Antropozófia és Rudolf Steiner.
Antropozófia a német Rudolf Steiner által létrehozott szellemi irányzat, egy szellem tudomány. Az antropozófia tanai és felismerései elsősorban Rudolf Steiner tudásán és ilyen érzékfeletti érzékeléssel kikutatott megfigyelésein alapulnak. Az antropozófusok ezért az antropozófiát nem filozófiának tartják, hanem egy valódi tudománynak, egy komplett szellem tudománynak.
Rudolf Steiner élete és munkássága
-- Rudolf Steiner (Murakirály / Donji Kraljevec, 1861. február 27. – Dornach, 1925. március 30.), osztrák polihisztor, filozófus, író, dramaturg, tanár, szellemi tanító, egy spirituális mozgalom, az antropozófia megalkotója. Mindezek mellett nagyszámú festmény, szobor, építészeti terv és vázlat maradt fenn tőle...
-- Rudolf Steiner 1861. február 27-én született, apja: Johann Steiner az osztrák déli vasút tisztviselője, anyja: Franziska Steiner. Rudolf első szülött gyermeként jött világra: Murakirályban (akkori nevén: Kraljevec, ma: Donji Kraljevec, Horvátország). A település a Muraközben található, amely ekkoriban még Magyarország része volt.
-- A kis Rudolfnak két testvére született: húga: Leopoldine, öccse: Gustav. Rudolf a gyermekkorát Mödlingben és Pottschahban töltötte. Iskolába: Lajtaszentmiklósra (Neudörfl) és Bécsújhelyre (Wiener Neustadt) járt; a napi több kilométeres gyalog utakat télen nagy hóban kellett megtennie, ami saját bevallása szerint kitűnő alkalom volt egészsége megedzésére. Kitüntetéssel érettségizett.
-- 1879-1882 között Rudolf Steiner a Bécsi Műszaki Főiskolán tanul. Jól érzi itt magát, szépen halad előre mindenben. Fő tantárgyai: matematika, fizika, növénytan, állattan, kémia, emellett pedig még: irodalmat, történelmet, és filozófiát is tanult.
-- 1882-től Steiner Goethe természet tudományos írásainak kiadásával foglalkozik, és filozófiai tanulmányokat folytat. A Bécsi Michaeler platz-on lévő: Café Griensteidl lesz a törzshelye, ott írja meg első könyvét, és éjszakákba nyúló hosszú beszélgetéseket folytat a barátaival és ismerőseivel.
-- 1884-től kénytelen házitanítói állást vállalni a bécsi Specht-családnál, ahol négy fiúgyermek oktatását kell ellátnia. Kifejleszt egy egyéni oktatási módszert, amit később is tökéletesít. 1886-ben megjelenik első könyve: a "Grundlinien einer Erkenntnistheorise der Goetheschen Weltanschauung". (A Goetheista világszemlélet ismeret elméletének alapvonalai).
-- 1888-tól a Deutschen Wochenschrift szerkesztője, emellett cikkeket és recenziókat is ír. 1889-ben kétszer is Magyarországra látogatott; először nyáron, majd fjúkori barátja: Moritz Zitter meghívására december 25-én Nagyszebenbe érkezett, ahol 29-én előadást is tartott: "Die Frau im Lichte der Goetheschen Weltanschauung ein Beitrag zur Frauenfrage" (A nő a goetheanista világszemlélet fényében, adalék a nőkérdéshez) címen. Ezt a dátumot túlzás nélkül tekinthetjük a magyar goetheánizmus, tágabb értelemben a magyarországi antropozófia kezdetének is..
-- 1902-ben felajánlották neki a Teozófiai Társaság német szekciójának főtitkári tisztségét, amit azzal a feltétellel vállalt el, hogy kizárólag saját nézeteit fogja képviselni. Ebben az időszakban fektette le az antropozófia (antropos: ember, sofia: bölcsesség) alapjait, és ekkor találkozott Christian Morgensternnel és Edouard Schure-ral.
-- 1902. október 6-án hangzott el először nyilvánosan az: "Antropozófia" kifejezés, az emberiség fejlődés történeteként értelmezve. A Társaság keretein belül tartott előadásaiban hangzott ez el először. Tevékenysége ezután ennek a fejlődés történetnek a kidolgozására koncentrálódott.
