"A világon azért vagyunk, hogy otthon legyünk benne valahol mindannyian.." ** -- Tamási Áron

Déli Magyar Krónika

""A természet mindig tökéletes és soha nem szegi meg törvényét.""
-- Leonardo da Vinci --

""Az Isteni erő, aki a kivágott csonkból termőfát tud növeszteni újra, nem hagyja elveszni a népeket sem, akik benne hisznek.""
-- Wass Albert --

""Az igazi természeti törvényeket nem írták könyvekbe és nem őrködnek fölöttük fizetett tisztviselők. Veled, benned és körülötted élnek, és a világ teremtésétől a világ végezetéig változatlanok.""
-- Bíró Csaba --

Ernest Hemingway a kalandos író - Bíró Csaba

2014.03.08 11:35

 

Ernest Hemingway a kalandos életű író.

Ernest Hemingway talán a valaha élt legkalandosabb életű és a legtöbbet utazó író volt. Hemingway amerikai irodalmi Nobel-díjas regényíró, novellista, újságíró. Az elveszett nemzedék jeles tagja. A kalandos életű író keresztül kasul beutazta jószerével az egész világot és eme ihletettségéből remek regényeket írt..



Ernest Hemingway kalandos élete

--  Ernest Hemingway (Oak Park, Illinois, 1899. július 21. – Ketchum, Idaho, 1961. július 2.) amerikai, irodalmi Nobel-díjas regényíró, novellista, újságíró. Az elveszett nemzedék jeles tagja.
--  A kalandos életű író egy jómódú polgár családból származott. Oak Parkban, Chicago (Illinois) egyik külvárosában született mint második gyerek és első fiú. Apja: Clarence Edmonds Hemingway vidéki orvos volt, anyja: Grace Hall Hemingway. A család egy hat hálószobás Viktória-korabeli stílusú házban lakott, melyet még Hemingway anyai nagyapja épített. A nagyapa, Ernest Miller Hall, angol emigráns volt, és az amerikai polgárháború veteránja.
--  Hemingway anyja, egy uralkodó természetű és erősen vallásos asszony, szigorúan betartotta az Oak Park-i protestáns erkölcsöket. Hemingway később Oak Parkról, ahol felnőtt, így írt: "A helyet széles gyepek és szűk látókörök jellemezték." Hemingway inkább a természet kedvelő apjához húzott. Együtt mentek vadászni Michigan erdőiben, táborozni, horgászni a tavak körül.
--  A család gyakran töltötte nyári vakációit a Windemere-nek nevezett nyaralójukban, a Walloon tó partján. A természet iránti vonzódás Hemingwayben korán megalapozta élete végéig tartó szenvedélyét a szabadban űzhető kalandok iránt, és vágyakozását a messzi, elszigetelt tájak felé.
--  Hemingway az Oak Park és a River Forest nevű középiskolákban (1913-1917) kiváló tanulmányi eredményeket ért el az angol és az azzal kapcsolatos tárgyakban, azonkívül kultiválta az úszást, ökölvívást, és az amerikai futballt. A középiskola után kihagyta az egyetemet, és megkezdte írói tevékenységét mint riporter The Kansas City Star nevű újságnál.
--  Annak ellenére, hogy csak hat hónapig dolgozott a Star-nál (1917. október-1918. április), írói pályája alatt mindvégig az újság stílusát követte mint alapvető vezérfonalat: „Írj rövid mondatokat és paragráfusokat. Használj erőteljes angolt. Légy pozitív, ne negatív.” Hemingway születésének századik évfordulóján a Star az utolsó száz év egyik legjobb riporterének nevezte őt.



