"A világon azért vagyunk, hogy otthon legyünk benne valahol mindannyian.." ** -- Tamási Áron

Déli Magyar Krónika

""A természet mindig tökéletes és soha nem szegi meg törvényét.""
-- Leonardo da Vinci --

""Az Isteni erő, aki a kivágott csonkból termőfát tud növeszteni újra, nem hagyja elveszni a népeket sem, akik benne hisznek.""
-- Wass Albert --

""Az igazi természeti törvényeket nem írták könyvekbe és nem őrködnek fölöttük fizetett tisztviselők. Veled, benned és körülötted élnek, és a világ teremtésétől a világ végezetéig változatlanok.""
-- Bíró Csaba --

Arany János a népi költőfejedelem - Tarlósi János

2014.03.01 21:46

 

Arany János a népi költőfejedelem.

Arany János az egyik legismertebb magyar népi költő a kortársa Petőfi Sándor után. Arany irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal kezdődött, de igazán ismertté az 1846-ban készült Toldi tette. Termékeny író volt, több száz maradandóan szép vers és költemény fűződik a nevéhez.

Arany János Életrajza

Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára. Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal kezdődött, de igazán ismertté az 1846-ban készült Toldi tette.
Arany János 1817. március 2-án született, a vagyontalan család tizedik gyermekeként. Kilenc testvére közül csak a legidősebb, Sára maradt életben. Szülei, Arany György és Megyeri Sára földművesek voltak. Szüleinek késői és egyetlen fiúgyermeke volt; amikor született, nővére már rég férjhez ment, gyermeke is volt. Szülei hívő reformátusok voltak, és így János fiatal korától békés, csendes környezetben nőtt fel, idős szüleivel. Tanulékonysága korán feltűnt: mire hatévesen iskolába került, már nemcsak tökéletesen olvasott, hanem már ismert bibliai történeteket, énekeket és a könnyű irodalom termékeit is. Már iskolai évei alatt városszerte ismertté vált verseiről.. Szalontai iskolaéveinek végén, hogy szülei anyagi helyzetén könnyítsen, a tanulás mellett tanított is, és az iskolában lakott. 1833.-ban a költészeti osztályba lépett, majd novembertől Debrecenben tanult. Mivel reményei nem váltak valóra és pénze kevés volt, 1834. márciusában Kisújszállásra ment egy évre, ideiglenes tanítónak, hogy egy kis pénzt szerezzen tanulmányai folytatására. Kisújszálláson Török Pál, a későbbi református püspök volt a rektor, aki megnyitotta jeles könyvtárát Arany előtt, aki éjjel-nappal olvasott. A német és francia nyelvben is elmélyült, és latinból, németből fordítgatott, sőt a költészettel is kísérletezett. Egy év múlva visszament Debrecenbe, ahol tanárai is felfigyeltek rá. Kisújszállási ajánlóleveleivel és szorgalmával hamarosan az osztály élére került, és a tanítás folytán anyagi helyzete is tűrhetővé vált. Az iskolai egyhangúságot megunó Arany azonban nem tanító, hanem festő vagy szobrász akart lenni, így 1836. februárjában önként elhagyta a kollégiumot. 1842. tavaszán Arany egykori tanulótársa, Szilágyi István Szalontára érkezett rektori minőségben, és a költőt az irodalmi munkásság folytatására buzdította: elsősorban a görög tragédiaszerzők lefordítását javasolta neki. Szilágyi István biztatására, teljesen egyedül tanult meg angolul. Beszélni nem tudott, csak az írásképet ismerte. Az angol nyelvben jártasságot szerezve Shakespeare-t kezdte tanulmányozni és fordítgatni. 1845. nyarán írta az Elveszett Alkotmány című szatirikus eposzt, amit beküldött a Kisfaludy Társaság vígeposz-pályázatára. A mű meg is jelent a Kisfaludy-társaság Évlapjai VII. kötetében és vele a 25 arannyal járó pályadíjat is elnyerte, bár Vörösmarty bírálta hexametereit. A bíráló szavak további munkára késztették Aranyt. 1846.-ban az Életképekben jelent meg tőle egy falusi beszély: Egyszerű beszélyke, Úti tárczámból és egy másik Hermina címmel. 1846.