kérdése. Persze akik itt születtek, a Himalája csúcsainak a lábánál, nem nagyon érzik meg az oxigénszegény környezetet, azt, hogy minden lépés, a legkisebb erőfeszítés is nehezebb itt, mint a tenger szintjén, mint ahogy azt sem veszik észre, hogy a nagy magasságokban az ember agya is renyhébben működik, nehezebben fogja fel és lassabban dolgozza fel a reázúduló információkat.
--  A légnyomás a Himalája 5000 méter magas hágóin alig több mint a tengerszinten mért légnyomás fele. A nyomás csökkenés az agy kitágulásához vezet, amely így nyomja a koponyát, s ezért rendellenesen ingerlődik. A hegymászók rettegett betegsége, a hegyi betegség, mely súlyosabb formájában erős hallucinációkban s akár eszmélet vesztésben nyilvánul meg, szintén ennek a hatásnak tulajdonítható.
--  A hóval borított területeken a nap erős sugárzása időszakos látászavart, hóvakságot okozhat. A helyi lakosok alkalmazkodó képességét mi sem bizonyítja jobban, mint a közülük kikerülő teher hordók rendkívüli munkabírása, akik magashegyi expedíciókban kamatoztathatják különleges fizikai adottságaikat.

Az őshaza kutatója

--  Buddha: "Valamikor, valahol, valamit az igazságnak kell venned. Ám ha túlságosan ragaszkodsz hozzá, még ha az igazság személyesen el is jön és bekopog, nem fogsz ajtót nyitni."
--  Láma Ngawang: "Minden ember ismerje és becsülje saját kultúráját, hagyományait és azok szerint éljen boldogan. Azokat feladni nincs értelme. A magyarok kövessék a magyar szokásokat hibátlanul, és a többi nép is a sajátjait... Minden nép ragaszkodik saját kultúrájához és abban érzi jól magát... Ez természetes, hiszen kultúránk az azonosságunk, az énünk része. A vallással is így vagyunk. Tehát mindenki azt kövesse, arra támaszkodjon, ami iránt bizalma van. Például a szamárnak hatalmas szerszáma van és ez adja meg az önbizalmát...."
--  A Hármas Kis Tükör tankönyvből, 1771: Kérdés: Hány ízben jöttenek ki (őseink) Magyar Országba.?. Felelet: Három ízben: elsőben, Hunnusoknak, másodszor, Aváreseknek (Avaroknak) és harmadszor Hungarusoknak vagy Magyaroknak nevek alatt."
--  Kőrösi Csoma Sándor: "...látván, mennyire különbözzék nemzetünk, mind nyelvére, mind karakterére, mind öltözetére nézve minden más európai nemzetektől, micsoda nagy bizonytalanság uralkodjék az egész tudós világban nemzetünk eredeti lakhelye, elszármazása, régibb történetei, nyelvünk más nemzetek nyelvével való atyafisága felett; továbbá: micsoda helytelen vélekedései legyenek a külső íróknak, akik sem nemzeti nyelvünk természetivel, sem a nemzet karakterével és szokásaival eléggé esmeretesek nem lévén, csupán a nevek hasonlatosságából ítélvén akarták megmutatni nemzetünk elszármazását és régibb történeteit.
--  Utoljára látván, mennyire eltévelyedtenek légyen némely tudós hazánk fiai (jóllehet a nyelv atyafiságát helyesen állítják) a külső írók tekintete után indulván nemzetünk eredete megítélésében; én, hogy mind tulajdon vágyódásomnak eleget tegyek, mind pedig nemzetemhez való háládatosságomat és szeretetemet megmutassam, számba nem vévén a fáradságot és megtörténhető veszedelmet, azon fáklyánál fogva, melyet Németországban gyújtottam volt meg, elindultam nemzetem eredete felkeresésére."
--  Kőrösi Csoma Sándor: "Tatárország Kína felé eső belső zugai (Belső-Mongólia) azok a helyek kétségen kívül, ahol a magyar törzs bölcsőit keresni kell. Ezeken a vidékeken széles körben ismert a tibeti nyelv a mongol népek között is..."
--  1842-ben Tibeti tanulmányai során szerzett értesülések birtokában, útra kelt Tibet felé. Bízott abban, hogy Tibet nagy könyvtáraiban a nyelv és irodalom alapos ismeretében adatokat talál a magyar őstörténetre, a hunokra, az ujgurokra vonatkozólag, akiknek az országát akarta felkeresni Tibettől északkeletre, Belső-Mongóliában, Kína nyugati határain. "Ha lehetséges, körutat teszek Közép-Ázsiában" mondotta.
--  Kőrösi Csoma Sándor útban Tibet felé megbetegedett és a Himalája lábainál, az indiai Dardzsilingben 1842 április 11-én belépett a béke állapotába.

Ázsiai magyarok, Igazolódott Kőrösi Csoma látomása

--  A legújabb tudományos kutatások napjainkban végre elvezettek bennünket az ázsiai magyarokhoz, akikhez Kőrösi Csoma útnak indult, de nem juthatott el. Létezésük a kazak-mongol tudósok előtt mindig is ismert volt, azonban politikai okokból évszázadok óta titokban tartották, és csak az orosz megszállás felszámolása után vált lehetővé, hogy a világ nyilvánossága elé tárják. Jelen tudomásunk szerint élnek magyar törzsek a Mongol-Altájban, Kazahsztánban, Nyugat-Szibériában (Oroszországban) és Üzbegisztánban, ahol kazak-magyar kutatók csoportja felkereste őket. Létezésüket és történetüket a közelmúltban feltárt, Szamarkandban található, XVIII. században írt perzsa nyelvű kódexek krónikái is nyilvántartják.