Ernest Hemingway kalandos élete

--  Hemingway miután úgy döntött, hogy részt vesz az első világháborúban, otthagyta az újságot, és apja tiltakozása ellenére katonának jelentkezett. Az orvosi vizsgálat azonban felfedezte rövidlátását, így mint önkéntes csatlakozott a Vöröskereszt Mentőszolgálatához (Red Cross Ambulance Corps). 1918-ban, útban az olasz front felé, megállt az állandó német bombázás alatt álló Párizsban, olyan közel akart kerülni a harchoz amennyire csak tudott. Az olasz fronton aztán nemsokára tanúja lehetett a háború brutalitásának. Szolgálatának első napján felrobbant egy lőszergyár Milánó közelében, és az emberi (főleg női) maradványokat neki kellett felszednie. Ez volt első találkozása a halállal. Később ezt az élményét „A Natural History of the Dead” című elbeszélésében írta le.
--  1918 júliusában Hemingway az olasz Fossaltánál súlyosan megsérült. Mialatt utánpótlást szállított a katonáknak, osztrák tűzvonalba került, lábait repeszgránát találta el. Sebesülése véget vetett gépkocsivezetői beosztásának. Később az olasz kormány a katonai bátorság ezüst érdemrendjével jutalmazta (medaglia d'argento), amiért saját sérülései ellenére egy sebesült katonát behúzott a menedékhelyre. Sebesülése után az amerikai vöröskereszt vezetése alatt működő milánói kórházban dolgozott, ahol beleszeretett egy Agnes von Kurowsky nevű amerikai ápolónőbe. Ez a viszony később fő motívumként szolgált a Búcsú a fegyverektől (A Farewell to Arms) című regényében.
--  1921-ben Hemingway összeházasodott Elizabeth Hadley Richardsonnal, majd Párizsba költöztek. Az író innen küldött tudósításokat a görög-török forradalomról a Toronto Star nevű kanadai lapnak. Ebben az időben csatlakozott a "párizsi modern irodalmi mozgalom"-hoz, amely főképpen az önkéntes száműzetésben élő, fiatal amerikai irókból és költőkből verődött össze. Itt ismerkedett meg Gertrude Stein amerikai írónővel, aki szintén Párizst választotta otthonának. Mint irodalmi mentor, Stein maga köré gyűjtötte a fiatal amerikai írókat és költőket.
--  Hemingway vissza emlékezései szerint (Vándorünnep - A Moveable Feast), az elveszett nemzedék elnevezés is Gertrude Steintől származik. „Ez az, ami vagy,” mondta Stein. „Mindannyian ezek vagytok, az összes fiatal aki a háborúban szolgált. Ti vagytok az elveszett nemzedék.” Párizsban barátságot kötött többek között az amerikai Sherwood Anderson íróval, és Ezra Pound költővel.
--  Az amerikai írók csoportja gyakran látogatta az amerikai Sylvia Beach Shakespeare & Company nevű párizsi könyvesboltját. Sylvia Beach híres volt arról, hogy lelkesen segítette a tehetséges, újító írókat. 1922-ben az ő támogatásával látott nyomdafestéket: James Joyce Ulysses című regénye is; a könyv kiadását az Egyesült Államokban betiltották, de Hemingway megpróbálta írótársa regényének másolatait hazájába csempészni. Hemingway első munkáját, "Három történet és tíz vers" (Three Stories and Ten Poems), Párizsban adták ki 1923-ban. Ugyanebben az évben feleségével visszatért Torontóba. Itt született első fia, John Hadley Nicanor Hemingway.
--  Hemingway amerikai irodalmi karrierje egy novella sorozat, "A mi időnkben" (In Our Time, 1925) publikálásával kezdődött. A novellák kiadása az író számára fontos fordulópontot jelentett; az, hogy az irodalmi körök elfogadták minimalista stílusát, nagyban megnövelte írói önbizalmát. Franciaországi baráti köre inspiráló hatással volt első regénye, A nap is felkel (The Sun Also Rises, 1926) megírásához. A regényt Angliában adták ki először Fiesta címen. Ez a félig-meddig önéletrajzi könyve a Párizsban és Spanyolországban élő amerikaiakról szól. A regényt Európában és az Egyesült Államokban egyöntetű siker fogadta.
--  1927-ben Hemingway elvált Elizabeth Hadley Richardson-tól és feleségül vette a katolikus Pauline Pfeiffert. A házasság után a protestáns Hemingway áttért a katolikus vallásra. 1927-ben megjelent "Férfiak nők nélkül" (Men Without Women) című novellagyűjteménye. A gyűjtemény magába foglalta "A bérgyilkosok" ("The Killers") című legismertebb novelláját is. 1927-ben Kansas Cityben megszületett második fia, Patrick, és két évvel később a harmadik, Gregory.
--  1928-ban Hemingway és Pfeiffer a Key West (Florida) szigetre költöztek, azzal a céllal hogy új szakaszt nyissanak közös életükben; tervüket azonban egy tragikus esemény félbeszakította. Ugyanebben az évben Hemingway apja, Clarence, aki anyagi és egészségügyi problémákkal küszködött, egy polgárháború-korabeli pisztollyal agyonlőtte magát. Hemingwayt apja öngyilkossága mélyen megrázta. Az esemény később bekerült az Akiért a harang szól (For Whom the Bell Tolls) című regényébe.
--  1933-ban Mombaszába (Nairobi) utazott, azután Kenyába, majd Tanzániába. Serengetiben vadászatnak szentelte idejét. Az 1935-ben kiadott „Green Hills of Africa”, „The Snows of Kilimanjaro” és a „The Short Happy Life of Francis Macomber” című írásait egytől egyig afrikai kalandjai inspirálták.
--  1937-ben Hemingway Spanyolországba utazott hogy tudósításokat küldjön a spanyol polgárháborúról az Alliance nevű észak-amerikai újságnak. A háború komoly feszültséget okozott Hemingway házasságában. Az odaadó katolikus Pauline Pfeiffer a katolikus-párti, falangista Franco kormánnyal szimpatizált, míg Hemingway a republikánusokat támogatta.
--  1938-ban kiadták a The Fifth Column című egyetlen színdarabja, és 49 novellája The Fifth Column and the First Forty-Nine Stories címen. Amikor az Egyesült Államok 1941. december 7-én belépett a második világháborúba, Hemingway egy ideig részt vett a tengerészeti hadviselésben Kuba partjain, ahol az amerikai haditengerészetet segítette a német tengeralattjárók felkutatásában.
--  1944-ben Angliába telepedett át mint haditudósító. Részt vett a Normandiai partraszállásban, ahol újra megsebesült. Elsőként vonult be Párizsba egy francia partizáncsapat parancsnokaként, amiért előbb parancsmegszegés miatt haditörvényszék elé állították, majd végül is kitüntették. Miután a háború véget ért, visszatért Kubába.
--  Az 1950-ben írt „A folyón át a fák közé” (Across the River and Into the Trees) című regényét kedvezőtlen kritika fogadta. 1953-ban Pulitzer-díjat kapott: "Az öreg halász és a tenger" című kisregényéért. Egy évvel később megkapta az irodalmi Nobel-díjat, amit személyesen nem tudott átvenni, mert 1954-ben repülőgépével lezuhant Afrika fölött. Bár komoly sérüléseket szenvedett, a balesetet túlélte.
--  A következő években az Idaho állambeli Ketchum városában kezeltette magas vérnyomását és mániás depresszióját. Az egyre súlyosbodó depressziója miatt kapott elektrosokkos kezelések is nagyban hozzájárulhattak ahhoz, hogy 1961. július 2-án főbe lőtte magát. Szerinte emlékező tehetsége romlását is az elektro sokkos kezelésnek köszönhette; erre többször hivatkozott mint életkedve elvesztésének nyomós okára.