-ban a Kisfaludy Társaság újabb pályázatot írt ki. Ezt a pályázatot Erdélyi János készítette elő, s az ő utasítására vették fel a követelmények közé a népies formát. A pályázat szövege: „Készíttessék költői beszély, versben, melynek hőse valamelyt, a nép ajakin élő történeti személy, például: Mátyás király, Toldi Miklós, Kádár vitéz stb. Forma és szellem népies legyen. Beküldés határnapja: nov. 26. 1846. Jutalma 15 db arany.” A Toldi már egyöntetű győzelmet aratott, s nemcsak a pályadíjat nyerte meg 1847. február 6-án, amikor a társaság a kitűzött 15 aranyat kivételesen húszra emelte, hanem bírálói ámulatát is. Arany egyszerre ünnepelt költő lett, jeles írók figyelme fordult feléje, és Petőfi volt az első, aki üdvözlésére sietett. Ez időtől kezdve folyamatosan írogatott az Életképekbe és a Pesti Divatlapba kisebb költeményeket. 1847-ben készítette el a Toldi estéjét és a Murány ostromát. 1847. június 1-je és 10-e között Petőfi meglátogatta Szalontán, és ettől kezdve szoros barátság szövődött köztük és sűrűn leveleztek. 1848-ban a Kisfaludy-társaság felvette tagjai közé. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt néhány verset és kisebb elbeszélést írt a folyóiratokba, néhány közéleti helyzetdalt is írt: Nemzetőr dal, de nem hozott létre jelentékeny esztétikai értéket, mivel a közösségi hangnem távol állt szubjektív líraiságától. A kormány által megindított Nép Barátja című lap szerkesztését nem vállalta el, csak nevét kölcsönözte neki, míg a tényleges szerkesztő Vas Gereben volt. Arany eleinte több költeményt és népszerű politikai cikket írt bele, de 1849. március 10-től már a neve sem fordult elő a lapon. Nemzetőrként részt vett a szalontai századdal az aradi várostrom körüli szolgálatban, mintegy 8-10 hétig. Jegyzői hivatalát 1849. tavaszáig megőrizte, ekkor a magyar belügyminisztériumnál vállalt fogalmazói hivatalt, és ezzel összefüggésben Debrecenbe, majd Pestre költözött. Családja végig Szalontán maradt, ahol otthont adott Petőfi családjának 1849. január végétől májusig. A világosi fegyverletétel után egy ideig bujdosni kényszerült, majd közéleti szerepet nem vállalva visszatért Szalontára. Időközben Tisza Lajos meghívta Gesztre, hogy fiát, Domokost költészetre oktassa. Szemléletének ellentmondásaira jellemző, hogy a bukott forradalmat kétféleképpen értékelte: elégikusan és ironikusan. Az 1851. év második felében a nagykőrösi református gimnáziumban a magyar és latin nyelv és irodalom tanárává választották, és az év őszén egész családjával ide is költözött. A hely parlagiasságával feloldhatatlan ellentmondásba került tehetsége, 10 éven keresztül mégis lelkiismeretes, pontos tanár volt. 1856-tól fogva újra dolgozgatott folyóiratokba s albumokba, leginkább lírai költeményeket írt. Ebből az időszakból származnak nagyobb művei is.  1860. július 15-én a Kisfaludy Társaság igazgatójává választotta, így Pestre költözött, és még az év novemberében megindította a Szépirodalmi Figyelőt, amelyet 1862. október végéig szerkesztett. 1865-től 1876-ig eredeti művein alig dolgozott valamit. 1877-ben lemondott főtitkári hivataláról, de ezt az Akadémia nem fogadta el. A testület csak harmadik kérésére, 1879-ben fogadta el lemondását. Miután titkári fizetését 1877 óta nem vette fel, felkérték, hogy legalább az akadémia palotájában elfoglalt lakását tartsa meg, egyszersmind a tiszteletbeli főtitkári címmel ruházták fel 1879. május 22-én. Ugyanezen a gyűlésen igazgató taggá is választották. Visszavonulása után számos lírai költeményt és balladát írt. 1879.-ben készült el a Toldi szerelme című elbeszélés tizenkét énekben, amelynek első kiadása két hónap alatt elfogyott. Régi betegsége, a heveny hörgőgyulladás, 1878 áprilisában újra kitört rajta, de a szokottnál súlyosabban. Végül a Petőfi-szobor 1882. október 15-i avatásán megfázott és tüdőgyulladást kapott. Ettől kezdve állapota fokozatosan romlott, és néhány nappal később, 1882. október 22-én déli 12 órakor elhunyt Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia palotájában, élete 66., házasságának 42. évében.