-- 1902 őszén Berlinben megismerkedett Ita Wegman orvosnővel, későbbi közvetlen kollégájával. 1903-ban saját lapot alapított Lucifer (később Lucifer-Gnosis) címmel. 1904-ben elvált Anna Eunike-től. 1906 és 1909 között minden évben előadásokat tartott Budapesten is.
-- 1909-ben beszélt Rudolf Steiner először nyilvánosan: Jézus Krisztus második megtestesüléséről. 1910 és 1913 között Münchenben minden év augusztusában bemutatták egy-egy misztérium drámáját, saját irányításával, az ötödik bemutatóra az első világháború kitörése miatt már nem kerülhetett sor.
-- 1912-ben Rudolf Steiner megalapította az Antropozófiai Társaságot. A Goetheanum megépítése után Steiner az antropozófia intenzív kiterjesztésébe kezdett. Megalapozta az antropozófia elvein nyugvó pedagógiát, gyógypedagógiát, orvostudományt, mezőgazdaságot, teológiát, színművészetet és társadalom elméletet.
-- 1921-ben Steiner megalapította a Das Goetheanum című folyóiratot, melyben rendszeresen publikált is. 1922. júniusában W. J. Stein szervezésében Bécsben megtartották a második antropozófiai világkongresszust Westliche und Östliche Weltgegensätzlichkeit (Kelet-Nyugat Kongresszus) címmel, melyen több ezren vettek részt.
-- 1922. december 31-én Steiner esti előadása után felgyújtották a Goetheanumot. A fa épületből semmi sem maradt, a munkát a közeli asztalos műhelyben folytatták, amit sikerült megmenteni a tomboló tűzvésztől. Steiner elkészítette egy második, betonból építendő Goetheanum terveit.
-- 1923-ban a Bázel melletti Arlesheimben Ita Wegman vezetésével megkezdi munkáját az első antropozófiai elvek szerint működő klinika. 1923 karácsonya és az újév között zajlott le a híres „karácsonyi ülés”, mely Steiner számos követője számára szinte vallásos jelentőséggel bír. Az ekkor szimbolikusan újjáalakított társaságban elnöki pozíciót vállalt, és ettől fogva az asztalos műhelyben, a társaság tulajdonát képező épületben élt.
-- 1924 őszén Rudolf Steiner egészsége romlásnak indult, előadásait kénytelen volt rövidebbre fogni. Betegsége idején az 1923-ban megkezdett önéletrajzát ("Mein Lebensgang", "Élet utam") folytatta, de ezt a művét végül nem sikerült befejeznie. 1925. március 30-án hajnalban Rudolf Steiner elhunyt, a nagy hatású mester távozott a Földi élet szinteréről.
Az Antropozófia
-- Az Antropozófia, a görög: Anthróposz = Ember, Szophia = Bölcsesség szavakból, egy világszerte elterjedt szellemi világnézet és megismerési út, amelyet a 20. század elején Rudolf Steiner alapított. A nyugati gondolkodás tovább fejlesztésében gyökerezik. Olyan tanítás rendszer, amely szerint azon túl, amit a mai tudomány létezőként elismer, sok egyéb van.
-- Például fizikai érzék szervekkel és eszközökkel nem érzékelhető dologok, a folyamat is valóságosan létezik, sőt érzékfeletti módon megfigyelhető. Vallásként nem működik, ám az élet számos területén alkalmazzák, például a gyógyászatban, gyógypedagógiában, nevelésben, művészetben és a mezőgazdaságban is..
Az Antropozófia leírása
-- A Rudolf Steiner (1861–1925) által életre hívott filozófiai irányzat célja egy átfogó szellemi világ- és ember- kép feltárása volt. Kapcsolódik az emberiség ősi bölcsességéhez, azonban a keleti tradíciókkal ellentétben a nyugati szellemi életben gyökerezik, és közép pontjában: Jézus Krisztus feltámadása, a Golgotai Misztérium áll. Iskolázási módszere „A magasabb világok megismerésének útja" is az ember morális fejlesztése mellett, a nyugati gondolkodásból sarjad. Tanítása szerint a gondolkodás világ princípium, teremtő erő, melynek realitása van.