--  Julianus barát 1236-os útja során megtalálta Magna Hungária magyarjait. A Volgánál, a bolgároknál, Julianus találkozott egy ázsiai magyar nővel. Az asszony és rokonai segítségével eljutott Magna Hungáriába, a magyarok hazájába. Itt magyar szót hallott. Ám ez a hétszáz és egynéhány évvel ezelőtti figyelemreméltó felfedezés elkésett. A nyugati magyarok csak azért találták meg a keleti Magna Hungáriát, hogy rövidesen arról értesüljenek, hogy az már nem létezik többé. Batu kán szörnyű támadása a keleti magyarok földjét is elpusztította.
--  Meg kell azonban jegyezni, hogy a mongol-tatárok, régen őrzött hagyományaik alapján, a magyar harcosokat is felvették saját hadseregükbe. A tatár Aranyhordában bizonyos ideig más, ahogy ma mondanánk "nemzeti harci egységek" között magyar csapatok is voltak. A szétzúzott és egymástól szétválasztott magyarok végül is keveredtek a környező népekkel. Ez a keveredés azonban nem jelentette magyar azonosságtudatuk megszűnését, csak magyar nyelvüket felejtették el.
--  Mondáik is összekapcsolják őket velünk: "Mi a szarvasok népe vagyunk, Hudijar és Madijar (Hunor és Magor) leszármazottai. Ezer évvel ezelőtt szarvast űzve elindultunk nyugat felé. Európa és Ázsia határán testvéreink megütköztek egy nagyon erős néppel. A harcban sokan elestek, a túlélők tovább vonultak nyugatra. Azonban, csak a nép egyik fele folytatta útját, a többiek, a mi őseink visszatértek régebbi hazájukba, Ázsiába. Nyugatra vándorolt testvéreink, úgy tudjuk, egy hegy mögött élnek a kis földrészen (Európában)" - meséli egy altáji magyar 1999-ben..
--  1999-ben megkérdezi a magyar kutatót: "Ti vagytok azok?" -Utoljára Julianustól kérdezhették ugyanezt 1237-ben, Magna Hungáriában. -"Igen, mi vagyunk." "Ti ott a messzeségben bizonyára jobban megőriztétek régi szokásainkat, nyelvünket, mint mi itt." "A nyelvet sikerült megőrizni, de keresztények és földművelők lettünk." "Akkor ti sem vagytok már azok, akik voltatok, és mi sem maradtunk a régiek. Nem vethetünk semmit egymás szemére." Ázsiában maradt testvéreink mind a mai napig megtartották lovas, nomád, pásztor életmódjukat, valamint ősi művészetüket, mely a honfoglaló magyarokénak pontos mása. Európai vonásaikkal és világos hajukkal embertanilag is hasonlítanak ránk, elkülönülve az őket körülvevő fekete hajú mongoloid népességtől.
--  Adalékok őstörténetünk kutatásának legújabb eredményeiből. Korabeli kínai krónikák és gazdag régészeti anyag adatai alapján napjaink kínai kutatói megállapítják: "A hunok bölcsőjének kérdése megoldott, származásuk világos.
--  Az őskőkorszakból és az újkőkorszakból származó adatok alapján levonhatjuk a következtetést: A hunok bölcsője Ordosz vidéke volt Belső-Mongóliában, melyet több ezer éven át megtartottak bázisukként. Még a nagy sztyeppei birodalom kialakítása után is, amikor királyi udvarukat a Nagy Pusztán, északon építették ki, télen visszatértek Ordosz vidékére, ahonnan származtak.
--  A hunok nomádként indultak északra Ordosz vidékéről, és fokozatosan bekebeleztek keleti, északi és nyugati törzseket és népeket. Hatalmas sztyeppei birodalmat alakítottak ki, és megalkottak egy ragyogó sztyeppei kultúrát."
--  Kőrösi Csoma Sándor idejében a nyugati tudósok tisztában voltak a hunoknak a mai tudományos vélemény által is elismert belső-mongóliai eredetével, így ő németországi egyetemi tanulmányai során szerzett pontos ismeretekre alapozta úticélját.
--  Az eurázsiai népek korabeli feljegyzései és régészeti leletek alapján a mai kutatás nyomon követi a hunok történelmét:
Közép-Ázsiát elérve két részre váltak. Déli águk, a fehér hunok egy Közép-Ázsiát, a mai Afganisztánt, Pakisztánt és észak-Indiát magába foglaló, földrésznyi birodalmat alapítottak rokon népük, a szkíta kusánok korábbi birodalma helyén.
--  Északi águk, a fekete hunok a Kaukázustól és a Fekete tengertől északra fekvő füves puszták urai lettek, akik végül elfoglalták a Nagy Magyar Alföldet is, és az i. sz. 5. század közepén, Atilla nagykirályunk vezetése alatt megalapították a Hun királyságot. Ugyanakkor maradtak hunok a Nagy Sztyeppe déli részein, Belső-Mongóliában, a Ganszu Átjárónál, a mai Kína nyugati tartományaiban, valamint Közép-Ázsia hegyvidékein és észak-Indiában.
--  A mai nemzetközi tudományos közvélemény elismeri a szkíta-hun népek kulturális és genetikai rokonságát, és a tényt, hogy európai utódnépük mi, magyarok vagyunk, ahogyan azt ősi népi hagyományunk hirdeti. E szemléletet szépen tükrözik J. J. Modi indiai professzor szavai, de idézhetnénk számos más tudóst is..
--  Áldottak legyetek magyarok, Atilla népének egyetlen örökösei... Félszázados tanulmányaim meggyőztek róla, hogy a hunok feltétlenül a magyarok ősei voltak - s így a mai magyarság az ősi szkíta népek egyedüli leszármazottja Európában, mely magyarságnak a történelme a ma élő összes nemzetek legősibb történelme.