          

Kuba és Hemingway

--  A kubaiak az amerikaikat, a jenkiket, a gringókat a történelmi előzmények okai miatt sem igazán kedvelik, szeretik. De van egy amerikai születésű ember akit úgy szeretnek mintha saját gyermekük lenne. Ő Ernest Hemingway, azaz "Papa" Hemingway. A világhírű amerikai író sokat élt Kubában, Havanna melletti háza, a Finca de Vigia (Virrasztó tanya) ma féltve örzőtt nemzeti múzeum San Francisco de Paulában.
--  Ernest Hemingway 1939-ben vásárolta meg a tanyát, mert nagyon szeretet Kubában élni. Itt közel volt a szülőföldjéhez, de mégis egy teljesen más életközegben élhetett itt, a spanyol beszéd, a spanyol temperamentum, a latinos életérzés vette körül mindenhol. A spanyol polgárháború, élete nagy és meghatározó élménye után: Havannában írta nagy művét, az: "Akiért a harang szól" című felejthetetlen regényművét. Itt mindig igazán spanyol környezetben érezhette magát. Felesége, Mary Welsh a csodaszép kert egyik zugában három emeletes tornyot építettet "Papa" Hemingway számára. Az író innen nézegethette Havannát, sőt idekéklett a tenger is. Cojimar kis halászfalva, amelyet Nobel-díjas kisregényében, az: "Öreg halász és a tenger"  című remekművében énekelt meg.
--  Hemingway 1939 óta Kubában élt, s Fidel Castróék hatalomra kerülése után sem távozott onnan, sőt személyes jó viszonyt is ápolt a kubai forradalmár vezetővel. Otthonát sokan megcsodálták. A ház kertjében pedig ott díszlik a Pilar yacht, szépen kifestve. Ezen a yacht-on sokszor vadászott együtt Fidel Castróval agujára, kardhalra. Amikor Hemingway 1959 végén Európából ismét visszaérkezett Kubába, megcsókolta Havanna repülőterén a földet majd a kubai zászlót.. "Magamat is kubainak tartom, kérem ne nézzenek engem jenkinek", mondta az újságíróknak.
--  Hemingway leglíraibb írása, amelyben az öreg halásznak a tengerrel, a hallal, a természettel, és emberi voltáért vívott küzdelmében a magára hagyatott egyén makacs hősiességét ünnepli. Egy napon a halász: Santiago messzire kievez a tengerre, s horgára végre ráakad egy nagy hal, amely jó két napon át vonszolja őt csónakostul. A harmadik napon sikerül elejteni a zsákmányt, és megindul a hazafelé fújó passzát szél is.
--  Ám jönnek a cápák, s bár közülük hősies küzdelemben, minden erőtartalékának mozgósításával többet megöl az öreg, végül is a hajóhoz kötözött puszta csontvázzal tér haza, önmaga meg szinte élőhalott már. Az első cápa megölése után mondja ki az öreg halász a mű szállóigévé vált gondolatát: "De hát az ember nem arra született, hogy legyőzzék – mondta. Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni."



Hemingway kalandosan csodás élete

--  Hemingway mindvégig kalandos életet élt. Részt vett a spanyol polgárháborúban mint önkéntes katona és haditudósító, vadászott Afrika erdeiben és szavannáin, bikaviadalokra járt Spanyolországban. Volt amatőr ökölvívó, és szeretett halászni. Erősen ivott, míg végül a mértéktelen ivás alkoholizmussá fajult.
--  Hemingway háza Key West szigetén ma múzeum. Itt írta munkái 70%-át a ház mögötti, dolgozószobává alakíttatott garázsban. 1940-ben, a Pauline Pfeiffertől való válása következtében elvesztette szeretett Key West-i otthonát. Pár héttel a válás után feleségül vette Martha Gellhornt, aki négy évig riportertársa volt Spanyolországban.
--  Ugyanebben az évben publikálták a Kubában és Key Westen megírt Akiért a harang szól című regényét. Négyévi viszálykodó házasság után Martha Gellhorntól is elvált. Negyedik és egyben legutolsó felesége, Mary Wells Monks, akivel 1946-ban házasodott össze, szintén háborús riporter volt. Házasságuk alatt legtöbb idejüket Hemingway Finca Vigía nevű kubai birtokán töltötték.
--  A háború után írni kezdte következő regényét, az Édenkert-et (The Garden of Eden). A könyvet, melyet nem fejezett be, halála után adták ki 1986-ban, erősen rövidített formában.

Hemingway műveinek jellegzetessége

--  Saját élményeiből ihletett regényei és novellái a férfias erényeket testesítik meg. Hemingway műveire jellemző a tömörség, ami mindig sokkal nagyobb mondanivalót hordoz magában, mint ami olvasható. Írói hitvallása a jéghegy-elv volt.
--  Számára a tömören, minden sallang nélkül megírt művek csak a jéghegy csúcsát jelentették, a sorok közötti olvasás elengedhetetlen volt. A történet valós tartalma mindig a felszín alatt játszódik, akárcsak a vízfelszín alatti jéghegy. Kiválóan példázza ezt a Macska az esőben című, rövid lélegzetvételű novellája, ahol egy szinte semmitmondó esemény álarca mögött a férfi és nő közti elkeseredett drámának lehetünk tanúi.
--  Hemingwayről azt terjesztették, miután megírt egy művet, azt újra átolvasta és kihúzogatta a felesleges szavakat, legfőképpen a mellékneveket  és csak a legszükségesebbeket tartotta meg. Műveire jellemző az ilyen irányú minimalizálás, a jelzők gyér használata, ami szintén a jéghegy csúcsának csiszolását és a rejtett tartalom hangsúlyozását szolgálta. Írói stílusa éles ellentétben állt irodalmi riválisa, William Faulkner stílusával.