-- Az antropozófia egy olyan tanítás rendszer, amely szerint azon túl, amit a mai tudomány reális létezőként elismer, sok egyéb fizikai érzék szervekkel és eszközökkel nem érzékelhető dolog, folyamat is valóságosan létezik, sőt érzék feletti módon megfigyelhető, tudományos igénnyel kikutatható.
-- A fizikai érzékelésen és a fizikai kutatás külső eszközein túl minden emberben érzékfeletti (=fizikai érzékszervekkel nem tapasztalható), ki nem fejlesztett szervek csírái szunnyadnak, amelyek a lelki élet erősítésével és morális önfejlesztéssel szisztematikusan lelki-szellemi érzékelő szervekké alakíthatók.
-- Az antropozófia tanai és felismerései elsősorban Rudolf Steiner ilyen érzékfeletti érzékeléssel kikutatott megfigyelésein alapulnak. Az antropozófusok ezért az antropozófiát nem filozófiának tartják, hanem tudománynak, szellemtudománynak.
-- Az antropozófia követői szerint a megismerés lényegében határtalanul bővíthető. A fizikai sík empirikus tapasztalataira és az ezek fogalmi feldolgozására alapozott megismerési mód, amelyen a jelenlegi akadémikus tudományosság is nyugszik, jelentős mértékben kitágítható. A mindenki által használt (tárgyi) megismerésen kívül létezik három magasabb megismerési mód is, amelyek használatával a megismerés körébe vonhatók a lét azon területei is, amelyeket a fizikai érzékelésre alapozott megismerés nem képes elérni.
-- Eszerint a jelenlegi tudomány nem képes közvetlenül megismerni sem a vegetatív életet, sem a lelki, sem a szellemi életet, csupán ezek fizikai szinten megjelenő hatásait és eredményeit. Az antropozófusok szerint itt az ideje, hogy fokozatosan az is a tudományos megismerés körébe kerüljön, amit az elmúlt századokban kialakult vélekedés szerint nem lehet megismerni, ezért a hithez tartozónak tekintenek.
-- Az antropozófia az ember szellemiségét a világ szellemiségéhez kívánja vezetni, amely mindenekelőtt megismerési kérdés. A lét azonban annál sokkal gazdagabb, hogy pusztán a gondolati, a tudományos élet kibővítésével megelégedhetnénk. Az antropozófia ezért a művészet minden területének és a vallási élet megújítására is törekszik. Vallásként nem működik, hanem a vallások megértésének elmélyítésén munkálkodik.
-- Az antropozófia tehát mindenekelőtt egy megismerési út, amelynek eredményei egyedülállóan átfogó rendszert, világnézetet alkotnak. Ennek átlátása az antropozófusoknak is nehézségekbe ütközik. Az antropozófia mint világnézet elismeri a teremtést és az evolúciót is, sőt a teremtés, a teremtő lények fejlődéséről (involúciós és evolúciós szakaszok váltakozásáról) beszél.
-- Az antropozófusok szerint a fizikai tényekre, például: törzsfejlődés, öröklés, táplálkozás, emlékezés, gondolkodás, akarat működése, alvás, álom, naprendszer keletkezése és alakulására adott magyarázataik nem rosszabbak a természet tudomány által adott magyarázatoknál. Sőt, úgy gondolják, mivel nézetük a lét sokkal nagyobb területének érzékelésén alapul, magyarázataik valószínűsíthetően közelebb állnak a valóság teljesebb megértéséhez, mintha csak a tudományosan is elismert érzékelésre, gondolkodásra és fizikai eszközökre hagyatkoznának.
-- Az antropozófia a nyugati gondolkodás tovább fejlesztésében (nem hindu és buddhista tanokban) gyökerezik. Megismerési útja alapvetően a gondolkodás megerősítésével kezdődik, melynek során maga a gondolkodás válik belsőleg megfigyelhetővé. Ezzel egyúttal a gondolkodás belső (érzékfeletti) észlelő szervvé változik, amellyel a fizikai valóságon túli lét válik megfigyelhetővé.
-- Az érzék feletti megfigyelések nyomán az antropozófia értelmezni igyekszik a különféle mitológiai és vallási tanokat is, és ezekben általában sokkal több valóságos elemet vél felfedezni, mint a ma uralkodó külső kutatások. Emiatt a nagy vallási tanítókat is nagy elismeréssel szemléli, de Krisztusban látja a földi fejlődés legnagyobb alakját. Ennek ellenére a keresztény egyházakban nem talált megértésre. Mint ahogy viszonylag kevés megértésre talált a tudomány embereinél is.