--  Kutatásaim során a hunokat olyan nemzetnek ismertem meg, amelynek dicsősége a mai szomorú világot is beragyogja. Atilla a világtörténelem egyik legnagyobb hőse, aki mint minden igaz hős, lovagias és nagylelkű volt..."

Buddha, a Szkíta Bölcs

--  Buddha a sákja nép szülötte volt, amely Közép-Ázsiából vándorolt le észak-Indiába új területeket keresve, hasonlóan a mai Nepál, valamint észak- és észak-nyugat India területén élő sok más néphez. (Tudni való, hogy Buddha nevében a "h"-t sem az indusok, sem az angolok nem ejtik. Ezt mi a németektől vettük át - helytelenül. Helyes kiejtése tehát: Buda.)
--  Buddha korában (i. e. 6. sz.) Közép-Ázsiát a szkíták uralták, akik saját nyelvükön a "sáka" néven nevezték magukat. Az indiai szanszkrit irodalomban ugyanezen névvel illetik őket. A "szkíta" elnevezés, melyen Európában váltak ismertté, a régi görögöktől származik. A mai India északi és észak-nyugati hatalmas területeit nagyrészt közép-ázsiai szkíta, és velük rokon, később beáramlott hun eredetű népek lakják, akik mára természetesen részben keveredtek más itt élő népekkel, azonban e származásuk tudata mind a mai napig elevenen él bennük. E népek művelt rétegei a velünk, magyarokkal, mint a szkíták és hunok európai leszármazottaival való rokonságukat is számon tartják, de ugyanezt teszi a Törökországtól Japánig terjedő óriási földrész számos más népe is.
--  Nemcsak ezeknek az Indiában élő népeknek az ősi hagyománya, hanem az indiai történetírás, és a mai nemzetközi kutatás is alátámasztja a sáka - sákja azonosságot. A buddhizmus jeles indiai kutatója Lokesh Chandra rámutatott, hogy a szanszkrit nyelvben a "sákja" szó a "sáka" főnév melléknévi alakja. Lokesh Chandra talált Buddháról egy régi történetet, amely elmondja, hogy röviddel azután, hogy megvilágosodott és tanítani kezdett, találkozott két közép-ázsiai kereskedővel, akikkel jól megértették egymás nyelvjárását. Miután a kereskedők tanítást kaptak Buddhától, a tanításokkal hazatértek Közép-Ázsiába.
--  Az ősi Buddhista irodalomban azt találjuk, hogy a Szkíta Bölcs nem az első Buddha volt. Jelen korunknak ő a meghatározó Buddhája, azonban az őt megelőző korokban a buddhák egész sora élt a mai India területén és Közép-Ázsiában, akik közül az utolsó Fényőrző Buddha volt. Azt mondják, a Szkíta Bölcs Buddha idejében még éltek Fényőrző Buddha követői. Indiára most úgy gondolunk, ahogy a térképen ma ábrázolják, ám a régi időkben nem így nézett ki. Az észak-Indiától észak-nyugatra egészen Közép-Ázsiáig terjedő, a mai Afganisztánt is magába foglaló, földrésznyi terület ugyanazon kultúrterület része volt. Buddha kora előtt az indiai civilizáció fő központja nyugaton volt, a mai Pakisztán területén.
--  Buddha tanítása észak-Indiából indult el, középpontja a mai Biharban volt, melyet akkor Magadhának hívtak. A Buddha eltávozását követő időben Magadha hatalmas birodalommá fejlődött, és észak-India nagy részét ellenőrizte. A Tan először két különböző irányban terjedt, dél és észak-nyugat felé. Észak-nyugaton eljutott az iráni és szkíta népekhez, délen pedig a dravida népekhez. A tanítást különböző hatások érték, amint különböző kultúrákkal érintkezett. A magadhai buddhizmus a Keskeny Út volt, melynek a mai napig fennmaradt örököse a theraváda. Ennek iratai páli nyelvűek. Buddha nyelve azonban nem páli volt, ő magadhi nyelven tanított. A magadhit dzsain írásokból és Asóka király kőbevésett felirataiból ismerjük. Buddha azt a szabályt adta szerzeteseinek, hogy tanításait fordítsák le a helyi nyelvekre. A szerzetesek vándoroljanak, gyógyítsanak és tanítsanak.
--  Délen a buddhizmus a dravida népeknél terjedt el, akik a Nagy Istennő vallását követték. Itt jelentek meg a Túljutott Tudás szentiratai, a Pradnyaparamita szutrák. Nagardzsuna, aki a hagyomány szerint Buddhának ezeket a tanításait elhozta az embereknek, és kifejtette mélységes értelmüket, maga is dél-Indiából származott. A "pradnyaparamita" szó nemcsak a "túljutott tudást" vagy másképpen a "bölcsesség tökéletességét" jelenti, hanem egyben a Nagy Istennő neve is. A tan terjedésének másik fő iránya észak-nyugat volt, és a mai Pakisztán, Afganisztán, Kasmír valamint Közép-Ázsia területén erőteljes virágzásnak indult. A Széles Út tanításai ezen a két területen váltak uralkodóvá.
--  A Keskeny Út és a Széles Út megkülönböztetése Buddha eltávozása után száz évvel vette kezdetét, amikor követőinek két tábora között vita indult. Az egyik oldalt az "öregek" (stavira) képviselték. Ők azok a régi szerzetesek voltak, akik legalább tíz éve tartották fogadalmaikat, és a buddhizmusban egyfajta arisztokráciát képviseltek. A másik oldalon a "nagy közösség tagjai" (mahaszangika) álltak, akik azt mondták, a nagy közösség (mahaszanga) tagjai nemcsak szerzetesek lehetnek, hanem laikusok is.