Arany János Versei és Költeményei

Az Ihlet Perce

Mint a szerelmes boldog álminál
Tündér-alakká lesz bálványa képe:
Úgy lebben olykor a művész elébe
Teljes tökélyben a szűz ideál.

De oh, ha vére csillapodni száll,
A gráciák övét elejti szépe:
Más hölgy tolong az istennő helyébe.
Asszony, minéműt köznap is talál.

Reszkess az égit így elveszteni!
Ha ő jelen, ha őt mosolyogni látod:
Akkor, akkor ne múlassz költeni! -

Egyszerre, mint árny, tűn el az imádott,
És mint a rózsafelhő, nem sajátod; -
Perc a tiéd, egy perc, az isteni.!
--------------------------------------------------------------------------

Hasadnak rendületlenül

Hasadnak rendületlenűl
   Légy híve, oh magyar.!
Bölcsődtül kezdve sírodig
   Ezt ápold, ezt takard.
A nagy világon ekivűl
   Nincs más, amit mivelj:
Áldjon vagy verjen sors keze,
   Itt enned, innod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
   Apáid vére folyt,
Ez a föld másra sem való,
   Csak hogy eltékozold.
Itt küzdtenek honért a hős
   Árpádnak hadai;
Bátorság volna ezt a hont
   Neked fenntartani.

Szabadság.! itten hordozák
   Véres zászlóidat,
Szabad száj.! itt csikorgatod
   Véres fogaidat.

---------------------------------------------------------------------------

Nemzetőr dal

Süvegemen nemzetiszín rózsa,
Ajakamon édes babám csókja;
Ne félj, babám, nem megyek világra:
Nemzetemnek vagyok katonája.

Nem kerestek engemet kötéllel;
Zászló alá magam csaptam én fel:
Szülőanyám, te szép Magyarország,
Hogyne lennék holtig igaz hozzád!

Nem is adtam a lelkemet bérbe;
Négy garajcár úgyse sokat érne;
Van nekem még öt-hat garajcárom...
Azt is, ha kell, hazámnak ajánlom.

Fölnyergelem szürke paripámat;
Fegyveremre senki se tart számot,
Senkié sem, igaz keresményem:
Azt vegye hát el valaki tőlem!

Olyan marsra lábam se billentem,
Hogy azt bántsam, aki nem bánt engem:
De a szabadságért, ha egy íznyi,
Talpon állok mindhalálig víni.

------------------------------------------------------------------------------

Dal
              
A hegedű száraz fája,
Beh szomorú a nótája!
Úgy megsíri, úgy kesereg,
Talán a könnye is pereg.

A hegedű bús nótája,
Magyar ember múlat nála:
Úgy megdanol, táncol, vigad,
Hogy a szíve majd megszakad.
---------------------------------------------------------------------------

Jókaihoz
          
Én kedves cimborám, jó Jókai Mór úr!
Ha te csak halogatsz, úgy járok én pórul,
Itt vagyon október, hűvösebb a cella,
Még sincs a kezemben az igért novella.
Tudod pedig, tudod, a cigány adomát,
Mégse szánod a te kollegádat s komád'.
Énrám szól keserves tanulsága, ládd-é:
Mikor haldokolva vacogott a dádé,
Intvén a napnak, mely boronga télileg:
"Bújkálj.! Bújkálj.! sütnél még, ha lenne kinek!"
Te is írnál pajtás: de majd nem lesz kinek.
-------------------------------------------------------------------------

Juliskához
              
Bús az ősznek hervadása,
Hulló lombok, néma táj;
De az ősznek van varázsa,
Enyészetben méla báj.