Az Antropozófia alapvető tanai
-- 1. A Föld, az ember és a tudat (lásd: tudatállapotok) fejlődése (kozmológia, ciklikus korszemlélet, Naprendszer kialakulása) szellemtudományos megközelítésben.
-- 2. A világ és az ember hármasságban való szemlélete (test, lélek, szellem) és ennek kifejtése hetességben és kilenceségben.
-- 3. A Földi ember négyes tagozódása (fizikai test, élettest (=étertest), érző test (=asztráltest), Én (=individuum), a reinkarnáció és a karma filozófiája.
-- 4. A krisztológia és a különféle vallási tanok megértése az emberiség kulturális fejlődésében, például Buddha szerepe a kereszténység előhírnökeként, a két Jézus-gyermek története, Jézus és Krisztus megkülönböztetése, Krisztus második eljövetele, érzékszervileg nem érzékelhető formában..
-- 5. Az érzékfeletti megismerés megszerzésének útja.
-- 6. A szellemi lények rendje és tevékenységeik.
-- 7. Az antropozófia praktikus felhasználási lehetőségei a szaktudományokban, művészetekben és a mindennapi életben, például: érzéktan, táplálkozástan..
Az Antropozófia története
-- Rudolf Steiner a múlt század első éveiben csak a Teozófiai társaságban talált érzékfeletti kutatásainak befogadásához alkalmas közönséget, ezért ilyen természetű előadások tartására kezdetben csak itt vállalkozott. Később a társaság német szekciójának vezetője is lett és egyre többen látogatták előadásait.
-- Ezek tartalmáról azt mondta, hogy mindig a saját kutatási eredményein, személyesen megvizsgált tapasztalatain alapulnak. Már akkor fellépett minden homályos miszticizmus, gőgös vagy ábrándos élet idegenség, szektás jelleg és az érzékfeletti dolgok materiális értelmezése ellen.
-- De a legnagyobb ellentét akkor keletkezett, amikor a teozófiai társaság vezetői egy indiai kisfiúról: Jiddu Krishnamurtiról azt kezdték terjeszteni, hogy ő az újra testesült: Krisztus. Steiner saját szellemi kutatásaiból meggyőződött ennek hamisságáról, ezért élesen szembeszállt ezzel az állásponttal. A társaságból kilépett és 1912-ben megalakította az "Antropozófiai Társaságot", amelyben egészen haláláig aktívan tevékenykedett.
-- Rudolf Steiner élete utolsó hónapjaiig fáradhatatlanul tartotta előadásait a legkülönbözőbb témákban: -fizika, -kémia, -biológia, -történelem stb... Európa számos országában vetette el újító impulzusainak magjait, amelyek virágai ma is élnek világszerte.
Az antropozófusok a világot és az embert alapjában véve három részből állónak tekintik: testből, lélekből és szellemből, amelyek egymást áthatják. Az
-- Rudolf Steiner ezt a nézetet: "a világ és az ember szellemi megismerésének alapelemei és az a szellem tudomány körvonalai" című műveiben fejti ki alaposabban. Az antropozófia szerint a testi és lelki lét oka és forrása a szellemi, azaz isteni létben található, amely áthat mindent. Eszerint az antropozófia spirituális monizmus, mert a szellem által létrejött egységben látja a létet.
-- Rudolf Steiner filozófiából doktorált ugyan, de antropozófiájában éppen azt kívánta demonstrálni, hogyan lehet a gondolati élet elevenné tételével, szokatlanul intenzív felfokozásával elérni a fizikai léten túli lét egzakt megfigyelését. Steiner elsősorban a skolasztikus filozófia realista álláspontjában, konkrétan: Aquinói Szent Tamás gondolataiban látta az antropozófiai megismerési út filozófiai előzményét.