Hemingway világszemlélete

--  Ernest Hemingway műveinek világa egyértelműen férfiközpontú. Témáiban férfias sportokat ábrázol: vadászatot, halászatot, ökölvívást, bikaviadalt. Az erőszak többféle megvilágításban is megjelenik nála, mint például a háború az Akiért a harang szól (For Whom the Bell Tolls) című regényében, vagy a bérgyilkosság a Bérgyilkosok novellában ("The Killers"). A halál, legyen az csatatérhez vagy máshoz kapcsolódó, visszatérő eleme műveinek. Azonban ez a halál szinte soha sem dicsőséges és nemes; inkább a puszta valósággal és a dolgok értelmetlenségével szembesít.
--  A veszélyekkel, az élet nehézségeivel való bátor szembenézés Hemingway világának tartóoszlopa. Férfias követelmény nála a bátorság és a helytállás, minden körülmények között. A gyávaság megbocsáthatatlan bűn, ezért kell a Francis Macomber rövid boldogsága ("The Short Happy Life of Francis Macomber") című novella címszereplőjének is meghalnia.
--  Hemingway erkölcsi kódexe nem ad felmentést senkinek, még akkor sem, ha az a szereplő pusztulásához vezet. Ezzel a kemény, meg nem alkuvó helytállással találkozhatunk az Aki nem adja meg magát című elbeszélés kiöregedett torreádorában vagy Santiagónak a tengerrel való hősies küzdelmében (Az öreg halász és a tenger).