A gyümölcs hull - semmi: érett!
Hallgat a lomb - semmi: szólt!
Öltsön a mező fehéret -
Semmi: oly dús zöldje volt!

Csak, ha bimbó fővel asznak
A virágok: oh, ez fáj;
Ha reménye új tavasznak,
Most születve, sírba száll

Óh, derülj hát, ifjú lélek,
Légy a vidám hajdani;
Gyönge vagy még a zord télnek
Koszorúját hordani.!
------------------------------------------------------------------------

Nőmhöz
              
Ezernyolcszázharminckilenc -
   Irtuk már e levelet;
Harminc éves, Julim édes!
   Lelki frigyem teveled.

Ifju voltál, ifju voltam,
   Árva voltál, én szegény:
Nem volt messze olyan össze-
   Illő pár a föld-tekén.
-------------------------------------------------------------------------

Ősz felé

Oh, mint szeretném újra élni
   Az ifjuság arany korát,
Még egyszer újra átremélni
   Hosszú reményeim sorát, -
Hévvel haladni a tetőnek,
   Borítaná bár köd, homály -
Míg fénybe' most, a lejövőnek
   Ragyogva, de mögötte áll.!

--------------------------------------------------------------------------

Szép ősz

Ki, ki bátran a szabadba.!
   Oly szoros e fal között.!
Tavaszunk egy fúvalatra
   Íme, íme visszajött.!

Mily vidám a csermely tánca,
   Lejtve a zöld sík felé,
Mintha többé téli lánca
   Soha nem rettentené. -

A kökörcsin újra bátor,
   A letiprott fű dagad;
És fölöttünk a mennysátor
   Gyolcs felhőket szárogat.

Ifju hévvel az öreg nap -
   Új szerel.............

----------------------------------------------------------------------------

Toldi

Ég a napmelegtől a kopár szík sarja,
Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta;
Nincs egy árva fűszál a tors közt kelőben,
Nincs tenyérnyi zöld hely nagy határ mezőben.
   Boglyák hűvösében tíz-tizenkét szolga
Hortyog, mintha legjobb rendin menne dolga;
Hej, pedig üresen, vagy félig rakottan,
Nagy szénás szekerek álldogálnak ottan.

Ösztövér kútágas, hórihorgas gémmel
Mélyen néz a kútba s benne vizet kémel:
Óriás szunyognak képzelné valaki,
Mely az öreg földnek vérit most szíja ki.
   Válunál az ökrök szomjasan delelnek,
Bőgölyök hadával háborúra kelnek:
De felült Lackó a béresek nyakára,
Nincs, ki vizet merjen hosszu csatornára.

Egy, csak egy legény van talpon a vidéken,
Meddig a szem ellát puszta földön, égen;
Szörnyű vendégoldal reng araszos vállán,
Pedig még legénytoll sem pehelyzik állán.
   Széles országútra messze, messze bámul,
Mintha más mezőkre vágyna e határrul;
Azt hinné az ember: élő tilalomfa,
Ütve ,általútnál' egy csekély halomba.

Szép öcsém, miért állsz ott a nap tüzében.?
Ládd, a többi horkol boglya hűvösében;
Nyelvel a kuvasz is földre hengeredve,
A világért sincs most egerészni kedve:
   Vagy sohasem láttál olyan forgó szelet,
Mint az, aki mindjárt megbirkózik veled,
És az útat nyalja sebesen haladva,
Mintha füstokádó nagy kémény szaladna.?

Nem is, nem is azt a forgószelet nézi,
Mely a hamvas útat véges-végig méri:
Túl a tornyon, melyet porbul rakott a szél,
Büszke fegyver csillog, büszke hadsereg kél.
   És amint sereg kél szürke por ködéből,
Úgy kel a sohajtás a fiú szivéből;
Aztán csak néz, csak néz előre hajolva,
Mintha szive-lelke a szemében volna.