A Világ és az Ember -- Rudolf Steiner
-- Az ember a legmagasabbat, akire feltekinthet, „Isten”-nek nevezi: Legmagasabb rendeltetését tehát valamiképpen Istennel kapcsolatosnak kell elképzelnie. Ezért azt az érzékelhető dolgokon túlmenő bölcsességet, amely saját mivoltát és ezzel együtt rendeltetését kinyilatkoztatja, isteni bölcsességnek vagy teozófiának nevezhetjük; az emberiség életben és a világ mindenségben végbemenő szellemi folyamatok vizsgálatát pedig szellemtudománynak. Ha ennek eredményei közül különösen azokat emeljük ki, amelyek az ember szellemi magvára vonatkoznak, mint ez a könyv, akkor erre a témakörre a „Teozófia” kifejezést használhatjuk, mert ezt évszázadokon keresztül ilyen értelemben alkalmazták.
-- Az ember megismeréséhez több út vezet. Az egyiket Goethe szép szavai így írják le: „Amikor az ember a körülötte lévő tárgyakat észre veszi, önmagára vonatkoztatja őket. S ezt joggal teszi, mert egész sorsa attól függ, tetszenek-e neki vagy sem, vonzzák-e vagy taszítják, hasznára vannak-e vagy ártalmára. A dolgok szemléletének és megítélésének ez a természetes módja éppoly könnyűnek látszik, mint amennyire szükséges, mégis számtalan megszégyenítő és elkeserítő tévedésbe ejti az embert. Sokkal nehezebb feladatot vállalnak magukra azok, akiket erős tudás vágyuk arra ösztönöz, hogy a természet dolgait önmagukban és egymással való viszonyukban vizsgálják, mert hamarosan nélkülözik azt a mércét, amely segítségükre volt, amikor mint egyszerű emberek a dolgokat saját magukra vonatkoztatva vizsgálták.
-- Nem áll rendelkezésükre a tetszés és nemtetszés, a vonzás és taszítás, a haszon és kár mércéje. Erről teljesen le kell mondaniuk. Közönyös, mintegy isteni lények módjára azt kell keresniük és kutatniuk, ami van, és nem azt, ami kedvükre való. Az igazi botanikust nem befolyásolhatja a növények hasznossága vagy szépsége. Fejlődésüket és a növényvilágban való helyüket kell kutatnia. Mint ahogy a Nap egyformán előcsal és beragyog minden növényt, neki is egyformán elfogulatlanul kell mindegyiket szemlélnie és áttekintenie. Megismerése mércéjét és az értékelés tényadatait nem önmagából, hanem a megfigyelt dolgok köréből kell merítenie..
-- Goethe idézett gondolata három félére hívja fel a figyelmünket. Először azokra a tárgyakra, amelyekről érzékszerveink útján folytonosan tudomást szerzünk, mikor: tapintunk, szagolunk, ízlelünk, hallunk, látunk. Másodszor azokra a benyomásokra, melyeket a tárgyak reánk gyakorolnak, mint: tetszés, nemtetszés, megkívánás, undor, és amelyeket az jellemez, hogy az egyik tárgyat rokonszenvesnek, a másikat ellenszenvesnek, az egyiket hasznosnak, a másikat károsnak találjuk. Harmadszor azokra az ismeretekre, melyeket: "isteni lények módjára” szerzünk a dolgokról; felfedve létük és működésük titkait. Az emberi életben ez a három terület világosan elkülönül egymástól, és az ember ebből rájön, hogy háromféle módon van össze szövődve a világgal.
-- Az első módot készen találja és adott tényként elfogadja. A második kapcsolat révén a világot saját szellemi megismerésének alap elemei ügyévé teszi, olyasvalamivé, ami jelent neki valamit. A harmadikat célul tűzi ki maga elé, amely felé szüntelenül törekednie kell. Így kapcsolódik az ember folyton folyvást három féleképpen a világhoz. Egyelőre ne magyarázzunk bele semmit ebbe a ténybe, hanem fogjuk fel úgy, ahogy megmutatkozik. Az következik belőle, hogy az ember lényének három megnyilatkozása van: a test, a lélek és a szellem. E három szóval egyelőre csak ezt a három megnyilatkozást jelöljük, semmit mást. Aki e három szóhoz valamilyen előzetes véleményt, sőt mi több, hipotézist kapcsol, annak a következő fejtegetéseket szükségszerűen félre kell értenie.