Hemingway alkotói korszakai

--  Első alkotói korszaka a "Három elbeszélés és tíz költemény 1923" című könyvvel indult; a versek igen zsengék, a novellák témaválasztása (erőszak, halál) és hangvétele azonban már a későbbi Hemingway-re utal.
--  A "Mi időnkben 1925" novellái és miniatúrái hol az erőszak, háború drámai képeit villantják fel láncreakciószerű összekapcsolásban, hol a szorongató gyermekkori emlékekhez, az erőszak világába való beavattatás nyers misztériumához térnek vissza. Közös erényük a nyelv szűkszavú tömörsége, az intenzitást fokozó ritmusváltás. A kötet kiemelkedő darabja az önéletrajzi ihletésű Indián tábor, mely születés és halál, szenvedés és szenvedély titkaiba kalauzolja gyermekhősét.
--  Első regénye, a "Fiesta 1926", a Stein által „elveszett nemzedéknek” nevezett háború utáni, eszmény és cél nélküli, cinikus, neurotikus generációról ad hű korképet. (A regény mottója Gertrude Steintől származik: „Ti valamennyien az elveszett nemzedékhez tartoztok.”) Az elveszett nemzedék, a „lost generation” az amerikai értelmiségiek, elsősorban írók azon csoportja, mely túlélte a világháborút, hazájukba visszatérve azonban nem hősként fogadták őket, hanem fenntartásokkal és fanyalgással Amerikában végleg a haszon és a pénz vált egyetlen értékké. A nemzedék tagjai (Fitzgerald, Dos Passos) Európába telepedtek át, itt akartak célt és értelmet találni életükre. A Fiestában fogalmazódik meg először Hemingway erkölcsi rendszerének fő tétele: a halállal mérkőző bátorság, a helytállás kultikus tisztelete, s rajzolódik ki a hemingway-i pozitív hős profilja: a gyakorlatias, bátor, őszinte, természetes, antiintellektuális férfié.
--  A "Búcsú a fegyverektől 1929" az egykor lelkes önkéntes érett háború ellenességének manifesztuma. A regény főhőse, Henry hadnagy kedves, fiatal és kíváncsi átlagamerikai. Kezdetben önként vállal válla harcot az olaszországi fronton, de egyre több brutalitást ismer meg a háborúból. Megsebesülése után rádöbben, hogy ez nem az ő háborúja, neki ehhez a háborúhoz semmi köze. Ekkor megköti a maga különbékéjét, és szerelmével, catherine Barkley-val, az angol ápolónővel elmenekülni kíván egy „másik hazába”. Ám hiába sikerül éjszaka csónakon Svájcba jutni, a fronton leselkedő halál szabad földön is utoléri Henryt; gyermekágyban öli meg Catherine-t. Henry is antiintellektuális hős, de programszerű, tudatos nemgondolkozása a háborús öldöklés, a káosz, a hazug elméletek elleni tiltakozás, tehát indokoltnak látszó emberi magatartásforma. Az utolsó pillanatban bekövetkező tragédia azt a meggyőződést teszi nyilvánvalóvá, hogy a háborúból nem lehet szerelmi idillbe menekülni. A jellegzetes Hemingway-i stílus ebben a művében valósul meg először a maga tökéletességében: a szűkszavúságra törekvő visszafogottság, amely nem közvetlenül az érzelmeket akarja kifejezni, hanem az emberi kapcsolatoknak azokat a tényeit, amelyek létrehozzák az érzelmeket. Így jönnek létre remek dialógusai, amelyek a mindennapok nyelvén látszólag a hétköznapok apróságaival foglakoznak, de rendkívül intenzív érzelmi töltést hordoznak. Hemingway stílusa és emberképe mögött a behaviorista lélektani iskola áll; az alkotó nem lát bele hősébe, csak tetteit és szavait tudja reprodukálni.
--  Második alkotó korszakának kezdeti írói válságát tükrözi a "Halál délután 1932 és az Afrikai vadásznapló 1935". A két - bikaviadalokról, illetve vadászatról szóló - könyvet az kapcsolja össze, hogy bennük kristályosodik ki Hemingway ars poeticájának lényege; az élet alapvető igazságainak érzékletes ábrázolása.