--  A két tábor megvitatott mind társadalmi jellegű, mind bölcseleti kérdéseket. A Keskeny Utat képviselő öregek azt mondták, a gyakorlás végső célja az ellenségen győztes (árhát) eszményének a megvalósítása. Ahhoz, hogy valaki elérhesse az árhát szintjét, férfinak kell születnie és szerzetesként kell élnie. A Széles Út képviselői, a nagy közösség tagjai szerint az árhát eszménye egy alacsonyabb cél. A végső cél a teljesen megvilágosodott buddhaállapot elérése. Ehhez a felébredt szellem hőseinek (bódhiszatva) ösvényét kell járni. A felébredt szellem hőse lehet bárki, még nők is, és nem szükséges szerzetessé válni. A nagy közösség tagjai írtak egy könyvet arról, hogy Buddha hogyan gyakorolt sok életen át, mint a felébredt szellem hőse. Az észak-nyugati területeken mind a Keskeny Út, mind a Széles Út elterjedt.
--  Buddha tanításai nyomán a buddhista Belső Ösvény sok követőre talált, és a nagy Asóka király uralkodása alatt (i. e. 268-232) egész Indiában virágzott. A Tan második nagy virágzását a hatalmas szkíta Kusán birodalomban érte el (i. e. 1. század - i. sz. 3. század), amely magába foglalta Közép-Ázsia fejlett műveltséggel rendelkező területei mellett a mai Afganisztánt, Pakisztánt és Kasmírt, valamint a mai észak-nyugat India és észak-közép India földrésznyi területeit, a Gangesztől az Aral tóig.
--  A legendás szkíta kusán uralkodó, "A Király, A Királyok Királya, Őfelsége Kaniska" idején (uralkodása kb. i. e. 1. század és i. sz. 1. század közé tehető) a Tan és a gyakorlás Ösvénye már jól meg volt alapozva az egész birodalomban. A szkíta Kusán műveltség és művészet két legjelentősebb központja az észak-közép indiai Mathura volt Agra közelében, és Gandhara észak-nyugaton, a mai Pakisztánban.
--  A Kusán birodalom többszáz éven át uralta Közép-Ázsiát és észak-Indiát, és főleg buddhista volt, de türelmet mutatott minden vallás felé. A kusán korszak nagyon fontos volt a Széles Út fejlődésében, de méginkább a tantrikus buddhizmus kibontakozásában.
--  A Selyemút megnyitásával (i. e. 2. sz.), ezen az Indiát Belső-Ázsiával, Európával és Kínával összekötő nagy kereskedelmi úton a kereskedők karavánjaival szerzetesek is utaztak, és a Tant hirdették. A tanítások nagyszámú támogatóra leltek Közép-Ázsiában, így a szerzetesek hamarosan hatalmas buddhista közösségeket alapítottak Turfán, Kusá, Kasgár, Khotán virágzó műveltségű gazdag városaiban, és másutt. Az elkövetkező évszázadokban hatalmas kolostorvárosok épültek, amelyek mára fennmaradt fenséges romjai, számtalan sziklába vájt, gazdagon díszített temploma, valamint a nagy magyar tudós Stein Aurél által felfedezett óriási számú szent könyve a buddhizmus legmagasabb szintű műveltségéről és művészetéről tanúskodik.
--  A szentiratokat lefordították Közép-Ázsia számos nyelvére, és gazdag művészeti hagyományok születtek. A tanítások így mind írásos, mind vizuális alakban terjedtek, és a művelődés valamint a művészet fejlődésének hatalmas mozgató erejévé válva nagy hatással voltak Közép-Ázsia népeire.
--  A Széles Út tanításai, melyeket Buddha a felébredt szellem nagy hősei számára adott, a nagy szkíta uralkodó Kaniska király alatt kezdtek széles körben elterjedni, aki összehívta a harmadik buddhista zsinatot Buddha igaz tanításai alapjainak lefektetésére. Ebben az időben ötszáz mester értette meg tökéletesen a Széles Út valódi értelmét. A Széles Út szutrák jelentésének terjedése érdekében ekkor alapították meg Nalandát, amely a buddhista világ leghatalmasabb és legbefolyásosabb egyetemévé fejlődött. Innen vitték a Széles Út tanításait Ázsia országaiba az elkövetkező évezred folyamán.
--  A kusán szkíták buddhista műveltségét a később rájuk telepedett, és az egész hatalmas birodalmukat átvett fehér hunok is tovább folytatták egy kisebb megszakítástól eltekintve. A hunok, amint azt az élő magyar hagyományból máig tudjuk, a szkíták és a magyarok rokonnépe. Ugyanezt vallja minden mai nagy ázsiai nép hagyománya és mai történetkutatása is. A fehér hunok, hasonlóan a szkítákhoz, az évszázadok során hatalmas, gazdag műveltségű birodalmat hoztak létre észak-nyugat Indiában.
--  Mai leszármazottaik a rádzsputok (királyfiak) büszke harcos pásztornépe, akik a mai Radzsasztánban és Pandzsábban élnek. Más leszármazottaik többek között a mai Afganisztán és Pakisztán északi elzárt völgyeiben élő népek, akik egészen a 20. század elejéig megőrizték függetlenségüket. A buddhizmus így Indiából először Közép-Ázsia felé vette útját, ahol az ott élő szkíta-hun népek között sok évszázadon át nagymértékben elterjedt, és itt vált a későbbi Ázsia szellemiségét és arculatát meghatározó erővé. Itt alakult ki a Széles Út és a tantrikus Gyémánt Út (vadzsrajána) szellemisége. A Gyémánt Út tanítások legfontosabb központját, Orgyen6 országát a hagyomány alapján a mai kutatás kelet-Afganisztánba helyezi.