"Szép magyar leventék, aranyos vitézek!
Jaj be keservesen, jaj be búsan nézlek.
Merre, meddig mentek.? Harcra.? Háborúba.?
Hírvirágot szedni gyöngyös koszorúba.?
   Mentek-é tatárra? mentek-é törökre,
Nekik jóéjszakát mondani örökre?
Hej! ha én is, én is köztetek mehetnék,
Szép magyar vitézek, aranyos leventék!"

Ilyenforma Toldi Miklós gondolatja,
Mely sovárgó lelkét mélyen szántogatja;
S amint fő magában, amint gondolkodik,
Szíve búbánatban összefacsarodik.
   Mert vitéz volt apja: György is, álnok bátyja,
A királyfi mellett nőtt fel, mint barátja;
S míg ő béresekkel gyüjt, kaszál egy sorban,
Gőgösen henyél az a királyudvarban.

Itt van immár a had, Laczfi nádor hada,
Itt kevély hadával Laczfi Endre maga;
Délcegen megűli sárga paripáját,
Sok nehéz aranyhím terheli ruháját;
   És utána nyalka, kolcsagos legények,
Tombolván alattok cifra nyergü mének:
Nézi Miklós, nézi, s dehogy veszi észbe,
Hogy a szeme is fáj az erős nézésbe.

"Hé, paraszt! melyik út megyen itt Budára.?"
Kérdi Laczfi hetykén, csak amúgy félvállra;
De Toldinak a szó szívébe nyilallik,
És olyat döbben rá, hogy kivűl is hallik.
   "Hm, paraszt én!" emígy füstölög magában,
"Hát ki volna úr más széles e határban.?
Toldi György talán, a rókalelkü bátya,
Ki Lajos királynál fenn a tányért váltja.?

"Én paraszt.? én.?" - Amit még e szóhoz gondolt,
Toldi Györgyre szörnyü nagy káromkodás volt.
Azzal a nehéz fát könnyedén forgatja,
Mint csekély botocskát, véginél ragadja;
   Hosszan, egyenesen tartja félkezével,
Mutatván az utat, hol Budára tér el,
S mintha vassá volna karja, maga válva,
Még csak meg se rezzen a kinyujtott szálfa.
-------------------------------------------------------------------------

A Walesi Bárdok
              
Edward király, angol király
   Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
   A velszi tartomány.

Van-e ott folyó és földje jó?
   Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
   A pártos honfivér?

S a nép, az istenadta nép,
   Ha oly boldog-e rajt'
Mint akarom, s mint a barom,
   Melyet igába hajt?

Felség! valóban koronád
   Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
   Hegy-völgyet benne lelsz.

S a nép, az istenadta nép
   Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
   Megannyi puszta sir.

Edward király, angol király
   Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
   És néma tartomány.

Montgomery a vár neve,
   Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
   Vendégli a királyt.

Vadat és halat, s mi jó falat
   Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
   Hogy nézni is tereh;

S mind, amiket e szép sziget
   Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
   Túl messzi tengeren.

Ti urak, ti urak! hát senkisem
   Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
   Ne éljen Eduárd?

Vadat és halat, s mi az ég alatt
   Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
   Belül minden nemes.

Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
   Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
   Elő egy velszi bárd!

Egymásra néz a sok vitéz,
   A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
   Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,
   Lehellet megszegik. -
Ajtó megől fehér galamb,
   Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet
   Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
   Amint húrjába csap.

"Fegyver csörög, haló hörög,
   A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
   Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei,
   Halomba, mint kereszt,
Hogy sirva tallóz aki él:
   Király, te tetted ezt!"

Máglyára! el! igen kemény -
   Parancsol Eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
   S belép egy ifju bárd.

"Ah! lágyan kél az esti szél
   Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
   Panasza nyög belé.

Ne szülj rabot, te szűz! anya
   Ne szoptass csecsemőt!..."
S int a király. S elérte még
   A máglyára menőt.

De vakmerőn s hivatlanúl
   Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
   Ez íge hallatik:

"Elhullt csatában a derék -
   No halld meg Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
   Nem él oly velszi bárd.

Emléke sír a lanton még -
   No halld meg Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
   Melyet zeng velszi bárd."

Meglátom én! - S parancsot ád
   Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegűl,
   Minden velsz énekest!

Szolgái szét száguldanak,
   Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
   A híres lakoma. -

S Edward király, angol király
   Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
   A velszi tartomány.