-- Test alatt azt értjük, amelyen keresztül az ember számára a körülötte lévő világ megnyilatkozik, mint a fenti példában a rét virágai. Lélek szóval az embernek azt a képességét jelöljük,amellyel a világ dolgait saját létéhez kapcsolja, amellyel velük kapcsolatban tetszést és nemtetszést, kedvet és kedvetlenséget, örömöt és fájdalmat érez. Szellemnek nevezzük azt, ami akkor nyilvánul meg az emberben, amikor Goethe szavai szerint „isteni lény módjára” szemléli a világot. Ebben az értelemben az embertestből, létekből és szellemből áll..
-- Az ember lelkisége, a lelkiségünk, saját külön belső világunk, különbözik testiségünktől. Ha figyelmünket a legegyszerűbb érzetekre fordítjuk, már kitűnik, hogy belső világunk mennyire sajátunk. Senki sem tudhatja, hogy az ilyen egyszerű érzeteket ugyanolyan módon éli-e át más is, mint ő maga. Köztudott, hogy a színvakok mindent a szürke különböző árnyalataiban látnak csak. Akik pedig részleges színvakságban szenvednek, bizonyos színárnyalatokat nem tudnak érzékelni. A szemük elé táruló világkép más, mint az ún: normális emberé. Többé-kevésbé érvényes ez a többi érzék szerveinkre is.
-- Ebből következik, hogy már az egyszerű érzet is belső világunkhoz tartozik. Testi érzékszerveimmel érzékelni tudom azt a vörös asztalt, amelyet más is érzékel; más ember vörös érzetét azonban nem vagyok képes érzékelni. Eszerint tehát az érzetet lelki jelenségnek kell tekinteni. Ha ez a tény világossá válik előttünk, nem fogjuk többé pusztán agy folyamatoknak tekinteni a belső élményeket. Az érzés közvetlenül az érzethez kapcsolódik. Az egyik érzet kellemes, a másik kellemetlen érzést vált ki. Ezek az érzések belső, lelki életünk rezdülései. Érzéseinkkel egy második világot teremtünk magunknak a kívülről ránk ható világ mellé. Belső világunk harmadik eleme az akarat. Általa vissza hatunk a külvilágra, és rányomjuk belső lényünk bélyegét. Az akarati aktusokban lelkünk a külvilág felé fordul.
-- Tetteink abban különböznek a külvilág eseményeitől, hogy magukon viselik belső életünk bélyegét. Így viszonyul az ember lelke, vagyis saját világa, a külvilághoz. Indítékait a külvilágtól kapja az ember, de ezeknek megfelelően testiségére mint alapra felépíti saját lelki világát. Lelkiségünket nemcsak a testünk határozza meg. Az embernem csapong az érzékszervi benyomások között irány és cél nélkül, nem is felel cselekvéssel minden külső vagy testében keletkező ingerre. Észlelésein és cselekedetein gondolkozik. Amikor észleléseiről gondolkodik, ismereteket szerez magának a külvilágról, amikor pedig cselekedeteiről gondolkodik, értelmes összefüggést visz az életébe.
-- Az ember tudja, hogy feladatát csak akkor töltheti be emberhez méltóan, ha mind megismerésében, mind cselekedeteiben helyes gondolatok vezérlik. Lelkünk kétféle szükség szerűséggel áll szemben: a test törvényei a természet szükség szerűségeinek vetik alá, míg a helyes gondolkodás törvényeinek szükség szerűségét ő maga önként ismeri el. Az anyagcsere törvényeinek a természet veti alá az embert, de a gondolkodás törvényeinek ő maga rendeli alá magát. Ezzel a tettével egy magasabb világrend részesévé válik, mint amilyenhez teste kapcsolja. Ez a magasabb világrend a szellemi világ..
-- Gondolkodásunkkal átlépjük egyéni életünk határait. Valami olyat szerzünk meg általa, ami túlterjed lelkünkön. Magától értetődőnek tartjuk, hogy a gondolkodás törvényei megegyeznek a világrenddel, ezért érezzük magunkat otthonosan a világban. Ez a megegyezés azon fontos tények egyike, amelyek által az ember saját lényét megismeri. Az ember saját lelkében az igazságot keresi, ebben az igazságban nemcsak a lélek, hanem a világ is megnyilatkozik. Amit gondolkodásunkkal igazságként ismerünk meg, annak önálló jelentése van, amely a világ dolgaira vonatkozik, nemcsak saját lelkünkre. Amikor a csillagos eget megcsodálom, önmagamban élek; de az égitestek pályájáról alkotott gondolataim minden ember gondolkodása számára ugyanazt jelentik, mint számomra.