--  A "Francis Macomber boldogsága 1936" és "A Kilimandzsáró hava 1936" két remekbe szabott afrikai novella, amelyek tovább boncolják a becsület, helytállás, beteljesülés problémáit, az amerikai férfi és nő pénzen alapuló kapcsolatát. Hősei, bár az ő sorsuk is fizikai megsemmisülés, képesek megszabadulni a gyávaság gyötrő szorításából, s a sikeres elmenekülés értelmessé avatja halálukat. A Francis Macomber rövid boldogságában a turista-vadász Macomber háromszor vétkezik. Először is elfut a megsebesített, a bozótból támadó oroszlán elől. Másodszor: nem fogja fel, miért nem szabad a sebzett oroszlánt pusztulni hagyni. Harmadszor: ara kéri kísérőjét, a hivatásos vadász Wilsont, hogy hallgassa el gyávaságát. Csupa olyan dolog, gondolja Wilson, aki az erkölcsi kódexet testesíti meg, hogy „egyszerűen nem teheti meg az ember”. Másnap azonban fordulat következik, megvalósul Francis Macomber rövid boldogsága, rövid, boldog élete, ahogy az eredeti angol cím mondja. Macomber megtanulja, magáévá teszi a törvényt, tehát habozás nélkül a megsebesült kafferbivaly után megy a bozótba. A beteljesülés a halált hozza, Macomber mégis elérte, amit elérhetett. Élete nagy pillanatában férfi volt, betartotta az erkölcsi szabályokat.
--  A legjobbnak tartott regényében, az "Akiért a harang szól 1940" is minden visszacseng. A mottóul választott John Donne-idézet: „Senki sem külön sziget... minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang; érted szól.”, az emberi együvé tartozás, a közös felelősség példázata. A regény a spanyol polgárháború idején játszódik, hőse, a hídrobbantó Robert Jordan a bátor, férfiasan helytálló Hemingway-figurák leszármazottja. Odahaza, Amerikában a montanai egyetem spanyol nyelvtanára, most a köztársaságiak önkéntese. Az a dolga, hogy a spanyol partizánokkal együttműködve a fasiszták hátában felrobbantson egy hidat. A regény három napja a szakadatlan harc ideje. Amikor időlegesen elhallgatnak a fegyverek, Robert Jordan önmaga reményeivel és kételyeivel csatázik. „Kommunista vagy?” - kérdezi Maria, a Hemingway-hős mindenkori szerelmének mostani inkarnációja. „Nem, antifasiszta vagyok.” Ez az őszinte és jellegzetes válasz a regény és a teljes életmű egyik sarkigazsága.
--  A harmadik írói korszak kritikái már az író alkotóerejének kimerüléséről kezd beszélni, amikor megszületik az eleven cáfolat: "Az öreg halász és a tenger 1952". Santiago az első olyan figura, akiben hős és az írói erkölcsi követelmények maradéktalanul összefonódnak, ő az, akinek sorsában a beteljesülést, az erkölcsi győzelmet nem követi fizikai megsemmisülés, s akit az író szabadon enged töprengeni az élet, természet és ember dolgairól. Valósághű és szimbolikus elemek együttéléséből csapódik ki a kisregény és Hemingway egész életművének humanista tanítása: „az ember nem arra született, hogy legyőzzék...” De az elbeszélés több a szállóigévé vált mottó illusztrálásánál. Santiago magatartása azt is sugallja, hogy az ember nem mondhat le a saját maga iránt támasztott igényekről. Számára nemcsak az eredmény a fontos, hanem az tudat is, hogy mindent megtett a ráeső feladat teljesítéséért. Az öreg halász ezért tud a sikertelen küzdelem után olyan nyugodt lélekkel elaludni. Santiago együtt él a természettel, testvérének érzi a halat, mint a napot és a csillagokat is. Beszélget, barátkozik az állatokkal. A halat butábbnak is, nemesebbnek is tartja saját fajtájánál. Mikor csónakján morfondíroz magában, ezek a belső monológjai nem tűnnek írói fogásnak, hiszen helyzetének valószerű következményei. Különösen az ölés és az ezzel járó bűntudat foglalkoztatja. Fáj neki, hogy ölnie kell, még bocsánatot is kér zsákmányától, de ebben nincs semmi szentimentalizmus. Az ember és az állat végzetének derűs tudatával elfogadja, hogy ez a világ rendje, de ebből nem lesz tragédia. Mégis örül, hogy a csillagokat, a Napot, a Holdat nem kell megölnie. Hemingway ebben az elbeszélésben is mellőzi a lélektani elemzést, a leírások csak a tárgyi világ bemutatását szolgálják, Santiagót cselekedeteiből és szavaiból ismerhetjük meg.