--  A szellemiség mellett a buddhizmus művészete is itt öltötte fel későbbi, és a mai napig jellemző alakját. A szkíta kusán műveltségben alakult ki Buddha ábrázolása, nagyrészt a görög művészet hatása alatt (azt megelőzően Buddhát nem ábrázolták); az a rendkívül finom arányrend, amellyel Buddhát, mint a megvilágosodás jelképét ma is megjelenítik. De itt alakult ki a buddhista sztupa mai, Tibetben, Belső és Kelet Ázsiában használt alakja is. Így a hazánkban épült sztupák is a szkíta buddhista műveltségre és művészetre vezethetők vissza, amely ezt a csodálatos élő hagyományt máig megőrző és továbbfejlesztő tibeti tanítóink közvetítésével került végül vissza hozzánk, a szkíták és a hunok utódaihoz.
--  A Buddhizmus Közép-Ázsiából terjedt tovább Ázsia többi országába. A hagyomány és a mai kutatás egyetért abban, hogy Kínába a Tant innen vitték át nagytudású, szkíta-hun szerzetesek. Az első An-sih-kao pártus tanító volt, aki kb. i. sz. 148-171-ig végzett fordító munkát Lo-jangban. Őáltala vette kezdetét a közel ezer éves fordítói munka Kínában. K'ang-seng-k'ai a mai Szamarkand területéről érkezett a 3. sz.-ban. Csu-fa-hu vagy Dharmaraksa Tokharából jött a 3-4. sz.-ban. Amikor az 5. sz.-ban Kumárádzsiva megérkezett Kusából, a fordítási munkálatok Kínában elérték a tetőpontot.
--  A Tibeti buddhizmus kialakulásában is főszerepet játszottak azok a mesterek, akik erről a területről származtak. A legújabb ásatások azt mutatják, hogy a tibeti buddhizmus számára szent ország, Orgyen, a mai Kelet-Afganisztán területén feküdt. Ezt számítják a Gyémánt Út szellemisége fő központjának, ahonnan sok nagy tanító érkezett mind Indiába, mind pedig Tibetbe, illetve esetenként Indián keresztül Tibetbe. A Gyémánt Út hagyomány legnagyobb mesterei közül sokan innen jöttek.
--  Buddha kortársa volt Indrabuti, Orgyen királya, ő volt az, aki a Gyémánt Út tanításait Buddhától az emberek közt elsőként megkapta. De Orgyenből származnak olyan megvilágosult mesterek is, mint Garab Dordzse, a "Nagy Teljesség" (dzogcsen) hagyomány atyja, valamint a Lótuszban Született Mester (Padmaszambhava), aki a buddhizmust Tibetben megalapozta, és sokan mások. Emellett a tibetiek folytonos összeköttetésben voltak Közép-Ázsia többi buddhista központjával is.
--  A Tibeti hagyomány szerint a magasabb tantrák, mint az anuttara tantra nem Indiából származnak, hanem a közép-ázsiai Orgyenből, amely egy hatalamas ország volt, sok jelentős uralkodóval. Egy legenda szerint Buddha maga is meglátogatta Orgyen királyát, Indrabuthit, aki tanítást kért tőle. Először keskeny út tanításokat adott neki, de a király nem volt képes az ezek gyakorlásához szükséges szerzetesi életmódot követni. Buddha ezért megmutatta neki a magasabb tantrák útját, mely az átalakítás útja, és követőinek nem kell szerzetessé válniuk ahhoz, hogy elérjék a Buddha állapotot. Ez a történet a Guhjaszamádzsa tantrában található.
--  A Lótuszban Született Mester, kinek egyik neve a "Szkíták Oroszlánja"7 volt, Orgyenből származott ugyanúgy, mint a Nagy Teljesség tanok is, amelyek később eljutottak innen Indiába. A magasabb tantrák és a Nagy Teljesség tanítások tehát Közép-Ázsiából erednek, amit a tibeti bönpo hagyomány is megerősít. A bön részben a tibeti sámánisztikus gyakorlatokat jelenti, de egyben jelenti azt a vallási rendszert is, amelyet az észak- és nyugat-Tibetben egészen a nyolcadik századig fennállt ősi Sang-sung birodalomban gyakoroltak. A szellemi gyakorlatoknak e két szintje a bönben egymással párhuzamosan élt ugyanúgy, mint a későbbi tibeti buddhista kultúrában. A Sang-sung birodalomnak közeli kapcsolatai voltak a Selyemúton át Közép-Ázsiával. A sang-sung hagyomány szerint a bön Tazik földjéről eredt, amely Orgyen északi szomszédja volt, és a mai Tadzsikisztán és Üzbegisztán területén volt található.
--  Észak- és nyugat-Tibetben sok ősi rom látható, ami azt mutatja, hogy ott valamikor virágzó műveltségek léteztek. Abban az időben az éghajlat kedvezőbb volt, így a mainál jóval nagyobb népesség élt ott. A bönpok azt tartják, hogy vallásuk Közép-Ázsia ősi buddhista kultúráiból ered. A bönpo legendák egy hatalmas ősi közép-ázsiai birodalomról beszélnek, ahol előző buddhák hagyományát követték. A tibetieknek ősi kapcsolataik voltak Közép-Ázsia népeivel. Sok érdekes adat arra mutat, hogy Buddha egyes tanításai Közép-Ázsiából erednek, ami azt jelenti, hogy a buddhizmus nem pusztán a mai értelemben vett Indiából származik.
--  Mindezt a buddhista hagyományból tisztán és világosan kiolvashatjuk, de a mai nemzetközi, keleti és nyugati tudományos kutatás is megerősíti. Láthatjuk ebből, hogy őseink szellemisége egykoron elválaszthatatlan volt attól a fennkölt szellemiségtől, amely a Megvilágosultaktól, köztük a Szkíta Bölcs Buddhától ered, és azt is láthatjuk, hogy őseink, a szkíták és a hunok, milyen meghatározó mértékben járultak hozzá az egész emberiség e legnagyobb kincsének a kifejlesztéséhez, elterjesztéséhez, valamint értékeinek fenntartásához.