-- Értelmetlenség volna az én elragadtatásomról beszélni, ha én magam nem volnék; de gondolataimról személyes vonatkozás nélkül beszélni nem értelmetlenség. Mert ami gondolataim tartalmában ma igazság, tegnap is igazság volt és holnap is az lesz, jóllehet csak ma foglalkozom vele. Ha valamely megismerés örömöt szerez nekem, úgy ennek az örömnek addig van jelentősége, amíg él bennem, a megismert igazság jelentősége azonban teljesen független ettől az örömtől. Azzal, hogy a lélek ráeszmél az igazságra, olyas valamihez kapcsolódik, ami önmagában hordja az értékét. Ez az érték éppoly kevéssé tűnik el a lélek érzéseivel, mint ahogy nem is azokkal együtt keletkezett.
-- A valódi igazság nem születik és nem múlik el: jelentősége megsemmisíthetetlen. Ennek nem mond ellent az, hogy egyes emberi: „igazságoknak” csak múló értékük van, mert bizonyos idő múlva részben vagy egészben tévedésnek bizonyulnak. El kell ismernünk, hogy az igazság fennáll önmagában akkor is, ha a mi gondolataink csupán az örök igazság múlómegjelenési formái. Aki mint: Lessing, megelégszik az örök igazságra való törekvéssel, mert a teljes, tiszta igazságnak csak: Isten lehet birtokában, nem tagadja az igazság örök értékét, hanem éppen megerősíti e kijelentésével. Hiszen örök törekvést csak az válthat ki, aminek örök jelentősége önmagában van. Ha az igazság önállóan, önmagában nem állna fenn, hanem értékét és jelentőségét az emberi lélek érzéseitől nyerné, akkor nem lehetne minden ember egyetemes célja. Önmagában megálló létét éppen azzal ismerjük el, hogy elérésére törekszünk.
-- Minden egyes emberi szellem mindenki mástól különbözik. S mint ahogy az ember mint fizikai fajta tulajdonságait a fajon belül örökli, úgy a szellem is örökli tulajdonságait a saját fajtáján, azaz önmagán belül. Az emberi szellem önmaga ismétlődéseként, az előbbi életek élményeinek eredményeivel jelenik meg a föld életben. Ez az élet tehát előző életek megismétlődése, és magával hozza mindazt, amit a szellemén előző életében munkájával megszerzett magának. Amikor olyasmit fogad be a szellemén, ami gyümölcsöt hozhat a számára, olyankor élet szellemmel hatja át magát. Ahogy az étertest ismétli meg az alakot a fajon belül, úgy ismétli meg az életszellem a lelket különböző személyiségekben megjelenő életei során.
-- Így válnak a lelki élmények maradandóvá nemcsak a születés és halál határain belül, hanem a halálon túl is. A lélek azonban nemcsak a benne felvilágló szellembe vési bele élményeit, mint arra már rámutattunk, hanem a külső világba is, mégpedig tetteivel. Tegnapi cselekedetem következményeiben ma is fennáll. Ok és okozat összefüggése ebben a vonatkozásban hasonló az alvás és halál viszonyához. Az igaz dolgokra való törekvés még a tévedőnek is olyan erőt ad, amely eltéríti a helytelen úttól. Ha téved, ez az erő megragadja és a helyes irányba tereli.
-- Már az az ellenvetés is zavaró hitetlenség, hogy „tévedhetek”. Azt mutatja, hogy nem bízunk az igazság erejében. Mert éppen azon múlik a dolog, hogy célunkat ne önző álláspontunk szerint tűzzük ki, hanem önzetlen odaadással a szellem irányítása alá rendeljük cselekvéseinket. Ne az önző emberi akarat parancsoljon az igazságnak, hanem ez az igazság maga jusson uralomra az emberben, hassa át egész mivoltát és tegye őt a szellemi világ örök törvényeinek képmásává. Ezek az örök törvények kell, hogy betöltsék egész lényét, hogy azután kiárassza azokat az életbe..