Kiemelkedő műve: Az öreg halász és a tenger

--  Az öreg halász és a tenger (The Old Man and the Sea) Ernest Hemingway amerikai író 1952-ben kiadott kisregénye, amely alkotójának 1954-ben megszerezte az irodalmi Nobel-díjat. A mű Santiagónak, az egyszerű kubai halásznak a tengerrel folytatott heroikus küzdelmét mutatja be, amelyben a főhős Hemingwaynek, az emberről alkotott végső gondolatát is megfogalmazza:
--  Hemingway leglíraibb írása. Az öreg halász és a tenger, amelyben az öreg halásznak a tengerrel, a hallal, a természettel, és emberi voltáért vívott küzdelmében a magára hagyatott egyén makacs hősiességét ünnepli. „ …Az ember nem arra született, hogy legyőzzék… Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni. ”
--  A mű egy rövid bevezetővel indul, mely elmondja mindazt, ami eddig történt: „A halász már öreg volt, kis csónakján egyedül halászott a tengeren, a Golf-áramlat mentén, s immár nyolcvannégy napja, hogy nem fogott semmit. Eleinte, negyven napig egy fiú is vele ment mindig. De aztán, hogy negyven napig nem fogtak semmit, a fiú szülei azt mondták, hogy az öreg most már igazán és végérvényesen salao, ami a legsúlyosabb szó a balszerencsés emberre, úgyhogy a fiú, parancsukra, ettől fogva egy másik hajóval ment halászni, és fogtak is mindjárt az első héten három nagy halat.”
--  A fiú azonban nem csak ezt a negyven napot töltötte az öreggel. 5 éves volt, amikor Santiago először kivitte magával a tengerre, s azóta elválaszthatatlan jó barátok lettek. A fiú, ahogy telt az idő egyre inkább gondoskodott az idősödő Santiagóról. Élelmet, kávét, újságot vitt neki minden nap, s kedvenc beszédtémájuk a baseball.
--  A 85. napon a halász immár magában evez ki a tengerre, messzire megy, mert eljött az ősz, a nagyhal ideje. Az óceánon a fregattmadár jelezte számára, hogy nagy zsákmányt rejt a víz mélye. A sejtése beigazolódott. Horgára akadt egy nagy hal, amely jó két napon át vonszolja őt csónakostul. A harmadik napon sikerül elejteni a zsákmányt, s megindul a hazasegítő passzátszél is.
--  Ám jönnek a cápák, melyek közül jó néhányat hősies küzdelemben megöl Santiago, a partra azonban már mégis csak a nagy hal csontvázával tér vissza. Kezei tönkrementek a hal súlya alatt, szervezetét igen megviselte a tengeri kaland. Manolin, az érte aggódó fiú szinte sírva fakad, amikor meglátja állapotát. Kávét hoz neki, őrzi álmát, s kijelenti, hogy ismét együtt fognak halászni, mert még nagyon sokat kell tanulnia az öregtől.
--  Santiago azonban már alszik, s ismét oroszlánokkal álmodik, mint eddig szinte minden éjjel életében. Santiagón külsőre is igen látszottak az öregség jelei: teste elgyötört volt, válla széles a rengeteg munkától, arcát a nap sütötte barnára, bal keze órákon át zsibbadt, mégis tartotta a halat, testén egymást érték a kötél vágta sebek, a kevés alvás miatt beszéde zavarodott volt, hangos beszédével pedig magányosságát igyekezett legyőzni.