--  Természetesen mindez nem maradt nyom nélkül a mi számunkra sem. Népünk szellemi hagyományában a figyelmes kutató egyaránt rátalál a Keskeny Út, a Széles Út, a Gyémánt Út és a Nagy Teljesség tanításaira közvetlenül is, de a Tan ismeretében megállapíthatjuk, hogy egész népi műveltségünkben és szellemiségünkben meghatározó szerepet játszik a buddhista Belső Ösvény a sámánisztikus elemek mellett.
--  A Buddhista szellemiség együttélése a Sámánizmussal egyébként egy olyan jelenség, amely jellemző a mai buddhista műveltségek mindegyikére. Ugyanakkor ez a buddhista hatás nemcsak a Szkíta Bölcs tanításaiból, hanem az őt megelőző buddhák Közép-Ázsia szerte ősidők óta elterjedt hagyományaiból is táplálkozik.
--  Így a Megvilágosultak által megmutatott fennkölt Ösvény egy olyan búvópatakhoz hasonlít, amely hosszú időn át a felszín alatt áramlott, azonban, hála megvilágosult tibeti tanítóink jóságának, ma újra teljes dicsőségében, tisztaságában és erejében bukkant fel nálunk, hogy újfent megtermékenyítse és megvilágosítsa szellemünket, és hosszú méltatlan sötétség után újra a megvilágosodás tiszta és gyümölcsöző ösvényére léphessünk.

Kőrösi Csoma Sándor a világ végén - Székely népmese 1857-ből

--  Kőrösi Csoma Sándort az Isten oly nagy ésszel áldotta meg, hogy ő a legnehezebb nyelvet huszonnégy óra alatt meg tudta tanulni. Tizenkét éves korában elindult utazni.
--  Utazás közben egy jó király udvarába vetődött, az első napon nem beszélhetett senkivel, mert a király udvarában nem tudott senki magyarul. Csoma még azon éjjel megtanulá a király cselédjeitől az ország nyelvét, s a következő napon folyvást beszélt a királlyal, ki ezen annyira megörült, hogy Csomának azonnal egy aranyos könyvet ajándékoza. Ezen aranyos könyvben az egész világ nyelve le volt írva. Csoma nem kaphatott volna drágább ajándékot, mert most bátran utazhatott az egész világba, megtanulhatván huszonnégy óra alatt azt a nyelvet, amelyre éppen szüksége volt.
--  Ezer viszontagság után megérkezett Egyiptomba. Legelőször is a Sinai-hegynek tartott. Meg akarta nézni azt a helyet, hol az Isten Mózessel beszélt, de nem tuda oda fölhágni, mert az Isten megtiltotta, hogy a szent helyet emberi láb tapossa. Az egyiptomi király, ablakán kitekintvén, látá az idegen ifjú hasztalan törekvését, és hozzá küldé szolgáját ezen izenettel:
--  Ne fáradj hiába.. Mózes után nem juthatott föl oda több ember, mert az Isten megtiltotta, hogy a szent helyet emberi láb tapossa; de jer föl, idegen utazó, a királyhoz, és pihend ki utad fáradságát. Csoma követte a szolgát, és fölment a királyhoz, ki őt aranyszékre és aranyasztal mellé ülteté.
--  Az asztalon pompás étel volt aranytálakban és pompás ital aranypoharakban. Csoma az ételhez és italhoz saját tetszése szerint látott, miközben annyira megnyeré bölcs beszéde által a király barátságát, hogy ez őt aranyerszénnyel és az erszényben négyszáz darab arannyal kínálá meg. Csoma kezdetben vonakodott az ajándékot elfogadni, de a király ezt mondá:
--  Visszautasítva ezen ajándékot, visszautasítod egyszersmind barátságomat is, és tudd meg, te idegen, hogy aki barátságomat nem bírja, annak élete az én országomban veszélyeztetve van.-Erre elfogadá Csoma az erszény aranyat, de nem lévén neki rá szüksége, hazaküldte azt szegény szüleinek és rokonainak.
--  Innen aztán elindult Ázsia felé, hogy fölkeresse azt a helyet, hol a legelső magyar ember született. Temérdek földön, a kutya- és farkasfejű emberek hazáján éji időkben szerencsésen keresztülhatolván, eljutott a csúszómászó állatok országába, melynek színét a mérges kígyók, békák és gyíkok hemzsegő serege borítja. Az ember itt csak úgy utazhatik, ha egész testét üvegbe foglaltatja. Csoma is üvegbe foglaltatta magát, és hét álló hétig utazott így, körülmászva a mérges férgek által, amíg e rémes ország végét elérhette.
--  Isten a megmondhatója, hány millió mérföldnyire utazott innen, míg végre nem azon helyig, hol a legelső magyar ember született, hanem éppenséggel a világ végéig jutott. A világ végén a szárazföld megszűnik, és kezdődik a tenger, mely fölött minél tovább, annál sűrűbb sötétség uralkodik. Negyven nap és negyven éjen kellene a sötét tengeren utazni, míg az ember oda érkeznék, ahonnan elevenen lehet az égbe bémenni. Csoma Sándor nekifogott, s ment egy jó darabot, de a tengeri út oly borzasztó volt, hogy vissza kellett térnie.
--  Kiszállván a tengerpartra, ősz lélekkel találkozott, aki őt egész atyailag fogadá, és ezt mondá: "Szegény utazó, hol jársz te itt, ahol még ember nem járt mióta az Isten megteremtette a földet és az eget? Tudom éhes vagy! Ímhol egy pár hal, egyél, ha akarsz".
--  Csoma leült a tenger partjára, evett a halakból és belélógatá lábait a világ végébe. Aztán az ősz lélek ölébe hajtván fejét, elaludt, és többé föl sem ébredt. Ennek így kellett történnie, mert az Isten azt rendelte, hogy azon ember, ki a világ végét elérte, egyszersmind saját élete végét is elérte légyen. Az ősz lélek Csomát szépen eltemette és megsiratta; a tenger hullámai őt a mai nap is siratják.