-- Az ideavilág minden lét ősforrása és alapelve. Végtelen harmónia és boldog nyugalom uralkodik benne. Holt, élettelen volna az a lét, ahol fénye nem világítana, és amely nem részesülne a világ egészének életében. A világegyetem teremtésének fáján csak az jelent valamit, ami létét az ideától származtatja. Az idea az önmagában világos, magában és magával beteljesedett szellem. A külön állóban benne kell lennie a szellemnek, különben lehullik, mint fáról a száraz levél és hiába létezett. Az ember azonban különállónak érzi és ismeri magát, ha teljesen öntudatra ébred. Emellett azonban benne gyökerezik az idea utáni vágy. Ez a vágy indítja arra, hogy leküzdje különállóságát és felelevenítse magában a szellemet, a szellemnek megfelelővé váljék.
-- Az embernek meg kell szüntetnie magában minden önösséget, mindazt, ami őt ezzé a meghatározott különálló lénnyé teszi, le kell vetnie, mert ez sötétíti el a szellem fényét. Ami érzékiségből, ösztönből, vágyból, szenvedélyből fakad, azt csak ez az önző individuum akarja. Ezért az embernek el kell fojtania magában ezt az önös akaratot, és ahelyett, amit ő akar mint egyes ember, azt kell akarnia, amit a szellem, az idea akar benne. Bocsásd el a különállóságot és kövesd a benned lévő idea hangját, mert csak az az isteni.. Amit egyes emberként akarunk, az a világ egészének kiterjedésében értéktelen, az idő sodrában elvesző pontocska; amit a „szellemben” akarunk, az a centrumban van, mert a világmindenség centrális fénye támad fel bennünk; az ilyen tett nincs alávetve az időnek.
-- Ha egyes emberként cselekszünk, akkor kizárjuk magunkat a világ működésének zárt láncolatából, elkülönülünk. Ha a szellemben cselekszünk, akkor beleéljük magunkat a világ általános működésébe. A magasabb élet alapja minden önösség kioltása. Mert aki az önösséget kioltja, az örök életet él. Olyan mértékben vagyunk halhatatlanok, amilyen mértékben kioltjuk magunkban az önösséget. Az önösség a halandó bennünk. Ez annak a mondásnak az igazi értelme: „Aki nem hal meg halála előtt, az elpusztul, amikor meghal”. Vagyis, aki élete során nem szünteti meg az önösségét, az nem részesül a halhatatlan általános életben, az nem is létezett, nem volt igazi léte.
-- Az emberi tevékenységnek négy olyan szférája van, ahol az ember teljesen átadja magát a szellemnek saját életének teljes kioltásával: a megismerés, a művészet, a vallás, és egy személyiség iránti szeretetteljes szellemi odaadás. Aki nem élt e négy szférának legalább egyikében, az egyáltalán nem is élt. A megismerés a világegyetem iránti odaadás a gondolatokban, a művészet a szemléletben, a vallás az érzületben. A szeretetben valamennyi szellemi erő összességével adjuk át magunkat annak, amit a világ teljesség értékes lényegének érzünk. A megismerés az önzetlen odaadás legszellemibb, a szeretet pedig a legszebb formája. A szeretet a mindennapi élet igazi égi fénye.
-- Az áhítatos, igazán szellemi szeretet létünk legbensőbb rostjait is megnemesíti, mindent felemel, ami bennünk él. Ez a tiszta áhítatos szeretet az egész lelki életet megváltoztatja, rokonságba hozza a világ szellemével. Az ilyen legmagasztosabb értelemben vett szeretet az isteni élet leheletét viszi el oda, ahol többnyire csak a legmegvetendőbb egoizmus és tiszteletlen szenvedély található. Csak akkor beszélhetünk vallásosságról, ha a szeretet szentségéről tudunk valamit.
-- Ha az ember a négy szféra valamelyikében áthaladva beleélte magát különállóságából az idea isteni életébe, akkor elérte szívében csírázó törekvését: a szellemmel való egyesülést, amely az igazi rendeltetése. Aki azonban a szellemben él, az szabad.. Mert minden alsóbb rendűtől elszakadt. Semmi sem kényszeríti, csak az, aminek kényszerét szívesen viseli, mert felismerte, hogy az a legmagasztosabb. Tedd életeddé az igazságot, veszítsd el magad, hogy a kozmikus szellemben találj rá magadra...