Kurt Vonnegut Hemingwayről

--  „Hemingway vitathatatlanul elsőrangú művész, csodálatos lelke akkora volt, mint a Kilimandzsáró. De a témái – bikaviadalok, szinte teljesen elfeledett háborúk, nagy állatok élvezetből történő lelövöldözése – manapság egy kissé megnehezítik könyveinek elolvasását. A természetvédelem, az állatokkal kapcsolatos humanizmus és az úgynevezett hadművészet iránti undor mára elöl áll az általános értékek rangsorában.” ”

Raymond Chandler Hemingwayről

-- „Egy sztorin kívül igazából nem írt. A többi mind ugyanaz a cucc, más-más ruhában, vagy éppen ruhátlanul. És az állandó belefeledkezése abba, mi megy végbe ágyban, párnák közt, a végére már elég émelyítő. Az ember eljut oda, hogy amikor ötsoros vidám-abszurd versikéket lát minduntalan a nyilvános vécék falán, már nem is obszcénnak találja őket, hanem borzalmasan unalmasnak.
--  Azt hiszem, ennek az embernek, ha ő maga választhatta volna meg, ez lett volna a sírfelirata: ITT NYUGSZIK EGY EMBER, AKI BAROMI JÓ VOLT AZ ÁGYBAN; MILYEN KÁR, HOGY EGYEDÜL VOLT OTT. A lényeg azonban, hogy kételkedni kezdtem benne, létezett-e egyáltalán. Ha valaki valamiben jó, abban a témában azért nem kell olyan keményen pedáloznia, vagy igen.?”

Ernest Hemingway művei megjelenési sorrendben

Regényei
(1925) Tavaszi zuhatag (The Torrents of Spring)
(1926) Fiesta, a nap is felkel (korábban Különös társaság) (The Sun Also Rises)
(1929) Búcsú a fegyverektől (A Farewell to Arms)
(1937) Gazdagok és szegények (To Have and Have Not)
(1940) Akiért a harang szól (For Whom the Bell Tolls)
(1950) A folyón át a fák közé (Across the River and Into the Trees)
(1952) Az öreg halász és a tenger (The Old Man and the Sea)
(1962) … (Adventures of a Young Man)
(1970) Szigetek az áramlatban (Islands in the Stream)
(1986) Édenkert (The Garden of Eden)

Novellái
(1923) Három elbeszélés és tíz költemény (Three Stories and Ten Poems)
(1925) A mi időnkben (In Our Time)
(1927) Férfiak nők nélkül (Men Without Women)
(1932) A Kilimandzsáró hava (The Snows of Kilimanjaro)
(1933) A győztes nem nyer semmit (Winners Take Nothing)
(1938) Az ötödik hadoszlop és az első 49 novella (The Fifth Column and the First Forty-Nine Stories)

Prózái
(1932) Halál délután (Death in the Afternoon)
(1935) Afrikai vadásznapló (Green Hills of Africa)
(1960) Veszélyes nyár (The Dangerous Summer)