Tibetiek, Hunok, Magyarok..

--  Cey-Bert Róbert Gyula: - "A sólyomember visszatér" című könyvében -(Püski kiadó, 2006)- szó esik egy tibeti lámával folytatott beszélgetésről. Az alábbi szemelvények a fenti könyv részletei.
--  A reggeli után Cering láma elmondta, hogy nagy tisztelője Kőrösi Csoma Sándornak, akit a tibetológia, a tibeti vallás és kultúra nemzetközi kutatásai megalapítójának tartott. A Ganden kolostorban sokat foglalkozott a tibeti nép eredetének és korai történelmének a kutatásával, különösen a Jarlung dinasztia 5. és 9. század közötti időszaka érdekelte. Amikor megtudta, hogy Kőrösi Csoma Sándor valójában a magyar nép eredetét szerette volna kutatni a tibeti kolostorok könyvtárában, Kőrösi Csoma Sándor iránti tiszteletből őt is kezdte érdekelni a magyarok eredetének a problémája, és több kolostorban is utánanézett, hogy könyvtáraikban találhatók-e a magyarokkal kapcsolatos írások.
--  Az első nagy probléma, amit meg kellett oldani, hogy mi volt a magyarok régi népneve, mert azt feltételeztem, hogy az 5. és a 8. század között nem a magyar népnévvel jelölték a magyarok őseit - magyarázta Cering láma.
--  Ótörökül a -gar, -gor, -gur népnév végződések a nép szót jelentették, tehát az olyan nevekben, mint az ujgur, a bulgár, kongur, kasgar, benne van a népet jelentő szó. A magyar népnév -gyar végződése szintén a nép szót jelöli. Nagy csalódásomra a magyar népnevet egyetlen írásban sem találtam meg. Már kezdtem elkeseredni.
--  Amikor a kínaiak 1950-ben elfoglalták Tibetet, a Ganden kolostorba kerültem, és mivel történelemkutatással foglalkoztam, Ganden Tripa, a kolostor főlámája megbízott a könyvtár legrégibb iratainak a rendbetételével és nyilvántartásával. Nagy örömömre a legrégibb selyemtekercsekre írt feljegyzések között a 6. és 7. századból találtam olyan szövegeket, amelyek leírják a tibetiek hadjáratait Közép-Ázsiában, a Góbi sivatagon túli területeken, a mai Kelet-Turkesztánban, a Tarim medencében. A feljegyzések több környékbeli népet megemlítettek, a türköket, az ujgurokat, a tasgurokat , a kongárokat, a kasgárokat és a hungárokat.
--  A feljegyzések szerint a hungárok a hunok fejedelmi törzsének a leszármazottai, és ők "gungároknak"; a "Nap fiainak" nevezik magukat. Hun nyelven a gun szó napot jelent, tehát a gungár népnév jelentése naptörzs. Feltételezhető, hogy maga a hun népnév a nap jelentésű gun szóból alakult ki. A gungár és a hungár népnevek tehát felcserélhetők, mert ugyanazt a népet jelölték.
--  Tovább kutatva a 7. századbeli feljegyzések között olyan szövegeket is találtam, amelyek nemcsak a hungár népnevet, de a hungárok szokásait, áldozati szertartásait és a szent madarukat is megemlítik. Melyik volt a szent madaruk, és mit írnak róla? - kérdeztem felvillanyozva.
--  A szöveg nagyon nehéz volt, mert ótibetiül írták, és sok helyen már nem is volt olvasható. A szent madárról a szöveg csak annyit említ meg, hogy a hungárok vadásztak is vele, tehát valószínűleg a sólyom vagy a sas lehetett. A kérdés csak az volt, hogy a tekercsek hungár népneve a magyarokat jelölte-e? Tudtam, hogy Európában a magyarokat ezer év óta már hungároknak és az országukat Hungáriának nevezték. Kapcsolatban lehet-e a 6 - 7. századi tibeti feljegyzések hungár népneve az európaiak által használt hungár elnevezéssel.?. - ez a fő kérdés.
--  Személyesen meg vagyok győződve, hogy a kapcsolat világos: a tibeti tekercsek hungár népneve a magyarok egy részét jelölte, akik pár századdal később nyugatabbra költöztek. Sajnos örömöm rövid életű volt, mert ebben az időben történt a tibeti történelem legnagyobb tragédiája: 1966-ban a kínai kulturális forradalom kezdetén a kínai vörösgárdisták tüzérséggel lerombolták kolostorunkat, és a felbecsülhetetlen értékű 6. és 7. századbeli feljegyzések elpusztultak a tűzvészben. Nagyon sok selyemtekercset még nem is volt időm áttanulmányozni.
--  Döbbenetes, amit mondasz, tehát a kínai kulturális forradalom pusztításai a tekercsek megsemmisítésével közvetve még minket, magyarokat is érintettek. Micsoda kincsek lehettek volna ezek a tekercsek a történelemkutatásunk számára-mondtam keserűen.
--  A kínai kulturális forradalom idején a kínai vörös sárkány a tibeti nép létét és fennmaradását veszélyeztette a vörösgárdisták bőrébe bújt gonosz démon seregeivel. Lhászában a Dzsokhang, a legszebb és legrégibb kolostorunk nagy részét disznóólakká alakították át, ahol disznókat neveltek a vörösgárdisták élelmezésére. A kolostor megmaradt részében - amelyet "5-ös számú vörös szállodának" neveztek el - pedig maguk a vörösgárdisták laktak.
--  Jól megfértek a disznókkal. Hosszú ideig fogva tartottak, és a hírhedt thamzing módszerrel kínoztak (thamzing: "küzdő gyakorlatot" jelent) azzal a céllal, hogy tagadjam meg a buddhizmust és ismerjem el, hogy az áruló Dalai Lámával összeesküvést szerveztem a kínai nép ellen.
--  Nem értek el vele semmit, és végül megunhatták a thamzing gyakorlatok folytatását velem, egyszerűen kidobtak a harmadik emeletről az ablakon. A könyörületes Buddha azonban velem volt, megsegített, mert még a földön céljai voltak velem. A lábam és az egyik kezem több helyen eltörött, de életben maradtam. A közelben lakó jóságos emberek az éjszaka folyamán elvittek a házukba, elrejtettek és ápoltak. - Hosszú csend következett, a szomorú és fájó visszaemlékezés csendje. Egy idő múlva Cering láma a gyertya lángjára koncentrálva ismét beszélni kezdett:
--  Tibet közel 6000 kolostorából a megvadult vörösgárdisták több mint ötezret leromboltak és felgyújtottak. Ez az emberiség, az emberi kultúra ellen elkövetett iszonyú bűntény. A tibeti nép történelmi emlékezete és ősi gyökereinek szellemi értékeit akarták lerombolni. Ez a kínaiak célja a tibetiekkel!
--  Ne veszítsük el azonban a reményt se a tibeti, se a magyar történelem még fellelhető emlékeivel kapcsolatban. A kevés épen maradt kolostorban feltételezhető, hogy talán maradtak még régi, 6. és 7. századbeli feljegyzések, hasonlóan azokhoz, amelyeket a Ganden kolostorban találtam. Érdemes lenne felkutatni őket. Ezt közölni akartam egy magyarral, mielőtt meghalok. Akinek tudom, hogy ezzel nagy feladatot adok.. Cering láma továbbra is a gyertyalángra koncentrált erősen, mintha a gyertyafényben figyelt volna valamit, és szinte magának mondva, halkan folytatta..
--  Kőrösi Csoma Sándor álma valósulna meg, ha a magyarok ezt a kutatást megindítanák. Nem egyszerű feladat, meg kell tanulni tibetiül, és így is több embernek többévi munkájába kerülne, vállalva azt a kockázatot, hogy előfordulhat, hogy nem találnak semmit. Talán vannak még fiatal kutatók Magyarországon, akik Kőrösi Csoma Sándor nyomdokait követve érdeklődnek népük ősi történelme iránt, nézett rám kérdően Cering láma.
--  Rendkívül érdekes és izgalmas, amit a hungár-gungárokról mondtál. Úgy érzem, hogy Isten vezetett, amikor megtaláltad ezeket a régi feljegyzéseket. Magyarországon azonban úgy tudják, természetesen nem ismerve a tibeti forrásokat, hogy a hungár népnév a török onogur kifejezést takarja, amely tíz törzset jelent, válaszoltam töprengve.
--  Az onogur törzs valóban tíz törzset, pontosabban tíz népet jelentett törökül, a hungár pedig a hun népet, vagy gungár formában való írása a napnépet jelentette. Egy kisgyermek is észreveheti, hogy a magyarok hungár népneve tökéletesen megegyezik a tibeti írások hungár alakjával, és a gungár hangváltozata is sokkal közelebb van hozzá, mint az onogur népnév.
--  A két-három napra tervezett kolostori tartózkodásom végül hetekig eltartott, mert Cering lámával való izgalmas beszélgetéseim szinte a kolostorhoz szögeztek. A láma szintén a tanítómesteremmé vált.
--  Ha jól értettem, az ősi bőn vallás a hegyet kilencemeletes szentélyek tekinti. Honnan származik a kilenc emelet jelképes számának a meghatározása.?. - kérdeztem kíváncsian.
--  A hegy kilencemeletes szimbóluma az ősi hun táltoshitű vallás Világfájának kilencágas szintjeinek jelképes világához kapcsolódik.
--  Hogyan kerültek a szent heggyel kapcsolatba a hunok? - néztem kérdően Cering lámára.
--  Egyszerűen azért, mert az őstörténetünk a hunokkal kezdődik.
--  Meddig tudtok visszamenni az őstörténetetekben?
--  Az őstörténetünkről nagy vita van a kutatók között. Magam is sokat kutattam népünk eredetét, én az akadémikus világban egy középutat képviselek.
--  Megtanultam ókínaiul, ótörökül, mongolul, szanszkritul, perzsául, és áttanulmányoztam a legrégibb forrásokat. Őstörténetünkben az európai időszámítás előtti századok meghatározók voltak. Ebben az időben északon, a mai Mongólia területén éltek az őseink, és a kínai források által említett "hsziong-nuk", vagyis a hunok keleti ágához tartoztunk.
-- Ez azt jelenti, hogy az őseitek a hunok voltak.?. Ez természetesen azt jelentheti, de tudnod kell, hogy a Hun birodalom ebben az időben több különböző népet fogott össze. Lovaskultúrájuk és a táltoshitű vallásuk volt a legfontosabb összekötő kapocs közöttük. Különböző nyelveket és nyelvjárásokat beszéltek, de lassanként kialakult közöttük egy közös kommunikációs nyelv, amelyből kifejlődtek később a török és a mongol nyelvek.
--  A hunok fajilag sem voltak egységesek. A keleti águk tiszta mongoloid volt, a nyugati águk pedig a mongoloid és a kaukazoid népek keveredéséből tevődött össze. A hunok keleti ágának a leszármazottai a mongolok, a mandzsuk és mi tibetiek, a nyugati ágának viszont a török népek és ti, magyarok vagytok a képviselői.
-- Tibeti letelepedésünket a kínai krónikák is megemlítették: "a hunok harcias Csiang törzse a nyugati égbe nyúló hegyek körzetében telepedett le" - írta az egyik történészük...